Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-07 / 56. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET s-------------------(találkozások)-----------------------------------------------------------------------> Kétforintos történet Áll előttem, és tartja a markát. Nem először van ez így — mostanában vala­hányszor ■ a Krúdy moziba jövök, elém toppan, és pénzt kér. Egyszer már el is beszélgettünk: — Ha jól megy a leimo­lás, napi 100—150 forintot is megkeresek — vetette oda okvetetlenkedő kíván­csiságomra, miközben szutykos ballonkabátja uj­júval hanyagul megtöröite az orrát. ­— Es a. szüléiddel mi van? — íaggattam tovább, bár láttam rajta, nehezére, van már a társaságom. Nem tévedtem: — Elváltak, én apámnál maradtam, de ő most bör­tönben van — lobbant sze­mében türelmetlen tűz, majd kijelentve, hogy nem vesztegetheti rám tovább a drága idejét, úgy ottha­gyott, mint dörzsölt koldus a fösvény papot. Akkor kesernyését mulat­tam a kis utcakölykön — tíz esztendőt ha megérhe­tett az istenadta —, de most puszta létével citerázik az idegeimen. Nem szokott ne­kem így felszaladni a cuk­rom, de most szinte viszket a tenyerem — ha nem sze- geződne ránk vagy ötven szempár, alighanem leke­vernék neki egyet. Elvégre hogy jön ő ahhojz, hogy le- szólítgassa o. szórakozni vá­gyó állampolgárokat, és — hogy is mondják mostaná­ban? — munka nélküli jö­vedelemhez jusson? Jó, jó, gyerek még, s mint mond­ja, ennivalói vesz az ösz- szetarhálí forintokon, de mi közöm van nekem eh­hez? Elvégre én sem lo­pom a pénzt! Államunk minden évben jelentős osz- szegeket költ a hozzá ha­sonlók _ megsegítésére. .Mi­ért nem kér segélyt, vagy mit tudom én ...? Ki tehet arról, hogy az apja egy börtöntöltelék? Ha tisztes­séggel dolgozna, nem kódo- rogna itt a szerencsétlen fia ... így ebből is csavar­gó, tolvaj ’.esz ha meg­nő.. . Biztos az apja is ké­regetéssel kezdte . .. Ördögi kör ez. ÉS a hangja! Az a sirán­kozásba hajló kunyeráló hang! Mintha vérpadra vonszolt szüzek sikítozná- nak a fejemben. No, csak csigavér! Gon­doljuk csak végig, mit le­het most tenni! Vagy le­szurkolom ugye a „bélést", vagy nem. Előbbi esetben megszabadulok ugyan tőle, legközelebb már, mint biz­tos „palimadár" leszek je­gyezve nála. Ha viszont nem hagyom, magam zsa­rolni, és ellépdelek, mellet­te, követni, fog, az pedig kínos ... Roppant kínos. Már nem, is tudom, mi idegesít jobban, a ,fiú vagy azok, akik figyelnek min­ket — akiket már „meg­vágott” kárörvéndőn. aki­ket. még nem, kíváncsian. Végül valamilyen öntu­datlan erő megmozdítja a kezem, táskámba nyúlok — bár var. kétforintosom — egy férhihúszast veszek elő. Magam sem értem, mi- .ért. — Ennyi nem kell — uta­sítja vissza. — Nem? Miért? — cso­dálkozom ra a varatlan fordulatra. Megrándítja a. vállát: — Csak. Nem tudom, mi üt be­lém, most «éri kezdek kö­nyörögni neki, vegye el. Csakhogy kemény fából fa­ragták ragaszkodik a két forinthoz, s ahogy megkap­ja, már indul is következő ..aldozata" felé. Én meg ott • maradok pénzzel a markomban, s valami kegyetlen, lélek­emésztő érzéssel, melynek szorításából nem sikerült kiváltanom maggm sem okoskodó gondolatokkal, sem kilencszázszázalékos felárral. A természet érintése Erdei sétára indultam egy álmatlan hajnalon. Már egy fák között kanyargó ös­vényt róttam, mikor Kelet szunnyadó fellegei az égbolt kékjébe engedték a Napot. A világ kibontakozott a szürkeség öleléséből — a téli aléllságából eszmélő er­dő színei kavarogva oldód­tak szememben. Tele voltak azok a színek ígérettel! Hát persze — döbbent belém: — a tavasz hangulata. Nesztelenül lépkedtem. A csend templomi békességet hintett a tájra, hogy legpa­rányibb idegeimhez is el­jusson a pergő pillanatok áhítata. Megtorpantam. Áll­tam a föld felett úszó párá­ban, mint az árnyékukat szülő fák — mozdulatlanul. Minden oly súlytalannak tűnt — szinte érezni lehe­tett, az ég érceitől csillogó messzeség hogyan suhan talpam alatt. Létem örömteli tudata ringatott, úgy tetszett, le­hullnak rólam emberi ki­csinységem terhei. Egyszer­re felriadtam — madártril- la hullámzott át az erdőn. Aztán kisvártatva szárny­suhogást hallottam — var­júraj szelte át a levegőt fe­jem fölött. Milyen piciny játékszere vagyok ismeretlen, óriási erőknek — nyilallt szívem­be, de nem töltött el szo­morúsággal. Sőt. valami megmagyarázhatatlan büsz­keség kezdte feszíteni mel­lem. Mire kiértem a büszke tartású fák közül, nyoma sem volt bennem kétségek­nek és gyávaságoknak, me­lyek máskor uralják regge­leimet. Megtisztult telkemet nagyszerű, felismerés emel­te kicsinyes félelmeim fölé: csodálkozó, csodálatos cso­dája vagyok egy gyönyörű csodának, amit úgy hívunk — élet. Hajnalka és harmat X. úr mielőtt elindult volna munkába, leballagott alagsori pincéjébe, és gon­dosan elzárta azt a csapot, amelyen keresztül a négy- emeletes ház egyik lépcső- házának lakásaiba áramlott eladdig a meleg víz. Tény­kedésének Következményét e lakások napközben otthon lévő tulajdonosai — nyug­díjasok, kisgyermekes anyák — hamarosan a bő­rükön érezték — lévén, hogy január közepe volt, s a lehűlő radiátorok egyre reménytelenebből álltak el­I len a kinti mínusz huszon- yalahány fokos hideg dü­hödt tamadásanak. A di- | dergő kárvallottak megpró- | hálták kideríteni a fűtés j hirtelen megszűnésének I okát — műszaki hibára í gyanakodtak —, telefonál- I gattak hát ide-oda, hogy előteremtsenek egy szere­lőt. Fáradozásukat siker ko­ronázta — estere kiderült, minek, pontosabban kinek köszönhetik a nem éppen kellemdus órákat. Csak a hazaérkező X. urat nem ! lelkesítette felfedezésük — kiváltképp, hogy fény de­rült partizánakciója indíté­kára is: X. úr, mint afféle I ügyeskedő értelmiségi, ir­datlan mennyiségű almát | tárolt be az alagsori kis lyukba (melyből mellesleg | előrelátóan kitúrta azt a három másik lakót, akikkel osztoznia kellett volna raj­ta), s meg akarta akadá­lyozni, hogy a cső. árasztot­ta meleg valami bajt te­gyen a gyümölcsben. Szóval az ügy simán le­zárult — bár X. úr most sem kért elnézést senkitől, legalább nem vert, de még csak nem is akart megver­ni senkit. Ami nagy dolog, mert mindenki tudja a kör­nyéken. nogy vele aztán nem lehet packázni. Rövid úton, pofönokKaí de lega­lábbis fenyegetéssel, vet vé­get minden vitának. Pedig X. úr egyébként végtelenül nyájas — úgy mosolyog, majd' körbesza­lad fején a szája, s a höl­gyek kezét az ujjuk hegyé­től a vállukig csókolja. Mondom, egyébként. Azok­hoz, akiktől függ, vagy akiktől remél valamit. Az ilyenek igazi úriembernek vélhetik, s — ha nem előzi meg a híre — meg sem ál­modják, hogy a jámbor és intelligens (ezt ő hangoztat­ja magáról) külső milyen erőszakos, másokkal való­jában mit sem törődő ter­mészetet rejt. S azok. akik. már kiis­merték az X-urakat — va­jon hányán lehetnek há­nyán keserítik környezetük életét? — Alig tesznek va­lamit ellenük. A ne szólj szám, nem fáj fejem és a jobb a békesség hibás lo­gikája szerint hajlamosak lenyelni sértéseket, eltűrni, hogy némelyek szőnyeg alá seperjék az emberi együtt­élés elemi normáit. Miköz­ben ugyanezek hamis mo­sollyal és színlelt kedvés- séggel egyre feljebb ka­paszkodnak a szamárlét­rán ... Talán ha érzékenyebben reagálnánk az emberi büsz­keségünkre törő sérelmek­re, ha — persze.. megenge­dett módon — elégtételt vennénk mindenáron, az agresszorok is magukba szállnának néha nap. Eset­leg még oda is eljutnának az elmélkedésben, hogy aki, másokat, nem tisztel, az ön­magát sem tarthatja sokra — ha megannyira el is van telve önnön lényétől. Hi­szen ha valaki értékekei lát magában, értékeket fe­dez fel embertársaiban is. Megsiratni való tény, hogy mostanság szaporod­nak az X-nrak, a felfelé nyaló, lefelé taposó törpe lelkű karrieristák, járvány- szérűén terjed a durvaság. Ma már egy utcai egymás­nak menést is a női felme­nők szóba hozása kísér, ha két jármű összekoccan, már csattan a pofon. Persze, persze, ennek is megvan a maga oka ide­gesebbek vagyunk, éleződik a kenyérharc ... Csakhogy ha hozzászokunk az erő­szakhoz, a durvasághoz, az hal meg bennünk, ami a lényegünk, s amiért végül is botladozunk életünk gö­röngyei között: az ember­ségünk. Félteni és óvni kell fiát, mert ahogy egy keleti mondás tartja: az ember és az embersége olyan, mint a hajnalka és a harmat — so­se tudni, melyik éli túl a másikat. LÁTOGATÓBAN a belgyógyász főorvosnál Mondják, Szabolcsot az tekinti igazi hazá­jának, aki itt született, s az emeli fel igazan a szavat a szűkebb pátriáért, aki idetarto­zik. Igazságtalanok lennénk így azokkal az értelmiségiekkel szemben, akik. ugyan az ország más iájáról jöttek:, viszont ma már ízig-vérig szabolcs-szatmárinak vallják ma­gukat. Közéjük tartozik dr. Szegedi Janos főorvos, a megyei kórház I-es beigyogyásza- :i osztályának vezetője, a megye belgyógyász szakfőorvosa. Életének fontos eseményei a fővároshoz és Debrecenhez kötik, viszont kiemelkedő eredményeit Nyíregyházán érte el. Nevéhez több, nagy fontosságú egészség­ügyi program kapcsolódik, s nem kis része van abban, hogy ma már hozzánk is jönnek tanulni Dunántúlról, Pestről, de még kül­földről is az orvosak. Másfél évtizede ez el­képzelhetetlen lett volna — A Debreceni Orvostudományi Egyetem I-es belklinikáján kezdtem az orvosi hivatás, gyakorlását. Ott már találkoztam szabolcsi betegekkel és adataikból sok információt szűrhettem le Szabolcsról. Korábban soha nem jártam itt, legfeljebb átutazóban. 1974- ben költöztem Nyíregyházára. Három dosz- szdéval mentem be az akkori megyei főor­voshoz. I-apírra vetettem elképzeléseimet a belgyógyászati profilok megalakításáról, a szív-, a vese-, a vérképző szervek és a belső elválasztásé mirigyek betegségeinek gyógyí­tásáról. Igazi lendülettel láttunk munkához. Már 1975-ben megalakítottuk a műveseál- lomást, a megyei kórházak közül elsőként az országban. Volt egy igen szerencsés körül­mény: mivel Szabolcs hosszú évtizedekig hátul kullogott az egészségügyi ellátás terén, nagyarányú beruházásokra került sor a het­venes évek derekán. Ugyanakkor több osz­tály élére neveztek ki fiatal főorvost, akik teljesen szabad kezet kaptak az ötleteik megvalósításához. S nemcsak a főorvosok, hanem nálunk az osztály orvosai is önálló munkára vágytak, arra, hogy valamilyen szakterületen ők legyenek a specialisták. Ennek érdekében „hajtottak” a szakvizsgá­ra, nyelvet tanultak. Néhány év múlva kezdtek beérni a nagy­szabású elgondolások. A II-es belgyógyá­szat az emésztőszervi betegségek gyógyítá­sára vállalkozhatott, endoszkópos labor adoitt ehhez alapot. A III-as osztály a szív­betegségekre specializálódott, a IV-esen gyógyítják a cukorbetegeket, végül 1983-ban vált ki a vérképzörendszer bajaival foglal­kozó hematológia. Eddig talán a kardioló­gia terén történt soha nem látott változás. Több mint tíz éve nem kell megyén kívüli intézménybe küldeni a szívbetegeket. Nyír­egyházán az elsők közt alakult meg egy szervezett kardiológiai decentrum. Később Kisvárdán és Mátészalkán hasonló közpon­tok jötték létre, koronáriaőrzővel, intenzív ellátással. A modern technikát is a gyógyászat szol­gálatába állították. Ismét csak elsőként az országban, 1975-ben készítettek egy kompu­teres ifcardiológiai programot, amelyben va­lamennyi infarktusos és szívkoszorúér-beteg adatait nyilvántartják és folyamatosan ki­egészítik a kezelések, gondozások, a reha­bilitáció adataival. Ma is naprakész ez a program. Egyetlen szívbeteg sem mariad ki ebből, mert a kórházi belosztályok, a ren- dőrorvusok. a körzeti orvosok, a kórbonctan és a ! szívbetegcentrumok rendszeresen köz- lik-áfe- információkat: n Baiatonfüreden égy- szakmai kongresszu­son nagy sikert arattak a programmal. Az a hallatlan előnye ennek az összeállításnak, j bőgj az ismeri rizikófaktorok helyi előtör- I autósát mutatja meg. Hisz más és más t.e- ! nyezök válthatnak ki infarktust a Dunántú­lon, Pesten vagy Nyugat-Kuropában. S ha megismerték a nálunk jelentkező veszélyez­tető tényezőket, eredményesebben vehetik fel a harcot vele. Meg tudják mondani, mi­lyen -a betegség előfordulása, területi meg­oszlása, évenként hány betegről gondoskod­nak, felmérhetik az egészségügyi ellátás szakmai színvonalát a kórházi kezelés előtt, a kórházban és az utókezelésnél, követni ltudják a rizikófaktorokat, a halálozást, a gondozást és a rehabilitációt. A szakmai körökben is nagy visszhangot keltő kardiológiai programnál nem álltok meg. Kiderült, hogy köztük igen sok a mg- gas vérnyomásban szenvedő, így az ő ada­taikról is készítettek egy úgynevezett hiper­tónia regiszter programoi. Kíváncsiak vol­tak a magas vérnyomásbetegség területi el­oszlására, a gondozásra, rehabilitálásra. Ez a program nemcsak hazai, de a környező országok viszonylatában is úttörőmunka. Több érdekes jelenségre figyeltek fel: a magas vérnyomásban szenvedők közt sok cukorbeteget találtak, ezért kíváncsiak let­tek a diabétesz és az infarktus közötti eset­leges összefüggésre. Hamarosan elkészítették a diabétesz regiszter programot. Végül az érbetegek magas száma (a megyében 7—8 ezer) indokolta hogy egy angiológiai prog­ramot is összeállítsanak. A betegségek felismerése, gyógyítása, a gondozás kiszélesítése mindenki előtt egy­értelmű. Ám a betegség okozta gazdasági kihatások még nem mindenkit érdekelnek. Dr Szegedi János főorvos vezetésével ki­dolgoztak egy úgynevezett bejelentő regisz­ter programot, amelyből kiderül, hogy Sza- bolcs-Szatmárban 'igen sok az olyan beteg, aki ötvenszázalékos munkaképesség-csök­kenés miatt csak járadékot kap. Nagy ré­szüket rehabilitálni lehetne, s így nemcsak az egyén érezhetné ismét teljes értékű mun­kásnak magát, a megye is gyarapodna az ál­taluk végzett tevékenység révén. Ha példá­ul valahol létesítenének egy rehabilitációs üzemet, meg tudnák mondani, hogy konkré­tan kik, hányán és milyen szakmában, mi­lyen mértékben dolgozhatnának itt. Felbe­csülhetetlen munkaerő-kincsesbánya ez ... S még valami, ami az említett programok értékét növeli. Több mint 10 év távlatából nagy valószínűséggel meg tudják mondani, ha. nem javul az egészségmegőrzés színvo­nala. hány újabb megbetegedéssel kell szá­molni. A külföldi szakirodalomban meggyő­ző példákat találtak arra, hogy ahol átala­kultak az étkezési szokások, a testkultúra, divat lett a mozgás, csökkent a dohányzók száma, kevesebb alkohol fogyott, ott 10—20 százalékkal csökkent az infarktus előfordu­lása. Ez a számítógépes program azonnal vissza jelzi a szakembernek a megelőzés ha­tékonyságát. Az egészségügyben végbemenő változáso­kat, az új eljárásokat rendszerint nem is­meri a közvélemény. Tavaly ősszel a me­gyei újítási kiállítás frontáttörés volt e te­kintetben, hiszen egészségügyi témát ítéltek a legjobbnak. Mégpedig dr. Szegedi János és a megyei kórház főgyógyszerésze, Bu- schor László újítása kapta meg az első díjat. A vesebetegek kezelésének új módját dol­gozták ki. Aki ugyanis rendszeres dialízisre szorul, gyakran Ikerül kórházba, költséges a kezelése. Világviszonylatban néhány éve foglalkoznak azzal, hogy a beteg otthon egy­maga végezze el a dialízist. Nálunk eddig még nem volt példa hasonlóra. A belgyó­gyász főorvos és a főgyógyszerész hosszas tanulmányozás után kifejlesztette a megyei kórházban előállítható oldatot, majd a cso­magoláshoz szükséges kellékeket a nyíregy­házi papírgyárral gyárttatták. Rövid időn belül kiküszöbölték a drága importot és a betegek otthon végezhetik a hasűri dialízist. Hosszú távon szinte felbecsülhetetlen a gaz­dasági megtakarítás, a betegek pszichés köz­érzetéről nem is szólva. Az Országos Talál­mányi Hivatal elnöke és az ipari miniszter gratulált a megyei újítási kiállításon a két "■ szakembernek. A kórházi betegellátás színvonala akkor magas, ha az egymásra épülő szintek közt ió az együttműködés Az alapellátásban működő körzeti orvosokat rendszeresen meghívják szakmai tanácskozásokra, a kül­földi szakirodalmat megvitató fórumokra. A szakrendelést az osztály orvosai látják el. Ma mái ott tartanak hogy az alapellátás főorvosa megkérdez, az osztályvezetőt, hogy a pályázók közül kir. javasolna egy körzeti orvosi helyre. Nemcsak méterekben, hanem szemléletben került, közel egymáshoz a já­ró- és fekvőbeteg-ellátás az egészségügyi integráció révén. Sok tudományos tásaságban fejti ki véle­ményét dr. Szegedi János. A belgyógyász társaság és annak regionális tagozatában egyaránt vezetőségi tag, a vesebetegséggel foglalkozó nefrológiai társaságnak is tagja. Az Országos Belgyógyászati Intézet hiper­tónia munkacsoportjában tevékenykedik A kardiológia’ társaság is tagjai közé válasz­totta. Amire a legbüszkébb a tárca legma­gasabb fórumának, az egészségügyi tudo­mányos tanácsnak tavaly óta tagja. Egymás mellett üí egykori professzoraival és a napi gyakorlat eredményeivel támasztja alá az elméleti elgondolásokat Vizsgáztatja a me­dikusokat az orvosegyetemen. Gyűjti és rendszerezi az adatokat kandidátusi érteke­zéséhez. a megye kardiológiai ellátását ve­szi górcső alá. Megyei kórházból — ahol a kanöidaturát készítő mögött rendszerint nem áll senki — ritkán adnak be ilyen szin­tű munkát. — Jó tíz -éve elkezdtünk valami újat. Ma egy kongresszuson már szabolcsi eredmé­nyekre is hivatkozik az előadó ... Czine Gáspár Tóth Kornélia 1987. március 7.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents