Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-14 / 38. szám
mm HÉTVÉGI MELLÉKLET Kultúránk külföldön III. Színpadok, kiállítótermek jén Dániában magyar hímzések szerepeltek. A koppenhágai Iparművészeti Múzeumba magyar reneszánsz és barokk hímzések vitték el hírünket, s hasonló anyagból nyílt kiállítás egy lipcsei múzeumban is. A nyolcvanas évek kedvező változásai között tartható számon a hazánk iránt megnyilvánuló felerősödött és rokonszenvező nemzetközi figyelem, amely azonban kulturális életünk nem minden területét éri egyenlően. Ez — főképpen gazdasági, szervezési okok miatt — a színházi életben és a képzőművészetben érezhető. „A színház területén — vélekedett egy hetilapnak adott interjújában a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője — igen ked- veztőlen a helyzet. Alig játszanak magyar darabokat a külföldi színházak, s komoly sikerre eddig csak szórványos példák voltak. Egyedül Örkény István néhány darabja kapott nagyobb nemzetközi, Európán kívüli figyelmet.” Színházművészetünk külföldi fogadtatását illetően valóban rövidre fogható a krónika. A napilapok hírei között szerepelt ugyan a szűkszavú közlés, hogy egy hétre Varsóba utazott a Vígszínház társulata; a magyar színészek a lengyel fővárosban Marat halálát, valamint A mester és Margaritát mutatták be. A Bulgakov-darab ősszel — akkor a kaposvári Csíky Gergely Színház előadásában — az NDK fővárosának hagyományos fesztiválján, a 30. alkalommal megrendezett berlini ünnepi napokon is felhívta az európai művészeti világ figyelmét színházművészetünkre. A hazánkat képviselő vidéki társulat García Lorca Bernarda Álba háza című művét is nagy sikerrel adta elő a Volksbühne színpadán. Az elmúlt nyár elején a tokiói magyar napokon Örkény István Tóték című darabját a debreceni Pinczés István rendezésében japán színtársulat adta elő. A bécsi Volkstheaterben Molnár Fe- ren Liliomja inkább csak színműirodalmunk színeit villantotta fel, hiszen a darabot Dietmar Pflegerl rendezésében osztrák színészek vitték színpadra. Színdarabjaink, itthoni előadásaink terjedésében persze sok az irodalmin kívüli szempont. A dobozban tárolt film vagy a hangszerével utazó hegedű- művész könnyebben eljut más nemzetek közönsége elé, mint a sokszereplős, díszleteket igénylő színházi produkció. S ezek meghívásában olykor az sem mellékes, kínál-e főszerepet a vendéglátó színház valamelyik tagjának, vagy hogy az ottani deszkákon játszottak-e már külföldi szerzőt. Nyelvi akadályok? Nem jellemző, hiszen — hogy csak néhány példát említsünk — a prágai Stílusgyakorlatok megértését kitűnő szinkron- tolmács segítette, a skóciai Glasgow-ban pedig Gálffi László Rimbaud-estje magyarul is sikert aratott. Mégis az a tapasztalat, hogy a zene sokat segít egy-egy produkció „eladásában”. így 'került műsorra az NDK-ban Szokolay Vérnásza (ez egyébként legelterjedtebb operánk, eddig 17 országban mutatták be), illetve a Sámson, legújabban pedgi a Farkasok című rockmusical. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról zenés színpadi változatával sikerült angol nyelv- területre is eljutnunk. Üjfent a Felkelő Nap országában szerzett élmény: a japán főváros közelében lévő Tokorozova új városházát magyar szobrászművész alkotása díszíti. A japán gránit alapzatú, jugoszláv márványba álmodott kompozíció jelkép is: Ajándék. Pécsett élő szobrászművészünk, Bencsik István készítette. Ugyanő alkotta a Láng című kompozíciót, amely Kyosato üdülőváros most épülő zenegépmúzeuma előitt lesz látható. És ha magyar szobrok' Japánban is láthatók, e művészeti ág határainkon túli jelenléte nem lehet szegényes. Bizonyság erre a párizsi kulturális élet egyik irányítójának levele is, aki Varga Imrének a nyáron a Louvre- nál rendezett szabadtéri szoborkiállításáról ezeket írta: „Több mint harmincezren látogatták, nem is számítva azokat, akik este vagy éjszaka jöttek, és leültek a szobrok mellé. Nagyon ritkán adódik olyan művész, akit jobban megértettek és értékeltek a franciák... Varga Imre a magyaroknak nagy formátumú művésze, akit nagyon megszerettek a párizsiak. Százával kérték, szóban vagy írásban, hogy hadd maradjon itt több szobra.” Varga Imre szobrai népszerűek voltak Bécsben és a hamburgi Katolikus Akadémián is, Kiss István szobrász- művész kisplasztikái tetszést arattak a szófiai Budapest- napokon. Kultúránk csehszlovákiai hetén a két világháború közötti képzőművészet szocialista törekvéseit, valamint Kondor Béla művészetét bemutató tárlatok kínáltak látnivalót, a glasgow-i magyar héten tavaly mai magyar képzőművészeti anyag, az idén kerámia, továbbá Uitz Béla metszetei és Kiss Nagy András érmei nyújtottak bepillantást képzőművészetünkbe. A skóciai példa külföldi jelenlétünk tartósságának fontosságára figyelmeztet: ha a glasgow-i művelődési központ igazgatója néhány évvel ezelőtt nem figyel fel a fiatal magyar képzőművészek párizsi kiállítására, akkor nem biztos, hogy 1985 őszén Glasgow kilenc galériájában 18 magyar képzőművész munkásságából rendeznek bemutatót... Kétségtelen, hogy az üzenetüket látványként közvetítő művészeti ágak a vizua- litás révén kedvezőbb fogadtatásra találnak, mint például egy regény vagy szövegében erős színházi alkotás. -Ezért is különös, hogy a külföld szemében nem alakult ki a modern magyar festészet vagy képzőművészet igazai képe. Igaz, ez a lépéshátrány születésétől fogva örökölt sajátsága ennek a területnek. Sokáig hivatalok intézték a külföldi kiállításokat, nem hallgatva azokra, akik meghívták alkotóinkat és műveiket. A hatvanas évektől a Kulturális Kapcsolatok Intézete tárlatcserékkel kapcsolódott be képzőművészetünk külföldi népszerűsítésébe. 1967-ben Londonban közönség elé került első 20. századi kiállításunk. A helyzetet tovább javítható ötlet a fogadó országokkal közösen rendezett kiállításoké. Ilyen volt például a budapesti bemutatót követően Berlinben vendégeskedő Németalföldi szobrászat című tárlat, Szép- művészeti Múzeumunknak és berlini testvérintézményének együttes rendezvénye. Szombati galéria Juh^ni Nagy János Jó, hogy a magyar kulturális intézetekben havonta új kiállítások nyílnak. (A Művelődési Minisztérium 1984- ben 167 tárlatot szervezett külföldön.) Kiváló lehetőség ez képzőművészeti kultúránk megismertetésére, annál is inkább, mert ezeknek a bemutatótermeknek állandósult látogatóközönsége van, olyan érdeklődők, akik igénylik és várják az újabb kiállításokat. A varsói Magyar Kulturális Intézetben például azok a bemutatók a legnépszerűbbek, amelyek hazánk egy-egy tájegységének népművészetéből adnak ízelítőt. Nyitottunk ebbe az irányba is: az elmúlt év eleWanyek Tivadar: Topolyai tél Szabolcs-szatmárí múzeumok számvetése Sikeres Az elmúlt évben elsősorban a múzeumi hálózatban rejlő belső tartalékok feltárása és az intenzív fejlesztés volt a cél. Fontos feladat volt például a múzeumi épületek állagvédelme, a múzeumok belső szervezeti és működési rendjének korszerűsítése. Ennek eredménye Vaján a Vay Ádám Múzeum elavult tejtő- szerkezetének cseréje, ezt a célt szolgálja a sóstói Múzeumfaluban épülő raktár, melynek munkálatait az idén fejezik be. Terven felül elkészült Mátészalkán az összekötő szekérszín, mely közművelődési programok szervezésére is alkalmat s lehetőséget ad. Több éve húzódó beruházások, felújítások fejeződtek be. így került sor a barabási iskola felépítésére, s benne egy állandó iskolatörténeti bemutató rendezésére a sóstói Múzeumfalu területén. A Múzeumi Világnap alkalmával nyílt meg a felújított Báthory István Múzeumban a Nyírbátor évszázadai című állandó kiállítás. cia, valamint annak az osztrák delegációnak a látogatása, mely a barabási iskola megnyitására érkezett Nyíregyházára. A múlt esztendőben befejeződött a nyíribronyi református templom belső feltárása, s megkezdődött a nagygéci volt református templom feltárása abból a célból, hogy a későbbiek során ezt az épületet a Múzeumfaluba telepítsék át. Folytatódtak az ásatások Csen- gerben, Tiszalökön, Ibrány- ban, Tiszadobon. A nyíregyházi múzeum néprajzi gyűjteménye a barabási iskola és más épületek berendezéséhez gyűjtött tárgyakkal gyarapodott. Az új és leg- újabbkori gyűjtemény tavalyi gyarapodásából különösen kiemelkedik az a 32 darabból álló nyíregyházi tűzoltórelikvia. A társintézményekkel, a tanácsokkal, az iskolákkal kialakított jó kapcsolat eredményeként tartalmas kiállítások, A kiállítási programban már az az alapelv érvényesült, hogy kevesebb, de tartalmilag színvonalasabb, a közönség igényeihez jobban alkalmazkodó kiállítások szülessenek. Ilyennek ítélhető a Jósa András Múzeumban a Boros Géza emlékkiállítás, a Céhemlékek, a Tűzoltókincsek. A külkapcsolatok fejlesztését szolgálta a Tirpák népnév eredete címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenÁ zóta, hogy feltalálták a televíziónak azt a fajtáját, ami képes visszahozni a múltat, nem kell Orfeusz módjára leszállnunk az Alvilágba, hogy ott váltsunk szót régi eleinkkel. Elég, ha leülünk a csodagép elé és beállítjuk a megfelelő billentyűket, mutatókat. Így tettem én is és az enyhén domborodó üveglap mindjárt megvilágosodott, homályló ködéből előbontakozott egy nő. Ősanyánk, Éva. Szőke volt, ahogy elképzeléseinkbe beleillik és pucér. Fél mellig látszott. Karcsú nyakát, fennsé- ges vállát nem díszítette ék. Hosszú haja két oldalt és homloka felett apró csigákba volt szedve, két gyűrűs fürt pedig lecsüngött az arcán két- felől pihe-bársony fülcimpái mellett a válláig. ■ Első pillanatban lefelé nézett, aztán könnyű szemhéja felcsapódott. Szemöldökének kíváncsiság vonta íve alól két kék szem ragyogott rám barátságosan. Naiv asszonyt engedékenységgel előre megértést ígért. Szeme finom, hosz- szú metszésű vonala alatt halvány árnyék kéklett. Jóleső szomorúsággal ismertem benne az át nem aludt szerelmes éjszakák ingerlő jelére. — Meglepett vagy! — állapította meg, amint rám tekintett. Igaza volt. Fiatallottam ősanyának. Zavaromban eldadogtam első kérdésemet: — Miért ettél és etettél Adám ősapánkkal a tiltott gyümölcsből? Elmosolyodott. Én a szájára fordítottam figyelmemet, mert olyan vonást akartam látni, ami bizonyossá teszi azt a kedves gyanút, aminek felkeltésére mindig szívesen talál okot az önámítás, ha szép nő arcát kutatjuk. — Nem annak okából, ahogy hiszitek: nem szomjúságomat vagy éhségemet akartam enyhíteni vele, nem is az isteni tudásra vágytam hiú módon, amint Mózes megírta ... — felelte magas csengésű hangon. — Pedig az utóbbi lenne az egyetlen elfogadható ok. — Ha azt akartam volna, nem mondom Adómnak, harapj belőle te is, hanem így szólok, szakíts magadnak te is, mert igen jó ... Amíg beszélt, száján a mosoly — amit hiába kísért a szép fogak vidító villanása — távolságtartó és kimért maÉva almája Meghitt rövid beszélgetés ősanyánkkal radt. „Mégsem könnyű életre és szabadosságra hajló, amint mondják?" — töprengtem magamban. — Abban az időben még nem ismertük egymást — folytatta vidáman. — Adámot minduntalan elszólították mellőlem a Kert birtokba vételének teendői. Vitte a kíváncsiság az Éden rejtett zugai felé. Azért haraptattam vele az almából, hogy együtt élvezzük az ízét és kapcsolatunkat, ami akkor olyan volt, mint a madaraké vagy az erdei állatoké, másmilyenné, emberibbé tegyem .. . Magabiztosan szólt, közben derékból egy kicsit felemelkedett és megpillantottam azt a két duzzadó halmot, ami nyakától ívesen lejtve merészen és lágy daccal tört előre és barna bársony bimbóival a könyöklő karoknak engedve egyszer egymáshoz közeledni, máskor szabad és rugalmas széttolakvással távolodni látszott. — Vesztetekre és vesztünkre vált! — ítélkeztem száraz nyelvvel. — Nem! — vetette közbe szelíden. — Az alma közös élélvezése éppúgy kiteljesedés volt neki, mint nekem, és megnyilatkoztak a szemeink, a jó és a rossz tudói lettünk a vétség által... — Igen, de milyen áron? Fizetünk érte mind a mai napig! — mondtam, mintha jogom Marcantonio: Ádám és Éva (rézmetszet) ANTAL ATTILA: Pereg a fagyöngy Arany a hóra: pereg a fagyöngy sárga bogyója ne késztess idő soha úgy beszélnem mintha már minden hiába volna e télben hogyha fülem károgással torkom szálkás tollal meg is telik szólhassak hittel halálomig
