Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-04 / 80. szám

1987. április 4. A közelmúltban, amikor találkoztunk, határozot­tan bosszús volt. Értettem az okát, mert nincs nehe­zebb feladat, mint látha­tatlan falakat ledönteni. Különösen egy olyan váro­si gazdaságpolitikai párt­titkárnak, aki huszonéve­sen került erre a posztra, s akit tíz év után is hir­telen tinédzsernek tarta­nak egyesek. — Emlékszem már. Vitám volt egy vállalat megítélésé­ben. Talán kicsit indulato­san fogalmaztam, mert bele­éltem magam a nehéz hely­zetéből kilábalni igyekvő he­lyébe, aki csak bírálatot kap segítség helyett. Ugyanis ez a poszt, ahol vagyok, a me­gyeszékhely sajátossága szüli, hogy a jó célok érdekében vállalnom kell a konfliktuso­kat. Nemcsak a magam, ha­nem a leendő fiatal vezetők megítélésének érdekében is mondom, hogy adott esetben meg kell becsülni az őszinte­séget, a szókimondást. Nyír­egyháza, a városkörnyék jó néhány vállalata, szövetkeze­te dinamizmusban messze el­tér a megszokottól. Ha ezt a magatartást vállaljuk, kultu­ráltan továbbítjuk, akkor lát­szik, hogy a többiek érdeké­ben is akarunk cselekedni. Hogy ne rébuszokban beszéljünk: kire, s mire büszke az iparból? — 'Veszélyes dolog kira­gadni az irányításunk alá tartozó 114 gazdálkodó szerv­ből, kit tartunk legjobbnak. Ezért inkább példákat mon­dok, rövid indoklással. Mert büszke vagyok a papírgyár­ra az ott található technoló­giai színvonalért, amely a legerősebb európai mezőny­ben is megállja a helyét a számítógépes folyamatszer­vezéssel. A konzervgyárral elégedett lehetek azért, mert az egyébként súlyos gondok­kal küszködő élelmiszeripar­ban jól oldotta meg a ter­melés technikai oldalának fejlesztését, az aszeptikus üzemmel bárhol megállnák a helyüket. Becsüljük a válla­lat munkáját a piackutatá­sáért, a termelők integrálá­sáért. Sokan meglepődnek, ha azt mondom, a húsipari vál­lalattal is elégedett lehetek, mert olyan nehéz körülmé­nyek között, amiben vannak, 13 százalékkal növelték a termelést. A Szabolcs Cipő­gyárra azért lehetek büszke, mert a sok hánykolódás után csak tudott magának egy olyan igazgatót választani, akinek a vezetésével rövid idő alatt termékszerkezetet váltanak. De az építőiparra sem lehet rossz szavam, ha az ország más területeihez hasonlítom teljesítményeit. Ha nehezen is, de megállta a helyét. Nekem már az első pél­da sántít. Ugyanis megle­pődve hallottam egy pa­pírgyári vezetőtől, nem örülnek a sok dicséretnek, Ünnepi beszélgetés hétköznapjainkról A kérdezett: dr. Szemján Tibor, a nyíregyházi városi pártbizottság titkára a közelmúltban befejező­dött beruházásuktól töb­bet vártak. — Példa arra, amikor egy kollektíva magasra emeli a mércét. Mert a beruházás valóban jól sikerült, azonban talán túl sokat vártak tőle, nem volt meg az a robbanás- szerű változás a termelésben, amit gondoltak. Kell a meg­felelő türelmi idő, néhány műszaki probléma megoldása az eredményekhez. Különben előnyösnek tartom, ha ma­gasra teszik a mércét, de le­szerelő lehet még az ehhez mért sikertelenség is. Ezek szerint a középszer inkább ér el sikerélményt? — Igencsak távol áll tőlem a középszerűség dicsérete. In­kább a „mihez képest” ered­ményét tartom fontosnak. Mi a véleménye Nyír­egyháza és környéke gaz­dasági teljesítményéről? Az országban nem túl jó irányzatok érvényesülnek, mennyire találhatók meg ezek önöknél? — Szép fejlődésről adha­tunk számot, az év indításá­ra sem lehet panaszunk. Mindez valóban különbözik az országos tendenciákéi, el­térés a megyei számokhoz képest is. Kutattuk, mi lehet ennek az oka? Az egyik, hogy pontosabban mérünk, tíz év óta működik nálunk egy ha­tékonysági mutatórendsze­ren alapuló információs rend­szer, amely elemzésre ad le­hetőséget. Másrészt szeren­csésebb összetételű vállalat- csoportok települtek Nyíregy­házára, akiknek jó termelé­si lehetőségeik vannak, ösz- szességében tavaly 7 száza­lékkal nőtt a városban az ipari termelés folyó áron szá­mítva, de volt olyan kiugrás is, mint a konzervgyáré, ahol 22 százalékos volt ez a mér­ték. Ennyi fény mellett nincs árnyék? Lapunkban is hírt adtunk gyengélkedő gyárakról, nehéz helyzet­be kerülő termelőszövet­kezetekről. Tehát van, aki­re haragudnia is kell... — Egyáltalán lehet-e hara­gudnom? Mert a körülmé­nyekhez képest az emberek tették a magukét. A Hajtó­művek és Festőberendezések Gyára nyíregyházi egységét említhetem, amely vegetált a múlt év elején, mert nem kötötték meg időben az ál­lamközi szerződéseket, a vál­lalat nem mert kockáztatni, hogy raktárra termeljen, mert még mindig olcsóbbnak tűnt a munkásokat az állás­időért fizetni. Másodszor is veszteséges lett a nagycser- keszi termelőszövetkezet, aki annak a hibáját nyögi, hogy nem egészen átgondolt kül­kereskedelmi ügyletekbe mentek bele. De elemezhet­nénk a gávavencsellői Viktó­ria Cipőipari Szövetkezet helyzetét is, a nyíregyházi Béke, a baktalórántházi ter­melőszövetkezetek bajait. S mit mond a közvéle­mény: ha látták a bajo­kat, hol maradt a párt­irányítás? Miért nem csap­tak az asztalra? Mert a példákat tovább tudnám sorolni a demecseri gyap­júszövőgyár bizonytalan­ságairól, a halálra ítélt ti- szaberceli télagyárról, vagy újabban a nagyhalászi tsz- elnökválasztással kapcso­latos vitákról. — Amit elöljáróban le kell szögezni: azt ne várja senki, hogy ilyenkor kirohan valaki az érintett üzembe a felsőbb pártszervtől, s ahogy mond­ják, „szétcsap” közöttük, anélkül, hogy ismerné az oko­kat. Mert van, ahol a foglal­koztatásról van szó, másutt a megfelelő belső irányítási, érdekeltségi rendszerről, a harmadik helyen a káder­munka színvonaláról. Akkor ezekről külön- külön szóljon bővebben, akár a példák tükrében. — A megyei pártértekezle­ten is hangsúllyal szerepelt a szabolcsi ipar különleges hely­zete, a sok gyáregység léte. Három éve jelent meg a vál­lalati irányítás korszerűsíté­sére hozott határozat. Az első „eredmény”: a vállalati köz­pontok nagy ellenállásával találkoztunk, úgy éreztük, mintha attól félne mindenki, hogy ezek a nem kis költség­gel létrehozott üzemek mind önállóvá akarnak válni. Ez a megyei vezetést arra késztet­te, hogy a vállalatok vezetői­vel való kapcsolatot új ala­pokra helyezze, az aktívaér­tekezleten kiderült, hogy nem az elszakadás a megye érde­ke, hanem a belső mechaniz­mus fejlesztése, a helyi alko­tó energiák felszabadítása. Idő kellett ahhoz, hogy most már a vállalatok kezdemé­nyezzenek — belső gazdasá­gi kényszerként —, hogy ön­elszámoló, ösztönző érdekelt­ségi rendszert alakítsanak ki, leányvállalatot hozzanak lét­re, mint ahogy azt a deme­cseri gyár esetében tették. Persze ellenpéldát is lehet mondani, mert a Vörös Ok­tóber Férfiruhagyár minisz­tériumi ajánlásra sem hozott létre leányvállalatot, van olyan vállalat — nyíregyhá­zi központtal —, amelyik lé­nyegében a húsz-harminc év­vel ezelőtti irányítási rend­szert konzerválta vidéki gyár­egységeinél. Sokan egyenest szembe­állítják azt a két megyei célt, hogy hatékonyabb gazdálkodásra van szük­ség, miközben jó néhány körzetben megoldásra vá­ró foglalkoztatási gondok vannak. A téglagyári pél­da erre vonatkozhat... — Érezzük azokat a hatá­sokat, amelyek az új kereset- szabályozást, a hatékony gaz­dálkodás erősítését jelzik. A Hajdúsági Iparművek 54 bö- könyi, geszterédi dolgozót bo­csátott el. Ibrányban kéttu- catnyian jelentkeztek, akik borsodi munkahelyükről szo­rultak ki. Ezekről szólni kell már csak azért is, hogy lás­sák: amit a központi akarat elvárt, az megvalósul. Csak­hogy az érintettek a mi aj­tónkon kopogtatnak, már nem gazdálkodásról, hanem embe­rekről, esetleg kis keresetű, nagycsaládos emberekről van szó, akikről gondoskodni kell. A tiszaberceli téglagyárnál a vállalat azt mutatta ki, hogy gazdaságtalanul termel. En­nek fenntartása valóban nem lehet érdekünk. Az viszont politikai felelősségünk, hogy figyeljünk az „utcára” került emberekre, felkészüljünk ar­ra, hogyan lehet átképezni őket, másutt elhelyezni, mi­ként kapják meg az elhelyez­kedési támogatást, ha rögtön nincs új munkahelyük. Más kérdés, hogy lehet másfajta gondolkodás is, mint egy üzem megszüntetése. Elvégre más tevékenység létesítése, a meglévő tapasztalat felhasz­nálása is megoldhatná a fog­lalkoztatást. Eljutottunk a „legrázó­sabb” területhez, a káder­munkához. Tagadhatatlan, hogy egyes helyeken azért gyengélkedik a termelés, alacsony a gazdálkodás színvonala, mert nem iga­zán odavaló vezetők ülnek a székekben. Nem? — A káderpolitikai határo­zat után nekünk is át kellett gondolni tevékenységünket. Amíg.egy másik megyeszék­helyen az országban a gazda­sági vezetők 90 százaléka ma­radt a városi pártbizottság hatáskörében, addig mi mind­össze 3 százalékot tartottunk meg. Ez nyilván átgondol­tabb, ütemesebb pártmunkát kíván, hiszen a helyi párt­szervek véleménye, minősíté­se a döntő. Azonban alkal­mazkodni kellett az új irá­nyítási formákhoz, hiszen egy vállalati tanácsnak, az általa megválasztott igazgatónak a helyi párttitkár kell, hogy legyen a partnere. Helyben sokkal precízebb pártmun­kát, jobb előkészítést, igazi mozgalmi rátermettséget kí­ván a kapcsolat, amikor még arra is képesnek kell lennie, hogy önmagát felülbírálja. Igen hamar kiderült, hogy nem mindegy, milyen válla­lati tanácstagokat delegáltak, kiválasztásuknál mennyire ér­vényesült a párt irányító sze­repe. Ugyancsak sokat szá­mít, milyen az együttműkö­dés a szakszervezettel, a KISZ-szel, a társadalmi szer­vezetekkel. Előtérbe került egy nagyon komoly ellenőr­zési funkció. Amit említett, az a pártmunka változása, jó­val több a káderek kivá­lasztásánál ... — De ezen alapul, hogyan tudnak élni a megfelelő ha­táskörökkel. És most már bízhatunk benne, hogy csupa ráter­mett vezető kerül irányító pozícióba? — A káderkiválasztás sok­kal bonyolultabb attól, hogy ne legyen meg a tévedés koc­kázata. Tendenciaszerűen, konfliktusokkal együtt érvé­nyesül, hogy egyre több meg­felelő vezető irányít. Ahol konzervatív a vezetés — úgy mondjuk, hogy megcsontoso­dott, a múltból ittmaradt ká­derek ülnek —, ott felesleges nyűgnek tekintik a helyi pártszervek ezirányú tényke­dését. Ezért fordulhat elő, hogy az ilyen helyeken pasz- szívakká válnak az emberek. Lehet, csak felszíni tünet egy beszámoló taggyűlésen, hogy nincs vélemény, azonban el kell gondolkodni: nem mer­nek, avagy nem akarnak szólni, netán feleslegesnek tartják véleményük kifejté­sét. Márpedig csak ott dolgo­zik jól és harmonikusan a vállalati és pártvezetés, ahol az egyes tag is örömet talál a pártmunkában. Térjünk vissza egy ko-. rábbi példára, a Szabolcs Cipőgyár esetére. Tudtom­mal a klikkekre bomlott vezetés „buktatta” meg a korábbi igazgatót, nehéz volt megfelelő pályázót ta­lálni, akit elfogad a válla­lati tanács. S ebben erő­teljesen közreműködött a városi pártbizottság is... — Valóban oda kell figyel­nünk az ilyen visszás jelen­ségekre, s jó lenne, ha nem jutnának el a dolgok mindig ilyen végkifejletig. A cipő­gyárban a munkások termel­ni, keresni akartak, maguk igényelték azt a vezetést, amely ehhez megteremti a feltételeket. Így lehettünk partnerek az igazgatóválasz­tás előkészítésében, a meg­győző munkában. S talán itt utalhatok vissza a nagyhalá­szi termelőszövetkezet elnök­válságára, ahol szintén ott kell lennünk, hogy a demok­ratizmus, a káderkiválasztás szabályai szerint történjen a választás. Mindez megváltozott ma­gatartást jelent egy irá­nyító pártszervezet részé­ről is. önnek milyen fel­adatot ad ez a fajta vál­tás? — Meggyőződésem, hogy a pártmunkában sokkal inkább előtérbe kerül a mozgalmi jelleg. Az igény egyértelmű: jobban kell élnünk a meg­győzés eszközével. Nem di­rektívákat kell megszabnunk, hanem arra van szükség, hogy mozgósítsunk a megfe­lelő célok érdekében, s a párt­ellenőrzésen keresztül min­den lényeges kérdésből ki­fejtsük álláspontunkat, meg­nyerjünk ennek érdekéből mindenkit, aki cselekedni akar a jobb termelés, a szín­vonalasabb gazdasági munka érdekében. Köszönöm a válaszait. Lányi Botond ÜVEGTECHNIKAI ÜZEM NYÍRSZŐLŐSÖN. A nyíregyházi Vörös CsUlag Tsz a METRIM- SZÁMÍTÓGÉP AZ ELEKTRONIKÁBAN. Az Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi Univer- PEX-szel közösen létesített üvegtechnikai üzemet. sil gyárában számítógéppel készítik a panelek programját. KU ÜNNEPI MELLÉKLET &

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents