Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-30 / 126. szám
1987. május 30. Kelet-Magyarország 3 A szélcsendes időt kihasználva hatodik alkalommal permetezi a gyümölcsöst Schwarczkopf Zoltán a Mátészalkai Szamos menti Állami Tangazdaságban. (Jávor) Ráfordítás és hozam Nyírmihálydiban Ahol a fű pénzt terem Kereki Tibor: „támogatás Frank Gyuláné: „minden binélkül is nyereségesek let- zonnyal érzékenyen érint tünk volna”. bennünket az új adórendszer”. — Itt abraktakarmány úgyse nagyon terem — példálózott az elnök —, ezért a juhtartás mellett voksoltunk. Hatmillió forintos beruházásba kezdtünk a juhtartás, illetve -tenyésztés javítása, fejlesztése érdekében. Ehhez egy jelentősebb gyeptelepi- tés is társul. Mi lesz a háztáji áruval? Frank Gyuláné főkönyvelővel arról beszélgettem: várhatóan hogyan befolyásolja majd a gazdálkodásukat az úi — elöbb-ulóbb bevezetendő — adórendszer. — Ügy értesültem: számunkra megdrágul az úgy— Most havonta 4200—4300- at viszek haza. Különben teljesítményben dolgozunk. Csak hát a normák nem valami kedvezőek. Meszesén Mihály fiatalember. Ugyancsak a fűrészgép mellett dolgozik. — A feleségem is itt van a tsz-.ben. csak most. gyesen van. Ketten két hold háztájit kapunk, ezzel együtt ösz- szejön valami kis pénz. Persze nem könnyű itt emelgetni a rönköket. Már nyolc éve csinálom. Nemrég hivatásos jogosítványt szereztem, jó volna valami kevésbé erőltető munkát végezni. Sztancs János Azért mentem, hogy megtudjam: egy kis tsz-ben, ahol a szántónak átlagosan kilenc aranykorona értéke van, és a melléküzemági tevékenység sem erős, hogyan lehet 11 milliós nyereséget csinálni? Épp határszemlén volt az elnök, Kereki Tibor, a nyírmi hálydi Új Élet Tsz első számú vezetője. Várni kellett rá. Amikor megjött, gyufás- skatulyát vett elő. — Ebbe gyűjtöttem a jószágokat — mondta. A skatulya tele volt bogarakkal. Zöld lombormányossal, kendermagbogárral. — Sajnos már meglepték a napraforgónkat, dohányunkat ezek a növényi kártevők. A kollégákkal azt mérlegeljük: milyen védekezési módot válasszunk? A kémiai szerek ugyanis rendkívül drágák, pazarolni nem lehet. A ráfordítás és a hozam közötti optimumot kell megtalálnunk. Rz adottságokhoz igazodva Ha egy-egy gyenge adottságú szövetkezet szép eredményeket hoz, gyakran elhangoznak ilyesféle fanyalgó vélemények: jó-jó, dehát ezek a központi árkiegészítésből élnek. — Mi támogatás nélkül is nyereségesek lettünk volna. Igaz, a tavalyi munkák után a II millió helyett csak 3 nevezett élőmunka. Minthogy nálunk egyébként is alacsony az eszközellátottság, kevés a gép. berendezés, vagyis az átlagosnál jobban rá vagyunk utalva a kézi erőre, a sok munkásra ... Szóval minden bizonnyal érzékenyen érint bennünket az új adórendszer. Annak pedig különösen nagy jelentősége lesz: miként kell majd elszámolnunk azokat az árukat. amelyek a háztájiból kerülnek hozzánk és a tsz-en keresztül értékesülnek? De egyelőre még biztosat semmit sem lehet tudni. Rmit a kétkezi munkás lát Az utóbbi öt-hat évben esztendőnként átlagban az árbevételhez viszonyítva 10 százalékos nyereséget ért el a tsz. Mit érez mindebből a kétkezi munkás? — Nem sokkal keresek többet ma, mint 1979-ben — közli Rátonyi Bertalan fűrészgépkezelő, csoportvezető. Meszesán Mihály és Rátonyi Bertalan: „teljesítményben dolgozunk”. milliót könyvelhettünk volna el. Mellesleg az árkiegészítés nem ellentétezi azt a lehetséges hozamot, nyereséget, ami például a Hajdúsági löszháton 30 aranykoronás földön elérhető. Akinek jó talaja van, az mindenképp jobban jár. Az elnök elmondta: 1986- ban az időjárás is melléjük állt, hiszen annyi alma termett, mint korábban soha, és el is tudták adni. Ráadásul ahol — mint náluk — a kilónkénti önköltség mindössze 2 forint 50 fillér, ott nyitván nagy jövedelmet hoz a „szabolcsi arany”. A termelés szerkezetét, amennyire csak lehet, az adottságokhoz, elsősorban a természeti adottságokhoz igazították, igazítják. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha a szabályozók a gabonát támogatják, ne mennének el a vetésben „némiképp a gabonák irányába”. — — indketten fehérben voltak. Egyi- jww kük feküdt — a másik pedig *”■ mellette állt. Az ágyon fekvő nehezen szedte a levegőt, és könyörgő szemeket meresztett a mellette állóra, aki igy szólt: — Már értem, mi juttatott ide. Jó családban nevelkedtél, és megvolt mindened. Édesanyád és édesapád a lelkűket kitették érted, mivel egyetlen gyerekük vagy. Már kiskorodtól fogva egoista voltál. Kitűnő eredménnyel végezted az általános iskolát, mivel a szüleid meghitt kapcsolatban álltak az osztályfőnököddel és az igazgatóhelyettessel. Protekcióval vettek föl az egyetemre. Alig-alig tudtad letenni a vizsgáidat, és fölmentettek az építőtábor alól is. Kaptál egy autót, hogy ne kelljen vonaton zötykölődnöd. ha a tengerpartra akarsz utazni. Két-három évvel később fejezted be a tanulmányaidat, és magától értetődik, hogy nem volt miért büszkélkedned az okleveleddel, az apád azonban elkezdett futkosni fühöz-fához, hogy jó állást szerezzen neked. Könnyű munkához jutottál, állandóan külföldre jártál kiküldetésbe, és csábos kolléganők zsongtak körül. Egyikük-másikuk lassanként igen közeli viszonyba került veled. Ezután önálló lakást követeltél magadnak. .4 szüleid találtak is egyet valamelyik csöndes kerületben a belváros közelében, és barátságos szomszédok mellé kerültél. A régi autód teljesen tönkrement, ezért vettek neked egy újat, mely olyan sebesen száguldott, mint egy versenyautó. A következmények már ismeretesek. Ilyen életet éltél idáig, öcsém. Az ágyon fekvő felsóhajtott, és fáradtan becsukta a szemét. A mellette álló folytatta: — Persze mindez másképp is alakulhatott volna. Ha van egy öcséd vagy egy húgod, már kiskorodtól kezdve megszokod, hogy gondjukat viseld, és mindenedet megoszd velük. Arra is rájössz, hogy egy fabatkát sem ér az élet iskola nélkül, állandóan a könyvek fölött görnyedsz, és lassanként szorgalmas, bölcs ember válik belőled. Minden bizonnyal komoly eredményeket érsz el, és hasznára válsz a társadalomnak. Az öcséd vagy a húgod rólad vett volna példát. Kiváló tanuló lehettél volna a gimnáziumban és az egyetemen. Tisztességes pályázat alapján elfoglalod azt a beosztást, melyre föltetted az egész életed, és hozzájárulsz a tudomány és a technika fejlődéséhez. Hasonló érdeklődésű és képességű lányt veszel feleségül, és szilárd. összeforrott családban élnél, ahol gyerek egy szekérderéknyi. de mindegyikőjüket lelkiismeretesen nevelitek föl. így is meg lett volnu mindened, de tiszességgel, becsületes úton, és nem kellene szégyenkezned ... — Professzor úr — szakította félbe az asszisztens —, tnegállt a beteg szívműködése. 4 professzor kitágult szemmel meredt rá, majd odanézett a műtőasztalon heverő testre, és így szólt: — Nem hallgatott végig, érthető, hiszen senkinek sem esik jól, ha kritizálják, de meg vagyok győződve, ha nem hal meg. új életet kezd . — Minden bizonnyal, professzor úr — helyeselt az asszisztens. — ön valóban mindent megtett, de nem kellett volna az operációval kezdenünk? Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán Károsult károkozók Tisztázzuk a fogalmat mindjárt a bevezetőben: nem elegendő egy évben egyetlen napon gondolni környezetünkre, tehát a jövő heti, június 5-i környezetvédelmi világnap a legkevésbé sem azért van, hogy „kipipáljuk": erről is megemlékeztünk, fiszta a lelkiismeretünk. Már csak azért sem, mert — miért éppen a lelkiismeretünk lenne — lehetne — tiszta, amikor körülöttünk minden tele van (de (eg- alábbis majdnem tele) mindenféle szennyezettséggel. S ezt a rengeteg környezetfertőzést mind mi, magunk okoztuk. Sőt: egyáltalán nem beszélhetünk múlt időben, hiszen a környezet- szennyezés állandóan fokozódik, ahelyett, hogy végre alaposan elgondolkodnánk rajta: mit hagyunk itt gyer- mekéinknek, unokáinknak? Hiszen sok mindent — s mi tagadás; nem csupa jól — örököltünk apáinktól, nagyapáinktól. A környezet nagymértékű szennyezése azonban túlnyomórészt a mai felnőtt nemzedék bűne. Erősnek látszik a kifejezés, pedig még csak idézőjelbe sem kívánkozik. Igenis bűnöket követtünk, követünk el. Talán azt hisszük, hogy a környezet, „csak” a környezet ellen. Pedig mi magunk vagyunk a károkozók — és a károsultak is. Vannak, akik a környezet szennyezettségéről hallván mindjárt az anyagiakra gondolnak: igen, kellene védeni az emberi környezetet, de hiszen ahhoz nagyon sok pénzre volna szükség. Az pedig — hányfelől halljuk!? — mostanában minálunk nagyon hiányzik. Mások úgy vélik: több idő kellene ahhoz, hogy a környezettel is törődni lehessen. Mindkettő — kényelme^ álláspont. S nemritkán azzal jár együtt, hogy szemet hányunk némely dolgok fölött. Hogy valakik éppen a város, — például Nyíregyháza — erdős részein akarnak házat építeni, mert ők „szeretik” a természetet. Legalábbis addig a határig, amíg a saját javukra szolgál. Hogy mások természetvédelmi területen létesítenek veszélyes anyagoknak tárolóhelyet, mondván: ott úgysem jár senki. .Hogy ismét mások (vagy netán ugyanazok?) a -Tisza vizében mossák autójukat, hiszen — mondják, ha szól érte valaki — az az egy kocsi még nem fertőz meg egy egész folyót, s a Tisza még tiszta. „Csak éppen” az ilyen csekélységek lassanként sokra mennek, az egyenként talán jelentéktelen környezetszeny- nyezések vezettek oda, hogy néhol már az erdők jelentékeny részét elpusztították a savas esők; hogy pusztul a halállomány: hogy egyes városok és városrészek levegője időnként az elviselhetőség határai alatt van — s a példákat sajnos még sokáig lehetne sorolni. Igaz, hogy a környezetvédelemhez bizonyos esetekben pénz is kell. Az ország 14 legnagyobb erőművére hat éven belül kénleválasztókat kell felszerelni, s ez milliár- dokba kerül. Nem volt olcsó a gáz- és olajprogram végrehajtása sem, amivel — egyes városrészekben a széntüzelés megszüntetésével — Budapest megmenekült (s talán nem is csak átmenetileg) a szmogriadóktól. S az is biztos, hogy minél több a levegő és a vizek szennyezése ma — annál többe fog kerülni holnap, vagy holnapután, hogy megmeneküljünk a legsúlyosabb következményektől, a tömeges mérgezéstől. Hatóságilag már próbálnak tenni valamit a környezet- szennyezés ellen: jó ideje fizetnek a vállalatok levegő- és vízszennyezési bírságot, amitől ugyan kevesebb pénze marad némely gyárnak, sőt akad olyan is, amelynek vezetői a tartós veszteség egyik főokaként kárhoztatják —, de a szennyezés változatlanul tart. Mi hát a járható út. hogyan lehet igazán felvenni a küzdelmet mindenféle szeny- nyezés ellen anélkül, hogy — mint némely országban — indokolatlan túlzásokba esnénk? Talán csak annyi, hogy mindenki külön -külön, családjával. barátaival, ismerőseivel együtt egy csöppnyit járuljon hozzá az emberi környezet megvédéséhez. Esetleg csupán „negatívummal”, azzal, hogy nem juttat szennyező anyagot sem a vizekbe, sem a levegőbe. Hogy nem pusztítja az erdőt, a természetet, hogy nem fertőzi a levegőt gépkocsijának rosszul beállított porlasztójával, s hogy mi mindent nem kellene, nem lenne szabad tennünk és hagynunk, arról kinek-kinek megvan, meg lehet a maga tapasztalata. Hiszen a környezet, a természet valamennyiünké. S hogy meg is maradjon, hogy a XXI. században is lehessen friss levegőt szívni, egészségesen táplálkozni, örülni a természet szépségeinek, és emberhez méltó környezet uralkodjék a munkahelyek, városok, falvak táján is, ahhoz nem is kell olyan sokat tennünk. „Csak” éppen egy kicsit gondolnunk kell mindezekre. V. E. («ma !!!!!§§§ Tmetm terápia
