Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-12 / 292. szám

1986. deoember 12. Kelet-Magyarország 3 * ———> Megismerni és alkalmazni Hz új oktatási törvéav alapozó 6ve BEV ÁLLOM, amikor a művelődési miniszter sajtó­tájékoztatójára szóló meg­hívót megkaptam, óhatatla­nul megszólalt bennem egy belső hang: vajon uni újat lehet mondani a már több alkalommal ismertetett ke­rettörvényről. Közismert, hogy a törvény megalkotá­sát és elfogadását széles kö­rű szakmai vita, vélemény- csere előzte meg. Egy évvel ezelőtt már j „élni” kezdett az átfogó ok­tatási törvény. Mégis, töké­letesen igaza van Köpeczi Béla művelődési miniszter­nek, amikor az említett saj­tótájékoztatón többék kö­zött azt mondta: az 1986— 87-es tanév a törvény fo­lyamatos bevezetésének, megalapozásának időszaka, és szükséges időszakonként áttekinteni a tapasztalato­kat. A közelmúltban készül­tek el a részletes jogszabá­lyok, végrehajtási utasítá­sok. Az iskolák nevelői ezekben a hetekben, hóna­pokban kezdenek komo­lyabban megismerkedni a törvény gyakorlati megva­lósításának sokirányú ten­nivalóival, készítik el az is­kolák belső szabályzatait, folyamatosan hozzák létre a törvény szellemében gyöke­rező iskolai önkormányzati közösségeket, a nevelőtestü­let, a tanulóifjúság demok­ratizmusát erősítő, kibonta­koztató szervezeteket. Mindez — maga a felso­rolás is érzékelteti — nem lehet egy év feladata, ha­nem egy folyamatos munka eredményeként lehet meg­alapozni az iskolai életet, a nevelő-oktató munka kor­szerűsítését, amelynek célja az általános műveltség jobb megalapozása, majd erre építve a szakmai, speciális képzés magasabb szintre emelése minden iskolában. Való igaz, más volt ezek­ről az igen fontos — ám na­pi — kérdésekről az isko­lák nevelődnek vitázni, be­szélgetni, és más minőségű dolog hozzálátni fokozato­san a törvényben megfogal­mazott feladatok megoldá­sához. Ráadásul az adott körülmények között, hiszen az is eléggé ismert, hogy az új oktatási törvény életbe­léptetésével egy időben a kormánynak nem állt mód­jában jelentős összegeket át­csoportosítani a különböző fejlesztésekre. Ezek feltéte­leit fokozatosan, több év alatt szükséges előteremte­ni, nem kis mértékben ala­pozva a tanácsok anyagi forrásaira is. MINDENKINEK MEG­VANNAK AZONBAN az erre az évre — hónapokra — eső feladatai. A törvény bevezetésének fokozatossága nem azt jelenti, hogy várni kell, amíg a kérdések ön­magukban megoldódnak. A Művelődési Minisztérium ezekben a hetekben, hóna­pokban folytatja az általá­nos iskolák egyes tantár­gyaiban szükséges tantervi, tankönyvi korrekciókat, to­vább szorgalmazza és segíti az iskolák irányításának korszerűsítését, valamint a pedagógusok komplex to­vábbképzését. Továbbra is napirendben tartják a tech­nikusképzés fejlesztéséit, az idegen nyelvi oktatás mo­dernizálását — a kétnyelvű gimnáziumok tapasztalatai­nak elterjesztését, mélyben megyénk is érdekelt. Fog­lalkoznak az iskolai admi­nisztráció csökkentésével, ennek technikai, személyi feltételeinek kialakításával, később úgynevezett pedagó­gus asszisztensek alkalma­zásának lehetővé tételével és még több feladattal. De az iskolákban is elér­kezett a tettek időszaka. Ezekben a hónapokban kell alapos, kollektív munkával kialakítani az intézmény sa­játos belső szabályzatát, tisztázni kell mindenütt a szakmai munkaközösségnek szánt szerepköröket, jobban kell ösztönözni a komplex továbbképzésre való jelent­kezéseket, s ahol a feltéte­lek erre megfelelőek, sort keríthetnek a ma még nem mindenütt egységesen értel­mezett iskolai tanácsok megalakítására is. Az isko­lák nem is kevés része — megyénkben is — húzódo­zik az iskolatanácsok meg­alakításától. VALÓJÁBAN AZ ISKO­LATANÁCSOK nem vala­milyen iskola feletti „külső felügyelő” szervként hiva­tottak dolgozni, hanem a demokratizmus és az egész­séges társadalmi kontroll szellemében