Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-09 / 108. szám
— A tudomány azt a teljességet soha nem tudja elérni, ami a művészet lényegéből fakad. A művészet a megfejthe- tetlent, a megfoghatatlant is magába foglalja. Az ember létezésének 70—80 százaléka pedig megfoghatatlan, érthetetlen. A tudomány csak rész- eredményeket mutat fel, ami további újabb kérdőjeleket, kutatási területeket jelent. A művészet: az egészet próbálja megmutatni. A modernség egyébként hosszú folyamat. A legújabb művészet egyik hajtása sajátos jelstruktúrát kíván létrehozni. Ez viszont csak több generáció munkájának az eredménye lehet. Bízom benne, hogy a sokféle kultúra, amely a világban létezik, valahol, valamikor szintetizálód- ni fog. Ámbár meglehet, hogy a véleményem utópia ... — A szintézisre való törekvésének, a művészetben kialakítandó közös nyelvnek köszönhető talán, hogy egyre gyakrabban hívják külföldre. Úgy tudom, Finnországban többször is járt, legutóbb pedig éppen lapunk hasábjain olvashattuk, hogy Párizsban a Société Des Artistes Indépen- dants művésztársaság rangos kiállításán volt látható egyik plexi és fém kisplasztikája. — Finnországban először 1972-ben volt kiállításom, s azóta öt alkalommal hívtak meg. A finnekkel nagyon jó, élő kapcsolatom van. Nemcsak a közös eredet, a magyarok iránt megnyilvánuló különleges vendégszeretet köt oda, hanem a rokon törekvések is. A természet tiszta harmóniájának és a technikának az ösz- szehangolása ámulatba ejti az embert. Az én törekvéseim is hasonlóak. A párizsi kiállításra Svájcban élő volt mesterem hívott meg. Egyébként a ma művésze nem élhet elszigetelten, természetes, hogy más nemzetek, alkotók munkáját és a művészetek egészét is figyelemmel kíséri. — Hogyan telik el egy napja? — Igyekszem mindennap dolgozni. Ha nem jutok fel a műterembe már nyűgös vagyak. Tíz óra körül kezdek el dolgozni, azután már csak ösz- szefolyik az idő. Sok meditációval jár az alkotás, meg kétkezi munkával. Több mesterséget is el kellett sajátítanom az esztergályosságtól az asztalosmunkáig. Néha úgy belefeledkezem a munkába, hogy késő este szólnak rám a gyerekek, hogy hagyjam abba, törődjek velük is. Bodnár István Vastaps a finálén Nem tudom: megkönnyíti vagy éppen megnehezíti-e a rendező dolgát egy olyan darab, amely végigfutotta az utóbbi húsz-huszonöt évben a világ szánté minden jelentős színpadát. Nagy siker volit, film is készült belőle. Ilyen előzmények után le- het-e az eddigiektől eltérő értelmezésben színre vinni a darabot, vagy éppen az a siker titka, hogy ugyanaz a belső tartalom sugárzik a műből a világ minden táján, így az avatott szakember kezében óhatatlanul sikert hoz. Netán mégis létezik valami „helyi plusz”? ... A világsikert aratott műveket tisztelni kell — de Ratkó József: Halóföldemen Járkálok halóföldemen, s mintha már holt koromban járnék, íródik éles homlokomra s szívemre is kopjafa-árnyék. Memorizálok. Mormolom a szelet, a madarat, a Holdat s füveim, fáim, gyönyörűim — jussanak eszébe majd a holtnak. A két főszereplő: Varjú Olga és Schlanger András a színpadon (Jávor László felvétele) nem oly módon, hogy ne merjük színre vinni azokat. Azaz: valószínű, éppen azzal adjuk meg a műnek kijáró tiszteletet, ha merünk és tudunk azonosulni vele és igyekszünk „felnőni” hozzá. Ez