Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
la» Inaié..." trház hogy a raboknak az ed- csekély 1 órai sétaidő he- t napi 4 órai szabadban tartózkodást engedélyez- aminek rövidesen tapasz- i is kedvező hatását, ár ugyanezt szóvá tette 25 :1 korábban, nagykállói látása után, 1845. október Debrecenből Péchy Lász- násodalispánhoz Nagykál- küldött levelében Széche- lstván is, ekként: „Bár itam volna ott személyem t annyi rokonszenvet, amennyivel én távoztam m. Csak egy bökdösi egy 1 kedélyemet, s ne vegye : néven, hogy egyenesen alom; és az nem egyéb, a szerencsétlen rabok né- iainak légtől eltiltása ... em jól van, mert kegyet- g. Ily es pedig átkot szül, re nekünk szegény maiknak szükségünk éppen Tegyetek ebben rendet, üt Barátaim, s pedig en áron.” legnagyobb magyar keré- Jagyikállóban nem talált íallgatásra. Sőt tudjuk, később 1861-ben Korányi es is hasonló szellemben lkozott a nagykállói bőr- egészségügyi helyzetének avításával. Ismeretes, Bach belügyminiszter sa után és az enyhébb lerling-féle korszak elérvel 1861. január 30-án ingúlag megyei főorvos- álasztották Korányit, aki egészen egy évig viselte :tet. Igyekezett ekkor a irház hygiénés helyzetén mi, de az alkotmányosújbóli megszüntetésekor, idott állásáról, vármegye székhelyének gyházára történt áthelyezi a megyei törvényszék rtön is ide került. Dr. Fazekas Árpád Régi kastélyok új „szerepből” Menteni — és hasznosítani Bük. a barokk stílusú Szapáry-kastély 1696-ban épült. Még egy évtizeddel ezelőtt is Ady sorai jutottak eszébe annak, aki valamelyik hajdani főúri lak tájékán járt: „Árvult kastély gondját Kóbor kutya őrzi” ... Néhol még az sem. A kastélyok pusztulása már közvetlenül a felszabadulás után elkezdődött: nagyon kevés kivétellel elhagyták tulajdonosaik a — többnyire — nagybirtokaik közepén emelt otthonaikat, a környék népe pedig — ismét ritka kivételtől eltekintve — a védtelen épületeken állt bosszút mindazért, amit azok hajdani gazdái elkövettek ellene. Vagy — csak egyszerűen lába kelt a senki által nem őrzött urasági holmiknak. Aztán megkezdődött az épületek alkalomszerű „értékesítése”. Ahol valamelyik vállalatnak raktárépületre volt szüksége, az költözött a kastélyfaiak közé. Másutt iskola, tanácsháza, tsz-iroda * — aminek éppen hely kellett 5 a faluban. A szociális otthonok hálózatának szélesítése Í idején pedig sok helyen úgy találták: a kastélyok nem is ! szolgálhatnának jobb célt. Bár sok mindenre mondjuk mostanában, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk — sokszorosan áll ez a kastélyokra. Pontosabban: állt, amikor — 1981 őszén — a Gazdasági Bizottság határozatot hozott „a veszélyeztetett műemléki kastélyok, és más középületek megóvásá- ról és hasznosításáról”. Ezt a határozatot, illetve ennek végrehajtását mondják azóta „kastélyprogram”-nak. Hervadhatatlan érdeme Vas megye tanácsának, hogy a kezdeményezés tőle — s minden valószínűség szerint a „jelzéseket” adó községektől, a lakosságtól — indult ki. í Lehetett ebben része annak is, hogy azon a tájon különösen jelentős számban van- ! nak megőrzésre érdemes kastélyok — vagy annak, hogy az osztrák hartár felőli, egyre növekvő idegenforgalomhoz mind több, megfelelő színvonalú szálláshelyre volt szükség. Ám akár így, akár úgy kezdődött — a lényeg az, hogy a vasiak azóta is jócskán kiveszik részüket a kastélyprogram valóra váltásából. A Gazdasági Bizottság elé az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium szakemberei terjesztették a javaslatot. Mintegy száz kastélyról volt ebben szó, a legértékesebbekről. Két csoportra oszlottak ezek „hasznosítás" szempontjából: üresekre és nem megfelelően lakottakra. Az utóbbiakon főként azok értendők, amelyekbe szociális otthonokat költöztettek. Mert bármilyen szép, humánus megoldásnak látszik ez — sem a kastélyoknak nem jó, sem az idős lakóknak, hiszen az elegáns, nagy termek, a belső lépcsők a legkevésbé sem alkalmasak nyugalmat kereső, idős emberek számára. Sokkal inkább múzeumoknak, állandó kiállításoknak vagy éppen — üdülőknek, penzióknak valók ezek a nagytermes kastélyok. S a program végrehajtása során már akadt ilyen megoldás is, meg olyan is. De mindinkább az utóbbiak felé tolódik el az arány. Vas megyénél maradva: a Középületépítő Vállalat Vasegerszegen, a Villanyszerelőipari Vállalat pedig Vasszécsényben előbb saját üdülőt rendezett be a kastélyban, kombinálva az üdülés holtidényében vállalati oktatási központtal. Hasonlóképpen vette birtokába a Taurus Gumiipari Vállalat a Fejér megyei Seregélyesen a kastélyt. Jelentkeztek kastélyokért magánszemélyek is. No, nem afféle reménybeli „új földesurak”, akik kényelmes lakosztályt kívántak volna berendezni a sokszobás épületekben. (Az idők változását mutatja az is, hogy az egykori tulajdonosok utódai közül jó néhányan — itthon és külföldön élők egyaránt — egyetértésüknek adtak kifejezést, látván, hogy új rendeltetést kapnak a volt grófi, bárói kastélyok.) Magánpenzió nyílt például Bükön, Széchenyi egykori támogatójának, felsőbüki Nagy Pálnak elárvult kastélyában. Hasonló, új rendeltetést nyert a váchartyáni Rudnay-kastély, s még néhány. Számuk — előre láthatólag — a következő években tovább gyarapszik. Erre mutat, hogy a jelentkező magánszemélyek számára teljes biztonságot jelent az ide vonatkozó rendelkezés: évtizedekre szóló kezelési — de nem tulajdon! — jogot kapnak a kastély helyreállítása és karbantartása fejében. Termelőszövetkezet is van a vállalkozók közt. A Somogy megyei Gálosfán helyreállították a Festetich-kas- télyt, amelyben — a mellék- épületekkel együtt — hetven vendéget tudnak fogadni. A szentbalázsi Surjánvölgye Termelőszövetkezet vette át a kastélyt „melléküzemágként”, s teremtett Gálosfán lovaglási, teniszezési, hor- gászási lehetőségeket, s később az ott fakadó termálvizet is hasznosítani fogja. S hogy mindez máris mennyi eredményt hozott, arra a legjellemzőbb, hogy megállt a faluból az elvándorlás, sőt az egykor híres gálosfai vásárokat is újra megtartják. Lehetne még sorolni az utóbbi években hasznosított kastélyokat — hiszen a kastélyprogram végrehajtása csak 1982 tavaszán kezdődött, ötéves sincs még —, de mindet nem lehet értékesíteni. Eddig összesen 120 épülettel foglalkoztak: hozzájuk tartozik a tervezés, a kivitelezés, és az állagmegóvás. Egyiknél előbbre, másiknál csak a kezdeteknél tartanak. Mert az alapkérdés itt is: a munkák elvégzéséhez szükséges pénz. Amiből természetesen nem jut egyszerre mindenhová elegendő. Annál is inkább, mert a most — 1987 elején — érvényes műemlék-jegyzékben 9700 épület szerepel, s ez a lista szinte állandóan bővül, többek között kastélyokkal is. Benne vannak a helyreállított és új funkciójuknak kitűnően megfelelő kastélyok csakúgy, mint például a keszthelyi volt ferences kolostor, amelyet helyre kellene állítani, de ma lakások vannak benne. Vagy azok az üres kastélyok, amelyekről mostanában is adnak hírt a — bizonyára a kastélyprogramba bekapcsolódni akaró — megyei tanácsok. Természetesen nem egyformán értékesek ezek a múltból maradt (s hosszú időn át az enyészetnek kitett) épületek. Viharos történelmünk az oka annak, hogy a legrégibbek is alig kétszáz évesek, a barokk építészet alkotásai — s nincsenek sokszázados kastélyaink (mint például a franciáknak a Loire mentén). De talán éppen azért kell féltve vigyázni a megmaradt, viszonylag kevés értékes épületre. Erre szolgál a kastélyprogram, amelyben bőségesen lesz tennivaló — még az ezredforduló után is. Szeberényi Lehel: Metszetek Ikalomra várva, öt poron- fölött az éhhalál réme le- ett. Az aratási-cséplési sze- tól várta a megváltást, lost örült a szerencsének, „életnek” (ahogy a kenye- nevezték), amit hazavisz, minek „újig” ki kell tarta- . Nem kellett őt hajtani a 'Aagazdának, kinek ősi te volt barmot és embert ostorra fogni. Magától is onhajszolta magát, nagy íkvésében. Ezerkilencszáznyolcvan- yben tragédia történt az lágúton. Valahol az Alfölhajnali órában beszakadt személyautó teteje, s onnyomta a benne ülő há- párt. jyszerű parasztemberek vol- Odavalósiak, ahol legtöb- toporogtak egykor az em- piacon. Az ember gyerek t még akkor. Ama éhes potyák közül való. Hozta a yományt, hogy szakadásig dolgozni. Asszonya is hozandagazda nem állt fölöt- Más hajtotta őket. árom-négy órát aludtak, nhatot-tizenhetet dolgozutójukkal a fővárosi pi- i tartottak éppen. Egy hé- többször megtették az utat. asátraikból pakolták fel az 5 tetejére a zöldfélét. Min- többet, mindig többet. El- ta őket valami furcsa szenéig. Mintha azt próbálnák, bír az autó. Millióik gyűl- már a bankban, yermek nem maradt utáNevelés ét nő utazik a Héven. Bejeinek. Szavaik töredéke- ütik csak át az általános zajt, keverékét a kerekek dübörgésének, s egy kiránduló iskola gyerekricsajának. .......Köszönöm, holtfáradtan. Rettenetesen kimerítőek... De olyan aranyosak. . . Két különböző természet. Egyik ilyen, másik olyan... Volt főnököm kérdi: hogy bírod? Hogy nem zavarodsz meg? En akartam gyerekeket, nem? De viszont tény, hogy sok a gond velük. De két szép egészséges gyerek. .. S rosszak?... Nagyon aranyosak, nagyon drágák... Van olyan nap, mikor aztán nem bírok velük. Két ördög. Érdekes, ha meghallják, hogy jön az apjuk, abban a pillanatban, mint az angyalok... Panaszkodok a férjemnek, nem akarja elhinni, egész este azokkal a gyerekekkel semmi bajunk nincs. Azok megágyaznak, megfürödnek, cipőjüket rendbe teszik, táskájukat elkészítik. Nem* kell könyörögni, mennek aludni, mint a parancsolat. .. Mindent megcsinálnak. Kicsi koruktól úgy vannak nevelve, hogy ha az apjuk megkérdezi, mi újság, meg kell, hogy mondják. Akármi volt napközben, iskolában, vagy otthon megtépték egymást. Szóval mindent meg kell mondani. Olyan nincs, hogy nem. Én megkövetelem. Akármi van. Ha rosszaságot csináltak, ha jót. Nincs is nekik titkuk. .. Olyan nincs, hogy eltitkolnának valamit, mert baj lesz... Ok maguktól megmondanak mindent. Pici koruktól erre szoktatta. Ha valami nem úgy volt, meg voltak fegyelmezve. Durcáskodást, duzzo- gást nem ismerek... De ugyanolyan szeretetet kell nekik adni. Nem szabad, hogy másnap is haragszom. S a gyerekeknek se, hogy most duzzogok. .. Van nekik egy jó kis térdeplösük. Két ilyen vaspálca. Olyan hatásos, anyukám... Egyik a küszöbre, másik a kályha elé... Az ember azokra letérdepelteti... Egy percen belül olyan bocsánatkérés van! Fáj ám nekik nagyon... Marha fájdalmas...” Megálló. A nő már a lépcsőn: „.. .nagyon aranyosak, nagyon drágák.-..” A gyerekricsaj mindent elborít. Vasárnapi gyerekek A gyerek ledobta magát a szőnyegre és hisztérikus zokogás rázta: — Itthon akarok maradni!. .. Veletek akarok maradni! Vasárnapi gyerek volt. De csak minden második vasárnapi. A szülők kötődét üzemeltettek. A pénzcsinálás lefoglalta minden idejüket. Két gyermekükre már nem jutott, legfeljebb egy-egy a vasárnapokból. Megoldást kerestek, s találtak. Pótmamánál helyezték el őket. Ott is aludtak. Havi hatezer forintért. De pénz nem számít. Pénz van. Nyaraló a Balatonon, Opel Ascona a feleségnek. Audi 80 a férjnek, s a gyerekekről se feledkeztek el. Egy- egy öröklakás budai zöldövezetben már őket is készen várja, mire felnőnek. Az apa — útra készen — tehetetlenül állt. A gyerek útra öltözötten, Svédből hozott dzsekiben, nyakában holland kistáskával, a a szőnyeghez ütögette visítva fejét, míg az anya megunta: — Nem érünk rá! Erélyesen felkapta kapálózó gyermekét, hogy átadja a mosolygós pótmamának, ki az ajtóban már fogta a nagyobbik, a kezesebbik kezét. Bal lába a küszöbön úgy rugózott, mint rajtdeszkán a futóké. „Ha a szükség úgy kívánja” tettek ahhoz, hogy ne csinálják azt, amit nem akartak csinálni, s Kemény János ezzel kapcsolatban az igazat írta: „Az magyarországiak csak erőszakból voltak felülve, ahhoz képest nagyubb részije az ellenséghez vonsznak vala.” Rá- kóczy fővezérének általánosító kijelentése viszont azt is elárulja, hogy a Hétvármegyében Szabolcs a véleményével nem áll egyedül. Mégis meg kell látni, hogy Rákóczy György bizonyos megértéssel és kímélettel kezelte Szabolcsot, s nemcsak a háború alatt, hanem később is, mit talán az is magyarázhat, hogy szomszédok, ismerősök voltak, módszereit nem lehet pl. Thököly bánásmódjával összehasonlítani, aki akár a vármegye követeit is fogságba vetette. Rákóczy meg tudta nyerni a vármegyét magának úgy, hogy az még a fiához is az utolsókig ragaszkodott, mikor uralma nem terjedt tovább Szabolcs és Szatmárnál. Koroknay Gyula Szabolcs belépése a harmincéves háborúba (Korabeli dokumentum a levéltárban) 2. A vármegye ismét követeket küldött, hogy csökkentsék a terheket. Nem tudni, eredménnyel jártak-e, de mikor a két alispán elvitt 2400 forintot Sárospatakra Klobusiczky András kezébe, a választ megörökítette a jegyzőkönyv egy utólagos bejegyzése: „Ezzel meg nem elégedvén (ti. a sárospataki prefektus) kerek 3000 forintot akart kicsikarni a nyomorult nemességtől”, és tegyük hozzá, a jobbágyságtól. A május 20-i közgyűlés summája, tudomásul veszik, hogy Rákóczy a „közjóért" személyes felkelést rendel el. A vármegye hozzáállása a jegyzőkönyv szerint: „Közakarattal elrendeltetik, engedelmeskedni kell.” Nagyon lelkesen azonban nem engedelmeskedtek, mert júniusban Rákóczi már „nagy méltatlankodással” jószágvesztéssel fenyegeti a vonakodókat. A harcok most már Szerencs körül folytak. Ekkor már valahol távol a harcolók közt valami lázadásféle is kibontakozik, de ebben a szabolcsiaknak részük nem lehetett, mert csak június 9— 10-ére gyülekeztek Leveleken. Július végén újabb katonaállítás, ekkor már csak 176 a lovasok száma. Október elején újabb, részben személyes, részben általános felkelés a „legnagyobb gyorsaságot” ajánlva. Ekkor Götz tábornok ui. már Aszalóig jutott. És valóban, 10-én a nemesség Ibronyban, a portai gyalogok Ramocsaházán gyülekeznek, hogy „minél gyorsabban csatlakozzanak a fejedelem táborához”. Her- nádnémetiben, honnan egy részüket hamarosan elbocsátják, valószínű, a rossz fegyvereik, vagy alkalmatlanság miatt. Nem volt kevés azok száma sem. akiknek maga Rákóczy adott mentességet, köztük pl. a „kállai nömösség”-bői 12 lovas, vagy Forgách Zsigmond főispán „szentmártoni jószága.” 129 lovas és ugyanannyi gyalogos maradt, és ezek eltartására be kellett fizetni Klobusiczky pataki prefektus kezébe kétszer 5, illetve 3 forintot a két hónapra. A hadnagyuk Laskay István lett. Ügy tűnik, Szabolcsban érGYÖRI LÁSZLÓ: Madár Az egyik az ólomnehéz, földre zúdul, nem röpülhet, szíve súlyos, álma görnyed, fészke giz-gaz: a szenvedés. Az a másik, mint a lepke: szárnya könnyű indigóból. Elmosódva száll a holdból, olyan, mintha égi lenne. Égi madár, égi, holdi, mit ehetnél, mit ihatnál? Aki égi, hold alatt hál, mit tudnék az égre szórni? Égi-földi képzeletem, énekelek, csináld velem! Földön, égen vándoroljak, te adj hozzá írni tollat! 1987. január 31.
