Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-25 / 97. szám
'5.0 0 Bemutatjuk A művelődéskutató intézetet ísigmoml király Galambénál >yors pillantás a díszmozgalmas jelenetére, gmond kimentésére érzi jármű vitorlaoszlo- apadva tényleg ott lát- női alakot — kétség rhet hozzá, hogy Roz- Istvánnak, a temesi bátor hitvesét, Arany jával: Cziczellét. ehát biztos, hogy az gálám boci csata utol- natait rögzíti ez a fa- z azonban megint csak lan, hogy végül is ki- i igaza: az 1852-ben ts szerzőjének, aki a :elle — Cecília — mel- sol, őt téve meg a kites kulcsfigurájává, a vajai nemeseknek, ppen azért íesttették dunai jelenetet, mert Vay Tihamért vallották az akció végrehajtójának. Így volt, vagy amúgy történt — eldönteni ennyi esztendő távlatából immár nem lehet. Az uralkodó megmeneki- tése sikerrel járt: Zsigmond még éppen kilenc esztendeig ült a magyar trónon, és igyekezett megfékezni, és török ellenes egységbe tömöríteni a lázadozó főurakat — ez az események lényege. Az pedig a szépmesterségek, jelesül a poézis és a piktúra kedvelőinek a külön szerencséje, hogy a gályavivésről egy örökérvényű ballada, meg lám, egy kevéssé ismert, „titokzatos" freskó is az utókorra maradt. Kedvünkre gyönyörködhetünk ebben is, abban is ... A. L. Az intézet alapítási éve 1980. A cél: a kultúra kutatása Magyarországon. Művelődést kutatni? A föld jpélyében az olajat, a történelemben a tényeket, az emberi testben a betegségeket, a versben az értelmet, vagy zsebünkben egy húszast a hó végén, azt-.igen, azt lehet kutatni — gondolná az ember. No, de művelődést?. Hiszen nem lehet olyan bonyolult folyamat a világegyetem mozgása, mint egy zenemű befogadásának, egy könyv megemésztésének, vagy egy film megértésének a folyamata. Mert ugyan ki mondhatja meg pontosan, hogy a tegnap esti tévéfilmből mi marad meg bennünk? És ami megmarad, miféle gondolattá válik — ha válik — holnapután? És befolyásolja-e az életünket, a cselekvésünket, a munkánkat? Mert hogy egy-egy műből alkalmasint több marad a fejünkben, mint ami amúgy is benne van, az bizonyos. És nemcsak azért, mért Hidy Péter, az Országos Közművelődési Központ Művelődéskutató Intézetének az igazgatóhelyettese is ezt mondja, de a tény miatt is: a műveltebb munkás munkája termelékenyebb, a műveltebb embernek tökéletesebb az érdekérvényesítő és a kapcsolatteremtő képessége. Ám éppen azért, mert még a paradicsomi jólétet teremtő kőolajnál is fontosabb és hosz- szú távon értékesebb a kiművelt emberfő, a különböző országok joggal kiváncsiak a kultúra elsajátításának folyamatára. Csak ennek tudatában hozhatnak ugyanis olyan törvényeket, alkothatnak olyan jogszabályokat, és adhatnak ki olyan rendeleteket, amelyek nem íróasztal melletti okoskodások, hanem tények alapján születnek. Ezért terjedt el mintegy másfél-két évtizeddel ezelőtt a kultúrakutatás az egész világon. Szerencsére ezen a kutatási területen a hazai eredmények is a legelső vonalba tartoznak, részben a Művelődéskutató Intézet jóvoltából, amely Vitányi Iván vezetésével végzi munkáját. Részben, mondom, mert efféle tevékenység folyik a Tömegkommunikációs Kutatóközpontban, a Társadalomtudományi Intézetben és például az egyetemeken is. — Miben különbözik a Művelődéskutató Intézet a többitől? — Minket nemcsak az foglalkoztat, hogy hányán nézik ' mÍMMiAwmt i iflllllllll t'ijf WÍWíWmmmísimm " wÉím. >\ ■: ImH - gfüpgi . , ÄÄlsrr S Berecz András: Reggel Szélesre kitárt ajtó, a lakás fölfénylo része. Napfény, dagálytól n antes ünnepélyesség. A napfényes reggelről az élet azok a ritka szép pillanatai jutnak az eszünkbe, amelyekért érdemes élni. Jóízű nyújtózkodás az ágyban, az újjászületés öröme, rácsodálkozás a napfénnyel megvilágított szoba hozzánk nőtt kedves tárgyaira, az éledő természet égig szárnyaló hangjaira. Hétvége van, ma nem kell sietnünk. Van még néhány percünk, hogy elidőzzünk a reggeli nap gyönyörűségénél. Már mögöttünk az éjszaka sötét árnyai, az ablakhoz lépünk, kitekintünk. Kitárjuk az ajtót, szobánkba özönlik a jó- szagú levegő. Tüntet az utcán a fák zöld virulása, s megbi- zserget a májusi napfény. Ma még minden megtörténhet, még nem romlott el semmi. Berecz András újszerű megközelítésben ábrázolja a reggelt. Kerüli az impresszionisták ábrázolásmódját, s nem a magától kínálkozó természetet festi le. A művész a napfénynyel együtt lép be ide, hogy megörökítse a reggelt. Az egyszerű, de szépen berendezett ház harmóniát és időtlenséget tükröz. A kitárt ajtó mögött olyan szobarészletet láthatunk, ahol megbecsülik a múlt örökségét. A napfényes reggel viszont már a jövőbe mutat, az egyedül járható utat mutatja. (Bodnár) meg ezt vagy azt a tévéműsort, hányán és miért olvasnak egy bizonyos könyvet, kik mennek múzeumba, és mindezt az állampolgárok iskolai végzettsége hogyan befolyásolja — mondja Hidy Péter a Corvin téri épületben. — Persze az is, ha segít megvilágítani a művelődés folyamatát. A mi kérdéseink között effélék szerepelnek: hogyan áll össze egységes egésszé, az élet részévé, világképpé a tévé, a mozi, a színház és a többi élmény. Hogyan kerülnek kapcsolatba az emberek a kulturális értékekkel? Milyen az ország ama kétharmadának a kultúrája, akiket nem szoktunk a művelődök közé sorolni, mert nem látogatják a hivatalos kulturális intézményeket? Hogyan jellemezhetjük a különböző életkorú, nemű, társadalmi rétegű emberek műveltségét? — Miképpen lehet mindezt mérni? — Ugyanúgy, ahogy a társadalomtudományi kutatások során általában. Kérdőívekkel, beszélgetésekkel, megfigyelésekkel, és mindezek eredményeinek összegzésével. Van olyan kutatónk, aki szinte együtt él azzal a csoporttal, amelyiket meg akarja ismerni: például fiatalokkal, vagy egy íalu népével, egy háztömb lakóival. Különben hogyan írhatná le az alkohol kulturális szerepét, mint Ambrus Péter tette, vagy a szívósan továbbélő hagyományokat, mint Má- tyus Aliz? — Melyek voltak az elmúlt hat év legeredményesebb kutatásai? — A már említett néhány tárgyon kívül megvizsgáltuk például az ország kulturális intézményekkel való ellátását. Ez nemcsak a művelődési házak és a mozik összeírását jelentette, hanem a teljes infrastruktúra felmérését két megyében a kocsmától az útviszonyokon át a templomig, mert mindez a művelődés lehetőségeinek meghatározója. Külföldi intézetekkel összehangolt családkutatást végeztünk arról, hogyan befolyásolták a családokat a nagy történelmi váltások; milyen a családon belüli kultúrelsajátítás. Kérdéseinkre többek között lengyel, litván, görög, francia, olasz és kanadai kutatókkal közösen kerestük a válaszokat. T. M. Ratkó József: Mégiscsak ők Illyés Gyulának égiscsak ők tartják a földet, 'ága halottaink. sont törik, izom kékül, foszlik íjtuk a hús, az ing. :ép szemük behorpad, pedig innak már annyian, int az égen a csillag, annyi ülém, lányom, fiam. özöttük küszködik, feszül sőhalott anyám, apossuk ágyékát, gerincét, \runk a derekán. áz épül rájuk; tartanak (lat, falut, hazát, jövőnk ha van, ők cipelik ég ezer éven át. lert mindent elbírnak, hiszen ti vagyunk a teher, ágyunk mi olyan gyöngék, árvák — linket is vinni kell. falandó — egyrangú velük sak az lehet, aki ly kemény, legalább magát i eg tudja tartani. Születésének 80. évfordulóján Főhajtás Domanovszkynak Domanovszky Endre nyolcvan évvel ezelőtt, 1907-ben született Budapesten. Ebből az alkalomból rendeztek emlékkiállítást a Magyar Képző- művészeti Főiskolán. Pályája 1929-es római ösztöndíjával kezdődött, ekkor festette egyik legjobb képét feleségéről, Bella portréja címmel. Ezen korszakából számtalan remek csendélete ismert; 1945-,tői monumentális művek reprezentás alkotója lett, melyről dunaújvárosi freskója, debreceni sgraf- fitója, a Gellért-szállóban látható gobelinja és gödöllői mozaikja tanúskodik. 1972- ben szerepelt a Velencei Bi- ennálén. Hatása ma is széles körű. A kiállítást Cifka Péter művészettörténész, a Képző- művészeti Főiskola tanára rendezte, világosan megjelölve nemcsak az egyes pálya- szakaszokat, hanem a kiemelkedő mesterműveket. Ennek .jegyében kölcsönzött több képet, gobelint a Magyar Nemzeti Galériából, a Kiscelli Múzeumból és a családi hagyatékból, melyet a nagy festő fia, Domanovszky Ádám bocsátott az emlékkiállítás rendelkezésére. Berényi Róbert hangoztatta Domanovszkyról, hogy „oroszlánkörmei” vannak tehetségét és lehetőségeit illetően. Ez a lehetőség nem mindenben vált valóra. Igaz, a Lovak című gobelin, az 1936-os Halász, az 1949-ből datált Csillések, az 1969-ben festett Nő kosárral című festménye, számtalan enteriőrje, csendélete és a Disputa kifogástalan mű, Domanovszky Endre azonban ennél is többet hordozott magában. Talán rektori teendői vonták el a figyelmét a művekről, vagy kevés ideje maradt a szellemi betakarításra? Mégis főhajtással emlékezünk nagyszabású munkásságára. Végtére is mesterművek maradtak utána — igaz, remekművek helyett. Képünkön: Domanov zky Endre: Pihenők (194S)
