Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-11 / 86. szám

1987. április 11. Dr. Márton Mihály, a nyíregyházi KÖJÁL igazgatója 1934-es születésű: Búj-Szántóha- lom tanyáról indult. 1961-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett diplo­mát, de már végzés előtt egy évvel minisz­teri engedéllyel a közegészségtani és jár- ványtani intézet harmadosztályú tanárse­gédje volt. Csábította a gyógyítás, ezért 1963- ban szülésznek állt, majd egy év múlva kör­zeti orvos lett Hajdúdorogon. 1968 február­jában került Szabolcs-Szatmárba, a megyei tanács egészségügyi osztályának helyettes vezetője lett, 1914 óta látja el jelenlegi fel­adatát. Két felnőtt fia közül egyik Budapes­ten külkereskedelmi közgazdász, másik Lip­csében közgazdász főiskolai hallgató. A Önöket többnyire akkor emlegetik, ami- v kor valami negatív szenzáció, valami baj történik. Mint éppen két évvel ezelőtt a tiszavasvári fürdőfertőzés idején, ami­kor az egész ország hallhatott a nyír­egyházi KÖJÁL-róI. Nem lehet jó az ef­féle népszerűség. — Valóban nem. Munkánkból eredően ak­kor kerülünk középpontba, ha valami prob­léma van. Az említett fürdőügy azonban épp ellenkező előjelű hírnevet jelentett. Pél­dásan előztük meg a járvány kialakulását, amiért sok elismerést kaptunk. Szerencsére azóta sem lettünk újból híresek, mivel érde­mi, összefüggő járvány mind ez ideig nem fordult elő. Ezek szerint munka nélkül telt a múlt esztendő? — Arról azért szó sincs. Nemcsak akkor dolgozunk, amikor a nyilvánosság is hall ró­lunk. 1986-ban 11151 helyszínen 15 824 hi­giénés ellenőrzést végeztünk, több mint há­romezer tervet bíráltunk el, ott voltunk a megye területén történő valamennyi üzem­be helyezésnél. A Ha már említette a tervbírálatokat, ké- v rém mondja meg: az önök munkája mindössze az elképzelések jóváhagyása, vagy joguk van változtatni is azokon? — Ahhoz, hogy egy gyár, vagy bármiféle üzem, intézmény meginduljon, engedélyünk, jóváhagyásunk szükséges. Szempontjaink pedig mindenekelőtt a dolgozók egészségé­nek védelmét szolgálják, s ha ezek teljesíté­se' nem felel meg a kívánalmaknak, nem írjuk alá a működési engedélyt. Ügy értsem, hogy Önök egy több milliós beruházást egyetlen tollvonással meg- ' vétózhatnak? — Tulajdonképpen igen, de erre szeren­csére nem szokott sor kerülni. A jogszabá­lyok ugyan lehetővé teszik, hogy akár 20 milliós építmény is elkészülhessen nélkü­lünk, ha az építtető minden követelménynek eleget tesz. Szerencsésebb azonban az a gya­korlat, amelyet mi követünk. A KÖJÁL, em­berei az építkezés megkezdése előtt a tervet, a kivitelezés során pedig annak különböző fázisait ellenőrzik, így menet közben érvé­nyesíteni tudják akaratukat. Egyre több a pozitív példa: legutóbb Tiszavasváriban, ahol az Alkaloida szennyvíztelepének kö­zelsége miatt a húsüzem eredetileg javasolt helyét nem fogadtuk el. Az építtetők újabb két változatot dolgoztak ki, amelyeknél már figyelembe vették az általunk megkövetelt szempontokat is. Nem éltek a törvény adta jogukkal, nem mentek bele felelőtlen dol­gokba. Ennek köszönhetően nem került sor jelentős módosításra, nem dobtak ki súlyos pénzeket az ablakon. Megyénk munkaegészségügyi helyzetét bizonyára befolyásolja, hogy az iparte­lepítések idején másutt már meguntnak, korszerűtlennek minősített gépeket, be­rendezéseket telepítették le. Ma hogyan áll a helyzet? — Nem jellemző, de előfordul ma is ha­sonló eset. Ehhez jön még a termelés foko­zásának igénye, a beruházási stop, amelyek valóban nem teremtenek ideális körülménye­ket a munkaegészségügy javításához. Alap­vető hiányosságok azonban nincsenek. Az üzemek figyelembe veszik javaslatainkat, s ez a foglalkozási megbetegedések csökkené­sében is tükröződik. A veszélyeztetett ipar­Hétvégi interjú Dr. Márton Mihály igazgató főorvossal a közegészség védelméről ágakban az ellenőrzések fokozásával igyek­szünk megelőzni a bajt. A tsz melléküzemágak gomba módra szaporodnak. Nehezen tudom elképzel­ni, hogy a követelményeknek valameny- nyiük megfelel. Arról is hallottam, hogy létesítésükről azért nem értesítik a KÖJÁL-t, mert úgy gondolják, olyan követelései lesznek majd, amit nem tudnak teljesíteni. — A legtöbb gondunk valóban a mellék­üzemágakkal van. Gyakran akkor szerzünk róluk tudomást, amikor már' javában mű­ködnek. Előfordul, hogy az átalakított istál­lóból lesz varroda, s az sem ritka, hogy „ko­nyákig ragasztóban” dolgozik a cipőipari melléküzemág. Pedig a ragasztóval dolgozó üzemekben már húsz munkahely esetén kö­telező az elszívóberendezés felszerelése, ami persze ennyi munkást foglalkoztató üzemben egyáltalán nem kifizetődő. Az elmúlt évben húsz üzemrészben felfüggesztettük a mun­kát. Ezek voltak a tárgyi feltételek. Az em­beri tényezőknek nincs is szerepe a munkaegészségügy javításában? — Szerencsére e területen is előre lép­tünk Szabolcsban különösen nehéz a mun­kássá válás, de ha valaki azzá lett, öntu­datra is ébred. És ne higgye, hogy ez frázis. Valamikor ugyanis a dolgozókkal kellett vitatkoznunk azért, hogy engedjék vizsgálni magukat, mára fordult a helyzet, mert a vezetőkkel vitatkozunk. ^ Mi a vita lényege? — A vezetők kettős szorítás alatt állnak. Az egyik, a termelési oldal azt kívánja tő­lük, hogy minél többet, minél olcsóbban ter­meljenek. Azt viszont, hogy nem jó az el­szívóberendezés, a dolgozó érzi, hiszen az ő feje fáj napról napra. Mi a dolgozóért va­gyunk. A fertőző betegségek valamikor egész ^ megyéket tartottak rettegésben. Ma már alig hallunk ilyenekről. Megszűntek, vagy elhallgatják őket? — Semmiképpen sem az utóbbiról van szó. Miért tennénk? Még tíz évvel ezelőtt is boldogok voltunk, ha csak tíz hastífusz volt évente a megyében. Ezzel szemben 85-ben egy, 86-ban egy sem volt Szabolcsban. A fertőző májgyulladásban a megye történeté­ben először 173 esetet regisztráltunk, ez pe­dig a mindenkori legjobb eredmény alig öt­ven százaléka. A salmonella, a szamárköhö­gés, a diftéria, a kanyaró, a hastífusz élete­ket követelt, ma már nem fordul elő. A vé­dőoltások eredménye elvitathatatlan. • A költő által említett „ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál” ma már nem is léteznek, vagy mostanra ezek is „korszerűsödtek”? — Pontosan erről van szó. Ma a szívbe­tegségek, valamint a dohányzás és az alko­hol ártalmai irtják az embereket. A A kékbetegség tudomásom szerint a w mült évben is szedett áldozatokat. — Valóban, a szaknyelven methemoglo- binémiának nevezett kékbetegségben tavaly hat csecsemő betegedett meg. A tendencia e téren is javul, mert tíz éve még ötven, 85- ben pedig mindössze 11 esettel találkoztunk. Ék Ne vegye rossznéven, de nem osztom az ^ elégedettségét. Tizenegy gyermek beteg­sége mégiscsak elgondolkodtató. — Félreértett. Én sem vagyok elégedett. De azt tudni kell, hogy a betegek zöme ala­csony kultúrájú „telepi körülmények” kö­zött élőkből került ki. Halálukhoz a tárgyi feltételek hiánya és a személyes hanyagság egyaránt hozzájárult. • Sorra épülnek a szebbnél szebb házak, szaporodnak a fürdőszobák. Milyen a megye ivóvízhelyzete? — Ma már nyugodtan mondhatom, hogy bár nem egyforma szinten, de a megye egész területén található egészséges ivóvíz. Igen komoly eredménynek tartjuk, hogy ma már egyetlen közkút sem működik talaj­vízre telepítve. A lakosság kétharmada ve­zetékes vízből ihat. Ahol nincs vízhálózat, ott úgynevezett egyedi fúrt kutak adják, a vizet, amelyek ugyanolyan mélységű védett rétegre telepítettek, mint a vízmű kútjai. A Jön a nyár, ami az élelmiszer-higiéni- ” kusok főszezonja. A' KÖJÁL ellenőrei sem szívesen látott vendégek az étter­mekben, a konyhákon.' Mit gondol, mi­nek köszönhetik népszerűtlenségüket? — Az élelmiszer-ellenőrzés igen fontos, megkülönböztetett feladata az ágazatnak, e téren nagyon szigorúak a szabályok. Ennek logikája világos. Megszegésüknek igen sok ember látja kárát. Az ételmérgezések, fer­tőzések elkerülése kiemelt célunk. Tizenöt szakemberünk végzi ezt a munkát, amely­ben az élelmiszerkémiai és mikrobiológiai labor van segítségükre. • A gyermekélelmezést a közeljövőben a népi ellenőrzés vizsgálja majd. Az el­lenőrök sorában a KÖJÁL szakemberei is ott lesznek. Mire fognak ügyelni? — Elsősorban a higiénés Helyzetre, de az élelmezéstől a táplálkozás-egészségügyön át egészen a menüösszeállításig mindenre ki­terjed majd a figyelmük. Azt sem titkoljuk, hogy a közelmúltban bevezetett jövedelem­érdekeltséggel nem mindig értünk egyet. Sok hiba forrása lehet a csökkentett létszám, a túlzott takarékoskodás. A Az egyre szaporodó idegenforgalmi he- w lyek, fürdők, s főleg a Tisza-part nyá­ron a szokásosnál jóval több embert fogad. Győzik-e majd energiával ezek ellenőrzését? — Győznünk kell. A szezonális helyekre egyébként is kiemelt figyelmet fordítunk, a bódésok, alkalmi árusok legnagyobb bosszú­ságára. A főszezonban hétvégén sem pihen­nek ellenőreink. Így aztán az is megesik, hogy egy árus a reggeli, meg az esti ellen­őrzésnél is megfizeti a tanulópénzt. A Az egészségügyi világszervezet idei jel- w szava: Az oltás: oltalom, önöknek eb­ben kiemelkedő szerep juthat. — A védőoltások jelentősége szinte felbe­csülhetetlen. Az úgynevezett életkorhoz kö­tött oltások terén a ' helyzet megnyugtató. Igaz, szigorúak a követelmények is. Ezen a területen a 98 százalékos teljesítményt sem tekintjük kielégítőnek. Rendszeresek és fe­gyelmezettek a foglalkozáshoz kötött védő­oltások is. A csatornamunkások például tí­fusz-tetanusz oltást kapnak, de a mi jár­ványügyi szakembereink is rendszeres vé­dőoltásban részesülnek. Sajnos, a múlt évben kötelezővé, majd önkéntessé tett idős kori tetanusz védőoltást a jogosultak csak két­harmada vette igénybe. • Olyan