Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-30 / 126. szám

Szabó Péter Debrecenben született. Középiskoláit Hajdúszoboszlón és szülővárosában végezte, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1979- ig ott dolgozott, mint bőrgyógyász, nemibeteg- és kozmetikus szakorvos, radiológus szakvizsgával rendelkezik. Ekkor Nyíregyházára került, és azóta a Jósa András Megyei Kórház bőr- és nemibeteg osztályának vezető főorvosa. Kandidátus, disszertációját a rosszindulatú daganatos megbetegedések szinkronsugár-kezeléséről írta. Most fejezte be nagydoktori értekezését, amely a visszér- kezelés. módszerét vizsgálja.

Több alkalommal járt az Egyesült Államokban, Japánban, Dél-Amerikában és Indiában.

A Könyvet, illetve egy könyv kéziratát látom az íróasztalán, amely a pár éve megjelent immunhiányos megbetegedéssel, az AIDS-szel foglalkozik. Mi tette szükségessé, hogy erről írjon, s kinek szánja ezt a munkát, melyet remélhetőleg hamarosan kézbe kaphatunk.

— Az eimúit hetekben több mint öbven előadást tartottam, a legkülönbözőbb közegekben. Ezek során ezernél is több kérdést tettek 'fel, fiatalok éppúgy, mint idős parasztemberek. Az AIDS-ről mondhatni mindenki hallott és hall, de az ismeretek ugyancsak különbözőek. Van, aki alábecsüli, mások viszont pánikba esnek. Indokolt tehát, hogy olyan összefoglaló munkát adhassunk az emberek kezébe, mely a meglévő tudományos ismeretek lehetőség szerinti teljességével mond el mindent, amit az AIDS-ről tudni kell, de miég fontosabb, felhívja a figyelmet arra, miként előzhető meg, mi adhatja az ember számára a biztonságot. Így mondhatom: írtam a könyvet azoknak, akik akár minit egészségügyiek, akár mint a társadalomért általában felelős emberek a felvilágosításra vállalkoznak, de minden olyan embernek is, aki értelemmel kívánja felfogni, mit jelent ez a betegség, s mi az, ami a megelőzés érdekében az egyénre hárul. Én elfogadom azt a meghatározást, hogy az AIDS korunk pestise, márpedig egy ilyen járvány ellen a védekezés mindenki érdeke és kötelessége.

^ Azt mondja: korunk pestise. Nem túl drámai a megfogalmazás?

— Nem drámai, bár sokakat meghökkent. Gondolja el:ez a betegség pár esztendő alatt az egész világon feltűnt, s állandóan, rohamosan emelkedő görbét mutat a megbetegedettek és a meghaltak száma. Számos következménye még nem kiszámítható. És míg a pestisnél vagy más fertőző járványnál volt esély a túlélésre, addig az AIDS-et nem lehet túlélni. Nem érzem drámainak a megfogalmazást, de arra azért szeretnék utalni: sojt más fertőző betegséghez hasonlóan az AIDS esetében az ember, az egyén, és a közösség is tud tenni annak érdekében, hogy terjedésének gátat vessen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mentsük fel a tudományt, az egészségügyet a felelősség alól, de azt mindenképpen: minden emberen múlik. hogy tegyen a terjedése ellen, hogy védje magát, hogy a lehetőség szerint minél többet tudva e betegségről részese legyen a járvány leküzdésének. Ezért is tartom kulcskérdésnek a felvilágosítást, azt, hogy mindenkihez, gyermekhez, felnőtthöz, mindenkihez eljusson a helyes információ, hogy kialakuljon az egyéni és közösségi felelősség.

Nálunk a megyében is hallani, hogy vannak megrémült emberek, sokan fantasztikus veszélyhelyzetekről beszélnek. Akadt, aki már itt élő AIDS-esekről is tudott.

— A megyében eddig — ez a közelmúlt napok száma — 'több mint háromezer embert szűrtünk meg, AIDS-re. Ezek egy része olyan, aM külföldre utazik, s ehhez szükséges a vizsgálat. Igen sokan önként jelen t- ikeztek. De megvizsgáltuk a nemi betegeket is. Elmondhatom, e vizsgálatok során egykét álpozitív eredményt is találtunk, aminek az az oka, hogy néhány más betegség tünete éppoly elváltozást mutat a vérben, mimt az AIDS. De egy második, a miénknél

Hétvégi interjú

dr. Szabó Péter kandidátussal

Az AIDS-ről

és az ellene folyó küzdelemről

j

összetettebb vizsgálat Budapesten ezeket az eseteket kontrollálja. Kiderült, valóban élesetekről volt szó. Ugyanakkor a statisztikai valószínűség szerint elmondható, hogy a •hatszázezres populációban, vagyis a megye lakossága körében elképzelhető egy-két vírushordozó, ami természetesen nem jelent egyet azzal, hogy AIDS-ben szenved. De potenciálisán AIEÍS-es lőhet, ha a körülményiek aiyanok. Folytatva a szűréseket: mindenki, aki vért ad, vizsgálatra kerül. Hasonlóan azok a kismamák, akik anyatejet adnak.

0 Ne haragudjon, de én ezeket a szűréseket kevésnek érzem, s alig hiszem, hogy megbízhaió képet adjanak a valós helyzetről.

— Köszönöm a kérdést és a kételyét. A valóság azonban kicsit más. Először is: mindenkinek, aki csak akarja, joga van ahhoz, hogy jelentkezzék az AIDS-szűrésre. Ez szigorúan titkos, az eredményt minden esetben csak az orvos és a vizsgált tudja meg. A másaik: nem ennyi szűrési ismerettel rendelkezünk, hiszen az egészségügy olyan mintát választott ki, mely reális képhez segít. Így vizsgálatra kerülnek a homoszexuálisok, a biszexuálisok, a nemi betegek, a tűvel magúikat injekciózó narkósok, bizonyos országokból és térségékből, földrészekről itt élők, a prostituáltak, azok, akikről tudnivaló a szakmájuk, vagyis azok, akik leginkább veszélyeztetettek, illetve a betegséget átvivők lehetnek. Vannak bizonyos foglalkozások is, ahol fokozott a figyelem. Ismereteink tehát nem esetlegességeken nyugszanak. Mondhatnám: a magyar közegészségügy európai méretekben is jól, gyorsan és érdemlegesen reagált. Ha ez párosul a lakosság megváltozott magatartásával, akkor hazánkat kevésbé veszélyezteti az AIDS.

A betegség terjedéséről, a legfrekventáltabb rétegről szólt. Bővítse ismereteinket azzal, hogy elmondja, mi az AIDS terjedésének leggyakoribb módja.

— Először induljunk ki abból a tényből, hogy az AIDS esetében a vírus is okozhat daganatos megbetegedést és megbetegítheti a központi idegrendszert, de a fő panaszokat a vírus által kiváltott' iimmunelégtelienség jelenti. A pontosság kedvéért szögezzük le azt is: a vírus a Vérben, az élő szervezetiben fejti ki hatását, ott életképes. Ilyenformán ahhoz, hogy a vírus hatékony lehessen, a szervezetbe kell kerüiniie. Ennek leggyakoribb módja a szexuális kapcsolat. A homoszexuálisok, a heteroszexuáiisok, a partnert gyakorta cserélők, az alkalmi kapcsolatot létesítők, a prostituáltakkal nemi kapcsolatot kialakítók a legveszélyeztetettebbek. Az A IDS-esek 90 százaléka ilyen úton fertőződik. Nagyon érdekes, hogy mind az amerikai, mind a nyugat-német szakirodalom utal arra, hogy az AIDS feltűnte óta az ilyen kapcsolatok száma mérhetően csökkent, hiszen a monogáim kapcsolatokban nem rejlik veszély, s a jogos ijedelem sokakat visszatart a szabados nemi kontaktusoktól, és

ugyanakkor csökkent a nemi betegek száma is.

