Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-28 / 74. szám
1987. március 28. KU HÉTVÉGI MELLÉKLET Hamvas László a Szabolcs-Szatmár megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója büd- szentmihályi születésű, Tiszalökön és Debrecenben tanult, az egyetemen magyar—történelem szakon végzett. Nagykállóban előbb tanárként, majd népművelőként dolgozott, onnan került a moziüzemi vállalat élére. Tagja a filmeket minősítő országos műsorpolitikai kategória-bizottságnak. Negyvenhat éves, nős, családos, három fia van. Kezdjük egy kellemetlen dologgal: a megye első mozija, a Krúdy mozi műsorpolitikájával. Szinte kizárólag piff- puff, csinn-bumm filmeket játszik. Miért van erre szükség? — Hadd világítsam meg, milyen helyzetben kényszerülünk erre a megoldásra. Működésünket egyrészt az határozza meg, hogy vállalat vagyunk, vállalati gazdálkodást folytatunk, és elvárják tőlünk felettes szerveink a sikeres gazdálkodást. Ugyanakkor művelődési intézmény is vagyunk, és egy másik részről meg azt várják el a felettes szerveink, hogy ennek az intézményi funkciónak eleget tegyünk. A lényeg: vállalati formában dolgozunk, nyereséget kell képeznünk, mert ha nem, akkor szanálják a vállalatot. Ügy kell lavírozni, hogy a gazdálkodási szempontoknak és az intézményi feladatoknak is meg tudjunk felelni. Az utóbbi évékben az inflálódás miatt nőttek a gazdálkodás gondjai, és mi hátrányban vagyunk más művelődési ágazattal szemben. Talán jól érzékelteti ezt két adat összehasonlítása: mi termelői árkiegészítés címén, ami lényegében az állami dotációt jelenti, 31 millió forintot kapunk a Pénzügyminisztériumtól egy évre, ugyanakkor a megye művelődési otthon hálózata ugyancsak egy évre 200 milliót. És mi mindig jelen vagyunk mindenhol. Rá vagyunk kényszerítve, hogy másik pénzforrásunkat, a jegybevételt úgy szaporítsuk, ahogy tudjuk. A jegybevétel emelkedése napi folyamatos feladattá vált és ez úgy lehetséges, ha a fizetőképes piaci keresletre támaszkodunk. Sajnos, az értéktelen filmekből lehet szinten maradni, továbbfejlődésről még így sincs szó, csak fennmaradásról. Az értéket különválasztjuk, mert Nyíregyházán is van egy olyan réteg, amelyiknek a bizalmát kár volna elveszíteni. Így a vállalat érdekei a Krúdy moziban jelennék meg, a műsorpolitika által elvárt értékek pedig a Békében és a Móriczban. A különféle filmklubokban azoknak is teljesíteni tudjuk a kívánságait, akiknek a Krúdy műsorai nem felelnek meg. Kellene még egy olyan mozi Nyíregyházára, amely a művészfilmek közönségéé lenne, olyan nyolcvanas nézőtérrel. Reméljük, ez a vágyunk most teljesül, ha az irodaház melletti buszpályaudvar épületét erre a célra megkapjuk. Igazán alapos volt a válasz, de nem győzött meg egészen. Telt házak vannak ezekre a kasszafilmekre? — Igen, telt házak. Sót, nem egyszer pótelőadásra van szükség, annyira ostromolják a nézők a pénztárat. Én is sokat töprengtem, mi ennek az oka, és oda jutottam, hogy nem lehet erre a jelenségre a most sokat hangoztatott értékválság elméletet ráhúzni. Ez a nézőréteg tömegszórakoztatásnak tekinti a mozit, és abban látom a problémát, hogy az emberek hite megrendült abban, amit kikiáltott, hirdetett értékként elébük tárnak. Jogosan csalódtak ezekben, hiszen voltak bizonyos korszakok, amikor egy film eleve aszerint minősült értékesnek, hogy melyik országban készült. Ha X. országban, akkor áz mindjárt érték volt, akármilyen volt is a film színvonala. Vagy egy másik szempont: ha valami haladó, progresszív ügyről volt szó a filmben, azáltal is mindjárt értéknek minősült. Manipulálta a kulturális irányítás a nézőt, ami lehetőséget adott neki a napi önigazolásokra. Ezt ma már az emberek nem fogadják el, és így alakult ki, hogy ma már az emberek többsége szemében a mozi csak a tömegszórakoztatás eszköze. A jelszó az: elfelejteni a mindennapok gondjait, kikapcsolódni, minél nagyobbakat nevetni, és az alatt az idő alatt nem gondolni semmire.----------------------------------------------------------\ Hétvégi interjú Hamvas László moziüzemi igazgatóval a filmforgalmazásról ___________________________________________/ Ezeknek a kasszafilmeknek a többsége köztudottan nem sokat tesz az ízlés fejlesztéséért, némelyik meg kifejezetten ízlésromboló. Csak a pénz hajhá- szása miatt megteheti-e ezt a vállalat, illetve a mozis ágazat büntetlenül? — A filmes szakma azért résen van, és megpróbálja megfékezni ezeknek a filmeknek a túlzott elburjánzását. Van egy úgynevezett kulturális járulék, magyarul: giccs- adó, ami az ilyenféle filmek bevételének 20 százaléka. Ezt az fizeti, aki ilyen filmeket be mer mutatni. le ismeretterjesztést, ami a vizuális kultúrát fejleszti. Ennek hiánya azért borzasztó, mert még mindig a mozi, a film az a művészeti ág, amely a művészetek közül a legnagyobb tömeghez jut el. ^ Mit jelent ez Szabolcs-Szatmárban? — Hárommillió nézőt és 40—42 ezer előadást évente. Egyik művészeti ág sem jut el ennyi emberhez. Ezért mondtam azt, az ügy fontosabb annál, mintsem, hogy csak a vállalat ügye lenne. Művelődéspolitikai üggyé kellene válnia, de nem válik azzá. Megkérdezhetem, Ön mennyi giccsadót fizetett a tavalyi év után? —- Hárommillió forintot. De még így is n.'géri, és másutt is így csinálják. Tapasztalata szerint van-e valami szerepe ennél a közönségrétcgnél a sajtónak, hogyan hat a filmkritikák orientáló szándéka? Egyáltalán van-e tudomásuk arról, hogy olvasnak-e ezek az emberek filmkritikát? — Ez a réteg zömmel a 16—25 év közötti fiatalokból áll. Olvasnak filmkritikát és pontosan az ellenkezője csapódik 'le náluk, mint amit a filmkritikus akar. Ha megdicsérnek egy filmet, nem jönnek, ha jól lehúzzák, akkor kell pótelőadást is tartani. Nagy bűne a mai magyar filmkritikának, hogy csak kritikai hangnemet üt meg és nem tesz ajánlásokat. Évek óta nem olvastam olyan sajtókritikát, amiből az derült volna ki, hogy a kritikus a mozi, a filmek szeretetére próbálná nevelni az olvasót Akkor hát kinek lenne a feladata a filmkultúrára nevelés? — Ez ma a filmesek egyik legnehezebb kérdésé. Magyarországon nincs megteremtve a filmkultúrára nevelés és úgy nőnek fel a nemzedékek, hogy erről semmiféle információk, ismereteik nincsenek. Szerintem vagy az állami oktatásnak kellene ezt felvállalni, vagy valamilyen intézménynek. A Nem a mozi az, akinek ezt a feladatot el kellene látnia? — Nem. A Az I987-es év elejétől megkezdődött a szakma átszervezése. E szerint, hogy néz most ki a megye mozitérképe? — Lépnünk kellett, aminek többek között az volt az oka. hogy az állam csökkentette a termelői árkiegészítést 13 és fél százalékkal, és ezt az egész korszerűsítést romló gazdasági viszonyok között valósítjuk meg. Ilyen körülmények között nem lehet célunk a fejlődés, hanem csupán az, hogy talpon maradjunk. Az egyik lehetőség, hogy olyan költségektől mentesítsük magunkat, amelyekre nagyon ráfizetünk. Felmerült a kérdés: tartható-e a 230 mozi a megyében? Vannak, voltak olyan helyek, ahol elértük a tűrhetőség végső határait. Sok olyan település van a megyében, ahol egy év alatt alig jön össze ezer néző. De ennél kirívóbb példát is mondhatok. Tisztaberekén tavaly 141, Garbolcon 200 néző volt egész évben. Ez azt jelenti, hogy Tisztaberekén minden jegy árához 130, Garbolcon 150 forintot tettünk hozzá. Ami a nézőnek 7—8 forintba kerül. Bármennyire fáj is, meg kellett szüntetnünk 30 mozi üzemszerű működését. Rengeteg ebből a panasz, a felbolydulás, pedig mindenhol volt alkalom más megoldást is választani, ha a veszteség kiegyenlítéséből a helyiek részt vállalnak. Sajnos az elmaradott térségeket sújtja ez a változtatás, önmagunk lesoványítása is, de annak érdekében, hogy megmaradjunk. A 30-ból egyébként 10 helyen találtunk más megoldást. video, vándorvetítő segítségével mégsem szűnik meg egészen a mozi. Egy másik eszközünk az új árpolitika, aminél az az elvünk, hogy legyen arányos a piaci kereslettel. — Ezzel vitatkozom, mert ha ráhagyjuk a közönségnek erre a nagy rétegére az igénytelenséget, ha nem is akarunk igényt ébreszteni, azért valamennyire éppen az a mozi a felelős, amely rendszeresen ezeket a filmeket forgalmazza. — De hol, miből, kinek? Magyarországon nincs ennek bázisa, a moziüzemi vállalatok ezt nem tudják vállalni. De ezért vannak a filmklubok, a kortárs, az archív filmklubok, amelyek nem érintenek nagy tömeget, de ahhoz a réteghez szólnak, amelyiknek nem elég, nem kell a kommersz. Szerintem az állami oktatásnak kellene már az alapfokon, az általános iskolában elkezdenie valamifégp Magyarul: áremelés? — Nem, nem. Van, ahol drágább és van. ahol olcsóbb. Így is szerelnénk a közönséget ösztönözni. A vállalat önállóságának növekedése következtében mi dönthetjük el, melyik filmre milyen árat állapítunk meg és a skála 6 forinttól 50 forintig terjed. Akinek a limonádé, a kommersz, a horror, a piff- puff tetszik, az fizesse meg az 50 forintot — talán ez a felemelt ár is jelzi, hogy mi ettől el akarjuk tántorítani. A valódi, értékes, művészi filmekhez ezentúl 6 forintért is hozzá lehet jutni. Megbocsásson, de hogy lehet így leértékelni a valódi értékeket, és hogyan fogadja majd el a közönség, hogy a drága a művészileg nulla, és az olcsó a valódi érték? — Egyelőre ez tényleg zsákbamacskának látszik, és bizony szemléletváltoztatásra van szükség, hogy ezt a megyében megszokjuk. Majd meglátjuk. Folytatnám a harmadik újdonságunkkal, az új üzemeltetési formákkal. É Talán vacsorát is kapunk a moziban? — Nem erről van szó. Hanem arról, hogy az egyes településeken, ahol mozi működik, keresünk magunk mellé társakat, olyan intézményt, vagy akár magánszemélyt is, akikkel, vagy akivel együttműködve közös fenntartású mozikat üzemeltetünk. Ebben a mi megyénk élenjár, mi dolgoztuk ki ennek a tervezetét és a mi példánk alapján már más megyében is használják. £ Mit remélnek ettől? — Azt reméljük, hogy ezáltal érdekeltebbek lesznek, nő a látogatottság és nő a bevétel. Ugyanakkor vannak már példák ennek továbbfejlesztésére, új filmkultúraterjesztő formák alakulnak ki. Ilyen a vajai, ahol a községi tanács szakigazgatási szerve a partnerünk és ők ügyelnek arra, hogy mind a kényelmi, mind a műsorpolitikai szempontokban érvényesüljenek a helyi érdekek, sőt, ők már ott tartanak, hogy megindították a filmklubmozgalmat, külön gyerekeknek és külön felnőtteknek. A És az új divattal, a videózással hol tartanak? — Videoláz van ma Magyarországon, ami teljesen különbözik más országok videózásától. Amíg nyugaton a családi videózás terjedt el, nálunk a közösségi videózás alakult ki, klubok, vendéglátóhelyek a színterei és nekünk kötelességünk őket kazetta- és mü- sonajánlattal ellátni. Jelenleg mintegy 300 kazettánk van. kétharmada szórakoztató, egyharmada igazi érték. ^ Működnek-c még videokalózok? — Hogyne, üzlet a feketevideózás. Szabolcsban is tudunk másolóműhelyekről, pornót, kemónyhorrort forgalmaznak, egyelőre még büntetlenül . .. A A videózás mellett tűnik csak ki igazán, mennyire lemerevedett, begyepesedett a filmes szakma, mennyire nem tudott változtatni, akkor sem, amikor a tévé elhódította a közönséget. Más országokban mit tesznek ez ellen? — A mozi nem reagált az új médiumok megjelenésére, megmaradt a hagyományos, nagytermi koncepciónál, a teljes merev struktúráján nem változtatott. Elég — kis kitérővel — csak arra gondolni, hogyan ütköznek az érdekek abban a folyamatban, amíg a film az alkotótól a gyártón és a forgalmazón át a nézőig eljut. Például a MO- KÉP szerepét veszem: szinte korlátlan úr, tönkretehet és istenné emelhet alkotókat, egy nyári bemutató eleve tökéletes bukás. Ö szab meg mindent, ránk kényszeríti a kölcsönzést. És elviszi a bevételünk egy részét, mert amit termelünk, annak a 45 százalékát neki adjuk. Ha többet keresek, neki keresem azt a pénzt, amiért semmit se tesz. — De visszatérve a filmterjesztésre: a szocialista országokban ezt az állam magasan dotálja, biztos az állami garancia és nem ütött be olyan tragédia, mint nálunk a tévé elterjedésével. Nyugaton kevés mozi van, például Angliában kevesebb, mint nálunk. Jugoszláviában is csak 1400. Nekünk 3500 mozink van. Az lenne az ideális, ha ezerre csökkenne és állami támogatás nélkül tudna dolgozni, eltartva önmagát. Valószínűleg ez lesz a jövő ... 0 Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet ... sok mindenben igaza van önnek, tisztelt fiatal barátom, amikor dühösen kifakad életünk számos visszássága miatt, amikor kifogásolja, hogy nemegyszer az sem lát túl az orrán, akinek pedig hivatalból túl kellene látni. Meg kell értenem Önt. a fiatal munkást, aki nap, mint nap dolgozni, új értéket termelni, majd mindezért pénzt keresni akar bejárni a munkahelyére, s nem azért, hogy az elavult gépek mellett legyen kénytelen a siker élménye nélkül eltölteni idejét. Ügy igaz, fiatal barátom, nincs rosszabb annál, mint amikor az ember rossz közérzettel indul a munkahelyére, ahol ráadásul meg is fenyegetik, hogy ha nem dolgozik többet, fel is út, le is út. Megértem önt, amikor azt kérdezi: miről tehet ön, mire jó ez a hajsza, vagy inkább álhajsza, mire a látszólagos szigorítások? És most szó szerint idézem: „Van egy jó magyar közmondás: azt a lovat üsd, amelyik húz, vagyis a fizikai állományt. De ahhoz ész kéne, hogy meg- fizessse őket, mert ugyan évek óta létezik egy duma a differenciálásról, de ez csak duma. Vagy ott van az adminisztratív állomány . . . azokhoz nem mernek hozzányúlni, nekik nem merik a termelő munkát felkínálni.. . Sok helyen egy ember munkáját négyen végzik el. Okoskodnak, fontoskodnak ... Néha emlékezünk a régi szép időkre, amikor egy poszton csak két ember volt, s mégis jobban mentek a dolgok... Mindezek mellett sok az olyan csellengő, akinek a beosztását nem lehet tisztázni, habár van íróasztala, sok papírral, meg telefonnal, de minek? ...” És itt egy konkrét esetet említ, amikor az egyik ilyen hivatalnokot megkérdeztek egy gyűlésen a munkások: mikor hozzák már rendbe a koszos, lehullott csempé- jü és csöpögő csapú öltözőt és fürdőt, s a hivatalnok fél órán át „fárasztotta" hallgatóságát a gond elismerésével, néhány idegen kifejezés bedobásával, a külső és belső okokra hivatkozással, de az öltöző, fürdő sorsáról semmit nem tudtak meg .. . Megértem kifakadásai- nak okát, hiszen a helyzet valóban nem nevezhető manapság rózsásnak. Különösen nem az egy, a pályát és az életet most kezdő fiatalembernél, aki igen nagy anyagi terheket vállal, akinek a keresetét egy fillérig be kell osztani, ha lakást, bútort, s az élethez ma szükséges alapvető dolgokat akar. Egy alacsony keresetből, a második gyerekkel otthon lévő kismama gyeséből, a megélhetéshez képest szerény családi pótlékból az OTP törlesztésekre is alig futja, s bizony nem kis gond az sem. ha a hétvégeken a boltban éppen nem kapni a legolcsóbb Borsodi világost. Bizony, a hatékony munkához (meg az ön által is emlegetett differenciáláshoz) vezető úton eddig nemigen gondoltunk az adminisztratív állományra. Mi is ludasok vagyunk ebben, mert szinte kizárólag azt tesszük pellengérre, fil- mezzük-fény képezzük, ami az utcán történik. Egyszerűbb az építőmunkást lapátjára támaszkodva, a közterületet gondozót ha- nyattfekve-napozva bemutatni, mint azokat, akiknek meg kellett volna szervezniük a munkájukat és nem tették. Vagy azokat, akik a túlságosan nagyra nőtt, úgynevezett nemter- melő-szférában teszik esetenként a semmit. Mert bár erről évek óta beszélünk, a dolgok mai állapota szerint nincs az a tízes erejű földrengés, amely az íróasztalokat is képes lenne megmozdítani. Pedig a papírok gyártása már-már olyan ütemű, hogy elfullad benne az ember, elvész a lényeg. Mert az íróasztal természete mutatni, hogy van, hogy hatalma is van, gáncsos- kodni, kifogásolni szeret és újabb íróasztalokat szül. Ügy igaz: sokba kerül ez is az országnak, amely sokáig már nemigen engedheti meg magának e luxust sem. Ismétlem, érdes hangja ellenére is megértem önt, és gondolatai lényegét. Különösen szimpatikus, hogy levele végén megjegyezte: ön sincs a megfellebbezhetetlen igazság birtokában. Én sem vagyok abban. Még sokunknak kell tanulni ebben az országban az eredményesebb gazdálkodás — és az eredményesebb politizálás — ismereteit. Bizony- bizony sokkal könnyebb beszélni erről, mint érte tenni. Ütközni mindig nehéz, s amíg a vezetőt erre csak fohászok és nem konkrét gazdasági kényszerek inspirálják, addig e tekintetben sem várhatunk lényeges változást. Jó okunk van mégis hinni abban, hogy a körülmények kikényszerítik az ön által is sürgetett szükséges változtatásokat a legalacsonyabb rangú munkahelyektől a legmagasabbakig. De ezt óhajtanunk édeskevés. A helyben tapasztalt gondokat ezután is csak helyben, névre szólóan és konkrétan címezve lehet megszüntetni és nem névtelen levélben.
