Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-28 / 23. szám
1987. január 28. Kelet-Magyarország T olvasóink leveleiből Postabontás Megtelt pohár Olvasónknak, mint levelében írja, elég nagy „pohara” van. De egyszer minden pohár megtelik, s most úgy érzi, ez történt. Példán! az illetékesek öszintétlensége, amire olvasónk két esetet említ. Valaki szóvá tette, hogy a kemény hideg nem tesz-e kárt a nyíregyházi Zrínyi Ilona utcán lévő szobor- csoportban, amelynek bronzlányai nyaranként valódi vízben „lubickolnak”, tehát a vezetékek is veszélyben lehetnek. A válasz megnyugtatóan hangzott: aggodalomra semmi ok. Aztán néhány nap múlva lefóliázták az egészet Vagy a másik példa. Talán egy éve is van, hogy megképezték a TITÁSZ-t, véleményük szerint jó helyen van-e Oroson egy bizonyos közvilágítási lámpa, ami csodálatos módon mindig működik, pedig semmi szükség rá, hiszen azon a többnyire vízzel borított, po- esolyás, füves részen a kutya se jár. A válasz akkor is „megnyugtató” volt: megvizsgálták, jó helyen van. Nem telt bele egy hónap, eltűnt a lámpa, még az oszlopot is kivették. Ugyan miért nem lehetett ezeket a hibákat, tévedéseket becsülettel beismerni? — kérdi levelében olvasónk. Majd újabb jelenségeket tűz tollhegyre. Reggelenként a Zója utcai boltban szokott kenyeret venni. Amit egyébként ott sütnek az udvarban. Olvasónk mindig a 1,6» -as veknire voksolt, lévén az legalább olyan jó — de szerinte még finomabb is —, mint a drágább. De néhány hónapja hiába keresi a megszokott kenyeret. Mint megtudta, újabban először a drágábbikat sütik meg, s mire az olcsóbb is a pultra kerül, a legtöbben persze már bevásároltak. Az olcsóbb kenyér tehát megmarad, aztán egy idő után lehet rá hivatkozni, hogy „erre nincs igény”. Drágább kenyér, nagyobb forgalom. Tiszta sor. Ennél már csak az bosszantóbb (már mint a vevőnek), amikor a fent említett boltban, reggel hétkor még semmilyen kenyeret sem lehet kapni. Aztán szól olvasónk a 4-es buszról, amelynek vonalán csúcsidőben a kevesebb embert befogadó jármű közlekedik (6,44- kor indul Őrösről), holott csak meg kellene cserélni a következő, tágasabb busszal. Vagy itt van az akadozó kézbesítés — az újság havonta kétszer-háromszor kimarad („van, amikor ez egy hét alatt le van tudva”), az érkező levelekről pedig a posta rendszeresen lehúzza azt, hogy „Nyíregyháza”, holott Oros is a megyeszékhely része volna... Ennyi a levél tartalma, ötven sorba szorítva. üres a pohár. Egyelőre. Gönczi Mária PÉLDASZERŰEN Feleségernncs sürgős orvosi segítségre volt szüksége január 25-én este 7 óra tájban. Ki kellett hívnunk az ügyeletet. Egy orvos és az asszisztensnő látta el a beteget, annyi együttérzéssel, segítőkészséggel és szakértelemmel, hogy úgy érzem, ezúton is köszönetét kell mondanom az ügyeletes orvosnak (akinek még a nevét sem ismerem) és természetesen az asszisztensnek is. Munkájukat rendkívül lelkiismeretesen végezték, pedig a körülmények miatt igen nagy türelemre is szükségük volt. Jó érzés tudni, hogy a bajban ilyen emberekre számíthatunk. __ - Hegedűs József Nyíregyháza, Etelköz 18. VIII/26. RENDELJENEK! Segítségüket szeretném kérni, hogy megtudjam, hol akadt el a Graham kenyér sütése. Már lemondtak róla? Vagy hiányzik valami hozzávaló? Mi, laskodiak a mátészalkai sütőiparhoz tartozunk, de nagyon keveset látunk ebből a készítményből, amit nekem például orvosi javaslatra kellene fogyasztani. Az pedig túlzás, hogy Kisvárdára kelljen érte utazgatni, ami oda-vissza 50 km. Ráadásul, gyakran mire beért a buszom, már elfogyott a Graham kenyér. Már a vegyesbolt vezetője megszánt és rendelt, de csak két hónapig tudott megkímélni az utazástól. Ez nyáron volt, utána decemberben, karácsony előtt egyszer még megmutatták, hogy nem felejtették el a sütését, de azóta sem lehet kapni. Mi ennek az oka? B. T.-né Laskod (Bár olvasónk nem ezúton kérte a választ, de sem a nevét, sem teljes címét nem közölte, így mégis közreadjuk levelét és a Mátészalkai Sütőipari Vállalat erre küldött válaszát, aminek lényege az, hogy amennyiben az üzlet rendel Graham kenyeret, nincs akadálya, hogy a vállalat akár naponta is szállítson ebből a termékből. A laskodi boltok azonban csak 10—12 fajta sütőipari terméket árusítanak az 50 fajta kenyérből és péksüteményből. Tehát a vállalat tájékoztatása szerint csak a boltvezetőkön múlik, árusítanak-e Graham kenyeret és más diétás termékeket.) SZEMÜVEG KERESI A GAZDÁJÁT Tokkal együtt találtam egy szemüveget január 26-án hétfőn este fél 8 körül Nyíregyházán, a Kossuth téri Csemege Áruház bejáratánál. Bizonyára igen fontos lehet a gazdájának, aki a városi tanács talált' tárgyak osztályán veheti át az elveszett szemüveget. T. B. Nyíregyháza MI A PLUSZ? öt éve járok a Malom utcai fürdőbe. Nagy csodálkozással olvastam, hogy az 5 forintos áremeléssel a vállfa és a szekrény közötti különbséget fizettetik meg a vendéggel. Az én tapasztalataim szerint ugyanis — legalábbis ott, ahol a nők öltöznek át — vállfás jegy egyáltalán nem volt, mindenkinek jutott szekrény, hiszen hétközben sosem volt olyan sok vendég a fürdőben. Természetesen lehetséges, hogy hétvégeken más volt a helyzet, mindenesetre most úgy érezzük, ugyanazért a szolgáltatásért kell 5 forinttal többet fizetni, és ha figyelembe vesszük, hogy külön fizetendő a hajszárító, a masszázs stb., akkor egy- egy ilyen alkalommal elég sokat kell költeni a vendégnek. Félő, hogy a fürdő elveszíti vendégei egy részét, s akkor még nagyobb lesz a ráfizetés ... Dr. Bélteki Zoltánná Nyíregyháza, Kölcsey u. 30. sz. FURCSA KÓSTOLÓ Felvágottért álltam sorban Nyíregyházán, a Kossuth téri Csemegében. Előttem egy társaság tanakodott, mit vegyenek vacsorára. Érdeklődve forgatták az ecetes-paprikás üveget. Végül úgy döntöttek, felbontják, mert a társaság egyik tagja terhes volt, és igencsak megkívánta. A kismama nagyot húzott az ecetes léből, majd utánakül- dőtt egy paprikát is. Igen ám, de így már kevesebb maradt az üvegben, s fél üveg paprikát azért mégsem vesznek .. . Nosza, cseréljük ki! Egyikük már indult is a teli üvegért. A jelenetet csak én figyeltem, de nem mertem rájuk szólni, mert hatan voltak, és valószínűleg én maradtam volna alul. Inkább figyelmeztettem az egyik eladót. Nagyon remélem, hogy nem sikerült a csereakció. Egy biztos, jó ideig meggondolom, vegyek-e ecetes paprikát. Cs. Katalin Nyíregyháza MÁSUTT HOGY CSINÁLJÁK? Nemrég olvastam lapjukban a nyíregyházi Malom utcai fürdőről, amelynek én is rendszeres látogatója vagyok. Több vendég megjegyzése is egybeesik a cikkben is felvetett lehetőséggel: a szekrény és a vállfa közti különbséget az ár csökkentésével is lehet érzékeltetni. Utánanéztem: míg a Malom utcán 30 forintba kerül egy szekrényes jegy, addig a debreceni és a hajdúszobosz- lói fürdőben ugyanaz a szolgáltatás 25 forint, és nem kell mondanom, micsoda különbség van a debreceni, hajdúszoboszlói és a Malom utcai fürdő között. Talán meg kellene nézni, ők hogy csinálják... És még egy megjegyzés: az olcsó jegyet többen veszik, a sok kicsi pedig sokra megy. M. L. Nyíregyháza Szerkesztői üzenetek Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy január 23-i számunkban — amelyben a szociális segély folyósításának feltételeiről olvashattak — tévesen jelent meg egy adat. Helyesen: rendszeres szociális segélyt — természetesen az egyéb feltételek megléte esetén — az kaphat, aki már betöltötte 65., illetve férfiaknál a 70. évét. Tóth Sándorné, Nyírma- da: A vízműtársulat kimutatásai szerint olvasónknak valóban van még hátraléka, de ezt az összeget a tanács — tekintettel olvasónk körülményeire — indokoltnak tartotta törölni. Intézkedtek, hogy a továbbiakban ne tiltsák le olvasónk amúgyis alacsony nyugdíját. Varga Sándorné, Vásá- rosnamény: Értesüléseink szerint a MÉSZÖV tájékoztatta olvasónkat, hogy szerződést — érvényességének ideje alatt — csak mindkét fél beleegyezésével lehet módosítani. Tehát az áfész egyoldalúan nem változtathatja meg a szerződésben foglaltakat. Más a helyzet akkor, ha a szerződés határideje lejárt, és új szerződés kötésére kerül sor. A feltételeket természetesen ebben az esetben sem köteles elfogadni a dolgozó, de akkor az átalánydíjas üzemeltetés is megszűnik. V. Gy., Kisvárda: Ha munkahelyén a dolgozó három egymást követő munkanapon igazolatlanul nem jelenik meg, munkaviszonyát a munkáltató megszűntnek tekintheti. De ha mulasztását utólag igazolni tudja, akkor - kérelmére helyreállítják a munkaviszonyt. Azt javasoljuk, ügyével forduljon a munkaügyi döntőbizottsághoz. Az illetékes válaszol TOVÁBBRA IS LESZ FŰTŐOLAJ A helyi Tüzép-telep vezetőjének tájékoztatása szerint a jövőben a lakosok csak úgy juthatnak fűtőolajhoz, ha az egész tartálykocsi szállítmányának eladását megszervezik — panaszolta a közelmúltban egy gávavencsellői olvasónk. Ügyében a Raka- maz és Vidéke ÁFÉSZ-hez fojrdultunk, amelynek elnöke, Németh Pál a következőkről értesítette szerkesztőségünket. A gávavencsellői Tüzép- telep Nyirbogdányból kapja az olajat, amit a vencsellői Szabadság Tsz tartálykocsija szállít a községbe. Hosszú évek óta az a gyakorlat, hogy az igénylőnek a lakására szállítják az olajat, amenynyiben nagyobb mennyiséget — 200 liternél többet — vásárol. Ezt az igényt a Tüzép- telepen kell bejelenteni. A telepen egy 3 ezer literes tartályban tárolják a fűtőolajat, elég mostoha körülmények között. Ennek ellenére ritkán fordul elő ellátási probléma, legfeljebb a kedvezőtlen időjárás miatt adódhatnak egy-két napos késések. Olvasónk és mások megnyugtatására az áfész elnöke azt is közölte, hogy a tüzelőolaj forgalmazásának módján ez évben sem változtatnak, időközben meg is kapta olvasónk a 200 liter fűtőolajat. A VÍZVÉTEL FORTÉLYAI... Gyakran elfagy a közkút a nyíregyházi Zöldfa utcában, ahol pedig sok idős ember lakik, és nekik már nagyon fárasztó messzire gyalogolni a vízért — panaszolta egyik olvasónk. A bejelentést követően a SZAVICSAV segítségét kértük. Móricz István, a nyíregyházi üzemmérnökség vezetője válaszlevelében egyebek között azt írja, hogy a kút valóban többször is elfagyott, de a javítást általában még aznap, legkésőbb másnap elvégezték. Nem árt tudni, hogy a köz- kutak 8—10 liter víz kieresz- tése után automatikusan leengedik a kútszárban lévő vizet, és így „fagymentesítik” a kutat. Ha tehát valaki ennél a mennyiségnél kevesebbet húz, akkor könnyen el- fagyhat a kút, amit aztán minden esetben ki kell. olvasztani. A SZAVICSAV ez úton is kéri a környék la' it, a fentieket vegyék fii lembe, amikor vizet vés; a közkútból. /Mi építhető a zártkertben? A házastársak vagyonáról M. I. -né nyíregyházi lakos férjének már a házasságkötés előtt is volt lakása, így természetesen a feleség is odaköltözött. A házaspárnak gyermekei is születtek. Az utóbbi időben azonban megromlott a kapcsolat a férj és a feleség között. A férfi azt is kilátásba helyezte, hogy eladja a házat, a felesége pedig a gyerekekkel együtt menjen haza a szüleihez. Olvasónk tudni szeretné, valóban joga van-e ehhez a férjének, és vállás esetén mire számíthat. A házastársaknak a házasságkötés előtt már meglévő vagyona valóban külön vagyonnak számú, amivel szabadon rendelkeznek, és ami az öröklés egyes eseteiben is más elbírálás alá esik, mint a közös vagyon. Ez a szabad rendelkezés azonban nem jelent teljes önhatalmat. Tehát a házastárs és a gyermekek lakáshasználatát nem lehet megszüntetni a másik fél saját elhatározásából, hanem csak jogerős bírói ítélet alapján. Lakáshasználatuk bármilyen módon történő zavarása esetén a családtagoknak jogukban áll birtokvédelmet kérni a helyi tanács szakigazgatási feladatokat elláitó szervétől. A férj az ingatlant eladhatja, de csak lakottan, tehát úgy, hogy a völ't házastárs és a gyerekek továbbra is a lakásban maradnak, és ilyen esetben jóhiszemű jogcím- nélküli lakáshasználónak, esetleg bérlőnek is tekinthetők, s éhben az esetben másik, hasonló lakásra tarthatnak igényt. Ha válásra kerülne a sor, a bíróság mindent mérlegelve fog dönteni a lakás további használatáról. A lakás- használatot valószínűleg meg fogják osztani, de még az is előfordulhat, hogy a fiérj tulajdonában lévő lakás teljes használtatták a volt féleség és a gyerekek kapják. Tehát megnyugtathatjuk olvasónkat, hogy a férje önhatalmúlag nem küldheti el őket a lakásból. P. A. varsánygyürei levélírónk egyik kérdése is a külön vagyon, közös vagyon problémájához kapcsolódik. Olvasónk házastársának szülei ajándékozták a telket egy félig kész házzal, almit ők örökölték. A házaspár az ajándékozási illetéket kifizette az ingatlan után, és befejezték az építkezést is. Levélírónk kérdése, hagy ingatlanuk most mennyiben számít külön, illetve közös vagyonnak? Ez esetben a meglévő ingatlan már nem teljes egészében számít külön vagyonnak, hiszen az illetéket közösen fizette a házaspár, és együtt fejezték be az építkezést is, tehát ezeknek a ráfordításoknak az együttes összegéig az ingatlan közös vagyonnak minősül (amit esetleges váláskor a bíróság állapít meg véglegesen). Öröklés esetén a férj után a gyermekek öröklik az ingatlant, a feleség pedig az özvegyi (haszonélvezeti) jogot. A másik kérdésre egyértelmű választ adhatunk: lakásbővítéshez nem adható szociálpolitikai kedvezmény. H. F. nyíregyházi olvasónk jelentős értékű házas ingatlanát eladta. A kapott összegből két gyermeke lakásépítését segítette, magának pedig vett egy zártkerti övezetben lévő „gyümölcstárolót”, amit lakásként használ. Mint közli, a vételkor nem tudta, hogy ide nem kaphat építési engedélyt, pedig az építményt bővíteni szerette volna. Most mit tehet? — kérdi. Mivel Olvasónk nem írta meg, pontosan hol található az általa vásárolt ingatlan, és feltehetően arról sem tudott, engedéllyel vagy anélkül készült-e az épület, ezért csak általánosságban tudunk tanácsot adni. Külterületi vagy zártkerti ingatlanokra a területtől és a minősítéstől függően adható engedély úgynevezett „gyü- rnölcstároió’’ építésére vagy szerszámtárolóra. Zárt kertben 35 négyzetmétert meg nem haladó építményt lehet engedéllyel, terv alapján építeni, de ezt nem lehet lakásként hasznosítani, és bővíteni sem szabad. Azt javasoljuk, olvasónk az építési hatóságtól érdeklődjön a terület távlati fejlesztéséről, és annak lapján döntse el, hogy továbbra is ott akar-e lakni (bá zártkerti építményekbe be sem lehet jelentkezni!), vagy pedig eladja, és vesz érte egy kisebb értékű belterületi házat vagy házrészt. Dr. Kovács Mihály