Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-07 / 32. szám

Más ez a Rómeó... Amikor először hallod, nem akarod elhinni. Nem, ma már nincsenek Júliák és Rómeók ... Ugyan, a mai fi­atalokból már kiveszett a romantika, nemhogy az effé­le végletes változata... Az­tán mégis el kell hinned. Igen, két fiatal — a lányka még innen a tizenhaton, a fiú a huszonkettedikben — nem látott más kiutat, közösen vetettek véget életüknek. Micsoda lelkierő kellett ah­hoz, hogy együtt, egyszerre vá­lasszák a halált. Hogy még az utolsó pillanatban sem gondolták meg. Mekkora szerelem lehetett! (Sarjadzik a ballada-fa újabb ága: egymás kezét szorongatva mentek a túl­partra ... Búcsúlevélben kér­ték, közös sírba temettesse- nek. De kihajt-e az a két, összefonódó rózsatö?) Félreteszed a döbbenetét, amikor a Tisza-parti faluba indulsz. Reméled, hogy ki­rajzolódnak előtted az okok, s megérted azt, ami érthe­tetlen. Első utad a temetőbe visz. Kegyeletből. Nem, ne hazudj magadnak, nem csak azért. Biztos akarsz lenni benne, hogy valóban kettős sírban nyugosznak. És hát kell valami illusztráció ... De cinikus se légy, valid be megrendülésedet! Gázolsz át a süppedős, havas úton, s ta­lálkozol három férfivel. Út­baigazítanak. Kérdezed őket, mit tudnak. Szinte semmit. Nem értik, hogy tehettek ilyet. Hiszen akárki fogott is volna össze ellenük, akkor is találhattak voLna megoldást. Miért nem pakoltak, költöz­tek idegenbe, később úgy is megbékült volna a család. Nem mondják biztosra, de úgy hallották, talán nem is egyszerre történt... Állító­lag a kislánynak sérülései voltak... És itt a sír, fölötte ácsolt faboltozat, rajta és alatta te­mérdek csokor és koszorú. Megdermedt virágszirmok, fagyos hóval lepett örökzöl­dek. A fejfán a két név, s alattuk a rémisztőén kis kü­lönbségű számok: 1965—1987, 1971—1987. Végképp el kell hinned, hogy megtörtént, hogy megtörténhetett. Még egy gyertyát sem hoztál ma­gaddal ... Kikéred a presszóban a vodkát, s puhatolózol a pin­cérnél. Ismerte őket, hogyne, de csak innen, ha hétvége­ken be-betértek, de itt van egy közelibb barátja, meg­próbálja ideküldeni. Bemu­tatkoztok, leül. Tőle tudod meg, hogy a fiú szakmun­kásként dolgozott a megye- székhelyen, a kislány egy másik városban tanult. Csak hétvégeken találkoztak, s tudomása szerint mindkét szülőhöz jártak. A fiúéhoz itt a faluban, immár “örök menyasszonyához a szom­széd községben, ő sem érti. Ha hasonló helyzetbe került volna is, mint amit monda­nak, akkor elköltözik innen. Jó ideje már nem voltak annyit együtt, hiszen — ha jól emlékszik — tavaly nyár óta járt barátja a kislánnyal, s a haverokra kevesebb idő maradt. A kislány olyan kis csendeske volt. A barátja? ö nagyon megváltozott, mió­ta az a bírósági ügye volt. Azóta kezdett olyanokat mondani, hogy ő már úgy­sem fog bevonulni katoná­nak, meg, hogy melyikükre hagyja a motorját. Kétszer már meg is próbálkozott az öngyilkossággal. Egyszer még, először, a vizsgálati fogságban, aztán itt is, a fa­luban. Mi volt az az ügy? Meg­rongálták a motorját, s ki­akarta fizettetni az árát. Az­tán szó szót követett, s ve­rekedéssé fajult a dolog. Vé­gül hazaengedték őket, de az a három cellahét nagyon megviselte a fiút. Ennyit tud. Borzasztóan sajnálja őket, de nem tudja megérte­ni, miért volt erre szükség. Hallotta ő is, hogy egymás kezét fogták, meg azt is, hogy talán tényleg nem egy­szerre történt... Ha akarod, elmagyarázza, melyik ház­ban laknak a fiú szülei. Nem, köszönöd, nem lenne szíved beállítani hozzájuk. De ha elmondaná, hol talá­lod az orvost... Az elsők között látta őket, hozzá szaladtak, hívták, de addigra rá már nem volt szükség, a halottvizsgálati bizonyítványt pedig később az ügyeletes állította ki ró­luk. Nem akart hinni a sze­mének, amikor látta: csak úgy tehették, hogy előtte mindketten felmásztak a fá­ra — teljes egyetértésben. Nem, a kezüket nem kul­csolták össze, ez már csak a szépíteni vágyó képzelet szü­leménye lehetett, és a kislá­nyon sem látott külön sérü­léseket. Megviselte a dolog, annál is inkább, mert a fiú nem sokkal korábban járt nála. Hosszasan beszélgettek. Rossz idegállapotban volt, nem találta önmagát. Kiírta pihenni, s nemsokára édes­anyjával együtt jött vissza, hogy jó lenne, ha kivizsgál­nák. Adott beutalót, s mi­előtt visszament volna kont­rollra, akkor történt... Miközben az orvost hall­gatod, azon töprengsz, hogy az átlagosnál intelligensebb lehetett a fiú, hiszen ilyesféle gondokkal kortársai többsé­ge ostoba szégyenkezésből sem menne el az orvoshoz. És felmented a szüleit: olyan nagyon nem lehetett rossz köztük a viszony, ha ők ma­guk sürgették a gyógykeze­lést, ha bizalommal volt hoz­zájuk gyermekük. A kislány falujában egy középkorú nővel beszélsz (késő délutánra jár, kortár­sai még nem érkeztek haza a középiskolákból), úgy tud­ja, hogy itt már be is ren­dezték a szobát a fiatalok­nak. Nem örültek, hiszen szinte gyermek még, de ha így alakult, akkor segítik őket. Most már végképp el­hiszed: nem ketten, hárman nyugosznak a közös sírban. Csak ő nem maga döntött a sorsa felett; meg sem szüle­tett, s már el is ment. Hallasz'még valamit arról, hogy ugye a mostani fiatalok nem hagyják nevelni magu­kat, de erre már nem na­gyon figyelsz oda. Másnap felhívod az orvost, aki meg­vizsgálta őket, s már biztos lehetsz, nem kényszerítette senki a lányt. Látható nyo­mai legalábbis — szemben a híresztelésekkel — egyálta­lán nem voltak. Próbálod összeállítani a mozaikképet, igyekszel valami elfogadható magyarázatra lelni. Talán az, hogy ugye a mi korosztá­lyunknak mennyivel gyen­gébb az úgynevezett konf­liktustűrő képessége, mint eleinknek — de érzed, ez csak amolyan mondvacsinált tanulság lenne. Hát ak­kor? ... A fiú? Depresszióba esett, mióta volt az a három hét a fogdában, nem tért magához — és harmadszorra sikerült. A kislány? Bizto­san ő volt a gyengébb aka­ratú, s első nagy szerelmé­nek szavait szentírásnak te­kinthette. A legvégsőkig. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem. Napokig foglal­koztat tragikus történetük, és nem jutsz semmire sem. Pedig milyen jó lenne szép, kerek tanulságokat le­vonni, hogy legyen miből okulni, hogy máskor ilyen ne fordulhasson elő. De csak a zaklatottság marad, a döb­benet, a fájdalom. Könnyű legyen nekik, hár­mójuknak, a föld! Papp Dénes „Pár nap alatt rendbe jöttem, de csnpán fizikailag...“ Nem csak a pirula z első pillanatban fel sem fogtam, mi történt. A kádban ültem és olyan fáj­dalmak kínoztak, amilyenek még so­ha. Gyakran volt zavar ... és amikor megjött, mindig fájt a hasam. De azok a gör­csök szokatlanul erősek vol­tak. A fájdalomtól és a féle­lemtől kezdett elsötétülni körülöttem minden, ám a kétségbeesés erőt is adott. Valahogy felöltöztem, azt a „valamit" amit a vízben találtam, fóliába csomagol­tam és rohantam az SZTK- ba. Onnan egyből átküldték a kórházba, akkor már tud­tam, hogy spontán abortu­szom volt, a 8. hétben. Levet­kőztettek, és azonnal műtő­asztalra akartak fektetni. Kértem a doktort, várjunk egy kicsit, mert a barátom már tud a dologról és szeret­nék vele szót váltani. Ki kel­lett valamit találni, mit mon­dok otthon. Miután beszéltem vele, bevittek a műtőbe. Kap­tam egy injekciót, amitől el­kábultam. Arra emlékszem, hogy sokan sürögtek körülöt­tem és beszéltek is hozzám. Aztán felültettek, és egy ágy­hoz kísértek. A szobában lé­vők kérdezgettek, majd mi­után megtudták, mi történt bátorítgattak. Ez jólesett. Nem várhattam meg az előírt pihenőt, néhány óra múlva kimentem a kórház­ból. Otthon nem sejtettek semmit, csak annyit láthat­tak, hogy sápadt vagyok. Semmi különös, csak egy ki­csit rosszul érzem magam — mondtam és azonnal ágyba bújtam. Pár nap alatt rend­be jöttem, de Gsupán fizikai­lag. Az agyamból nem tudom kitörölni azt a napot. Félek, valami hatása lesz az igazi terhességemre. Talán majd ha egy egészséges babám születik, akkor sikerül elfe­lejtenem, addig nem. * * * A fenti történet egy tizen­kilenc éves lánnyal esett meg. Sajnos nem egyedi a túl ko­rán, felkészületlenül és gya­korlatlanul befejezett nemi kapcsolatok következménye: az abortusz, más szóval veté­lés. Nézzünk vissza egy jó évtizeddel. 1973-ban a népe­sedéspolitikával kapcsolatos minisztertanácsi határozatot a kényszer szülte. Az előző években nagymértékben emelkedett az abortuszok szá­ma, országosan 200 ezer, me­gyénkben 8 ezer ilyen eset volt. Többek között ez is okot adott a változtatásokra. A komplex reformokon belül szerepelt a művi terhesség­megszakítás engedélyezteté­sének felülvizsgálása, a nem kívánatos terhesség megelő­zésének és megszakításának szembeállítása. Nézzük, megyénkben ho­gyan alakult a 19 éven alu­liak abortuszgörbéje: 1971: 569, 1972: 568, 1973: 636, 1974: 358, 1975: 381. A számokból kiderül, szükség volt ilyen szinten foglalkozni a témá­val, és 74-ben már számsze­rű változás látható. Az utób­bi időben sajnos ismét vál­tozott a kép, 82-ben már 479, 85-ben pedig 628 tizenkilenc éven alulinak volt abortusza megyénkben. Országos szin­ten is jellemző a kép: az ösz- szes abortuszok száma csök­ken, ám ezen belül a 19 éven aluliaké stagnál, vagy emel­Részlet... ... egy szíve szerint szelle­mi szabadfoglalkozású, más­különben irodalmi ambíció­kat tápláló barátom fiktív leveléből: Kedveszegett vagyok. Te tudod. Az életemet mindig is a leállósávon akartam vé­gighajtani. Alkalmatlan va­gyok tülekedésre, előzgeté- sekre, mások leszorítására. Csakhogy azokon az utakon, amelyeken én sorsom sza­bályai szerint járhatok, nin­csenek leállósávok széplel- kek számára. így aztán — kedik, arányuk a többihez képest növekszik. Mi lehet ennek az oka? A közvetlen ok az kézenfekvő, ám addig el kell jutni. És sajnos sokan el is jutnak. A test gyorsabban érik, mint az értelem — summázhatnánk. A fiatalok nemi érése és a társadalmi érettség közötti különbség egyre inkább elto­lódik. A régi szép időkben fiatalon férjhez mentek a lá­nyok; aki húszon túl még pártában volt, azt már vén­lánynak mondták. A házas­ságba vitt érintetlenség pe­dig majdhogy szentnek szá­mított. Ez a családalapítási idő mostanra eltolódott és a szüzesség nemhogy erénynek, inkább szégyelnivalónak szá­mít a fiatal lányoknál. Az ak­kor húszévesen már család­anya nő, ma még iskolába jár, személyisége formálódó­ban. Aztán itt a család sze­repe. Százszor elcsépelt frá-' közhelyesen bevált módon — magánutakat építek. Be­lül, magamban. Ezeken tör­ténik az igazi életutazásom. 'igen. Rossz szájízem van attól, hogy a dolgaim nem- szeretem-f ormán alakultak. De mit tehetnék, hogy jobb kedvem legyen? Talán nem kellene annyi megbillent egzisztenciával érintkez­nem ...? Nyilván kedvezőt­len hatással van rám közép­korú festő ismerősöm is, aki alkotói válsággal küszködik. Olyan, mint egy ecset, ame­lyikbe festék száradt, és se­hogy sem jut oldószerhez. Nem is tud értékelhető nyo­mot hagyni a vásznon. És a magánútjaim vajon nem zsákutcák? Hogyan le­het a rossz irányokat felis­zis már, hogy a család sok esetben nem tudja betölteni igazi szerepét, nem nyújtja azt, amit kellene: őszintesé­get, bizalmat, menedéket, fel­töltődési, ragaszkodást... Mit veszíthet egy abortu­szon átesett fiatal lány? Mint minden művi beavatko­zás, ez is nyomot hagy a szervezeten. A művelet je­lenleg alkalmazott „techno­lógiájához” képest drasztikus­nak tűnhet a közelmúlt mechanikus méhszájtágítása és a küretkanál alkalmazása. A méhszáj hormontartalmú anyagokkal történő tágítása és a vákuumos kiszívás jóval kisebb fájdalommal jár, mint a korábbi módszer. Ezekkel tulajdonképpen csökkent a le­hetséges következmények, a mechanikai sérülések és azok okozatainak lehetősége: a méhszáj nem képes megfe­lelni zárófunkciójának, a méhnyálkahártya, a petefé­merni? A zsákutca, és én a huzamos kedveszegettséget is annak hiszem ... Szóval a zsákutca kikerülése talán si­kerül, ha eligazító, apró bi­zonyosságot adó gondolato­kat találok ki, izzadok ki magamból. Egy ilyen eliga­zító gondolatot neked is kül­dök: Az életet úgy játsszuk, mint ismeretlen művet egy szemüvegét vesztett, vakláló zenész, akinek kottájára folyvást hangjegyfejszerü fekete bogarak másznak. De azért, ha szépen összeáll a muzsikusnak egy-egy részlet, igazi oka lehet az örömre, az életörömre. Sztancs János szék gyulladása stb. Ám a káros hatás jóval később is jelentkezhet, hiszen megnő a valószínűsége a méhen kívü­li terhességnek, a meddőség­nek, a spontán vetélésnek és gyakoriságának. A testi prob­lémák mellett említést kell tenni a pszichés hatásról is. Nem véletlenül használják a jelszót: az első terhességet óvni kell. A művi vetélésre csak a terhesség 12. hetéig van lehetőség. Aki azután megy orvoshoz, azon már nem tudnak így segíteni. Az tizenévesen lesz anya, esetleg feleség. De lehet-e igazán anya és feleség egy még gyermeklány? Mi lehet a megoldás? El­képzelhető 17 évesen a szex nélküli szerelem? A fiatalok zöme aligha válaszolna igen­nel, bár kétlem, hogy a gon­dok többsége a szerelmesek­nél, a komolyabb kapcsola­toknál jelentkezik. Itt már nagyobb — vagy annak kel­lene lennie — az egymás iránti felelősség tudata. Hogyan lehetne elérni azt, hogy a lehetséges következ­mények tudatával, megfon­toltan vállalják testük vá­gyait a fiatalok? — Ez már társadalmi kérdés, tartozik egészségügyre, iskolára, csa­ládra. Mindannyiunkra. Mán László Szabó R iroly: Játék (fotógrafika) A KM HÉTVÉGI MELLÉKLET FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK 1987. február 7.

Next

/
Thumbnails
Contents