— A vérrel, vérkészítménnyel terjedő AIDS-t leírhatjuk, hiszen 1985 vége óta hazánkban is csak alaposan vizsgált készítményt adunk. Hasonló a helyzet az anyatej- jel. De vannak más testváladékok is. melyek a vírust átvihetik. így, főleg ha valami apró seb van a szájban, az olyan csók, mely harapással jár, szintén veszélyes lehet. A normálistól eltérő szeretkezési praktikák is lehetnek kockázatosak. De ha már a foglalkozásokra kérdez. Itt vannak a fogorvosok, nem véletlen, hogy számukra kötelező a gumikesztyű, a maszk használata. Vagy az injekciózó nővér és orvos, akik szintén csak biztonsági előírásoknak megfelelően végezhetik ezt a munkát, akik AIDS-vírushordo- zót vagy beteget kezelnék. De vegyük a sebészt, ő is veszélyhelyzetnek van kitéve, ebben az esetben is a vérrel való kapcsolat evidens. De sorolhatok más foglalkozásokat is: a manikűrös, a pedikűrös, a masszőr, a fodrász. Őket is kioktatjuk a fertőzés elleni módszerekre. Hadd jegyezzek azonban itt meg valamit. Eddig az még nem fordult elő a világon, hogy a beteg az egészségügytől kapta Volna meg az AIDS-vírust. Azok a hagyományos fertőtlenítő eljárások, melyeket eddig is alkalmazni kellett mindenütt, pontosan elegendőek ahhoz, hogy az eszközökön elpusztuljon az esetleges vírus.

Tehát nekem, az állampolgárnak jogom. hogy megköveteljem: az orvos, a nővér, a manikűrös — nem sorolom tovább — betartsa a megkövetelt higiénés előírásokat?

— Természetesen. És itt nem lehet kibúvó az sem, hogy bizonyos intézkedések pénzbe, anyagi ráfordításba kerülnek. Hadd mondjak erre egy amerikai statisztikai adatot. Az Egyesült Államokban 10 ezer AIDS-es kezelése megközelítően 5 milliárd dollárba került. A kezelés, mondom, nem a gyógyítás, hiszen ma még ennek nincs esélye! Ha most ezt a számot összevetem azzal, mit keli a megelőzésre, a biztonságra és a felvilágosításra fordítani, elenyésző számot kapok, s merem állítani, igen jelentős hatással, eredménnyel jelentkezik az a betegség •elleni harcban.

A veszélyekről szólva nem említette a turizmust.

— Könyvem végére idegennyelvű összegzést is készítettem. Pontosan azzal a céllal, hogy a hazai olvasókon kívül az ideérkezőket is figyelmeztessem: a külföldi kalandok, alkalmi viszonyok veszélyesek. Ennek. kockázatát sók helyen már felismerték. Több országban bezárták a nyilvános házakat. Néhány nyugati államban a prostituáltak panaszkodtak, hogy a szakma hanyatlik, sdkan „állás” nélkül maradnak. Kétségtelen van egy természetes és egészséges reakció, amely azt mutatja: egyre többen ismerik fel, hogy minden nemi liberalizmus veszélyes lehet.

Sok mindenről szó esett, ami révén az AIDS-vírus terjed. De talán szólni kellene arról is, hogy mi által nem. ön is tudja, sokan már egy kézfogástól is félnek.

— Kétségtelen, hogy éppen a felvilágosítás hiányából adódóan sóik mende-monda szállong. Hadd mondjam meg: nem lehet veszélyes a kézfogás, a kilincs érintése, a pénzzel bánás, veszélytelen az élelmiszer, nem terjed víz. levegő által, lehet strandra járni, bár nem javaslom, nemcsak az AIDS miatt, máskor sem, hogy valaki nyílt sebbel menjen fürödni. A lényeg az, hogy az AIDS-virus a szervezeten kívül elveszti erejét, beszárad. Tehát az emberi kapcsolatok, érintések, maga a normális élet: nem jelentenek veszélyforrást. Ha valamiről hangsúllyal akarok szólni az viszont az, hogy a legnagyobb biztonságot minden ember számára az jelenti, ha normális, mono- gám családi, nemi kapcsolatban él, ha a fiatal partnerkapcsolata nem a csere-beré- besn, a gruppenszexben nyilvánul meg, hanem egy partnerhez fűződő kapcsolatra korlátozódik. Az igazi veszélyek itt vannak, az igazi védekezés is itt a legfontosabb.

A Vannak vélemények, mi szerint az AIDS lemenő ágban van. Kíváncsi volnék a véleményére.

— Az AIDS feltűnésekor még a WHO (az Egészségügyi Világszervezet) is alábecsülte ezt a járványt. Most viszont már reálisan értékelve nem vitatja senki, az AIDS koránt sincs leszálló ágban. Mahler, a WHO igazgatója szerint jelenleg a Világon a betegség tüneteit mutatók száma -50—100 ezer, a vírust hordozók száma (fertőzöttek) 10 millió. Ha nem teszünk meg mindent a betegség megfékezésére, öt óv múlva a 100 milliót is elérheti a vírushordozók száma. Teljesen érthető, hogy felmerülnek ölyan gondok, mi legyen akkor, hia valaki a családiban AIDS- es? Mondhatjuk: a normális higiénés előírásokat betartva nem jelent veszélyt a környezetre. Aztán a tünetmentes fertőzött munkavállalása is problémákat rejt, hiszen bizonyos helyeken a körülmények a vírust hordozó számára lehetnek életveszélyesek. Ha viszont valakinél jelentkeznek a 'tünetek, akkor kórházban Ikell elhelyezni. A tünetmentes is rendszeres gondozásra szorul. Fel lehet vetni a morális kérdéseket, de számtalan jogi probléma is adódik e betegségből. A titkosság, a kötelező szűrések, a fellépés az olyan beteggel szemben, aki egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni saját fertőző voltát, s mintegy bosszúból is terjeszti a betegséget — vagyis csak e pár példa alapján is mondható, mind egészségügyi, mind etikai és jogi gondok rejlenek a mai helyzetben.

^ A betegség kilátásai eléggé komorak, bár ön adott reményt azzal, hogy az egyén lehetőségeit és az egészségügyi lépéseket bemutatta. De van-e kiút a mai meglehetősen tragikus helyzetből?

— Szinte példátlan, hogy egy járvány megjelenését olyan gyorsan kövesse az ellenszer keresése, mint jelen esetben. Hatad- mas szellemi erők mozdultak meg, igen nagy pénzek forognak a világban arra a célra, hogy megfelelő ellenszert találjanak. Hiszem, és hinni akarom: nem eredménytelenül. Az is biztos ugyaniakkor, hogy itt nem napokról vagy hetekről van sző.‘Addig viszont az AIDS realitás, terjed, pusztít, s végtelen felelőtlenség volna azt képzelni, hogy ma minden mindegy, holnap úgyis meggyógyítanak. Erre semmi garancia nincsen, azt senki nem meri mondani, hogy egy ellenszer az AIDS gyógyszere is lesz. Éppen ezért igenis mindenre és mindenkire kiterjedő felvilágosítás kell, az egyén felelősségének állandó ébrentartása.

Köszönöm a beszélgetést, s kívánok könyvének sok sikert, közhasznot.

Bürget Lajos

... tetszik vagy sem, az élet lassan rászorít bennünket, hogy végre felvállaljuk konfliktusainkat. Kissé máris körmünkre égett a dolog. De úgy látszik, fájdalmas tapasztalatok kellenek hozzá, hogy kilendítsenek bennünket „ej, ráérünk arra még” és „jaj, csak nehogy valaki rossz néven vegye”- tempónkból.

Nemcsak országos bajainkra gondolok. A családban, a munkahelyen, a hivatalokban és hétköznapi életünk egyéb színterein, tehát alapfokon is tanulni kell a leckét.

Mert, mit szépítsük, gyakran „hiányoztunk”, amikor arról volt szó, hogyan sorakoztassuk fel igazunk mellett érveket, miként vegyük tudomásul az ellenérveket, méltányoljuk, de legalábbis viseljük el másoknak a dolog természetes rendje szerint másféle véleményét. Ez a magyarázata annak, hogy most, amikor mind frissebb szellők fújdogálnak, némelyek az első csípősebb légáramlatra csuknák be az ablakot.

Amin olyan nagyon azért nem lehet csodálkozni, hiszen nálunk a különféle intézmények, gazdasági és egyéb szervezetek, még kevésbé a közfunkciót betöltő emberek nemigen szoktak hozzá, hogy szó érje a ház

elejét, ráadásul nyilvánosan.

A tévedés lehetőségét és jogát mindenki számára ki- porciózták. De a többnyire rejtve maradó tévedés olyan hibává hízik, ami aztán osztódással szaporodik. Tehát szükség van a kontrollra — a nyilvánosság, a nagyobb közösség kontrolljára különösképpen —, jobban, mint valaha. Az ellenvéleményeket, az plképzelések sokszínűségét legalább ennyire nem nélkülözhetjük, hiszen egyre bonyolultabb világunkban ugyan kinek van joga, mersze azt gondolni, hogy az ő zsebében a bölcsek köve?

Véleményem szerint legfőbb ideje, hogy felhagyjunk a fölösleges érzékenykedéssel. Mert mi másnak nevezhetnénk például azt, hogy már egy, a tájékozódás igényével feltett kérdéstől is felszisszen az illetékes, mondván, az ilyesmi nem való a nyilvánosság elé, ez a cég belső ügye, s az újság hitelrontást követ el, amikor egy olvasólevél erejéig helyt ad annak az érdeklődésnek, hogy ugyanazon szolgáltatás náluk vajon miért kerül kétszer annyiba... Reméljük, mind szélesebb körben terjed majd az a gyakorlat, hogy az ilyen, s ennél fajsúlyosabb kérdéseket (de akár a kritikát is) az érintettek nem kikérik maguknak — hanem válaszolnak rájuk.

Nem lehet kétséges, az emberek joggal tarthatnak számot arra, hogy akik az ő megbízásukból, az ő érdekeik képviseletében, ügyeik intézése végett ülnek a helyükön, azok adjanak tájékoztatást a miértekről és a hogyanokról.

Hozzá idejekorán, mert egyre életképtelenebb lesz az a szemlélet és gyakorlat, hogy a döntéshozók kész tények elé állíthatják azokat, akiknek aztán végre kell(ene) hajtaniuk ezeket a döntéseket. Aki a régi beidegződésektől vezérelve netán mégis ezt tenné, vessen számot vele, hogy zátonyra futhat az a csónak is, amit pedig — akár csak néhány évvel ezelőtt is — hagytunk tovasiklani, mert nem bíztunk benne, hogy ha már egyszer jutnak indították, mi meg tudnánk állítani. Okulásul szolgáljanak a településfejlesztési hozzájárulás tapasztalatai, és újabb tanulságnak ígérkezik az az ugyancsak meg nem gondolt rendelet, miszerint az évi rendes szabadság kétharmadát a dolgozó egyszerre köteles kivenni.

Kétirányú utcáról lévén szó, az állampolgárnak is be ’ kell tartania a jogok és kötelességek gyakorlásának játékszabályait. Hiszen az egyikkel vissza lehet élni (összetévesztve a vagdalko- zást, a szűk látókörűséget, az önzést a joggal), a másikról pedig olyan könnyű megfeledkezni...

Nem egyszerű eligazodni ellentmondásaink útvesztőjében, nem könnyű farkasszemet nézni a gondokkal — de enélkül hozzá sem láthatunk a legnehezebbhez, vagyis megoldásukhoz.

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET