Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-04 / 80. szám

:987. április 4. KM ÜNNEPI MELLÉKLET Egy bankár portréjához Ahogy mondani szokták: jó sajtója van. HVG, Magyar Hírlap, Népszabadság, Esti Hírlap, Vasárnapi Hírek, rádió, televízió; és a sornak közel sincs vége. Még a magyar divatlap is interjút készített vele a másfél év alatt, amit az OTP vezérigazgatói széké­ben eddig eltöltött. ősszel múlt tíz éve, hogy e sorok írója a Budapest Nyugati pályaudvarról hazainduló gyorsvonat egyik fülkéjében találkozott dr. Tisza Lászlóval, aki kéthetes NDK-beli ju­talomüdülésből érkezett. A hírt az újságíró közölte vele: már nem a Magyar Nemzeti Bank megyei fiókjának osztályvezetője, ha­nem az OTP megyei igazgatója. Négy év múltán megválasztották a megyei tanács el­nökhelyettesének. Űjabb másfél év és — el­nök. Az itteni négy esztendőt követte 18 hó­napja a vezérigazgatói poszt. Most itt ülök Budapesten, a Münnich Ferenc utcai pati­nás banképület első emeleti szobájában, ahová két helyiségen át lehet bejutni. A hogyan érzi magát? — az ő esetében nem szokvány kérdés. Hiszen nehezen jött el Szabolcsból, ahová tulajdonképpen min­den kötötte, ahol ismerték és ő is rengeteg embert ismert. A válasza: nem gondolta, hogy mégis ennyire szerencsés ember. Élvezi ezt a munkát, amely sok izgalommal jár. A takarékpénztár életében is határkő a jelen időszak. Keresik az utat, amely leginkább járható, legjobban szolgálja a lakosságot, amely gyorsabb, korszerűbb a mainál. Izgal­mas napok, pedig a bankrendszer korszerű­sítésének még csupán a szele érintette meg ezt a pénzintézetet. „Munkatársainktól mindinkább számon kérjük, hogyan bizonyítják naponta: mi va­gyunk az ügyfélért. Ám az is igaz, hogy na­gyon hátrányos a helyzetünk és ennek oka nem a felkészültség hiánya. Ilyen alacsony technikai szinttől hogyan várhatunk el iga­zán színvonalas bankszolgáltatást? Mennyi kézi munkát végeznek dolgozóink, milyen hatalmas pluszt kell adniuk azért, hogy az ügyfelek dolgai rendben legyenek ...” Bankterminálról beszél. Hogy a képernyős számítógép ott lesz minden pulton. Először Budapesten, később vidéken. A rendszer ösz- szeköti a megyén belüli fiókokat, a megyé­ket egymással és a központtal. Mindez má­sodpercekre szorítja le a ma bizony tetemes várakozási időt. Az OTP-nél azt vallják: a versenyhelyzetben lakossági ügyekkel foglal­kozó bankok is alakulnak, s ez nekik két ok­ból előnyös. Megoszlik kicsit a hatalmas munkateher, az évi több száz milliós tétel. És jó azért is, mert pezsgést, ötletet, új bel­ső konstrukciókat szül. A „vezér” szobájában plakettek sora. Em­lékek. A nyíregyházi színház megnyitásáról, a nyírbátori zenei napokról, a Korányi Fri­gyes-jubileum ünnepségeiről, a megyei mű­velődési központ átadásáról... Nem soro­lom, a fontos, hogy mutatja: nem múlt el nyomtalanul a szabolcsi három évtized. Ismétli: nem gondolta volna, hogy ennyi­re szerencsés, „Mindig voltak körülöttem okos, bölcs emberek, akikre érdemes volt hallgatni. Roppant hasznos volt a megyében eltöltött idő. Most, innen méginkább élesed­nek a kontrasztok, visszaigazolódnak dol­gok”. A véletlen hozta úgy — tudatosan sem le­hetett volna alakítani — hogy könyvelőként kezdte, a nyíregyházi közgazdasági érettségit követően, 1955-ben. A banki szamárlétra minden fokát meglépte. Volt beosztott elő­adó, főelőadó, csoportvezető, főcsoportvezető, osztályvezető. Akárhogyan is, a gyökerek mélyek, kitép- hetetlenek. S életünk tükre, hogy a vajai ke- rékgyártó-mozigépész most 50 esztendős fia a katonaság után, 22 éves fejjel az ország akkor talán legrosszabb bankfiókjánál, Csen- gerben vállalta el a helyettes vezetői állást. Onnan kezdve mindig az munkált benne: ami feladatot kap, annak a legjobban kell eleget tennie. És egyúttal az izgalom is, a szorongás is: vajon megfelel, elég-e, amit le­tett az asztalra? Megkönnyítette a beilleszkedését, hogy a munka mellett Pesten járt az egyetem jogi karára, sokakat megismert az MNB-nél, az OTP-nél, a tanácsnál. Mégis érezni rajta: Pestet megszokni, benne otthonra is találni, nem ilyen egyszerű. A 18 hónap alatt meg­nézte a nyíregyházi színház pesti előadásait, eljárt a Szpari pesti meccseire. Ha csak te­heti, találkozik Pesten élő, szabolcsi barátai­val. Kérdezem, most hogy e beosztásban az or­szágot járja, hogy mindenütt megismer egy­fajta igényt, miként látja munkája régi szín­terét, ahonnan szűk két éve még ő vezette elő a gondokat — a többi között elődjének? Vajon nem okozóé lelkiismereti konfliktust, ha nem segíthet többet a szűkebb szülőföl­dön, mint másokon? „Ma már tisztábban látom az otthoni gon­dokat. Azt is tudom, hogy más megyében is vannak alapvető hiányok. Feladatunk is: ha lehet, rugalmasan oldjuk meg az ügyeket. És miért ne adhatnánk, amit tudunk és ami törvényes Szabolcsnak, Szatmárnak? A ma fiatalembere természetesen nem ér­tékelheti igazi értékén, hogy az egykor klottgatyás falusi gyerek — és ilyen volt tu­lajdonképpen ez a korosztály! — számára mit jelent, ha a Genfben székelő Takarék- pénztárak Nemzetközi Szervezete beválaszt­ja a szakértői tanácsa tagjának. Ha e mun­kája révén is bejárja Európát, Ausztráliát, Japánt, Brazíliát — tulajdonképpen a vilá­got. „Olyan kötelezettségek ezek, amelyek sok-sok élményt adnak és nagyon sok hasz­nos tanulságot...” Reggel hétkor kezd és átlagban 12 órát dolgozik. Egyáltalán nem zavarja, hiszen megszokta, otthon sem dolgozott kevesebbet. „Az ember tanulja ezt a szakmát is. Mindig is van tanulni való. Nem tudok olyan napot, amelyik úgy ért volna véget, mint az előző és éppen ez benne a szép.” Asztalán egy friss levél a televíziótól. Négy lakást vennének bérbe (vagy meg) a Szom­szédolás című új sorozathoz. Ott egy meghí­vó a budapesti pártbizottság gazdaságpoliti­kai munkabizottsága ülésére, munkájából adódóan annak is tagja. Az OTP-nek csak Európában 24 bankkal van kapcsolata. Tárgyalnak, együttműköd­nek a világ minden részével, legutóbb pél­dául Kínával vették fel a kapcsolatot. Társ- tulajdonosai a Penta Toursnak, a magyar— osztrák utazási irodának, most állapodtak meg egy hasonló közös vállalkozásról egy kanadai céggel. Tagjai egy új biztosítási részvénytársaságnak, egy banknak, és saját kisvállalkozási bankjuk is van. (Ez éppen Nyíregyházáról kapott igazgatót.) „A nem­zetközi együttműködésből sokat tanulhatunk és profitálhatunk. Nagy előny a tapasztalat- csere azért is, mert a monopolhelyzet meg­szűnésével nekünk kell jobban alkalmazkod­nunk a körülményekhez. Ennek a jövőben is sok kézzelfogható eredménye lesz.” Olyan típus, aki nem sok időt tölt el a múlton való tűnődéssel. „Ha így alakult, ak­kor egy lebeghet előttem: tisztességesen, a legjobb tudásom szerint dolgozni ezért a ti­zenegyezer fős szervezetért. A bennem min­dig is vibráló feszültség előrelendít, a bizal­mat is csak megszolgálni lehet...” Amikor kinevezték, 80 éves édesapja meg­mondta, nem költözik Pestre. A legnagyobb gondja volt, mi legyen vele. „A lányom, aki addig a miskolci egyetemen a nappali tago­zat minden előnyét élvezte, vállalta, hogy levelezőre megy át. Együtt vannak, jól meg­vannak. Az ember a gyerekét is akkor is­meri meg igazán, amikor problémája adó­dik.” Hazajön Nyíregyházára, haza a megyébe, örül, ha olvas, ha hall a szűkebb szülőföld­ről. Jólesik, ha megkeresik, akkor is, ha kérnek valamit. Szívesen segít, ha tud. Ne­ki is jól jön a bátorító, biztató, baráti szó otthonról. Mint a népmesében: az egyszeri falusi em­ber fia elment szerencsét próbálni és ... Dr. Tisza László 24 óra híján 8 éves volt 1945. április 4-én, azon a bizonyos sorsdöntő napon. Amely ha nincs, most aligha beszél­hetnénk róla-vele bankvezéri minőségben. Kopka János „Dolgozik a motor: zenél a repülésről” Jó éjszakát, Nyíregyháza! hí oktató, a pilóta-növendék ós az újságíró „bekötött szemmel” — Halló torony! Itt a HA-MES jelentkezik. Felszál lási engedélyt kérek! — Halló Ancsa! A felszállást engedélyezem! A nyíregyházi repülőtérre leszáll az esit. Sötétség -telep­szik a földön maradt gépek köré. Egyszerre fényfüzérek gyúl-nak a réten, utat mutat­nak a f elszálló gépeknek. Mo­torok hangja rázza a levegőt, döccenés nélkül rajtol a két­fedelű. Kerekei felgyorsulnak, működésbe lép ezer lóerő. Elmarad alattunk a beton, az öt és fél tonna összsúly a le­vegőbe emelkedik. Az oktató és növendéke húzzák a ma­gassági kormányt, egyenlete­sen „liftezünk” felfelé. Dol­gozik a motor: zenél a repü­lésről. A légi világ iskolája Az AN—2-es gép valóság­gal belefúrja magát az éjsza­kába. Az elöl ülők feszülten fürkészik maguk körül az eget, fentebb is, lentebb is. A sokadszor megtett út „is­merős” számukra, a kéz tu­dat alatti beidegzéssel magá­tól tart rá. Több tucatszor megfordultak szinte minden fölött, mindenféle időjárás­ban, éjszaka. Az oktató fi­gyel, irányít, dolgozik. Né­zem, irigylem pontosságát, határozottságát. A honi repülés számára Nyíregyházán képezik a gép­vezetőket. A Mezőgazdasági Főiskola Repülőgépvezető In­tézetében 1968 óta sok százan szereztek diplomát, kapták kézhez a mezőgazdasági gé­pész üzemmérnök és a repü­lőgép-vezetői képesítést. A3, itt működő pilótaképző köz­pont a MÉM Repülőgépes Szolgálat keretein belül végzi tevékenységét. A tanulási idő alatt a jelöltek egyenként 200 órát töltenek a levegő­ben. Naponta tárul eléjük a légi világ, járják a levegő or- szágútját. Évente 25—30-an végeznek szárnypróbálgatást a nyírsé­gi repülőtéren. Munkájukról keveset hallani. Elindulnak, repülnek, visszaérkeznek a „T” betűs gépek. Miként lesz a „mazsolából” önálló pilóta? A tejfeles éjszakában Kótaj fölött járhatunk, amikor Sza­bolcsi Sándor oktató meg­kérdezi a mellette ülő nö­vendéket: — Lát valamit? — Dehogy is látok, amikor az oktató elvtárs éppen az előbb függönyözte be előttem az ablakot. A növendék most már csak a műszerekre támaszkodhat. Ketten foglalunk helyet az „Ancsa” utasterében. Poko- raczki András, a MÉM RSZ nyíregyházi területi központ­jának vezetője, és e sorok írója. „Bekötött szemmel”, éjszaka — mondják, repülni nem könnyű dolog. — Ha nehéz, miért csinál­ják? — kérdezem odafenn 600 méter magasban kísérőm­től, aki kitűnő pilóta, a he­likopter-repülés mestere, produkcióit kevesen utánoz­zák. Halló torony! — Az 1968-ban indult me­zőgazdasági repülőgép-veze­tőképzés — kezdte a bázis­vezető —, 1980-ra jelentős múltú és rangú intézmény- nyé nőtt, megszüntette az ez irányú szakemberínséget. Ek­kor merült fel a gondolat, hogy a polgári repülés szá­mára is végezzünk képzésit Nyíregyházán. Igyekeztünk megfelelővé tenni a körül­ményeket a várható feladat­ra. Odakinin a gép motorja iz­gatottan duruzsol, a kabin megvilágított műszere 4 mé- ter/sec emelkedésit jelez. A magasságmérő 800 métert mutat. — Milyen változások tör­téntek? — A nyolcvanas évek ele­jén kezdődött a korszerűsí­tés. Beton kifutópálya épült, meg irányítótorony. Dé ami talán a legfontosabb: a terü­letet alkalmassá tettük éjsza­kai repülésre és műszeres megközelítésre. Ez sorsfordu­lót jelentett az 1928 óta mű­ködő repülőtér életében. — Halló torony! Itt a Ha-... — hallom a bal ülés­ben lévő Szabolcsi Sándor A tanítványra és száz mű­szerre, kapcsolóra figyel az oktató, Szabolcsi Sándor. hangját. — A műszerek rend­ben, tovább emelkedünk. — Engedélyezem! — érke­zik a földről Tóth László re­pülésvezető hangja, aki egy jól összeszokott stáb: Horváth Béla irányítástechnikai mű­szerész, Molnár Sándor üzem­mérnök, lváncza Lajos, Kiss Károly és Siska János üze­meltető szerelő társaságában végzi a szolgálati teendőket. — A korszerűsítés nemcsak a kiképzési eszközök terén jelentett javulást — folytat­ja Pokoraczki —, hanem ké­pesek lettünk arra is, hogy a hozzánk érkező más gépeket — mentők, vízügyi repülő- szolgálat, légirendészet, sportrepülés — biztonságosan kiszolgáljuk. Mentőgéppel több mint száz betegszállítás történik évente a nyíregyházi repülőtérről. Műszertan és sárkánytan Kellemesebb meglepetés aligha érhetett volna, mint­hogy együtt töltsem az éjsza­kát egy gép személyzetével. Így testközelben ismerkedhe­tek munkájukkal. Ülök az utastérben, a földet figyelem, ahol apró „szentjánosboga­rak” látszanak. A magányos lámpaszemekkel ieleszórt föld egyetlen jellel sem mu­tatta, hogy tudomást vesz rólunk. Nem sokkal később hangok érkeznek a fülhallga­tóból: — Itt a meteorológiai in­formáció — nyújtja felénk az oktató Szabolcsi Sándor. A rádión érkezett jelzés sze­rint csendes, nyugodt éjsza­kára számíthatunk. Nézem a vezetőfülke műszerfalát, ezer az arca, bonyolult a lelke!... — Emlékszik még az első repülésre? — kérdezem Po- koraczkit. — Hát el lehet az elsőt fe­lejteni? — kérdez vissza a 38 esztendős férfi. — Gyer­mekkorom nagy részét a re­pülőtér mellett töltöttem, 15 esztendős voltam, amikor el­ső szárnypróbálgatásomat végeztem, egy év múlva már egyedül repülő lettem. A nyíregyházi repülőiskola első végzős évfolyamán szerez­tem diplomát. — Félt már? — Soha. Repülés közben nem lehet. — Sokat tanul a pilóta? — Sokat! Rengeteg elmé­let, műszertan, sárkánytan ... Ha például a MALÉV-hez kerülő növendékek repüléseit vesszük figyelembe, ők aki­képzés jelentősebb részét éj­szaka végzik, ezért látni, hal­lani oly gyakran esti repülé­seket. — Sokat panaszkodnak emiatt a környékbeliek? — Nyíregyháza az ország egyedüli ilyen kiképző repü­lőtere. A hazai pilóták 85 szá­zaléka, a MALÉV-állomány jelentős része itt sajátítja el az alapokat a szakma fogá­sait. Ami a zajártalmat illeti, igyekszünk kikerülni a város légteréből, távrepüléseknél pedig jelentős magasságban dolgozunk. Tervezzük hang­tompítók felszerelését is. A repülési irányokat azonban megváltoztatni nem tudjuk, ha ez megtörténne, más — esetleg még több — lakott települést zavarnánk. Fényszórót kapcsolj! A magasság: 1200 méter. Érdeklődő pillantásokat ve­tek a földre, amely lenn és fent is vaksötét. A rádióbe­szélgetésből hallom: pontos útvonaltartással repülünk. Megfárad a szem, odakinn a gép villogó helyzetjelző lám­pái fénylenek. — Milyen kötöttséggel jár ez a pálya? — Természetes, hogy cs.ak kiválóan felkészült, makk- egészséges emberek repül­hetnek. A gyakori orvosi vizs­ga, az ellenőrző repülés is a biztonságot szolgálja. Alig vettük észre, már két órája repülünk a nyírségi ta­nyavilág fölött. Közeleg a leszállás ideje. Kijelez a műszer, az irányadó fölött vagyunk. Szabolcsi és nö­vendéke összehangoltan dol­gozik, utasítások hangzanak. „Süllyedés!” A növendék áit- kiattlmtja a száznál több kap­csoló egyikét. Jobbról alattunk Nyíregy­háza fényei. Akár egy ékszer­doboz, olyan odafentről a megvilágított megyeszékhely. A nagykörút, a keresztező­dések, az autók lámpái. A milliónyi fény, mesés látvány. Csak keveseknek adatik meg: hogy városát éjszaka láthassa odafentről. Búcsúzunk az al­vó várostól: jó éjszakát Nyír­egyháza! „Fényszórót kapcsolj!” —• hallom az oktató szavait. Ki­gyullad a bevezető villany­füzér, jól látni a leszállópá­lyát. Süllyedés, lebegtetés, föld! Este 10 óra: Kovács György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents