Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-03 / 2. szám

Színházunk öt éve A varázs megtartása és újrateremtése Kevés olyan kulturális vál­lalkozása volt Szabolcs-Szat- márnak az utóbbi években, mint az önálló színtársulat létrehozása. Valóban születés volt ez, amelyért sok száz és ezer ember aggódott a me­gyében. Mi több — igen so­kan tettek is érte, hogy a va­rázslat élni kezdjen. S elér­kezett a nap, 1981. október 17., Vörösmarty Csongor és Tünde című mesejátéka a színháznyitó bemutató elő­adás a sok éves előkészítő, szervező, művészeti munka gyümölcsét nyújtotta át jel­képesen és a valóságban is a nyíregyházi közönségnek. Színháztörténeti esemény volt ez a magyar szellemi élet­ben. Valós igények Ekkor még természetesen nem lehetett pontosan tudni, milyen is lesz a „gyermek”, kire fog hasonlítani, kitől mit örökölt, hogyan növi ki gyer­mekbetegségeit, képes lesz-e az önálló, saját arculat meg­formálására, mikorra várható nagykorúsága . .. Ma már va­lamivel többet tudunk róla, bár az öt év egy színház éle­tében sem nagy idő, épphogy az induláshoz elegendő. Né­hány vonást mégis elárul ar­ról, milyen szeretne lenni, merre tart, mit vár önmagá­tól, s az őt életben tartó kö­zönségétől. Az eltelt időszak bizonyí­totta: a színházalapítás valós szellemi igényekre épült me­gyénkben. s a tavalyi évad­ról elhangzott hivatalos érté­kelés igaz: „a színház a ki­alakított kedvező feltételek­kel élni tudott és továbbra is magas színvonalon, erősen differenciálódó, de még min­dig országos átlagon felüli közönség, illetve megfelelő szakmai érdeklődés mellett végzi munkáját...” Mindezek ismeretében akár azt is mondhatjuk: amit a Móricz Zsigmond Színház társulata tett az öt év aiatt az csupa jó, többre aligha fu­totta volna az erejűkből. Ugyanis: igyekeztek változa­tos műsorrendet kialakítani, amelyben egyaránt helyet kaptak a mélyebb, gondolati tartalmat hordozó klasszikus vagy éppen modern művek és a könnyedebb szórakozást nyújtó darabok. Aztán a mű­vészi teljesítmények: bár az öt év alatt jó néhány alapító­tag — és később Nyíregyhá­zára szerződött kiváló színész elment — az itt maradók kö­zül hárman-négyen művé­szetük csúcsainak közelébe értek. Hárman kaptak Já- szai-díjat, két színész, Bá­rány Frigyes, Szigeti András és Léner Péter rendező­igazgató. A közönség által leadott „szavazatok” is kedvezőek, az első évben 116 ezer, a máso­dikban 112 ezer, a harmadik­ban pedig 117 ezer néző volt kíváncsi az évenkénti 2í.O— 300 előadásra. A bérlettalaj- donosok száma megközelíti a tízezret. A statisztikai ada­tok szerint a látogatottság el­éri a 85—90 százalékot, ezen belül a helyi felnőtt és stú- dióelőadások látogatottsága 80 százalékos. Még jobban kiérlelni A legutóbbi társulati ülé­sen a színház igazgatója el­mondta: az elért művészi tel­jesítmények az itthoni és fő­városi sikerek nem feledte­tik velük gyöngéiket, az egye­netlenségeket, a még jobban kiérlelt előadások iránti igényt, a próbák belső fe­gyelmének javítását. Az öt év nagyobb igényességre kö­telezi a társulatot, árnyaltabb munkát kíván mindenkitől. S ez nem is könnyű dolog: az öt év kialakított egy igénye­sebb, kritikusabb törzs szín­házba járó közönséget, s ez így van rendjén; Ezt a közön­séget viszont szükséges min­den előadáson komolyan ven­ni. önkényesen felidézünk né­hány produkciót az öt év műsorából, melyek tanulsá­gain érdemes közösen elgon­dolkodni. Az első évad szé­pen ívelő, kiegyensúlyozott, arányos műsorépítkezese megadta a színház alaptónu­sát, magasra emelte a művé­szi mércét. A Csongor és Tünde, az Űri muri, az Amphitrion sikersorozatát csak időlegesen törte meg a közönséget sokkoló Hernádi­darab, a Szép magyar tragé­dia, melyet Jancsó Miklós rendezett, mint vendég. Ez a darab és annak fogadtatása volt az első „vészjelzés” ar­ról, ha egy mű gondolatilag követhetetlen, itt-ott morbid, hiába a jó szándék, a nagy nevek szerepeltetése. A vá­lasz egyértelmű elutasítás. Szerencsére a következő évadban a társulat vezetői jól érzékelték az első komoly konfliktust, egy sor kiváló produkcióval lepték meg a közönséget: Maróti Lajos Hő­hullám, Bulgakov: Fehér ka­rácsony, Shaw: Pygmalion, Dumas: Három a testőr, Krú­dy—Kapás: Rezeda Kázmér szép élete ... A harmadik évadban szintén izzott a szín­pad: Németh László: A két Bolyai, Shakespeare: Sok hűhó semmiért, Balázs Jó­zsef: A bátori advent, Albee: Nem félünk a farkastól. Per­sze egy-két „kisiklás” ekkor is adódott: Vernon Sylvaine: Madame Louise szalonja, vagy Lovinescu: Élet és t a­lál játéka a hamusivatagoan című darabja nem tartozott a fergeteges sikerdarabok kö­zé. Országos visszhang Az utóbbi két év sikereit — vagy éppen kudarcait könnyebb felidézni. Az alig­ha vitatható, hogy az 1984— 85-ös évad slágere Ratkó Jó zsef: Segítsd a királyt című drámájának bemutatója volt, amely országos vissznangot keltett. A homok vándorai, Balázs József szabolcsi vo­natkozású dráitiája mérsékelt sikert aratott, míg Molnár— Zerkovitz darabja, a Doktor úr elsöprő közönségsikert ho­zott. A tavalyi évad is ellent­mondásos eredményeket ho­zott. Németh László Galilei című művének színreviíele az évad nagy szellemi-művészi teljesítménye, sikere volt. Nem így Grillparzer Bancba- nus című művének bemuta­tása, amely érdektelenségbe fulladt, viszont a társulat megkapta érte a fővárosi sze­replés alapján a Művelődési Minisztérium nívódíját. Bizo­nyosan a rendezés és a szí­nészi játék elismeréseként. Három éve hozta létre a színház a rétegigények kielé­gítésére és a művészi kísérle­tező munkára lehetőséget nyújtó stúdiószínpadot, ahol az eltelt időszak alatt jó né­hány figyelemre méltó elő­adást láthatott a közönség. Emlékezetes élmény volt a Madame Marguerite, az Ör­dögök, a Kávéházi kabaré, a Julie kisasszony, az Otthon. Esetenként a stúdiószínpad egy-egy előadása nagyobb szellemi élményt, izgalmat hozott, mint némely nagy- színházi előadás. A színvo­nalas produkciók bizonyítot­ták: érdemes, sőt szükséges a társulat kísérletező hajlamá­nak teret adni, a színészek, a rendezők tehetségét így is megméretni, a szereplés lehe­tőségeit növelni, az arányos terhelést segíteni, a színésze­ket kísértő egysíkúságot, be­skatulyázást oldani. Névtelen munkások Dicsérendő az is, hogy í színház elejétől fogva gon­dolt a gyermekekre, a holnap felnőtt közönségére is. Min­den évadban helyet kapott egy-két, gyermekeknek szánt mesejáték is a repertoárban. A sort Tamási Áron csodála­tos Búbos vitéze nyitotta, majd A farkas kincse, a slá­gernek számító Kvantum Fantum csapdája, A búvós fuvola, a Lúdas Matyi, most pedig a Pinokkió folytatták a sikeres darabok sorát. öt év alatt felnőtt a szín­ház műszaki gárdája, a szín­házi háttér névtelen munká­sai a kellékesektől, a zené­szektől a súgókig, a szabók­tól a maszkmesterekig mind hozzájárultak az elért szép sikerekhez, a látványhoz. Milyennek ígérkezik a mostani évad? Ügy tűnik, ha­sonló az eddigiekhez. Átütő közönségsikert a látott be­mutatók nem hoztak. Az Űr­hatnám polgár nyitotta az évadot, azóta is szép közön­ségsikerrel megy a darab. Ezután három, úgynevezett „szabálytalan” dráma követ­kezett — A bolond, a Bom­batölcsér, Az atyai ház, illet­ve a stúdiószínpadon — Dosztojevszkij—Szabó Tünde: Feljegyzések az egérlyukból című monodrámáját vitték színre. Az új év első napjá­ban a Fekete Péter című ze­nés vígjáték kerül színre, míg a stúdiószínpadon A patkánykirállyal ismerked­hetünk meg. Ha visszaidézzük az idei évadra a nyár folyamán ké­szült műsortervet, alig talá­lunk valamit abból. Köztu­dott, hogy a műsorterv egy rugalmas keret — mégis ér­demes elgondolkozni, vajon az ilyen arányú eltérés indo­kolt-e. S ez nemcsak erre az évadra jellemző. Számos té­nyező szól közbe, sikérül-e a műsortervben szereplő dara­bokat színre vinni, ezt min­denki megérti. Az mégsincs egészen rendjén, hogy a szín­ház mást hirdet és mást ját­szik ... Ez a közönséggel való kapcsolat szempontjából sem mellékes, kevesen szeretik a rögtönzést, a zsákbamacs­kát ... Csiszolni az ízlést Érdemes évad közben is nyomon követni a közönség érdeklődési „indexét”, s a fél vagy negyedházas előadások­ból levonni a következtetést, még akkor is, ha a bérletek, jegyek gazdára találtak, a színház kihasználtsága — pa­píron — rendben van. De aligha lehet lesújtóbb a szí­nésznek fél-, negyed-, ötöd- ház előtt játszani. Ilyen elő­adások is voltak, vannak a Móricz Zsigmond Színház­ban — mégha nem is ez a jellemző. Ilyenkor azt is ku­tatni kell: vajon csak a kö­zönségben van a hiba? Az is igaz viszont, nem ári olykor megkérdezni magunk­tól is, vajon felkészülten in­dulunk-e a színházoa, csi­szoljuk-e kitartóan ízlésün­ket, akarunk-e élni a szín­ház embert megújító, újjáte­remtő varázsával. Páll Géza lij monumentális textil leié? A Műcsarnokban nyílt meg Polgár Csaba és a köréje szerveződő, különféle kor­osztályokat képviselő textil- művészek (Attalay Gábor. Doromby Mária, Farkas Klá­ra, F. Farkas Tamás, Gulyás Katalin, Hübner Aranka, Ko­vács Péter Balázs, Kozma Vera, Mészáros Éva, Nanay Szilamér, Sárváry Katalin, Simonffy Márta, Szalontai Éva, Szenes Zsuzsa, Szilvitz- ky Margit, Torma Anna) ki­állítása. Közülük jó néhányan már jelentős szerepet játszot­tak a magyar textilművészet újabbkbri formaváltásaiban és nemzetközi hírnevet sze­reztek maguknak a különfé­le internacionális bemutató­kon. Most a festészet új hullá­mának, az eklektikának, az „Üj szenzibilitás” képviselői­nek hatására a „Mindent le­het" alapállásból a textilnyo­más céljára a textilipar hen­gernyomó gépein előállított, nedvszívó, kisebb és na­gyobb mintás szövetek vélet­len, játékos lehetőségei csá­bították őket új kísérletezé­sekre, amelyek gyakran igen közel állnak a mai festészeti törekvések eredményeihez. Egy részük a dekorativitásbcl indul ki, mások nyíltan a ké­pi felfogás újrafogalmazásá­ra törekszenek, mint Szilvitz- ky Margit fekete alapú abszt­rakt Mérlegén. A képi gon­dolkodás látványosságra tö­rekvése a szövet rapportjai- nak struktúratöredékekkel való felülfestésében jelentke­zik, amikor az egyes forma­elemek kötött rendben való ismétlésében gyakran vala­miféle ritmus érezhető. Nyíl­tan vállalják az új amerikai áramlatok „idézését”, például a nagyvárosi aluljárók és mellékhelyiségek falfirkái­nak, grafittijeinek sugallatát. Az „új szenzibilitás” hazai követőinek színhatásait kö­vetik, kifejezéstartalmaik és eszközeik is közel állnak egy­máshoz, csak a textilminta alapjából kiindulva az ered­mény jóval dekoratívabb, mint Polgár Csaba „Repeat”- ján. Szenes Zsuzsa és Attalay Gábor a grafittik írásjeleiből Mészáros Éva: öltözékek szimbolikus művet hoztak létre. Jelentős Hübner Aranka Já­nos jelenéseire alkotót; szim­bolikus értelmű munkája, a vászonra festett, kopott sárga, a holt-tengeri tekercseket utánzó szentírástöredék, amelyből bombázó hull. A kép alján fekete sírkeresz­tek. Kovács Péter Balázs ra­gaszkodik leginkább a textil nyomott mintáihoz, amelye­ket egységes ritmusban he­lyenként újraszínez, felül egv nagy halat festve rájuk. Kiemelkedően kvalitásos és az új kísérletezésnek a képző­művészet irányában tovább­fejleszthető lehetőségeire utal Gulyás Katalin „Trachidák földi küldetése” című szim­bolikus jelentésű munkája, mely a nagy léptékű, mintás textilháttér előtt pop artos stílusban kivitelezett, plasz­tikus hosszú szalagkötegben végződő női fejeket ábrázol. A minden részletében átgon­dolt, bravúros munka záloga annak, hogy textilművésze­ink kirándulása a képi ábrá­zolás új vizeire friss megol­dásokkal gazdagíthatja a hazai „posztmodern" törek­véseket. A néhány. felülfestelt „Läufer” szövetből készült, stilizált ruhadarab inkább a színházi kosztümtervezők le­hetőségeit tágítja. A képi megjelenésre tö­rekvő új, festett textil talán megtalálja helyét a nagymé­retű közösségi helyiségek, szállodák, kultúrtermek, ktil- túrházak belső berendezésé­ben. (Címképünkön: Gulyás Ka­talin: Trachidák földi külde­tése.) B. í. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. január 3. 0

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents