Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-25 / 71. szám

Mezei munkára készülnek XUV. évfolyam, 71. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1987. március 25., szerda Pályázat H ovatovább végérvé­nyesen megszűnik, hogy valaki tartsa a markát, pénzt kérjen akármilyen jó fejlesztési, beruházási cél érdekében. Az iparvállalatoknál mind­inkább nyilvánvalóvá vá­lik, hogy itt is verseny­helyzettel kell számolni, az nyer, aki jobb ajánlat­tal rukkol elő. Nyerteseket pedig már sorolhatunk néhányat: az exportnövelésre meghir­detett pályázatban többek között így vesz részt a Szatmár Bútorgyár, ahol a belső rekonstrukciót is megvalósítják, miközben tőkés piacra nagyobb arányban szállítanak. A kisvárdai Vulkán öntödei Vállalat szintén ezen az alapon kezdhetett hozzá az energiatakarékos főző­lapok gyártásához. Hason­ló módon jutott jobb fel­tételekhez Tiszavasvári- ban az Alkaloida Vegyé­szeti Gyár. Hozzátehetjük, hoav az említett példák nem is kizárólag egyetlen pályá­zatra érvényesek. Ugyan­is az exportnövelés mel­lett például energiameg­takarítást vállaltak. a foglalkoztatás bővítésére dolgoztak ki elképzelése­ket. így kapcsolódhattak a megyei területfejlesztési alaphoz is, ahonnan szin­tén csak pályázat útján nyerhetők el számottevő milliók. ÍA nyírbátori Auróra. Cipőgyár terme­lésbővítő beruházása is ígv fejeződik be%z idén.) Korántsem valamiféle divat a pályázati rend­szer. Sakkal inkább vala­miféle objektív mérőszá­mot kíván ott, ahol min­dig azt hangoztatták: egy körtét és egy almát nem lehet összehasonlítani. Csakhogy egy beruházás­nál a jövedelmezőség, vagy éppen más, a pályá­zatban meghatározott cél igenis minősít. így szólhat a megyei tanács csütörtö­ki ülésén a testület arról, hogy a gazdaságilag elma­radott térségek fejleszté­séhez nem elég a tenye­rét kinyújtani bárkinek, hanem ötlet is szükségel­tetik. így valósulhat meg Fehérgyarmaton például a Finommechanikai Vál­lalat üzeme, Csengerben az Agro-Industria gyü­mölcsfeldolgozója — hogy csak néhányat említsünk. A pályázatok arra is jók, hogy gondol­kodtassák, új ötle­tek kidolgozására serkent­sék a különféle üzemeket, gazdálkodó szerveket. Élni az új lehetőséggel azt je­lenti, hogy a helyiek part­nernek találják meg azo­kat, akik kiírják a pályá­zatokat. L. B. Biztonságosabb a YÍllamosanergia-ellátás Javítják a közvilágítást Tavaszi munkára készülnek a Főiskolai Tangazdaság újfehértói üzemében. Tóth Mihály és Fodor István szerelők a szántóföldi permetezőgépet javitják. (Elek Emil felvétele) Javul a közvilágítás me­gyénkben. Ahol még hagyo­mányos ízzószálas közvilágí­tás van, ott higanygőz-, illetve nátrium-közvilágítást létesít Szabolcs-Szatmár hozzátarto­zó részén a TITÄSZ nyíregy­házi üzemigazgatósága. En­nek révén a közvilágítás jobb, erősebb, valamint ener­giatakarékosabb lesz. Tanácsi beruházásból a kö­zeljövőben modern közvilá­gítás lesz Nyíregyházán az Árok utcán; a Rákóczi úton és a Búza tér környékén. Ez utóbbi helyen várhatóan még az idén a jelenlegi lám­pák egy részét újakkal vált­ják fel. 1987-ben hasonló munkákra kerül sor a Korá­nyi Frigyes út egy szaka­szán és elszórtan a megye- székhely más térségeiben, sőt több községben is. A TITÁSZ 1987-ben Sza­bolcs-Szatmár megye több te­lepülésén összesen 35 millió forint értékben úgynevezett feszültségjavító munkálato­kat végez. Ennek során a kisfeszültségű hálózatokat az igényeknek megfelelő villa- mosenergia-átvitelre teszik alkalmassá. Ilyen munkákra kerül sor többek között Nyír­egyházán, Pátrohán, Üjfehér- tón, Kisvárdán, Napkoron. Nyírmadán és Rétközberen- csen. Tárnok István, a TITÁSZ nyíregyházi üzemigazgatósá­ga tervezési osztályának ve­zetője elmondta, hogy a kö­zelmúltban helyezték tízem­be Nyíregyházán, a Simái úton az egész megye villa- lamosenergia-ellátását biz­tonságosabbá tevő 120/20 ki­lovoltos transzormátorállo- mást. A Tüzéppel szembeni 120/ 10 kilovoltos transzformá­torállomás bővítésére az örö­kösföldi lakótelep energiael­látása érdekében volt szük­ség. Megkezdődött a próbaüzeme az lbrányban épült 120/20 ki­lovoltos új transzformátor­állomásnak, amely Szabolcs- Szatmár megyének legalább a harmadán javítja a villa- mosenergia-ellátást. A TITÁSZ tervezői a fe­szültségméréseket és a terve­zést számítógép segítségével végzik. (csgy) Megújuló gimnázium: Közel egy évtizede vezet­ték be hazánk gimnáziumai­ban a fakultációt. Lényege: harmadik osztálytól emelt óraszámban, illetve megkü­lönböztetett figyelemmel le­hetett tanulni bizonyos vá­lasztható elméleti tantárgya­kat, vagy gyakorlati tárgya­kat. Az eddigi tapasztalato­kat megvizsgálva vált szük­ségessé a tanulók és a tanú - rok igényeihez és adottságai­hoz jobban alkalmazkodó, úgynevezett rugalmasabb fa­kultáció alkalmazása. Az új tanévtől a diákok maguk dönthetik el, hogy a kötelező ’ alaptantervi tár­gyakon kívül óhajtanak-e egyáltalán tanulni valamit, azaz részt kívánnak-e venni Nagyobti tnállósággal, több fantáziával BELSŐ ÁTCSOPORTOSÍTÁSOK Biztos termelés a „fémnunkásnál” Ahol már két éve egy árva garast sem emeltek az amúgyis alacsony fizetéseken, ott — érthetően — nagy vá­rakozás előz meg egy új igaz­gatót. Épnek tudatában vette át a ..kormánypálcát” tavaly év végén Mhczurka István, a „fémmunkás” vállalat nyír­egyházi gyárának direktora. 1986 egyébként a teljesít­ményhullámzás jegyében telt el. Az első fél évben megle­hetősen kevés megrendelést kaptak. Aztán sikerült bekap­csolódni a szovjetunióbeli Tengiz olajkomplexumának beruházásaiba. Falváz panelt küldtek, illetve küldenek a Kaszpi-tenger melléki építke­zéshez. Ennek az üzletnek kö­szönhetően árbevételi tervü­ket túlteljesítették, így ösz- szesen 420 millió bevételt könyvelhettek el. Nyeresé­gük is több a számítottnál, közel 21 millió forint. Az idén szeretnék javítani gazdálkodási mutatóikat. Az eredményt fel akarják tor­nászni 30 millióra, árbevéte­lüket pedig több mint hato­dával kívánják növelni. Mindezt a létszám némi csök­kenése mellett. Elbocsátások­ról, leépítésekről nincs szó. A 640 dolgozóból álló kollektíva a természetes fogyás (kilépés, nyugdíj) következtében lesz kevesebb. Ugyanakkor elhatározták, hogy némely kritikus terüle­ten változtatnak a gyár szer­a fakultációs oktatásban. Ma­gyarán: a tanár, vagy a tan­testület nem kötelezheti a diákot fakultációs tantárgy tanulására. Továbbra is gon­doskodnia kell viszont az is­kolának a megfelelő „kíná­latról”, ügyelve a tanulók pályaválasztásának előkészí­tésére, a diákok egyéni ér­deklődésének kielégítésére, il­letve képességeik fejleszté­sére. Az iskolák ezeritül ia szerveznek elméleti és gya­korlati fakultációs foglalko­zásokat. Minden eddiginél szaba­dabb oktatási formák állnak az iskolák rendelkezésére. Választani lehet két típus között: vagy csak a 3—4. osztályban lesz fakultáció — mint eddig — vagy mindjárt az első évtől négy éven át, de e kettő keveréke is meg­fér egy iskola falain belül. A diákok szabadon válogathat­nak, változtathatnak, kima­radhatnak, sőt, két vagy több iskola együttműködésé­vel összevont csoport is mű­ködtethető. Mi remélhető az újabb változtatástól? Kétségtelen, hogy kevesebb lesz a besza- bályozottságv ledönthetők a korábbi merev korlátok. Jól jön a menet közbeni változ­tatások lehetősége azoknak a diákoknak, akik a 2. osztály­ban eddig kötelező döntés alkalmával rosszul mérték fel képességeiket és időköz­ben kiderült róluk, hogy tel­jesen más érdeklődési körű­A Tengizbe kerülő paneleken dolgoznak a „fémmunkásnál” vezeti felépítésén. Túl magas ugyanis az úgynevezett im­produktív illetve a kisegítő állományban lévő dolgozók aránya. Belső átcsoportosítá­sokkal el akarják érni, hogy a mostaninál többen vegye­nek részt közvetlenül az új értéket előállító termelésben. Ez vonatkozik mind a nyír­egyházi, mind a balkányi üzemre. Ami a gyártmánystruktúrát illeti: a több lábon állást pártolják, a gazdaságilag op­timális sokféleséget. Jelen­leg munkaellátási gondok nincsenek. Az év harmadik negyedének végéig a kapa­citásokat lekötötték. A négy hónappal ezelőtti vezetővál­tás óta egyébként összességé­ben pozitív hangulatváltozás, de legalábbis jelentős vára­kozás érezhető a „fémmun­kásnál”. Ezt semmi sem mu­tatja jobban, minthogy a váltás óta az egyéni teljesít­mények tizedével javultak. Persze a jobb hangulathoz leginkább az járul hozzá, hogy végre fizetésemelés vár­ható, amelynek mértéke meg­haladja az öt százalékot. A pénzeket viszont elsősorban azoknak adják, akik jól húz­nak. Erős differenciálás lesz. (sztancs) ek, mint amire a fakultáció kötelezi őket. Nem árt azon­ban idejében számolni azzal, hogy a túl nagy szabadság nemcsak rugalmassághoz ve­zethet, hanem szabadosság­hoz, lezserséghez is. Megnő tehát az egyes is­kolákban a szakmai munka- közösségeknek nemcsak az önállósága, hanem a felelős­sége is, hiszen maguk dönt­hetnek a fakultációs oktatás tanterveinek kialakításáról, az egyedi tantervek beveze­téséről, alkalmazásáról. Na- eyobh lesz a tantestület fe­lelőssége is, amikor az érté­kelés, osztályozás módjáról foglal állást. Viszont arra is lehetőséget kapnak az isko­lák, hogy egyre inkább kiala­kíthassák sajátos arculatu­kat, és a fakultáció betölt­hesse eredeti szerepét a ta­nulók képességeinek kifej­lesztésében, a továbbtanulás, illetve a munkába állás elő­segítésében. Hogyan érinti ez a válto­zás megyénk gimnáziumait, elsősorban a vidéki kisgim- náziumokat? A megyei ta­nács művelődési osztályán megtudtuk: megyénkből a to­vábbtanulási arány megkö­zelíti az országos átlagot, kö­zel van a 30 százalékhoz. Százból majdnem 30 fiatal jut be egyetemekre, főiskolákra, s ebből az arányból az követ­kezhetne, hogy erősíteni kel­lene a gyakorlati fakultációt. Nem szabad viszont szem elől téveszteni, hogy mi a gimná­zium elsődleges funkciója, és a fakultáció rendjét csak (Folytatás a 4. oldalon) A népfront mogyei elnöksége előtt Családi ünnepségek A népfront megyei elnök­sége kedden ülést tartott. Megvitatták — a nyírbátori és a kisvárdai népfrontbizott­ság tájékoztatása alapján — a társadalmi kapcsolatokat alakító családi ünnepségek tapasztalatait a városban és vonzáskörzetében. Az elmúlt időszakban Nyír­bátorban és körzetében mint­egy hétezer társadalmi jelle­gű névadót, házasságkötést, valamint polgári gyászszer­tartást és egyéb társadalmi­családi ünnepséget rendeztek. Elmondták, hogy a három fő tevékenységi forma mel­lett — névadó, házasságkötés, temetés — mind több egyéb ünnepség szervezésében is részt vesznek, házassági év­fordulók, az első személyi igazolvány átadása a fiata­loknak, az obsitosok búcsúz­tatása, az idős emberek, száz­évesek köszöntése. A kisvárdai népfrontbizott­ság tájékoztatójában egyebek között kiemelték: erősíteni szükséges a családi esemé­nyeket rendező iroda mód­szertani tevékenységét, bát­rabban kell kísérletezni az új formákkal. Alapvető feladat az egyes szertartások, ünnep­ségek tartalmi gazdagítása, a művészeti elemek erősítése, s nagyobb gondot szükséges fordítani a propagandára, a szolgáltatások körének bőví­tésére. Az ülésen összegezték a népfront sajátos tenniva­lóit, amelyekkel segíthetik e tevékenységet. A gimnáziumi oktatással kapcsolatban jelentős változ­tatásokról született döntés a Művelődési Minisztériumban. Az állásfoglalás a fakultáció rendjére vonatkozik és az 1987—88-as új tanévtől, idén szeptemberben lép életbe.

Next

/
Thumbnails
Contents