Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
Más ez a Rómeó... Amikor először hallod, nem akarod elhinni. Nem, ma már nincsenek Júliák és Rómeók ... Ugyan, a mai fiatalokból már kiveszett a romantika, nemhogy az efféle végletes változata... Aztán mégis el kell hinned. Igen, két fiatal — a lányka még innen a tizenhaton, a fiú a huszonkettedikben — nem látott más kiutat, közösen vetettek véget életüknek. Micsoda lelkierő kellett ahhoz, hogy együtt, egyszerre válasszák a halált. Hogy még az utolsó pillanatban sem gondolták meg. Mekkora szerelem lehetett! (Sarjadzik a ballada-fa újabb ága: egymás kezét szorongatva mentek a túlpartra ... Búcsúlevélben kérték, közös sírba temettesse- nek. De kihajt-e az a két, összefonódó rózsatö?) Félreteszed a döbbenetét, amikor a Tisza-parti faluba indulsz. Reméled, hogy kirajzolódnak előtted az okok, s megérted azt, ami érthetetlen. Első utad a temetőbe visz. Kegyeletből. Nem, ne hazudj magadnak, nem csak azért. Biztos akarsz lenni benne, hogy valóban kettős sírban nyugosznak. És hát kell valami illusztráció ... De cinikus se légy, valid be megrendülésedet! Gázolsz át a süppedős, havas úton, s találkozol három férfivel. Útbaigazítanak. Kérdezed őket, mit tudnak. Szinte semmit. Nem értik, hogy tehettek ilyet. Hiszen akárki fogott is volna össze ellenük, akkor is találhattak voLna megoldást. Miért nem pakoltak, költöztek idegenbe, később úgy is megbékült volna a család. Nem mondják biztosra, de úgy hallották, talán nem is egyszerre történt... Állítólag a kislánynak sérülései voltak... És itt a sír, fölötte ácsolt faboltozat, rajta és alatta temérdek csokor és koszorú. Megdermedt virágszirmok, fagyos hóval lepett örökzöldek. A fejfán a két név, s alattuk a rémisztőén kis különbségű számok: 1965—1987, 1971—1987. Végképp el kell hinned, hogy megtörtént, hogy megtörténhetett. Még egy gyertyát sem hoztál magaddal ... Kikéred a presszóban a vodkát, s puhatolózol a pincérnél. Ismerte őket, hogyne, de csak innen, ha hétvégeken be-betértek, de itt van egy közelibb barátja, megpróbálja ideküldeni. Bemutatkoztok, leül. Tőle tudod meg, hogy a fiú szakmunkásként dolgozott a megye- székhelyen, a kislány egy másik városban tanult. Csak hétvégeken találkoztak, s tudomása szerint mindkét szülőhöz jártak. A fiúéhoz itt a faluban, immár “örök menyasszonyához a szomszéd községben, ő sem érti. Ha hasonló helyzetbe került volna is, mint amit mondanak, akkor elköltözik innen. Jó ideje már nem voltak annyit együtt, hiszen — ha jól emlékszik — tavaly nyár óta járt barátja a kislánnyal, s a haverokra kevesebb idő maradt. A kislány olyan kis csendeske volt. A barátja? ö nagyon megváltozott, mióta az a bírósági ügye volt. Azóta kezdett olyanokat mondani, hogy ő már úgysem fog bevonulni katonának, meg, hogy melyikükre hagyja a motorját. Kétszer már meg is próbálkozott az öngyilkossággal. Egyszer még, először, a vizsgálati fogságban, aztán itt is, a faluban. Mi volt az az ügy? Megrongálták a motorját, s kiakarta fizettetni az árát. Aztán szó szót követett, s verekedéssé fajult a dolog. Végül hazaengedték őket, de az a három cellahét nagyon megviselte a fiút. Ennyit tud. Borzasztóan sajnálja őket, de nem tudja megérteni, miért volt erre szükség. Hallotta ő is, hogy egymás kezét fogták, meg azt is, hogy talán tényleg nem egyszerre történt... Ha akarod, elmagyarázza, melyik házban laknak a fiú szülei. Nem, köszönöd, nem lenne szíved beállítani hozzájuk. De ha elmondaná, hol találod az orvost... Az elsők között látta őket, hozzá szaladtak, hívták, de addigra rá már nem volt szükség, a halottvizsgálati bizonyítványt pedig később az ügyeletes állította ki róluk. Nem akart hinni a szemének, amikor látta: csak úgy tehették, hogy előtte mindketten felmásztak a fára — teljes egyetértésben. Nem, a kezüket nem kulcsolták össze, ez már csak a szépíteni vágyó képzelet szüleménye lehetett, és a kislányon sem látott külön sérüléseket. Megviselte a dolog, annál is inkább, mert a fiú nem sokkal korábban járt nála. Hosszasan beszélgettek. Rossz idegállapotban volt, nem találta önmagát. Kiírta pihenni, s nemsokára édesanyjával együtt jött vissza, hogy jó lenne, ha kivizsgálnák. Adott beutalót, s mielőtt visszament volna kontrollra, akkor történt... Miközben az orvost hallgatod, azon töprengsz, hogy az átlagosnál intelligensebb lehetett a fiú, hiszen ilyesféle gondokkal kortársai többsége ostoba szégyenkezésből sem menne el az orvoshoz. És felmented a szüleit: olyan nagyon nem lehetett rossz köztük a viszony, ha ők maguk sürgették a gyógykezelést, ha bizalommal volt hozzájuk gyermekük. A kislány falujában egy középkorú nővel beszélsz (késő délutánra jár, kortársai még nem érkeztek haza a középiskolákból), úgy tudja, hogy itt már be is rendezték a szobát a fiataloknak. Nem örültek, hiszen szinte gyermek még, de ha így alakult, akkor segítik őket. Most már végképp elhiszed: nem ketten, hárman nyugosznak a közös sírban. Csak ő nem maga döntött a sorsa felett; meg sem született, s már el is ment. Hallasz'még valamit arról, hogy ugye a mostani fiatalok nem hagyják nevelni magukat, de erre már nem nagyon figyelsz oda. Másnap felhívod az orvost, aki megvizsgálta őket, s már biztos lehetsz, nem kényszerítette senki a lányt. Látható nyomai legalábbis — szemben a híresztelésekkel — egyáltalán nem voltak. Próbálod összeállítani a mozaikképet, igyekszel valami elfogadható magyarázatra lelni. Talán az, hogy ugye a mi korosztályunknak mennyivel gyengébb az úgynevezett konfliktustűrő képessége, mint eleinknek — de érzed, ez csak amolyan mondvacsinált tanulság lenne. Hát akkor? ... A fiú? Depresszióba esett, mióta volt az a három hét a fogdában, nem tért magához — és harmadszorra sikerült. A kislány? Biztosan ő volt a gyengébb akaratú, s első nagy szerelmének szavait szentírásnak tekinthette. A legvégsőkig. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem. Napokig foglalkoztat tragikus történetük, és nem jutsz semmire sem. Pedig milyen jó lenne szép, kerek tanulságokat levonni, hogy legyen miből okulni, hogy máskor ilyen ne fordulhasson elő. De csak a zaklatottság marad, a döbbenet, a fájdalom. Könnyű legyen nekik, hármójuknak, a föld! Papp Dénes „Pár nap alatt rendbe jöttem, de csnpán fizikailag...“ Nem csak a pirula z első pillanatban fel sem fogtam, mi történt. A kádban ültem és olyan fájdalmak kínoztak, amilyenek még soha. Gyakran volt zavar ... és amikor megjött, mindig fájt a hasam. De azok a görcsök szokatlanul erősek voltak. A fájdalomtól és a félelemtől kezdett elsötétülni körülöttem minden, ám a kétségbeesés erőt is adott. Valahogy felöltöztem, azt a „valamit" amit a vízben találtam, fóliába csomagoltam és rohantam az SZTK- ba. Onnan egyből átküldték a kórházba, akkor már tudtam, hogy spontán abortuszom volt, a 8. hétben. Levetkőztettek, és azonnal műtőasztalra akartak fektetni. Kértem a doktort, várjunk egy kicsit, mert a barátom már tud a dologról és szeretnék vele szót váltani. Ki kellett valamit találni, mit mondok otthon. Miután beszéltem vele, bevittek a műtőbe. Kaptam egy injekciót, amitől elkábultam. Arra emlékszem, hogy sokan sürögtek körülöttem és beszéltek is hozzám. Aztán felültettek, és egy ágyhoz kísértek. A szobában lévők kérdezgettek, majd miután megtudták, mi történt bátorítgattak. Ez jólesett. Nem várhattam meg az előírt pihenőt, néhány óra múlva kimentem a kórházból. Otthon nem sejtettek semmit, csak annyit láthattak, hogy sápadt vagyok. Semmi különös, csak egy kicsit rosszul érzem magam — mondtam és azonnal ágyba bújtam. Pár nap alatt rendbe jöttem, de Gsupán fizikailag. Az agyamból nem tudom kitörölni azt a napot. Félek, valami hatása lesz az igazi terhességemre. Talán majd ha egy egészséges babám születik, akkor sikerül elfelejtenem, addig nem. * * * A fenti történet egy tizenkilenc éves lánnyal esett meg. Sajnos nem egyedi a túl korán, felkészületlenül és gyakorlatlanul befejezett nemi kapcsolatok következménye: az abortusz, más szóval vetélés. Nézzünk vissza egy jó évtizeddel. 1973-ban a népesedéspolitikával kapcsolatos minisztertanácsi határozatot a kényszer szülte. Az előző években nagymértékben emelkedett az abortuszok száma, országosan 200 ezer, megyénkben 8 ezer ilyen eset volt. Többek között ez is okot adott a változtatásokra. A komplex reformokon belül szerepelt a művi terhességmegszakítás engedélyeztetésének felülvizsgálása, a nem kívánatos terhesség megelőzésének és megszakításának szembeállítása. Nézzük, megyénkben hogyan alakult a 19 éven aluliak abortuszgörbéje: 1971: 569, 1972: 568, 1973: 636, 1974: 358, 1975: 381. A számokból kiderül, szükség volt ilyen szinten foglalkozni a témával, és 74-ben már számszerű változás látható. Az utóbbi időben sajnos ismét változott a kép, 82-ben már 479, 85-ben pedig 628 tizenkilenc éven alulinak volt abortusza megyénkben. Országos szinten is jellemző a kép: az ösz- szes abortuszok száma csökken, ám ezen belül a 19 éven aluliaké stagnál, vagy emelRészlet... ... egy szíve szerint szellemi szabadfoglalkozású, máskülönben irodalmi ambíciókat tápláló barátom fiktív leveléből: Kedveszegett vagyok. Te tudod. Az életemet mindig is a leállósávon akartam végighajtani. Alkalmatlan vagyok tülekedésre, előzgeté- sekre, mások leszorítására. Csakhogy azokon az utakon, amelyeken én sorsom szabályai szerint járhatok, nincsenek leállósávok széplel- kek számára. így aztán — kedik, arányuk a többihez képest növekszik. Mi lehet ennek az oka? A közvetlen ok az kézenfekvő, ám addig el kell jutni. És sajnos sokan el is jutnak. A test gyorsabban érik, mint az értelem — summázhatnánk. A fiatalok nemi érése és a társadalmi érettség közötti különbség egyre inkább eltolódik. A régi szép időkben fiatalon férjhez mentek a lányok; aki húszon túl még pártában volt, azt már vénlánynak mondták. A házasságba vitt érintetlenség pedig majdhogy szentnek számított. Ez a családalapítási idő mostanra eltolódott és a szüzesség nemhogy erénynek, inkább szégyelnivalónak számít a fiatal lányoknál. Az akkor húszévesen már családanya nő, ma még iskolába jár, személyisége formálódóban. Aztán itt a család szerepe. Százszor elcsépelt frá-' közhelyesen bevált módon — magánutakat építek. Belül, magamban. Ezeken történik az igazi életutazásom. 'igen. Rossz szájízem van attól, hogy a dolgaim nem- szeretem-f ormán alakultak. De mit tehetnék, hogy jobb kedvem legyen? Talán nem kellene annyi megbillent egzisztenciával érintkeznem ...? Nyilván kedvezőtlen hatással van rám középkorú festő ismerősöm is, aki alkotói válsággal küszködik. Olyan, mint egy ecset, amelyikbe festék száradt, és sehogy sem jut oldószerhez. Nem is tud értékelhető nyomot hagyni a vásznon. És a magánútjaim vajon nem zsákutcák? Hogyan lehet a rossz irányokat feliszis már, hogy a család sok esetben nem tudja betölteni igazi szerepét, nem nyújtja azt, amit kellene: őszinteséget, bizalmat, menedéket, feltöltődési, ragaszkodást... Mit veszíthet egy abortuszon átesett fiatal lány? Mint minden művi beavatkozás, ez is nyomot hagy a szervezeten. A művelet jelenleg alkalmazott „technológiájához” képest drasztikusnak tűnhet a közelmúlt mechanikus méhszájtágítása és a küretkanál alkalmazása. A méhszáj hormontartalmú anyagokkal történő tágítása és a vákuumos kiszívás jóval kisebb fájdalommal jár, mint a korábbi módszer. Ezekkel tulajdonképpen csökkent a lehetséges következmények, a mechanikai sérülések és azok okozatainak lehetősége: a méhszáj nem képes megfelelni zárófunkciójának, a méhnyálkahártya, a petefémerni? A zsákutca, és én a huzamos kedveszegettséget is annak hiszem ... Szóval a zsákutca kikerülése talán sikerül, ha eligazító, apró bizonyosságot adó gondolatokat találok ki, izzadok ki magamból. Egy ilyen eligazító gondolatot neked is küldök: Az életet úgy játsszuk, mint ismeretlen művet egy szemüvegét vesztett, vakláló zenész, akinek kottájára folyvást hangjegyfejszerü fekete bogarak másznak. De azért, ha szépen összeáll a muzsikusnak egy-egy részlet, igazi oka lehet az örömre, az életörömre. Sztancs János szék gyulladása stb. Ám a káros hatás jóval később is jelentkezhet, hiszen megnő a valószínűsége a méhen kívüli terhességnek, a meddőségnek, a spontán vetélésnek és gyakoriságának. A testi problémák mellett említést kell tenni a pszichés hatásról is. Nem véletlenül használják a jelszót: az első terhességet óvni kell. A művi vetélésre csak a terhesség 12. hetéig van lehetőség. Aki azután megy orvoshoz, azon már nem tudnak így segíteni. Az tizenévesen lesz anya, esetleg feleség. De lehet-e igazán anya és feleség egy még gyermeklány? Mi lehet a megoldás? Elképzelhető 17 évesen a szex nélküli szerelem? A fiatalok zöme aligha válaszolna igennel, bár kétlem, hogy a gondok többsége a szerelmeseknél, a komolyabb kapcsolatoknál jelentkezik. Itt már nagyobb — vagy annak kellene lennie — az egymás iránti felelősség tudata. Hogyan lehetne elérni azt, hogy a lehetséges következmények tudatával, megfontoltan vállalják testük vágyait a fiatalok? — Ez már társadalmi kérdés, tartozik egészségügyre, iskolára, családra. Mindannyiunkra. Mán László Szabó R iroly: Játék (fotógrafika) A KM HÉTVÉGI MELLÉKLET FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK 1987. február 7.
