Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-14 / 38. szám
1987. február 14. O Hll HÉTVÉGI MELLÉKLET „Nem akarjuk megkerülni a mai problémákat!” Nonn György két éve járt legutóbb megyénkben, s akkor nagy vonalakban megismerhették őt lapunk olvasói. Politikai, mozgalmi életünk e rendkívül érdekes alakja a napokban a párt megyei végrehajtó bizottsága ülésén vett részt, ahol áttekintették a politikai könyvek terjesztését. Ebből az apropóból kértük meg, válaszoljon néhány kérdésünkre. — ön a párt könyvkiadójának igazgatója. Behatárolja, szűkíti a politikai jelleg a kiadó tevékenységét? — Az, hogy a Kossuth Kiadó a párt politikáját, világnézetét terjeszti, nem jelenthet szűklátókörűséget. Amikor a párt ideológiáját képviseljük, nemcsak a marxista—leninista műveket adjuk ki, hanem mindazokat, amelyek az emberi haladást szolgálják Ugyanígy a politikában; számos művet kiadunk nem kommunista szerzőktől. Így például most készül Willy Brandt könyve a harmadik világról. A neves NSZK-po- litikus roppant érdekes munkát írt a világnak erről a népes és a'jövőt sok szempontból meghatározó részéről. Vagy kiadtuk Czeizel Endre könyvét a genetika témájában, illetve megjelentettünk egy közhasznú munkát a gyermeknevelésről. Ez is bizonyítja, egyetlen kötelezvényünk van, hogy a fejlődést, a tudományos világnézetet szolgáljuk. Szólnék Gergely Jenő 11. János Pál pápáról írott könyvéről. Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke legutóbbi vatikáni látogatásakor díszkötésben ezt vitte ajándékul a szentatyának. A pápa magyar tanácsadója — egy jezsuita atya — elolvasta és így minősítette: bár más a könyv világnézeti alapja, de realista és tisztességes. (És ezt a művet a magyar kommunista párt kiadója jelentette meg!) A témánál maradva; kiadásra érett a kubai pártvezető Castro beszélgetése a vallásról egy pappal — Fidel és a vallás címmel. A múlt évben megjelent Kádár János-kötet hazánk legutóbbi harminc évét foglalja össze. Sorra-rendre jelennek meg a testvérpártok kongresszusainak anyagai — a szovjet, a német, a cseh, az olasz és a kínai. És megjelenés előtt áll Gorbacsov legutóbbi beszéde, egy Teng Hsziao-ping-é letrajz, aztán Olof Palme életútja. — A fentiek azt is jelzik, hogy sokat változott az olvasói igény, s hogy ezt a kiadói tevékenységnek is követnie muszáj? — Valóban megnőtt az igény. Az olvasó az olyan könyvet, amelyben csak általános tételeket ismételgetnek, nem olvassa el. A ma embere olyan könyveket kíván, amelyben válaszolnak neki azokra a kérdésekre, amelyekkel az életben találkozik. Nem akarjuk megkerülni a mai problémákat! Erre csupán egy példa a nemzetiségi kérdés. Volt idő, amikor e témáról csak klasz- szikus válogatásokat adtunk. Ám ma már válaszolni kell \ arra is, mi a helyzet most. Mégpedig konkrétan, ha úgy tetszik magyar vonatkozás- j ban. Ezért adtuk ki a többi közt Kővágó László könyvét Nemzetiségek a mai Magyarországon, amely nemzetiségi politikánk kérdéseit feszegeti 1918—45 között és után. Ide sorolnám Balogh Edgár • könyvét Magyarok, románok, szlovákok címmel, illetve az interjúkötetet Demeter Jánossal — aki a kolozsvári Bolyai egyetem rektora volt — arról, 1945 után miként alakult a magyar— román viszony Erdélyben. Megjelent egy visszaemlékezés, amelyben román internacionalista vörös katonák tesznek hitet a magyar 1919 igazsága mellett. Az Akadémiai Kiadónál nemrég jelent meg Erdély története, amely a múlttal igen részletesen foglalkozik, s 1918-tól a fel- szabadulásig már csak összefoglalóan. Mi feladatunknak érezzük, hogy a felszabadulás utáni időszakból is mind többet közreadjunk. így jelentetünk meg kötetet a kolozsvári magyar Bolyai egyetem történetéről. — Nagyon nagy a sikere és méltán a Magvető Tények és tanúk sorozatának. De úgyszólván minden életrajz, életút sikerkönyv lesz nálunk. Gondolom az Önök kiadója sem éri be az eddig említettekkel... — Persze, hogy nem. A Társadalmi Szemlében jelent meg a Politikuspályák sorozat. Nos, az ott szereplők közül külön kötetet akarunk kiadni Rákosi Mátyásról, Mindszenty Józsefről, Rajk Lászlóról, s még sok érdekes emberről. Nem könnyű feladat megfelelő szerzőt találni, de szükséges, hiszen nagyon nagy e sorsok iránt is az érdeklődés. És többet akarnak tudni az olvasók a a nemzetközi politikában nagy szerepet játszott, vagy játszó olyan emberekről is, mint mondjuk Nasszer, vagy Mitterrand. Ezt az igényt is ki akarjuk elégíteni. — Az ifjúságot olvasásra szoktatni talán mindent megelőző feladat. Gondolom ehhez is ki kell elégíteni azt a nagyfokú kíváncsiságot, amely a történelem — különösen a közelmúlt története — iránt megnyilvánul. Egyetért ebben velem? — De hiszen ezt bizonyítottam a fentiekben! Amiről még nem szóltam, olyan sikerkönyv, amelyből egyszerűen nem tudunk eleget nyomtatni: Berecz János könyve, az Ellenforradalom tollal és fegyverrel. Nemrég adtuk ki Bajcsy-Zsilinszky életrajzát, a magyar katonai ellenállás történetét A Tart- say-lakás címmel. Igyekszünk szépirodalmi feldolgozásban megjelentetni a világ szabadságharcainak, forradalmainak történetét. Ilyen népszerű ismertetés Beke Sándor könyve a francia forradalomról. A magyar nemzeti múlt feldolgozása során adjuk ki például Lórántffy Zsuzsanna portrékötetét. Ruffy Péter kitűnő könyvének kézirata már nálunk van. Témája a legszebb magyar emlékek; a Halotti beszéd, a magyar korona, az Ómagyar Mária-si- ralom, a 48-as zászló, a Himnusz, a Szózat története. Ezek a hősi emlékek példaképek is egyben. — Amiket említett, azok valódi szenzációk. .. — Ám a sornak koránt sincs vége! Megjelenik az Ellenállási mozgalmi lexikon. Újszerű lesz annyiban is, hogy a kommunisták mellett szerepel benne a polgári ellenállás. így megtalálhatók a hazánkban a németek elől menekült lengyelek felkaro- lói, Szent-Györgyi Albert professzor akciója — tehát a magyar ellenállási mozgalom igen széles spektruma. A kötetben minden megyénk kü- lön-külön is szerepel. Ott lesznek a Franciaországban, Belgiumban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában, a- Szovjetunióban, Romániában és másutt a reguláris hadseregekben, illetve a partizánok oldalán harcolt magyarok. — A feladat egyik része, hogy többet tudjunk a világról. Egyre sürgetőbb azt is megválaszolni: mit tud miró- lünk a világ? — Például, hogy mit csinált a magyar párt, ez a nép az elmúlt harminc esztendő során. Milyenek az eredményei a szocialista demokrácia, a gazdasági reform, egyáltalán az ország újmódi építése területén? Fel kell ezeket sorakoztatni, hogy a külvilágban élő pontosabban lássa, mi is az a magyar reform. Sok testvérországban — és nemcsak ott — kérnek ilyen kiadványt, szeretnének e kérdésekről olvasni. Ám úgy véljük, ez itthon sem felesleges. — Mit is tud a külvilág Magyarországról? — Egyre többet, de különösen Nyugaton sokan még ma is a csikósnál, a gulyásnál, a tokaji bornál tartanak. Pedig Magyarországon van az Erzsébet-híd, a paksi atomerőmű és — ha már Szabolcsban járok — Európa legnagyobb szárazföldi kikötője, Záhony. Vagy itt van az önök termelte gyümölcs, az alma, amely Veres Pétertől Végh Antalon át sok-sok kérdőjelet megélt. Érdekes lenne megjelentetni egy-egy szociografikus igényű ösz- szefoglaló művet e két témáról is. Keressük rá közösen a szerzőket. .. ! — Röviden meghatározható a kiadói tevékenység holnapja? — őszintén örülök, hogy meghívtak, s egy kicsit újra bepillanthattam az önök életébe. Nekem sokat mond, hogy öt év alatt megduplázódott kiadónk könyvforgalma a megyében. Ez a pártszervezetek munkáján kívül annak a nagyfokú érdeklődésnek köszönhető, ami a politika kérdései iránt itt is megnyilvánul. Sajnos, ezzel együtt kevés hazánkban a könyvre fordított pénz. Még nagyon nagy tehát a lehetőségünk. Amikor úgy döntöttünk, hogy a volument nem csökkentjük, azt is tudjuk, hogy a rossz könyvet sokkal nehezebb lesz ezután eladni. Politikai művekről lévén szó, igyekszünk az eseményeket gyorsan követni. Nem unalmas a világ, hosszú időre szállítja a témáinkat. Kopka János VITÁRA AJÁNLJUK A kudarc kutatás, akár szólunk róla, akár nem: létezik. A népművelés szakemberei éppúgy végzik, mint azok, akik politikai vagy egyéb rendezvényeket szerveznek, akik egyesületet alapítanak vagy éppen mozgalmak munkáját irányítják. Jószerével folyamatos annak kutatása, vizsgálata, hogy hosszú-hosszú évek óta miért vergődik az amatőrmozgalom; miért nem jár sikerrel bizonyos klubok megalapítása; mi az oka annak, hogy igen színvonalas rendezvények iránt nyilvánul meg közöny; miért esnek szét hagyományos közösségek. Az okok felderítésével egy időben hangzanak el a kétségtelen tényeket rögzítő megállapítások. Megjelent a televízió. Széthullottak az egykor olyan feszes családi hierarchiák. Kevés szabad idő áll rendelkezésre, elsősorban anyagi okok miatt. Egy- egy rendezvény miatti csalódás hosszú időre elveszi az emberek kedvét. Hallunk arról, hogy az anyagi nehézségek — közösségiek és egyéniek — is motiválják az érdeklődést. Kétségtelenül helytálló érv: a mai társadalom nem a harminc, húsz, tíz év előtti társadalom. Vitathatatlan, változtak az élet- és munkakörülmények, az életmód is más, mint volt. Nem elhanyagolható szempont az sem, amely azt veti fel, hogy a lényegesen javult lakáskörülmények otthontar- tó erőt is jelentenek. Egy el nem hangzott érv Minden, fenti felsorolásban szereplő érv igaz, legalábbis helyenként és esetenként, ha nem is egyszerre és együtt hatva — megtalálható valóságot mutat. Viszont eddig senki nem vizsgálta azt, hogy a munka végzésének módszerében bekövetkezett változás mennyiben oka annak, hogy se falun, se városon nem alakulnak tartós közösségek, vagy ha igen, akkor azok miért csak bizonyos korosztály, vagy bizonyos szakma esetében életképesek. Ez a — éppen a vitára szánt — gondolat a következő. Ha a háború előtti vagy közvetlen utáni időszakot nézzük, akkor kiderül, hogy a munkát — főleg falun — az emberek egyedül végezték. Még a legkisebb egység, a család is a munkamegosztás belső rendje szerint tagozódva dolgozott, legyen szó a ház környékéről vagy a szántóföldről, kertről stb. .Legfel- •jebb egy-két családtag volt együtt napközben. De hasonlónak mondható a városokban, elsősorban a kisiparban dolgozottak helyzete. Az órás, a cipész, a szabó — nem sorolom tovább — vagy egyedül, vagy legfeljebb két-há- rom ember környezetében töltötte a nap munkával teli részét, lényegében egy életen át. Ebből eredően az emberek, akik napközben lényegében társaság nélkül voltak, mi több, az év jelentős részében többnyire csak a családi közegben töltötték sza- . bad idejüket, szinte kényszert éreztek arra, hogy valamilyen formában közösséget teremtsenek. Falun, a gazdasági praktikum ezeket a közösségeket úgy alakította, hogy egyszerre voltak egy bizonyos termelési folyamatot végzők közösségei, de betöltötték a művelődési, értékteremtő és -őrző társadalmi fórum szerepét is. Nem véletlen, hogy a városokban éppen az iparosok voltak azok, akik a leghatásosabban formálták kulturális, művelődési köreiket. A munkásközösségeket elsősorban politikai okok szülték. A napi magányt vagy éppen a tél hosszú idejét oldó közösségek falun sok funkciót töltöttek be. Megyebeli idős emberek úgy jellemzik ezeket, hogy egyszerre voltak rádiók és televíziók, népdalkörök és házasságközvetítők, mesét termő és dalt szülő, a pletykának teret adó, netán politizáló alkalmak. A szöszölő, a fonó, a diópucoló, a népkör, olvasókör, a sokféle egylet teljes egészében kielégítette az igényeket. A napi, heti, hónapos egyedüllét után olyan társaságot kínált, melyben mindenki jól érezte magát, hiszen választhatott, ahol senki nem volt idegen, de éppen az elfoglaltság miatt nem vált sose unalmassá. A közösségek jellegéről Érdekes módon a városokban az iparoskörök, könyvtárak, kórusok pontosan ugyanezt a feladatot töltötték be. Régi nyíregyházi mesterek szóltak arról, hogy az együttlét egyszerre szolgálta az információcserét, a szórakozást, az emberekkel való találkozást. Igaz, napközben is volt kapcsolatuk a külvilággal, de ezek a munka közbeni magányt nem oldották. Így aztán az együttlétek este, a hét bizonyos napján, a normális társadalmi vérkeringésbe kapcsolódást jelentették. A példákat kiterjeszthetnék olyan foglalkozásokra is, ahol bár az egyén közösséggel állt szemben — értelmiségi pályákról van szó —, de az egyedüllét érzését ez alig oldotta, hiszen minden döntés, minden felelősség a munka során az egyén vállán volt. Tanár, jogász, gyógyszerész, bizonyos esetekben orvos, kereskedő — hasonló módon közösségszervező volt a maga körében. így aztán harmadik vonulatként a falusi és az iparos közösségek mellett kisebb létszámban, de ott találjuk a köröket, klubokat, kaszinókat, egyesületeket. A döntő változás Az el nem hangzott érv második fele most következik. A helyzet akkor változott meg gyökeresen, amikor a munka jellegében is döntő változás tanúi lehettünk. A mezőgazdaságban az egyéni munkát felváltotta a kollektív tevékenység. Munkacsapatok, majd brigádok alakultak, a gazdasági igény közösségeket hozott létre. A városi iparosok jó része közösségekbe tömörült, néha több mint tucatnyi ember került egy műhelybe, kis üzembe. Hasonlóan az értelmiség egy része is team-ekbe szerveződött. Az emberek, akik hosszabb- rövidebb idő óta a nap egy- harmadában közösségben voltak a munka révén, szinte törvényszerűen kezdték keresni az otthont. A munka jellegének jószerével forradalmi változása is alakította az egyén magatartását, közösségteremtő igényét, amit helyette a termelés szervezése munkahelyén megoldott. Áttevődött hangsúlyok Hibáztatható az ember, amikor úgy dönt: szabad idejét inkább tölti egyéni környezetében, időt enged magának gondolkodásra, ki- kapcsolódásra, csendre? Érdekes, de a tételt igazolja vissza: abban az esetben, ha valaki nyugdíjba megy, s szembetalálja magát a napközbeni egyedülléttel, netán a magánnyal, azonnal közösségteremtő lesz. Éppen az idős emberek hoznak létre klubokat, keresve keresik a pártszervezetekben, népfrontnál. tömegszervezetekben azokat a közösségeket, melyek a beszélgetés, a szórakozás, a politizálás, a cselekvés színhelyei Nyilvánvaló az összefüggés a munka jellege és a közösségek élet- képessége között. Így aztán érdemes odafigyelni arra: az újmódi közösségek, brigádok mennyire képesek átvenni hajdani kollektívák ember- és jellemformáló, nevelő funkcióit? A városi és falusi családok belső, zártabb világába miként lehet a mai kor eszközéivel bevinni mindazt, ami éppen a korábbi közösségek erőssége volt: a kultúrát, a közérdeklődést, a felelősséget? Mindenképpen utópia azt hinni, hogy feltámasztható az, ami volt. A legszebb törekvések, így a táncházmozgalom, az amatörmozgalom a fel-feltámasztott színjátszás, a múvj, úton élesztgetett fonó, szöszölő lényegében muzeális dolog, ami a maga eredeti funkciójával vissza nem térhet. Magam is sajnálom, hogy a , sok szép régi közösség végleg kivonul életünkből. De ez nem először, s nem utoljára van így a történelemben. Ez természetes, a gazdasági, társadalmi' változások, a munkakörülmények gyökeres mássága hozza magával. Csak zárójelben: lesz olyan idő, amikor a robot és számítógép, az elektronika jóvoltából újra az egyéni munka kerül túlsúlyba, s akkor újra változik a közösségkeresés vagy elutasítás De addig — s ez messze van még! — azon kell gondolkodni: mi lenne jó az elveszett helyett? Hogyan tehetjük gazdagabbá az egyéni szférát, mit vonultatunk fel az elidegenedés ellen, ami hat, és jó? i Talán érdemes vitázni e kérdés fölött. A kudarckutatás ugyanis csak akkor jogos, ha egyben a gyógyír megtalálását is célul tűzi ki. Bürget Lajos Bereez András: Szigligeti vasán»» Közösség vagy (és) magány
