Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-25 / 97. szám

i 37. április 25,

H

Távoiról érkezett kedves vendéget fogadott az Alkaloida gyár. Az egykori gyáralapító, Kabay János hasonló nevű fia jött el feleségével és lányával Ausztrál iából látogatóba, hogy a gyár megalakulásának 60. évfordulóján meglátogassa az atyai alapítványból kinőtt hatalmas gyógyszergyárat és a Magyarországon élő rokonait.

Kabay János 1946-ban hagyta el az országot, majd 1950-ben vándorolt ki Ausztráliába. Most Sydneyben él. Nehezen találta meg a helyét a távoli, egzotikus országban. Ha úgy hozta a sors, árkot ásott, -kitanulta az esztergályos szakmát, fényképezett, pincér volt, majd egy kisebb étterem vezetője lett. Ám a családi hagyomány -nem maradt hatástalan, egy gyógyszergyár meósaként ment néhány éve nyugdíjba.

a gyáralapító íia

Ki bírná, ha nem ő.” Édesapám nagyon ragaszkodott a szülőföldjéhez. Amikor már kidolgozta a morfin magyar módszerű gyártását, módja lett volna arra, hogy Miskolcon vagy Budapesten valósítsa meg az álmát, sőt Németországba is hívták. Ám ő nem fogadott el semmiféle ajánlatot, a szülőföldjén élőknek szeretett volna ezzel a gyárral jobb munkalehetőséget teremteni.

Az igazi sikert éppen hogy megérte. Tudomásom szerint még életében az ő eljárásával — az alkaloidáknak mákszalmából való előállításával — létesítettek egy gyárat Lengyelországban. Épp most hallottam, hogy a lengyelországi Kutnoban utcát is neveztek el róla.

Genfbe is meghívták egy nemzetközi konferenciára, hogy tartson előadást, de sajnos ezt már nem érhette meg, mert pár hónappal azelőtt, hogy a nemzetközi fórumon is előadhatta volna a találmányát, meghalt. Paradox módon egy műtét utáni — ma egyszerűen penicillinnel gyógyítható — fertőzés miatt. Egyébként élete utolsó percéig nem engedte, hogy morfint adjanak neki.

— Édesanyjára és a szülei házasságára hogyan emlékszik vissza?

— A szüleim nagyon szerették egymást, ha. édes-, ipám csak egy-két napra i-s elutazott, mi .dig felhívta telefonon. Édesanyám, Kelp Ilona vegyészdoktor nemcsak hűséges ■társa volt apámnak, hanem fáradhatatlan munkatársa és férje állandó inspirálója. Hitet és energiát adott -neki a kilátástalan

.időkben is. Munkásságukat nem is könnyű különválasztani.

— Ügy tudom, a világ számos országéban alkalmazzák az édesapja találmányát. Oda, ahol ön él, Ausztráliába vajon eljutott-e a híre és alkalmazzák-e?

— A közelünkben, Tasmóniában két nagy gyár is ezzel a módszerrel dolgozik, és máig megbecsülik a módszer feltalálóját, .Kabay Jánost. Tavaly például halálának 50. évfordulója -alkalmából nagy ünnepséget tartottak, ahová a húgomat és engem is meghívtak.

— Ma már egyre kevesebben élnek azok közül, akik személyesen is ismerték édesapját, a híres feltalálót, ön hogyan emlékszik vissza édesapjára?

— Sajnos elég kevés emlékem van róla, mert csak tízéves voltam, amikor 1936-ban elvesztettem. Példamutató apa volt, szigorú szeretettel nevelte a húgomat és engem. Leginkább az maradit meg az emlékemben, hogy éjjel-nappal dolgozott, szinte csak a gyárnak élt, s éjjel alig 3—4 órát aludt. Hihetetlenül sok energiája volt. Néha, amikor lefeküdt pihenni, édesanyám kérésére csendben kellett maradnunk, hogy ne zavarjuk, ám mindez hiába volt, mert ha a gép véletlenül leállt, arra úgyis rögtön felébredt. Édesanyám a naplójában erről a hihetetlen munkabírásáról így ír: „Ostort a kimerültségtől roskadó lónak. De újra és újra talpra áll. Fölényes, legényes kis mosolyával, takarva a pusztuló erőket: csak semmi szánakozás, én erős vagyok. Hitt mindenki az átlátszó álarcnak: Kabay János erős, nyugodtan rakhatjuk vállára az újabb terheket.

— Néhány napig Tiszavasváriban az Alkaloida vendége volt. Milyen élményeket szerzett ott?

— Az édesapám néhány embert foglalkoztató kis üzeme után ez a hatalmassá fejlődött gyár olyan, mint a mese. Bizonyára édesapám is nagyon elégedett lenne vele. Nagyon meghatott, -hogy a szüleim emlékét mennyire megbecsülik és nagyon tetszett az a dombormű, amelyet a róluk elnevezett emlékszobában helyeztek el a tiszteletükre. S mellettük mindjárt ott látható a gyár története is.

Tetszett az is, hogy a gyár vezetői a jövőbe néznek, s az utánpótlással is sokat törődnek. Dicséretre méltó szociális intézkedéseket valósítottak meg; például magam is tapasztaltam, mennyit torodnak az idősekkel és a nyugdíjasokkal.

Találkoztam édesapám három régi munkatársával is és nagyon örültem néki, hogy ötven év távlatából is szép emlékeket őriznek róla.

Bodnár István

Szépen magyarul — szépen emberül

Hová a fenébe is tehettem?

Ha valamit hosszasan keresünk. és nem találjuk, így szoktunk indulatosan felkiáltani. Persze van, aki a fene helyett a vallási élet szavait használja, de olyan is, aki mérgében emberi testrészek nevét emlegeti, ki-ki ahogy a mindennapi nyelvhasználatban megszokta.

Maradjunk azonban a fene szónál. A XVI. században még az orvosi könyvekben egy fe- kélyes megbetegedésnek a neve. Ekkori betegségnevek még a frász, a franc, a guta, a nyavalya, a rosseb (rossz seb), tehát azok a szavak, amelyeket ma a fenével egyenértékűen szoktunk indulatunkban használni. Már a XIV. század végén megkezdődött azonban az a folyamat, hogy e szavak átökformulák és káromkodások részei lettek, szitokszókká váltak. Az orvosi szaknyelv ezért más műszókkal, sokszor idegenekkel váltotta fel őket. A fene egye meg, a nyavalya törje ki, üsse meg a guta, a rosseb egye meg, fogja meg a görcs, a süly essék belé szit- kozóciások eredete erre az időre megy vissza. Ma már ezekkel a nyelvi formákkal nem igen szoktunk átkozódni, a mai beszédben nyomatékosító vagy ■. ; igulatkeltő elemek,

olyanok, amelyekkel nemtetszésünket vagy indulatunkat fejezzük ki.

Már a múlt század végén.találunk példákat arra, hogy e kifejezésekből a beszélő elhagyja az igei részt, csal: a betegségnév marad meg, esetleg jelzővel vagy raggal, vagy pedig névelővel. Ilyen formákra gondoljunk: A kórságl A fenébe! Fenét! Affenét! Frászt! Rossebeket! A nyavalyába is! Hogy a fenébe ne! Ilyenkor már a jelentésük is más lesz. A kórság és az a fenébe kifejezésekkel megbotránkozásunkat fejezzük ki haragosan, tehát induilatszó értékűek. A fenét, az affenét, a frászt, a rossebeket jelentése pedig: nem — csakhogy nagyon indulatos nem. A hogy a fenébe ne! pedig nagyon dühös igent jelent.

Az utóbbi évtizedekben elsősorban a fiatalság nyelvében néhány betegségnév jelzői szerepben jelenik meg valamilyen tulajdonság felnagyítására, el- túlzására: lepra helyzet, lepra alak, gennyes dolog, fene jó vagy fene rossz étel, dög unalmas valaki vagy valami. A dög szavunk a régiségben az emberi és állati hullán kívül a leprát is jelentette.

Bármilyen nyelvi formában

használjuk is e szavakat* a régi átkozódó, káromig fi Voltukból egy jelentésmozzanatol;' megőriztek. Ezért nagyon erős a kifejező, nyomatékosító erejük, tehát alkalmasak arra, hogy a haragvó ember kimondásukkal indulatait levezesse. A káromkodó, szitkozódó nyelvi formáink közül a fenti szerepben társadalmunk ezeket tudja leginkább elviselni. Szitokszó mivoltukat azonban megőrizték, ezért ízléstelenek és sokszor durvák. Ennek fokát azonban a beszédhedyzet dönti el. Igen durva formák, ha a beszélgető partnerra vonatkoztatjuk. kevésbé azok, ha távol levő személyre. Ha dologra, jelenségre, a valóság valamely részére, akkor eivi- selhetőek. Például: a fene egye meg, már megint késik a vonat. Az udvarias ember azonban még ilyenkor is tartózkodik a használatuktól. E tartózkodás szülte e szók elferdített, megszépítő változatait: üsse meg a gutman, menjen a fekete éjszakába, a fészkes fülemülét. így is pontosan tudja mindenki, miről van szó, mégis úgy érezzük, korántsem annyira ízléstelen vagy bántó az elferdített alak, mint az eredeti.

Bachát László

Á stílus csapdái

A közegellenállás fogalmát a fizika -tudománya teremtette meg, de átvitt értelemben sokfelé használható, így a filmek világában is. Soha nem volt annyira indokolt erről a jelenségről beszélni, mint most, Janes ó Miklós legújabb munkája, a Szörnyek évadja bemutatásakor. A rendező koráhbi művei is erőteljesen megosztották a közvéleményt, s a jelek szerint aligha lesz ez most másként. Ezúttal azoinban egy némiképp megváltozott szellemi erőtérbe lép be a filmje, s ezt a hatásvizsgálatnál nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Napjainkban a mozgóképi beálliítódottságot (szándékosan -mondok nem filmnézőit, hiszen a -televízió és a sajátos módon terjedő videózás kitágítja a korábbi fogalom érvényességét) döntően három tényező befolyásolja. A mozi kínálata — nyilván a gazdasági helyzet hatására — az utóbbi esztendőkben erőteljesen kommercializálódott, a jól eladható szórakoztató filmek kerültek előtérbe, majdnem -teljesen kiszorítva az intellektuális filmet, s még jó, ha ezek nem a teljesen igénytelen fajtából valók. A tévé játékfilmes programja sokféle (itt terjedelmi szempontból nem részletezhető) ok miatt szürke, jellegtelen, és az értékek az 1. és 2. program ütközései -miatt is háttérbe szorulnak. A videofilmek magánpiacán az akciófilmeken kívül más alig található, s itt az igénytelenség és a színvonalitalanság még jellemzőbb, mint a mozi-kínálatban.

Olyan hármas nyomaték ez, amely felerősíti azt a korábban is meglevő, de el aligha fogadható szemléletet, hogy a film kizárólagos funkciója a szórakoztatás, hogy a film tömegművészet, s minden olyan mű, amely a legszélesebb nézőközönség számára nem érthető, csak egy szűkebb réteg számára jelent élményt, felesleges és szükségtelen. A film kétségkívül tömegművészet is, de ha lemond a világot megismerő és értelmező funkciójáról, önmagát fokozza le szórakoztató iparrá.

A közegellenállásnak van azonban egy másik fajtája is, amellyel Jancsó filmjének szembe -kell néznie, és ez talán veszélyesebb, mint az előző. Amabban ugyanis az

elutasítás fő forrása a hagyományos, a lineáris mese hiánya. Ez utóbbi viszont, anélkül hogy erőfeszítéseket tenne a gondolatiság megragadására, türelmetlenül magát a módszert utasítja ei, a stílust átkozza el, s végeredményképpen ugyanoda jut, ahova a másik csoport képviselői.

Lehetne e jegyzet témája a Szörnyek évadja gondolatrendszerének megközelítése is, de talán többet használok az ügynek, ha ehelyett a rendező módszeréről, arr 51 a sajátos stílusról szólok, amelynek lényegét fel kell ismerni ahhoz, hogy a nézőnek esélye legyen a gondolatok megértésére.

A Szörnyek évadja, miként Jancsó korábbi filmjeinek többsége, képrejtvény. E minősítés nem pejoratív és nem is akar valamiféle játékosságra utalni. Egyszerűen arról van szó, hogy a látvány soha nem (illetve nagyon ritkán) jelenti önmagát, hanem mögöttes jelentéstartalma révén nyeri el értelmét. Jancsó (és Hernádi Gyula, a f-'-rta- tókönyvíró) történetei e.mesélhetek ugyan, de ez a . rávetet aligha visz közelebb a lényeghez. Azok a képesemények (neVn cselekmény!), amelyek a vásznon megjelennek, nem fordíthatók vissza verbális formára, mert a mozgókép nyelvét, a látványt és a vele elérhető érzalmi- gondolati-hangulati hatásokat emelik kifejező erővé. A képesemény-sorozat modellé válik, egy élethelyzet modelljévé, s a néző számára az egyik nehézséget az jelenti, hogy megfejtse, mely elemei életünk melyik szeletére vonatkoznak. (A Szörnyek évadja külön leckéje, hogy mennyire sajátosan magyar, s mennyire egyetemes az az élethelyzet, amelyet a film modellál.)

A néző számára adott lecke azonban még ennél is nehezebb, hiszen az imént említett atlegorizáló módszer csak akkor követhető végig, ha megkíséreljük a szerkezetbe beépülő jellegzetesen Jancsó Miklós-i szimbólumok megfejtését. Lényeges, hogy ennek az eszköznek a természetét komolyan vegyük, s ne akarjuk az autóknak, a helikoptereknek, a legváratlanabb helyeken előbukkanó tévékészülékeknek, a vízből feltörő tüzeknek egyértelműsített :elentést adni, célszerűbb ehelyett engedni, hogy atmoszférateremtő hatásuk érvényesüljön.

Miért van erre a művészi módszerre szükség? Miért nem rejezi ki magát az alkotó világosabban és egyér- telműuben? A legegyszerűbben 'ágy válaszolhatunk, hogy azért, mert maguk a helyzetek és a folyamatok, amelyeknek a modellálására vállalkozik, nem elég 'világosak és kevésbé egyértelműek. Mindenféle értelemben jogosnak vélem az alábbi analógiát.

Ma már nem szokás megkérdőjelezni Ady alkotói módszerét. S aki mondjuk Az eltévedt lovas gondolatait akarja megérteni, nem fogja átfordítani direktbe a ködöt, a nádast, a medvét, azaz a vers képelemeit. A címbeli szimbólum jelentéstartalmára vonatkozóan még a mai középiskolás könyv is négyféle, egymással rokon értelmezése ad anélkül, hogy a vers fontosságát kétségbe vonná. Hogy ez az alkotói módszer, amely mindig függvénye és következménye a megjelenés kora társadalmi viszonyainak, milyen sokrétegű, ielzi az, hogy Az eltévedt lovas megjelenése után fél évszázaddal is született a versben új elemeket felfedező értelmezés.

Mire hát az az ingerültség, amely a Szörnyek évadja kapcsán jelentkezik? Mind a módszer nehézsége, mind a filmben felsejlő gondolatok mélysége és nagyságrendje azt indokolja, hogy nagyobb türelemmel és nyitottsággal kíséreljünk meg közeledni e filmhez. Emlékeztetnék, hogy a korábbi, érthetetlennek minősített Jancsó-filmek, például az Égi bárány vagy a Meg kér a nép ma már Józsa Péter, Gyertyán Ervin és mások értő megközelítése révén (miként Ady versei sok-sok elemzési kísérlet - után) egyre világosabb képletet jelentenek, s fontosságuk egyre nyilvánvalóbbá válik. Ugyanígy jó esély van arra, hogy a Szörnyek évadja gondolatrendszeréhez is közelebb kerüljünk.

Bizonyára akad majd, aki — miként Földessy Gyula Ady minden titkai-1 — segítve a néző és alkotó együttgondolkodását, megírja Jancsó minden titkait.

Hamar Péter

Éjféli hajnal

Kunszabó Ferencnek a Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent „Éjféli hajnal” című könyve olvasására serkentett a korábbi találkozás élménye is. Portréja megjelent a „Szülőhelyük: Szabolcs-Szatmár” című kötetben. s a megyei és városi könyvtár vendégkönyvébe 1986. június 4-én a következőket írta: „Szülőmegyém

székhelyén, Nyíregyházán ... mezítlábas kisgyerekként trappoltam édesanyám mellett, mikor Sóstóhegyről bebe jöttünk.”

Aki kezébe veszi a könyvet. minden lapon talál valami érdekeset, valami személyhez szólót. Városokról, tájakról szóló leírása éppúgy érdekes, mint az emberek, szokások, életmód összehasonlítása. A kulturált utazás, utaskiszolgálás, a környezet- védelem és tisztaság, a nyíltság és a zárkózottság, a föld szeretete, az idegenforgalom, adott hely történelme, a magyar ember számára szokatlan életforma, na és a sok társadalmi ellentmondús — mind téma, legalább egy bekezdés erejéig. Imponáló az a tárgyszerűség, ahogyan a határainkon túl élő magyarság életéről, fentmaradási törekvéséről, sikeréről, küzdelméről, itt-ott közönyéről, a szülőhazával való kapcsolat iránti vágyról, annak lendületesen kibontakozó gyakorlatáról ír. Helyettük is szé- gyenli a múltját megtagadó, szülőföldjétől elforduló,

anyanyelvét elhagyó kisebbség felszínességét. Mindezt úgy meséli el, hogy közben rádöbbent itthon — sok okkal magyarázható — téves hiedelmeinkre. Teszi ezt azzal a bevallott szándékkal és céllal, hogy ... ■ ■ dolgainkban jobban haladhassunk előre.”

Kunszabó Ferenc nem a „kirakatot" kereste, nem táplál illúziót és következtetéseiben a mi társadalmunk haladásának útjait kutatja, s véleményét így összegzi: „... a jövő a közösségi társadalomé, de ennek egyik föltétele a modern ember féktelen önzésének visszaszorítása."

Egy útijegyzet nem földrajzkönyv, nem történelem, nem statisztika, sem nem gazdaságpolitikai elemzés, mégcsak nem is kulturális körkép. Tehát a benne megtalálható információhalmazt és írói általánosítást a szerző szándéka szerint is értelmezni, adaptálni, szelektálni kell, meg az olvasó saját állásfoglalásával megtoldani kívánatos. Űticéljáról így ír: „... nem provokálni mentem az Egyesült Államokba, még kevésbé bíráskodni, hanem látni, hallani, tapasztalni. Ez a vendég dolga.”

Van a kötetben néhány sor, amellyel az író természeti szépséget láttat, személyes élményünk híján látványt idéz, miközben elégedetten tudatja, hogy egy Óceánt átszelő repülőgépen hazafelé tart. A következőket írja: ..Az éjszaka kellős közepén . .. arra ébredtem, hogy ... látom a Napot... akkor emelkedett ki a serh- miböl hatalmasan, bíborvörösen.” Azt hiszem elképzelni nehéz, de a látvány csodálatos lehet. — Ez az „Éjféli hajnal.”

Szűcs Imre

[ A KM [ VENDÉGE

111 0*0*'

: film