Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-23 / 120. szám
KÜ - i^KUET 1387. május 23 E§y mgi kislexikon érvényes üzenete Figyelem félárbocon Áz olvasás technikája, tempója „Vakság" hatodmásodpercig „Sok a jó könyv, sokat kellene olvasnunk, de az olvasás sok ellenségével kell meg- küzdenünk. Egyik veszélyes ellenlábasa az olvasásnak a rádió. Megmételyezője a figyelmes olvasásnak az a szokás, hogy olvasunk akkor is, ha a rádió szól...” — 43 évvel ezelőtt íródott jótanácsokat olvasok a nyíregyházi ócskapiacon 15 forintért vett könyvből. (A Rádió Űjság Családi kislexikona — 1944.) A rádió a rádió ellen az olvasásra biztat? Micsoda cy- ranói viselkedés! És hogy meglepődnénk, ha manapság egy gyengébbnek ígérkező tv- műsor előtt olvasnánk valami hasonlót („Most inkább lépjen oda házikönyvtárához, olvasson, idejét értékesebben tölti, ha nem minket néz!”). Egy francia író, Georges Duhamel szerint a rádió (akkor még nem volt tv!) rászoktatja az embereket úgymond a „félárbocra eresztett figyelemre”. Ez a jó négy évtizedes korú kis családi lexikon más érvényes okosságokat is tartogat. T. Bushwell chicagói egyetemi tanár kutatásaiból kihámozza azokat a kimondottan gyakorlati tanácsokat, amelyek olvasási technikára tanítják az embert. Arra, miként lehet ^gazdaságosan, erő- és időpazarlás nélkül olvas- ii. (És micsoda hasznos ismeret lehet ez ma, kurta szabadidejű világunkban.) Lássuk a jótanácsokat! Az olvasó túlnyomó része helytelen olvasással feleslegesen fárasztja a szemét; meg kell tanulnunk helyesen olvasni, vagyis kevesebb fáradsággal sebesebben olvasni, anélkül, hogy ez a gyorsítás a figyelem rovására menne. Olvasás közben a szemgolyót a szemüregben hat izom mozgatja. Amikor szemünk végigsiklik az olvasandó soron, ez nem egyenletes mozgással, hanem lökésszerűen történik. Egy átlagos hosszúságú sorhoz három ugrás elég volna, de a legtöbb olvasó szeme 7—8-szor ugrik. Szemünk néha megáll egy szónál, előre-hátra imbolyog. Amíg szemünk mozog, átmenetileg nem látunk. Helyes olvasásnál ez a „vakság” egy- hatod másodpercig tart, de van aki másodpercnyi pihenőt is tart. Mindé fölös, ingadozások és szünetek az olvasás sebességét 40—50 százalékkal csökkentik. Ifjú korunkban nem tanulunk meg jól olvasni, — mondja Bushwell tanár — a gyermek, a hangosan olvasó mindig csak egy szót mond ki, tehát hozzászokik, hogy egyszerre csak egy szót lásson. — Bushwell tanár készüléke a rossz olvasás gyógyítására való. Áll pedig ez egy mozivetítőből és fehér ernyőből. A szöveget vászonra vetítik, de nem szavanként, hanem összefüggő mondatrészekben, körülbelül egy sor harmadrészét. Az olvasót rászoktatja arra, hogy ezt a mondatrészt égy ránézéssel fogja fel, hogy egy' sort három tekintettel három előre- ugrással olvasson el vissza- ugrás nélkül. A szövegfilm pergetését fokozatosan gyorsítják. Bushwell azt mondja, hogy tanítványai húsz gyakorlás után kétszer olyan gyorsan olvasnak, mint azelőtt. Az eredmény hatéveseknél éppoly kedvező, mint a fiatalkorúaknál. Azoknak, akik ehhez a készülékhez nem tudnak hozzájutni, Bushwall a következőket tanácsolja. 1. Olvasáskor ne ejtsük ki gondolatban a szavakat. 2. Igyekezzünk egész mondatszakaszokat és ne egyes szavakat látni. 3. Kényszerítsük magunkat fokozatosan gyorsabb olvasásra: hamarosan meg fogjuk szokni. 4. Csak pihent szemmel olvassunk. Mentői figyelmesebben olvasunk, annál gyorsabbak vagyunk. Egy régi orvosi szaklap a következő egyszerű módszert ajánlja az olvasás gyorsaságának próbájául. Olvassunk el fennhangon egy újság egv hasábját. Aztán olvassuk el a másik hasábot hangtalanul. Mérjük le az egyes hasábok olvasására fordított időt, s ha a második hasábot nem olvastuk el kétszer olyan gyorsan, mint az elsőt, nem olvastunk elég gyorsan. Normális regényolvasó percenként 350—500 szót olvas. Napilapot percenként 800—1000 szó sebességgel olvasunk. Egy iskola egy hónap alatt a diákok