Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-07 / 56. szám
1987. március 7. O A kocka el van vetve „Szerintem olyan ez, mint amikor egy magasugrónak állandóan azt mondogatják ugrás előtt, hogyha most levered a lécet, ez meg ez lesz. Aztán le is veri az idegességtől...” „Olyan lehetőség ez, amit nem szabad kihagynunk. Csak az a baj, sok a közömbös...” „Legfőképpen a pénzcentrikus gyerekeknél, akik nem tudnak más értéket elképzelni, csak a kocsit, házat, ékszert, flancolást. ” „De vajon miért apolitikus a fiatalságnak az a rétege, amely számarányánál sokkal nagyobb jelentőségű, hisz belőle kerül ki a jövő értelmisége?” „Az akció sikere vagy kudarca ugyanis a munkásfiatalokon múlik ~ ez a csata a munka frontján fog eldőlni.” „...itt már nem csupán a KISZ-ről van szó, hanem egy nemzedék erkölcsi tartásáról. ” — Levelet kaptam a minap — újságolja gimnazista ismerősöm —, csak az a baj, hogy nem értem. — Miért, kitől kaptad? — A KISZ KB Középiskolai és Szakmunkás Tanácsától — közli, s várja a hatást. Nem akarok csalódást okozni neki, meglepődöm: — Ejha! Ilyen magas szervezettel levelezel? — Én nem levelezek velük, csak ők velem. Akarom mondani, velünk, mert mindenki kapott az iskolában. — És mit nem értei? — Hát az ilyesmiket — húzza elő zsebéből a nyomtatott kézírásos levelet —: „Ezért kell tudatosan átgondolni céljainkat, lehetőségeinket, átalakítanunk igényeinket, és megszereznünk az ehhez szükséges tudást, ■ képességet.” Aztán van ez a mondat: „Olyan tudást, felkészülést tartunk jónak, amely segít megismerni a jelen valóságát, segít saját szerepünk, helyünk megtalálásában.” — Mit nem értesz ezen? Világos beszéd. — Nem is tudom — bizonytalanodik el —, lehet, hogy én vagyok túl buta ehhez. Szóval azt nem értem, mit kell most nekem csinálni. ~k — Ha nem írod meg, elmondom, mit gondolok, — nyílt meg faggatózásomra szakközépiskolás rokonom. — Engem feszélyez, hogy úton-útfélen azt rágják a fülembe: a te válladon nyugszik a jövő, ha nem teszel valamit, néhány év múlva megnézhetjük magunkat. Szerintem olyan ez, mint amikor egy magasugrónak állandóan azt mondogatják ugrás előtt, hogyha most levered a lécet, ez meg ez lesz. Aztán le is veri az idegességtől. — Te is ideges vagy? — Nem úgy vagyok ideges ..., csak furcsa érzéseim vannak. A rádióból, a tévéből éjjel-naippal ömlik, hogy rossz gazdasági helyzetben vagyunk, erre sincs pénz, arra sincs pénz, húzzuk össze a nadrágszíjunkat. Az embernek meg lassan bűntudata lesz. Egyébként kiléptem a KlSZ-ből. — Miért léptél ki? — Alig volt KISZ-élet. Akkor meg minek? — Nem is vagy hajlandó részt venni a közösségi éleiben? — Ha lesz közösségi élet, én leszek az első, aki kezét- lábát töri. — Mindenki a másikra vár... — Hát, ez az ... ★ Hogy csak a rosszat látom, láttatom? Nem! Voltak szívderítő tapasztalataim is. Egy kislány például olyan őszinte hittel beszélt a megújulásról, hogy szinte meghatott. — Nagyon jó dolog ez a reform — szólt belőle a lelkesedés — öröm tudni: komolyan vesznek bennünket és alakíthatjuk saját sorsunkat. Olyan lehetőség ez, amit nem szabad kihagynunk. Csak az a baj, sok a közömbös, meg az olyan, aki csak akkor csinál valamit, ha hasiját látja. Máskor két nyíregyházi gimnázium és két szakközépiskola KISZ-titkárával találkoztam a városi KlSZ-bizott- ságon. Sugárzott róluk az érdeklődés, és az értelem. Figyeljük csak őket! — Mikor a „Jövőnk a tét” felhívás megjelent, sokan egymásra néztek és azt kérdezték: most miért várják el tőlünk egyszerre, hogy fel- nőttesen gondolkodjunk? — Meg aztán, nem is nagyon értettük, hogy mit akarnak ... — Egyébként a mi Iskolánkban jó, ha a diákok 20 százalékára lehet számítani ebben az akcióban. — A passzív embereket csak úgy lehet meghódítani, ha érdekessé tesszük a programokat, azok élményt nyújtanak. — Igaz, ilyen alapon át is alakulhatna a szervezet valamilyen szórakoztató programokat szervező egyletté. — Sokakat a politikai jelleg tart vissza ... — Persze azok rosszul értelmezik a politikát, rögtön nagy dolgokra gondolnak, és kijelentik „Nem politizálok!”, pedig csak a saját dolgainkról van szó. — Egyébként is, mostanában divat az ellenzékieskedés ... — Legfőképpen a pénzcentrikus gyerekeknél, akik nem tudnak más értéket elképzelni, csak a kocsit, házat, ékszert, flancolást. — És nem lehet velük beszélni. Egyszerűen otthagyják az embert, aztán fújják tovább, hogy az, ami van, nem jó. — Mi lehet ennek az oka? Szerintem nagy a családi hatás, a felnőttek szemlélete hat a fiatalokra. — Aztán az is baj: nem hozzuk ki mindenkiből a valamilyen formában benne lévő tenni vágyást. Mert kívülről könnyű kritizálni, de ha már valaki csinál valamit, megváltozik a véleménye. — Úgy tapasztalom, a mi korosztályunk a világ egy csomó olyan dolgáról keveset tud, ami kellene ahhoz, hogy véleményt formáljunk. Mondok is egy példát erre! Nemrégiben megnéztünk egy filmet, a Hétköznapi fasizmust. Volt a moziban egy olyan srác, aki horogkeresztet viselt a kabátján. Hát ez a fiú, mikor vége lett a vetítésnek, levette azt a horogkeresztet, és azt mondta: szégyelli magát. ★ Novemberben az iránt érdeklődtem, miben látják ünnepléseink erényeit és hibáit a középiskolások. „Az ünnep számunkra nem jelent mást, minthogy nem kell iskolába mennünk, vagy hogy végig kell szenvednünk az évről évre ismétlődő, unalmas ünnepségeket. (...) Szerintem az is baj, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika... Ha most például lenne egy olyan helyzet, mint 1848. március 15-én volt, nem lelkesedne senki a forradalomért,” — vetette papírra egy 17 éves lány. E vélekedés kísértetiesen egyezik a KISZ-titkárak észrevételével. Nem .lehet véletlen ... ★ De vajon miért apolitikus a fiatalságnak az a rétege, amely számarányánál sokkal nagyobb jelentőségű, hisz belőle kerül ki a, jöyő*éi$elmi- sége? Alighanem helyesen' éf'Zik ők is úgy: a családban — mint a társadalmi hatások elsődleges közvetítőjében — kell keresni a probléma egyik okát. Gondoljuk csak végig — micsoda ellentmondás: Míg szinte minden szülő erején felül igyekszik „embert nevelni” a gyerekéből, taníttatni, legtöbben elmulasztják építeni a lelkét. Ki törődik azzal, hogy a gyerek miben hisz, mit gondol a világról, ha jó jegyet hoz az iskolából? Pedig nem közömbös, milyen talajra hull a tudás magva. Pedagógusok mesélik, olykor elképednek, mennyire felnőttesek az éppencsak megemberesedett kamaszok — rossz értelemben. Mintha tulajdon apjuk, anyjuk beszélne belőlük. Értékrendjük felnagyított, némiképp torzult mása szüleikének. Még lázadásaikban is. Semmi romantika, semmi világmegváltás. A tervek: egyéni karrier, gazdagság, jólét. Olümposz! magasságokban, még álmuk sem röpíti őket, olyan biztosan állnak két lábbal a földön. Persze, persze! Vannak kivételek. De milyen az arány? Azt mondják, egy gimnáziumban 20 százalék az aktív „mag”. Nem sok ... ★ Itt aztán az iskola! Örök téma ez. A pedagógusok rosz- szul fizetettsége, ugyanakkor társadalmi felelőssége, már a könyökén jön ki minden újságolvasónak, mégis — nem lehet erről eleget beszélni. Egy rossz tanár vagy akár egy hibás közeledés felmérhetetlen károkat tud okozni. Ahogy a diákok látják: — A tanárok körében sokan közömbösek. Inkább tanulnátok, mint KISZ-eztek — mondják. — Leginkább a tantestületek fiatal tanáraival tudnánk megtalálni a közös hangot, de ők meg le vannak terhelve tanítással, így nem jut idejük a KISZ-re. — Ha ugyan érdekli őket a KISZ, mert nálunk meg az a furcsa helyzet van, hogy egy idős tanárt jobban érdekeljük e tekintetben, mint a fiatalokat. Ezek is tapasztalatok. Nem tudható — bár sejthető —, mennyire általánosak, mindenesetre figyelmeztetnek: a KISZ újjászületésénél ott kell bábáskodni a felnőtteknek. Ha az ő szemléletük nem változik, mit várhatunk a fiataloktól? Magánvélemény, hogy az elanyagiasodott értékrend nagyobb teret hódított, mint amilyen egy elanyagiasodás és elidegenedés-ellenes ve- zéreszme irányította társadalomban szabad lett volna. És ím, ráakadtam egy másik kulcsszóra, az elidegenedésre. Több vonatkozásban lehet használni ezt a kifejezést, én most hadd kreáljak egy újat: az elidegenedettség- tudatot. Ez nem fedi a valós helyzetet, hanem azt mutatja, mennyire hiszi valaki azt például, hogy — és ez a vetület érdekes — az ő sorsát alakító politikai, vagy más események tőle függetlenül történnek, hogy kicsiny játékszere hatalmas, láthatatlan természetű erőknek. Azt hiszem, a mai fiataJ lókra — ha nem is mindenkire jellemző ez a tudat. ★ Az utóbbi időben egyre többet olvasni a lapokban olyan új kezdeményezésekről, amelyek a fiatalok szabadidő töltési szokásait lennének hivatva átalakítani. Repes az ember szíve az ilyen hírekre. Csakhogy ... néhány mondat a városi KISZ-bizottság egy középiskolásokkal foglalkozó munkatársa szájából: — Különös dolog ez! A gyerekek kezdeményeznek, aztán, mikor megcsináljuk nekik azt, amit akarnak, nem élnek a lehetőséggel. Beindítottuk például a Penna klubot azoknak, akik újságírói ambíciókat táplálnak. A kezdeti nagy érdeklődés után mostanra hét főre ol- 5vadt le a csoport... Aztán '•fektetették, _ hogy legyenek Milyen vagyok? címmel önismereti foglalkozások. Lett. Az elsőre hárman jöttek el, azok is osztálytársak voltak ... Vagy: Pályázatot hirdettünk Írj, hogy megértsenek elnevezéssel. Bármit papírra lehetett volna vetni, de megad tűnik témákat is: tanár—diák, szülő—gyermek viszony, diákszerelem, stb. Egyetlen levél nem érke" zett. . . ★ Ezek után a kérdés: milyen eredmény várható el a reformtörekvésektől középiskolás körökben? Az előbbi KlSZ-funkcionárius egyik munkatársa erről így nyilatkozott: — örülni fogunk, ha a gondolkodó, aktívabb réteget siketül megmozgatnunk. Ez is megfelelő eredmény lesz ahhoz, hogy a társadalmi megújulási folyamat részeként elérjük a célunkat. Ma már llátjuk, a kongresszus túlhangsúlyozta a gyerekek önállóságának jelentőségét. Nem vettük figyelembe, hogy az iskolákban olyan szemlélet van, amely szerint csak az a jó gyerek, aki nem lóg ki a sorból. Hisz a kezdeményezőkkel mindig baj van: segíteni kell nekik, vakvágányra tévedhetnek. Ám de a tanárokat is meg lehet érteni, ők is kényszerlépéseket tesznek. Ördögi kör ez ... ★ Most már bevallhatom: eddig nem is arról írtam, ami a Jövőnk a tétben rövid távon a legfontosabb. Az akció sikere vagy kudarca ugyanis a munkásfiatalokon múlik — ez a csata a munka frontján fog eldőlni. Lássuk hát, két megyei vállalat KISZ- titkára miit tud az újító nekibuzdulás fogadtatásáról? — Tapasztalatom szerint a munkásréteg fogadta nagyobb lelkesedéssel, s ez nagy baj, mert az értelmiségnek, a vezetőknek kellett Volna. — Le kellett fordítani az emberek nyelvére a felhívás patetikus szövegét, hogy megértsék. — Vannak már kedvező következményei, de természetesen ezek nem automatikusan születtek, meg kellett hozzá találni a vállalaton belüli érdekeltségi tényezőket. — Előfordulnak kritikai hangok is a jelenlegi KISZ- vezetésre, de vállalkozó már nincs, aki a bíráltak helyére állna. Nem divat, nem karrier KISZ-vezetőnek lenni. — Ez egyébként önvizsgálatra is készteti a vezetőket. — Feljebb? Igen, a KISZ felső vezetését is érik bírálatok. Azt hiszem, nem kellett volna úgy „elengedni” a szervezetet, ahogy „elengedték." Végül is egy szervezetben kell, hogy legyen fegyelem, s az önállóság csak azoknak adható meg, akik érettek rá. — összességében én hiszek abban, hogyha következetesen végigvisszük, amit elkezdtünk, meglesz az eredménye. ★ Március 2-a fontos állomása volt a Jövőnk a tét akciónak — „Dolgozói napot” szerveztek az ország minden vállalatánál, üzeménél, intézményénél (kivéve, ahol nem). Jómagam Vásárosnamény- ban voltam a jeles napon. A város nyolc üzeméből jöttek össze iparban dolgozó KISZ- esek. Íme a leglényegesebb felvetések: — A beregi fiatalok nagy problémája, hogy nehéz elhelyezkedniük a környéken. — Márpedig újabb munkahelyek teremtésére bizonyosan csak akkor lesz lehetőség, ha bebizonyítjuk: tudjuk kezelni a fejlett technikát is. — Ahhoz viszont a képzés színvonalát kellene emelni, mert sajnos egyre rosszabb szakemberek kerülnek ki az iskolából. Ez vonatkozik mérnökökre, szakmunkásokra. — Hogy egy „felszabadult” fiatalból milyen szakmunkás lesz, az attól is függ, mit lát a középvezetőktől, mikor elkezd dolgozni. — És mit? Nap, mint nap tapasztalom, hogy némelyek olyan mostohán bánnak a munkaeszközeikkel, mintha semmi közük nem lenne hozzá. Erősíteni kellene a tulajdonosi szemléletet, hisz a sajátját mindenki megbecsüli. — Visszatérve az előbbi témához! Nem lenne szabad engedni, hogy ezt a megyét kiszipolyozzák. Ugyanazért a munkáért miért keresnek itt kevesebbet az emberek, mint Pesten? De mégha ugyanazért... Csakhogy mi gyakorta csupán a rongy munkát kapjuk meg, s úgy áll a dolog, hogy már ennek is örülni kell. — Én másról beszélnék! Mi alapszervezetek, és egyénék közti versenyt hirdettünk meg, mindenki látja másnap reggel a faliújságon, mennyit teljesített. — Nem akarok rátromfol- ni erre, de mi is csináltunk ilyet — már aznap olvasható volt, ki mit teljesített aznap. Ennek ellenére sok millió forint veszteséggel zártuk az évet. — Elterjedtek mostanában a KISZ-es munkaversenyek, meg a KISZ-es pénzjutalmak, de én ezen sokat töprengek. Miért nem lehet normális munkával normálisan keresni? — Ameddig a főmunkája mellett dohányföldet kell fogni a fiataloknak, hogy meg tudjanak élni, addig nem tudnak foglalkozni a KISZ- szeL — Nem az egyszerű KISZ- tag tehet arról, hogy ide fajult a helyzet!- ★ Ennyit jegyzett le a krónikás — vélemények, tények, remények. Nem tudja megbecsülni, hányán gondolkodnak úgy, minit azok, akiket végighallgatott, és hányán másként. Azt azonban sejti, hogy itt már nem csupán a KISZ-ről van szó, hanem egy nemzedék erkölcsi tartásáról. (Hogy is mondja Kőműves Kelemen a Rockope- rában? „Hit nélkül nem lehet sem alkotni, sem élni.”) Most mindenesetre az a kérdés: Maradunk, vagy haladunk? A kocka tehát el van vetve — most még pörög, nem látható mikor, s hogyan fog megállni. Pedig azon sóik múlik — több annál, mint ami tét lehet. Czine Gáspár FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
