Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-20 / 67. szám
1987. március 20. Kelet-Magyarország 3 Jobban hasznosítani termőföldjeinket Bánfalvi András szabolcs-szatmári képviselő felszólalása az országgyűlésen A földtörvényről szóló vitában csütörtökön felszólalt Bánfalvi András, üjfehértói tsz-elnök, Szabolcs-Szatmár megye 4-es számú országgyűlési választókerületének képviselője. — Mint termelőszövetkezeti vezető örülök annak, hogy a jövőben az üzemi hatáskör nő a föld feletti rendelkezés tekintetében, a hasznosítás irányát és módját leginkább ott döntik el, ahová ez tartozik. Ez jól megfontolt össztársadalmi érdekünk is. Ezért okoz nekem gondot, hogy a törvény „hasznosításra alkalmatlan” kategóriát is elismer, amelynek adaptálása reális viszonyítások hiánya miatt igen körülményes. Ennek elbírálása egyrészt gazdaságossági indokokat vet fel, másrészt pedig attól függ, hogy ezeket a területeket milyen minőségű földhöz hasonlítjuk. Az elmondottak közérthetőbbé tétele miatt említem, hogy például Szabolcs-Szatmár megyében sok helyen a 6—7 aranykorona értékű földet is kénytelenek-művelésben tartani, mert csak olyan van. Máshol mondjuk a 20 aranykoronás terület „hasznosításra alkalmatlan” lehet, mert körülötte 35 aranykoronás földek terülnek el és ehhez viszonyítanak. Javaslom, hogy a végrehajtási utasításban ez a kategória konkrétabban kerüljön megfogalmazásra. Kétes érzelmekkel fogadom a törvény 74. szakaszában foglaltakat, amely a földhivatal bírságolási jogosítványát említi. Nem mintha nem értenék egyet a földművelési kötelmek betartásával, de furcsállom, hogy a bírságolás szigora csakis a hivatásszerű földművelőkre irányul. Javaslom, hogy a rendeltetés szerinti használat mindenkire egyformán legyen kötelező, bármilyen jogon is használ valaki földet. Itt említem meg a termelésből kivont és állami kezelésbe vett területek több helyen tapasztalt ápolatlanságíjí. Közutak szélén, parkírozók mentén, közlekedési csomópontoknál és egyéb más helyeken található gyomtengerekre gondolok, amelyek fertőző gócként fenyegetik a közvetlen szomszédságukban elterülő, rendszerint példás gondossággal megművelt nagyüzemi táblákat, vagy zártkerti ingatlanokat. A gyengébb, vagy gyenge minőségű földeken gazdálkodó termelőüzemekről szólva elmondta: — Országunkban köztudottan lényeges eltérések vannak a földek minőségét, termőképességét illetően. Elég, ha egyfelől a hajdúsági löszhátot, Fejér megye földjeit. vagy a Kisalföld igen jól termő földjeit említem, másfelől Szabolcs-Szatmár, Borsod, Somogy és Nógrád megye homokos, hegyes, vonulatokkal tarkított adottságaira utalok. Az említett gazdaságok szántóterületében több olyan tábla is van, amelyről már a tavaszi vetés idején maguk is tudják, hogy ez a terület nem fog számottevő termést hozni. Ezek a táblák ugyanis nagyon alacsony aranykorona értékűek és termőképességű- ek, és nem alkalmasak szántó művelésbe tartásra. S hogy mégis ott vannak, az kifejezetten közgazdasági indokokkal magyarázható. Ennek a közérthető megvilágításához feltétlenül ismertetnem kell a nagyüzemekre vonatkozó szabályzórendszer legfontosabb előírásait. Az adózási és támogatási rendszer már hosz- szú távon az egy hektár szántóra jutó átlagos aranykorona értékére alapozva osztályozza a gazdaságokat. A rendelet szerint a 19 aranykorona alattiak a kedvezőtlen adottságú kategóriába tartoznak és árbevételük után állami támogatásban, árkiegészítésben részesülnek. Minél alacsonyabb ugyanis a szántó átlagos aranykorona értéke, annál magasabb az állami támogatás. Így az üzem elsődleges érdeke, hogy a gyengébb minőségű földek felhígítsák a szántó átlagát. Ez az intézkedés jószándékú módon akarja kiegyenlíteni azokat a jövedelmi hátrányokat, amelyek az ott gazdálkodókat érik a gyengébb föld kisebb hozamai miatt. Az árkiegészítés intézményének fenntartása helyes, hiszen egyrészt kifejezésre juttatja, hogy a gyengébb minőségű földek termésére is szüksége van a népgazdaságnak, másrészt a hozamokhoz viszonyított, egyre növekvő költségeknek is ellentételezője. Talán már folytatnom sem kell, hogy valamennyien lássuk: bizony itt a népgazdasági és az üzemi érdek ütközik. Ez a gyakorlat az észszerű, vagy ahogy mondani szoktuk, a racionális föld- használat ellen szól. Márpedig a szabályzórendszernek a talajadottságokra legjobban épülő termelési szerkezet kialakítását kellene ösztönözni. Kívánatos azért, hogy a szabályzórendszer erőteljesen szelektáljon a mezőgazdasági termelés területi elhelyezkedését illetően is. Arra ösztönözze a gazdaságokat, hogy a rendelkezésükre álló földeken valóban a legjobb hasznosítással gazdálkodjanak. Az elmondottak igazolására említem, hogy Szabolcs-Szatmár megye gazdaságilag elmaradott térségében 30 tsz saját megítélése szerint is mintegy 15 ezer hektár szántóterületet kellene erdőként vagy gyepként hasznosítani. Ennek megvalósítása a mai feltételek között itt tovább élezné az egyébként is tartósan meglévő közgazdasági feszültségeket. A szabályzórendszer úgy orientáljon, hogy a termelés területi elhelyezkedésében fennmaradjon és jobban érvényesüljön az egyenlő versenyhelyzet. Nem akarok bővebb közgazdasági fejtegetésbe bonyolódni, csupán csak igazolni szeretném, hogy az ésszerű, művelési ágnak legjobban megfelelő földhasználatot önmagában egy jó földtörvény nem oldhatja meg, ahhoz feltétlenül párosulnia kell a célirányosan kapcsolódó szabályzórendszernek is. Ezek esetleges átértékelését tisztelettel ajánlom a kormány jóindulatú figyelmébe. Végezetül arról szólt, hogy a tartós földhasználat jól töltötte be hivatását. Felszólalását így .fejezte be: Bízom benne, hogy a most alkotott — és általam elfogadásra javasolt — törvény hosszú távon eredményesen fogja szolgálni népünk érdekeit, melynek gyakorlati megvalósításában lehetőségeimen belül magam is részt akarok venni. Bánfalvi András VÁD: könnyű a kisszövetkezeteknek, mert nekik megengedték, hogy sok pénzt adjanak a tagjaiknak, dolgozóiknak. Fizetnek, mint a katonatiszt, eközben pedig felélik a jövőjüket, mert a fejlesztéshez szükséges pénzeket is hazahord- ják. VÁLASZ: illetékes helyen kiszámolták, ha például a nagyszövetkezetek ugyanolyan szigorú közgazdasági feltételek közé kerülnének, mint a kicsik, a nagyok kétharmada azonnal tönkremenne. Hol az igazság? Alighanem a szakemberek se tudják. Az újságban jószerivel csak egy valamire vállalkozhatunk: 'megvizsgálunk egy konkrét esetet, megnézzük mondjuk a Nyíregyházi Villamosgép-ja- vító Kisszövetkezetet es meg- próbálunk ebből általánosít- ható tapasztalatokat levonni. — Az Elekterfém Szövetkezetről váltunk le, egyöntetűen az egész villamosgépjavító részleg. Nem értettünk egyet, számos ottani gazdasági intézkedéssel — mondja Szűcs János műszaki vezető. — 1985. január 1-én a részleg a saját lábára állt. Innentől kezdve számítunk kisszövetkezetnek. Szigorúbb normák — Első dolgunk az volt, hogy a normát mintegy ötödével felemeltük — veszi át a szót Beleznay József, a kisszövetkezet elnöke. — Ugyanakkor viszont mi a teljesítmény arányában díjazzuk az embereinket, ellentétben a népgazdaság más területein tapasztalható gyakorlattal, ahol a normát meghaladó teljesítményeket — bizonyos ponton túl — mind kevésbé ismerik el, illetve ismerhetik el a cégek. Ott a melósnak nem éri meg túlságosan hajtani, már csak azért sem, mert akkor hamarosan rendezni fogják a normáját, vagyis ugyanazért a pénzért többet kell majd neki izzadni. Hogy milyen az itteni követelményrendszer, azt — munka közben — JuhásZ Gyula géplakatos magyarázza el. — Ennek a 70 kilowattos motornak szét- és összeszereléséért 1500 forintot kapok. Ez a tarifája. Minél hamarabb megcsinálom, annál jobban járok. Annál hamarabb kezdhetek egy másik darabhoz, amiről szintén tudom előre, hány forintot fogok érte kapni. Itt nem érdeke az embereknek a teljesítmény visz- szatartása, hiszen amennyivel többet dolgoznak, arányosan, annyival többet keresnek. Számviteli szaknyelven szólva: a szabályozás a kisszövetkezeteknél felmentést ad a degresszív bérezés alól. Ezt sokan irigylik a kicsiktől. Mi az, amit nem irigyelnek? Mindenekelőtt azt, hogy ezeknél a szövetkezeteknél élesben megy a játék. Ha bajba kerülnek, tönkremennek. Még csak nem is ácsingózhatnak központi segítség után. Köztük és a költségvetés között egyirányú a pénzáramlás. A kicsik csak befizetnek, kapni nem kapnak semmit. (Legalábbis ingyen nem.) Ezenkívül ezek a cégek nem manipulálhatnak bizonyos termelési tételekkel. Például nem számolhatnak el anyagkezelési költséget. Magyarul: néhány dolgot nem fizettethetnek meg a fogyasztóval. Olyasmit sem, amit mások viszonylag könnyen felszámolnak a saját vásárlóiknak. Feltehetnénk azt a kérdést is: mekkora az improduktív, adminisztrációban foglalkoztatott emberek aránya az összlétszámhoz viszonyítva. Ha ugyanis nagyon magas, az jelentősen megdrágítja a termelést, végső soron magasabbak lesznek az árak. A nyíregyházi kisszövetkezetnél viszont a „nem termelők” aránya mindössze 8 százalék. Nyilván ez is segített abban, hogy — ellentétben az általános tendenciával —• ők engedni tudtak az áraikból. „Éjjeli" energiával Nincs mese. Akik kisszövetkezet alapítására adják a fejüket, azoknak az átlagosnál hatékonyabban, ésszerűbben. a lazaságot, italozást kizárva kell dolgozni. — Milliók múlhatnak látszólag kis ügyeken — közli a műszaki vezető. — Például: mindenki tudja, éjszaka lényegesen olcsóbb a'z áram, mint nappal. így aztán ahol nem feltétlenül a „nappali” villamos energiára van szükség, ott éjjel csatlakozunk a rendszerre. Vagy. Ügy találtuk: a szövetkezetnek az a legolcsóbb, ha az üzleti utak során a magánautókat használjuk. Nem kell sofőr, nem kell külön személykocsit fenntartani. Ugyanakkor ha elindulunk valamerre, arrafelé egyszerre több kuncsaftot keresünk fel. Mi több, visszafelé lehetőleg hozunk is, szállítunk valami árut. Volt már olyan, hogy három mázsa csapágy utazott a „maszek” autó hátsó ülésén, illetve csomagtartójában. Az elnök mindehhez hozzátette: jóformán minden egyes megrendelő céget felkeresnek és megkérdik: elégedettek-e a kisszövetkezet által javított, felújított gépekkel. Tény, hogy rendkívül kevés reklamációt kapnak. — Tévednek azok, akik azt hiszik, feléljük a jövőnket. Nálunk legalábbis erről nincs szó — mondja Matvej Andrásáé főkönyvelő. — Igaz ugyan, a tagok évi átlagjövedelme 100 ezer forint és ez a környéken nagy pénznek számít, de ennek az összegnek munkafedezete van. Amennyivel többet fizetünk, annyival jobb a hatékonyságunk. És nálunk nem azokat a forintokat viszik haza az emberek, amelyeket fejlesztésre kellene költenünk. Sőt. Most is a szabadon elkölthető pénzünknek több mint kétharmadát fordítjuk beruházásra. És ezt megszavazta a 105 emberből álló kollektívánk. Pedig szét is oszthattuk volna azt az összeget. Kiszolgálni a piacot Nehéz elhinni persze, hogy a tagok önként lemondanak olyan tiszta pénzről, ami minden további nélkül a zsebükbe vándorolhatna. Nehéz elhinni még akkor is, ha tudjuk, ennél a kis cégnél az átlagéletkor 30 év alatt van, tehát könnyű a jövőre, annak megalapozására apellálni. Mégis túlléptek az emberek a pillanatnyi érdekükön, hiszen a szabad pénzek nagyobb részéből fejleszteni fognak. A kollektíva megértette: ha holnap nem vesznek egy modern gépet, nem bővítik a csarnokot, holnapután már elkésnek vele. A megrendelő elpártol tőlük. Magas jövedelem pedig csak addig van, amíg munkát hoz a kuncsaft. Ám ha nem lesz mit csinálni, egész egyszerűen fizetés se lesz. Abban az esetben a bukás elkerülhetetlen. A kisszövetkezet senkitől sem várhat mankót. A nyíregyházi villamosgépjavítóknál persze ilyesmitől nem kell tartani. Megalakulásuk, leszakadásuk óta jeí lentős termelési eredményeket értek el. Vagyonukat, árbevételüket és nyereségüket nagymértékben megnövelték. Tavalyi gazdálkodásuk révén például közel 18 millió forint nyereséget könyvelhettek el. ★ Bár egyedi esetet hoztunk fel, alighanem ebből is sok minden kitűnik, sok minden általánosítható. A kicsik megtanulták félni, tisztelni és megfeszített munkával kiszolgálni a piacot. Az irigy- kedők, vádaskodók erről ne feledkezzenek el. Meg aztán a gazdasági szabályozókat nem a kisszövetkezetek alkotják. Azok csak alkalmazzák, idomulnak hozzá, élnek vele. Sztancs János m mtazom haza Budapest- ml ről Nyíregyházára péntek délután. Helyjegyem van, nem ülhetek akárhová. Pedig szívem szerint messze elkerülném ■a fülkét, hová a MÁV szeszélye sorsolt. „Finom” társaságba keveredem ugyanis — két szabolcsi „csávó” (tőlük az elnevezés) szórakoztatja egymást mellettem. A jelenlévő további öt utast, s jómagámat azonban már kevésbé — kivált, hogy vodka- és sörvedelésüket egyre hangosabb kurjonga- tással kísérik. Mi, az elnyomott többség, kínosan feszengünk, megbotránkozásokkal teli pillantásokat váltunk. Persze hasztalan — ők ügyet sem vetnek ránk. Ami nem is csoda, ha hozzávesszük, hogy Ceglédnél már csak valami fülsértő nótázást képes belőlük kipréselni alkoholtól zsibbadt agyuk, bizonyos szegény mámnál, aki valahol elhagyta a pipáját. Karate a vonaton Én még bírom a gyűrődést”, ám egy atlétatermetű férfi idegei gyengébbek lehetnek az enyémtől, mert erőltetett jólneveltséggel a két vidám fickó tudomására hozza; vagy hagyják abba a gajdolást, vagy keressenek maguknak más helyet. Embereinkből egy csapásra _elillan a mámor, szelíd részegekből szempillantás alatt sértett fenegyerekekké vedlenek. — Mi van haver? — kérdezi az idősebbik. Nem mintha nem fogta volna fel, miről van szó, csak megszokásból. Ámde hiába fárasztja magát, válasz nem érkezik amúgy is költői kérdésére.' Nem teszi zsebre a hallgatást: — Előveszem a borotvámat — jelenti ki felfor- tyanva társának, de az leinti: — Hagyjad testvér, lerúgom én a fejét ennek a nagypofájúnak. Erre már csak felnéz újságjából a fenyegetés címzettje. Végigméri a magas sarkú cipőstől is nálánál majd egy fejjel alacsonyabb siheder fiút, és angyali türelemmel megszólal: — Na, kifelé! Amaz, mintha rosszul hallana, nagy szemeket mereszt a „testvérére”, majd miután felméri a számára kedvezőtlen erőviszonyokat, felugrik. — Ide figyelj! — kakaskodik. — Én másfél évet karatéztam, ne kötekedj velem, mert megjárod! A múlt héten úgy felrúgtam az egyik munkatársamat, hogy csákányosiól együtt beesett a gödörbe, amit ástunk. Az atléta termetű úr szemlátomást nem azok közül való, akik tulajdon árnyékuktól szoktak megijedni. Gondosan összehajtja Népsportját, feláll, s bámulatos hozzáértéssel a folyosóra penderíti a harcias ex-, karatékét, borotvatulajdonos rokonával egyetemben. aai, az események szem- Iwm lélöi, lélekben felkészülünk egy látványos verekedésre, de legnagyobb meglepetésünkre elmarad. Csak néhány cifra káromkodásra telik a rajcsúros páros kurázsijából. — Rómában, mint a rómaiak ... — ül le jótevőnk szerény késpengemosollyal, s még mielőtt újra beletemetkezne hírlapjába, bosz- szúsan hozzáteszi: — Én tanítottam karatéz- ni a marhát, de már nem ismer meg ... Czine Gáspár Kisszövetkezet—nagy nyereség r ' ■■ | ■ a m y | f f Nagy teljesítményű villanyciesDen megy o „jcmgk sríH"i““^