lényeges dolgokban, mint a leve­gő és a környezet tisztasága, a veszélyes hulladékok kezelése, a szemétlerakóhe­lyek kialakítása — megoszlik a felelős­ségük a Környezet és Természetvédel­mi Hivatal, valamint a helyi tanácsok között. Nem tart attól, hogy a sok bába közt elvész a gyerek? — De igen. Talán valóban nem szerencsés a megosztottság, de arra törekszünk, hogy közösen is sikerüljön teljesíteni a feladatot. Hogy egy-egy feladat kinek az asztala, azt mindnyájan jól tudjuk. Mégsem hunyjuk be a szemünket, ha nem közvetlenül ránk tar­tozó problémával találkozunk. • A környezet védelme a hetvenes éve­kig kizárólag a KÖJÁL feladata volt. Az urbanizáció eredményeként megso­kasodtak a problémák, így új szerveze­tek létrehozásáról, a feladat megosztá­sáról döntöttek az illetékesek. A mun­kavédelem, a vízügy, az állategészség­ügy speciális feladatok teljesítésére ké­pes. Kérem, mondjon egy gyakorlati példát a párhuzamosságok érzékelteté­sére! — A levegő tisztaságának megőrzése pél­dául kettős feladat. Ennek értelmében a KÖJÁL a levegőben már meglévő szennye­ződést méri és vizsgálja, a környezetvédel­mi hivatal pedig a szennyeződés okait ku­tatja. A Mit mutatnak a számok? Milyen Sza- ^ bolcs-Szatmár levegője? — Épp a megosztottság miatt nehéz meg­mondani, milyen is valójában. Általában tisztább, mint az iparvidékeké. A megye- székhelyen azonban, főleg fűtési szezon ide­jén és a forgalmas közlekedési csomóponto­kon akadnak gondok. Nem hallgatható el, hogy Nyíregyháza egyes helyein az orszá­gosnál is rosszabb a helyzet. Melyek azok a helyek? — A Centrum Áruház előtti forgalmas csomóponton például időnként kritikus volt a levegő minősége. Szerencsére ma már a körútrendszer megépítésével csökkent a szennyezés. A A kormány által meghirdetett országos ^ egészségmegőrzési program a környe­zetvédelem számára is szab feladatokat. Tudják majd ezeket teljesíteni? — A környezeti ártalmak és a lakosság egészségi állapota közötti konkrét összefüg­gések keresése lesz a dolgunk. Ilyen vizsgá­latokat már eddig is végeztünk, egyebek kö­zött a cipőiparban, a vegyipari üzemekben. Ezt az irányzatot kell tovább erősítenünk, figyelembe véve természetesen az új szem­pontokat is. A A nyíregyházi KÖJÁL országosan első- ^ ként alkalmazott matematikust. Miért tette? — A számítógépék az információ gyorsí­tásában és elmélyítésében segítenek. Napra­készen tudjuk így követni a védőoltások, sterilizálók helyzetét. Segítségükkel szeret­nénk munkánkat az eddiginél is eredménye­sebben végezni. Köszönöm a beszélgetést. ... nem túl etikus dolog, hogy amíg az egyik olda­lon a kisembert biztatjuk a takarékosságra, addig a másikon meglehetősen gon­datlanul bánunk a pénzzel. Pedig a kisember legföl­jebb pár száz vagy netán ezer forinttal tud hozzájá­rulni a közjóhoz, míg a ki­folyó pénzek más csatorná­kon tíz- és százezres, azt már nem is mondom, hogy milliós összegekben hömpö­lyögnek. Furcsa, Janus-arcú or­szág lettünk. Tudjuk mon­dani, hogy meg kell fogni a pénzt, de ugyanakkor oly eleganciával költjük, mint­ha nekünk tartozna a fél világ. Mert mi más indokol­hatja azt, hogy mondjuk egy közintézmény igazgatói irodájába 80 ezer forintos bútor kerül, vagy éppen párnás fotelek népesítik be a váróhelyiségeket ott, ahol a szék is megtenné? Ilyen­kor eszembe jut Párizs, ahol a legutóbbi választási hadjáratkor a legnagyobb pártok legnagyobb sajtófő­nökeinél járva azon döb­bentem meg: milyen puri­tán egyszerűség közepette fogadtak, jóllehet mind­egyik nagyember volt, s fu­totta volna többre, be az se vidított fel a közelmúltban, amikor arról hallok, hogy az egyik hivatal vezetője — miután elmondta a takaré­kosságról való kötelező tiszteletkörét — arra bizta­tott: gyorsan költsék el a meglévő pénzt, amíg lehet, mert ha jön a nagyobb szi­gor, elúszik minden. Mon­dani sem kell, nem terme­lőberendezésről volt szó a költekezés kapcsán. De folytathatnák a sort azzal, miként tett meg az egyik hivatal kocsija üre­sen és feleslegesen több pesti utat ide-oda, csupán szervezetlenség miatt. Vi­tatnám azt is, szükséges-e milliókért luxus középüle­teket építeni akkor, amikor faluknak nem jut járdára vagy éppen tornateremre. Gondolom, mindenki tudna a maga területéről ehhez példákat hozzátenni. De nem az a cél, hogy valami­féle bimlajstrom szülessék. Sokkal inkább az, hogy rá­irányuljon a figyelem arra, a takarékosságot ma sok­kal komolyabban kell venni ezen a területen is. A nagy­vonalúan költött pénzek a mi pénzeink! A közelmúlt­ban egy táblát láttam a ré­ten az erdő felé vezető úton azzal a felirattal: magánút. A magánút aszfaltozott volt, s nem termelési célo­kat szolgál. Itt jutott eszembe az a kézenfekvő összehasonlítás, ami a köz­út és magánút, a közvagyon és magánvagyon között adódik. Még pontosabban a közpénzen megvalósuló ma­gán érdek formájában jut kifejezésre. Mert utat lehet magánná tenni. A közpénzt sose. így aztán a hivatali, intézményi, üzemi, egyesü­leti lezserség nem egyszerű­en belügy. Az, hogy miként gazdál­kodunk a meglévő forintok­kal, az nem a szegény pénz­ügyminiszter kizárólagos ügye. A mi forintjaink vannak az államkasszában. Ezért is kell, hogy figyelő szemünk a gazda gondossá­gával nézze: ki, mikor és mire költ. Ha a cél jó, ha a jövő megkívánja, akkor senki nem sajnál akár mil- liárdokat egy-egy létesít­ményre, gyárra, üzemre, szövetkezetre. De azonnal kérdőjel kerül saját, min­dennapi erőfeszítéseink mellé akkor, ha úgy tűnik: a pénz nem oda megy, aho­vá az ország közössége szánja. Senki ne gondolja, hogy valamiféle leszegényítés az eszményképem. Nem hiszek abban, hogy a kifelé tün­tető szegénység a takarékos élet mércéje. De hogy van helyes középút, van okos arány, az vitathatatlan. Mint ahogyan az is: a hol­napot nem szabad ma meg­enni. Nem szabad a ma meglévőt csak azért elköl­teni, mert van. Paradox helyzet az, ami­kor a pompázó irodákban, a feleslegesen futó autók mellett, a fényűzésre fordí­tott állami pénzek árnyéká­ban siránkozunk azon, hogy bizony, szegény az ország. Ez a legenyhébben szólva is farizeusság. Mindannyiónk dolga, hogy ezt szóvá te­gyük, a flancot, a pénzszó­rást fékezzük. Szocializmusunknak van­nak dzsentri vonásai. Amo­lyan úrimuris gesztusai. Örököltük? Fenntartjuk? Talán tetszik is? Jó lenne jélsivA már, s tanulni belő­le. De nem közpénzen vett plüssfotelben, ólomkristály pohárral a kézben. Kovács Éva KM HÉTVÉGI MELLÉKLET j

Next

/
Thumbnails
Contents