kellene segíte­niük az iskola munkáját,' társadalmi -kapcsolatait, nyi­tottságát. Ettől egy jó lég­körben dolgozó, igényes tantestületi közösségnek, korszerűen vezető igazgató­nak aligha kell félni, sőt örülniök kell minden hasz­nálható javaslatnak, észre­vételnek, kritikának. Nem kerülgette a műve­lődési miniszter, az említett legutóbbi sajtótájékoztató­ján, az érzékeny, a pedagó­gustársadalmat közvetlenül érintő, anyagi kérdéseket sem. Nem titok, arról volt szó korábban: amennyiben a népgazdaság teherbíróké­pessége megengedd, ebben az évben került volna sorra a pedagógusbéremelés má­sodik üteme. Amint ezt az érdekeltek észrevették, er­re nem került sor, mert az ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé. De nem került le a napirendről. P. G. A DEBRECENI RUHAGYÁR megrendelésére használt far­mernadrágokból készítenek dzsekiket a tyukodi Kossuth Termelőszövetkezet varrodájában. Ebben az évben 1500 fel­nőtt dzsekire kapott megrendelést a varroda. Jövőre meg­kezdik a gyerek méretű dzsekik varrását is. Képünkön: a nadrágdarabokból kiszabott anyagból állítják össze a dzse­kiket. (császár) S ószóró-szószóló nem leszek, azt előre kell bocsátanom. Márpe­dig élek a gyanúpörrel, hogy már kikerült az utakra, csomópontok­ra a fagylágyító só. Ellensége vagyok a nátriumkloridnaik, s éppen ezért emelek szót, megpróbálván oszlatni a takarékosságról majdan megjelenő mí­toszokat. Mert lesznek, hiszen a só olcsósága és más fagyolvaszstók drága­sága között lehet elméleti összehason­lítást tenni. De nézzük a tényeket. Adva van az olcsó NaCl. Ezt kiszórják. Olcsón. Az­tán jön a közlekedés, panaszkodik, romlanak a kocsik, marja a só az al­vázat, rothadnak a fémlemezek. Jön a környezetvédő, s bebizonyítja, milyen kár keletkezik fűben és fában, meny­nyire vissza nem fordíthatók a só okoz­ta kárfolyamatok. De jönnek a köz­művek tulajdonosai. A távhős, aki bi­zonyítja, a talajba kerülő sóié marja Só-szólás a csövet. De szólhat erről szatócsa vos, postás, áramos. Mindenki tényeket so­rol, megcáfolhatatlanokat, s ha kell, még összeget is tudnak mondani. Ilyenkor jut az eszembe. Végtére is egy országban él az olcsó sóval sózó és az is, aki a kárt szenvedi. De má­sok a zsebek. Ez a szemlélet viszont teljesen elfogadhatatlan, ésszerűtlen, mi több, bűnös. Mert igaz, hogy közút és város spórol néhány tízezret, mások viszont ráfizetnek milliókat. Hogy az ő bajuk? Aligha. A mi bajunk! Tudunk arról, hogy szocialista or­szágokban a locsolókocsikról olyan folyadékot locsolnak a síkos felületre, ami jobb mint a só, olcsóbb, és ami a fő, környezetbarát. Tudunk arról is, hogy sokféle szer létezik, ami ha drá­gább is a kiszórónak, de olcsóbb a népgazdaságnak. Olyan ez, mint a nadnágvásárlás, mindig az olcsó a drága, a drága olcsóvá lesz, hiszen sokkal jobb. S ószóró-szószóló tehát nem le­szek, mi több, ha kell, az una­lomig fogom mondogatni: ne tegyék! Gondolkodjunk végre összár - deket is látva magunk előtt, s próbál­juk meg félretenni a szűk helyi, vál­lalati, települési érdeket. Érdeket? öt­lettelenséget, szűkkeblűséget, fantá­ziátlanságot. Kartágó helyét egykoron pusztulása után sóval hintették be, hogy sose születhessék újra. Én szíve­sen hintenék sót a sószórásra, hogy soha, senkinek ne jusson többé az eszébe. <burget) Lelkiismeret mellé anyagi érdek A fától az erdőt A megyei és három, városi népi ellenőrzési bizottság el­lenőreiről van szó, ők vizs­gálták meg ugyanis 187 er­dőrészletben: hogyan gazdál­kodnak az erdővagyonnal; gazdálkodásuk összhangban áll-e hosszú távon is a nép­gazdaság érdekeivel; jövedel­mező-e tevékenységük, sőt arra is kíváncsiak voltak: ho­gyan használják fel az építő­ipari vállalatok az érdetek­ből kitermelt faanyagot. Irtás yagy telepítés Tartalmas, alapos vizsgá­lat volt, már csak azért is, mert Szabolcs-Szatmár me­gyében sok a rossz földön gazdálkodó közös gazdaság, azt pedig már régen igazol­ták a tapasztalatok, hogy ilyen helyen a leggazdaságo­sabb fákat telepíteni. De legalább ilyen súllyal esett latba a vizsgálat megterve­zésénél, hogy a közvélemény­ben úgy él: hazánkban, de különösen Szabolcs-Szatmár- ban állandóan csökken a fákkal borított terület nagy­sága. Fairtást láttunk és lá­tunk főútvonalaink mentén, fák helyét látjuk, ha lené­zünk egy magaslatról a sós­tói erdőre, s egyre erősödik bennünk, hogy kevesebb a fa, miközben pontos adatok állnak rendelkezésre arról, hogy az elmúlt 15 év alatt 13,2 százalékról 16,6 százalék­ra nőtt a megye erdőterülete, az erdővagyon pedig 4,2 mil­lió köbméterről 7,9 millió köbméterre emelkedett. Természetesen a vizsgálat az erdőtelepítéseknél és -fel­újításoknál kezdődött, amiről megállapíthatták, hogy aFE- FAG évi 28—30 millió cseme­te megtermelésével jelentős bázisa az erdőtelepítésnek. Jut belőle természetesen a nagyüzemek igényelnek ki­elégítésére, sőt a fásítási mozgalom, a társadalmi ak­tivisták akcióira is, és hogy eredményesen állítják elő a csemetéket, mi sem jelzi job­ban, minthogy a csemeték 80—85 százaléka meg is fcf- gan. Találkoztak kedvezőtlen jelenségekkel is, konkrétan azzal, hogy a termelőszövet­kezetekben nem halad a kí­vánt ütemben az erdősítés. Többnyire pénzhiány ennek az oka, saját erőből pedig azért nem tudják pótolni a kitermelt fákat, mert nincs, illetve alig van megfelelően képzett szakemberük. Tenni is kell Elfogadhatónak tartották az erdőik ápolását, a tisztításo­kat, a gyérítést is, bár a ki­sebb erdőterülettel rendelke­ző tsz-eknél olykor az ilyen munkák is elmaradnak, a hasznosításnál azonban már több olyan észrevételt tettek, amelyet nemcsak megszívlel­ni volna érdemes, hanem Most meglátták a fától az erdőt. Igaz, nem mindet, hi­szen ma több mint százezer hektár erdő van Szabolcs-Szat- márban, de annyit igen, amennyi a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, valamint* négy olyan termelőszövet­kezet tulajdonában van, akiknek ezer hektárnál nagyobb erdőterületük van. tenni is valamit azért, hogy változzon a helyzet. A fakitermelésnél még nincs különösebb gond, sőt a választékolásnál sem, meg­van a maga helye a kitermelt ipari fának is, ám az ágak, a tüskök egy jelentős része veszendőbe megy. A tűzifa iránti igény növekedése hoz­zájárult ahhoz, hogy keve­sebb vékony anyag található az utóbbi időben az erdőirtá­sok helyén, de a FEFAG hiá­ba próbálkozott már többször is a gallyak, a tüskök fel ap­rításával, ezekre nincs vevő, mert általában a közelben nincs nagyfogyasztó, más tér­ségbe szállítani pedig nem . gazdaságos. Az akác népszerűsége Mintha vesztett volna nép­szerűségéből az akác is. Az utóbbi időben kisebb meny- nyiséget dolgoznák fel belő­le, de a fafeldolgozás igazi gondjait mégsem itt tapasz­talták, hanem azokban a ter- melőszö v etkezetekb en, ahol fafeldolgozó üzem található. Kétségtelen, ezek az üzemek nagy jelentőségűek a tagság téli foglalkoztatásában, sőt kisebb szolgáltatásokat is vé­geznek a lakosságnak, ám műszaki-technikai színvona­luk alig elfogadható, az ér­tékesebb fából is ládát készí­tenek, s nem is csak azért, mert erre nagy szükség van, hanem mert értékesebb ter­mék előállítására ezek nem is alkalmasak. Alapanyag tehát van, igé­nyesebb termék azonban csak a FEFAG üzemeiben készül. Sokat tettek például az akác hasznosításáért, azért, hogy az abból készült termékeket is elfogadják, ám az akác mégsem futott be nagyobb karriert. Nem a FEFAG en­nek az oka. hanem az ipari akác jelenlegi ára, ez gátol­ja a nagyobb mértékű ipari felhasználást. Mintegy igazolásául ennek, vizsgálatot végeztek a KE- MÉV-nél is. mert kíváncsiak voltak rá: mennyi hazai és mennyi import faanyagot használnak fel az éoítőipari vállalatok. A KEMÉV min­den bizonnyal se nem többet, se-nem kevesebbet, mint a többi építőipari vállalat. így aztán megdöbbentő követ­keztetéseket vonhattak le: az építőiparban az import fenyő- fűrészáru a meghatározó, még állványozási célokra is fe­nyőrönköt használnak. Mit jelent ez számokban? A KEMÉV-nél a felhasznált faanyagoknak csupán 3,5 szá­zaléka hazai. Az összes fel­használt fának 87,7 százaléka import fenyő, és az állványo­zásra használt fa 91 százalé­ka fenyőrönk. Nem a válla­lat lezsersége vagy pazarló gazdálkodása okozza ezt, ha­nem a szabványok szigorú előírásai. Csak tölgyből Hogy példával illusztrál­juk: egy szabvány kimondja, hogy a küszöb csak tölgyből lehet, az ajtó többi része pe­dig fenyőfából készülhet. Hiába van így nekünk aká­cunk, a nyílászárókhoz im­port anyagot kell használni. A népi ellenőrök megálla­pításai szerint fát már tudunk termelni, sőt, ha valósággá válhat, amit a megye mező- gazdasági nagyüzemei szeret­nének, akkor az ezredforduló­ra 30 ezer hektárral több er­dőnk lenne. A felhasználását azonban még tanulni kell. Éppen ezért nem ártana, ha nemcsak a feldolgozók és fel­használók lelkiismeretére bíz­nák ezt, hanem anyagi érde­keik is erre ösztönöznék őket. Balogh József A semmi 4 semmi az mindig jobb, mint a valami. Stoha- nek szerint. Ilyen csa­varos a fickó filozófiája. És még meg is magyarázza: — Kimentem az erkély­re. utánamszólt az asszony: mi van? Mondtam: köd. Az orromig sem látok. Kijött a lányom megnézni. Nézi a lányom a ködöt és azt mondja: ez se semmi mán. Kérdem a csitrit, ezt meg hogy érti. Azt mondja, úgy, ahogyan én. Sűrű a köd, de ha ő ezt így mondaná, a Jocó kinevetné. Meg az egész suli. Ebben marad­tunk. Mert az se semmi, ha mi a lányommal elviekben egyetértünk. Nézem ezt a Stohaneket és nem értem. Hova akar ez kilyukadni és egyáltalán. Mi baja van a köddel? Csak mániája, hogy a rémláto­másait rám tukmálja? Né­ha azért vannak józan pil­lanatai. Mint most is: — Egy egyetemet végzett embernek — mondja —, kell legyen annyi műszaki érzéke, hogy becsavarjon egy villanykörtét. Sőt, ja­vítsa meg az ajtózárat. Ha elromlik. — A vízcsapot is, ha cse­peg. — Meg a vasalót is, ha kiég a cekász. Nem tromfotok tovább. A DREZDAI TRANSZFORMÁ­TORGYÁR részére közel 100 ezer négyzetméter ipari hűtőradiátort készítenek a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetben. Ké­pünkön : Márton István a radiá­torokat nyomáspróbázza. (Farkas Zoltán felv.) ÚJ LAKÁSOK A lalkáiséiptffcés a következő év­ben is kiteméLt programként sze­repéi Fehérgyarmat fejlesztési tervében. Jövőre hainminc taná­csi bérlakást építenék a szatmá­ri váíhasban, ezenkívül kilencven­hat OTP-® és huszotníkét szövet­kezeti lakás kivitelezése is sze­repel a profinamban. S hogy mi­nél kevesebb legyen a sáros ut­ca, j/áirdJaiépítésre, -felújításra négy, útépítésre, illetve korsze­rűsítésire csaknem tízmiaiiő fo­rintot szán 1987-ben a tanács. Ez mindjárt blamálni kezd. És honnan veszi az értesü­léseit. Jó, beismerem, el­romlott az a nyamvadt aj­tózár, hívtam egy lakatost. Pepecselt fél órát és fizet­tem százhúszat. Órabér, anyagköltség, rezsi és az anyámtyúkja. Ide adó, oda adó, összeadó no és a borra­való. De mit célozgat ne­kem ez a vizes nyolcas? Me­rően nézem és zavarba ho­zom. Hebegve közli: — Felszállt. — Mi szállt fel, ki szállt fel? — Hát a köd. Na látja. Nincs semmi. Semmi köd, semmi ónos szitálás, ami zavarná a kilátást. Ezért is mondom én, a semmi min­dig jobb, mint a valami... £ kkora butaságot. Ó egek! Megy fel a vér­nyomásom, a cukrom, vibrálnak az idegeim. Ér­zem, elsápadok, megszédü­lök. — Mi a baj? — aggódik ez az átok. — Semmi — sóhajtom el a szokványos banalitást, de már meg is bántam. Stoha- nek ráharap a szóra: — Az a jó. Bárcsak én mondhatnám, hogy semmi bajom... És van neki. Nyíregyhá­zától a Nyugatiig. Erre mondom én, az semmi, ha valaki Stohanekkel Pestig utazik. Seres Ernő

Next

/
Thumbnails
Contents