Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-15 / 89. szám

8 Kelet-Magyarország 1987. április 15. ps [sport Maradona ellen? A Napoli vasárnap, Vero­nában elszenvedett veresége után háborognaik a nápolyi­ak. Az olasz lapok is bírál­ják a lista vezetőt. A bajnok jelölt szurkolói már-már Maradona ellen is fordulnak. Rosszul játszott, még tizenegyest is hibázott. A jelek szerint gondolatai Buenos Airesben járnak, új­szülött gyermekénél. A mér­kőzés után azonnal újra Ar­gentínába utazott. Bianchi edző nem is tudja, mikor kerül majd elő. Igaz, a hét végén nem lesz forduló az A osztályban, de a szurkolók szerint az izgalmasnak ígér­kező bajnoki hajrá előtt az első számú csillagnak a csa­patnál a helye. ( Teke~} Bár még egy forduló hát­ra van, már bajnoknak te­kinthető a Szabolcsi Építők SE NB III-as férfi tekecsa­pata. A hátralévő egy talál­kozó kimenetele már nem befolyásolhatja a végered­ményt, a szabolcsi sikert. Az utolsó előtti fordulójában hazai pályán játszottak, és fölényesen nyertek. Várat­lan és súlyos vereséget szen­vedett a Taurus NB II-ben szereplő férfiegyüttese. Eb­ben döntő szerepe volt az ir­reális pályaviszonyoknak. A Taurus női gárdája nem ját­szott a hétvégén. NB III-as férfimérkőzés: SZESE—Szolnoki AÉV 7:1 (2472:2379). Pontszerzők: Be- ke István 419, Kosa 416, He­tei 415, Kiszely 411 és He­rényi 408. Valamennyi já­tékos 400 fa felett teljesített, ami szép eredmény. NB II-es férfimérkőzés: Gyulai SE—Nyh. Taurus 8:0 (2768:2286). A pálya állapo­táról csak annyit: két nyír­egyházi játékos (Fehér és Szlovenszki) megsérült, le kellett őket cserélni. wSrd 16. HÉT 1. Békéscs.—Bp. Honvéd 1 2 2. ZTE—Ü. Dózsa x 3. Bari—Lanerossi x 4. Arezzo—Sambenedettese x 1 5. Campobasso—Catania 1 6. Cesena—Cagliari 1 x 7. Cremonese—Pescara 1 2 8. Genoa—Pisa 1 9. Lecce—Parma x 1 10. Messina—Bologna x 2 11. Modena—Lazio 1 2 12. Triestina—Taranto 1 13. NSZK—Olaszo. vál. mérk. 1 Pótmérkőzések 14. Genoa—Pisa I. félidő x 15. Modena—Lazio I. félidő x 16. Cremon.—Pescara I. félidő x Szombaton Nyuszi-futás ás Olimpiai ötpróba Tapsifülesek a sorsoláson Szombaton a Mikulás-futás mintájára a Tanárképző Főis­kola Road Runner KISZ alap- szervezete a megyei és a vá­rosi tanács vb. ifjúsági és sportosztálya újra várja a mozgás, a futás kedvelőit. Ez­úttal Nyuszi-futás néven áll­hat rajthoz valamennyi korosz­tály, amely egyben az Olimpiai ötpróba futóakciója is lesz. A futás rajtja a városi sta­dion mögötti ATT rutinpálya, ahonnan legelőször, 9 órakor az Olimpiai ötpróba résztvevői indulnák teljesíteni a 10 és a 21 km-es távot. Útvonaluk: Sóstói út — Sóstóhegy — Ke- mecse, majd a forduló után vissza. A szintidő 1, illetve 2 óra 15 perc, a férfiak és a nők ezért 2 és 3, míg a 14 éven aluliak és a 40 éven felüliek 3 és 4 pontot könyvelhetnek el. Tíz órakor az ovisok, alsó tagozatosok, szülők és nyugdí­jasok vágnak neki az 1 km-es távnak, amelynek szintideje nincs, ök a stadion körül fut­ják le az ezer métert. Utánuk indulnak a Nyuszi-futás, az 5 km-es táv résztvevői, amely megegyezik az Olimpiai ötpró­ba távjával. Ok a hármas dóm­ban keresztül egy kört írnak le, majd Stadion úton érkez­nék vissza a rajthoz. Az ötpró- bások szintideje 30 perc, pont­értéke 1, illetve 2. Valamennyi résztvevő 7 órá­tól jelentkezhet a helyszínen. A Tapsi- és a Nyuszi-futáson nevezési díj nincs, míg az Olimpiai ötpróba távjának iga­zolásához szükséges az akció igazolványa. Nevezési díj fel­nőtteknek és diákoknak 20 fo­rint. Csakúgy mint eddig, a 14 éven aluliaknak szülői írásos engedély szükséges. A Road Runner elindította, megszervezte a futóakciót, ami- nejt sikeréhez vállalatok, intéz­mények is hozzájárultak. A papírgyár a rajtszámokat ké­szítette, az ATI a rutinpályá­ját adta kölcsön, a stadion a hangosítás gazdája. Most néz­zük az ajándékokat. A fődíj meglepetés lesz. Egyébként a befutók között élő nyuszikat sorsolnak ki. Természetesen nem úgy, hogy azé lesz aki utoléri a tapsifüleseket. Ezen­kívül a Magyar Autóklub me­gyei szövetsége a Nyuszi-futás ideje alatt ingyenes CO- (szén- monoxid) mérést és fényszóró beállítást vállal. A városi KISZ-bizottság a legtöbb tanulót indító iskolá­nak 10 fős bulgáriai utazást ajánlott fel. A legidősebb in­duló az IBUSZ ajándékaként 3 napos ungvári utat nyer. A 10 és 21 km-en induló középisko­lások között 4 darab egyhetes balatoni üdülést sorsol az Ex­press Utazási Iroda. Az NYV- SSC pedig belépőjegyeket ajánlott fel. Az 1 km-es távon induló ki­csik között 20 tisztasági cso­magot sorsol ki az Állami Biz­tosító. Rajtuk kívül valameny- nyi befutó tombolasorsoláson vesz részt, amelyen a felsorol­takon kívül számtalan ajándé­kot lehet nyerni. Az előzetes alapján minden készen áll az akció sikeréhez. Most már csak rajtunk múlik, hogy mennyien törődünk egészségünkkel és hányán raj­tolunk a szombat délelőtti fu­táson. Palánk alatt a 214 centiméter magas játékos Trükkös passzok Több mint 800 néző vástap- sa köszöntötte kedden este a tanárképző főiskola csarno­kában a MAFC NB I-es fér­fi kosarasait. Különösen a 214 cm-es Norrist figyelték árgus szemekkel a szurkolók, akit a műegyetemisták már idei évad utolsó bajnoki mér­kőzésén, szombaton, már elbúcsúztattak. A kosárpa­lánták mérkőzése után a bemelegítésnél a legnagyobb sikert a „zsákolások” arat­ták. , A találkozón mindkét csa­pat inkább a támadásokkal törődött, keveset foglalkoz­tak a játékosok a védekezés­sel. Minél ötletesebben, trük­kösebben passzolni, kosár­ra dobni, és ezzel minél job­ban szórakoztatni a közön­séget, ez volt a cél. A szünet­ben a főiskola tornászai mu­tatták be gyakorlataikat, majd kezdődött a második A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupában ma a középdöntő visszavágó mérkőzéseit játsszák, a tét a legjobb 4-közé jutás. Az április 1-i első mérkőzésen egyik csapat sem szerzett számottevő előnyt, így nagy csatára van kilátás. Program: Haladás VSE—Ü. Dózsa (az első mérkőzés eredménye 1:2), Debreceni MVSC—MTK-VM (2:1), Vasas—Ferencváros (1:1), Videoton—Pécsi MSC (0:1). A továbbjutó csapatok a döntőbe jutásért május 20. játékrész. A meccs végén autogramkérők gyűrűjéből alig tudott szabadulni a két amerikai. Természetesen a rutinosabb MAFC győzött, de a kosárshow zárásaként mindkét csapatnak kijutott a tapsviharból. * Nyh. Tanárképző—MAFC 99:125 (45:48), Nyíregyháza, tanáriképző csarnok, v.: Ger­da, Dobronyi. Nyh. Tanár­képző: Sándorfi (—), Kovács T. (28), Fejes (21), Zomborsz- ki (17), Farkas (2). Csere: Máthé (10), Mészáros (—), Vajda (9), Verebélyi (7), Makrai (2), Kiss (3), Garam- völgyi (—). Edző: Máté Já­nos. MAFC: Kókay (22), Gáli (4), Mokos (9), Norris (15), Gergely (13). Csere: Telegdi (14) , Raimonn (5), Bács (13), Lesti (7), Szűcs S. (6); Said (15) ,Krucso (2). Edző: dr. Ránki Mátyás. és 27-én mérkőznek oda- vissza alapon. Az MNK dön­tőjét június 10-én a Népsta­dionban játsszák. A világ sportja MÜNCHEN: A 24 eszten­dős Uwe Tschiskale 800 ezer márkáért a Bayern München labdarúgócsapatához szerző­dött. A tehetséges csatár a II. ligás Wattenscheidben a ta­valyi Bundesliga-idényben 22 gólt szerzett, és a jelenlegi küzdelmekben is ügyeskedett, hiszen 11 gólos volt. Ismert: a Bayern veterán labdarúgója, Hoeness az idény végén visz- szavonul, és a bajorok Tschiskaléban látják méltó utódát. A csatár két évre írt alá a Bayernhez. ZÜRICH: A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szóvivője bejelentette, hogy az 1994-es világbajnoki dön­tőt rendezni szándékozó or­szágok száma négyre csök­kent. Brazília, Chile, Marok­kó és az Egyesült Államok továbbra is kitart szándéka mellett. A rendezői jogot 1988. június 30-án ítéli oda a FIFA V. B. A korábban je­lentkezettek közül Dél-Korea indokolás nélkül lépett vissza, Algéria és Benin viszont nem erősítette meg rendezési szán­dékát, és ezért a FIFA úgy tekinti, hogy e két ország már nem is kíván versenyt futni a VB-döntőért.---------------------------------------S Szurkolók figyelmébe Az NYVSSC autóbuszos utazást szervez az április 19- én, vasárnap sorra kerülő Szolnoki MÄV-MTE elleni baj­noki labdarúgó-mérkőzésre. Jelentkezni lehet szerdán dél­után 14 és 16 óra között a városi stadion klubjában. Ma: MNK'forduló ■ II Kelet­Hlagyarofezág Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanáéi napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím : Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadd Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—90162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft,, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Árok tt. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. Kovács András a legjobbak közit! Szegeden rendezték az el­múlt hét végén az OB I-be jutást eldöntő salaikmotoros versenyt. Itt az első nyolc hely valamelyikét megszerző versenyzők kerülnek az első osztályba a korábban ki­emeltek mellé. Szombaton a borongós, esős időben rende­zett versenyen, a puha, göd­rös pályán nehéz dolguk volt a versenyzőknek. Az idáig el­jutott három nyíregyházi motoros közül legjobban Ko­vács András szerepelt. Újra a régi jó formájában moto­rozva 12 ponttal megnyerte a versenyt, s ezzel felkerült az első osztályba. Kovács Zoltán a 16. futamban, nem a sa­ját hibájából bukott. A ver­seny végén a még szabad, 8. továbbjutó helyért különfuta- ,mot rendeztek. A nyíregyházi versenyző a bukását még nem heverte ki, így harma­dikként célba érve, az össze­sítésben a 10. helyen fejezte be a versenyt 9 ponttal. A szintén rajthoz álló Ko­vács Attila 1 pontot szerzett ezen a versenyen. Az osztályozókon szereplő három nyíregyházi motoros az elvárásoknak megfelelően jól szerepelt, annak ellené­re, hogy ezen az utolsó ver­senyen edzőjükkel. Szabó Elemérrel együtt igazán ma­gúikra hagyatva, szerelő nél­kül kellett helytállniuk. A versenynaptár szerint, vasárnap rendeztek volna itt Nyíregyházán az OB II-ben maradásért az osztályozó sa­lakmotoros versenyt. A ren­dezők megfeszített munkája ellenére a mostoha időjárás miatt a pálya versenyre al­kalmatlan volt, azt előrelát­hatólag szombaton rendezik. (kábái) Ökölvívó úttörő-olimpia Két kisvárdai érem A hét végén a két sport- bágy József, aki a döntőben ágban rendezték az úttörő- szenvedet vereséget paksi olimpia országos döntőjét ellenfelétől. Az országos dön- Nyíregyházán a súlyemelők, tőről egyébként szombaton Pakson az ökölvívók küzdőt- délelőtt 9,30-tól a televízió tek. Utóbbi helyszínen négy 1-es csatornáján láthatunk kisvárdai ökölvívó képvisel- összefoglalót, te megyénket. Ketten (Szeles István és Tóth Tibor) első számú tartalékként érkeztek, és végül nem mérkőztek. A másik két fiú viszont kötelek közzé lépett és mindketten éremmel térhettek haza. Kerepesi Zsolt súlycsoport­jában bronzérmet szerzett. Nemesebb érmet nyert Job­Mai műsor Teke. Felszabadulási Kupa egyéni verseny a stadionban, 14. jomes. iÍj I „S” SIKER !!! ^ Kedves Hölgyek! Ha van húsvétra öltözködési gondja — az „S” Modell megoldja!!! A legújabb divatirányzatot követő, különleges színekben készült, kivételes fazonok egyedi árukészletével várjuk „S” Modell boltunkban, Nyíregyházán, Rákóczi út 6. sz. alatt. Egy kis ízelítő most érkezett árukészletünkből: — elegáns öltözéket biztosító tisztaselyem alkalmi, műszálas koktél ruhák, — egyenes vonalú, és bő fazonú, különböző színű bakfis és női szoknyák, — tisztaselyem rövid és hosszú ujjú női blúzok, — férfi pamut pólók a legújabb divatirányzattal készült fazonokban, n — gyermek szabadidő ruhák, (kétrészes) — tisztaselyem bakfis és női kétrészes (nadrág és felsőrész) | _ több színben női övék, bizsuk, színes, mintás női harisnyanadrág, — divatos fazonú bakfis overál. Fentieken kívül több száz árucikkek, különböző színű és fazonú ruhákkal, elegáns öltözékkiegészítő cikkel, — DIVATTANÁCSADÁSSAL — állunk vásárlóink IH rpnilAlIrpvác^rp ^ — Ha ezek után megjött a vásárlási kedve, — jöjjön és

Next

/
Thumbnails
Contents