Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN E löljáróban elnézést mindenkitől, aki a cím olvasásakor Örkény István nagyszerű művére gondol. Nem erről van szó. Egészen egyszerűen megpróbáltam egy mai munkáscsalád egyetlen hetét riporttá menteni. Bognárék, a Szilágyi család, a Nagy házaspár. Három helyen is elmondták, hogy szívesen látnak minden este, de ha őszinte válaszokat akarok, akkor a nevüket nem adják a riporthoz, mert a világ már ilyen: elszoktunk a kitárulkozásoktól. így lett az írás címe: „Töthék”. Hétfő, kedd, szerda: — Hétfőn, mert hónap eleje van, befizettem a részleteket. Ketten a férjemmel együtt tizenkétezer forintot keresünk. Mire mindent be, illetve kifizetek, lakást, vizet, fűtést, villanyt, az OTP-részletet, ebben a hónapban a televíziószámlát is, addigra marad hétezer forint. Ebből kell megélni két gyerekkel. Egy hétvége nekünk spórolva is belekerül nyolcszáz forintba. Ebben csak a kávé van, ital nincs, pedig illik otthon tartani valamit. Ha már kimentem az OTP-be, leszaladtam a „rongyos boltba”. Mind a két gyereknek kellene valamilyen cipő, de ha az áruházban veszem meg, akkor az gyerekenként 800—1000 forint. Akinek két gyereke van, az már nagyon meggondolja ... A férj: — Nézze, nálunk az anyagi dolgokat a feleségem intézi. Ö a „pénzügy- miniszter”. Reggel megcsinálja nekem a tízóraimat, az ebéd is az, mert megebédelni egy gépkocsivezető még a napidíjából se tud. Hat órára megyek, de hétfőn előfordul, hogy nyolcig csak topogunk. Ha az • ember már elindult és úgy kell várni valahol, akkor az benne van a mesterségben, de reggel várni az ostobaság. Kicsit össze is balhéztam a főnökkel, mert ez már csak rajta múlik, de jóban vagyunk különben. Neki nem használ, nekem nem árt, minden marad a régiben. Korán végeztem. Négykor. Van egy kisiparos haverom. Hozzá mentem le, mert szerelő is vagyok. Egy ilyen délután megér egy ötszázast. Néha többet. Enélkül a család bedobná a törülközőt, mert' .tizenkétezer forintból ma már négy ember szűkösen él... Mire hazaérteim a gyerekek már aludtak. Én meg újra hatkor kezdek másnap. Kedd. A második család. A férj: — Mennyit keresek? Télen feleannyit, mint nyáron, egy ilyen télen negyedannyit. Az • építőipar már ilyen. Idényben mindig akad valami mellékes, télen kopik az ember álla. Jön a fagyszabadság, meg egyebek. Az okosak ezt az időt kihúzzák táppénzzel, de én csak a pincérnek, és a fodrásznak merek borravalót adni. Őszig kell tankolni annyit, hogy tavaszig kihúzza az ember. Az asz- szony háromezer forintja hideg vízre sem elég ... Van egy telkünk, egy rossz Trabantunk. Most várjuk a tavaszt, de addig? Munka után az ember leül a cimborákkal. Iszik egy sört, dumál egy kicsit, aztán hazamegy. Eszik, megnézi a tévét, de hétfőn az sincs és lefekszik. Őszintén megmondom, hogy ma egész nap vártunk egy teherautót. Anyaggal. Nem jött. Amit én ma dolgoztam az nem sokat ér. És ez a fárasztóbb, mert az ilyen napok után jön otthon a veszekedés, az egy üveg sör helyett a kettő... Otthon? Lefeküdtem. A sör miatt is. Lehet, hogy holnap is csak _ várjuk az autót... A feleség: — Felkeltem, reggelit csináltam, elkészítettem a gyerekeket. Ez minden reggel egyforma futás. Kocsival elvittem a nagyot az iskolába, a kicsit az óvodába. Adminisztrátor vagyok. A főnök nem volt bent. Nem is történt semmi. Este hazavittem a gyerekeket, bevasaltam, amit vasárnap kimostam. A férjem hazajött, lefeküdt, aludt. Még nem is veszekedtem, mert minek? Ilyenkor nem lehet beszélni vele ... Szerda. A harmadik család. A feleség: — Nálunk minden órára megy. Én kelek elsőnek, előkészítem a gyerekek ruháit, megnézem a táskájukat. Arra, hogy reggelit készítsek már nincs idő. Mindig adok pénzt a gyerekeknek, van büfé az iskolában. Ott vesznek maguknak va. lamit. Az utolsó percig hagyom aludni őket. Azt hiszem, hogy mi minden reggel összeveszünk. Olyankor mindenki ideges. A férjem azért, mert balhéi vannak a főnökével, én azért, mert nálunk elkésni nem lehet. A két gyerek? Ők biztosan azért, mert mi azok vagyunk, mert jólesett volna egy kicsit aludni még. Kocsival a férjem hord szét reggelente, de ehhez az kell, hogy háromnegyed hétkor elinduljon a család. Azt, hogy az iskolában nyolcig mit csinálnak a fiúk? Nem tudom, én akkor már dolgozom ... — A keresetünk? A kettőnk fizetése tizennégyezer forint. Ebből megélni nem lehetne. Villanykályháink vannak, csak a fűtés 7200 forint. Kölcsönnel építettünk. Számoljon! Ha abból kellene megélni, amit hivatalosan keresünk, akkor semmire se jutna. Jó, az uram megköveteli, hogy este legyen itthon két-három üveg sör, de ő délután négykor egy másik .műszakba kezd ... Persze, hogy gmk. Amikor a gyerekek kicsik voltak, akkor még nem volt ennyi gondunk. Most a két gyerek ültében megeszik egy csirkét, és még ki is törlik a tálat. Járatni se járatom őket csúnyábban mint mások, kamaszok már, diiva- tolnak. Haragszom érte, de nekem gyerekkoromban sok keserűségem volt emiatt. Nekik ne legyen. Nem, nem tudunk úgy élni, mint két-három évvel ezelőtt, még akkor sem, ha különmunkával az uram jól keres. A férj: — Különmunka? Nézze, nekem minden nap egyforma hétfőtől péntekig. Elmegyek reggel fél hétkor, hazaérek este nyolckor. Lassan azt se tudom, hogy milyen a család, hogy milyen a két fiam. Az elmúlt két évben végigdolgoztam a szabadságomat. No, abból lett egy kis pénz, de abból kicseréltük a nagyszobában a bútort, megvettük, ami kellett. Hogy min bosszankodtam? Most minden emberben van -valamennyi bosszúság, vagy elégedetlenség inkább. Mást se hallok, mást se olvasok, mint azt, Bartha Gábor: Tóthék Kótics Ferenc rajza. hogy jobban kellene dolgozni. Ha a kezemben van a hegesztőpisztoly, akkor hegesztek úgy, mint bárki más, de ha ott a pisztoly és nincs mit hegeszteni, akkor mi az istent csináljak? Nem pihenni megyek a gyárba, de ha valaki el — írja úgy, hogy izéit? — valamit, akkor én azt már nem tudom helyrehozni. A pénzem bánja, ez igaz, de ha szólok a főnöknek, akár csak egyszer is, akkor én leszek a fekete ember, és ugrik a következő prémium. A gmk-ban az a jó, hogy azt együtt csinálja néhány ember. Lehet, hogy nem szereti, de becsüli egymást, és mert a pénz beszél, dolgozik a legjobb tudása szerint. Szoktunk mi beszélgetni erről, mert nem jól van valami. A me- lós az dolgozna. Ha én nehezebben élek, mint két évvel ezelőtt, akkor az nem rajtam múlott. Balhézunk otthon a feleségemmel ezen, de a főnök ugyanolyan nyugodt reggelenként mint máskor. Arról senki nem beszél, hogy a főnökök, mert abból sok van, ro- hasztják a munkást. Én lassan nem is tudom, hogy' milyenek a gyerekeim. Ha időben hazamegyek, akkor fáradt vagyok, néha összejön egy ultiparti, • akkor megiszunk egy-két üveg bort. Ennyi az élet uram ... Csütörtök, péntek, szo'm- bat. Hét közepe van. Valamilyen módon összegezni kellene, de hát ez nem olyan egyszerű. A mutatók határosak, egy-kétezer forinttal hasonló kereset, kéthe- lyütt autó, három telek. Három családban hat gyerek. Bevallásuk szerint egyik család sem él meg abból, amit „hivatalosan megkeres”. Van ahol a szülő támogat, van ahoi az estig vállalt mellékmunka segít, de az a bizonyos háromszor 8, a hajdani tüntetések követelése irreális. Egy kétgyermekes család, nem kap máshonnan támogatást, nem nevelheti a társadalmilag elvárt szinten a két gyerekét. Erre, a különböző kommunális kiadások, a mindenütt élő részletek mellett a jövedelem kevés. Egy-egy mondat a három feleségtől: — A férjem Zoltán. Bent a cégnél most nem ihatnak. Este (pénteken) feljött néhány kollégája mondjam, hogy ez a családnak mennyibe került? — Lemegyek a boltba. Ha egy százas lenne nálam, akkor kiröhögnének. Két gyerek, két éhes, mindig éhes ember. Kell kakaó, vaj, valami felvágott, kenyér. Az, amit a napköziben kapnak csak arra elég, hogy éhesen jöjjenek haza. Persze, hogy nem haragszom érte. A szájukat „Isten malmainak” hívom, de ez a malom forint. És én tudom,- az emberemről, hogy mindent megtesz értünk, de mit csináljak, ha ez nem elég. A gyerekek nem esznek meg akármilyen felvágottat, és igazság szerint már mi sem. Ma nyolc után jön haza az uram A gyerekekkel -nem is találkozik, mert mire azok felébrednek, ö már elmegy. És ez néha így megy hetekig ... — A szombat-vasárnap lenne a családé, de akkor meg mindig van valami munka. Tavasztól a kert, ilyenkor ami jön. No, a kertbe még mehetünk együtt, de azt a gyerekek nem szeretik. Inkább gubbasztanának a televízió előtt. Nem könnyű most az asszonyoknak... Hát nem! A hét közepe, csütörtök különben közömbös nap. Nem történik ilyenkor semmi. Egyik család sem intéz „holtidőben” ügyeket, a hónap közepe miatt vásárolni se indul a család. Az ellátás jó, tehát még nem kell megvenni a hétvégi húst, -ahol egyáltalán összejön a család, ott marad a televízió. A férfiaknak a telesport, a gyerekéknek a mindennapi mese, az asszonyoknak az esti film. Családokon belül van-e együttélési kultúránk? Tanítják-e ezt valahol, és igényeljük-e? A péntek, a szombat és a vasárnap talán válaszol erre. A feleségek: — Pénteken általában korábban érünk haza, sokáig tart az este is. Mindig van film, akkor összejövünk, a gyerekek is maradhatnak, hiszen másnap nincs a szokott rohanás. Én szombaton vásárolok, a pénteki tömeget nem szeretem. — Vásárolok. Húsra elmegy egy kis karaj, egy kis comb, levesnek legalább egy csirke. Ez há- rom-négyszáz forint, ha azt akarom, hogy hétfő estére is maradjon. Amikor vendég jön, akkor persze több, de nálunk nagy a család. Sütni is kell valamit. A gyerekek a napközi kosztot eszik, persze, hogy kell nekik. Számolja hozzá a zsírt, vagy olajat, ha olyat sütök, a cukrot, a fűszereket, a tejet, kenyeret, lisztet. Ez csak a hétvége. Kell venni ■kólát, az embernek sört, mert pénteken ultizni szokták, valamennyi töményét, hiszen vendég akármikor jöhet, meg aztán ilyenkor mi is megisszuk. Van úgy, hogy az ezresből alig valamit viszek haza ... — Pénteken nálunk az a szokás, hogy előszedem a gyerekek táskáját, végignézem a füzeteiket, mert erre a hétközben nem jut idő. Nyolctól kezdődik a film. Azt együtt nézzük, bár az ember mindig elalszik közben. Másnap aztán hagyok mindenkit pocolni, csak én kelek korán. Kimosom, ami hétközben összegyűlt, takarítok, főzök. Egyszóval azt csinálom, amit egy asz- szonynak csinálnia kell. A takarításban segít a család, de a többi munka az enyém... Három családban egy helyütt tudatos program tehát a beszélgetés. A férfiak, ha nincs mellékmunka, pihenik péntek estétől a hetet. — Takarítani még segítek, de aztán elmegyek. Veszek újságot, leülök valahol egy pohár sörre a srácokkal. Délután alszom egyet, ha van a tévében sport azt megnézem. Vagy otthon, vagy valamelyik havernál, mert sportot nézni nem jó egyedül. Tavasztól pedig ott a kert... — Pénteken mosok kocsit, este megnézem a tévét, de csak ha valamilyen jó film van. Ha nem, akkor elalszom közben. Szombaton egy ismerősömmel lakást festünk. Q a mester, de megfizet tisztességesen. Este lesz mire hazaérek. Hát persze, hogy nincs már kedve az embernek semmihez. Ereje se, mert azért hétközben meg melózik ■azért a kevés pénzért az ember... — Nagyon későn értem haza. Ettem és. lefeküdtem. Szombaton délelőtt az asz- szonynak segítek, mindig van valami, amit javítani kell. Vasárnapra nem terveztünk semmit. A srácaimmal lemegyünk . focizni egyet. Azt nagyon élvezik. Más nem történik, hacsak nem jönnek a rokonok. Hétfőn hajnalban kezdek. Lefekszem korán. Ez csak akkor van másképpen, amikor fizetést kapunk. Olyankor leülünk az asz- szonnyal és kiszámítjuk hogyan is legyen. Manapság nagyon észnél kell legyen az ember. Különben, ha nincs ez a csúnya tél, akkor már a kertben ástam volna, de hát... Vasárnap. Ezt a napot az úr pihenőnappá rendelő, tanultam kisdiák koromban. Akkor még ez is kellett. Elképzelem, hogy akkor készült a teremtésről valamiféle leltár. Legyen hát a vasárnap a leltár napja. Miről esett szó, és miről nem? Pénzről, fizetésről, bérről, keresetről, mellékállásról, a megélhetés szinten- tartásának biztosításáért vállalt többletmunkáról minden napon. A gyerekekről már csak úgy, hogy korán kelnék, és igen sokba kerülnek. Nyilvánvalóan többe, mint a két gyerek után járó családi pótlék, amit senki sem számolt az elismert jövedelemhez. Egy helyütt, sőt a vasárnap kapcsán szóba jött az is, hogy a gyerekekkel beszélgetni kell. Az asszonyok reggelei viszont, és ha nem idéztem, de elmondták, futósak, ingerültek, mindent el kell érni, mindent el kell végezni. Egész egyszerűen az együttélésre ilyenkor nincs idő. A férfiak estéi fáradtak. Van ugyan ultiparti, de a maga játékmennyiségét a felnőtt ember is megkívánja. Elhangzott, elmegy valaki az alvó gyerek mellől, és hazaér az alvó gyerekhez. Ez szülő, pontosabban apa-gyermekviszony még akkor is, ha a vasárnap szorít egy órányi időt lábteniszhez. Irigylem azt a péntek esténkénti beszélgetést szervező családot. Egészen pontosan örülök ebben az esetben a gyerekek örömének, de nagyon sajnálom azt a másik négy gyereket, ahol esetleg szebbek a melegítők és jobbak a cipők... Nem illik az ünnepi vasárnaphoz, hogy valaki rosszat mondjon, de úgy tetszik, hogy az életvitelünkből egyre kirívóbban hiányzik valami: az igazi család. Megérthető, mert meg kell érteni, hogy a megélhetés kifelé is mutató szintjét mindenki ■tartani akarja. Nehéz megérteni, hogy mennyien mennyit áldoznak ezért. Gondolom az olvasó is észrevette, hogy ebben a hat beszélgetésben szó sem esett például politikáról. Volt nagy jelentőségű békejavaslat, diplomaták utaztak, a holnapi életünkről is nyilatkozott a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, de ezeket magától senki se mondta. Nem volt szó könyvekről, újságról is csak egy napon egyszer. A terjedelem nem engedi, hogy a sporton, esetleg a hátborzongató bűnügyeken kívül, vagy túl a tévé krimiken mi is érdekli az embereket. A megélhetés biztosan, az érte való munka feltétlenül, de az, ami keretet ad az életünkhöz már alig. Lehet egy kicsit elszoktunk attól, hogy őszintén beszéljünk. Nagyon örülnék neki, ha csak ennyiről lenne szó. Elszoktunk attól, vagy legalábbis sokan elszoktak, hogy érteni akarjuk azt a világot amiben élünk, amiből a magunk részét kivehetjük. Három munkáscsaládról néhány évtizeddel korábban a szegénység megrendítő példáját írhattam volna. Szegénységről szó sincs. Nem a konyhában ültünk, nem hokedlin, ha megkínáltak, nem fokhagymás piritóst kaptam, hanem tányérban és pohárban is sokkal rangosabbat. Ez az írás nem akart a szegénység példatára lenni, a szegényedésé inkább. Akiknél jártam barátaim. Ettől függetlenül valódi emberek. HM Húsvéti melléklet 1987. április 18.
