Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-04 / 80. szám
1987. április 4. oo "\ írsak iss Benedek fordítása ______J Modern szovjet festészet a Műcsarnokban (----------------------------------A Szovjetunió Kommunista-Pártja XXVII. .kongresszusa előtt Építjük a kommunizmust címmel össz-szövetségi képzőművészeti kiállítás nyílt Moszkvában. E kiállítás festészeti anyagából mutatott be igényes válogatást a Műcsarnok kiállítása. A nagyszabású bemutatón újból találkozhattunk az Orosz Föderatív Köztársaság művészeinek alkotásain kívül Azerbajdzsán, Grúzia, a távoli közép-ázsiai köztársaságokból származó művekkel is. Az alkotásokat egybefogja valami emelkedett heroizmus, a szovjet nép utolsó időszakban elért eredményei láttán érzett büszkeség. Ebből következően általában figurális-tematikus ábrázolásokat szemlélhetünk meg a szovjet köztársaságok életéről, az emberek munkájáról, örömeiről, gondjairól, mint Rüzsih Kibernetikusok című képén, mely az Ukrán Tudományos Akadémia számítógép-központját mutatja be munka közben, vagy Petrov Tyu- menföld című művén, melyet a nyugat-szibériai olaj- és gázkutatómezőkön festett Ezek a szovjet jelent bemutató nagyméretű alkotások — Muradján Az én városomban, Szamharadze Himnusz a munkához című alkotásával együtt — agitatív hatást fejtenek ki a képzőművészet realista eszközeivel. Más művek a szovjet ember életében . végbement nagy változásokat tükrözik, mint Agamján Felvétel a Komszomolba, Isza- jonok A repülés, Csarin Mesz- szi földeken című festménye. Mások a tűnőben lévő népi foglalkozásokat, népi ünnepeket örökítik meg, mint Nyeledva Az imertyini fazekasok, Gugusvili Kenyér című festményén. A nagy művek ábrázolás- módját még mindig a dokumentumszerű hűség, a forradalmi pátosz és az orosz realista hagyomány egybefonó- dása jellemzi az egyes köztársaságok helyi hagyományainak figyelembevételével. A festői módszerek valamelyest fellazultak a modernebb stílustendenciák eredményeinek alkalmazásával, de ezek inkább a kisebb műveken, a tájképeken, csendéleteken, és a még mindig nagy népszerűségnek örvendő portréfestészet alkotásain jelentkeznek. A szocialista realizmus módszerei a harmincas évekTar Szahalov: „Vara arcképe” (1984) ben formálódtak ki. Nagy szerepet kaptak bennük a vándorkiállítási társaság hagyományai, műveiknek optimista derűje. A tájképek, bár az impresszionista tájkép hagyományait követik, a fauvizmus, a népművészetből eredő dekoratív felfogás, sőt a naiv művészet is színezi őket az egyes köztársaságok művészeti örökségének beszürem- lése szerint (Bicsjunasz: Vil- niuszi udvar, Ivanov: Az út kezdete, Szavickasz: Nagy csendélet). Látomásba oldódó festői nyelvet alkalmaz Torgyija Nyár — falu című alkotásán. Az ikonok ábrázolásmódját követi derűs színekkel Gugusvili Kenyér című műve. A nagyrealizmus formanyelvét újítja meg Szandürjev Szé- nakaszálás-a, az olasz reneszánsz festők monumentális freskóinak tanulságait kamatoztatva. A kubista geometrizálás nyer tért Gvimpadze Az új és a régi Tbiliszi című művén a kompozíció felfogásából eredően a nagy sokemeletes épületblokkok alján meghúzódó öreg házacskák ábrázolásában. A Szovjetunióban Gorbacsov működése nyomán most kezdődő változások természetszerűen később fognak megmutatkozni a földrésznyi ország képzőművészetében. Á Barátság fája a hajdan kudarcot vallott török hódítók nevezhették el feketének. A pogányok, akik közül fű helyett sokan a tenger sós, könnyízű vizébe haraptak, akikkel a helyi lakosok bátran szembeszállva megkóstoltatták a „fekete levest.” A Szocsi nevében érzett nedvességet nemcsak a tenger jelenti. A „szent ős- elem” a víz ott áramlik a várost gyönyörű, smiaragd ékszerré varázsoló vegetáció, a kaméliák, oleánderek, ezüst akácök, ciprusok, pálmák, eukaliptuszok, cédrusok és magnóliák sejtjeiben. Ott pá- rádzik a boldog virágillattól, a balzsamikus és más anyagoktól terhes, az idegrendszerre és a légzőszervekre jótékonyan ható levegőben is. Ott van a magas fűvel benőtt, vadvirágos, szubalpikus és alpikus réteken harmat formájában. A maceszta a szív- és vérkerimgésá rendszer, az ízületek, a központi és környéki idegrendszer, a gyomor és a bőr betegségeinek gyógyítására is szolgál. Szoosi városát 1896-ban, a magyarországi millennium évében alapították, egy kis hegyi törzs, az ulihok lakóhelyén. 1902-től kezdve egymás után épültek itt az arisztokraták nyaralói és magánházai. Szocsi, mint fürdőhely létrejötte évének az 1909-es évet tarthatjuk, amikor az első szálloda, a Kaukázusi Riviéra felépült. A cári rendszer nem fordított gondot a gyógyvizek kihasználására. A fejlődés csak Leninnek ia fürdőhelyek fejlesztésével és gyógyító célra való felhasználásával kapcsolatos dekrétumának megjelenése után kezdődött el. Nem vagyok benne biztos* csak sejtem, hogy a város több pontján hatalmas transzparenseken olvasható félirat — „Változtassuk Szűcsit kulturált fürdőhellyé” is a nagy államférfi szavait idézi. Az ifjúságnak nagy szerepe volt és van ma is a város építésében. 1934-ben nagy méretű KOMSZOMOL építőmunka kezdődik, amelynek eredményeképpen egymás után nőnek ki a földből a szanatóriumok, a Primőrje, a Pravda, az Aranykalász, a Szivárvány. Parkok, strandok létesülnek, elkészül a vízvezeték és a csatornahálózat. A Nagy Honvédő Háború idején az üdülők országos kórházzá váltak. Irina, az idegenvezetőnk elmondta, hogy mintegy félmillió sebesült harcos egészségét állították helyre a városban, amelyet a szovjet hadsereg és a hadiflotta harcosai érdekében a háború idején kifejtett önfeláldozó tevékenységéért és a gazdasági és kulturális munkában kifejtett áldozatos munkájáért A Nagy Honvédő Háború érdemérem első fokozatával tüntettek ki. A háború után igen sok emeletes szálloda, fürdőklinika, panzió, kemping, üdülőtábor és turistaközpont létesült. Sok ezer orvos — az orvostudomány professzorai, docensei, doktorai — ápolónő, beteggondozó és más egészségügyi dolgozó tevékenykedik itt. Á „Vörös Szegfű11 koncertjein Szocsi a fiatalság, a fiatalok városa. Szívderítő látvány volt a strandon a hosz- szú sorban totyogó, „ködvágó” sapkás, fürdőruhás böl- osődiés apróságok mindennapos felvonulása, a sok pan- csikoló, boldog, egészséges apróság. Jó volt látni a szállodánk, a Kamélia „leányépülete” melletti téren a Nemzetközi Békeév tiszteletére rendezett nagygyűlésen a Szputnyik nemzetközi táborból és a város különböző részeiből összesereglett úttörő és KISZ korosztályú fiatalokat. Magyarokat, vietnamiakat, franciákat, oroszokat, németeket, akik felszólalással, dallal, tánccal fejezték ki békeafcaratukat. Szocsiban zajlanak le az immár hagyományos „Vörös Szegfű” nevű nemzetközi ifjúsági politikai és az „Arany ősz” zenei fesztiváljának rendezvényei. Vetélkedők, karneválok, kórustalálkozók gazdagítják a város sokrétű kulturális programját. Szocsi a barátság városa. Az orosz „mir” és „druzsba”, béke és barátság jelentésű szavak, mint az emberiség egyetemes szókincsének darabjai, szinte az egész világon ismerősek. Hogy a mir szó az oroszban egyaránt jelenti a világot és a békét, annak napjainkban, amikor ez a két fogalom teljesen összefonódik, feltételezi egymást, különösen nagy a jelentősége. A béke a világ és az emberiség fennmaradásának egyedüli biztosítéka. A tizenkét nap alatt barátunk lett a négy oszkvai tanár, akik a foglaík zásokat vezették. Iván Lukjánovics a zárófoglalkozáson Dk-érrel, az oroszul is ragyogóan beszélő svájci fiúval együtt énekelte, kedves meglepetésként magyarul a többieknek a tölünk tanult „Az a szép, az a szép” kezdetű dalt. Barátunk lett a tenger, barátaink lettek a fák. A Riviéra városi parkban az állami, társadalmi személyiségek és űrhajósok által ültetett örökzöld magnóiiafákból jött létre a Barátság tisztás, amelyen ott vannak az 1975. október elsején a világűr békés felhasználása nevében a Szojuz és Apolló űrhajók legénysége által ültetett magnóliák ds. 1873-ban a Dendrarium parkban létrehozták a baráti népek pálmasétányát. A Szvetlena és a Fregatt panzióknál bolgár, magyar, lengyel, román, csehszlovák, német, finn és francia turisták, nemzeti ünnepeik alkalmával, a szovjet emberekkel való barátság kifejezésére faültetési szertartást végeznek. A fák fejlődnek, gyűjtik az erőt, s velük együtt nő és erősödik Szocsi dolgozóinak és az egész szovjet népnek a világ többi népeivel való barátsága. Oltások a fán Csoportunknak a Barátság fájához tervezett látogatása elmaradt. Volt, aki inkább a helikopteres kirándulásra ment el, volt aki bevásárolt, volt aki hazai telefont várt. Megvallom, nekem sem voltak különösebb illúzióim. A „dollárpapa”, a tüneményes Rajz János filmbeli szavai jutottak eszembe: „A tenger egy olyan nagy, tele vízzel.” Én is egy közönséges növényinek gondoltam a Barátság fáját, „tizenkettő egy tucat” törzzsel, egészen ágszerű ágakkal és egészen levél formájú levelekkel. De nagyon szívesen vállalkoztam egy ebéd utáni „levezető” páros sétára Irinával az idegenvezetőnkkel. Irinka, akinek „csak úgy spontán” támadt fel az érdeklődése nyelvünk iránt, Leningrád- ban, az egyetemen tanulta meg és nagyszerűen beszéli a magyart. Lenyűgöző tájékozottsága, műveltsége kiváló előadói képességgel párosult, akár magyarul, akár oroszul kellett beszélnie. Mi kértük, hogy inkább az anyanyelvén beszéljen, mert élveztük ízes szép kiejtését. Meglepődtem, amikor az általam elképzelt gyalogos séta helyett autóbusz jött értem, s Szerjozsa, a sofőr és Irina, államfőnek kijáró tisztelettel betessékelt a hatalmas járműbe. Egy autóbuszt miattam! Ezt azért túlzásnak tartottam. A „Barátság fájánál” megértettem, hogy ez a növény túlmutat önmagán, s a béke és barátság szimbólumává nőtt az én szememben is. Segített ebben a kert az egy embert is egy egész csoportnak kijáró lelkesedéssel tájékoztató gondnoka, egy fiatal nő, aki elmondta, hogy ez a fa a különböző foglalkozású, különböző országbeli és nemzetiségű emberek keze által oltott rügyekből alakult ki. A Barátság fája leendő ágaánák élő rügyeit államfők, kommunista és munkáspártok képviselői, munkások, költők, művészek, a Reichstag ostromának résztvevői, a nemzetközi Leoin-békedíj kitüntetettjei, szovjet űrhajósok és amerikai asztronauták oltották. Az örökzöld fa koronáján, amelyen több mint hatszáz oltás van, 143 ország képviselői hagyták névjegyüket. Az ágak közt himbálózó kis fémlapocskákon olvasható nevek — Paul Robeson, Raul Castro — társaságában örömmel fedezem fel Losonczi Pál, Karinthy Ferenc és Pécsi Sándor nevét is. Szilvási Csaba Jevgenyij Gorgyijec: „Napsütésben” (1982)
