Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-23 / 69. szám

1987. március 23. Kelet-Magyarország 3 Az olvasó kérdésére Szokványos vígjátéki alap­helyzet: valakit összetévesz­tenek más személlyel, és olyasmiket mondanak neki, amit csak az érthet meg, aki­nek gondolják. Bizony, az el­múlt héten nekem is gyak­ran voltak olyan érzéseim, hogy tévedés áldozata va­gyok. Itt van mindjárt egy levél, melyet a „Venyige utca la­kói” nevében írtak. Idézem: „... lévő ház udvarán az ott lakók sertéseket és barom­fiakat tartanak ... (...) Mi, a környék lakói előre félünk a hőn áhított jó idő beálltá­tól, amikoris a bűz elviselhe­tetlen . .. Nagyon kérjük, sürgős intézkedésüket!” Hát’ . .. Nem tudom. Akár­hogy forgatom a dolgot, nem jövök rá, hogyan intézked­hetnénk az érintettek helyett. Azt javaslom, forduljanak a tanács illetékes szervéhez. Közérdekűbb lehet en­nél V. Andrásné kérdése, aki arra kíváncsi, ho­gyan fizetik az újságíró­kat. Szerintem rosszul. Félre a személyeskedéssel, olvasónk nem az összeg, hanem a fi­zetés mechanizmusa iránt érdeklődik. Nos, egy bizo­nyos mennyiséget meg kell ír­ni az alapfizetésért, s akik annál többet írnak, azok prémiumot kapnak, akik ke­vesebbet, azoknak levonnak a béréből. Van ezenkívül egy minőségi premizálás is — a színvonalas írásokat külön is jutalmazzák. Varga Imre, Nyíregyhá­za, Róka u. 8 b. szám alatti lakos két március 20-i Kelet-Magyarorszá- got hozott be a szerkesz­tőségbe. Kiterítette elém őket, hogy tulajdon sze­memmel győződjek meg róla, két oldala olvasha­tatlan. Erről nem mi tehetünk, a szerzőknek legalább olyan bosszúság írásaikat festék­pacaként látni, illetve nem látni viszont, mint az előfi­zetőknek. Közel százezer példányban megjelenő la­punk néhány darabja sajnos olykor rossz minőségben ke­rül ki a nyomdából. Ez az összesnek elenyésző hányada — persze akik ezek közül kapnak, azoknak ez csekély vigasz. A nyíregyházi Túrosán János nem érti miért le­het Nyírszőlősre és Oros- ra összvonalas városi díjbérlettel utazni, ugyanakkor miért nem sok hasonló távolságra lévő környező bokorba. Huba Péternek, a Volán munkatársának tájékoztató­ja szerint a helyi tarifa al­kalmazási lehetősége szabá­lyokhoz kötött, melyeket nem a Volán állapít meg, csak betart. E szabályok pe­dig nem a távolságok, ha­nem egyéb szempontok sze­rint differenciálnak. Dávid József Levelekről jött a megyeszékhelyre Czine Gáspár újságíró válaszol azzal a reménnyel, hogy itt tud majd vásárolni Corinfar nevű szív­gyógyszert. De hiába ke­reste Nyíregyházán is, nem jutott hozzá. Az egész országban hiány­cikk ez a készítmény, tudtam meg a gyógyszertári központ­ban. Az elmúlt hónapban is csupán az igényelt mennyi­ség tíz százaléka érkezett meg Szabolcs-Szatmárba az NDK-importból származó medicinából. Eme áldatlan helyzet gyökeres jobbulására a jövőben sincs kilátás. Sze­rencsére azonban ez a gyógy­szer másokkal pótolható, er­ről az orvosok megkapták a szükséges tájékoztatást. Gávavencsellői olvasónk — aki nevének elhallga­tását kérte — a nyugdíj méltányosságból való ki­egészítéséről érdeklő­dött. Azok, akik 3500 forintnál kevesebb nyugellátást kap­nak havonta, és személyi kö­rülményeik indokolják, kér­hetik a kiegészítést. Az erre vonatkozó kérelmet a Me­gyei Társadalombiztosítási Igazgatóságnál működő me­gyei társadalombiztosítási ta­nácshoz kell benyújtani, me­lyet egyénileg bírálnak el. Csajbók László Nyír­egyházáról azt tudakol­ta, miért nem készít a Color Stár akciót me­gyénkben lebonyolító VIDEOTON Márkaszer­viz egy olyan közszemlé­re kitett tájékoztatót, melyen feltüntetné, mi­kor, kihez mennek felül­vizsgálni készülékét. Ez sajnos megoldhatatlan — mondta Puskás László, a szerviz vezetője, mert csak egy héttel a kiszállás előtt kapják meg a címeket a VI­DEOTON központjából, s na­gyon sok emberről van szó. A dolgozók munkaidő után és hétvégeken keresik fel az igénylőket, s ahol nem talál­nak otthon senkit, értesítőt hagynak. A felülvizsgálato­kat egyébként május végéig be fogják fejezni, s a készü­lékek cseréjére is sor kerül ez év végéig. Hol van most az 1948- ban, a nyíregyházi Pető­fi téren felállított Petőfi- szobor? — kérdezte Rácz Géza Nyíregyházáról. — Mándokon. L efelé görbül a pici lány szája. Áll a toronyház alján, s várja a ma­máját. A mama — lassan két órája — lakógyűlésen van. Forrong a tárgyalóvá előléptetett babakocsi-tároló. Az írásos beszámoló aligha vádolható közérthetőséggel, aztán jön a hamvában holt ötlet, hogy a nem fizetők tartozását osszák föl a többi­ek között (ezt a népharag le­söpörte az asztalról), szóval akad vitatéma bőven. Az újságíró és egy tűzoltó sem véletlenül csöppent ide; a házból hónapok óta érkez­nek jelzések, hogy egyesek kijjebb tették az ajtajukat és hogy ez milyen veszélyes tűzvédelmi és egyéb szem­pontból is. No meg — így informátorunk — ez­zel ingyen jutottak na­gyobb lakáshoz. Azt hit­tük, ez lesz a központi téma, de szinte szó is alig esett róla. Annál több egy rejtélyes emberről, aki min­denhová telefonál, ír, intri­kál, ármánykodik... Ebbe a házba mostanában gyűrűzött be a Kínából szár­mazó tacepaós vitastílus is. A célpont elsősorban a lakó­bizottság — most (teljesen GONDOLÁTOK Á T. HÁZBÓL A KINCS S okáig maga Köcsere- py uram sem látta be, miért kell neki felvásárolni a nagy árvíz után a házak romjait őr­ző kerteket. Aztán, amikor ügyvédje elmagyarázta, hogy így rajta múlik majd, mikor és mi épülhet Bu­dán, értette, később pedig, amikor Wesselényi és Szentirmay a Lánchíd-épí- téshez területet kért, tudta, hogy a föld gazdájának lenni önmagában is hata­lom. Nyilván a véletlen műve, hogy egy héten belül lát­hattuk a tévében az iménti történetet elénk táró Kár- páthy Zoltán című filmet, s tanúi lehettünk, amint a honatyák a földről, nem­zeti kincsünkről, annak vé­delméről, hasznosításáról tárgyaltak, vitáztak és fe­lelősen döntöttek, s amely­ből kiérezhettük: a föld gazdájának lenni — ha más értelemben is — vol­taképpen ma is hatalom. Érezhettünk mást is. Bán­falvi András újfehértói kép­viselő felszólalásában így beszélt erről: „A magyar embert mindig is szoros ér­zelmi szálak fűzték ahhoz a földhöz, amely hazáját jelentette, nemzete létét tartotta fenn és egyben csa­ládja megélhetését is biz­tosította. Őseink a mező- gazdasági művelésre kitű­nően alkalmas Kárpát-me­dencében találták meg vég­érvényesen otthonunkat, így a magyarság fennmara­dásának, megélhetésének fő forrása a mezőgazdasági termelés lehetett. Az évszá­zadokon keresztüli szoros egymásrautaltság a föld és az ember között, a minden talpalatnyi földnek a hasz­nosítása és ebből fakadó szeretete apáról fiúra szállt. Ilyen mélyről buzog a ma­gyar ember termőföld irán­ti szeretete, melynél na­gyobb kincset nem sokat is­mer.” Aki figyelemmel kísérte az országgyűlésről szóló tu­dósításokat, tudja, milyen változások következtek be e nagy kincsnél. Például ezután az állami és szö­vetkezeti föld átruházható, a föld kezelőjét is tulajdo­nosi jogok illetik meg, megszűnik az állam elővá­sárlási joga és a tartós használatba adás, s meg­könnyítik a tulajdonszer­zést is. Ezután nem kény­szerít élettársi kapcsolatra házasság helyett mindkét ház megtartása, ezután nem kell elválni, ha valamelyik fél örökölt, s nem akarnak túladni örökségükön. Ám arra ezután sem lesz lehe­tőség, hogy a család min­den tagja számára külön- külön vásárolhassanak la­kótelket, vagy üdülőtelket, mert ez növelné az ingat­lanok iránti keresletet, emelné az árakat és va- gyonfelhalmozódáshoz ve­zetne. Öröklés, házasság- kötés, örökbefogadás ese­tén a többlettulajdont csak akkor kell eladni, ha a la­kótelkek, üdülőtelkek szá­ma meghaladja a család tagjainak számát. Az új földkódexben ott áll a mondat: a föld, nem­zeti kincs. És nem csak a kódexben az, hanem annak is, aki magáénak mondhat bármilyen kis darabot, an­nak is, akinek a föld ad kenyeret. És valamennyi­ünknek a föld ad. Balogh József A klubtól a szociális otthonig Á gondoskodás formái A pihenés órái a nyírbátori idősek klubjában. (A szerző felvétele) Van. akinek külföldi üdü­lésre is, van, akinek a min­dennapi megélhetésre sem futja a nyugdíjból. A két- szélsőséges példa azt bizo­nyítja: igencsak eltérő az idős emberek helyzete, s eh­hez igazodva a róluk való gondoskodás se lehet unifor­mizált. Szabolcs-Szatmárban éven­te hét-, hét és fél ezren mennek nyugdíjba, számuk napjainkban eléri a 110 ez­ret. 1985-ben 3,9 milliárd forint nyugdíjat vitt nekik a postás. Bár az utóbbi időben sokat fejlődött, ma is ala­csony a mezőgazdasági ter­melőszövetkezeti nyugdíj és járadék átlaga. A Minisztertanács 2 éve határozott az idős korúak helyzetének részletes elem­zéséről. Annak idején Sza­bolcsban 75 813 idős ember­hez kopogtattak be a taná­csok dolgozói. A tapasztala­tok feldolgozása során kide­rült: sokszor azok sem for­dultak segítségért, akiknek alapos okuk lett volna rá. Közel 2700 olyan idős ember­re akadtak, akiknek rendkí­vül súlyos helyzetéről eddig senki nem tudott, s akik azonnali támogatásra szorul­nak. Az idősek gondozásának többféle a formája. A kü­lönbség az életkor, az egész­ségi, fizikai állapot, no meg a család és az anyagi hely­zet függvénye. Van, akinek elég, ha jó szót, emberi han­got hall, másoknak a napi meleg étel vagy a teljes el­látás, a szociális otthon je- letni a megfelelő megoldást. Az öregek napközi ottho­naiba, vagy ahogyan manap­ság nevezik, az idősek klub­jába bárki betérhet — tudom meg Mónus Albertnétól. a megyei tanács egészségügyi osztályának szociálpolitikai előadójától. Elsősorban azok választják, akik ragaszkod­nak saját otthonukhoz, de önmagukról már nemigen tudnak gondoskodni. Napi háromszori étkezést, tiszta ruhát, a klubok 95 százalé­kában rendszeres orvosi el­látást is igénybe vehetnek a lakók. Szabolcs-Szatmárban az elmúlt évben 92 klubban összesen 1960 idős ember ta­lált otthonra naponta. Közü­lük 87-en éjszakára is bent maradhatnak. A házi szociális gondozás (talán a legkedveltebb for­ma) esetében az idős ember otthonában, megszokott he­lyén jut segítséghez, folytat­hatja évek óta megszokott életmódját is. 3758 embernek 195 főállású, 692 tiszteletdí­jas, 1980 vöröskeresztes ak­tivista viszi a friss ebédet, a boltban megvett apróságo­kat. A jelenleginél jóval több gondozónőre lenne szük­ség. Csak azok mennek szociá­lis otthonba, akik saját ott­honukban, megszokott kör­nyezetükben már nem talál­nak megfelelő segítséget. A megye szociális otthonaiban összesen 1730 idős ember számára van hely. Ez ottho­nokat az elmúlt évben 392 új lakó vette birtokba, ame­lyekből 85-től Hodászon 220, Tiborszálláson pedig 100 ágyas új otthonok várják a lakókat. Dr. Csinády László megyei főorvos véleménye szerint legtöbbet maguk a helyi ta­nácsok tehetik a környeze­tükben élő idős emberekért, összefoghatják a helyi tö­rekvéseket. Egy-egy telepü­lés üzemi, vállalati, társa­dalmi szervezetei, lakóközös­ségei ismerik legjobban a környezetükben élő időse­ket, s ők tudják azt is, ho­gyan segíthetnek rajtuk a legeredményesebben. Régen több nemzedék élt egy fedél alatt, s a megöre­gedett, gyakran magatehetet­len öregről a család gondos­kodott. Így volt rendjén, így volt természetes. Manap­ság mind ritkábban gondos­kodik a család, s mind gyak­rabban a társadalom. Nincs könnyű dolga. Kovács Éva TACEPAO érthetően) lemondott — elnö­ke. Aki a sajátos vádirat sze­rint elsikkasztotta a liftjaví­tásra szánt pénzt, összeját­szott a szerelőkkel, a lakás- szövetkezet embereivel és még ki tudja kivel nem, csak hogy lakótársait megfossza a forintoktól. A tacepao sze­rint már a rendőrség is el­járást folytat ellene ... De ne is folytassuk a mocs­kolódó iromány idézését, mert még valaki el találja hinni, hogy igaza lehet a plakátragasztónak. Aki egyébként más ötletekkel is előállt, például bemázolta a liftgombot (azét az emeletét, ahol ellensége lakik), sőt a postaládáját is megtisztelte ilyesmivel. (Hogy mivel? Nos, ezt a rövid szót inkább ne írjuk le az újságban ...) Azt talán felesleges is em­líteni, hogy buzgó telefoná­lónkhoz hasonló nevű nem lakik a házban. Mindezek után nem túlzás a feltétele­zés, hogy valami köze a lifttüzekhez is lehet — mert­hogy ezért szorult olyan gyakran javításra a felvonó. Néhányan a lakógyűlésen kijelentették, ha megtudják, ki választott ilyen aljas, su­nyi módszereket, ne kerül­jön a kezükbe ... Mielőtt ennyire elfajulnának a dol­gok, az újságíró úgy gondol­ta, kis magánnyomozás talán segíthet. Telefonon felhívtam né­hány lakót a házból, hogy — bár természetesen nem vá­daskodom — elmondjam, milyen hangulat alakult ki a rejtélyes feljelentő ellen. Az egyik hang aztán igen isme­rősnek tetszett, persze — ahogyan mondta — ő még sohasem tárcsázta a szerkesz­tőség számát. A neki szánt célzást azonban megérthette, s talán felhagy végre alantas szórakozásával. Ha így tör­ténik is, szeretném tudni, mi késztet embereket ilyes­mire, miféle hatásokra vál­nak ilyenné? Vagy nincsen-e valamilyen módja annak, hogy kiderüljön, ki űz spor­tot más életének megkeserí- téséből, s nem akad hatásos eszköz a megfékezésére ? Mert félő, hogy nem csak egy ilyen ember él közöttünk. P. D. Szégyen S ok cifra esetet lát­tam, tapasztaltam az elmúlt csaknem húsz év alatt, amióta új­ságíróként megyénk szá­mos iskolájában megfor­dultam, de az itt követ­kező eset példátlan. Egyik iskolánkban kitaláltak egy új módszert a rendetlen­nek kinevezett gyermekek büntetésére. M egmondhat- nám, melyik iskoláról van szó, de szándékosan nem teszem, mert nem vagyok abban biztos, va­jon másutt nem terjedt-e még el ez az elrettentő példa. Tehát az X. számú is­koláról van szó. Csaknem háromszáz tanuló zsúfo­lódik be a szűk tanter­mekbe. Az udvar tenyér­nyi, mozgásra ott is alig van hely. Ráadásul egész­napos az iskola, ami em­berfeletti erőfeszítést kí­ván a gyerekektől, akik­nek életkori sajátossága, a legtermészetesebb igénye a mozgás. Ezt tiltotta meg a tanári kar, illetve az egyik osztályfőnök, mondván: tilos az udva­ron futkározni, kergetőz- ni, egyáltalán mozogni. Kitalálták a dicsőség- és a szégyentáblát. Aki szalad­gált, annak kirakják a fényképét a falra, a szé­gyentábla felirat alá, hadd lássa ország-világ, mi­lyen nevelhetetlen a ko­misz kölyök. Egy édesanya kétségbe­esve kérte a segítségemet, mert bármikor elmegy délután az alsótagozatos kisfiú elé, állandóan ott látja a szégyentábláról mosolyogni. Az egyébként jó képességű gyerekre az a veszély leselkedik, hogy csak 3-as lesz magatar­tásból, mert kikerült a szégyentáblára. Nem kívánom minősíte­ni ezt a „nevelési mód­szert”, de elvenném attól a diplomát, aki ezt ki­agyalta. Mit is sulykoltak a legjobban didaktikából? Két dologgal nem szabad büntetni: munka elvégez­tetésével és nyilvános megszégyenítéssel. Ilyen alapon a szülők is „osz­tályozhatnák” a nevelő­ket, és tablókat^ készíthet­nének, külön a jó és kü­lön a rossz tanárokról. De addig is mielőbb tisz­tázni kellene, kinek is van szégyellni valója. Baraksó Erzsébet S, ___________________________é

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents