Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-25 / 71. szám
2 Kelet-Magyarország 1987. március 25. Kinek tetszik a Bátori presszó? Nem örülnek igazán a nyírbátoriak a közelmúltban átadott új létesítménynek, a Bátori nevet viselő presszónak és bisztrónak. Sokuknak nem tetszik az új épület, s ebbéli véleményüket nem is igen rejtik véka alá. Az ízléssel, mint mondják, nem érdemes vitatkozni. A szakembert kérdeztük hát meg, neki tetszik-e az új épület? A főépítész véleménye — Nem tetszik — sűríti egyetlen tömör mondatba véleményét Vincze István megyei főépítész, aki nem hallgatja el az okokat sem. — A legnagyobb problémát az épület léptéke okozza, de formai kialakítása is sok kívánnivalót hagy maga után. Főleg a tető rontja a szemet. Ahhoz a térhez, a szomszédos épületek magasságához viszonyítva túl kicsi az épület. Szinte elvész a környezetben, így az összhatás nem azt nyújtja, amit nyújtania kellene. Az épület története 1980- ban kezdődött, amikor a tanács a SZÖVTERV-nek adott megbízást a tervezésre. Később mégis az azóta feloszlott UNITÁS-é lett a feladat. 1984- ben elkészült a terv, 1985- ben az építési engedély is megszületett. Ekkor lépett közbe az Országos Műemléki Felügyelőség. Szakemberei azt tanácsolták, hogy bár az épület nincs közvetlen műemléki környezetben, a város arculata megkívánja a mű- emlékjellegű épületet. Egy, a szép régi épületek kö' zül, a minorita templom. — A műemlékvédelmi hivatal szakemberei nem látták, milyen környezetbe kerül majd a leendő épület? — A műemlékesek joggal szólnak bele a középületek külső formájának megtervezésébe. Ebben az esetben azonban nem ismerték a heKI FIZETI A SZÁMLÁT? Leágazás tizenötezerért A kivitelezők, a napokban, vették át a terepet, a ha az időjárás engedi, azonnal hozzáfognak a gázvezeték építéséhez. A jelenleg legolcsóbbnak számító energiára már régóta vár a város. A tíz éve megszületett elképzelés most a helyi vállalatok és a tanács összefogásával válik valóra. Csak a gerincvezeték 84 millió forintba kerül. Ebből az összegből 61 millió forint kifizetésére kötött megállapodást a tanács a helyi üzemekkel. Volt aki többet, volt aki kevesebbet vállalt az arányosan rá jutó résznél. A megállapodás szerint a jelenleg fizetni nem tudók számára a tanács előlegezi meg az összeget. A nagyarányú munka kivitelezője az Olajterv, alvállalkozói pedig a TIGÁZ és a Mátraaljai Szénbányák Vállalat. A gázvezeték Mátészalka felől érkezik a városba, ezért a közös fogadóállomás megépítéséhez ötmillió forintot máris átutaltak a szomszédos városnak. Első lépcsőben a gerincvezeték építését tervezik, amely a Derzsi. Édesanyák, Hunyadi, Mátyás király. Iskola, Vágóhíd és Árpád utcakon, valamint a Fáy lakótelepen keresztül halad majd. A második ütemben megvalósuló bekötővezeték a Deák Ferenc, Bethlen Gábor, Táncsics út érintésével a növényolajgyárig jut majd el, így ezeken az utcákon élők élvezhetik leghamarabb a gázfűtés előnyeit. Persze csak akkor, ha vállalják a felmerülő költségeket. A rákötés, szaknyeiven a leágazás maga tizenötezer forintba kerül házanként, ehhez jönnek még a belső tervezés, kivitelezés költségei. A Fáy lakótelepen ezekben a napokban is tart az a felmérés, amelynek eredményeként 'kiderülhet: kik vállalják, illetve hányán akarják fűtési rendszerüket gázra állítani. A korábbi tervektől eltérően, lépcsőházanként építik ki a leágazásokat, így jóval alacsonyabbak lehetnek a költségek is. Ha az idő végre megjavul, megkezdődhet a munka. Öröm -lesz, amelyhez mint általában, üröm is tartozik. Feltúrt utcákra, forgalomelterelésekre, nehezebb közlekedésre kell számítaniuk az itt élőknek. A kényelemnek ára van. amely bizonyára igen hamar megtérül majd. lyet, s már csak a kész terveken igazítottak. Abban például, hogy a tető ilyenné lett, nekik van jelentős szerepük. Sokkal többet ért volna persze, ha előzetesen, jóval korábban kérnek tőlük véleményt, de tudtommal ez nem történt meg. A főépítész szerint itt az UNITÁS követte el a hibát, de mint kiderül, talán nem véletlenül. Nem volt gyakorlatuk nagyobb épületek tervezésében, s mint mondja, a város vezetői is többet tehettek volna, erőszakosabbak lehettek volna ebben az ügyben. Hit lehet tenni — Lehet-e valamit segíteni azon, ami már megtörtént? Változhat-e valamit az épület külső megjelenése? — Sajnos, azon az épületen már nem sokat. Az összkép csak akkor lenne jobb, ha megépülne az eredetileg tervezett szálloda is, amelyhez a már átadott létesítmény egyébként hozzátartozna. A tervezők maguk is érzik, hogy ez a ház nem a legsikeresebb, ezért próbálják korrigálni, amit még lehet. — Lehet-e egyáltalán? — Elvileg igen. A város vezetői országos tervpályázatot írtak ki a jövőben építendő középületek — a művelődési ház és a "zeneiskola tervezésére. Amennyire én tudom, ezek már elkerülik a fenti hibákat. E köré a ház köré is terveznek olyasmit, ami oldja a jelenlegi képet. Több figyelemmel! Ami történt, megtörtént, a hibákból tanulni azonban soha nem késő és soha nem szégyen. Mit lehet tenni, hogy hasonló esetek egyetlen városban se fordulhassanak elő, hogy a sok-sok pénzen felépített létesítmények ne bosszúságot, hanem örömet okozzanak az ott élőknek? I —, Igen sokat. Az, hogy milyen középületek épülnek egy városban, az elsősorban a helyi tanácsi vezetőktől és a véleményezői szakértői bizottságoktól függ. Az eddiginél jóval több odafigyelésre van tehát szükség a vezetők részéről. Annál is inkább, mert igen kevés megyénkben az olyan város, amelyből hangulatos település válhat. Nyírbátor ezek közé tartozik. Az országos tervpályázat meghirdetése már a jobb iránti szándékot tükrözi. Segíteni kell a várost abban, hogy a jó szándék nyomán jó eredmény is szülessen. Igazat adhatunk a megyei főépítésznek. Annál is inkább, mert a jó eredmény itt nem kevesebbet, mint egy hangulatos - kisváros megszületését jelenti. Eleink gyönyörű épületeket hagytak ránk. Nekünk se szabadna másképp cselekednünk. Harc a természettel Belvíz helyett talajvíz Nem bírnak a vízzel a Damjanich utca lakói. A tanács eddigi közreműködését elégtelennek tartva egyikük a szerkesztőségtől kért segítséget. A dolgok mai állása szerint mi sem tehettünk mást, felkerestük a tanácsot. — A városban általában, egyes helyein pedig különösen sok kórt okoz a belvíz. A legrosszabb a helyzet a Damjanich utcában és környékén — erősíti meg a fentieket Kulcsárné Halász Márta, a tanács városgazdálkodási osztályának helyettes vezetője. A múlt esztendőben négymillió 191 ezer forintot fordítottak a belvizek elleni küzdelemre. Ebből a pénzből a Krúdy lakótelep, a Zrínyi Ilona, a Szende Pál és a Rózsa Ferenc utca, valamint az Almáskert és a Debreceni út nyílt és zárt csapadékcsatornáinak építésére, illetve tisztítására futotta. Jellemző a költségekre, hogy csak a Zrínyi Ilona utcai munkák 128 ezer forintba kerültek. — A legtöbb panasz a Damjanich utcából érkezett, s mint az előbb elhangzott, teljes joggal. Miért nem ezt a városrészt részesítették előnyben? — Az elmúlt évben valóban nem, de a korábbiban már ott is tisztították a csatornát. A helyzet az, hogy a nagy költségek miatt ez a munka is előzetes tervek szerint történik. Nehezítette dolgunkat, hogy a zárt csatornák takarítására eddig nem nagyon akadt vállalkozó. — Megoldódik ezzel az ott élők régi problémája? — Attól tartok, hogy nem. A kertekben lévő talajvizet ezek a csatornák sem tudják elvezetni. Márpedig ott ez okozza a gondot. A talajvíz magassága ugyanis nem szabályozható. Annak a területnek a vízszintjét a közeli múzeumi tó határozza meg. A városban sehol nem lebet Robur, IFA és Zsuk alkatrészeket kapni, a helyi áfész mégis Debrecenben nyitott autósboltot. Miért? — kérdeztük Kókai Istvánt, a Nyírbátori Afész elnökét. Debreceniben 1986. IV. negyedéviben nyitott az áfész autósboltot, ahol kizárólag tehergépjármű alkatrészeket hoz forgalomba. Azért éppen ott, mert Nyírbátorban már két autósbolt is volt, az egyikben személy- és tehergépkocsikhoz, a másikban személygépkocsikhoz szükséges alkatrészeket árusítottak. Debreceniben megfelelő helyen, kedvező bérlettel kaptak üzlethelyiséget és mint nagyobb városban, megfelelő forgalomra számítottak. Nyírbátorban a megszűnt monori autósbolt helyiségében nyílik új autósbolt, ahol továbbra is elsősorban teher-, de személygépkocsi alkatrészeket is forgalomba hoznak. — Miért nem engedi rákötni a közúti igazgatóság az új utat a Rózsa Ferenc útra? — Válaszol Karászi György tervcsoportvezető : — A Fáy András lakótelepen a közelmúltban épült új út bekötése a városközpont részletes rendezési tervében két helyen szerepelt. Az Édesanyák útján egyenes folytatásban, úgynevezett tiszta kereszteződést kialakítva — ezt a feltételt azonban csak a könyvtárépület bontásával tudná a tanács teljesíteni. Erre azonban belátható időn belül (1990-ig) nem kerül sor. A másik változathoz a Rózsa Ferenc út 51—61. szám alatti lakásokat kellene elbontani. Miért késik az új szeméttelep átadása? — Válaszol: Fejes Zsolt előadó: — A városi szeméttelep helykijelölése a VI. ötéves terv második felében megtörtént. Az új szeméttelep létesítésénél elsősorban az völt a cél, hogy hosszú távon megoldják a kommunális szemét megfelelő környezetkímélő elhelyezését, a konténerek fertőtlenítését, mosását, a szemét mérését. Ezen beruházás megvalósítása mintegy 6 millió forintba kerül, de ezt a városi tanács egy éven belül nem tudta biztosítani, így a szeméttelep létesítése több évre ütemezve valósulhat csak meg. Hogyan szolgálja a Gamesz az iskolákat? — Elég sok a rossz tapasztalat. Az egyik általános iskolában például napokig nem égett az olajkályha, ment nem volt aki megjavítsa. A Gamesz jelentős terhet vett le az iskolák válláról — adja meg a választ Pásztor István osztályvezető. Gondok persze így is maradtak. A tízfős karbantartó brigád nem győzi a munkát, mivel télen közülük öten fűtőként ás dolgoznak. Az adott iskolában 85-ben végezték el a fűtési rendszer teljes felújítását. Nem teljes sikerrel, amit az is bizonyít, hogy két teremben nem adnak kellő meleget a radiátorok, ezért két olajkályhát kellett beállítani. Mikor fásítják a Fáy lakótelepet, hiszen nagy a huzat és így sok a szemét ezen a részen — panaszolják a lakók. — Jelenleg már készíti a Nyírterv a lakótelep beépítési tervét — tudtuk meg a városgazdálkodási osztályon. Ebben a tervben szerepel a Fáy lakótelep épülettel, illetve zöld függönnyel' történő lezárása, valamint zöldfelületek kialakítása is. Az épületek megépítése több évig eltart, de a zöldfüggöny kialakítását a leendő szakmunkásképző és fűtőmű mellett már ebben az évben megkezdik. A' lakótelep valóban elég szemetes, ismerik az illetékesek, akik szerint ez ellen maguk a Lakók is sóikat tehetnének. Sok panasz érkezett a szemétszállításra. Választ .Szép Ferenctől, a feladatot teljesítő költségvetési üzem vezetőjétől kaptunk: — Objektív és szubjektív tényezők is közrejátszanak abban, hogy a rendszeres szemétszállításban járatkimaradások fordulnak elő. A szemétszállító célgépek idősek, gyakran elromlanák. Ehhez járult még idén a kemény hideg is. no meg a dolgozok munkájával sem volt. minden rendben. — fogalmazza a választ. Használt és új gépek vásárlásával, valamint a munkafegyelem, érdekeltségi rendszer megteremtésével próbálnak javítani a helyzeten, annál is inkább, mert január 1-töl megnövekedett — szobánként 12, félszobánként hat forint lett havonta a szemétszállítás díja. Az oldalt összeállította: KOVÁCS ÉVA Kutatják a közömbösség okát.., „Félházas" fórumok H Véget értek a falugyű- I lések, az illetékesek azóta ; már a tapasztalatokat is ¥ összegezték. Nem túl ró- | zsás a kép — tudtuk meg 3 Tóth Árpád titkárságveze- V tőtől. Bár a tanács és a § Hazafias Népfront munka- | társai rengeteg időt és | energiát fektettek a szervezésbe, az érdeklődés jója val alatta maradt a kí- I vántnál. Sok ezer szórólap, több száz névre szóló L meghívó és plakát sem tudta a lakók érdeklődé- I sét felkelteni. Két tanácskozást lakóterületi elv alapján, népfront- körzetenként, a többit a különböző rétegek számára szervezték. Utóbbiakon a fiatalok, a vállalatok középvezetői, közvetlen termelés- irányítók, valamint a pénzintézetek és tanácsi intézmények dolgozói vehettek részt. A városkörzeti tanácskozások feladata a lakosság széles körű tájékoztatása, ügyesbajos dolgainak megbeszélése. Épp ezért hívták meg az ellátásban, szolgáltatásban közreműködő szervek vezetőit, hogy a felvetődő problémákra a helyszínen kapjanak választ az érdeklődők. A városkörzeti tanácskozásokon ezúttal is jó néhány közérdekű javaslatot gyűjt- hettek be a tanács illetékesei. Többségükben olyanokat, amelyek nem egyéni sérelmeket, hanem kisebb- nagyobb közösségek, lakóterületek gondját tükrözik. Volt aki a templomok környékének az eddiginél hatásosabb rendben tartását szorgalmazta. A város tisztaságáért jó néhányan szót emeltek. Felhívták a figyelmet a közterületek rendben tartására, a lakossági szemétszállítással kapcsolatos problémákra. A város idegenforgalmának, nyári rendezvényeinek mind nagyobb sikerét sok városlakó szeretné. Ezt bizonyítják azok a bejelentések, amelyeket e témakörben tettek a lakók. Volt aki a városi fürdő melletti kemping megépítését sürgette, olyan is akadt, aki a múzeum melletti tó sorsáért aggódott. A közlekedés, ellátás valamennyi itt élőt foglalkoztatja. A biztonság érdekében többen is szót emeltek. Sürgették a Debreceni, Mártírok és Gyulaji út kereszteződésénél hiányzó gyalogátkelő létesítését, valamint a földutak járhatóvá tételét. A város jövője, arculatának formálása nem lehet közömbös az itt élők számára. Ezt bizonyítja, hogy többen kértek bővebb tájékoztatást a jövőben soron következő építésekről, így a művelődési ház és zeneiskola építésének tervpályázatáról, a gáz- és telefonbeszerelés lehetőségeiről. A városkörzeti tanácskozásokon felvetett javaslatok a városépítés hasznos segítői lehetnek. Ezért is döntött úgy a tanács, hogy kutatja a passzivitás okait, s megpróbálja feltárni a közömbösség magyarázatát. Ha szándékukat siker koronázza, talán újra elérhető lesz, hogy a város sorsát valamennyi itt élő szívén viselje, s lássa értelmét beleszólni annak alakulásába. Akkor talán ismét telt házakat vonzanak majd a városkörzeti tanácskozások. Kim*aiiiiii»iinjiii Zöldfüggöny a térre