Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-18 / 41. szám
2 Kelet-Magyarország 1987. február 18. Bepillantás közügyekbe Űj munkahelyek a Tárosban Élénk tanácskozások a pátriáról Élénk vita volt a városkörzeti tanácskozásokon A tanács és a lakosság kapcsolatában növekszik a szükségessége annak, hogy a településeken élők rendszeres tájékoztatást kapjanak a várospolitika főbb kérdéseiről, véleményt alkossanak a tanács munkájáról, a település jelentősebb fejlesztési, ellátási kérdéseiről. Ezért is volt nagy az érdeklődés február 9-én a városi tanács nagytermében szervezett, s egy héttel később a pártbizottság nagytermébe összehívott városkörzeti tanácskozásnak. Támogatják a lakásépítést Széles Lajos, a tanács elnöke arról adhatott tájékoztatást, hogy a közelmúltban lezajlott tanácstagi beszámolókon több mint százharmincán kértek szót, s 69 közérdekű bejelentés hangzott el. Szólt a tanács képviselője arról, hogy az idén kis híján 222 millió forintból gazdálkodik a város, a központi támogatás 138 millió forint. A legutóbbi adatok szerint 8870 lakosa volt Fehérgyarmatnak. Ma már — az ingázókkal együtt — közel hétezer ember dolgozik a városban. Az idén 34 OTP-s lakás elkészültére lehet számítani, s félszáznyian építenek saját lakást. Másfél millió forintja van a tanácsnak a lakásépítések támogatására, ezekből azok kaphatnak, akik szociális helyzetük alapján tanácsi lakásra jogosultak, s erről lemondva maguk vállalkoznak építkezésre. Örömmel vették tudomásul a városlakók, hogy a központban kap helyet a Patyolat-felvevő üzlet, s ÉPITEK-boit is nyílik hamarosan az építőipari szövetkezet gondozásában. Ennek haszna főleg a magánerős építkezéseknél mutatkozik majd: az üzlet mellett — az ipartelepen, a szövetkezet portáján — a nagyobb terjedelmű, az építkezésekhez szükséges anyagok beszerzésére is lehetőség nyílik. Nagy megnyugvással vették tudomásul a választópolgárok annak bejelentését, hogy a megyei tanács segítségével újabb munkahelyekhez juthat a város, bővül az Ipari Műszergyár, a Szamos menti Állami Tangazdaság fehérgyarmati kerülete helyén pedig egy finommechanikai üzem beindítására számíthatunk, ahol az elképzelések szerint az indulásnál mintegy 300 ember kaphatna munkát. Központi fűtést kérnek A hozzászólások, kérdések természetesen ezúttal sem maradtak el. Voltak, akik a moziüzemi vállalat elhanyagolt, városközpontban lévő területe miatt emeltek szót, a pedagógusok közül pedig az 1-es számú általános iskola téli viszontagságos munkájáról szóltak. Javasolták: kapjon központi fűtést a tantermek sora a szemben épülő szakmunkásképző intézet kazánjáról, a javaslat általános egyetértésre talált a jelenlévők között. A tanács elnöke nem kerülte ki a „kényes" kérdéseket sem. Megnyugtatta a pedagógusokat: arról, hogy milyen irányítással, s milyen tagozattal, (vagy tagozat nélkül) s kik dolgoznak majd az épülő 3-as számú új iskolában, az érdekeltek részvételével, az iskolavezetők, a párt- és szakszervezeti vezetők bevonásával, minden részletre figyelve döntenek majd. Izgalmas színfoltja volt az egyik tanácskozásnak, amikor a február elején a vízcsapból folyó koszos, piszkos, ihatatlan vízre kérdezve — az illetékes SZA- VICSAV-os vezető próbálta megadni a választ. Sokan panaszkodtak a havas utak, járdák miatt. A tanács vezetője elismerte a nehéz helyzetet, ám jogosan tette hozzá: nem ártott volna, ha mindenki elsepri portája elől a havat. Ez a mondat szólt mindazoknak, akik a tanácstól várják a segítséget ott is, ahol előbb a telek- tulajdonosnak lenne el nem hanyagolható tennivalója. A köztisztasággal kapcsolatos jó hír: február közepétől már három jármű szállítja a háztartási hulladékot a városban. Minden szerdán reggel 8- tól este 6-ig várják az embereket a tanácson, sajnos a lakosság nemigen él ezzel a lehetőséggel. Nagy visszhangot váltott ki a városlakók között a református templom mögötti dísztér kialakításának gondolata. Ennek kapcsán elhangzott, hogy a régi, omladozó református iskolát lebontják, az árvízi szobortól a Kossuth téri házakig így megnyitva a parkot, valóban méltó, tömeg- rendezvényekre is alkalmas helyet sikerül kialakítani. Megfogalmazódott az igény a vezetékes gázra: a tanulmányterven túl vagyunk, várhatóan 1990-re már lesz vezetékes gáz a városban, hangzott a válasz. Fedetlen fürdő Magyarázatot kaptak a városlakók arra, miért nem fedték be a fürdői, s miért nem valósul meg sok más hasznos, de nagy anyagi vonzatú javaslat. Kiderült itt is, nem futja mindenre, a mégoly lelkes társadalmi munka ellenére sem. Az előző évben elhangzott javaslatokról beszámolva mindenki meggyőződhetett arról, nem pusztába kiáltott szó, amit az állampolgár a városkörzeti tanácskozásokon elmond. Azok felülvizsgálata folyamatos, s a fontosságtól függően kerül sor a közösség érdekében a tennivalók átütemezésére, megvalósítására. Zsúfolt ház, érdeklődés, jó hangulat jelezte, a fehérgyarmatiak nemcsak várnak, de tenni is készek városuk arculatának formálásáért. Ám nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen ez az otthonuk. Névtelenül A városi népi ellenőrzési bizottsághoz tavaly 14 bejelentés és két panasz érkezett. Bejelentés 1985-ben is ugyanennyi volt, de míg akkor mindössze öten nem adták hozzá a nevüket, addig az elmúlt esztendőben már tízen. Ez a növekedés sajnálatos és nem biztos, hogy indokolt. A NEB beszámolója szerint a közérdekű bejelentéseket és panaszokat jelentőségüknek megfelelően kezelték. Ahol indokolt volt, intézkedtek. Az oldalt összeállította: BALOGH GÉZA Tanácsi rendelet a házadóról Arányosabb teherviselés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a múlt évben szabályozta a házadót. Fehérgyarmat Városi Tanácsa, tekintettel a közművesítésre, kereskedelmi, ipari és infrastrukturális ellátottságra, a közlekedési viszonyokra, a közintézményektől való távolságra két kategóriába, alapadót fizetőkre és kedvezőtlen övezetben élőkre osztotta a város területét. Alapadót fizető övezetbe tartozik : a Kossuth tér, Móricz ZsigmoncL Petőfi, Bessenyei utca, Alkotmány utca a Rákóczi utcáig, Kölcsey, Ady Endre. Kiss Ernő, Damjanich út, Vörösmarty utca a Széchenyi utcáig; Széchenyi, Bajcsy-Zsi- linszky, Tavasz utca, Május 14. ' tér, Ságvári, Krúdy és a Szolnoki utca. Kedvezőtlen övezetbe került a város többi utcája, tere. Ezeken a területeken 30 százalékos adócsökkentésre is sor kerülhet. Növelni kell az alapot 10 százalékkal: ha az épület homlokzatán az átlagosnál költségesebb (pl. kerámia, rézlemez) burkolat van; ha helyiségei, terei felületképzésének kialakítása az átlagostól drágább (pl. márvány, fém, üveg); í ha a beépített berendezések í között klimatizálás, szauna vagy fürdőmedence található; ha az épülethez tartozó földrészlet nagysága a helyben szokásos, vagy előírt teleknagyságot lényegesen, de legalább 30 százalékkal meghaladja. Az alapadót 30 százalékkal csökkentik: ha a lakóház falazata, tetőszerkezete oly mértékben sérült, hogy az épület állékonyságát aláducolással kell biztosítani; ha helyiségeinek, tereinek felületképzése, burkolata leromlott állapotú, műszaki állapota különösen kedvezőtlen (egészségre ártalmas, nedves) ; ha anyaga a szokásosnál csekélyebb értékű (pl. vályog), ha közművesítettsége alacsony fokú (pl. vízellátása egyedi kútból történik). Az V __________________ alapadó-csökkentés csak olyan mértékű lehet, hogy a házadó évi mértéke 300 forintnál kevesebb ne legyen. A városi tanács szakigazgatási szerve szociális jövedelmi és egészségügyi szempontokra tekintettel — kérelemre — méltányosságból a házadót mérsékelheti, vagy kivételes helyzetekben elengedheti a következő esetekben: felére mérsékelhető a 70 éven felüli nyugdíjasoknál, három vagy többgyermekes családoknál, ha az egy családtagra jutó jövedelem havi összege nem éri el a 3 ezer forintot, az év közben bekövetkezett végleges egészség- károsodás, nyugdíjazás vagy elhalálozás esetében — külön kérelemre — mérséklés, illetőleg adómentesség is lehetséges. A megítélésnél minden jövedelmi forrást figyelembe vesznek. Az egy- és kétlakásos épületben lévő lakás 100 négyzet- métert, a többlakásos épületben lévő lakás 80 négyzetméterét meghaladó területrész után kell fizetni, ami négyzet- méterenként 80—180 forintot jelent. ^ Mint Szabó István — a városi tanács titkárságvezetője elmondta — a közeljövőben a lakástulajdonosok levelet és bevallási ívet kapnak. Ennek alapján az illetékes osztály dolgozói elkészítik az adókivetést. Természetesen, akiknek valamilyen címen adómentességük van, azok az engedélyezett ideig nem fizetnek házadót. Minden ellenkező híreszteléssel szemben — összességében — várhatóan nem növekszik a tanácsi bevétel. Egyértelművé teszi viszont az arányos közteherviselést. S ha óriási munkát jelent is, enyhíti afc alacsonyabb jövedelemből élők terheit. Az új házadót várhatóan 1987 őszén fizetik majd a gyarmatiak a szak- igazgatási szervtől kapott értesítés, illetve csekk alapján. Aki rászorul Nagy Kálmán Okkal, ok nélkül szidjuk a kisiparosokat. Nem mindegyiket, azért nagyon sokan megkapják a magukét. „Harácsolnak, semmibe veszik a minőségi követelményeket, átnéznek az ügyfelen, csak egyetlen cél lebeg a szemük előtt, mielőbb meggazdagodni!" Aztán hall az ember egy hírt, melyen kénytelen elgondolkozni. A hír ekképp szól: Nagy Kálmán fehérgyarmati autószerelő kisiparos a mozgássérültek helyi szervezetének a napokban felajánlotta, hogy a Trabant Hycomat gépkocsikon ingyen vállalkozik a gumik cseréjére, a centírozásra, a fényszórók beállítására, az akkumulátorok töltésére, el- ’■enőrzésére, a kompresszió rendszeres mérésére. . Mégsem lenne igaz az iparosok önzéséről szóló legenda? Nagy Kálmán szép szál ember, két hatalmas tenyerét mérgesen csapja össze: — Miért gondolja maga is, hogy minden kisiparos gazember? Miért ne segíthetnénk mi a rászorulókon? Vagy az csak az állami alkalmazottak joga!? A város iparosai tavaly a tervezett 400 ezer forint helyett csaknem egymillió értékű társadalmi munkát végeztek, a legtöbbet dolgozók között ott volt persze Nagy Kálmán is. Az idei felajánlása tehát korántsem szokatlan; a mozgássérülteken korábban is segített ő, s levelével csak azt szeretné elérni, hogy a városkörzet rászorulói is tudjanak szándékáról. — Ez nem egyedül az én gondolatom — figyelmeztet. — Együtt dolgozom egy autóvillamossági szerelővel, van két ipari tanulóm, mindhárman készségesen vállalkoznak a levélben foglalt munkák elvégzésére. Az autószerelő mester műhelye, udvara most is tele javításra váró gépkocsikkal. Rengeteg a munkája, naptárában már a március dereka is foglalt. Csak akkor tesz majd kivételt, ha valaki Hycomattal állít be hozzá segítségért. Citerasző, kirándulás Születésnap a nyugdíjasklubban Évfordulót ünnepelni gyűltek össze február 2-án a fehérgyarmati nyugdíjasklub tagjai a művelődési központ egyik termében. Két éve találkoztak először, amikor fél- száznyi nyugdíjas úgy döntött, hogy a hirtelen rájuk szakadt sok szabadidő egy részét közösen töltik el. Azóta a hétfői délutánok megtelnek ünneplő ruhás idős emberekkel, akik a klub rendezvényeire igyekeznek. Az elmúlt két év alatt összeko- vácsolódott, közösséggé fejlődött a tagság, kiknek a klubvezetőség változatos programot állított, állít ösz- sze. Rendszeres előadók voltak a klubban a városi párt- bizottság dolgozói éppúgy, mint a tanácsi apparátus tagjai, s más tömegszervezeti vezetők. Három kirándulást is szerveztek ez idő alatt. Eger és környéke történelmi, természetföldrajzi nevezetességei éppúgy emlékezetesek, mint a zempléni túra. A szatmári táj közelebbi megismerését célozta, hogy Kölcsey falujában tüzetesen megismerkedtek a Himnusz költőjének életével, munkásságával. A szatmárcsekei nevezetes temetőt ugyancsak meglátogatták. Az idős emberek együtt akartak örülni a második születésnapi összejövetelükön azokkal, akik hozzásegítették őket e tartalmas programokhoz. Az alakulásnál Szántó Lajos, s az utóbbi időben Parragh Gyuláné vezette a klubot. Ök, s a korábbi előadók most a klub tagjainak vendégszeretetét élvezhették. Az idős emberek maguk készítette süteménnyel, szörppel várták a „vendégeket”. A klub egyik tagja — Korponai Géza — saját versével idézte az alakulástól eltelt időszak eseményeit. Bódi Mihály klubtag citeramuzsikájára dalra fakadt a zsúfolt klubterem minden jelenlévője. Széles Lajos országgyűlési képviselő — a városi tanács elnöke — rendszeres vendége volt a klubnak, most is készséggel válaszolt a klubtagok kérdéseire. Igazi meglepetés volt, hogy Bolyáki Attila mérnöktanár képmagnón megörökítette az eseményt, amit azonnal „visszanéztek” a szereplők, akikre az idén is gazdag program vár, s akik természetesen szívesen fogadnak újabb tagokat is maguk közé. Emlék a nyárból, zempléni túrán a klub tagjai. (Molnár Károly felv.)