Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-13 / 138. szám

1987. június 13.

Szerviczky István a nyírbogán általános iskola igazgatóhelyettese nagykállói születésű, előbb Nyíregyházán végzett a tanítóképzőben, majd Egerben a főiskolán matematika—fizika szakon. Harminc éne tanít Nyírbogáton, huszonegy éve igazgatóhelyettes a ma ötszázas létszámú iskolában, harmincfős tantestületben. Háromgyermekes családapa. Számos szakmai és közéleti tisztséget tölt be a községben és a megyében. Mukájáért a napokban kapott magas elismerést: a Parlamentben vehette át a Kiváló Pedagógus kitüntetést.

A Az iskolai állapotokról, az oktatásügy hiányosságairól, zsákutcáiról, téves intézkedéseiről az utóbbi idők legmegrázóbb dokumentumát „A mi iskolánk” című film szolgáltatta. Milliók látták, sokan itt Nyírbogáton is. Valóban ilyen nagy a baj?

— Kitűnő a film, égért a megyei bemutató után a zártnál jelentkeztünk, idehozaittuk a filmet és a moziban vetítettük a szülőknek. Jó az, ha megoszthatjuk velük a problémáinkat. Hogy mekkora a baj? Az az igazság, hogy nekünk itt Nyírbogáton, ha nem is érzékéljük annyiira az országos problémáikat, mint ahogy az a filmből kiderült, azért el kell gondolkodnunk, és mi is feltettük a kérdést: ennyire tragikus a helyzet? Sajnos, sok esetben kell azt mondanunk: igen.

A Az utóbbi idők oktatásügyi intézkedéseiben sokszor érzékelhettünk kapkodást. Vajon a most zárult tanévben a tavaly szeptemberben bevezetett legújabb reformintézkedések milyen változásokat hoztak? Hogyan érintette ez az önök tantestületét?

— Ne tűnjék dicsekvésnek, ha azt mondom, talán nem ért bennünket váratlanul. Ha nem is a konkrét intézkedésekre voltunk felkészülve, inkább arra, hogy változások várhatók, amit a tantestület „magja” megszokott, és amire többnyire nyitottak vagyunk. így volt ez eddig is számos alkalommá], elég talán a technika elterjedését említeni, Másutt ott álltak a drága gépek ki- haszná'laitlanul, mert nem volt tanár, akii kezelésükre vállalkozni mert volna, nálunk addigra már be is fejeződött a szaktanárok továbbképzése, akik kitűnően bánnák a technikai szemléltető eszközökkel. Ügy gondolom, ezeket a legutóbbi változásokat is az iskolánk arculatához illő módon fogadtuk.

Egy év tapasztalatai alapján viszont korainak tartanám a minősítést, és felelőtlennek az általánosítást. Sok-sok éves pedagógiai gyakorlatból azonban tudom, mert átéltem már néhány reformot, és annak alapján mondhatom; nagyon veszélyes ennyi egymásnak ellentmondó intézkedést hozni, mert élő anyaggal büntetlenül kísérletezni ni-m lehet.

• Valószínűleg nemcsak a gyerekekre gondol, akik újabb és újabb kísérletek sokszor szenvedő alanyai, hanem a pedagógusra is, aki kapkodja a fejét: már megint egy új reform, megint új tankönyvek __

— Ahogy mondja! -Idegbajt kap a pedagógus. mert homlokegyenest mást követelnek tőle, mint amit azelőtt évekig számon kértek rajta. Annyi változás volt már, hogy elbizonytalanodnak a nevelők: hogyan dolgozzanak ezek után? Nem jó a túlszabályozottság. a túlzottan erős kezű irányítás sem, hu egy nevelőnek minden mozzanatot előírnak — de ez, a mostani tanévre bevezetett n agy önállóság sem ... ,

Nem örülnek a nevelők, hogy végre fellélegezhetnek, hagyják őket saját elképzeléseik szerint tanítani?

— En azt hiszem, egy kicsit átestünk a ló lú'lsó oldalára, és ezeknek az új intézkedé- leknék olyan a hatásúik, mintha hirtelen kirántanám a szőnyeget valaki alól. Még a tapasztalt, igazi tanáregyéniségeket is gondolkodóba ejti, milyen módszereket alkalmazzon ezek után, élve a nagy szabadsággal, nem is beszélve a kezdőkről, a kevésbé kezdeményezőkről. Vian persze ebben az új reformban sók jó is, de azért meg kellene hagyni azt, amit eddig jól csináltunk. Mert--------:----------------------------------------------------------v

Hétvégi interjú

Szerviczky István igazgatóhelyettessel

az iskolareformról

így a mosdóvízziel együtt felöntjük a gyereket is. Például rá keltett jönnünk,- hogy nem kell mindig azt mondani: matematika, hanem egyszerű szóval időnként számtant kellene mondani. Vagy egyes kézikönyvekre gondolok, amik sokszor nagyon jók voltak a pedagógia módszertanához. No, és az a bizonyos rendtartás, ami el fog évülni, ha elkészülnek az új működési szabályzatok. Ma még nem is tudjuk, mennyire fog majd hiányozni. Nagy kérdés, hogy amit elterveztünk, hogyan sikerül megvalósítani ?

Előfordulhat, hogy egy tanuló, aki X. tanárnál bármas, egy másik iskolában, vagy ugyanannak az iskolának egy másik osztályában Y. tanárnál megbukik vagy éppen kitűnő?

— Akár ez is bekövetikezh e t, de mindenesetre anarchia lőhet belőle, hogy ez a terület most ilyen szabaddá vált. Mert ehhez a nagy önállósághoz meg demokráciához nem nőtték még fel a tantestületek. Ezért ró ránk különösen nagy felelősséget, hogyan csedekszünk, mert mi, az általános iskola indítjuk él az embereket az élet iskolájába.

És ez a jövőben még fontosabb lesz, mert életünk úgy alakul, hogy a család szívesen mutogat az iskolára, és egyre inkább a pedagógusok lesznek a gyermekek legfőbb nevelői.

— Van erre egy statisztikai adatom. Ranschburg Jenő mondta el itt nálunk a közelmúltban megtartott előadásán. Hány perc jut ma Magyafországon naponta egy családban átlagosan a szülő és a gyermek intenzív kapcsolatára, amit a szülő nevelésre fordít? Hét perc! Megdöbbentő, nem?! A megújuló iskolában azt próbáljuk most kiépíteni. hogy a szülői házzal minél alaposabb legyen :i kapcsolat — ami. tudom, nem lesz könnyű. Meri valamikor még azt mondtuk, hogy a társadalom alappillére a család, ez a kis közösség, és ha az megbomlik, akkor az a folyamat a társadalom megbomlásál is jelenti. Ezért a magam részéről rettentő feladatnak tartom a pedagógusok és a tantestület felelősségét az oktatás mellett a nevetés területén is.

Tiszteletre méltó, ha valaki éjt nappallá téve dolgozik a családjáért, de mi az értelme. ha 30 évesen felbükik. és alig látta a gyerekeit? S csak a pénz az érték. Pedig nekünk olyan emberi értékekre is meg kell tanítanunk a gyerekeket, mint n becsület, a ■tisztesség. Lehet, hogy nem tartozik ide, de elmondom: csak a versengései t megy a nagy hajsza, ha neki ííftje van. nekem szökőku- tam lesz. Ezen nőnék fel a gyerekek, ilyen blúz, olyan blúz, mert ma már az is'kolakö- penv .se kötelező — ha rajtam múlna, azonnal visszaállítanám a viseléséi. Dehát ma már a családlátogatás sem kötelező, csak ajánlott a kifejezetten problémás gyerekek esetében. És sajnos, egyre többet hulljuk: a szülők már megtették a kötelességüket, amikor a gyereket vállalták, azért van az iskola, hogy megnevelje őket. Ilyen körülmények, ilyen szemlélet mellett nagyon körültekintően kell szerveznie a tantestületnek a család-iskola kapcsolatot, egyáltalán a ne------------------------------------------------------------------------------/

vetési elvéit, ha egységes nevelési értékrendet akar kialakítani.

A A most zárult tanév egyik legnagyobb, w ha nem a legnagyobb problémája az volt, és továbbra is az marad: ki neveli a felnövekvő generációkat, kire bízzák a jövendőt? Hogyan juthattunk idáig, hogy muszáj képesítés nélkülieket iiyen tömegesen alkalmazni?

— "Nékem nemcsak a képesítés nélküliek akoznak gondot, hanem az, amit nagyon el- kesenítőnek tartok: hogy a pálya így elnéptelenedik és elnőiesedik. Nagy probléma az is: noha a főiskolák sóik pedagógust képeznek, a végzettek ilyen-o'lyan okok, anyagiak stb. miatt másutt keresik a boldogulást, pedig kiképzésük óriási költségbe került az álltamnak. A nőiket tisztelem, becsülöm, de a mostani családi élet szinten tartása érdekében nagyon sok hárul rájuk, és ez kihat a munkájukra. De van ennek a kérdésnek egy másik oldala is: az a tény, hogy a gyerekeken a fegyelemben, a neveltségi szintben meglátszik, ha nincs férfi nevelőjük! Más a fellépése, a gyenmékhéz való viszonya a férfitan ár nalk, akinek jelenléte főként a serdülő fiúiknak vdlna szükséges — megfelelő tartási, viselkedésű minták elsajátítása érdekében.

Gyakran visszaemlékszam a jó öreg képzőre, ami ellen egy időben olyan sok kifogást emeltek. Pedig de sotk pedagógus" ott kapta meg az életreszóló útravalót! Ami ma is helytálló. Nekünk még azt mondták, nem csak azért küldenek bennünket, hogy tanítsunk, hanem azért hogy neveljünk is, és a nevelés nem függhet a pedagógus hangerejétől. Mennyire megvizsgálták annak idején a pedagógiai vénét! Egy tanítójelöltnek énekelni is tudni kellett, sőt, le kellett vetkőzni a bizottság előtt, vajon ép , egészséges-e, mert akárki nem lehet tanító. Vagy a szép magyar beszél! Eszeimbe jut, Hofii hogyan figurázza ki a beszédhibás tanárokat. Hogyan taníthatnám a szép magyar beszédet, ha magam nem volnék rá képes? Ma kizárólag a szaktantárgyak pontszámai álapján döntenek, és olyan szűrő hivatalosan nincs, — legfeljebb a szóbeli felvételin rákérdezhetnek — amelyik a rátermettséget, a pedagógiái alkalmasságot tárgyszerűen-értékelné.

Itt, nálunk. Nyírbogáton eddig nem volt gond a személyi feltételekkel, és még nem volt példa arra ami most történt, hogy 6—8 helyet meg kellett hiidetnünk. Most két képesítés nélküliinik van, és pillanatnyilag nincs történelemtanárunk. Eléggé elszomorító, hogy ez így alakult, és országosan meg kellene gondolni, hogy a legdrágább kincset, a gyermeket átadjuk egy olyan személynek, aki úgy került a pályára — ahogy... Mondják, azzal a jelszóval: ha nem leszek jó lakatosnak. ennek-annak, ha nem vesznek fel sehová, még mindig lehetek tanító. És még örüljenek, hogy van válaki a pályán.

Magyarán: ma a megüresedett állásokban az tanít, aki akar?

— Pontosan. Ma már nem kell külön szaktudás ahhoz, hogy válaki kiá Uh,ásson másokat tanítani, vezetni. Persze, tudjuk, ez nem csupán az iskola sajátossága, nemcsak a pedagógiai pályán található meg ez a szemlélet. Mindenki tud hasonló példákat más vezetői beosztásokból.

^ Dehát hova fog ez vezetni az iskolákban? Hiszen már most is elkeserítő a helyzet: a gyerekek tekintélyes hányada nem tud olvasni, számolni, bizonyítják ezt a felmérések, a szakmunkás- képző iskolák adatai.

— Sajnos, ez egy súlyos társadalmi probléma, és azt hiszem, mások is tudják, hogy egy evezős csónakkal előrehaladni nem nagyon lehet — csak körben forogni. És alapokról van szó. Nem fog tudni olvasni, és egyre több gyerek nem fog tudná. Baj van a komplex matematikával is, mert a gyermek halmazt tanul és nem tudja a számtanul alapműveleteket. Itt az iskolában „termeljük” az analfabétákat. Természetesen nem arról van szó, hogy mindenki jeles legyen, sőt, a maga területén kiváló munkaerő, kiváló ember, személyiség lehet az is ■aki esetleg nem tanul meg olvasni. Szerintem ma pedagógiai értelemben inkább arról van szó, hogy valamit vegyek észre a gyerekben, valamit lássak meg benne — és azt igyekezzem erősíteni.

Ezért óriási a nevelő felelőssége: a szokások kialakítása és a személyiség formálása nem olyan, mint egy esztergagépen egy darab fát megmunkálni, és felmutatni a végeredményt: íme, itt van. Sok esetben a saját anyja nem tudja, hová adja a gyereket, mert nem ismeri úgy a képességeit, mint ahogyan azok az iskolában a felszínre jönnek.

Talán túl sokat is beszéltünk általános- w Ságokban, noha éppen ön ódzkodott az általánosítástól. Vegyük most ezért konkrétan a nyírbogát! iskolát, amelyről megyei szinten igen sok jót hallani, és az ön kitüntetése is a jó munkát jelzi. Hogyan kezdődött itt az iskolareform, és milyenek a nyírbogát! specialitások?

— Nekünk nagyon keservesen indult a tanév, kiderült, hogy beázik a szép, még újnak mondható iskolánk, új tetőt kellett csináltatni, év a munkák jócskán belehúzod talk á tanévbe. Szóival, elég idegfeszítő hangu- llatban kezdtük. Jelentősebb szakmai-nevetés! problémánk nem volt, hacsak az nem, hogy „közelharcot” vívtunk az új kollégákkal: a mi iskolánkban senki, sem dohányzik, és az újonnan érkezetteknek a maka- renfcói elv alapján igazodniuk kellett a törzsgárda szokásaihoz.

Mitől sajátos arculatú a mi iskolánk? Először azt említeném, hogy igyekszünk ápolni a község és az iskola hagyományait, van •egy helytörténeti gyűjteményünk, hogy átmentsük a múlt értékeit. Ebben a szellemben neveljük a gyermekeket, ami a hazafias nevelés egyik eszköze. Nyírbogán „specialitás". hogy olyan gépparkunk van, amivel sok városi iskola sem büszkélkedhet. Tíz személyi számítógépünk van, videóberende- zés. amiről zárt láncon adunk közvetítést, és ma már rendszeresen alkalmazzuk a videót az oktatásban. Lehetőleg igyekszünk, hogy az iskola fejlesztése olyan szintre kerüljön, ahogy azt az élet üteme diktálja — de mielőtt ehhez támogatást kérünk, előbb „ileteszünk valamit az asztalra", például saját költségen készített filmeket, programokat. A nyírbogát! tantestület sajátossága, hogy mindig nyitott volt az újra. Talán. így sikerült szép eredményeket elérnünk a továbbképzés területén, valamint a munkaközösségek pályázataival. Öt közül kettőt megyei díjazásban részesítették. Végül a tanulók neveltségi szintjét említeném: nem akaróik nagy szavakat használni, de akárhová •megyünk, mindenütt felfigyelnek jólnevelt- ségükre. fegyelmezettségükre. És jön a sok dicséret a középiskolákból, ahová rendszerint minden gyerekünket felveszik. Szép a •pedagógusi virágcsokor is. de valahogy egy ilyen dicséretnek sokkal jobban örülök.

Köszönöm a beszélgetést.

Baraksó Erzsébet

... példát — jó példát — mutatott a KISZ Központi Bizottsága, amikor a Jövőnk a tét! akciója során felvetődött javaslatok ösz- szegzését még képlékeny formában megismertette a közvéleménnyel. A Magyar Ifjúságban még azelőtt közzétették a párt Központi Bizottságának és a kormánynak eljuttatandó javaslatot, mielőtt az ifjúsági szövetség irányító testületé véglegesítette volna a szöveget. Egy hét múlva hasonlóan jártak el; ekkor a politikai akció tapasztalatairól szóló állásfoglalás tervezetét olvashattuk. Nem

akartam hinni a szememnek: az eredmények mellett az összes, a: akció lefolyásával kapcsolatos negatívumot is észlelte, s önkritikusan a nyilvánosság elé tárta a KISZ KB. És pontosan ezzel, a hibák nyílt elismerésével kapott nagyobb hangsúlyt az a sok eredmény, amely a Jövőnk a tét! jelmondatával meghirdetett együttgondolkodás sikerét jelzi.

Lapunk más rovatában részletesen foglalkozunk az akcióval, ezért itt most felesleges volna a tanulságok felsorolása, a konkrét, elö- revivő elképzelések pontokba szedése. A kiindulásul szolgáló két Írás azonban általánosabb következetések levonására is lehetőséget teremtett. Nem is arra gondolok elsősorban, hogy milyen intézkedésektől várható a kilábalás a sokszor emlegetett nehéz gazdasági helyzetből. Sokkal inkább arra, hogy a nyíltság, a

nyitottság egyre inkább politikai erővé válik társadalmunkban. Mert amíg úgy születhettek döntések, hogy utólag értesültünk róla: minek kell ezentúl

megfelelnünk — addig sokkal nehezebb volt azonosulni a mégoly előremutató intézkedésekkel is.

Több demokráciát, több szocializmust — halljuk egyre inkább határon belülről és kívülről is. Az egyensúlyra persze nagyon oda kell figyelnünk, hiszen nem az a demokrácia, amikor a legszűkebben vett szakmai kérdésekben is népszavazással akarunk dönteni. Az ország, a megye, a települések jövőjének azonban vannak olyan alapkérdései, amelyekre csakis a köz véleményének figyelembevételével adható megfelelő válasz. Nem is elsősorban a népszavazásban látnám ennek a zálogát — bár természetesen ennek a méltatlanul elfeledett intézménynek is meglenne a megfelelő helye és szerepe közéletünkben. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy kibontakozzon egy olyan köz- szellem, amikor a kritikus hang, a bátor kérdésfelvetés válik a természetessé.

Kicsit hazabeszélek — remélem megbocsátható: a hazai sajtóban is tolerán- sabb hangulat válik érezhetővé. Mintha kezdenénk belátni, hogy a pusmogás, a pohár ital melletti morgo- lódás során elhangzó ellen- vélemények semmire sem vezetnek. Ha ugyanezek nyilvánosságot kapnak, akkor már nem lehet csak úgy véleményt formálni, hanem érvekre is szükség van. Az érvekkel pedig szembeállíthatok az ellenérvek, s ezek ütköztetéséből már kikerekedhet a körülményeknek leginkább megfelelő döntés.

Tudom, túlságosan elméleti jellegű fejtegetésekkel fárasztom az olvasót, de

aligha szükséges példák felsorolása. Elképzelhetetlennek tartom, hogy akadna kis hazánkban gondolkodó ember, aki nem tálákozott még olyasmivel, hogy valaki igazat (vagy legalábbis általa igaznak véltet) szólt, s a feje épsége bánta. Abban pedig reménykedem, bogy ez az új szellem egyre inkább természetessé válik, s nem kell minden megnyilvánulására felkapni a fejünket: ez igen! — felkiáltással.

A felelős véleményformáláshoz azonban még valamire szükség van, mégpedig a hiteles tények megismerésére — megismertetésére. Végképp idejét múlta a ha nem beszélünk róla, akkor nincs is — szemlélet, aki ezt vallja, az egyszerűen alkalmatlan a mai, fejlődő szocializmus által megkövetelt politizálásra. Persze naivság volna azt hinni, hogy mostantól kezdve egycsapásra eképpen változik meg minden. Alapszintű szemináriumi tétel, hogy a felépítmény, az emberi tudat nehezebben, lassabban változik, mint az alap. Élnek még rossz beidegződéseink, hajlamosak vagyunk összetéveszteni az ügyet a poszttal — de hadd ne soroljam tovább.

Remélem ugyanis, hogy — ha egyelőre a gazdasági helyzetünk nem is rózsás —, a közélet demokratikus változása visszafordíthatatlan folyamat. Ez pedig záloga lehet hosszú távon az anyagi gyarapodásnak, az igazságosabb közteherviselésnek, az életminőség fejlődésének is.

K|| HÉTVÉGI MELLÉKLET