Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-23 / 69. szám

2 Kelet-Magyarország 1987. március 23. Mazsolák, agresszívek és... Vizsgázik az úrvezető Folyosói pszichózis. Egy­kori professzorom furcsa, ám találó kifejezése ötlik az eszembe, amint a leendő járművezetők beszélgetését figyelem Nyíregyházán, a Hatzel téri épület folyosó­ján. Még a hölgyekből is úrve­zető lesz — feltéve, ha jól töltik ki a teszlapokat, s megfelelnek a gyakorlati pró­batételen is. Egyre többen vállalkoznak a jogosítvány megszerzésére. 1986-ban me­gyénkben csak a „B” kategó­riára, vagyis személygépko­csira több mint hét és fél ezer engedélyt állítottak ki s alig-alig tudják összehozni a tanfolyamok órarendjeit a különböző oktatószervek. Az sem véletlen, hogy a megyei vizsgabizottságnál és az ATI- nál is bevezették hétfőn és szerdán az este fél hétig tar­tó ügyfélfogadást. Közben végeztek az érté­keléssel, újból behívnak mindenkit. Lapozgatják ki­javított tesztlapjaikat; a többség megkönnyebbülten sóhajt fel, mások viszont megadó mozdulattal nyúlnak a csekkért. . . (Ketten kresz- ből, műszakiból és elsősegély- nyújtásból is elbuktak.) Nagyrészt tisztességesen készülnek fel a vizsgázók — összegzik a tapasztalatokat. Sajnos azonban sokan — többségük fiatal — nem ve­twsiU komolyan u tanfolyamot, gyakran hiányoznak, s cso­dálkoznak a sikertelenségen. Ahogyan megtudom, ösz- szesen hetven autóval oktat­nak a megyében. Sokan mel­lékfoglalkozásként tanítják a vezetést, akik pedig saját autójukat használják erre a célra, azoknak megtérítik a költségeket is. Mátészalkán, az ATI ru­tinpályáján teljes a nagy­üzem. Néhányan már a vá­ros utcáin bizonyítják képes­ségeiket, két kocsi az aka­dályok között forgolódik, s többen még csak várják, hogy sorra kerüljenek. Egy nyírgyulaji kislány, Balogh Éva (aki egyébként a nyír­bátori gimnázium harmadi­kosa) is közéjük tartozik. Az elméleti vizsgája elsőre si­került, s ma dől el, lesz-e hamarosan jogosítványa. Oktatója, Füzesi János nem félti tanítványát: — Már a huszonötödik óra után el mertem volna hoz­ni vizsgára. Talpraesett, ügyes lány (nem véletlenül készül testnevelés szakra), és nem lesz baj vele. Bár Az első próbatétel mindenki ilyen lenne! Mert van, akin rögtön érződik, hogy képtelenség megtaníta­ni, de meg kell próbálni. Szerintem nem lenne rossz valami alkalmassági vizsgá­latot bevezetni az úrvezetők­nek sem ... Ütnak indul egy másik ko­csi. A jelölt egy harmincas fiatalember, akitől korábban — ittas vezetés, baleset oko­zása miatt — elvették a jo­gosítványát. Gyakorlatlan szememnek úgy tűnik, ruti­nosan vezet. Aztán egyszer- csak belemegy egy olyan előzésbe, amikor a belváros szűk utcáján két kocsi és két kerékpáros kerül egy vo­nalba. — A vezetési stílus tükrö­zi az embert és fordítva is — értékel később a vizsgáztató. Ez a fiatalember nem köve­tett el az előzésen kívül nagy hibákat, de agresszívabb az átlagnál. A vizsgaverkli nem áll meg, szinte minden napra jut a megyében néhány el­méleti, vagy gyakorlati vizs­gára készülő csoport. Aki ne­tán elbukik, az szidhatja a szigorúságot, a többség vi­szont örül ennek, hiszen nem mindegy, hogy mazsoláknak, vagy jól felkészített, higgadt járművezetőknek vagyunk kiszolgáltalva az úton. Papp Dénes Bő választék gyerekeknek Újdonságok a cipőfronton A vita tárgya egy fürdő­papucs. — Tessék megpróbálni, igazán kényelmes. Eddig ahol csak megfordultam, min­denütt kértek belőle. Roll Dezső, a Dunamenti Termelőszövetkezet üzletkö­tője jó kereskedő módjára kínálja portékáját a Topán Cipőkereskedelmi Vállalat nyíregyházi lerakatán. — Egy kicsit elkéstek — forgatja töprengve a minta­darabot Balogh Zoltán lera- katvezető. — Már rendel­tünk fürdőpapucsot bősége­sen. De nem bánom, próbál­juk meg. Kérünk mi is 4 ezer párat. Még el sem múlt a tavalyi nyár, mikor megtartották a hagyományos cipőbörzét, ahol az idei szezon modell­jeit mutatták be a kereske­dőknek. A tavaszi és nyári kollekcióból január óta ér­keznek a szállítmányok a le- rakatra. Sőt! Az áru egy ré­sze tovább is került az üz­letek raktáraiba, pultjaira. — Igazi divatújdonságot nem tudunk mutatni — ve­zet körbe a Topán nyíregy­házi mintatermében Balogh Zoltán —, de azért nem lehet panasz a választékra. Höl­gyeknek továbbra is a ké­nyelmes, laposabb sarkú láb­Meglopta „hódítóit” a nyíregyházi vígözvegy Egy időre kivonták a forgalomból Nem mindennapi Major Istvánná életútja. Most 36 éves, s a bíróság már 11 esetben ítélte el, valamennyi esetben vagyon elleni bűn- cselekmény miatt. Eddig 9 évet töltött büntetés-végre­hajtási intézetben. Egymásra tatának Társa, Holik Tibor, a szá­mok tekintetében — összes­ségében ■— őt is felülmúlja. Egy évvel fiatalabb Major- nénál, „csak" négyszer állt ugyan eddig bíróság előtt, de már 12 év veszett el szabad életéből, ennyit töltött lakat alatt. Az általa elkövetett bűncselekmények igen válto­zatosak: erőszakos közösülés, hivatalos személy elleni erő­szak, garázdaság — tehát az erőszakos jellegű cselekmé­nyek a meghatározóak. Nem véletlen, hogy ilyen emberek könnyen egymásra találnak. A férfiakhoz könnyen csa­pódó Majomé 1986 júniusá­ban ismerkedett meg B. J. Olvasónk írja Csalódás r avaly nyártól hosszas betegállomány után rokkant nyugdíjas lettem. Kedves figyelmes­ségnek tekintettem a volt munkahelyem szakszerve­zeti bizottságától a nőnapi meghívót a vállalati ünnep­ségre. Sajnos, a délutáni órákat fekvéssel kell tölte­nem, így nem lehettem je­len. Nemsokára ezután egy délelőtt hivatalos ügyben bementem a gyárba, s gon­doltam, hogy utólag átad­ják az ajándékot. Sajnos, tévedtem, közölték, hogy részemre, illetve akik nem dolgoznak, nem vásároltak ajándékot. Ne értsenek fél­re, nagyon rosszul érintett. Arra gondoltam, mi van akkor, ha mégis ott vagyok az ünnepségen és más kap, nekem nem adnak, mivel nyugdíjas vagyok. Borzasz­tó megalázó érzés lett vol­na, s nem az anyagi érték adása, hanem az erkölcsi megbecsülés hiánya miatt. Különösen, mivel régi dol­gozó vagyok és arról nem tehetek, hogy hosszas beteg vagyok. Ismétlem, ha a meghívót nem kapom, eszembe se jutott volna az egész! Elnézésüket kérem a za­varásért, de nagyon kikí- vánkozotl belőlem. Köszö­nöm, hogy soraimat elol­vasták. B. E.-né 4600 Kisvárda nyíregyházi lakossal. Bizal­masabb kapcsolat jött köz­tük létre: Majomé gyakran töltötte éjszakáit is a magát hódítónak vélő B. J.-nél. Anyagi gondja B. J.-nek nem volt. Jó körülmények között élt. Ezt a hölgyisme­rős hamar ' felismerte és a felismerését rövid időn belül közölte Holik Tiborral is. Megnyílt a „kincstár”... Természetesen közös elha­tározás született: megszerzik a gazdag úr pénzét, értékeit. A vádlottak ittas állapota erősítőén hatott, amikor B. J. lakására indultak. Meg­könnyebbülve tapasztalták, hogy az udvari ajtó zárva van. Valószínűnek tartották, hogy a lakásban nincs senki. Jól érezték. Egy, a kézközei­ben lévő baltával gyorsan sikerült a lakás ajtaját fel­törni. Ott benn pedig már minden könnyen ment. Ma­jomé ugyanis előzőleg min­dent kifigyelt: tudta, hol van a pénz és a „kedves lovag" ékszereit tartalmazó lemez- kazetta. A feszegetés után megnyílt a „kincstár", amely­ben 47 ezer forint készpénz, 6 aranygyűrű, a lakásból pe­dig egyéb ruhaféleség és műszaki cikk, mintegy 65 ezer forintos zsákmányt je­lentett a két bűnözőnek. Szerencséje B. J.-nek, hogy a rendőrség gyorsan intéz­kedett. Az elkövetők előke­rültek, de öt aranygyűrűn kí­vül mást már nem kaphatott vissza. Bizonyára valamed­dig várnia is kell rá. Megvárta míg elszunnyad Ügy látszik. Majomé va­lamilyen bájitallal „dolgo­zott", hiszen hasonló módon hatott K. L. nyíregyházi la­kosra is. A szegény özvegy (mert így íratja nevét: öz­vegy Major Istvánná) 1986 júliusában találkozott össze a később meglopott sértettel. Sok szórakozóhelyen jelentek meg. Este már csak a sóstói Krúdy Szálló felelt meg igé­nyeiknek. Nyilvánvalóan szo­ba is kellett. K. L. már nem volt a víg özvegy számára veszélyes, aki alig várta, hogy lovagja elszunnyadjon. Majoménak ezután már könnyű dolga volt: a fogas­ra felakasztott nadrág zse­béből csak ki kellett vennie a csekélyke 23 ezer forintot, amit rövid időn belül el is költött. Jogosan mondhatnánk vé­leményt a sértettekről is. Az ilyen szélhámosságok azon­ban akkor sem engedhetők meg, ha azok jellemgyenge személyek sérelmére történ­tek is. A két notórius bűnö­ző újabb évek elé néz: öz­vegy Majomét a Nyíregyhá­zi Városi Bíróság 3 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélte és elrendelte kényszer­gyógyítását, valamint szigo­rított őrizetét is. Holik Ti­bort 2 év és 8 hónapi sza­badságvesztésre ítélte és az ő esetében is elrendelte a szigorított őrizetet. Újabb óvek A többszörös visszaesők még büntetésük letöltése után is bennmaradnak a büntetés-végrehajtási inté­zetben, ahol sajátos módsze­rek alkalmazásával tovább folytatják a bűnelkövetők nevelését az együttélési sza­bályok, a munka tiszteletére, a becsületes életmód iránti igény felkeltésére. Ez öt évig tarthat még, s az el­ítélt magatartásától függ, hogy meddig, s az is: köz­ben rövidebb időre hazame- het-e, külső munkában részt vehet-e, fogadhat-e látogatót. Mindkét vádlott esetében mellékbüntetésül 4—4 évi közügyektől eltiltást is ki­mondott a bíróság. Az ítélet nem jogerős, de a bíróság előzetes letartózta­tásukat továbbra is fenntar­totta. Tehát egyelőre özvegy Majométól félni nem kell. Dr. Toronicza Gyula városi vezető ügyész beliket ajánlja az ipar a hét­köznapokra. Alkalmi viselet­re egyre többen keresik a magas tűsarkú cipőket, így ezek a fazonok ismét megje­lentek a választékban. Szan­dálokból bőséges lesz az el­látás. Zárt cipőkből ennél szerényebb volt a kínálat a börzén, a körömcipőkből pe­dig csak egészen keveset mutattak be. Annál nagyobb meglepetés érte a kereskedelem szakem­bereit a férfi- és gyermekci­pők bemutatóján. — Ezekből a termékekből évek óta nem láttam ilyen ragyogó kínálatot, mint a tavaly augusztusi árukivá­lasztáson — folytatja a lera- katvezető. — A gyermekek­nek a legkisebbtől a 40-es méretig teljes választékot vonultattak fel a gyártók. Változatosak a fazonok is. A hazai modellek mellett kevés import is pultra kerül az idei szezonban. Tavaly óta folyamatosan kaphatók az elegáns kínai női félcipők. (Egyetlen hátrányuk, hogy többségében szűk fazonúak.) Kedveltek a kínai edző- és textilcipők is. Ezek mellett cseh, NDK, valamint kevés lengyel áruval is találkozha­tunk majd az üzletekben. Egészen kis mennyiségben olasz, nyugatnémet és jugo­szláv modellek is érkeznek. Nem árt egy pillantást vet­ni az árakra sem. A bőr és a cipőkellékek drágulása miatt ha kis mértékben is, de emelkedtek az árak az előző szezonhoz viszonyítva. A leg­több cipő bőr felsőrésszel, korszerű technológiával ké­szül. Ezek háromszor annyi­ba kerülnek, mint a hagyo­mányos, műanyag felsőré­szes lábbelik, melyeket még mindig sokan keresnek me­gyénk boltjaiban. A meleg hónapokra mint­egy 600 ezer pár cipő és szan­dál megrendelésével készült fel a nyíregyházi lerakat. A mennyiség elegendőnek tű­nik, már csak azért is, mert a magas árak miatt a lakos­ság meggondoltabban vásá­rol. (h. zs.) Táborok sor« Üdülőkörzet Harangodon Nyíregyháza központjától 15 kilométerre, Nagykálló északi részén terül el Haran­god. Az 1979-ben feltöltött 52 hektáros víztároló, nagyon kedvező természeti környe­zettel rendelkezik. A tavat 200 hektár erdő övezi, amit tovább kívánnak növelni: a változatos domborzatú, jó levegőjű terület Nyíregyháza lakosságának, valamint a környékén élőknek az igé­nyeit kitűnően kielégítő pi­henőhellyé alakulhat. Harangod 1986 júliusában másodszor adott otthont a nemzetközi TÉKA-tábornak, ahol több mint 700-an vettek részt közös munkában ha­gyományaink — kézműves­ségek, táncház — ápolásában, gyakorlásában. 1986 nyarán kezdődött és szeptember 20-án fejeződött be a Makovecz Imre és mun­katársai által tervezett 250 négyzetméter alapterületű, 350—400 főt befogadó „kö­zösségi csűr” építése. Az idén kezdik el megvalósíta­ni, szintén Makovecz-stílus- ban a csűrhöz illő szociális blokkot, az épületegyüttes harmonikusan alkalmazkodik a tájhoz. Elkezdték és május 1-re fejezik be a kajak-kenupá- Tyák kialakítását a tavon. Az intenzív halászat megszűné­sével lehetővé válik a hor­gászat is. Tervezik kompjá­rat kiépítését, amivel a tá­bor megközelítése igen cél­szerű és romantikus lesz. A gépjárműforgalomhoz 2,2 ki­lométeres aszfaltutat építe­nek az Arany János út—Ha­rangod vonalában. Cél a fürdési lehetőség megvalósí­tása is: 1986-ban iszapkotrás volt a tábor partszakaszán, s még további munkákra van szükség. 1987 nyarán, a 700—800 fős TÉKA-tábor mellett gyere­keknek napközis, számítógé­pes, hagyományőrző, továb­bá néptánc- és környezetvé­dő tábort szerveznek, melyek összességében kb. 2000 fiatal táboroztatását jelentik. Szabó Csaba Négyzetmétere egy forint Akar ön parkot gondozni? Részlet egy felhívásból. „A közterület-fenntartó vállalat lehetőséget biztosit önnek szerződéses parkgon­dozási munkák végzésére. Szabad idejében részt vehet környezete zöldfelületeinek gondozásában ...” — Mindannyian szeret­nénk, ha Nyíregyháza szép, tiszta, és virágos lenne — mondja Darida Béla, a köz­terület-fenntartó vállalat parképítési ágazatának ve­zetője. — A lakosság évek óta kifogásolja, hogy a város új lakótelepeinek tavaszi nagytakarítása a belvárosé­hoz képest legalább egy hó­nappal elkésik. Sajnos, a la­kótelepi parkok gondozásá­hoz nincs annyi emberünk mint kellene. Ezért arra gon­doltunk: az új városrészek parkfelületeinek takarítását, ápolását szerződéses vállal­kozóknak adjuk ki. A vállalat a szerződésbe adott parkban is géppel le­nyírja a füvet, azonban ott kapálni, gereblyézni, takarí­tani a bérbe vevőknek kell. A közterület-fenntartó vál­lalat a március 15. és no­vember 15. közötti időre ösz- szesen 31 fővel és 5 iskolával köt parkgondozási szerződést. Mennyiért? A cég egy négy­zetméter parkfelület 8 hóna­pi rendben tartásáért egy fo­rintot fizet. Ezek szerint, ha valaki mondjuk 20 ezer négyzetméter parkfelület gondozását vállalja, és a szerződésben rögzített köte­lességeit maradéktalanul tel­jesíti — amit a vállalat na­ponta ellenőriz —, a nyolc hónap alatt összesen 20 ezer forintot kap. — E munkára van elegen­dő jelentkező (aktív dolgozó, nyugdíjas, leszázalékolt) — folytatja Darida Béla. — A cég már tavaly is kötött ha­sonló szerződéseket, de azok 50 százalékát a vállalkozók nem megfelelő munkája mi­att felbontotta. Volt, akitől bizonyos összegű bért kellett levonni. Természetesen jó néhányan nagyon rendesen dolgoztak. A lényeg az, hogy a vállal­kozóknak az illető parkfelü­letet bármely napszakban, de naponta kell gondozniuk. Egy emberre a lakóhelyéhez közel minimum 5 ezer, ma­ximum 20 ezer négyzetméter parkfelületet bíznak. A közterület-fenntartó vál­lalat mindettől azt is várja: ezáltal növekszik az efféle te­vékenység megbecsülése is. (cselényi)

Next

/
Thumbnails
Contents