olvasógyorsaságát percenként 230 szóról 500-ra emelte fel, anélkül, hogy a diákok kevésbé fogták volna fel olvasmányaik tartalmát. Szilágyi Szabolcs Sajtófotó ’86 — Földi Imre: Joke Zijlstra. — Habik Csaba: Gyengébb nem? — Müller'Judit: Karmesterverseny. (Farkas Zoltán reprodukciói) — Habik Csaba: Komáromit lelép tették. Tetszik önnek a piros ház? Hild-érem és szeplők... Beszélgetőpartnerem dr. Vincze István megyei főépítész. (Negyvenéves, nős, egy gyermek apja. Diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán szerezte, doktori disszertációját a településtervezésről írta. Dolgozott Budapesten tervező vállalatnál, volt Nyíregyháza főépítésze, 1985. közepe óta megyei főépítész). Beszélgetésünk témájául a szép városokat, a szép házakat választottuk. — Tetszik Önnek a piros ház? — Melyik piros ház? — Amelyik Nyíregyházán a Kiskörút mellett épült. — Igen. — És a barna a Szarvas utca sarkán, vagy a sárga a Lenin téren? — így is elbeszélgethetünk, de nem hinném, hogy ez az egyenkénti felsorolás eredményes lehetne. — Akkor fogjuk korríolyabbra: hogyan értékeli a szép város, a szép ház fogalmát? — A „szép városok" fogalomkörében nálunk Magyarországon ma is inkább a történelmileg, építészettörténetileg jobban meghatározott dunántúli, esetleg északi hegyvidéki városokat emlegetik, kivéve persze a fővárost. Ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt időszakban nem történt semmi érdemleges az alföldi városokban, gondoljunk Kecskemét vagy Szeged példájára, de másokat is megemlíthetnék. Megyénkben inkább az a jellemző, hogy a rövidebb idejű dinamikus fejlődés számtalan átgondolatlan területrendezési megoldást is felszínre hozott, és a kisebb léptékek miatt ez nálunk nyilvánvalóbbá is vált. Hozzá kell tenni, hogy a megyében azért vannak sikeresebb próbálkozások, de ez általánosságban nem jellemző. — Ez alatt azt kell érteni, hogy mi az utolsók között is utolsók vagyunk? — Nem említettem, hogy a gazdasági szférákban ma gyakran emlegetett feszültségek igazak lehetnek a városépítészeti környezetekben bekövetkezett jelenségekre is. Az ex- tenzív lakástermelés a minőség rovására ment. Mégsem vagyunk az utolsó helyeken és ebbe bele kell érteni az esztétikai igényességet is. Két Hild-érmes városunk van, a megyeszékhely és Mátészalka. Az összetett szempontok alapján adományozott elismerés odaítélésében a városépítésben kifejtett tevékenység és eredmények domináltak. Nyíregyháza a színvonalasabban megvalósított településszerű lakásépítési, a dinamikus városfejlesztési tevékenységéért, míg Mátészalka is hasonló érdemeiért kapta a kitüntetést (városközpont, Jármi úti lakótelep). További jó lehetőségeket látok Nyírbátor esetében is. Az összkép az eredmények oldaláról ma már a külső megítélésben is sokat javult, mégsem mondhatom el, hogy ezzel elégedettek lehetünk. — Hol lehet a probléma? — Az előbb egy-két város általános értékeléséről beszéltem és nem foglalkoztam a részletekkel. A megoldást a kiegyenlítettebb településhálózat-fejlesztésben, az építészeti léptékek megtalálásában és a kiegyensúlyozott településfejlesztésben látom. Nagyobb szerephez kell jusson a helyi értékek hasznosítása és a minőségvédelem. — Az építészek nagy hibája, hogy tevékenységük az épület határoló falainál megáll. Ebben az értelemben az építészeti alkotás önmagáért való puszta létében figyelemfelkeltő és expresszív, már amennyiben külső megjelenése igazi esztétikai értékeket, emberi élményeket hordoz. Korábban magában a városépítészetben is megfigyelhetők voltak az expresszív hatások, amelyek gyakran jártak együtt a túlhangsúlyozásokkal. Gondoljunk a kisvárosok magas házaira. Ugyanez a jelenség játszódik le akkor, amikor az adott épület — köznapi szóhasználattal élve — kilóg a sorból. — Kérem, tegye ezt megfoghatóbbá, illusztrálja példákkal is! — A megyeszékhely városközpontjának, illetve városmagjának északi és déli pólusairól hoznék egy-egy példát. A Kossuth út nyugati oldalágak beépítése együtt, a magas házzal, a korábban említett túlhangsúlyozás negatív példája. Ez lényegében igaz a Kun BéLakőház és a* MTESZ-székház a Lenin téren. ' la utcára, vagy az Északi alközpontra is, de a legszembetűnőbb az Október 31. tér környezetében. Kevesebb ilyen jellegű probléma található a Lenin téren, vagy a Kiskörút megépült déli nyomvonala mellett, az MSZMP irodaépületétől eltekintve. A város léptékét és hangulatát is szimbolizáló régi városmag elismert és kevésbé elismert épületeivel együtt összességében védendő. Karaktere nem egyeztethető össze azzal a felfogással, amit az említett Kossuth utcai beépítés képvisel. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amennyiben ezt a fajta beépítést nem kell a Vay Ádám körút északi oldalán folytatni, ahogyan ez a korábbi elképzelésekben szerepelt. — Mi a helyzet kisebb településeinknél? — Nagyon sok a léptékzavar; a sokszor a tervezői asztalokon is megtestesülő olyan igazgatási vagy megbízói kényszer, ami vagy a régebbi rendezési elvekre, vagy a jómód hangsúlyozására épül. A hibákat tehát több szinten elkövetjük, amikor elrugaszkodunk a falusi környezetek valóságától és engedünk ezeknek a kényszerpályáknak. Nagyon téved, ha valaki azt hiszi, hogy a szegénységet is jelképező egykori parasztházak divatját kell visszahozni azért, hogy épített környezeteinket elismert módon fejlesszük. Amit ezektől át lehet venni, azok az életmódhoz igazodó kristálytiszta funkciók és az ezeknek megfelelő egyszerű, szép, tiszta formák. És még valami. Az alföldi tájat a költők által is sokat emlegetett földszintes környezet jellemezte hosszú évszázadokig. A föld védelme, a spekulatív telekárak, a komfortigények természetes növekedése ezekben a településekben a felszínre hozta a kisebb építési telkek halmazait, amelyet a korábbi rendezési tervek alá is támasztottak. Következésképpen változott, sokszor erőszakoltan változott a falukép, itt is megjelentek a területkímélő, kis beépítésű alapterületű többszintes formák. A nagyobb, a mezőgazdasági kisárutermelési viszonyokhoz jobban igazodó építési telkek kialakítása, vagy újraalakítása legyen a jövő, ahol a hagyományokhoz is illeszkedő földszintes falvak képe tovább rajzolódhat. — Ez azt jelenti, hogy a jövőben csak ilyeneket célszerű építeni? — Ahol a hagyományok, vagy a kialakult utcakép megköveteli, ott igen. Más kérdés, hogy ma már sok helyen az említett megoldások jelentik a hagyományt. Ott ezekhez kell elfogadható módon alkalmazkodni. — Az eddigiek alapján fel kell tenni azt a kérdést: remélhető-e egyáltalán valamilyen kedvező változás? — Igen. Az összeségében ezért több helyen fellelhető jó példák arra engednek következtetni, hogy a jó hangsúlyozásával, kiemelésével, elismerésével és a rossz visszaszorításával lehet eredményeket elérni. Még egy fontos dolog. A művi környezeteket alakítók legyenek tekintettel arra, hogy nem házat, fellegvárat, hanem olyan településeket kell építeniük, ahol kellemes élni, amerre a szem ellát, kellemes lakni, ameddig igényeink mozgástere engedi. Ez egyben annyit is jelenthet, hogy a szakmai mellett állampolgári szemmel is meg kell tanulnunk, vagy ha úgy tetszik ismét meg kell tanulnunk települési környezetet kialakítani. Hiszek abban, hogy ez sikerülhet. Olyan, jelenleg megvalósuló városépítési mikrokörnyezetben, mint például a megyeszékhelyen épülő Korányi Frigyes utcai ütemek, sokkal jobban kellene ügyelni az építészeti megoldottság részleteire, többek között azzal, hogy itt is utcákat, tereket kell építeni és egy-egy lakóút mindkét oldalának megjelenése fontos. A sűrű beépítés tömegszerűvé, túl terheltté teszi az emberi környezetet. Az egykori utca-térviszonyok visszaállításának igénye szakmai körökben is egyre inkább a felszínre tör. Ez viszont azt jelenti, hogy ilyenek kialakítását tervezni kell, és nagy gondossággal megvalósítani. Balogh Józsei O
