Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-21 / 68. szám

„én I Kassák Lajos vagyok” DE KI VOLT Ö VALÓJÁBAN? AUTODIDAKTA KÖLTŐ? FOLYÓIRAT-SZERKESZTŐ? IRODA­LOMSZERVEZŐ? FORRADALMÁR GONDOLKODÓ? FESTŐ­MŰVÉSZ? Talán így lenne pontos a válasz: egy személyben mind­ez, de elsősorban mégiscsak irodalmár volt. Pedig elég távoli vidékről érkezik a Parnasszusra: „messze idők­be visszatekintve csak birka­pásztor, parádés kocsis, ka­zánkovács, suszter, foltozó szabó, szolgáló és mosónő ro­konaim voltak..." — írja; s bár patikai laboráns apja, s mosónő anyja taníttatnák a szülővárosban, Érsekújváron; Kassákon már 12 éves korá­ban markánsan jelentkezik a később is legalapvetőbb jel­lemvonás, a konok öntörvé- nyűség. A gimnáziumban ugyanis szándékosan megbu­kik minden(!) tárgyból, mert ő — Sporni úr műhelyében — lakatosinas szeretne lenni! Vágya teljesül, s a mester­ség kitanulása után Győr, Budapest, Angyalföld, a mun­kásmozgalommal való talál­kozás életének fontosabb ál­lomásai — valamint egy Roz- ka nevű munkáslánytól ka- ,pott Petőfi-kötet. Ennek — s bármily különösen hangzik is, elsősorban a János vitéz — hatására jegyzi el magát örökre az irodalommal. Szépírói munkájának elő­készítése, a munkanélküliség, s a kalandvágy miatt is 1909- ben Gödrös, majd Szittya ne­vű társával gyalogosan, hol éhezve, hol koldulva bejárja Ausztriát, Németországot, Belgiumot és — Ady példá­jától is ösztönözve, de meny­nyire más mecenatúrái hát­térrel ... Párizsba megy. S bár a világ fővárosa nem váltja ki sem csodálatát, sem tiszteletét (én láttam Párizst és nem láttam semmit),,föl­halmozott élményei, átélt szenvedései, a nemzetközi történelmi dimenziók érzéke­lése még inkább megerősítik elhatározásában. Hazatérté­től haláláig az irodalomnak él. Baloldali folyóiratokat in­dít (A Tett, 1915; A Ma, 1916) s első verseskötete, az „Épősz Wagner maszkjában” már eredeti, avantgárd húrokon szólaltatja meg a világhábo­rú katasztrófájában égő Európa félelmeit; nemsokára megszületik a méltán híres antológiadarab, a Mesterem­berek, s a költő politikailag is egyre radikálisabbá vá­lik; már 1918 novemberében kommunista köztársaságot követel. A Tanácsköztársaság alatt az írók Szakszervezeté­ben, a Közoktatásügyi Nép­biztosságon, s az Írói Direk­tóriumban dolgozik, noha „el­vileg állást foglal az írók párttagsága ellen”. A Tanácsköztársaság bu­kása után emigrálni kénysze­rül (1927-ben tér haza Becs­ből), s nagyszabású alkotás­ban, a Máglyák énekelnek (1920) dadaista jellegű kép­soraiban siratja el a forradal­mat: „Gondoljatok a megfe­szítettre! I Ezt mindig a da­rutollasok kiáltották, akik tü­zes fogókat hordtak / a sze­meikben ..Ám emlékező magatartásának további erő­södése már befelé fordulást sejtet (A ló meghal, a mada­rak kirepülnek, 1925), s a köl­tő rövidesen úgy véli: a for­radalom lehetősége hosszú távra elveszett. Ekkor fordul a konstrukti­vista eszmékhez, amely az ember valamikor eljövendő forradalomra nevelését, bel­ső átalakítását célozza. Töb­bek között ezen elgondolás értelmezése körül keveredik vitába az illegális párttal, kölcsönösen elhidegülnek egymástól, s mivel Kassákot A felszabadulás után Kas­sák újult erővel lát munká­hoz, de személyi kultusz iro­dalompolitikája egy időre háttérbe szorítja. A festé­szetben vigasztalódik, Buda­pesten s Párizsban van ön­álló kiállítása. Az 50-es évek második felétől megjelenő kötetei klasszicizált letisztult­sággal, az öregség fájdalmá­val, a magány hangján szó­lalnak meg. Életművének hatása a mo­dern magyar lírára óriási je­lentőségű. Akárcsak az az emberi tarfás, következetes­ség, amelynek indítékairól — az Egy ember élete című ön­életrajzi regényét Gorkij mű­véhez mérő — Déry Tibornak maga vall: „Nem békéltem meg, nem bocsátottam meg semmit. Sokkal csúfosabb örökséget 'hagytak rám őse­im, sokkal több keserűséget oltott belém a világ, semhogy életem végéig megbékélhet­nék ...” 1967-ben halt meg, s mind­végig megmaradt KASSÁK LAJOS-nak .. . Jánosi Zoltán Kassák Lajos: Eleinte úgy gondoltam, Szittyának nem szólok semmit az elutazásomról, de aztán eszembe jutottak a tönkretett bútorok, nagy lelkiismeretlenség lett volna őt ott­hagyni a szállodás karmai között. Már majdnem kéthónapi házbérrel tartoztunk, s ráadásul ha még a tönkretett bútorait is meglátta volna a szállodás, a csontjait is összetörte volna Szittyának. A szekrények­nek már se hátuk, se fenekük nem volt. Már csak jó erősen meg kellett volna fúj­ni ezeket a vázakat és összedőltek volna. Az ágyakból is kiszedtünk minden máso­dik deszkát és már alig lehetett feküdni bennük. Mi lesz, ha a gazda mindezt ész­reveszi. Szittya az első pillanatokban elvadultan nekem támadt, aztán megnyugodott, s hogy a bútorokról kezdtünk beszélni, va­lami gonosz kölyökkedvvel nevetgéltünk a gazda majdani kétségbeesése fölött. — Ke­gyetlenül le vagyok rongyolódva — mond­tam Szittyának —, se felső-, se alsóruhám, ha lehajtok, kilátszik a mezítelen húsom. — Várj meg — ajánlkozott Szittya. — Átszaladok az oroszokhoz és talán tudok tőlük valami nadrágot szerezni. Lihegve szaladt vissza egy ócska holmi­val. Fölhúztam s mivel a két nadrág nem volt egyformán rongyos, egymást foltozva szépen betakartak. Szittya összecsomagolta irkafirkáit és nagyon barátságos hangulatban kijött ve­lem az állomásra. Megtaláltuk a követség szolgáját, de még itt sem adta át a jegyet, azt mondta, hogy egy állomásig ő is velem utazik. — Szervusz — mondta Szittya a búcsú­Csavargások (Részlet az Egy ember életéből) zásnál. — Iparkodj, barátocskám, tanulj sokat és lehet, hogy mégiscsak lesz belő­led művész. Mindig nagyon imponáltál ne­kem, hogy olyan kemény, akaratos ember vagy. Istenem, ha én is úgy el tudnám ma­gainat szánni valami érdemes dologra. — Két kézzel szorongatta a kezemet és láttam, ennek a vén, szeszélyes gyereknek könnye­sek most a szemei. — Szervusz barátocskám — mondtam én is. — Ha egyszer Pestre jössz, látogass meg, ha nekem akkor már jól megy a dolgom, veszek neked bádognadrágot, hogy ki ne rojtolódjanak a lábszáraid és olyan cipőt csináltatok neked, aminek a kérgeit egész napi járással sem tudod elcsámpásí- tani. Fölültem a vonatra, a kerekek beleza­katoltak az idegeimbe, kinéztem az abla­kokon és láttam, hogy elmarad mögöttem Párizs, ahová én éhen és szomjan elzarán­dokoltam, amiről gyönyörű verseket olvas­tam, gyönyörű legendákat hallottam, s amiből íme, nem láttam, semmit. Ha most számadást csináltam volna, meg kellene kérdeznem magamtól: — Ér­demes volt mindez? Mi végre is vagyok én a világon? Mi hajt engem, mért nem maradtam meg földtúró parasztnak, vagy mért nem maradtam meg türelmes igavo­nó baromnak a gyárakban, mini az én apáim és testvéreim. Pest. Pest. Egyedül voltam, a mozdony szikrái el­szálltak az ablakom előtt, elvarázsolt ko­csiban utaztam a tengerek fenekén. a jobboldal egyre erősebben támadja — 1928-ban a vég­ső forradalomra nevelés, s Lenin dicsérése miatt izgatá­sért fogják pörbe; 1932-ben pedig egyszerre kilenc sajtó­per folyik lapja ellen —, a költő egyre szubjektivebb hangot üt meg, egyre jobban elszigetelődik, magára marad. 100. születésre Tisztelet egy elköteleze Száz éve, 1887. március 18- án született Berény Róbert, XX. századi festészetünk egyik legjelentősebb mestere. Jel­legzetesen nagyvárosi művész volt, intelligens, nyugtalan, töprengő alkat, aki a századelő forrongó lelkületének megfe­lelő művészi kifejezést keresve néhány társával együtt a ma­gyar festészet késésben lévő óráját az akkoriban vezető francia haladáshoz igazította. Budapesten született. A pol­gári jólét, amely gyermekségé­ben körülvette, módot adott kivételes képességei kifejlesz­tésére. Korán feltűnt nemcsak festői, de zenei hajlama is. Gyermekkori jóbarátai közé tartozott Reiner Frigyes és Weiner Leó, akikkel sok ben­sőséges házimuzsikálás élmé­nye is összefűzte. Winert 1911- ben meg is festette. A festészetben kezdetben Munkácsy Mihály képei von­zották: „Igen sokáig Munká­csy volt az ideálom. Munkácsy szeretete Rembrandhoz veze­tett." Tanulmányait 1904-ben a Mintarajziskolában Zemplé- r.yi Tivadarnál kezdte el, de az idejétmúlt akadémikus fes­tői irányban csalódva 1905- ben Párizsba, az új művésze­tek Mekkájába utazott, ahol a Julian akadémián képezte to­vább magát. A századelő iz­galmas útkereséseiben Cézan­ne, Picasso, Matisse műveivel megismerkedve hatásuk alá került. A haladó avantgarde mű­vészcsoporthoz csatlakozott, amelyet a hazai polgári radi­kalizmus szűk köre, köztük a fiatal Lukács György támoga­tott. 1911-ben léptek először a hazai közönség elé műveikkel, amelyekben a gondolati beál­lítottság, az intellektuális ízű elemzés, az objektív részlet- problémák tanulmányozása, az anyag szerkezeti elemeire bon­tása az érzelmi indíttatású hagyományos alkotásmóddal szemben forradalmian hatott. A csoport a motívum isme­retelméleti szerepét hangsú­lyozta az alkotásban. Berény a Nyugatban megjelent .tanul­mányában a látványt csupán jelnek tekintette az elemzésre szoruló valóság körülírására. A Nyolcak tagjai tudatosan forradalmároknak tartották magukat, és művészi egyénisé­güket a kubizmus, a futuriz- mus, a konstruktivizmus egy­mást követő áramlatainak szellemében formálták. Nem­csak a művészetben, az élet­ben is forradalmi változások­ra törekedtek, keresték az utat a haladó mozgalmakhoz. Berény elkötelezett művész volt, aki 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság megalaku­lásakor a művészeti ügyek irányításában tevékeny részt vett. Fegyverbe, fegyverbe cí­mű toborzóplákátja agitatív erejével a magyar plakátmű­vészet klasszikus eredménye. A Tanácsköztársaság bukása után neki is, mint haladó éi telmiségünk legjobbjainak emigrálnia kellett. 1926-ig Berlinben élt. Keve set dolgozott, a levert forrad; lom után nehezen talált magi ra. Hazatérve munkásságána új szakasza kezdődött me; A harmincas évek végé előre megérezve a bekövetke2 háborús események megrá; Heltai Je Tudd meg: szab: Szó nem butít, f Se rang, se kincs Az, aki nyíltan í Az látszatot lené Nincs letagadni, Tudd meg: szaba Ajkát hazugság n Aki üres jelszók; Nem áltat, nem Nem alkuszik mi Bátran kimondja Nem nézi azt, he Sem azt, kinek kij Nem bámul görn S embernek nézi Tudd meg: szaba Ha neve nincs is Vagy forró, vagy Tüzet fölöslegese Van mindene, ha Mert nem szorul Nem áll szemére Mindég kevélyen Vállalja azt, ami És győzi szívvel, Helyét megállja Többször cirógat, De megmutatja o Szabad akar mar Szabadság! Ezt a Könnyelműn, ing Tudd meg: szaba Oly áhítattal mai Mint istenének sz Szabad csak az, k ínség, veszély, ki És lelki béklyó t< Hiába őrzi porka Az sose rab, ki b Az akkor is, ha 1 Gazdag, hatalmas Ez nem ajándék. Hol áldozat nincí Ott van csupán, Meghalni tudnak De nem azért dú Hogy azt csináld, S mindazt, miért Magad javára let Mert szabadabb : A szabadság nerr Nem a te árud. IV Mint a reményséi Mint a virág, mell Ráönti illatát a s Hogy abból jótes' Minden szegényn Míg több jut egyi Nincs még szabac Amíg te is csak n Te sem vagy még 1945. május 1. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Heltai Je

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents