Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
1987. június 13. O ' Spanyol férfidivat A korszerűségben elől járó spanyolok mesterségesen össszegyűrt anyagokból — papírvékonyságú tiszta gyapjú és pamut kelmékből szabták az öltönyöket, nadrágokat, zakókat,^ sőt az alsóneműket is. A párizsi férfiruha-világkiállításon bemutatott újdonságaival a CARAMELO és CAFRE cég nagy sikert aratott. A divatos öltözetek dinamikusak, fiatalosak, kényelmesek, s kockás, csíkos és sima változatokban mutatkoznak be. A többi tudnivalókról beszéljenek a képek. Kovács Mari Selyemblúz — gyakorlott varróknak Divat a selyem, s aki már varrt magúnak, nem eshet nehezére a rajzon látható egyszerű modeJI elkészítése. Igen ám, de a selyem egyáltalán nem úgy viselkedik varrás közben, mint a vászon, vagy a szövet. Nagyon kell vigyázni, nehogy elcsússzon a kelme varrás közben, s aki már megszokta, hogy nem fércei, csak gombostűz, most annak is össze kell öltenie a kiszabott darabokat — így biztos a siker . . . Aztán jön a következő meglepetés. Ahány tűszúrás, — a legvékonyabb tűvel is —, annyi szálhúzódás. Nem szabad csüggedten abbahagyni a munkát, mert a vasalással mindez eltüntethető. Igaz, türelemjáték, de megéri. A blúz eleje hasítékkal nyílik, ezt nem kell bánni, mert a hatalmas masnira kötött sál elfedi. Csak szépen el kell dolgozni. Ez vonatkozik a belső varrásokra is, mert a selyem nagyon foszlik. Ha valaki zsebbel szeretné díszíteni a blúzt, fogadja meg a jó tanácsot: még az elejeháta összevarrása előtt varr- ja rá a blúz elejére a zsebeket. Utólag elég körülményes. A mostani divat — bő. Ezért ehhez a blúzhoz dupla széles selyemből három méter kell, annál is inkább, mert a sál akkor szép, ha széles és hosszú. Szöveg és rajz: Pálffy Judit Múlt és jelen időben Csnszmrc - recepttel Elvétve ha akad olyan emberfia, aki evés közben eltűnődik azon, hogy amit éppen fogyaszt, mióta szolgál étekül. A tálban pirosló, megmosott ropogós cseresznye aztán a legkevésbé sem sugallja, hogy a múltján tűnődjenek. Márpedig ennek a gyümölcsnek a históriája összehasonlíthatatlanul változatosabb, mint a jelene, a£az felhasználásának lehetősége. A cseresznyéről szóló első írásos nyomok azt tanúsítják — amiként az Theophrasztosz (i. e. 373—288) görög természettudós botanikájában olvasható —, hogy az ő idejében e gyümölcsfát főleg a faanyag jó minőségéért, és nem a gyümölcsért termesztették. Beletelt majdnem háromszáz év míg a gyümölcs finomságát felfedezték. S nem lehet véletlen, hogy a fényűző lakomáiról híressé vált Lucullus (i. e. 105—i. u. 56) római hadvezér, Kisázsia elfoglalója onnan cseresznyefát vitt haza Itáliába, és azt ott meghonosította. így nyert a cseresznye, mint gyümölcs, „polgárjogot”. Az ínyencségükről is híres rómaiak hamarosan rájöttek, hogy nemcsak nyersen, hanem főznivaló finomságként is számba vehető a cseresznye, ugyanis az i. e. 66- ban meghalt Petronius Arbiter, Néró kegyeltje, a töredékesen ránkmaradt szatirikus erkölcs- regény, a Satyricon szerzője, e mű 15. fejezetében, a Trimalchio lakomájában a fogások között szerepelteti a cseresznyével töltött rigópecsenyét. A rómaiak vagy az Itáliából hozott, vagy a Pannóniában ültetett és termett cseresznye magjait szórták el Tác-Gorsiumban, mivel a régészek ott — csakúgy, mint a III. kér. Jablonkai u. 15. alatt — megkövesedett cseresznyemagokat találtak. A hazai cseresznyetermesztés a XVI. században lendült fel. A korabeli füvészkönyv négy csoportba sorolja az akkor ismeretes fajtákat, és noha az ország akkor három részre szabdalt volt, mégis megindult a korai, későn érő, a piros, a fekete fajták cseréje, keveredése. Lippay János, a XVII. század első felének nevezetes botanikusa a Posoni kert című munkájában így írja le az általa ismert cseresznyefajtákat: „A cseresznye, közönségesen két-féle: oltott és oltatlan. Ezek-közzül némellyek öregek (nagyok); némellyek kö- zép-szerűek; némellyek aprók. Színekben pedig ki fekete, ki vörös, ki éppen fejér. Találkozik éppen zöld is: de még oly- lyat nem láttam. Az íze jó édes leves, és egy kevéssé sava- nyúcska szabású . . .” Nos, ízéhez elérkezve nézzük, hogy milyen kevésbé ismert módon lehet ételnek elkészíteni. Hideg cseresznyeleves: 1 deci vörös bort főzzünk fel 5 szem szegfűszeggel, késhegynyi fahéjjal. Forraljuk 5 percig, és szűrjük le. öntsünk hozzá fejenként 2 deci vizet, és 1—1 teáskanál citromlevet, fél-fél deci tejet. Tegyünk a lébe adagonként 1—1 púpozott teáskanál kristálycukrot, csipet sót. Amikor a lé forrni kezd, főzzünk bele fél kg megmosott, kimagozott cseresznyét, és főzzük 10 percig. Közben 3 tégelynyi kávétejszínt keverjünk simára 1 evőkanál liszttel, és a lisztes pépet apránként hígítsuk fel a fövő cseresznyés lével, majd töltsük a léhez; és addig forraljuk, amíg habját el nem főtte. Amikor a leves kihűlt, hűtőben egészen hidegre hűtjük, úgy tálaljuk. Cseresznyés göngyölt karaj: A megmosott, kimagozott cseresznyét — adagonként negyed reszelt vöröshagymával — kevés sóval — kevés margarinban üvegesre pároljuk. Levébe — személyenként fél-fél tojást számolva — összehabart tojás kerül, amikor az még forró. Megborsozzuk, nagyon parányi fahéjjal megszórjuk, hűlni hagyjuk. A karajszeleteket megütögetjük, megsózzuk. A cseresznyés tölteléket vékonyan rákenjük, felgöngyölítjük, hústűvel vagy fogvájóval összetűzzük, lisztben megforgatjuk, és forró, bő olajban minden oldalán pirosra sütjük. Ez a húsgöngyöleg combból is készíthető, mert a szaftos töltelék a hús szárazságát ellensúlyozza. Nyerges Ágnes Szabályozott fogak A gyermekeknél rendkívül sok fog- és állcsont-rendellenesség fordul elő. Az egyébként esetleg jól fejlett fogak nem úgy illeszkednek a szomszédjukhoz, illetve a száj záródásakor a felsők és az alsók nem úgy találkoznak egymással, mint az kívánatos volna. Ez egyrészt akadályozza a kiadós rágást, másrészt kozmetikai és beszédhibákat okoz, fokozza a fog- és ínybetegségekre való hajlamot, végül nem egyszer lelki defektus, kisebbségi érzés kialakulásához vezethet. Az ide tartozó fejlődési rendellenességekkel a fogszabályozás, a fogászatnak az az ága foglalkozik, amelynek az egyes fogak, fogcsoportok vagy az egész fogsor helyzeti rendellenességeinek a helyrehozása a feladata. Már az ókori latin irodalomban találkozunk az állcsont és a fogak szabálytalanságaival, de a fogszabályozás rendszeres műveléséről csak a 19. század második felétől beszélhetünk. A korszerű fogszabályozás több fontos felismerésen alapszik, például a fogak szabálytalan elhelyezkedése sokszor magának az állcsontnak a szűk voltából, fejletlen vagy éppen ttrlfejlett alakjából, elferdüléseiből következik. Ezért a fogszabályozásnak legtöbbször az állcsont szabályozása az alapja. A szabályozást a gyermekkorban kell végezni, amikor a szabálytalan helyzet még nem merevedett meg. A szabályozásnál alkalmazott erők kicsinyek, és csak fokozatosan, lassan szabad hatniuk. A fogszabályozás eszközei és módszerei: izomgyakorlatok, szabályozókészülékek, amelyek esetleg lehetnek szájon kívüliek is, de túlnyomó többségük szájon belül hordandó, vagy kivehető, vagy hosszabb-rövidebb időn át a fogazaton rögzített. Anyaguk műanyag vagy fém. Csavarok meghúzása, rugók beállítása útján fokozzák a készülék hatását. A szabályozás több évig elhúzódhat, de az eredményre komoly remény van. Az utóbbi évtizedekben mód nyílt speciális röntgenfelvételek készítésére, amelyek lehetővé teszik, hogy a harapást „mintegy üveg mögött” szemlélhessék a szakemberek. Képünkön: egy 11 éves fiú röntgenfelvételei láthatók. Szűk állcsontja miatt a felső metszőfogak a fogsorból túlságosan előre, az alsó fogsor túlságosan hátra áll. A bal oldali kép a kezdeti állapotot mutatja; az előre álló fogak miatt a felső ajak előre csúszott. A'jobb oldali kép háromévi kezelés után készült: az állcsont szélesítése eredményeként a fogak elrendeződése a fogsorban lehetővé teszi a szabályos harapást, helyreállt az optimális működés és a harmonikus, esztétikus profil. Szallemiekban egyenrangúak! Női és férfimunka Napjainkban világviszonylatban sok szó esik a nőknek a férfiakkal* való tényleges egyenjogúsításáról. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a férfiak és a nők között meglévő objektív — testi és lelki — különbségeket. A két nem egyenlőségét semmiképpen sem szolgálná, ha a nők súlyos terheket emelnének, ha ugyanúgy zsákolnának vagy hordanának szenet, mint a férfiak. A nők a férfiaknál finomabb csontozatúak és gyengébb izomzatúak. A női gerincoszlop keresztcsonti részének görbülete például sokkal kifejezettebb, mint a férfiaké, emiatt medencéjük jobban előredől, ami csökkenti a csontváz teherbíró-képességét. A nőkben az izületi szalagok gyengébbek, emellett kevesebb izomzatúk van, mint a férfiaknak. Egy közepesen fejlett európai férfi izömzata 35, egy nőé viszont csak 23 kg. A rendszeres izommunka hatására a férfiak izomzatá- nak tömege 50, a nőké mindössze 29 százalékkal növekszik meg. Jóllehet a férfiak szervezetében is előfordulnak hormonális ingadozások, a hormonális körforgás, a ciklus mégis elsősorban a női szervezetre jellemző. Ennek legszembetűnőbb időszaka a néhány napig tartó havi vérzés: ilyenkor a nők fizikai és szellemi teljesítőképessége csökken; ez azonban nem gátolja őket a könnyű munka ellátásában. Viszont figyelmeztet arra, hogy ezekben a napokban a munkahelyen és otthon a nagy fizikai erőkifejtésektől (nagymosas. nagy- takarítás, nehéz tárgyak emelése) tartózkodjanak. A női és férfiszervezet között — az anatómiai különbségektől eltekintve — csak a fizikai teljesítőképességben van különbség: szellemileg a nő teljesen egyenrangú a férfival. A legbonyolultabb lélektani vizsgálati módszerekkel sem sikerült a nő és a férfi intellektusa, értelmi teljesítőképessége között eltérést kimutatni. Lélektani megfigyelések szerint a nők kézügyessége, megfigyelésének élessége és az úgynevezett „rövid emlékezete” határozottan jobb, mint a férfiaké. Általában reagáló képességük is gyorsabb: a reflexidö mind a fizikai, mind a szellemi tevékenységben 6 százalékkal rövidebb náluk. Tehát, valamilyen jelzés megfigyelése és az azt követő döntés és cselekvés között ennyivel kevesebb időre van szükségük. A nőkkel szemben a férfiak tökéletesebben tudják az egyes tárgyakat a térben elképzelni, élesebbek és pontosabbak az egyes összefüggésekből levont végkövetkeztetéseik, jobbak matematikai képességeik, és tökéletesebbek a technikai konstrukcióik is. Ártalmas a túl gyakori kézmosás? Ha valaki kézmosás nélkül ül asztalhoz, az ugyan fertőzéssel kockáztatja emésztőcsatornáját. De amennyire veszélyes a kézmosás hiánya, esetenként annyira káros lehet, ha valaki túlzásba viszi a kézmosást, és okkal vagy ok nélkül tízpercenként kezet mos, vagy akár folyó vízzel és szappannal naponta többször meleg zuhany alá áll. Különösen szárazbőrüeknél okozhat a gyakori szappanos lemosás komoly ekcémaszerü bőrgyulladási. Ilyen esetekben jót tesz, ha csak langyos vagy hideg vízben történik a kézmosás, és alapos szárazra törlés követi. Természetesen nemcsak a szappan szárítja a kezet, hanem a habzó mosószerek is. Éppen ezért érzékeny szárazbőrűek fürdés után mindig krémezzék be érzékeny bőrfelületeiket, hogy a szappannal vagy mosószerrel eltávolított zsiradékot pótolják. Erre különösen akkor van szükség, ha nincs még kifejezett bőrgyulladás, hanem a bőr csak viszket. Egy svájci bőrgyógyász kongresszuson dr. Vogt müncheni bőrgyógyász professzor külön felhívta a gyakori kézrriosás okozta bőrgyulladásra a figyelmet. Emlékeztetett még arra is, hogy az idős emberek által gyakran észlelt fejbőrviszfketést nem gyakori hajmosással „ ,lehet meggyógyítani, hanem éppén ellenkezőleg azzal, ha a száraz fejbőrt lanolintartalmú kenőccsel kezelik. I < IV AILI AlI I-IMTI líl If lS II KM HÉTVÉGI MELLÉKLET