történik a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, amikor is az évad záródarabjának az „Irma, te édes” című zenés komédiát választatták. A bemutató május 3-án volt, s talán az idei színházi évad legnagyobb közönségsikerét aratta az előadás, jelezve: a színészek is. a közönség is „ráéhezett” feszültséggel, drámával terhelt világunkban az üdítő, frissítő komédiára. Breffort—Monnot zenés komédiájában egy szimpla, hétköznapi történet tárul elénk, mégis a darab főhősének humanizmusa, romlat- ianságában is megőrzött tisztasága, bája, őszintesége mindvégig fogva tartja a nézőt. Irma jellemképe bonyolultságában is tisztán áttekinthető, kitapintható. Nestor, a darabbeli szerelme hasonló tónusú személyiség, akinek vonásait átszínezi az abszurditásig vitt, önmagával szembeni féltékenység, gazdag lehetőséget, teret adva a szellemességnek, az öniróniának, 'humornak. Az „Irma, te édes” nyíregyházi előadásában Nagy Viktor rendező nagyvonalú eleganciával vitte színre a zenés darabot. Biztos kézben tartja a cselekményt, nem esik sem a szentimentaliiz- mus, sem a drámaiság csapdájába, holott ezek reális elemként léteznek a darabban. A rendező a darabról alkotott felfogását a cselekmény alaptónusával, az Igényes jellemábrázolással, a szituációk ötletes „pörgetésével”, az előadás atmoszférájának magas fokával, a prózai részek és a zenés betétek harmonikus egységével, nem utolsósorban a színészek szerencsés megválasztásával juttatja kifejezésre. A darab él, lüktet, kisugároz ; a szereplők láthatóan kiválóan érzik magukat, jól szórakoznak, s állandó a kontaktus a közönséggel. Talán az első rész második felében lehetett volna kissé feszesebb, tömörebb az előadás, úgy tűnik, mintha szünet nélkül, egy szuszra akarnák végigjátszani a darabot... Itt egy kicsit fárad az előadás. A nyíregyházi Irma, Varjú Olga, eddigi szerepeit ismerve és elismerve, talán legjobb alakítását nyújtja. Mértéktartóan erotikus, kacér, játékos, naiv és érett nő. Játéka meggyőző, mentes minden túlzástól, érzelmi-indulati kitörései intenzitásukban is visszafogottak, énekhangja kellemes. A darab vastapsot érő sikerében az egyik fő érdem az övé. A másik a partneré, a szerelmét alakító Nestoré, azaz Schlanger Andrásé, aki el tudja fogadtatni velünk kettős „énjét”, a cset- lő-botló figurát éppúgy, mint a választékos, atyáskodó bankárt. De leginkább a leendő apaság metamorfózisában érezzük belső, jellemábrázolő tehetségének sokszínűségét, természetes játékosságát, sallang nélküli mozgását, gesztusait. A darab lüktetésének és hangulatfestésének mesteri irányítója Bob szerepében Bárány Frigyes Jászai-díjas színművészünk, aki a rendezés jóvoltából és a saját maga örömére mindvégig ott él köztünk, a nézőtéren is. Narrátor, mesélő, beavató és kulcsszereplő, aki nélkül nem lenne teljes a siker. A banda tagjai: Juhász György, Farkas Ignác, Mátrai Tamás, Horváth L. Attila és Stettner Ottó próbában, énekben egyenrangú társai a főszereplőknek, csakúgy, mint Vajda János, Gadös Béla és az ismét remekül kari- kírozó Hetey László. Kellemes jelenség Irma három hasonmása is, Magyar Éva, Gedai Mária és Pitz Katalin. A rendezésről .már szóltunk, csupán annyit még: Nagy Viktor neve után az áll: íh., azaz főiskolai hallgató. Rendezése érettséget, határozott rendezői koncepciót tükröz, s még valamit, ami sohasem mellékes — — tiszteli a színészt, mint alkotótársat, hagyja őt egy kicsit a saját ízlése, temperamentuma szerint is játszani. Jól segíti a zenés komédia plasztiéitását Gajdos József — mint vendég — koreográfiája. Egy zenés játék természetesen elképzelhetetlen jó zene nélkül, melyről a szerzőpár egyike gondoskodott. De nem mellékes a zenei — vokális és hangszeres — megformálás sem. A társulat a darabban játszó tagjai bizonyították: nemcsak a prózai darabokban, hanem a zenés játékokban is építeni lehet rájuk. Elismerés illeti a zenei vezetőt, Török Gézát, aki mint vendég vett részit a produkcióban és Kazár Pál zenei vezetőt, akik az előadás sikeréért sokat tettek. Benedek Mari — mint vendég — díszletei szellemesek, kariikatu- riszitikusak és praktikusaik, noha egy-egy pillanatban drukkoltunk, nehogy lelépjenek a szereplők a magasból a semmibe, le ne zuhanjanak a nyitott oldalakon ... A darabot Ungvári Tamás és Ma- pori Erzsébet fordította, a verseket Blum Tamás írta, a dramaturg Telihay Péter főiskolai hallgató volt. A bemutató előadás kötetlen, meghitt, játékos légköréből nem volt nehéz arra következtetni: a színészek egy kicsit önmaguknak is játszanak. Mintha csak azt mond anák: megérd emel jük az évad fárasztó, erős tempót diktáló, drámai előadásai után. S talán mi is megérdemeljük — nézők. Páll Géza Tabi Józsefné: Életfa (rekeszzománc — nyírbátori képzőművészeti stúdió) an kapcsolódó kettős spirál az , a biológiai lét alapját jel- szi. A mozgás által a mo- újabb jelentést kap. A nyaló mozgás a teret min- irányú kiteljesedésében kelteti. Ezen a szobron llandóan mozog, kúszik a ', s a fémelemek pillana- ént másképp verik vissza ájuk verődött sugarakat. Tehetséges festőként tar- ik számon. Szigorúan kom- ilt, belső tüzű képeivel si- aratott. Hogyan lett a fésülés Bélából szobrász? Távlatokban, térben Item el gondolkodni. Egyre ztikusabbak lettek a ké- i, reliefekké váltak, s el- :tam odáig, hogy a kép i a két oldala aktív lett. n már csak egy lépés a ’tika. A környezetesztétikai bi- ág tagja. Kötelességének hogy közösségben gondolán, környezetünket szeb- akhatóbbá tegye. Mit tehetünk a városért, Nyíregyházáért? — A város organikus egység, benne tárgyiasul az ott élők vélt vagy valódi szükséglete, ízlése, gazdagsága vagy szegénysége, tér és mozgásigénye jmúltja, jelene és jövőjének lehetősége, tehát létezésének folyamata. A város élő szervezet, melyben minden durva beavatkozás súlyos károkat okozhat, de legalább akkora kárt okoz a magábazárt- ság, a tervszerű fejlesztés hiánya is. Nagy érzékenységet és felelősséget követel tehát a városépítőktől mindenféle változtatás. Nyíregyháza régi arculatát is meg kell hagyni, és a fogyadozó növényzetet is pótolni kellene. Több konkrét javaslattal én is igyekeztem a megyeszékhely formálásához hozzájárulni, de úgy érzem, nem tartottak igényt komolyan a munkámra, véleményemre. — A vizuális, tárgyi világ bemutatását tartja kötelességének. Plasztikai alkotásokban, „kemény” mai anyagokban gondolkodik, mint például bronzacél, sárgaréz, alumínium, plexi. Sajátos jelkultúra megfogalmazására törekszik. Mi a véleménye a modernségről? A modern műveszet nem fog-e odáig fajulni, hogy a számítógépek veszik át a művészet szerepét? Magzat 1987. május 9. >/
