Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-11 / 86. szám

Két színházi bemutató LÁTOGATÓBAN Őfensége pincére voltam Egy friss ]ászai-díjas Bohumil Hrabal kortárs cseh író, akinek kisregényei vagy a műveiből készült fil­mek ismertek a magyar kö­zönség előtt. Művei színpad­ra álmodósával többen fog­lalkoztak. így a mostani át­dolgozás Ivó Krobot és Petr Oslzly munkája, ehhez járul a magyar színpadi vállalko­zás segítője: Bognár Róbert. A közép-kelet-európai né­pek közös gyökereit, az ösz- szekötő szálakat kereste a vendégként itt dolgozó kis csapat a cseh Ivó Krobot rendező irányításával. Igen jó, ha a színház vendégren­dezőket alkalmaz, hisz más­fajta gondolkodást, kicsit másfajta szemléletet is hoz egy-egy előadásba. A rende­ző úgy véli, egyformák az emberek Közép-Európában. egyformán szeretnek, gyűlöl­nek, egyformán fecsegők vagy hallgatagok, hasonlóan akarnak gyorsan meggazda­godni, hasonlóan kerülnek bele véletlenül egy-egy kibo­gozhatatlan történelmi csap­dába. Hasonlóan andalodnak el a szépségen, hasonlóan kínlódnak embertársaik ki­számíthatatlan viselkedése miatt, hasonlóan sújtja őket a kortárs idő. A' rendező úgy érezte, mindazok az ismeretek, ta­pasztalatok, amelyek ben­nünk élnek, rezonálnak az előttünk játszódóval, hisz mindenkinek élményei, iro­dalmi, történelmi, családi is­meretei alapján valahonnan visszaköszönnek, ismerősnek tűnnek a látottak. Ebben nem tévedett. Színházunk fiatal művé­szei egy színdarabnak alig nevezhető játékban állnak kitűnően helyt. Mozaikképe­ket, töredékes történetkéket láthatunk. Nagy színjáték ez, csillogó kavalkád. ahol egyet­len összekötő szál található: a pincér személye, öt is a különböző életkor miatt 3 színész kelti életre. Többszörös áttétellel jelen­nek meg a képek, álmok, ví­ziók, visszaemlékezések, nem szabad őket a realitás tala­járól szemlélni. A néző is részese ennek az emlékezés­nek, a hangulatos díszlet, a sokféle kellék, a jó világítás, s természetesen a kiváló szí­nészi játék eredményeként. Az előadás első része a ki­egyensúlyozottabb, a máso­dik rész már fárasztóbb, a darabban nincs majd há­romórányi mondanivaló. A színészekről csak a leg­nagyobb elismerés hangján lehet szólni. A fiatalok tel­jes erőbedobással vetették bele magukat a számukra láthatóan nagy örömöt szer­ző játékba. 4—5 perces szitu­ációkban kell egy-egy figu­rát megmutatniuk, s a kö­vetkező percben már az elő­zőtől teljesen eltérő alakot megformálni. így lesznek hol öregek, hol fiatalok, hol jó hazafiak, hol az épp ural­kodó eszmének behódolok, hol kitaszítottak, hol a ha­talom kebelében ülők. Farkas Ignác, Gados Béla, Horváth László Attila, Ju­hász György, Katona Zoltán, Magyar Éva. Mátrai Tamás, Mester Edit, Molnár Erika, Safranek Károly, Schlanger András, Varjú Olga — mind­annyian i^en fegyelmezetten játsszák végig a néha har­sány ötletekkel tarkított elő­adást. Kis jeleneteik, gesztu­saik, mozgásuk apróra meg­tervezett, harmonikus. De ugyanez elmondható azokról is, akik név szerint nem sze­repelnek a színlapon. A sok­féle forrásból összeállított zene is jól alkalmazkodott a rendezői koncepcióhoz. Szókimondó asszonyság Az úrhatnámság, a rátarti viselkedés kigúnyolása, illetve a természetes énünkhöz való ragaszkodás, a múltunkhoz való hűség ebben az évadban több színházi előadásnak volt fő gondolata, mozgató elkép­zelése. E mostani bemutató, a Szókimondó asszonyság is erről szól. Sardou 1893-ban ’írott da­rabja egy előjátékkal indul: 1792 nevezetes augusztusi napján játszódik, amikor a francia forradalom esemé­nyei döntő fordulatot vettek. Hova fejlődik, vagy hova fajul a forradalmat kivívó réteg a hatalom pozíciójába kerülvén? Mit tud magával kezdeni? Megvalósít-e vala­mit eredeti elképzeléséből? Van-e olyan erkölcsi tartá­sa, amellyel ellent tud állni a hatalom csábításának? Meddig lehet takargatni ala­csony származásunkat, igazi hovatartozásunkat, ha az nem nyújt jelen helyzetünkben esetleges előnyt? Nevetsége­sebbnél nevetségesebb szituá­ciókba kerülnek a szereplők, akik az előkelő modort, a fensőbbséges viselkedést, a helyzet adta rangot, címeket dicsőítik, s hajlongnak „ér­téknek” vélt butaság, kicsi­nyesség, előkelőség, hiúság előtt. Ebben az értékzavart tükröző légkörben a szóki­mondó asszonyság képviseli a rendíthetetlen őszinteséget, a hűséget, a hitet, a szere te­tet, barátságot, az egyenes természetes becsületességet. Igen jó hangulatú előadást láthattunk. A nagyon deko­ratív és szép díszlet (Khell Csörsz munkája) illúziókeltő. Az előfüggöny előtt a város­majori Periszkóp pantomim­stúdió tagjai igen ügyesen idézik az ironikus hangvétel­ben megjelenő történelmi eseményeket, szereplőket, jól kitöltve a díszletépítési kény­szer adta szünetet. A zene is (Dés László) ezt a fintorokat vágó, néha szamárfület muto­gató alapállást erősíti. A jel­mezek szépek. (Mialkovszky Erzsébet). A Salamon Suba László rendezte előadás jó tempóban, sziporkázó ötle­tességgel pereg, a darab má­sodik részének írói nehézsé­geit is enyhíti. Sok nagysze­rű jelenet, ügyes megoldás nevetteti a nézőt, a gesztu­sok, a mozgások, apró játé­kok jól kitaláltak, összehan­goltak. A színészek láthatóan él­vezik a jó szerepek adta sok játéklehetőséget, felszabadul­tan komédiázhatnak. A fér­fiak alakítását kell első he­lyen említenünk. Bárány Fri­gyesét, Szigeti Andrásét, Földi Lászlóét, Csikós Sán­dorét, aztán Simor Ottóét. A Szókimondó asszonyság pa­rádés szerepét Pap Éva ala­kítja. Vajon az uralkodás, a ha­talom, a hamar megszerzett gazdagság nem kábítja-e el manapság is az embereket? Nem kényszeríti idegen manírokra? Megmarad-e az őszinteség, a hűség, az iga­zi emberi hang, a szó­kimondás, a természetes józanság, a bölcs körülte­kintés igazi értéknek? Ha kinevettük az előadás szerep­lőit, talán elgondolkodhatunk a magunk egyénisége alakí­tásának gondjain is. Margócsy Klára Elindult hu­szonkét évvel ezelőtt, hogy színész legyen, örömet szerez­zen a világnak és önmagának.- De ki tudja megmondani: a színészi diplo­mával a zsebé­ben mikor vá­lik igazában színésszé vala­ki? Mikor érik be? Mi dönti el? Tehetség, A színész civilben ... szorgalom, aka- ... és a színpadon, rat? Mi kell még? Szerencsés véletlenek, kudarcokkal, újrakezdésekkel megtűzdelt utak visznek to­vább? S ha a megtett út, az elért sikerek már hitelesítik a művésszé érlelődés magas fokát, de a hivatalos elismerés még várat magára, nem okoz belső válságot az em­berben ? Kérdések sokasága rajzik az agyamban, amikor az illendő és szívből jövő gratuláció után Csikós Sándor színművész életének mozaikjait rakosgatom egymás mellé. Film­kockákhoz hasonlóan elevenedik meg egy élet a néhány napja Jászai Mari-díjjal ki­tüntetett nyíregyházi színész szavaiból. Anélkül, hogy eltúloznánk, nála sem igen érthető meg a felnőtté válás, a személyiség meghatározó jegyeinek létjogosultsága a gyermekkor világa, a szülők, az ősök lelki, érzelmi, jellembeli hagyatéka nélkül. — Az őseim kunok voltak. Egy olyan kö­zösség tagjai, amely nagyón korán megvál­totta magát a röghözkötöttség, a jobbágyi terhek alól. Szabad kunok, így hívták őket. Már évszázadokkal ezelőtt bizonyos önkor­Együttműködést kínál a régész Kincsek a helytörténeti gyűjteményekben A legtöbb ember a „régészet” szó hallatán rejtélyes kincsekre, pompás tárgyakra gondol. Ha ez az elképzelés nem is fedi a va­lóságot, az mégsem véletlen, hogy a régészeti értékeket tör­vényeink szigorúan védik. Az 1975-ös új múzeumi törvény szerint: „A földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő, il­letőleg az onnan előkerülő mu­zeális értékű tárgyak az állam tulajdonát képezik.” Az előke­rülő leletek többségét múzeu­mok raktáraiban őrzik. A me­gye legnagyobb régészeti gyűj­teménye a Jósa András Múze­umban található, több mint 130 ezer tárgy, régészek generációi­nak gyűjtése. Szűkebb környezetünk múlt­ját kutató és régiségeit megőr­ző emberek szép számmal él­nek ma is. Egy-egy lelkes hely- történész összegyűjti szűkebb pátriája még élő hagyományait, néprajzi tárgyait, helytörténeti anyagát. Az így kialakuló — gyakran iskolai — „múzeumo­kat” méltán mutatják büszkén az odalátogató idegennek. A megye területén a legkorábbi régészeti leletek mintegy hat­ezer évvel ezelőttről szármáz­nak. Ilyen — újkőkori — tár­gyak találhatók például a ke- mecsei általános iskolában és az újfehértói Bajcsy-Zsiünszky Szakmunkásképző Intézetben. Az apagyi helytörténeti gyűj­teményben egy — a Jósa And­rás Múzeum régészeti leletei között is ritkaságszámba menő >ynevezett ellentett élű réz- :kány van. Egész Magyaror­szág terület'-:', egyedülálló az az úifehértóiak által gyűjtőit ko- :a vaskori urna, melyre. : tá­lát — kémiai elemzések alapján — vérrel festették. Van olyan iskolai gyűjteményünk is, me­lyet évtizedekkel ezelőtt alapoz­tak meg, s a mai napig folya­matosan gyarapítják a község területén előkerülő tárgyakkal. (Vasmegyer, Paszab). A régész segítséget nyújt a tárgyak korának meghatározá­sában, megkönnyíti ezzel a ta­nárok számára a történelem ok­tatásában a gyűjtemény felhasz­nálását. Az iskolákkal tartott kapcsolatoknak számos más elő­nye is van. A további kutatás szempontjából lényeges a tár­gyak előkerülési helyének pon­tos megfigyelése, lerajzolása és lefényképezése. Legutóbb Berta Károlytól, az apagyi helytörté­neti gyűjtemény kezelőjétől ér­kezett pontos információ egy bronzkori sírról. Az ilyen „le- letbejelentések” teszik lehetővé vidékünk korai történetének mind teljesebb megrajzolását. A megyei múzeum és egy-egy ki­sebb közösség között gyümöl­csöző' kapcsolat alakulhat ki. A szabolcsi terület jobban ku­tatott, mint a még ma is fehér foltnak számító Szatmár-beregi síkság. így van ez annak ellené­re, hogy — sejtéseink szerint — az ottani kisebb-nagyobb tele­pülések is rendelkeznek hason­ló gyűjteményekkel. Mi lehet ennek az oka? A legtöbb „kis múzeumról” szerzett informáci­ónk éppen a Kelet-Magyaror-- szág hasábjairól származik, ahol a gyerekek által addig össze­gyűjtött tárgyi emlékeket oly­kor-olykor bemutatják. Hasznos lenne, ha a múzeum szakembe­reit értesítenék a pedagógusok, helytörténészek a náluk folyó gyűjtőmunkáról. A nyári ásatások alkalmával gyakori kérdés: miért éppen a kiszemelt helyen ás a régész? A válasz legtöbbször igen egy­szerű: a leletbejelentések pon­tosan vezetnek el egy-egy fel­táráshoz. Nem egyszer az első, nagyon fontos adatot ezekből az elbeszélésekből vagy a megőr­zött „kincsekből” nyerjük. * Kurúcz Katalin mányzatot, mondhatjuk demokratikus jogo­kat élveztek, így választották a közösség leg­fontosabb tisztségviselőit. Ez az emberek egyéniségén is bizonyosan nyomokat hagyott. — Az apám paraszt volt Karcagon. Nem mondhatom: a szüleim egyetlen álma az volt, hogy a fiuk színész legyen. Debrecenben vé­geztem a középiskolát, itt érettségiztem. Ek­kor kerültem közel a színjátszáshoz. Az elődöm, az iskolai színjátszókor vezére Ka­pás Dezső volt, a később neves rendező ... Bevallom, alig vártam, hogy végezzen és én lépjek a helyére az iskolában. Valószínű, rosszallná, ha most a krónikás olyan közhelyeket írna ide: lám a kun nya- kasság. karakter, keménység! De annyit ta­lán mégis elvisel: a tehetség, a szorgalom mellett valami konok elszántság, akaratevő is kellett ahhoz, hogy a főiskolát sikeresen elvégezze, megszerezze a színpadra lépés leg­magasabb „jogosítványát”. Az egri színháznál kezdett, ahol egyből a mélyvízbe került. Főszerepet játszott Csehov Sirályában, Németh László Nagy Család cí­mű drámájában, amiről igen kedves emlé­keket őriz ... — Nagyon büszke vagyok rá, hogy Németh László elküldte dedikálva az előadást köve­tően a Bűn című könyvét és kedves, {sorokat írt arról, hogy a Péter alakításom megnyer­te a tetszését. Egy évig voltam Egerben, majd abban az időben egyesítették az egri és a miskolci társulatot, így kerültem a mis­kolci Nemzeti Színházhoz. Több darabban játszottam főszerepet, mégis Shakespeare Ahogy tetszik című darabjában a Méla Jacquves-re emlékszem a legszívesebben. Nem dédelgettem különleges szerepálmokat. Legfeljebb egy rózsaszín álmom volt régtől, a Hamletet eljátszani, de nem vagyok elége­detlen, mert eljátszottam a „fiók"-Hamletet a már említett Shakespeare-darabban. Nem a szerepek, vágyak után ment a szí­nész, önmaga helyét kereste a nap alatt. Ta­nult mindenkitől. Rendezőktől, fiatal és idős színészkollégáktól. Bejárta a színház vi­lágának sokféle zugát, három évig volt a fővárosban az Irodalmi Színpad tagja, de igazában nem tudott meggyökeresedni Bu­dapesten. Színészi útja állomásai voltak: Eger, Miskolc. Győr, majd újra Debrecen. Onnan egy vendégjáték, Sarkadi Oszlopos Simeon című drámája „hozta” át Nyíregy­házára. — A színész szerencséje, hogy akkor ta­lálkozik egy szereppel, amikor az éppen ne­ki való. Se előbb, se később. Ilyen szeren­csém volt nekem az Oszlopos Simeonnal. Sajnálom, hogy az előadás országosan vissz- hangtalan maradt. Csak egyetlen kritika je­lent meg róla a Film, Színház, Muzsikában Három éve a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja. Több kiváló szerep meg- formálója, a közönség egyik kedvence ... Neki nem kell odafordulni a közönséghez, mint az ókori Rómában tette a színész, mondván: tapsoljatok. Való igaz, a színész­nek ma is mindennapi kenyere, legnagyobb jutalma a taps. — Életem legszebb ajándékát Nyíregyhá­zán kaptam. Addig nem voltam Fortuna kedveltje, valahogy a szaruja kisebb csücs­kéből adott nekem a szerencséből. Ügy lát­szik, Nyíregyházára kellett jönnöm, hogy ez megváltozzék. Ajándék volt számomra a Sarkadi-dráma főszerepe, de még nagyobb ajándéknak tartom Ratkó József Segítsd a királyt című drámáját^ amelyben Istvánt játszhattam. Saját gondolataimat, érzései­met is elmondhattam itt, azt, ahogyan én is gondolkodom a magyarságról. Soha nem éreztem olyan csendet a nézőtéren, mint ezen az előadáson. Akkor éreztem meg: a szín­ház társadalmi-politikai-erkölcsi értelemben közügye lehet az itt élő embereknek. Any- nyian megállítottak az előadás után az ut­cán. Az előadás gondolatokat, érzéseket vál­tott ki. Ezért is volt életem maradandó él­ménye ez a szerep ... Említ még számos sikeres és kevésbé si­keres darabot, melyekben szívesen vett részt. Legújabb alakítása is szóba kerül, Sardou— Moreau Szókimondó asszonyság című vígjá­tékában. Neipper grófként lép a közönség elé; a komoly alakítások után most komé- diázó hajlamát, tehetségét is kiélheti benne. * Délelőtt a fővárosban átvette a Jászai Mari-díjat. Ezután vonatra ült és este Nyír­egyházán játszott a Szókimondó asszonyság­ban. — Talán úgy lenne divatos, hogy az em­ber fanyalogjon egy kicsit; talán nem is olyan nagy dolog ez a díj, vagy jöhetett vol­na korábban is... Én mégis kimondom: örülök, hogy megkaptam! Ügy fogom fel, hogy a csendes sikerek, meg a zajos bukások végül is beépülnek a színész sorsába. Ne­kem 45 éves koromban jött a Jászai-díj. Öröm ez, s ezt is Nyíregyházának köszönhe­tem. Meg azt is. hogy itt ismertem meg Évái, a feleségemet, itt született Sanyika, a kisfi­únk, aki most egyéves és ő-a mindenünk. Azzal gratulálunk, hogy reméljük: még sokáig- köztünk marad, sok kiváló alakítás­sal ajándékozza meg ezt a hat. - ' ::-ég t. Pc” Géza KH HÉTVÉGt MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents