Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-21 / 44. szám
1987. február 21. oe (Szlelő k. Előfordult már szeptem- r 26-án is hóesés (1906), míg 9-ben május 2-án is észlel- : havazást. Az állandó hó- :aró leggyakrabban csak de- nber 20—25 között alakul regyük fel a kérdést: milyen Szabolcs megye éghajlata? 1939=ben Dienes István rkesztésében megjelent tabolcs vármegye szociográ- ja” című munkában a megye éghajlati viszonyait Bacsó Nándor így jellemezte: „Szabolcs megyében az éghajlati meglehetősen szélsőséges. Minden éghajlati elem igen tág határok között változhat, mprt —28°-ot meghaladó lehűlés 38°-ot meghaladó felmelegedés, napi 80 mm-es felhő- szakadás, vagy egy egész hónapi száraz időszak egyetlen csepp eső nélkül, egyaránt elő* 'fordulhatnak. Lehet, hogy 10— 12 órán süt a nap naponta egy hónapon át, de esetleg csak 5—6 óra napfény a napi átlag. Nagy tehát a bizonytalanság az éghajlat minden megnyilvánulásában és ezért a növénytermelés igen sokat szenved az időjárás szélsőségeitől és szeszélyeitől”. Orosz Szilárd t, első állomás eszközei (századeleji nyíregyházi felvétel.) ' Minden eladó — avagy mégsem? A Vőlegény bemutatójáról Jelenet a darabból (Máté Cs. felv.) t-----------------------A Stúdiószínpad Szép Ernő vígjátékát mutatta be február 13-án, pénteken este. Bolondos nap ez — tartja a hagyomány, nem lehet előre kiszámítani, milyen fordulatokat vesznek az aznap történt dolgok. így van ezzel a darabbal is: nemigen tudjuk eldönteni, hogy vígjáték, groteszk fintor vagy ironikus idézőjelek közé került színmű látogatói vagyunk-e, illetve egyszerűen egy léggömb könnyűségű darabot látunk. Szép Ernő sajátos világa az 1922-ben megjelent Vőlegényben a háború előtti Pest lezüllött, létüket épp csak a felszínen tengetni tudó kispolgári családot mutatja be. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy valahogy kikászálódjanak az egyik napról a másikra élés, ten- gődés szituációjából. A család tagjai: három gyerek és a mama dolgozik, hogy valamennyi pénzt tudjanak keresni, de a papa kártyázik, lóversenyezik, a mások által görcsösen összekuporgatott pénzt könnyűkézzel szórja el. A nagylány nem dolgozik, egyetlen feladata van: jól férjhez menni, hogy kihúzza a családot zilált anyagi körülményei közül. A „vőlegény” megfogására nagy színjátékot rendeznek, de Rudi, a fogász szintén nagy játékos, neki is pénzre van szüksége, módos menyasz- szonyt keres. Végül hosszas kimagyarázkodások, vallomások és veszekedések után összekerül a fiatal pár, s a harmadik felvonás kusza konfliktusai után — a lány közben egy jómódú férfi szeretője is lesz — összeházasodnak. Közben a család is válaszút elé kerül, mi a tisztességes: egy gazdag szerető vagy egy szegény férj. De ez a kérdés is megoldódik. Az egymás iránti ragaszkodás győz a kiszámí- tottság. a józanság, a pénz fölött. Ebből is látszik, hogy a darabtól igazi mélységeket, nagy szenvedélyeket, kiváló jellemeket nem lehet számon kérni. Egy ügyes ötlet van többszörösen - megcsavarva, felduzzasztva, néhányszor megfordítva és felpörgetve. A stúdióban játsszák a darabot, holott a mű 3 felvonása, játéklehetőségei inkább nagyszínházi megvalósítást követelnének. Máskor a stúdióban a térelrendezés bensőséges, intim, a mondanivaló a néző személyéhez szóló. Most azonban a tér elrendelése is nagyszínházi feltételeket teremt, a színészi játék is harsányabb, szélesebb gesztusú. Ezek a szerepek eleve a külsőségeken, a látványon, a maníron alapulnak, s hiteltelenségük, „játszott” voltuk ilyen közelről szemlélve igen hamar kiderül. Elvileg a néző intenzív jelenlétét kérnék a stúdióban, de ennek ellene szól a kevéssé gondos eszközhasználat. Az álnarancs, a mai boríték, a nem odaillő pénz stb. rontja a néző kedvét, nem erősíti a játék intenzitását. Indokolt lehetne mindez egy másféle, groteszkebb, hangvételben, de ez csak a darab kezdetekor felhangzó zenében hallatszik, a továbbiakban erről nincs szó. Vagy lehetne némileg abszurd is, mint ahogy a beszédstílus, az üres sztereotípiákra, panelékre épülő beszédmód mutatná. A darabban sok helyzet- komikumon alapuló jelenet van: rengeteg kiabálás, rohangálás, verekedés — mindezek már-már elterelik a mondanivalóról a figyelmet. Az ötletek a harmadik felvonást felpörgetik, de ennek fényében az első kettő bizony meglehetősen vonta- tottnak tűnik, még a sok húzás ellenére is. A színészek sem győzik a játékot elég sokszínűséggel. Vissza-visz- sza térnek a már látott megoldások. Itt kellett volna a rendezőnek, Gellért Péternek több invencióval irányítania a játékot. A mélységeket is megmutatni, nemcsak a felszínt. Ez persze a darab hibája is: a körvonalak elmosódnak, nem kap igazán hangsúlyt az, hogy mindenkit és mindent meg lehet vásárolni, hitét, illúzióját, szerelmét, testét. Hisz minden feloldódik egy naiv, ábrándos világban, illuzórikus reményt sugallva a végén — holott Rudi egy szikrányival sem jobb ember, mint a Papa, aki szélhámosságával tőrükre tette a családot. A színészek mindent elkövetnek, hogy ebben a nehéz helyzetben helytálljanak. A jobb szerepek, a megírt jellemek Máté Etának és Simor Ottónak jutottak, ök jókedvűen komédiáznak, játsszák az „elegáns” „úri” embereket, a „fenn az ernyő, nincsen kas” szituációt. A pénz imádatában élő, meggyőződés nélküli, látszatokon alapuló pózokat. Sok kacagtató jelenetük van, fennköltek és közönségesek, emelkedettek és kisszerűek egyszerre. A család többi tagjának szerepében Magyar Éva, Leviczky Klári és Vajda János egy- egy jól megrajzolt karaktert nyújtott, kidolgozott mozgással, néhány jól eltalált gesztussal, emberi tartásra utaló mozzanatokkal. Különösen Magyar Éva szerepe tette ezt számára lehetővé. A fiatalok: Juhász György és Simon Mari inkább sémákat nyújtottak. Egyik szerep sem különösen rokonszenves, nagy érzelmi hullámzásokat kellene szinte minden hiteles szituáció nélkül elfogadtatni, ehelyett inkább külsődleges megoldásokhoz folyamodnak. (Nem biztos, hogy Simon Marinak való ez a naiva szerepkör; a hamvas, ártatlan szép lány epedé nézésekkel és olvatag gesztusokkal.)Heíey László Rudi apjának szerepében hatásos alakítást mutatott. Felemás megoldásúra sikeredett ez az előadás. Az összefogottabb rendezői munkával, a tér és játszási lehetőség okosabb megválasztásával, mélyebb értelmezéssel talán értékesebb, izgalmasabb este születhetett volna. Margócsy Klára ________________________> cxrázsló rangja ek amit elvégzett, amit jól meg- só csinált, hanem arra, amit ka- a- pott. Ezért vagy valami máit- sért. y- Tessék vigyázni, mert a gye- :ó- rekek értékítélete mindig jó. er. ök egyszerűen hasonlítani akarnak hozzánk, de nem va- és gyök bizonyos abban, hogy jó a lesz-e nekik, az általuk majd mi formálandó világnak, ha ha- •a- sonlítanak is hozzánk. Amit int valamikor megengedhetett ma- és gának a társadalom, hogy a :o- mezítlábas gyerekek gyönyörű ez csordákban, egymást az életre rzi terelve készüljenek a felnőtt lé- korukra, idegen ebben a világgá ban. Ráadásul, amíg lemossuk y- a Ladánkat, vagy lelakkozzuk :e- az üdülőnk falát, még rá is •e- förmedünk a gyerekre: miféle zrt anakronizmus ez benned fi- ött am? ak Nem jó a beiskolázási rendel- szerünk. Nevetséges elvárás, n- hogy elvárjuk a tizennégy évesektől: tizenhárom és fél éves itó korukban megmondják, hogy ért mik akarnak lenni, milyen pá- \e- lyát választanak? Aki ezt kién találta, sohasem volt gyerek. :or Valamikor természetesnek jó számított a mesterségek örök- gű lése. A kerékgyártó fia tudta la- (a kezével is tudta), hogy mi a ak küllő, a hordókészítő fia tud- I0‘ ta, hogy mi a donga, a kovács fia, hogy mi a ráf. Ahogyan Ha kinyíltak a társadalmi mobili- gy záció kapui, óriási módon ik- megnyílt a pályaválasztási kí- gy nálat, de éppen emiatt Mányim zik benne minden személyes on, élmény. Gazdagság érdekeltségű a gyereket elindító család. Következésképp a gyerek nem azon gondolkodik, hogy mi az a ráf, vagy a donga, talpa alatt nem a mezítelen földet érzi, hanem egy számára még lefordíthatatlan számrendszert hall a falu közepén lakó jól kereső autószerelőről. Itt már nem mesterségek vannak, hanem a szülők akarata, vagy elvárása szerinti 10—15 ezer forintok. Azok, amelyek ilyenolyan mesterséggel elérhetőek. Ha viszont ez hosszú, továbbtanulás nélkül, akár 15—18 éves gyerekemberként is elérhető, akkor ez válik kívánatosabbá. Fglusi iskolák igazgatói szerint a továbbtanulási kedv ni- vellálódott, de korántsem a társadalom számára kedvező módon. Vannak túlzsúfolt és vannak hiányszakmáink. Nem a gyerekek, hanem a szülők érthetetlen önzése miatt. Mert társadalmilag rákényszerítet- tünk a világra egyfajta lottójátékot, ahol vagy bejönnek a számok vagy nem. Azt mondják Mátészalkán az 5-ös iskolában, hogy jóllehet a továbbtanulásért felelős pedagógus négy éven át figyel egy-egy gyereket, a jelentkezési lapok badásakor külön harcot kell folytatni a szülőkkel, akik vagy kevesebb teljesítményt várnak a gyerekeiktől, vagy — és ez a szomorúbb — alaposan fölébecsülik a meglévő képességeiket. Óriási kockázat, mert sok gyerek olyan jómódban nő fel, ami majdhogynem képtelenné teszi arra, hogy valamikor tisztességesen megdolgozzon valamiért, ördögi kör tudom, de ebben nem a világ zárt minket, mi zártuk bele magunkat. Nagyon durván azt írnám, hogy a pillanatnyi helyzetben a gyerek egyféle haszonkulcs, vagy más esetekben a szülők életéért elvárt jóvátétel. Akár így, akár úgy, kimarad belőle a gyerek. Nyírparasznyán idén 13 nyolcadikos végez. Az elvárások szerint egy marad otthon. Több mint ötven százalékuk gimnáziumba jelentkezett. Még nyitott kérdés, hogy kit vesznek fel és kit nem, de az biztos, hogy a hétből nem lesz hét gyerek egyetemi, főiskolai továbbtanulásra érett. A másodikként megjelölt szakmák segíthetnek, de ezeket a szakmákat a gyerek már egyféle csalódással kezdi el megtanulni. Ostobaság lenne megkérdezni, hogy csalódott-e az a gyerek (legyen bár tizennégy vagy tizennyolc éves), akinek a pályaválasztása nem sikerült. Vagy csalódott, vagy azzá lesz később. Mit szól viszont mindehhez a szülő? Nemcsak az egyes egyetemeken kipattant felvételi botrányok miatt, hanem általában az, akinek a gyereke nem jut oda, ahová a szülő szánta, sohase fogja elhinni, hogy igazságos volt az a bizonyos elutasító döntés. Sok szülő fejében él, legtöbb esetben gipszből egy giccsfigura, amivé a gyereküket egyszer megálmodták. Társadalmi kérdés, hogy ezekkel a torz figurákkal — bármennyilehet mit kezdenünk. Különös képlet, de igaz, ezek az indulatok fűtik, hizlalják egymást és olyannyira ránktelepednek, hogy már-már hordani se tudjuk őket. Elvárnánk tehát, hogy a gyerek háborogjon velünk együtt, jóllehet a gyerek egészségesebben ítél és kereken kimondja, hogy apám én nem ilyen lovat akartam ... Milyen lovat akar a gyerek? Kéremszépen, fogalma sincs róla. ű csak száguldani szeretne az élettel együtt, de ha a tükörbe nézünk, akkor rá kell jönni, hogy a szülők többségének, önmaga misztifikálásán kívül sem kellő tudománya, kellő kultúrája, jövöismerete nincs ahhoz, hogy a gyerekét elindítani képes legyen. Osztályfőnökök, igazgatók panaszolják, hogy a szülők legtöbbje megbántódik, ha igazat szólnak a gyerekükről. Tudok olyan iskolaigazgatót, aki á szülő előtt ragasztotta le a gyerek továbbtanulási lapját és úgy küldte el. Mert a szülő elkísérte a borítékot a postáig, nem lévén biztos benne, hogy továbbküldik azt a lapot. A dolog furcsasága, hogy ebben az esetben katonai jellegű középiskolába jelentkezett egy olyan gyerek, aki a szülők által tudotton szívbeteg. Mit mondjon most a pedagógus? Az a nevelő, aki — sajnos a legtöbbször így van — lényegesen többet tud a gyerekről, mint az apja, vagy az anyja. Ha viszont egy gyerekről kideríti, hogy nem valami jól kereső szakmát javasolnak neki (legritkább esetben választ a gyerek), akkor nyílt a zsilipje annak, hogy a tár sáré is indulathordozók —, nem dóimat, a balszerencsét kárhoztatjuk, vagy a pedagógust szidjuk. • Nagyon sok ifjú emberrel beszélgettem mostanság és nagyon sok szülővel. Meséltek rossz iskoláról, rosszindulatról, pechröl. Különös módon egyetlen mondatot sem hallottam arról, hogy az édesapa, vagy az édasanya hibás azért, hogy a gyereke kényszerpályára került. A varázslónak rangja volt. Aki tudott valamit, az rangot kapott, aki valamihez nagyon jól értett, azt megbecsülték, mint a deákot a betűvetésért. Ma már ez sajnos nem ilyen egyszerű, de veszthet bármennyi tekintélyt a tudás, valamiképpen érték marad. Akkor is, ha az egy egyszerű mesterség ismerete. • Bartha Gábor Gyermekkönyvek művészi illusztrációi kerülnek ki a Nyíregyházán élő Ursula Hőing keze alól. Reprodukciónkon: Sikulume és a két bátyja című afrikai meséhez készült illusztráció (színes linómetszet).
