Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-27 / 98. szám

2 Kelet-Magyarorsság 1987. április 27. Tízmillió a szákban Kilencezer horgász küldötteinek tanácskozása Piaci áron számítva több mint tízmillió forintot ért az a sokféle hal, ami tavaly a horgászok halfogó és haltartó szákjaiba került Szabolcs- Szatmárban. Sok ezer finom pontyhalászlé, kecsegepör- költ, rántott harcsa, roston- süllő, tejfeles töltött csuka, fokhagymás balin- és amúr- pecsenye kerülhetett ki a vi­zeinkből kifogott 147 tonna halból. Miután a hasunkat ugyan­csak szerető népek vagyunk, nem csoda,-hogy tavaly is csaknem ezerrel nőtt a me­gyei hörgásztábor. Hiszen a szabadidő egészséges, szép környezetben váló eltöltése mellett a zsákmány sem mel­lékes dolog. Gazdálkodni Is kell Persze a zsákmányig sok mindennek kell megtörtén­nie. Anyagi áldozatvállalás, víz- és környezetvédelem, ál­landó halasítás, a vagyon óvása, az egyesületek közös­ségi élete — mind ide tarto­zik. Ezekről tárgyalt immár 35 szabolcs-szatmári hor­gászegyesület kilencezres tag­ságának megyei küldöttérte­kezlete szombaton délelőtt Nyíregyházán, a szakszerve­zetek házában. A MOHOSZ megyei intéző bizottságának egyéves munkája mellett az 'egyesületek tavalyi tevé­kenységét is számbavették. Üjabb eredményes eszten­dőt bizonyított az, hogy az egy évvel ezelőtti küldöttgyű­lés óta öt új egyesület ala­kult és nemcsak a taglétszám nőtt, de 31 tonnával több .volt a. zsákmány is, mint 1985-ben. Üjabb vizek kerül­tek horgászkezelésbe, a ré­gebbi 16 helyett már 25 egye­sület gazdálkodik saját hasz­nosítású tavakon, holtága­kon. De a halászokkal közö­sen látogatott folyókon és más vizeken is javult a hal­állomány: Vásároltak egy tavat Itt is érvényes, hogy vetés nélkül -nincsen aratás, Az ed­dig példátlan tavalyi halasí­tás öt és negyedmilliós érté­ke végső soron a .horgász­pénztárcák forintjaiból tevő­dött össze. Bár kétségtelen, hogy a horgászmozgalom te­kintélyének növekedésével egy időben nő a vállalatok, szövetkezetek, tanácsok és más intézmények támogatása is —» természetesen az egye­Szomorú kép a kisvárdai Bágeri-tó partjáról az idei menéskor. 40 mázsa haltetemet szedtek össze. jég­sületek kapcsolatépítő tevé­kenysége nyomán. A nagykállóiak így vásá­rolhattak tavaly egymillió fo­rintért egy horgásztavat. Nagy vállalati segítséggel 3,5 milliós értékű tórekonst­rukciót valósítottak meg a KEMÉV horgászai a Csordás- tavon. A tsz és a tanács tá­mogatásé v a 1 kör von alazód ik a horgászparadicsom a vajai tározónál. Sokfelé munka­géppel, teherautókkal segíte­nek a társadalmi munkára sorakozott horgászcsapatok, gazdaságok juttatta facseme­ték százai kerülnek földbe a vízpartokon és a szaporodó horgásztanyák kprül. Van teendő Cserében — és saját jól felfogott érdekükben is — a horgászok tevékeny részt vál­lalnak a megyei, főként a vízparti környezetvédelem­ben. A megyei horgász kör­nyezetvédelmi szákbizottság­nak például jelentős szerepe volt abban, hogy nem volt újabb halpusztulás az ún. tu- nyogmatolcsi Holt-Számoson. De a kemény tél csapásait mégsem sikerült mindenütt kivédeni. A nagyarányú lé­kelés és vízforgatás dacára 200 mázsányi hal pusztult el, főként azokon a helyeken, ahol más gondatlanság is közrejátszott. Gondot jelentenek — fő­ként égy-egy aszályos év után — az elöregedett, isza­pos tavak is, ahol még in­kább fenyeget a téli (és ká­nikulai) oxigénhiány. Ezért döntöttr úgy a küldöttköz­gyűlés, hogy mindent el kell követni a vizek fiatalításáért, a halak jobb életlehetőségei­ért. Még azzal is, hogy véde­kezési (szivattyúk, kompresz­A tárgyalóteremből Késeit és fenyegetett A családi béke hiánya gyakran vezet bűncselekmé­nyek elkövetéséhez. Így tör­tént ez Horváth Illés porcs- almai lakosnál és élettársá­nál. Rostás Árpádnénál. Több éve éltek már együtt, de kap­csolatuk nem volt felhőtlen. A mindennapos civakodáso- kat az asszony.időnként meg­elégelte, ilyenkor összepakol­ta cókmókját és hazaköltö­zött a lányához, Tunyogma- tolcsra. Tavaly novemberben is ele­ge lett élettársából, és elköl­tözött tőle. Horváth Illés azonban hamar rájött, hogy nem jó egyedül lenni, ezért naponta átjárt Tunyogma- tolcsra, megpróbálta haza­csalni az asszonyt. De Ros­táimé most hajthatatlannak bizonyult. November 24-én a férfi is­mét felkereste őt, szép szó­val igyekezett jobb belátásra bírni. Mindketten a maguk igazát hajtogatták, míg végül alaposan hajba nem kaptak. Az asszony kezében villant meg először kés, de erre már az ember is előrántott egyet. Dühében közepes erővel, két­szer mártotta bele a kést Rostásnéba: egyik szúrás a mellkasába, másik a lábába hatolt. Hórváth Illést cselekménye miatt előzetes letartóztatásba helyezték. Mivel az előzetes letartóztatást meg kellett hosszabbítani, ennek kihirde­tésekor a gyanúsított sértő megjegyzésekkel illette, sőt, megfenyegette az ügy előadó­ját. Mindez még tetézte bű­nét. A megyei bíróság Horváth Illést életveszélyt okozó testi sértés büntette és hivatalos személy megsértése vétsége miatt ítélte el. Halmazati büntetésként 2 év és 4 hónap szabadságvesztést kapott. Az ítélet jogerős. B. A. szórók, jégvágó eszközök stb.) eszközbázisokat hoznak lét­re. Nem kevésbé jelentős az sem, hogy saját ivadékneve­lés lehetőségeinek megterem­téséről határoztak. Ezzel próbálván csökkenteni a hal­árak állandó emelkedése mi­att egyre nehezedő halasítási terheket. Mindehhez hozzájönnek még a mozgalmi élet erősíté­sének teendői, főként a hor­gászfiatalság nevelése és a versenymozgalom fejlesztése terén, amikről szintén jó döntéseket hozott a megyei horgász küldöttközgyűlés. Mert szinte hihetetlennek tű­nik, de így van: mindez hoz­zátartozik mindenfajta ízes halászléhez és roston sült halpecsenyéhez. Pristyák József Van remény A cigányság életmód- változásának közművelődé­si feladatairól rendezett ta­nácskozást Nyíregyházán április 25-én a Hazafias Népfront megyei cigány ta­nácsa. Olyan témával foglalko­zott ezúttal a népfront, amit sohasem szabad „lerágott csontnak” nevezni, és soha­sem lehet a napirendről le­venni. Folyamatos fejtörést kell, hogy okozzon mind­azoknak, akiknek lehetősé­gük van segítő kezet nyúj­tani. Mert hatalmas méretű társadalmi segítségre van szükség ahhoz, hogy a ci­gányok évszázados zártsá­gukból kiszabaduljanak, és csavargó, emberhez méltat­lan életmód helyett a tisz­ta, teljes emberi létet vá­lasszák. Nem tudhatjuk, milyen hosszú ideig tart még a küzdelem, amíg a cigány­ságnak nemcsak egy szűk rétege, de a nagyobb több­ség is képes változtatni. Ap­ró jelekből viszont arra le­het következtetni, hogy nem kilátástalan ez a „harc”, amelyből például a közmű- ' velödési intézmények is ki­veszik a részüket, a maguk sajátos eszközeivel. A nyír­egyházi Váci Mihály műve­lődési ház népművelői 1983- tól foglalkoznak módszere­sen cigányoknak szóló olyan programok szervezésével, amelyek hatással lehetnek az életmód változtatására. Érről tartott tájékoztatójá­ban Papp Ágnes népművelő két kezdeményezésről szá­molt be, az egyik a gyere- keket,^ a másik inkább’ a felnőtteket érinti. A korábbi években majd­nem az egész megyét átfo­gó előadássorozattal járták a megyét, és faluról falura igyekeztek népszerűsíteni az egészséges életmódot. Mi ta­gadás, látványos sikert se­hol sem hozott ez a törek­vés — felnőttek már nehe­zebben változtatnak kiala­kult szokásaikon. Viszont /van remény, ha gyermek­korban elkezdik a felvilágo­sítást, ezt igazolja a tisza- dobi cigány életmódtábor, melyet a művelődési ház szervez immár ötödik éve minden nyáron. Tavaly o társadalmi beilleszkedés za­varai voltak a foglalkozá­sok központi kérdései, idén a családi élet fontossága áll a középpontban. Feljogosít a bizakodásra az a tíz gye­rek, aki most ötödször jön vissza: rendesen tanulnak, ember lesz belőlük! Eredményt mutat a cigá­nyokkal való törődés Nagy­halászban, ahol Kiss Dezsö- né, az állami díjas tanító­nő személyében értő pártfo­gót kaptak a telepi cigá­nyok. Az ő munkáját foly­tatja most a művelődési ház vezetője. Csonka Ottó. Nagyecseden a cigány tánc- együttes utánpótlás csoport­ja klubszerűén működik, vezetőjük Balog István pél­dául verselemzéshez, vers­olvasáshoz is hozzászoktatja társait. Ezeket a klubokat látogatták meg szombaton a megyei cigány tanács tag­jai, illetve a Békés megyé­ből tapasztalatszerzésre ér­kezett népművelők. Azt ösz- szegezték: nagyobb figyel­met kell fordítani a cigány- gyermekekre, mert belőlük még bármi lehet. Baraksó Erzsébet Megnyerte az országos tanulmányi versenyt Nem szerencse dclga Néhány nappal ezelőtt, pár sorban adtuk hírül: nyíregy­házi diáklány. Magyar Krisz­tina lett az első angol nyelv­ből az országos tanulmányi versenyen. A Zrínyi Ilona Gimnázium harmadik osztá­lyos tanulójának teljesítmé­nye olyan eredményt hozott, amit másnak még nem sike­rült elérnie a megyében. — A gimnázium első két osztályát még Miskolcon vé­geztem, onnan költöztünk nemrég Nyíregyházára. Az általános iskolában harma­diktól angol tagozatos osz­tályba jártam. Szerencsém volt, nagyon jó tanár taní­tott, megszerettem a nyelvet, és olyan alapokat kaptam, amire lehet építeni. Ezért voltam egy kicsit elkesered­ve, amikor a középiskolában kiderült, hogy ott erre sok­kal kevesebb a lehetőség, mint amire számítottam. De amikor ideköltöztünk, újra olyan tanárt kaptam, aki na­gyon sokat segített nekem. Én ezt érzem a legfontosabb­nak és az otthoni tanulást. :— Van valami egyéni mód­szered? — Nincs semmi ilyesmi. Rengeteg tesztet kapok a ta­nárnőtől, sokat olvasok ... Először nyolcadikos korom­ban olvastam végig angol nyelvű könyvet, de akkor még nem a gyakorlás miatt. Egy Agatha Christie-kri- mi volt, ami nagyon érde­kelt, de nem volt meg ma­gyarul a könyvtárban. Egyébként nekem olyan a nyelvtanulás, mint a dohá­nyosnak a cigaretta — ha egy nap elmaradna, rosszul érezném magam. — Mindig jut rá időd? Hi­szen annyit hallani róla, mennyire túlterheltek a diá­kok. — Szerintem nem így van. Ha nem lenne az angol, ak­A győztes, Magyar Krisztina és tanárnője, Kóderné Gömö- ri Anna. kor én például minden tanul- nivalóval elkészülnék hétig- nyolcig. És ott van a hétvége is, ha nem alussza át az em­ber, és nem lazsálja el az időt. — Volt már alkalmad an­gol anyanyelvűvel beszélget­ni? — Csak most, az országos döntőben. Külföldön sem jár­tam olyan helyen, ahol erre mód lett volna. De ha min­den jól megy, akkor a nyá­ron eljutok Angliába, mert nyugat-európai körútra ké­szülünk a családdal. Krisztinának Kóderné Gö- möri Anna segített a felké­szülésben. Sem a tanítvány­nak (aki egyébként már ta­valy megszerezte a középfo­kú nyelvvizsgái), sem a ta­nárnőnek nem volt könnyű dolga. — Rendkívül kevés tájé­koztatást kaptunk arról, hogy mégis miből készüljünk. Ab­ból ugyanis, hogy „Anglia politikája, kultúrája, törté­nelme” — nem lehet felké­szülni. Így aztán mindent sorra vettünk, ami vélemé­nyünk szerint szóba kerülhe­tett. De arra például nem gondoltunk, hogy a grafoló­giáról vagy a jogosítványról fognak érdeklődni ... Ezért pusztán a nyelvtudás kevés egy ilyen nagyon nehéz ver­senyen, ahol csak intelligens, tájékozott gyerekek állhatják meg a helyüket. Eddig a me­gyéből senkinek sem sikerült eljutni az országos döntőig, tehát a legjobb húsz közé. És Krisztina sem a szerencsének köszönheti sikerét, hanem te­hetségének, s még inkább ki­tartásának, rendkívüli szor­galmának. Krisztina az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol— francia szakára készül. An­golból már nem kell felvéte­liznie, a másik nyelvből vi­szont igen. És Krisztina nem tanul franciát a gimnázium­ban — magánúton készül a felvételire. Gönczi Mária Érdekünk, hogy tudjuk Ismét a jótállásról A tartós fogyasztási cikkek jótállási feltételeiről e soro­zatunkban 1986 augusztusá­ban már szóltunk. Akkor részleteztük a jótállás felté­teleit, a vásárlók kártalanítá­sának módját. Hogy mégis visszatérünk ehhez a témához, ennek két fő oka van. Egyik, hogy a Kelet-Magyarországban 1987. január 14-én az Illetékes vá­laszol címmel a MODUL Vál­lalat kisvárdai szervizének vezetője egy minőségi rekla­máció kapcsán az alábbiakat közölte. „A gyártóművel meg­kötött vállalkozási szerződés értelmében garanciális javí­tásoknál felújított alkatrésze­ket kell beépíteni.” A másik: a helyszíni ellenőrzések, be­jelentések, panaszok (egyéb­ként ezekről több ízben is tá­jékoztattuk az olvasókat) azt bizonyítják, hogy a legtöbb probláma, ha úgy tetszik vá­sárlói megkárosítás a tartós fogyasztási cikkek (bútor, jármű, híradástechnikai cik­kek stb.) minőségénél, a jót­állási jogok érvényesítésénél van. Iván Lászlótól, a megyei tanács kereskedelmi felügye­lőjétől megtudtuk: a MODUL Vállalat kisvárdai szerviz ve­zetőjének válasza minden törvényes jogalapot nélkülöz. Évekkel korábban volt ugyan az Ipari Minisztériumnak egy olyan állásfoglalása, mi­szerint a garanciális termé­kekbe csak felújított alkatré­szeket lehet beépíteni. A Ke­reskedelmi Minőségvizsgáló Intézet kezdeményezésére — az Ipari Minisztérium és Bel­kereskedelmi Minisztérium jogi főosztályának közös megállapodása alapján — ezt az állásfoglalást hatálytalaní­tották. A vásárló tehát nem köte­les elfogadni a felújított — használt — alkatrész beépíté­sét a jótállásos termékekbe. Amennyiben a kérdésben — hasonlóan a más vitás ügyek elbírálásához — vita merül fel, a KERMI hivatott a vi­tát eldönteni: A KERMI­szakvéleményt a szerviz kö­teles beszerezni és a vásár­lónak rendelkezésére bocsá­tani. A KERMI-vizsgálat a vásárlónak díjtalan. Itt kell még megemlíteni, hogy a jótállásos termékek­nél nem minden alkatrész- csere esik egyforma megíté­lés alá. Vannak úgynevezett fődarabok, például tv-készü- lékeknél a képcső, a hűtőgép­nél az agregátor, amire a jogszabály külön jótállást biztosít. Az ilyen alkatrész- csere alkalmával a szerviz ezekhez külön jótállási jegyet köteles a megrendelő részére adni. A fődarabok kötelező jótállási ideje 1 év és erre a garancia akkor is érvényes, ha közben az adott tartós fo­gyasztási cikk jótállási ideje lejárt. Nem szabad figyelmen kí­vül hagyni még, hogy 1978- tól az alkatrész folyamatos utánpótlásáról külön minisz­tertanácsi rendelet intézke­dik, aminek az a lényege, hogy minden tartós fogyasz­tási cikkhez az alkatrészt biztosítani kell. ötezer fo­rint értékhatár alatt 6 évig, ötezer forint értékhatár felelt legalább 8 évig, függetlenül attól, hogy már lejárt a jót­állási idő. Az ezzel kapcso­latos jogok érvényesítése mi­att az a helyes, ha a v vők a vásárlás helyét, idejét iga­zoló blokkot, számlát stb. megőrzik. Az iparcikkekhez adott jótállási jegyek egyér­telműen tartalmazzák a vá­sárlók jogait minőségi hiba esetén. Ezért arra hívjuk fel az olvasók figyelmét, hogy a jótállás feltételeit alaposan tanulmányozzák át, aszerint érvényesítsék a jogaikat.

Next

/
Thumbnails
Contents