Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
február 2-án Füle Ferenc, ■ Füle József, Vida András, Holodnyák András és Karámos Tóth János, társaik nevében is, levelet írtak Bónis Sámuelnek, a debreceni kormány forradalmi biztosának, amelyben vádat emeltek nemes Kelemen Mihály oro- si bíró ellen, hogy az aznap tartott honvédsorozás alkalmával visszaélt hatalmával, Karámos Jánostól elfogadott 50 forintot, hogy ezen a pénzen fogadjon valakit, aki táborba száll Karámos helyett, dé az említett összegből 20 forintot a bíró magánál tartott, és egy „tót legényt” 30 forintért fogadott fel. Holodnyák Andrást pedig azzal kecsegtette, hogy ha nem akar honvédnek állni, egyetlen tehenével megválthatja magát, csak kösse azt az ő istállójába. Az óhitű bíró és társa, Barna János pusztai hadnagy nagyobb szörnyűségre is rá akarták bírni Holodnyákot: azt bizonygatták, hogy a katolikus pap miatt kell az embereknek Őrösről honvédnek állni. Biztatták Holod- nyákot, lője le a papot, puskát is adtak a kezébe. "k Miközben az említettek közül Füle Ferenc a papír fölé görnyedt, hogy panaszát megírja Bónis Sámuelnek, Szabolcs megye első alispánja, Péchy László, Nagykállóban ugyancsak levelet diktált Írnokának. A levél az orosi bírónakszólt: az alispán megrótta a község elöljáróit, amiért a falu által kiállítandó 30 „nemzeti őr” közül „ez ideig az állomási helyen egy sem jelent meg.” Felszólította Kelemen Mihály bírót: számoljon be a sorshúzásról. ★ Nemes Kelemen Mihály orosi bíró február 4-én számolt be Péchy László alispánnak, hogy február 2-án „nyíl szerint” kiállították a megparancsolt 30 honvédet, és még aznap fel is ültettek 12 „őröket”, hogy szekéren a táborba indítsák. Közöttük voltak Füle József és Vida András is, de az említettek a templomnál megállították a szekeret, leszálltak róla, „és a bírót meg a papot káromolták”, mondván: „ki kellett volna lőni” őket. Erre a többiek is szétszéledtek. ★ Miközben a bíró körmöl- gette jelentését az alispánnak, Bónis Sámuel kormánybiztos Füle Ferenc levelét olvasta, és nyomban átküldte néhány kísérő sorral Péchy László Szabolcs megyei alispánnak, hogy intézkedjen az ügyben. Február 4-én dátumozta levelét Bónis Sámuel is, nemes Kelemen Mihály bíró is. Mindketten Péchy Lászlónak címezték. ★ Péchy László még aznap, február 4-én intézkedett. Kállay Ubul főszolgabíróra bízta az orosi honvédtobo- rozás körülményeinek a felderítését. Kállay Ubul azonnal írásbeli jelentést kért a község elöljáróitól és a katolikus paptól. Ugyanakkor kiküldte Orosra Becske Lajos szolgabírót, hogy az érintettektől vegye ki a tanúvallomást. ★ A tiszti vizsgálat február 5-én és 6-án zajlott Oro- son, aminek során Becske Lajos kihallgatta Füle Ferencet, Kelemen Györgyöt, Holodnyák Andrást, Barna Jánost, Vida Andrást, Kozák Jánost, Baranyi Istvánt, Tóth Andrást, Lengyel Miklóst, Vékony JáHonvédtoborzás Oroson nőst és Karámos Jánost. A kivett tanúvallomásokat 1849. február 12-én mutatta be Becske a nagykállói fehyítő törvényszéken, ahol úgy döntöttek, hogy a tanúvallomások ellentmondásainak a kibogozására, a történtek felderítésére, alaposabb vizsgálat céljából Mikecz Pál szolgabírót küldik ki. Mikecz Pál kezén aztán szépen elaludt az ügy. Kihallgatott még vagy két tucat embert, utánajárt a legapróbb mozzanatoknak is, még május 8-án is „vett ki tanúvallomást”, hitelesíttetett korábbi vallomásokat, de az ügy aktái a kezénél maradtak, s majd csak 1850- ben adja be a megye levéltárába, lezáratlanul és megítéletlenül, amikor az abszolútizmus kori hivatalnokok felszólítják a megye forradalom és szabadság- harc alatt működő szolga- bíráit, hogy a kezüknél lévő lezáratlan peres aktákat szolgáltassák be. A tanúvallomások egyenkénti elemzése és hasonlítgatása nélkül, de azok többszörös egybevetésével, megkísérlem kihámozni: mi is történt 1849. február 2-án Oroson. ★ Oros a közepes nagyságú szabolcsi települések közé tartozott 2064 lakossal, akik közül 811 volt a római, 783 a görög katolikus. Mellettük 402 református és 68 zsidó élt még a községben. 1848-ban bentlakos földesurai voltak Kállay Ubul és Énók, Kállay Tivadar és Kállay Ignácné asszonyság. A honvédek quóta szerinti sorozása 1848. november 25-én kezdődött a faluban. Akkor 10 honvéd kiállítására kötelezte a megye őket, de csak 9 vonult táborba. 1849. január 28-án újabb 30 legényt kértek Őrösről a „seregbe”. Ezúttal Kállay Emánuel másodalispán, a Szabolcs megyei honvédek sorozásáért felelős tisztviselő a római katolikus lelkészt, Huber Józsefet bízta meg, hogy eszközölje a falu elöljárói közreműködésével a honvédek nyílhúzás útján történő kiállítását. Huber lelki- ismeretesen akart eljárni. Február 2-án összehívta a falu népét és megkísérelte, hogy meggyőzze őket: álljanak önként a zászló alá. Agitációját azonban értetlenül, közönyösen fogadták. Mindenfelől azt kiabálták feléje, hogy miért mennének ők honvédnek: „ha földet adnak, akkor megyünk!” Miután az ellenszenv ilyen nyíltan megmutatkozott, Huber József kérte a falu jegyzőjét: adná kezéhez a nemzetőri összeírást. A jegyző ezt megtagadta. A falu elöljárói valamennyien szembefordultak a lelkésszel. Nemes Kelemen György, a bíró testvére még lázított is: „mi egyenesen kimondjuk, egyet sem adunk”, adjanak az urak — kiabálta a népgyűlésen. Huber lelkész ezt nem hagyta annyiba, megszidta Kelemen Györgyöt, majd azzal fenyegette, hogy vasra vereti, amire Kelemen Györgyből még indulatosabban fakadt fel a harag: káromolta Istent, és kijelentette, hogy a „Huber József Istene neki nem parancsol". A „község már több ízben terheltetvén — duzzogott tovább — adjanak az urak is katonát... Ha ad Kállay Ignácnő, s a többi birtokos, szinte nem késend elvállalni” ő is „a reá esendő terhet.” Majd tovább „káromolván a papot, hívta ki az embereket” a teremből, ismételgetvén: „egyébiránt ne hallgassatok rá, utánam emberek, b.... az Istenit, itt nem parancsol.” Pártolói is akadtak Kelemennek. Vida András csak magában morgott, de Karámos András nyíltan a pártjára állt: — Jól beszél Kelemen György! — kiabálta hangosan. Hasonlóan nyilatkozott Baranyi István is, meg még többen. így hát a népgyűlés eloszlott. Az orosi elöljárók nem 30, de egyetlen honvédet sem állítottak ki nyílhúzással. Huber József katolikus lelkész, a sikertelen népgyűlésről hazafelé menőben, találkozott Kelemen Györggyel, akit megállított és meg is fenyegette: feljelenti — mondta —, amiért felizgatta az embereket. Kelemen György esküdt nemcsak lehiggadt, hanem meg is ijedt. Tettét jóváteendő, megígérte a papnak, hogy a község elöljáróival reggelre kiállítják a kívánt 30 honvédet. Az ígéretre Huber József tisztelendő úr is megbékélt, és megbocsátott Kelemennek. Ezt követően Kelemen György esküdt felkereste bátyját, nemes Kelemen Mihály orosi bírót, majd esküdttársát, nemes Barna János pusztai hadnagyot, hogy jóvátegyék vétküket, összeszedjék a 30 honvédet. Egyenesen a korcsmába mentek, ahol ugyan tovább szidták a papot és a földbirtokosokat, de megkezdték a „honvédek toborzását”. Mindjárt azzal, hogy nemes Kelemen Mihály bíró — több tanú jelenlétében — megígérte az ivóban tartózkodó Holodnyák Andrásnak, hogy „egy tehénért a nemzetőri szolgálat alól fölmenti.” Holodnyák András „nem állt kötélnek”, mert egyetlen tehene volt, másrészt pedig „nem vélte magát nemzetőri szolgálatra kötelezettnek.” Nagyobb sikert ért el nemes Kelemen Mihály Karámos Tóth Jánosnál, aki komolyan megijedt attól, hogy besorozzák, ezért az anyjától kapott 25 forinthoz kölcsönkért még 25 forintot Tódik Jánostól, így váltandó meg magát 50 forintért a szolgálat alól. A bíró azonban 30 forintért fogadott fel „egy tót legényt” Karámos helyett és 20 forintot megtartott magának. Néhány „szegényebb embereket elfogdostak" még a korcsmában és a környékén, de korántsem 30-at. Tovább mentek hát, „hogy kitelnék a harminc”. Ütjük Kállay Énók házához vezetett, ahol megint csak nemes Kelemen György esküdt vitte a szót. „Világosan tudtára adta” Kállay Énóknak, hogy „már a szegény emberek elég katonát adtak, adjanak az urak is. Kállay Ignácné adhat tízet- tizenötöt, Kállay Ubul is hármat-négyet, mert van miért! A szolgabíró is fogadhat maga helyett, a tiszttartó is, mint nemzetőr, adhat magáért mást". Agitációjának azonban nem lehetett sikere, mert tovább kellett folytatniuk -a fogdosást. Éjszaka a lakóházakra törtek, az alvókat felverték, ígérgettek, „némelyektől váltságot kértek”, másokat pedig az ágyból kiszedve vitték a falu házához. így törtek rá Holodnyák Andrásra is. aki nem volt hajlandó tehenét a'bíró istállójába kötni. Éjfélkor érkeztek az „ajtajára Kelemen Mihály főbíró, Kelemen György és Tódik János, ... oly céllal, hogy Holodnyák Andrást vagy az öccsét az őrsereggel való elmenetelre kényszerítsék”. Holodnyák azonban az ajtaját bezárta, „a toborzó- kat be nem engedte", hanem ellenállt nekik. Erre „Kelemen György azt kiabálta: törjük be az ajtaját, vagy gyűjtsük rá a házat, majd megfizeti a vármegye”. Mire aztán Holodnyák baltával kergette el a tolakodókat. Hamarosan belátta azonban, hogy helytelenül cselekedett, ezért maga helyett felfogadta édes öccsét honvédnek. Március 3-án, mire meg- virrádt, a kívánt 30 legény helyett tizenkettőt sikerült szekérre ültetniük az orosi elöljáróknak. Meg is indították őket, hogy gyülekezőhelyükre, Nagykállóba menjenek. Alighogy elérték azonban a szekerek az orosi templomot. Füle Ferenc, Holodnyák András, Holodnyák György, Holodnyák Mihály, mind nemes emberek, megállították a szekereket, leszedték róla Holodnyák Istvánt, és az összese- reglett embereknek kiabálták: ne hagyják elvinni hozzátartozóikat, küldjék inkább Kelemenéket meg a plébánost, mert azok „eladták már a falu népét”. A távozóktól búcsúzkodó rokonok, ismerősök zúgolódtak ugyan, helyeseltek Füle Ferencnek, a Holodnyákok- nak, de sorsukba belenyugodtak. így történt hát, hogy 1849. február elején Oros községből — a megye által kívánt 30 honvéd helyett — „csak 11 ment el . . .” ■ történet itt tulajdonképpen be is fejeződik, de mégsincs vége, mert amiért „Füle Ferenc hon maradásra lázasz- totta az induló nemzetőröket”, őt is vád alá helyezték. Füle Ferenc 49 éves református hitvallású nemes ember, hogy elkerülje a zaklatást, a vegzatúrát, 1849. február 22-én levelet írt, ezúttal a Szabolcs vármegyei törvényszéknek, amelyben elmondja, hogy újabban „törvényesen megvan a sorozás, ... nem a szolga- fogdosásból megyen ki” a létszám, hanem maguk a „gazdák tartoznak, vagy fiaik kimenni”, de most is otthon maradt Tolvaly Orosz Gábor. Ballai Károly, akiket Kelemen főbíró és a testvére saját fiaik helyett fogadtak fel, mint ahogyan otthon van Hudák Péter is, aki maga állott volna be honvédnek 4 évre, de „Kelemen György még a mérték alá sem hagyta-állítani”, hanem 4 forintért kibocsátotta a feleségének, aki „a 4 forintra meg is esküszik.” Ilyen módon történnek továbbra is Oroson a sorozások, ezért hát Füle Ferenc, telekkel bíró nemes. református és hazafi, maga önszántából vonul társaihoz Derecskére, ahol most „telelnek, mint igaz hazafiak” az orosi honvédek. (Az orosi honvédtoborzás történetének, és a visszaélések kivizsgálásának iratanyaga megtalálható a Sza- bolcs-Szatmár megyei Levéltárban. Jelzete: IV. B. 105. Törvényszéki iratok, 49. cs. 663. d.) Takács Péter Keniiyi etülajtiai is leltet nagyszerűt Örökzöld siker Gondolatok a Fekete Péter nyíregyházi bemutatója után Történhetnek bármilyen változások a színházban — természetesen a színpadi játékra gondolunk — jöhetnek új ötletekkel zseniális rendezők, feltalálhatják a no- színházat, a cselekmény nélküli drámát, a blődlit és még ki tudja, miféle hajmeresztő dolgot, egy bizonyos: a zenés vígjáték él és élni fog. Ilyen-olyan dramaturgiai, rendezői látomások, új hullámok közepette is ostromolják a nézők a jegypénztárakat, ha a műsor zenés vígjátékot hirdet. Mi az, ami a közönséget ezekre a darabokra vonzza? Miért alakul úgy a színházak látogatottsága, hogy ez a műfaj szinte kivétel nélkül telt házakat teremt? Művelődés- szociológusok serege próbált már választ keresni ezekre a kérdésekre, vagy egyszerűen csak arra, miért nem megy ki a divatból a Csárdáskirálynő? A válaszokból rendszerint az kerekedik ki, hogy az emberek a színházban szórakozni szeretnek, megszabadulni kicsinyes nyűgeiktől, elfelejteni a szürke hétköznapokat és egy kicsit felülemelkedni önmagukon, talán abba a szférába, ahol a színpadi hősök mozognak. És lehet valami a zenés vígjáték vonzerejében a Wagner által megálmodott „gesamtkunst”-ból, az „össz- művészetek" megjelenéséből. hiszen zene, tánc, színpadi látványkavalkád egészíti ki a beszédet. Valinak persze, akik „leszólják” ezt a könnyűnek kikiáltott műfajt, mondván: igazi művészi élményt nem várhatunk tőle, hiszen csak zenés vígjáték. Vérestollú kritikusok, akik igyekeznek bennünket leszoktatni e korszerűtlennek nevezett műfajról, műveletlennek titulálják az operettkedvelőket, a zenés játékok közönségét. Hozzájuk csak egy kérdésünk lehet: miként vélekedjünk akkor Dávid királyról, aki állítólag önmagát lanton kísérve adta elő zsoltárait? Sznobok mindig voltak és lesznek a színházak háza táján, attól függetlenül a West Side Story, meg a többiek immár klasszikusok. Komoly műfajban is lehet selejtet gyártani és könnyű műfajban is lehet nagyszerűt. Mindezt azért adtuk közre, és továbbgondolásra, mert a nyíregyházi színházban is hasonló a tapasztalat. Több teltházas ilyen produkció után jelenleg a Fekete Pétert játsszák nagy sikerrel. m—mmo Éva Zettervall: Rajz
