Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-13 / 37. szám

Kelet-Magyarország 1987. február 13. Versenynaptár — ’BT Rangos események — nemzetközi versenyek Egy-egy hétvége elmúltával sokszor hangzott el a megállapí­tás: „Ismét magunk mögött hagytunk egy eseménytelen he­tet.” Eseménytelen hetek? • • • Néhány héten keresztül a ver­senysportban valóban igen kevés esemény volt. De hát van-e, aki azt állítja, hogy a sportmozga­lomban semmi sem történt az eseménytelen hetek alatt? Alig hisszük! Az idei versenynaptár minden olyan sportágban nyújt látnivalót, amelyben a nézők szívesen tapsolnak a sportolók­nak. Lesz nemzetközi verseny, válogatott viadal, magyar baj­noki vetélkedés. A nyíregyházi stadion rekortánpályája köze­lebb hozza az élvonalat. Bármi­lyen gondosan is készítették el a megyei versenynaptárt, akad hibája is. Bár igyekeznek gon­dosan tervezni, a közönség érde­keit figyelembe venni, mégis előfordulhat majd, hogy ugyan­azon a versenynapon, ugyanab­Három nyíregyházi a listán Úszás Női úszóink 1986-ban nyolc or­szágos csúcsot gyűjtöttek össze, ennek ellenére legjobbjaink ere­jéből pusztán egy nyolcadik helyre tellett a madridi világbaj­nokságon. Ami viszont biztató, a fiatalok előretörése. Közéjük tar­tozik az NYVSSC versenyzője. Csabai Judit, aki a gyórsszámok- ban másodpercekkel javította meg 1985-ös eredményét. A nyír­egyháziak közül Kovács Rita 800 gyorson 9 perc alá került, ez a ranglistán a harmadik helyhez elegendő. A harmadik nyírségi. Szokol Diana megtorpant a fej­lődésben, de így is két számban került a legjobb tíz közé. A legjobbak közé tizenhét egyesület 130 versenyzőjét rang­sorolták. Az élen a Vasas áll 26 ranglistás poszttal, míg az NYVSSC ll-gyel a hetedik. A nyíregyházi klub- három úszónőjét a következő helyen rangsorolták: 200 gyors: 8. Csa­bai 2:09.80, 9. Kovács 2:10,43. 400 gyors: 6. Csabai 4:27,18, 7. Ko­vács 4:27,40, 8. Szokol 4:28,85, 800 gyors: 3. Kovács 8:59,95, 5. Csa­bai 9:05,52, 7. Szokol 9:11,27, 200 pillangó: 7. Kovács 2:22,28, 400 vegyes: 9. Kovács 5:08,52, 10. Csabai 5 :09,33. Egy mondat • Rómában bejelentették, hogy az 1990. évi lab­darúgó VB döntőjét a római Olimpiai stadionban rende­zik. űb A Metripond SE NB 11- ^ es labdarúgó-csapata Jugoszláviában folytatja fel­készülését a bajnoki rajtra. • Jói szerepelnek a ma­gyar sakkozók Varsó­ban. a szocialista országok férfi világbajnoki zónaverse­nyén. Az Újpesti Dózsa vezet a hazai jégkorongbaj- ; okságban, legutóbb 6:5-re ■ rte az Álba Volán együtte­• Az egyesült-államok­beli Seattle-ben 37. al­kalommal rendezték meg a profi kosárlabdacsapatok csúcstalálkozóját: 34 ezer néző (!) előtt Nyugat 154:145 arányban legyőzte Kelet együttesét. • A világ legjobb profi teniszezői is indulhat­nak a szöuli olimpián — legalábbis a NOB szabályai erre lehetőséget kínálnak. • A területi labdarúgó­bajnokság Tisza-cso- portjában működő 32 játék­vezetőt (Szolnok, Szabolcs, Hajdú) egynapos továbbkép­zésre hívják össze Debrecen­be február 21-én, szombaton délelőtt 10 órára. • Külföldi atléták is in­dulnak a február 14— 15-i fedettpályás országos bajnokságon a Budapest Sportcsarnokban. ban a városban túlzsúfoltság lesz. De ez legyen az egyetlen hiba. FEBRUÁR 21: Nyíregyházán kick-box fel­nőtt férfi és női csapatbajnok­ság. 22: Kisvárdán RC mini ral- lye. MÁRCIUS 8: Országos veterán mezei at­létikai bajnokság, Nyíregyháza- Kabalás. 14—15: Ifjúsági tollas­labda vidékbajnokság. Nyíregy­háza, 27: Taurus Kupa mini ko­sárlabdatorna, Nyíregyháza, 28: Szabolcs Kupa tájfutó verseny, 30: országos súlyemelő úttörő- olimpia, Nyíregyháza. ÁPRILIS 4: Salakmotor osztályozó ,,A'\ Felszabadulási Kupa úszóver­seny, 4—7: idénynyitó I. osztá­lyú teniszverseny, 12: Magyar­ország—NDK salakmotorver-f seny, valamennyi Nyíregyházán. MÁJUS 10: Salakmotor junior EB-kö- zépdöntő, Papirusz Kupa model­lezőverseny, 14: nemzetközi sa­lakmotor meghívásos verseny, 16 —17: Építők Kupa országos teke­verseny, 21—24: Nemzetközi Jo­natán Kupa, labdarúgás, 30—31: Taurus Kupa országos tekever­seny, Nyírség Kupa I. osztály tollaslabdaverseny, valamennyi Nyíregyházán. JÚNIUS 5—7: Serdülő Kupa röplabda országos döntő, 14: szabadon re­pülő modellek országos serdülő- bajnoksága, mindkét verseny Nyíregyházán. JÚLIUS 3—5: R C hajómodellek kelet­magyarországi bajnoksága, Nyíregyháza, 20—21: Magyaror­szág—Csehszlovákia—NDK—Ro­mánia ifjúsági atlétikai viadal. Nyíregyháza. Időpont nélkül: Nyírségi Torna '87 országos sakk­verseny, Nyíregyháza. NYVSSC —Ravenna (olasz) úszóverseny. Nyíregyháza. AUGUSZTUS 8—9: Bereg Kupa rádió-irány­mérő találkozó, ófehértó, 11: Szabolcs Kupa nemzetközi ifjú­sági röpLabdatorna, Nyíregyháza, 18—22: Artex—Nyírfa Kupa nem­zetközi ifjúsági Grand Prix te­niszverseny, Nyíregyháza, 20: Nemzetközi meghívásos salak- motorverseny. 29—30: Milotay Gábor skeetlövő emlékverseny. Nyíregyháza, Szabolcs Kupa or­szágos tekeverseny, Nyíregyhá­za. Időpont nélkül: Kelet-Ma­gyarország Kupa nemzetközi ej- tőernyősverseny, Nyíregyháza. SZEPTEMBER 12—13: Nyírtourist nemzetközi atlétikai versenye, valamint Nyíregyháza—Ungvár atlétikai ta­lálkozó, Nyíregyháza, 25—27: Aranyalma Kupa serdülő és út­törő ökölvívó-találkozó, Kisvár­ba, 28—29: Csapó Kupa férfi röplabdatorna. Nyíregyháza. OKTÓBER 2—4: Nyírség Kupa repülőmo­dellező verseny, Nyíregyháza, 24: Nemzetközi kick-box karatevia­dal, Nyíregyháza, 24—25: Sza­bolcs Kupa úszóverseny. Nyír­egyháza. NOVEMBER 14—1(5: NOSZF emlékverseny, tollaslabda. Nyíregyháza. Lottó Kupa Kézilabda A Szabolcs-Szatmár megyei Kézilabda Szövetség és a me­gyei OTP Lottó Kupa néven női felkészülési tornát rendez Kis­várdán. február 14-én, szombaton 9 óra 30 perctől. Az 5. számú Ál­talános Iskola tornatermében sorra kerülő eseményen hat csa­pat indul. Résztvevők: Sütőipari Kinizsi, Miskolci Spartacus, Deb­receni Medicor, Nyíregyházi Ta­nárképző, Mátészalkai MTK, Kis- várdai SE. A tornát két hármas csoportban bonyolítják, ezen be­lül körmérkőzések lesznek. Az azonos helyezettek játsszák a helyosztókat. A győztes csapat elnyeri az OTP megyei igazgató­sága által felajánlott vándorser­leget. Díjazzák a legjobb ka­pus, mezőnyjátékos, gólkirálynő teljesítményét. A legsportszerübb csapat tagjai 40—40 lottószelvényt kapnak. A Lottó Kupa ered­ményhirdetését 17 órakor a hely­színen tartják. Egy esztendő múlva olimpia Egy esztendő múlva, 1988. feb­ruár 13-án fellobban Calgaryban az olimpiai láng, Erzsébet angol királynő ünnepélyes nyitóbeszé­dével megkezdődnek a 15. téli já­tékok. A kanadai város polgármes­tere, Ralph Klein 12 hónappal a rajt előtt kijelentette: „Itt az ideje, hogy ne csak az üzletről beszéljünk már. A hátralévő idő­ben az olimpiai szellemet kell felélesztenünk. Hiába építjük fel a legszebb, legkorszerűbb léte­sítményeket. Ha a lakosság ér­deklődését nem sikerül felkelte­ni, akkor az olimpiai rendezés nem lehet sikeres”. Mindezek érdekében péntektől vasárnapig „télfesztivált” rendez­nek a 640 ezer lakosú városban. Persze a Kanadában népsze­rű sportágak iránt nincs szükség az érdeklődés felkeltésére, a jég­korong, a műkorcsolya, az al­pesi sí és a gyorskorcsolya küz­delmekre már minden jegy el­kelt. H világ sportja - sorokban ATHÉN: Az Európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) öttagú bizottsága a görög fővárosban tartózkodik. Azt vizsgálja, hogy az Olimpiai stadion biztonsági előírásai meg- felelnek-e a kívánalmaknak. Ha a bizottság engedélyezi, akkor május 13-án ebben a létesítmény­ben játsszák a KEK-döntőt. Átsorolás A kézilabda NB II csoport- beosztásában néhány válto­zás történt. A Magyar Kézi­labda Szövetség takarékos- sági okokból engedélyezte, hogy a férfi NB II-ben több csapat másik csoportban foly­tassa a bajnoki küzdelmet. Így a Dunakeszi VSE és a Testvériség a keletiből a kö® zép csoportba, a Szilasmenti TSZ SK és a Salgótarjáni Építők SC a középcsoport­ból a keletibe került. Táblázatok Asztalitenisz Nem sok pihenőt kaptak a nyíregyházid városi asztalite­nisz-bajnokság résztvevői. A bajnokság őszi felvonása ja­nuár derekán ért véget, a ta­vaszi szezon pedig már elkez­dődött. A férfiak három, a nők egy csoportban küzde­nek a bajnoki címért. A baj­nokságot követően, az egyes csoportokban a legjobban szereplő versenyzők részére csoportonként megrendezik a Tízek bajnokságát. Építkezők figyelem! rendkívüli Árengedménnyel vásárolhatnák római tetőcserepet piros színben boltjainkban: NYÍREGYHÁZA KISVÁRDA MÁTÉSZALKA Normál tetőcserép eredeti ára 18,30 Ft/'db. ÁRENGEDMÉNY 1 Ft/db. Az engedményes vásár csak február 20-ig tart. TOVÁBBI ajánlatunk színes farostlemez fehér és vajszínben. Hosszúság: 1 600 mm. Szélesség: 400—1 000 mm-ig. Ára: 27 Ft/m2. VARJUK VÁSÁRLÓINKAT! Döntetlen a BVSC ellen Labdarúgás Csütörtök délután a terüle­ti bajnokságban szereplő BVSC ellen lépett pályára az NYVSSC NB Il-es labdarúgó- csapata. A fővárosban leját­szott találkozón 0:0-ás dön­tetlen született. A nyíregy­háziak a következő összeál­lításban léptek pályára: Rab­csák (Tóth P.) — Szobonya (Boda). Szikszai (Ács), Cséke — Tóth E.. Huszák, Gere — Buzsik, Hidegh (Váczi Z.) — Honti (Magyar B.), Szpodnyi. Jó iramú mérkőzésen sok helyzetet ’ hagyott ki a sza­bolcsi gárda. A nyíregyházi­ak legközelebb szombaton 11 órakor az Üllői úton az FTC ellen játszanak edzőmérkő­zést. DM VSC-Zsolna 0:1 Nemzetközi mérkőzés A nyíregyházi városi stadion­ban, kitűnő talajú edzőpálya, ta­vaszi napsütés várta a két együt­tes összecsapását. A csehszlovák I. liga 9. helyezett csapatában négy olimpiai kerettag is pályá­ra lépett, s hamar kiderült, a Zsolna (Zilina) jó játékerőt kép­visel. Debreceni MVSC—Zsolna (Zili­na) 0:1 (0:0). Nyíregyháza, váro­si stadion, 300 néző, v.: Szilágyi S. (Divinyi, Virágh). DM VSC: Mező — Ludánszki, Nagy L., Ta­kács, Duró — Bücs (Cseke), Sán­dor, Szabó J. (Jankovics), Szabó L. — Magyar Zs. (Vancsa), Dán. Sokmozgásos. kemény játék jel­Jó mérkőzést láthatott a néhány száz néző. A fehér mezes deb­receni játékos a csehszlovákok gyűrűjében. (Fotó: Farkas Z.) lemezte az első félidőt. Elsősor­ban határozott védekezésükkel tűntek ki a csapatok, elől alig akadt helyzet. A játékrész egyet­len lehetőségét a 28. percben Dán szalasztotta el, 5 méterről sem tudott a kapuba találni. For­dulás után a csehszlovák Goffa hagyott ki nagy helyzetet. A győztes gól a 87. percben szüle­tett: Barka remekül ment el a bal oldalon, beadását Kosztolányi 5 méterről lőtte a kapu jobb ol­dalába, 0:1. TORINO: Az olasz fedettpályás atlétikai bajnokság első napján a legjobb eredményt a bolgár magasugró- nő, Sztefka Kosztadinova érte el, 2 méteres teljesítménnyel győ­zött. LONDON: Sheffield indul brit részről harcba az 1991. évi nyári univer- siadé rendezési jogáért. Vetély- társa Rotterdam és Stockholm. A helyszínről a júliusi zágrábi uni- versiadén döntenek. PÁRIZS: A Liévinben (Franciaország) sorfa kerülő fedettpályás atléti­kai EB-re megérkezett a 25 fős NDK-beli és a 29 tagú bolgár csa­pat névsora. Az NDK keretében több klasszis kapott helyet, így Heike Drechsler (távol), Marlies Göhr (60 m), Gerd Wessig (ma­gas) és Ulf Timmermann (súly) is. A bolgárok legnagyobb csil­lagai: Jordanka Donkova (60 m sík és gát), Sztefka Kosztadino­va (magas), valamint Hriszto Markov (távol és hármas). HAMBURG: Garri Kaszparov, a férfi sak­kozás szovjet világbajnoka szi­multánt játszott a nyugatnémet Hamburg nyolc játékosával, s csupán két döntetlent „engedé­lyezve” vetélytársainak 7:1 arányban győzött. Tavaly — ha­sonló összecsapáson — a ham­burgiak nyertek 4,5:3,5 arányban. LAUSANNE: A norvégiai Lillehammer ötö­dik városként hivatalosan is be­nyújtotta pályázatát az 1994. évi téli olimpia rendezésére. Koráb­ban már Szófia (Bulgária), Anchorage (Egyesült Államok), Are (Svédország) és Lausanne (Svájc) jelentkezett. EGYRE NÉPSZERŰBB az asz­tali labdarúgás. Eddig is volt baj­noki rendszer, az NB I-ben nyolc, az NB II-ben tíz csapat küzdött a bajnoki címért. A baj­noki rendszer az idén tovább bővül, hiszen január utolsó nap­ján megalakult a Kelet-magyar­országi Asztali Labdarúgó Egye­sület. Amelynek célja: az ide tartozó hét megye asztali labda­rúgásának összefogása, irányítá­sa és versenyek rendezése. A területi egyéni és csapatbajnok­ságra szeptemberben Tiszavas- váriban kerül sor. TISZ AVAS VÁRI VÁROSSÁ AVATÁSÁNAK évfordulóján röplabda-, teremlabdarúgó, asz­talitenisz- és sakkversenyeket rendeztek. A női röplabda küz­delmét, amely egyben Kabay Ku­pa is volt, a helyi Lombik csa­pata nyerte a Nyíregyházi Ta-* nárképző és a Rakamazi Sparta­cus előtt. A teremlabdarúgó-tor­na első helyezettje a Lombik öregfiük együttese lett. második a honvédség, harmadik a gimná­zium gárdája. Asztaliteniszben a három korcsoportban (felnőtt, ifjúsági és serdülő) Fitos Zol­tán, ifj. Farkas Gábor és Vári Péter győzött. A sakkverseny felnőtt kategóriájának győzelmét Hagymási János, az úttörőknél Balogh György szerezte meg. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta- cirn: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612 Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona ?~5' Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V.. ha?or ter L “ 1900 —. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft. ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft. egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem órzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában. Nyír­egyhaza. Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 8 Az őszi állás, férfiak A-csoport: 1. M. Tanács 11 11 ------ 132- 44 22 2. Vízügy SE 11 9 1 1 134- 42 19 3. Tejipar 11 9 — 2 120- 56 18 4. Kemév 11 7 1 3 95- 81 15 5. Dohány. 11 5 1 5 96 - 80 11 6. Taurus 11 4 2 5 85- 91 10 7. Húsip. II. 11 3 3 5 83- 93 9 8. Vagép 11 3 3 5 88- 88 9 9. MÁV BFF 11 '4 1 6 86- 90 9 IQ. Geodézia 11 2 1 8 63-113 5 lí. Tejporgy. 11 1 2 8 66-110 4 12. Oros 11 — 1 10 8-168 1 B-csoport 1. Ságv. Tsz 9 8 — 1 114- 30 16 2. BM TSB 9 8 — 1 105- 39 16 3. Megyei PV 9 7 — 2 101- 43 14 4. Szavicsav 9 6 — 3 93- 51 12 5. Hafe 9 4 2 3 82- 62 10 6. Posta 9 2 2 5 72- 72 6 7. Kórház 9 3 — 6 59- 85 6 8. Konzerv. 9 3 — 6 53- 91 6 9. Száév 9 1 2 6 41-103 4 10. Kálmánh. 9 ------- 9 0-144 — C-csoport 1. Apagyi Tsz 7 7 ------ 67-45 14 2. Nyírbogd. 7 6 — 1 82-30 12 3. Mg. Főisk. 7 4 — 3 64-48 8 4. Közgép 7 4 — 3 58-54 8 5. Fogtechn. 7 3 — 4 51-61 6 6. Agrober 7 2 1 4 53-59 5 7. Szabólcshö 7 1 — 6 32-80 2 8. Bútorip. 7—16 41-71 1 Női csoport 1. M. Tanács 4 4 - 22-14 8 2. Kemév 4 2 — 2 22-14 4 3. Konz. Váll. 4 2 — 2 21-15 4 4. Dohánygy. 4 2—2 18-18 4 5. Húsipar 4 -------- 4 7-29 —

Next

/
Thumbnails
Contents