Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Demeter László 55 éve Encsencsen született. Szülőföldjéről hosszú időre, messze sohase ment. Szülei 15 holdon feles bérlők voltak és a hat gyermek közül László is besegített a határban. A felszabadulásig hat elemit végzett. Később a dolgozók iskolájában — munka mellett — megszerezte a nyolc osztályt, majd Szeghalmán szakérettségizett. Már járt a kertészeti főiskolára, de onnan az 53-as 54-es fejlemények miatt hazatért. Egy ideig ismét a szülőkkel dolgozott, majd a piricsei tanácsnál kapott állást. Mezőgazdasági előadó volt. A nagy átszervezéskor 1961-ben a piricsei Új Élet Tsz főagronómusa, 1970 májusában elnöke lett. Közben mezőgazdasági technikusi oklevelet szerzett, öt évi elnöki tiszt után egyesült a tsz és a község szakszövetkezete, ekkor Demeter Lászlónak a termelési elnökhelyettesi poszt jutott. Elnöknek újra 1982-ben választották. ® Évenként ismétlődő esemény a termelőszövetkezeteknél a zárszámadás, ennek ellenére mindig új és új izgalmakkal, nem egyszer örömteli, avagy^kese- rű meglepetésekkel jár. Minden attól függ, milyen volt a termelési év, miként hatott az eredmény alakulására az időjárás, szabályozás és még ezeregy dolog. Piricsén milyen volt 1986? — Ha a végeredményt nézzük, jobb évet zárunk, mint 1985-tel. Akkor valamivel több mint 7 millió forint volt a nyereségünk, most 8 millió forint körül lesz. Ez még nem pontos, hiszen a napokban is kaptam olyan információt, hogy a Zöldért Vállalat az értékesített almaié után 300 ezer forintot vissza oszt. Egyszóval fillérre 1986- ról még nem lehet elszámolni, de az már biztos, a tervezett 5 millió 300 ezer forint eredményt jóval túlteljesítjük. Az eredményre ható, azt befolyásoló körülményekről mondhatom, volt benne jó is, rossz is. A tavalyi időjárás az átlagosnál nagyobb mértékben nekünk nem ártott. Kukoricából rekord me nnyiséget, a tervezett hektáronkénti 3 tonna helyett 5 tonnát takarítottunk be. A dohánytermés 300 kilogrammal haladta meg a tervezettet. Van 150 hektár téli almánk. Augusztus 19-ig jó termés ígérkezett, akkor elverte a jég. Exporttal nem számolhatunk, az almát a saját léüzemünkben dolgoztuk fel. A debreceni konzervgyárnak 1500 tonna almalevet értékesítettünk. Ez volt, jobban mondva ilyen volt az időjárás hatása. Viszont az a véleményem, hogy a külső körülmények alakulásától függetlenül a nyereségtermelésben a döntő szerepe ,annak volt, hogy a termelési egységek önelszámoló rendszerben dolgoznak. Az érdekeltségi feltételek hatékonyságra, költségtakarékosságra, nyereségre ösztönöznek. ^ Az utóbbi két mondat kimondja, hogy a gazdálkodásban elért sikereket nagyrészt vagy egészében az önelszámoló egységek számlájára lehet írni. Mikortól léteznek ezek az egységek, hány van és hogyan lehet bizonyítani, hogy valóban életképes szervezési mód az önelszámolás? — A gazdálkodás körülményei, feltételei egyre nehezebbek, a feladatok egyre nagyobbak. Véleményem az, hogy kell a jó elgondolás, az olyan megoldás, amellyel vagy amelyekkel megtartható, sőt növelhető az eredmény. Jó elgondolásnak tartom az önelszámoló egységeket. Ezt a munka- szervezeti formát mi 1985-ben vezettük be. Azt is megmondom miért. 4300 hektáron gazdálkodunk, a földünk gyenge homok, értéke nem éri el a hét aranykoronát, A föld gyenge termőképességének okán ártámogatásban részesülünk. Volt egy olyan szabályozó, amely az ártámogatás mértékét csökkentette. Minket ez 3,5 millió forinttal érintett. Jelentős elvonás, de azt mondtuk: ha a szabályozók ellen nem tudunk tenni, meg kell próbálni vele együtt gondolkodni. Ez volt a döntő érv az önelszámolás alkalmazásához. A döntés helyességét bizonyítja az i985 és az 1936 évi gazdálkodást követő nyereség. Négy önelszámoló egység működik, növénytermesztés, állattenyésztés, kertészet és egyéb, valamint a technikai ágazat. mind sikerrel. 0 Egy önelszámoló egységet nézzünk meg közelebbről. Legyen az állattenyésztés, hiszen a mezőgazdaságnak ma talán ez a legkritikusabb ága. Mekkora az állat- állomány és mennyire jövedelmező? — Ha az állattenyésztés nem ráfizetéses, az már nyereség. Megvan az oka, hogy ezt mondjam, hiszen az állattenyésztési ágazat nálunk 1984-ről 85-re négymillió forint veszteséget hozott. Amikor a '85 évi tervet készítettük, 1 millió 300 ezer forint veszteséget terveztünk. Nullára futottunk ki. '86-ban az előző évi eredményt akartuk tartani, ehelyett nem nagy, de már van némi nyereség. Az állattenyésztésnek nálunk két ága van: szarvasmarha és juh. Van 100 tejelő tehén és évente 300—400 szarvasmarhát hizlalunk. A juhállomány 3000 anyajuh és annak szaporulata, amit értékesítünk. A tejelő tehenészet — mert nagy az élőmunka ráfordítás — önmagában nem gazdaságos, de mert hizlaláshoz szükség van alapanyagra és ha hizlalásnál az 1 kilogramm hús előállításához felhasznált abrakmennyiség nem nagy, úgy a hústermelés jövedelmező. A tej és a hús tehát kiegészíti egymást. Ez volt az önelszámolás célja és feladata: magasabb borjúszaporulat, kisebb mértékű borjúelhullás, kevesebb abrakkal több tejet és húst előállítani. Hogy ez mennyire sikerült? Korábban 1 kilogramm húst 6 kilogramm feletti abrakkal állítottunk elő, most elég volt 5,5 kilogramm abrak, tejnél literenként 8—10 dekagrammal csökkent az abrakfelhasználás. Ez rengeteg pénz. Aztán nézzük a ju- hászatot. 137 százalékos volt a bárányszaporulat. Amíg a tehenészetben a költségmegtakarítás volt a fontos, a juhászatban a bárányszaporulat nagyságát ismerjük el. A juhászok érdekeltsége főként a bárányhoz kötődik. 80 százalékos szaporulat esetében — ezt 100 anyajuh után értjük — csak az alapfizetését kapja a juhász. Ezen felül minden 1 százalékért (bárányért) 300 forint a prémium. Ezt évközben kifizetjük. Volt olyan juhász, aki elletés után 15—20 ezer forint prémiumot kapott. 0 Önállóság, fegyelmezettség és érdekeltség, ezek az alappillérei az önelszámolásnak ha jól értettem. Ez mindenkire vonatkozik, a vezetőkre még inkább. Viszont lehet-e mindenki számára olyan követelmény- és ösztönzőrendszert kidolgozni, amellyel a teljesítmény és eredmény fokozható? — Van ilyen 'követelmény- és ösztönzőrendszer. Az önelszámoló egységeknél mindenki érdekelt és felelős. A vezetek érdekeltek abban, hogy az egész egység teljesítse feladatát, ennek érdekében olyan ösztönző módszerekét, módozatokat dolgoznak ki. amelyek hatékonyak, teljesítménynövelőek, gazdaságosak, ök is részesülhetnek prémiumban, sőt mindenki az önelszámoló egységnél. Van aztán az év végi elszámolás, a zárszámadás, amikor is megint csak a teljesítményekhez kötve kapja ki-ki a részesedését. 0 Egy év gazdálkodásának rengeteg a tanulsága. Van jó, amit a továbbiakban is hasznositani lehet, de akad nem egy olyan tapasztalat is, amely cselekvést, változtatást sürget. Mi volt 1986 legnagyobb tanulsága? — Az, hogy a technikai hátteret lehetőleg gyorsabban erősítsük. Ismételten tapasztalnunk kellett jó munkaszervezés, optimális munkavégzés, lehetetlen elegendő erő- és munkagép nélkül. Sajnos a gépparkunk elavult, emiatt voltak késések és veszteségek. A gépeink állapota miatt tavasztól őszig az emberek nyújtott műszakban, vasárnap és ünnepnap is dolgoztak. Ha aratáskor nagyobb lett volna a szemtermés, kétségessé válik a szalma betakarítása. Pedig nekünk a szalmára is nagy szükségünk vap a nagy állatállomány miatt.' Egyébként a kalászosok is megsinylik azt, hogy az őszi csúcs miatt nem tudunk időben vetni. Kell az erőgép az almához és más termékek szállításához is. 0 Nem kerestek és ha kerestek, nem találtak megfelelő megoldást? — Pályáztunk az elmúlt évben világbanki hitelre. Sajnos lekéstünk róla. Huszonnégy millió forintra lett volna szükségünk ahhoz, hogy az alapvetően szükséges gépeket megvegyük. A pályázatban szerepelt IH vetőgép, ' Rába Steiger, gabonakombájn, 11 darab MTZ, önjáró silózó, dohányültetőgép, tűsorkeret-szállító. Bankhitel helyett maradt az a lehetőség, hogy beléptünk a GITR termelési rendszerbe és mint tagoknak, lehetőségünk nyílt lízingre. Hárommillió forintot tett ki a gépbérlet. Mondanom sem kell, hogy ez csak átmeneti megoldást jelentett és töredékét a szükséges gépnek. A lízingelést további három millióért az idén is tovább kell vinni. Rá vagyunk kényszerítve, bár a bankhitel elnyeréséről továbbra sem mondtunk le. Éppen a napokban tárgyaltam ebben az ügyben a kereskedelmi bank- ki], • Már nem csak az eredményekről, de a jövőről is beszélgetünk. A mezőgazdasággal kapcsolatos országos elvárás közismert, a 4,5—5 százalékos termelés- növeléshez a szabályozókat jó előre meghirdették. Mit terveznek Önök és mi a véleménye az 1987 évre szóló szabályozókról? — Előbb talán a szabályozókról. A tavalyihoz viszonyítva kedvezőbbek a feltételek, érezhetően máris nagyobb a termelési kedv. A szabályozók által nyújtott kedvezmények azonban még nem teljes értékűek. Ha az agrárolló nem nyílna, ha az egyik oldalon kapott támogatást nem vinné el a másik oldalon az eszközök, alkatrészek, vegyszerek árának a növekedése, akkor a jövedelem- termelés nagyobb ütemben nőne. Sajnos a kiadások emelkedése a nyereséget nagyon megfaragja, megnyirbálja. Alig marad több lehetőség, mint az újratermelés és nagyobb előrelépés nem következik be. Mi ettől természetesen többet akarunk 1987-ben elérni. Nyolcmillió forintos eredményt tervezünk és ennek megfelelő termelésnövelést. Ez több mint az országosan elvárt 5 százalék. — A fejlesztések közül elsőnek a szarvasmarhaágazatot, a tejelő tehénállomány növelését említeném. Egy évről-évre visszatérő gondunkat szeretnénk megoldani. Említettem már, hogy a tehenészet kettős haszna a tej és a hízóalapanyag. A saját elletésű borjú azonban kevés a hizlalási tervhez, az alapanyag nagy részét vásároljuk. Ebből származó hátrány, vagy veszteség, hogy nem mindig akkor kell vásárolni, amikor van rá pénz. Ha meg az esedékes vásárláskor nincs pénz, hitelt kell igénybe venni. Ez drágítja a hizlalást. A tehenészetet tehát fejlesztjük, az állományt 350-re növeljük. Ehhez most igénybe vesszük az 50 százalékos állami támogatást, hozzáadjuk a saját erőnket és számítunk a húsipar és a tejipar, valamint a tanácsi támogatásra. Jelentős fejlesztés lesz egy új gépműhely építése 3 millió forintos költséggel. Ez is elkerülhetetlenül szükséges a technikai háttér javításához. Gépvásárlásra mint már mondtam, csak kevés pénz jut. 9 A télialma-termesztés pozíciója az elmúlt évben valamit javult. A korszerűsítést az új szabályozók, a korábbiaktól kedvezőbben támogatják. Ezzel ' kapcsolatban nincs a tsz-nek terve, fejlesztési elképzelése? — Termelőszövetkezetünk az alaptevékenységből él. Nincs más. A gazdálkodásban a téli almának és a dohánynak megkülönböztetett helye volt és van. Az almához mi nem nyúltunk, nem húztunk ki fákat, sőt 1980-ban 36 hektár új gyümölcsöst telepítettünk. Azt megelőzően is sűrítettünk^ korszerűsítettünk. 1987-ben a korábbi telepítés termőre fordultával 4000 tonna termésre számítunk. Tervünk az export növelése és az 1984-ben épített léüzem kapacitásának a bővítése. Ehhez a debreceni konzervgyártól kapunk új technológiai sort. Említettem a dohányt. Azzal most gond lesz. Az iparnak nagy a készlete és számolni kell azzal, hogy mennyiség helyett minőséget kíván. Erre mi felkészülünk, a saját érdekünk is az, hogy a minőséggel érjünk el nagyobb bevételt. És ha már a minőség szóba került: fejlesztjük az önelszámoló egységek tevékenységét. Egy olyan belső érdekeltségi rendszert kívánunk alkalmazni, amelynek lényege a minőség. A minőség, csakúgy mint a mennyiség minden munkánál, terméknél mérhető. ^ Nem növeli ez majd túlzottan a bürokráciát? Aztán nem lesz ebből vita és harag? — Nem mondanám, hogy a minőség ellenőrzése és mérése bürokráciát jelent. Nem több ez attól, ami kötelesség volt, vagy lett volna eddig is. Az illetékes szakirányítónak ott a helye, ahol dolgoznak, részben azért, hogy operatívan intézkedjen ha kell, másrészt, hogy a technológiai előírásokat betartsák és az utóbbi elbírálása minőségellenőrzés nélkül nem történhet. Ami a vitát illeti, lehet hogy lesz, hiszen az önelszámoló egységekben a szigorú teljesítményhez kötött differenciált bérezés sem történik szó nélkül. De ez a legkevesebb. A tsz tagjai, dolgozói megértik és elismerik az ösztönző módszer előnyét. Akik teljesítenek, túlteljesítenek büszkék az eredményeikre és arra, hogy ahol ők dolgoznak, az önelszámoló egységükben jól mennek a dolgok. Természetesen vannak objektív, embertől független eredményrontó események, körülmények is, mint egy jégverés. Ezekről aztán senki sem tehet. Ne legyen jégverés! Köszönöm a beszélgetést. Seres Ernő ... telitalálat volt a minap az egyik tévéhíradóban Elek János műsorvezető megjegyzése: egy Füredi utcai lakos üzeni a Füredi utcai lakosoknak, hogy el kell hányni a havat. Zavarba jöttünk egy pillanatra, mi, a híradó komoly híreihez szokott nézők, mert úgy hatott az idézett mondat, mintha valamelyik Parabola műsorból cseppent volna ide. Csak utóbb gondolkodtam el az ironikus közleményen: hogyan jutottunk idáig? És hová tartunk, ha ez így folytatódik? Milyen példán neveljük a következő generációkat? Példák sokasága igazolja, hogy szemünk előtt fordul ki sarkaiból a világ. Vannak, úgy tűnik, egyre többen, akiknek ez nem tűnik fel, mert észre sem veszik, nincsen vevőkészülékük az ilyen jelenségek érzékelésére, és a természetellenes dolgok mellett a legnagyobb természetességgel mennek el. Mert nem tűnik fel, hogy valami nem úgy van, ahogy lennie kellene a természet, az emberiség, emberség és az emberiesség törvényei szerint. És vannak, akiknek mindez fáj, de tehetetlenek, nem áll módjukban változtatni, vagy képtelenek a cselekvésre. Újabban pedig közülük is egyre többen legyintenek, és nem is akarnak tenni. Mert úgysem történik semmi, úgysem hat az emberekre az, ami nem szolgálja közvetlen érdekeiket. Véghetetlen mértéket öltött az önzés, az én érdekem érvényesítése, és kit érdekel, hogy mások is vannak a világon? Élhetnénk pedig másként is, alkalmazkodva egymáshoz, elfogadva a „közösség mint érték" szerepét. Elég talán az elmúlt napok rendkívüli időjárási helyzetére emlékeztetni. Ki fogott lapátot, hogy például az OTP-tár- sasház ajtaja előtt járható területet szabadítson ki a jégből? Elvétve láttunk ilyen igyekvőket. Egyszerűen kiment a divatból „a közös mint az enyém” fogalma, az, hogy ami a mienk, azért én személy szerint felelős vagyok és kötelességem tenni érte. Csúszkáltunk tehát a saját portánk előtt is, elestünk, másztunk négykézláb, és morgolódtunk, szidtuk a közterület-fenntartókat, a közútiakat, meg magunk se tudjuk, milyen illetékeseket még, csak az nem jutott eszünkbe, hogy mi magunk is illetékesek vagyunk. Olymértékben eltompítja érzékeinket a közöny, hogy értékítéletünk teljesen átalakul, és szemrebbenés nélkül megyünk el olyan dolgok mellett, amelyek valamikor minden jóérzésű embert felbosszantottak. Itt van például az ajtó. Húsz család jár be rajta. Tavaly november óta, amikortól hűvösebbre fordult az idő, figyeljük. Rendszerint senki sem zárja be. Hiába van radiátor a lépcsőházban, fűtjük az utcát. Már kitettünk egy cédulát — Kérjük az ajtót becsukni — semmi eredmény. Az ajtó mindenkié, tehát nem az enyém. Csak annyi közöm van hozzá, amennyi érdekem fűződik hozzá, kibejárok rajta. Hogy hideg van kinn, jó lenne megvédeni a benti meleget, az kívül esik az én érdekszféráimon. Meg se fordul a fejemben. A lépcsőház is közös, tehát az sem az enyém. Meg is látszik rajta. Legutóbb tizenhétezerért tették rendbe, egy évig se tartott. A gyerekek nem érzékelik. hogy vigyázniuk kellene a közös vagyonra, mert a gyerekek nem tudják, mi a helyes. Honnan is tudnák? Nem lehet eleget szólni a közös szemét tárolásáról. Miért felejtettük el, hogy élhetnénk emberhez méltó körülmények között is, és meg fogjuk-e újra tanulni? Most, hogy befagytak a tartályok, napokon át nem szállítják a szemetet, ahhoz ki kellene csákányozni. A jó emberek tehát kiszórják a szemetet oda, ahová a legkényelmesebb, és járunk a mocsokban. Így nőnek fel a gyerekek, és nekik már fel sem tűnik, hogy ez méltatlan az emberhez. Az ö életmódjukban ez a természetes. Túlságosan is bevonultunk „az én váram az én házam"-ban és megdöbbenünk, ha természetes emberi gesztusokkal találkozunk. A kocsi az asszonynyal elakadt a hóban és forgott a jégen. Ketten segítettünk megtolni a férjnek. Teljesen értetlenül nézett ránk, se rokonok, se ismerősök— mit akarunk? Természetellenes lett másokon segíteni, feltűnő, amin csodálkozni lehet. A természetes az, hogy heten odaáll- tak és néztek. A drámákban a hősök rendkívüli helyzetbe kerülnek és próbára tétetik a jellemük. Hogyan viselkednek, miként képesek emberek maradni? Jellempróbáló időket élünk, könnyen kitűnik, milyen emberek vagyunk. Pedig — olykor adódnak drámai körülmények — lehetnének hősök is... Hétvégi interjú Demeter László tsz-elnökkel, számadásról, tervezésről 1987. január 24. Q
