Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-21 / 118. szám
1937. május 21. Kelet-Magyarország—Nyíregyházi Élet 3 Elosztás helyett gazdálkodás Lakáscsere '87 Város a város szélén Rozsrét ma és holnap Két felüljárón átsuhanva alig több mint ot perc alatt érkezik meg egy jó autóval a rozsreti polgár otthonába. Ha például a centrumból indul egy időben valakivel, aki Orosra, Borbányára, vagy a Korányi út végére igyekszik, bizonyosan hamarabb hazaér. A négyesen végig szabad a pálya, egyetlen lámpa van Csak. Kedvelt lakóhely, amit bizonyít dinamikus fejlődése. Szerepet játszik ebben ez az időbeni közelség, de jó, ha tudjuk, hogy nagy távolsággá is válhat — ha nem telik valakinek kocsira, vagy ha telik is, arra nem, hogy mindennap bejárásra használja. Séta a jövő térképén — A hármas busz a mi legnagyobb gondunk, mindennapos témánk — mondja Fodor Attila, Rozsrét tanácstagja, a városi nép- frontbizottság aktivistája. — Mielőtt azonban felsorolnám fogyatékosságait, nem hallgathatom el — tisztességtelen'dolog lenne —, hogy a Volánnal hosszas egyeztetés előzte meg a mai állapotot. Nézzük tehát: a régi négyesen jár a hármas, igy „beleütközik” két sorompóba. Télen takaríthata'tlan, az idén különösen bebizonyosodott. Itt csatlakozik a beszélgetéshez Gyebrósz- ki János, a körzeti népfronttítkár, aki egyébként a TIGÁZ raktárosa. Szépen berendezett otthonában beszélgettünk. — Még a sorompóra visszatérve: van úgy, hogy negyedórákat kell várnunk, és az is előfordult már, hogy a busz utasai ébresztették fel a piros jelző előtt álló vonatban elaludt mozdonyvezetőt, hogy időközben zöld lett a lámpa. Száz szónak is egy a vége: jobban járna mindenki, ha az új négyesen jönne a hármas, a régi négyes mellett lakókat pedig felszedné az arra közlekedő helyközi busz. Sok-sok érv előjött még a közlekedés megreformálására, maguk a beszélgetők is elismerték ugyanakkor, hogy még így is jobb a helyzetük néhány közeli külterületnél. Csodálkozni csak azon lehet, hogy amennyiben kívánságaik teljesülhetnének, még ennyivel sem érnék be. Térképet terítünk magunk elé, azon folytatjuk sétánkat a jövendőben. — Körutat fogunk kialakítani, két egymástól messzebb eső utca lekövezésével — tesz egy kört kezével a népfronttitkár a le- pedőnyi pauszpapíron. Itt jegyezzük meg, hogy Rozsréten egyelőre minden út homokkal „burkolt”, a bevezetőt leszámítva. — A Hajlás utca és a Fenyő utca lesz a két hosz- szabbik szakasz és azokat kötjük össze a végeiken. Ezáltal a busz nemcsak szélen állhat meg, hanem körbe megy, és lesz még négy megállója. Hogy lenne teljes az összkomfort? Nem is rossz elképzelés, mert így valójában egy helyiijárat megy körbe óránként. így teljes lenne az összkomfort Rozsréten, legalábbis abban a bokorban, ami a központnak számít. — Nem véletlenül jönnek ide a népek építeni — kezd a helyiekről beszélni Varga Zsigmondné, a körzeti népfrontelnök. A nyolcvanhármas rendazési terv elkészülte óta egyre nagyobb ütemben épülnek az új házak. Csák tavaly 14-et fejeztek be, s már megint nagyon sokhoz kezdtek hozzá. Itt még olcsó a telek, legalábbis a városhoz képest. Négy-ötszáz forint négyszögölenként, és lehet venni akár hatszáz ölet is. Költöznek ide orvosok, vállalatvezetők, funkcionáriusok/ Van, aki a csendért, akad aki azért, mert gazdálkodni akar. Hát még, ha a gázt is kihozzák. Erre is van kilátás, legalábbis a há^om informátor lelki szemei előtt. A Görgei utca felől elvileg semmi akadálya nincs a cső- fektetésnek. Enélkül is elég dinamikus a lakosság gyarapodása, most olyan 1000—1500 körüli a népesség, de nagyon könnyen felmehet 2500—3000-re. Ilyen embertömegnek már orvosi rendelő is kell. Legalábbis a tanácstag szerint, de nem hiszem, hogy akadna a lakosok közül valaki, akinek ezzel ellenkezne az álláspontja. Ezért e sorok írója vállalkozott a szentségtörésre: — Akad a megye távolabbi részein — Szatmárban, Beregben —, ahol álmodni sem mernek hasonló lélekszámmal orvosi rendelőről ... Angol típusú sorház — Tisztában vagyunk ezzel — válaszol Fodor Attila, s látszik rajta, hogy nem először foglalkoztatja a kérdésnek eme vetüle- te. — Akkor hadd fogalmazzak másként. Falu volt, város lesz. A tervekben angol rendszerű lakóházak sora szerepel Rozsréten Nekünk ne adjanak orvosi rendelőt, építünk mi magunknak. Igen! Felépítjük az alaptól a tetőig, csak annyi segítséget kérünk, hogy az anyagot ne kelljen megvenni. Ma már ez a kisebbik költség. Eképpen persze már más a helyzet, de él a gyanú, hogy még ezzel a feltétellel sincsenek egyedül. \A helye is meglenne — ismét a térkép fölé hajolunk. Most már kissé gyanakodva nézem a lapot, hogy vajon létezik e minden, ami reá van rajzolva. Vegyük csak egyenként és szélről, ahonnan behajtottunk. Itt van mindjárt a sportpálya. Bizony annak a helyén még szántóföld van, mint ahogy más óhajtott létesítmények helyén is. Az egyetlen meglévő kövesúton — amellyel annak idején összekötötték a bokort a várossal — kívül több még nincs. Ezt már említettük, de azt még nem, hogy. a jövő kékes alapszínű halvány kontúrú vázlatán mellette hosszan angol típusú sorház szalagja húzódik. Visszafelé jövet megnéztem: gusztustalan szemétlerakat taszítja még ott a tekintetet. — Ez lesz Rozsrét ékszere — néz fel a lapról a körzeti népfronttitkár. Szebb lesz, mint ami most a Korányi utcán épül, s az itteni csendet, a jó levegőt, a nyugalmat sehol másutt nem találja meg senki. Egy kis elfogultságot bocsássunk még a hely egyik felelős vezetőjének. Ö már őslakosnak számít, hiszen még a hatvanas években nősült ide. Tanúja lehetett a két évtizedben történteknek. — Azzal a bevezető szakasszal akarjuk megfogni és itt tartani az embereket. Amint a -térképen is látja, mellette lesznek a közösségi létesítmények. Ha az is megvalósul, akkor város lesz a város szélén. Persze úgy van ezzel az állam, mint a letelepülők maguk. Nézze csak meg, hány meg hány ház marad félig kőporqzatlan. Addig tartott a pénz. De aztán mind befejeződik és megszépül. Mire a gyerekek középiskolába kerülnek, évente 15—20 olyan otthonná válik minden porta, amelybe visszahúz a szívük. Az ősi mag — mármint a településé — a közepe táján található. Itt szokatlanul szűk az utcaifront, a néhány ház olyan alakú és jellegű, hogy tényleg inkább faluba illenék. Hogy a korhoz semmiképpen se férjen kétség, némelyiket nád fedi, méghozzá elég avult nád. öregek lakják, vagy már elhaltak azok, akik egymagák birtokolták. Egyik- másikhoz annyira kicsi a telek, hogy többet kellene összevonni, hogy kiadja a ma szokásos méretet. De hát az öröklés és a bonyolult tulajdonlás néha képtelen helyzetet teremt, ennélfogva alig lehet őket a forgalomba bocsátani. Körbenőtték ezt a magot a gyönyörű, több milliót érő két-három szintes, muskátlis erkélyű, új majdmem-paloták. Egyszerre falu, egyszerre város E palotákban — hagyjuk el a majdnemet — benne rejlik Rozsrét nagy és örvendetes ellentmondása. A poros utcán hempergő kutyák, a kerítésen burukkoló galambok és a távoli békabrekegés nem a megszokott kép a rengeteg új és szép házihoz. Egyszerre falu, egyszerre város, de úgy, hogy csak a jó tulajdonságokat vitték a közös képhez. Minden bizonnyal csak a külső szemlélő látja hiba nélkülinek, és ilyen idillidnek Rozsrétet, mert irigykedik és vonzza a hely. Azt is el tudom képzelni, hogy akad most ottani olvasó, aki mond egy cifrát és hozzátesz mondjuk a már említett közlekedési gondok közül egyet, ami őt különösen felbosszantotta. Ezt is vállalva még egyszer ezt mondom, Rozsrét szép és szerencsés, aki ott él. Ha álmádból a szebbek teljesülnek, még szerencsésebb lesz. Esik Sándor Kezdetben volt az elosztás. Valaki benyújtotta kérelmét, aztán előbb-utóbb megkapta az áhított lakást. Mert kezdetben még pénz is volt. Aztán csökkenni kezdett a pénz és ez a lakéselosztás fokozatos megszűnéséhez vezetett. Pontosabban fogalmazva: a la- káselosztás helyett a lakásgazdálkodás lett a tanácsok feladata és egyik legnagyobb gondja is. Ennek kezdete 1982-re dátumoz- ható, ekkor léptek be olyan lehetőségek, amelyek korábban nem voltak. Ekkor kezdődött az az idő is, amikor az állami pénzek helyett a saját erő egyre nagyobb szerepet kapott, vagyis a lakáshoz jutás egyre fontosabb eszközévé vált. A sa- játerő-bevonást kívánta ösztönözni a többszörös térítési díj, amivel a tanácsi lakás visszaadására kívánták rábírni azokat a családokat, amelyek a tanácsi lakás helyett építhettek vagy vásárolhattak maguknak. Nem ajándéknak szánta az állam ezt a többszörös visszatérítési díjat, a cél az volt, hogy a visszaadott lakásokat a legkisebb keresetűek között ismét szétoszthassák. A lakásgazdálkodást javította a cserék számának növelése is. A tanácsnál a cserét kérő is lakásigénylőnek számít, ezért úgy számítottak, hogyha egy nagyobb lakást kérő igényét kielégítik, az ő lakásával/egy kisebb lakásra váró új család igényeit is kielégíthetik, tehát egy lakással két gondot oldhatnak meg. 1982-ben — amikor először fizethettek többszörös díjat a visszaadott lakásokért — 141 család mondott le háromszoros térítési díj ellenében tanácsi bérlakásáról. Sokan építkezni kezdtek, többen vásároltak. A következő’ évben egy kicsit lassult ez a folyamat, de azóta is évente 80—100 között volt a visszaadott lakások száma, csak tavaly emelkedett 119-re, mert — még erre visszatérünk — tavaly több telket osztottak. Az 1982-ben alkotott tanácsrendelet tette lehetővé, hogy soron kívül lakásvásárlási lehetőséget biztosított a tanács azoknak, akik leadták tanácsi lakásukat. A nagyvárosok közül egyedül Nyíregyháza tanácsa hozott ilyen rendeletet, amelyben a cserékre felhasználható lakásszámot OTP-lakás esetében 50 százalékban határozták meg. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a tanácsi bérlakásból cserét kérők általában két, maximum három éven belül megkapták és megkapják az igényelt lakást. Befolyásolja ezt természetesen, hogy a leadott lakások hogyan használhatók fel. Vannak a városnak olyan részei, ahová nem szívesen költöznek az emberek, az ilyen cserék hosszabb idő alatt jönnek létre. A lakásgazdálkodás része, hogy névjegyzék nélkül oldhatják meg a cseréket például egészségügyi okokból, vagy ha például valaki a város egyik végéből a másikba szeretne költözni. Sőt akkor is, ha alacsonyabb komfortfokozatú lakás helyett magasabb komfortfokozatút kér valaki és kifizeti érte a megfelelő különbözeti díjat. Ha a lakást kérő igénye találkozik a tanács lehetőségeivel, akkor azt viszonylag rövid időn belül meg is oldják. Tulajdonképpen ennek tudható be, hogy amióta az ilyen cserékre lehetőség van, lecsökkent a lakáscserére várók száma. 1985-ben az összes lakásigénylők száma 3800, 1986-ban 4076 volt, ebből tanácsi bérlakáscserét 204-en, illetve tavaly 237- en kértek. Ez nem egészen 20 százaléka volt az igénylőknek. Az OTP-lakások esetében 1985-ben 431, tavaly 521 volt a cserét kérők száma, ez is körülbelül 20 százaléka az igénylőknek. A lakásgazdálkodás összhangban van a szociálpolitikai elvárásokkal is. A három- és több gyermekesek gondját soron kívül igyekszik megoldani a tanács, névjegyzékre sem kell kerülniük, szinte azonnal költözhetnek, persze csak akkor, ha a tanács rendelkezésére álló lakások megfelelnek ezeknek a családoknak. A lakásgazdálkodás alapvető feltétele, hogy a lakásügyi hatóság rendelkezzen olyan differenciált összetételű lakásokkal, amelyekkel valóban gazdálkodni is lehet. Sajnos ehhez Nyíregyháza még kis város, mert nincs akkora lakásválaszték, hogy az utóbbi években tapasztalható igényeket kellőképpen ki tudják elégíteni. A legjobb példa erre, hogy az idén a lakásoknak 80—90 százaléka Örökösföldön épül. Tanácsi bérlakás például csak ott lesz, ám a lakásra várók kis része akar oda költözni. Hasonló volt a helyzet tavaly is: bár az itt épülő lakások jó elrendezésűek (61—66 négyzetméteresek, egy plusz kétszobásak), á cserét kérőknek csak körülbelül 10 százaléka hajlandó kiköltözni. A többiek várnak, a városközpontban szeretnének cserét kapni, ami természetesen lehetetlen, hiszen itt jóval kevesebb lakás épült, mint amennyire igény lenne. Ezért született nemrég egy döntés, hogy a város központjában — a Dohány utcán, az Erdősoron — épülő lakásokat csak cserékre használják fel. Az utóbbi időben a nagyobb helyett kisebb lakást kérők száma emelkedik fokozatosan. Ez összefügg azzal, hogy 1983-tól emelkednék a lakbérek és a nagyobb alapterületű tanácsi bérlakás fenntartását a családok egy jelentős része már nehezen tudja megoldani. Ezért emelkedett a kettő plusz kettes, illetve háromszobás lakásból az egy plusz kettő, illetve a kétszobás lakásba költözni kívánók száma. Ez csak a gond egyik része. A másik, hogy a leadott nagy lakásokra nincs új igénylő, mert a lakbérek nekik is igen magasak. Feltétlenül beszélni kell a lakásgazdálkodás és a telekgazdálkodás kapcsolatáról. Ennek igen jó példái voltak Nyíregyházán. 1983 óta a Csaló köz környékén és a Korányi Frigyes utcán épültek lakások, jelenleg Borbányán építik be azt a 120—150 telket, amelyet tavaly osztottak ki olyan családoknak, akik visszaadták lakásukat. Legnagyobb számban azonban a Korányi Frigyes utca 4-es ütemében épül majd lakás, itt 240 telket osztottak, vagyis ennyi lakást kap visz- sza újraelosztásra a tanács. Ez csak jövőre és 1989-ben jelentkezik majd a lakásgazdálkodásban, mert míg a házak fel nem épülnek, addig tulajdonosaik a régi lakásukban maradnak. A lakásgazdálkodást segítette a térítési díjak emelése, amit'lakásleadás esetén fizet a tanács. 1985-ben emelték fel azt az összegét, amikor az egytől kettő és fél szobásig ötszörös, az ettől nagyobbakért négyszeres díjat fizet a tanács. Szóltunk már róla, hogy ipi az oka: a nagyobb lakások iránti igény lecsökkent és a piachoz igazították az érdekeltséget is. Tulajdonképpen segíteni akartak a kisebb lakásban lakóknak, egy kicsit a nagyokéhoz hasonló helyzetbe kívánták hozni, ezért is állapították meg a magasabb térítési díjat. A lakásügyi hatóság évente összesen 800— 1000 lakással rendelkezik. 1985-ben 382 tanácsi bérlakás volt, ebből azonban csak . 150 volt az újak száma. Valamivel másabb volt a helyzet az OTP-lakások esetében: 1985-ben a 384 kiosztottiból 296 volt az új, tavaly pedig 546-ot osztottak, közülük 413-nak nem volt korábban lakója. Jóval nagyobb számban tudnak tehát lakásigényt kielégíteni, mint amennyi az épülő lakások száma. A lakásgazdálkodáshoz tartozik a fiatal házasok első lakáshoz juttatása, ami ideiglenes elhelyezést jelent a garzonokban és egyszobás lakásokban. Az OTP bevezette a kétlépcsős lakáshoz jutási formát, ami 1985— 86-ban közel 200 fiatal családnak jelentett egyszobás garzont olyan feltétellel, hogy előtakarékoskodás után, a tanács és az OTP öt éven belül hozzájuttatja a fiatalt a nagyobb lakáshoz. Ez a forma beváltotta a hozzá fűzött reményeket: már 1986-ban volt olyan, aki megkapta a nagyobb lakást és az idén is 15—20 fiatal házas juthat végleges lakásba a korábban vett garzonból. Balogh József A városlakó bemegy az ingatiankezelő vállalathoz, ahol mind gyorsabban nyélbe ütik a lakáscserét.
