Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-28 / 23. szám
s Kclet-Magyarország 1987. január 28. Tudósítónk írja: Sportélet Nyírlugoson Nyírlugoson, a községi tanács vb január 20-án a helyi MEDOSZ SE munkájáról, fejlesztésének feladatairól tárgyalt — írta tudósítónk, Fekete József. A klub négy szakosztálya közül a labdarúgók a legeredményesebbek. Idén a körzeti bajnokság első helyének megszerzését és a magasabb osztályba való felkerülést tűzték célul. Az asztalitenisz-, a sakk- és a természetbarát-szakosztály működtetése több segítséget érdemel, állapította meg a végrehajtó bizottság. A testületi ülés ezen kívül támogatja az SE vezetését a régi jó hagyomány ok ápolásaként a kézilabda- és röplabdaegyüttes újjászervezésében. A nők sportolási igényeinek bővítését jelzi, hogy a TEXKON Kereskedelmi Leányvállalat nyírlugosi konfekció üzemében női kispályás labdarúgó-együttes alakult, amely indul a bajnokságban. A község sportközpontja az általános iskola, ahol 106 tanulóval és 20 feLnőttel 1986. szeptember 26-án alakították meg a diáksportkört. Az is- ola tornatermét a szakosz- lyok mellett az Erdőgazda- a téesz, az állami gazda- * és a helybeliek is hasz- iják mozgásra, sportolásra. .z intézmény tanulói jelentik éviek óta a klub szakosztályainak folyamatos utánpótlását. A klub szeretne több tanulót bevonni a versenyekbe, hét végeken is sportolási lehetőséget adni a lakosságnak. A klub elkészítette a községi sportpálya felújításának és az öltözök korszerűsítésének tervét, amihez a községi tanács pénzügyi támogatással, a gazdaság és a téesz gépi és szakipari munkákkal! járul hozzá. TOTÓ 5. HÉT 1. Empoli—Ascoli végeredm. 1 2. Empoli—Ascoli I. félidő 1 x 3. Brescia— Internazionale végeredm. x *. Brescia—Internazionale I. félidő x 2 5. Milan—Verona végeredm. 1 2 6. Milan—Verona I. félidő 1 7. Roma—Atalanta végeredm. 1 8. Roma—Atalanta I. félidő x 1 9. Sampdoria—Fiorentina végeredm. x lt. Sampdoria—Fiorentina I. félidő x 2 11. Torino—Como végeredm. 1 x 12. Torino—Como I. félidő 1 13. Udinese—Napoli végeredm. 1 2 Pótmérkőzések 14. Aveilino—Juventus végeredm. x 15. Avellino—Juventus I. félidő x 18. Udinese—Napoii I. félidő 1 Először, de nem utoljára — Most lenne csak jó egy igazi sportcsarnok — mondta az egyik szurkoló tegnap délután az örökösföldi iskola zsúfolásig megtelt tornatermében. Ahol sporttörténeti pillanatoknak lehettünk tanúi: a magyar női kézilabda-válogatott bemutató, egyben előkészületi mérkőzést játszott a Nyíregyházi Volán-Dózsa együttesével. — A jövő héten a csehszlovákiai Chebben sorra kerülő nagy nemzetközi tornára készülünk Debrecenben — tudtam meg Szabó Istvántól, a válogatott edzőjétől. Délelőtt egy kemény edzést tartottunk, majd átjöttünk Nyíregyházára. Egyfelől mert a válogatott feladata a sportág népszerűsítése, másrészt a mérkőzés fontos egy felkészülés során, főként, ha néhány új tag is van a keretben. A Volánt alaposan felerősítették, hiszen a városunkból indult válogatottak Szilágyi Katalin, Rácz Mariann, Tóth Ildikó, és Nagy Zsuzsa is kék mezt húzott magára az első félidőben. A másik oldalon pedig a decemberi világbajnokságról ismert nevek: György, Barna, A magyar válogatott Nyíregyházán A magyar válogatott — Nyíregyházán. Elekes, Kovács ___Az első játékrész 19:l0-es válogatott vezetéssel ért véget. A szünetet követően újabb válogatottak váltak nyíregyházivá: Elekes, Orbán, Hajdú. A kétszer 35 perc után 44:23 volt az eredmény, természetesen a válogatott javára. De a nézők számára nem ez volt a fontos, hanem hogy ,,élőben” láthatták a legjobbjainkat. Naményi foci...? Olvasóink kérdezték, miért nincs Vásárosnaménynak városi rangjához méltó labdarúgócsapata? A naményiak három együttesből összegyúrhatnának egyet, amely legalább a megyei I. osztályban szerepel, hangzott a kérdés után a javaslat. — A 9500 lakosú Vásárosna- ményban 20 éve nem változtak a feltételek — válaszolta Sebestyén Gusztáv sportfelügyelő. — Ez is, valamint az, hogy három focicsapata — Vitkai Tsz SE, Vörös Meteor, Tiszamenti SE — van a városnak, hozzájárul a gyengébb szerepléshez. Közülük az utóbbi kettő a városkörzeti bajnokság élmezőnyében helyezkedik el. Ami reményt ad a feljebb lépésre, az utánpótlás helyzete. A Vörös Meteor serdülői múlt évben megyebajnokok let- tekj idén pontveszteség nélkül állpak az élen, az ifjúságiak a városkörzetben veretlenül vezetik a mezőnyt, több mint 100 gólt rúgtak. Ezekben az együttesekben szereplő tehetséges gyerekeket szeretnénk beépíteni a felnőtt gárdába. Ehhez annyit szeretnénk hozzáfűzni, hogy legelőszőr egy ütőképes csapat létrehozása lehetne a cél. Sporthírek • A Rakamazi Körzeti Takarékszövetkezet támogatásával a Jósavárosi Szabadidő SE Takarékszövetkezeti Kupa néven kilenc csapat részvételével labdarúgótornát rendezett. Az első helyen a Tanárképző Főiskola végzett, második a Modul, harmadik a Jósavárosi Szabadidő SE lett. (sz. a.) • A hét végén a dolgozói KISZ-bizottságok sportvezetőinek téli felkészítését Nóg- rád megyében rendezték. Ezen áttekintették az ifjúság testnevelésének és szabadidős sportjának eredményeit? gondjait. Legközelebb, nyáron, megyénkben találkoznak a sportvezetők. (m. t.) • Szabadidős sportbizottság alakult Baktalóránthá- zan, amely a helyi egyesületen belül a tanács irányítása mellett önálló költségvetéssel működik. Feladata a nagyközség lakói mozgásigényének kielégítése. az egészséges életmód kialakítása. A bizottságot a különböző versenyeken a helyi vállalatok is támogatják, (m. p.) • Vásárosnamény és körzetében a lónyai, a varsány- gyurei 1. számú és a vásáros- naményi 1. számú általános iskolában alakult diáksportkör. Röplabda A férfi röplabda NB I alsó ágában, a 7—16. helyért, hét végi vereségével az Nyh. VSSC gárdája eggyel hátrébb, a 9, helyre szorult. A 7—16. helyért az állás: 7. SZEOL-D. 8. ZTE 9. NYVSSC 10. Veszprém 11. Álba Volán 12. Csepel 13. Dunaújv. 14. MALÉV SC 15. Szolnok 16. KOMÉP SC 25 18 25 13 25 12 25 12 25 11 24 11 24 10 25 9 25 3 25 3 7 61-37 43 12 49-46 38 13 40-46 37 13 42-48 37 14 43-52 36 13 43-50 35 14 40-46 34 16 41-55 34 22 21-71 28 22 20-70 28 Mai műsor Labdarúgás: Nyh. VSSC— Nagykállói KSE előkészületi mérkőzés, a városi stadionban a salakpályán, 14 órakor. V.: Tamaskovics. Joli aranyjelvényes Joli fiúk ellen is versenyez. Termetéből nemigen következtet arra senki, hogy a tatami „uralkodónőjével” találkozik nap, mint nap Mátészalkán. A városi sportkör judószakosztályának ígéretes tehetsége Acháb Jolán, akit arra kértem, mutassa be magát. — Az Esze Tamás gimnázium negyedikes tanulója vagyok, mátészalkai születésű. A judoval nyolcadikos koromban ismerkedtem meg, azzal a nem titkolt céllal, hogy rendőr leszek és akkor biztosan szükség lesz néhány fogásra. Czibula József (akkori edzőm) biztatására versenyszerűen kezdtem ezzel a sporttal foglalkozni, s 1984-től rendszeresen versenyzek. — Mit tart fontosnak, az erőt vagy a technikát? — Mivel csak 45 kilogramm vagyok, így elsősorban technikailag igyekszem lépést tartani a tőlem erősebb ellenfelekkel. Ugyanis a legalsó súlycsoport 48 kilogrammal kezdődik. Ebből következően a földharcot is igyekszem elkerülni... — Kik az edzőpartnerek, csak nem a fiúk? — De igen. Velük készülök fel minden versenyemre, az erőgyűjtést pedig a súlyemelőknél végzem. — Legemlékezetesebb eredménye mi volt 1986-ban? — Az országos felnőtt bajnokságon -“- juniorként — negyedik lettem. — Mi a terve a sportolónak és mi a terve a tanulónak? — A legközelebbi versenyen Miskolcon sikeresen szerepelni, ami a tanulást illeti, érettségire készülök és szeretnék bejutni az Államigazgatási Főiskolára. Zsoldos Barnabás Diáksport hétvége volt Kisvárdán. Szombaton a 4-es iskolában teremfocitornát rendeztek úttörő fiúcsapatok részére. A Zrínyi Kupa végeredménye: 1. 5-ös iskola, 2. Kodály Zoltán iskola, 3. 4-es iskola, 4. 2-es iskola, 5. 3-as iskola. Vasárnap a kézilabdás lányok részére rendezték a Sántha Ferenc Kupát. A megyei tornán nyíregyházi siker született: 1. Nyíregyházi 14-es iskola, 2. Kisvárda 5- ös, 3. Vásárosnamény 1-es, 4. Nagyecsed, 5. Kisvárda 4-es. Mindkét kupát egy esztendeig őrzik a nyertesek. Elkészült a középiskolás labdajátékok sorsolása. Megyénkből 19 csapat érdekelt a küzdelmekben. A legjobb négyig kieséses rendszerben, oda-visszavágós alapon mérkőznek a csapatok. Az országos döntőkben már az állva maradt négy csapat kör- mérkőzéses formában játszik. Az I. korcsoport fináléja május elején Szegeden, a II. korcsoporté júniusban Székesfehérvárott lesz. Az első forduló párosításai: kézilabda, leány I. kcs.: Bessenyei gimn. Kisvárda—Kiskunhalasi Szilády, ÍZ. kcs.: Esze gimn. Mátészalka—Debreceni Csokonay. Fiúfc, I. kcs.: Ózdi Bródy—Zrínyi gimn. Nyíregyháza, II. kcs.: 101. szakm. Miskolc—Zrínyi, és Bánki szki. Nyíregyháza— 1-es szakm. Miskolc. Kosárlabda, leány 1. kcs.: Krúdy gimn. Nyíregyháza—Egri Szilágyi gimn., II. kcs.: Széchenyi szki. Nyíregyháza—Salgótarjáni Táncsics. Fiúk, I. kcs.: Bajai Tóth K. szki.— Krúdy gimn. Nyíregyháza, Budapesti Kaffka—ÉVISZ Nyíregyháza. II. kcs.: Krúdy —Kecskeméti Bányai, ÉVISZ —Szolnoki Pálfy. Röplabda leány, I. kcs.: Vasvári gimn. Nyíregyháza—Budapesti Kaffka, II. kcs.: Zrínyi, Nyíregyháza—Szegedi Radnóti. Fiúk, I. kcs.: Debreceni Tóth Á. gimn.—Nyíregyházi Bánki, Kecskeméti Katona gimn. —Nyíregyházi 110-es szkm. II. kcs.: Budapesti 2-es szakm. —Vasvári Nyíregyháza. Labdarúgás I. kcs.: Kossuth gimn. Nyíregyháza—Szolnoki 605-ös szkm. II. kcs.: Szolnoki 605-ös—Bessenyei gimn. Kisvárda, Nyíregyházi Bánki —102-es szkm. Ózd. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Télexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza. Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, v., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129.— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adupk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jäger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. H át igen! Készülünk, Az alapozás befejeződött, s pár nap múlva már benne leszünk a mérkőzések sűrűjében. Hogy szeretem-e ezt az időszakot? Nem hiszem, hogy akad olyan futballista, aki kifejezetten lelkesedne az alapozásért. De tudom, hogy kell, s ezért becsülettel igyekszem elvégezni mindent. No meg felnőtt ember vagyok. Csak nem tűröm el, hogy tíz percenként rám kelljen szólni. Nem, ilyet nem engedhetek meg magamnak. Egyébként, véleményem szerinti legjobb alapozás sem adhat elegendő erőtartalékot az egész bajnoki idényre. Én például egész éven át készülök. Szabadságtól szabadságig. Olyan ez, mint az egyetem. Ha valaki csak a vizsgaidőszakban tanul, lehet, hogy átcsúszik, de hamar elfelejti a tankönyv anyagát, ha viszont egész évben tanul, a vizsgára csak át kell ismételnie az anyagot. És megalapozott lesz a tudása. — Életem eddigi legnehezebb alapozása 1974— 76 között a Bp. Honvéd csapatánál volt. A Nyíregyházában? A mostani. Mint játékos mondom, nehéz időket élünk, az viszont tény: NB I-es szintű közös munka folyik. Ha csak meghallom: téli felkészülés, már borsódzik a hátam. Hát nem furcsa? Tóth Emi monológja — De most keU a jó hangulat, hiszen nem rossz őszt zártunk. Noha az ősz elején mi idősebbek ösz- szefogtunk, s kértük a fiatalokat: most húzzuk meg. Ötödikek vagyunk a bajnokságban. Novemberben győzelemmel zártuk az idényt, miért nem folytathatnánk a tavaszt is hasonló sikerrel. Tudjuk, most még '.öbb kell, ezt várják tőlünk a szurkolók. „Figyeljünk oda gyerekek” — mondogatjuk. Sajnos, olykor hiába noszogatjuk a fiatalabbakat, alig figyelnek, talán a fele hallgat ránk. Pedig nekem elhihetik, 17 téli alapozás áll mögöttem, ezalatt 110 NB I-es mérkőzésen szerepeltem. — Furcsa, hogy ezek után mégis azt mondom: bízom! Bízom abban, hogy egészségesen, jól felkészülve, erőtől duzzadva vágunk neki a bajnokságnak. Tóth Ernő monológját lejegyezte: <k. gy.) Megkérdeztük: