Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-08 / 288. szám
1986. december 8. Kelet-Magyarország 3 Az olyasó kérdésére Köszönöm a hozzám küldött leveleket, telefonhívásokat. Többségére most adok választ, néhányra majd később. R. Zoltán nyíregyházi lakos mostanában sokunkat foglalkoztató kérdéssel keresett meg. Nem érti, hogyan lehetséges az, hogy Budapesten 5 forintért kapható az alma és a burgonya kilója, nálunk Szabolcsban — e két-két termék hazájában — pedig ennél jóval többe kerül. Kérdését Kovács Istvánhoz, a Zöldért igazgatójához továbbítottam, aki a következőket válaszolta. A Zöldért ha nem is ilyen reklámáron, de jóval az országos átlagár alatt hozza forgalomba a legtöbb termékét. Így például a burgonya egy, az alma két— három forinttal olcsóbb az átlagárnál. De megyénkben kevesebb pénzt kell adni a gyökérért, fokhagymáért, káposztáért is, mint a legtöbb helyen. Sajnos a Zöldért anyagi helyzete miatt nem engedheti meg magának ezt a vásárlók számára kedvező áralkalmazást, amelyet egy más megyében üzemelő kereskedelmi vállalat megtehet. Egyébként is Budapest ellátását kiemelten kezelik, ami jelen esetben azt jelenti, hogy az a vállalat, vagy szövetkezet, amelyik a korábbi évek forgalmát meghaladóan a fővárosiban burgonyát vagy almát értékesít, az jelentős állami támogatást kap. Ezzel a támogatással lesz végső soron gazdaságos a pesti vállalkozás. (Megjegyezzük: ha a gazdasági helyzet miatt nem éri meg. a Zöldértnek, hogy Nyíregyházán és a megye több városában alma- és burgonyaakciót szervezzen, vajon nem émé-e meg ez valamelyik tsz-nek? Hiszen olyan híreket is hallunk, melyek szerint nem egy helyen a fán marad az alma, mivel nincs lehetőség az értékesítésre.) Nyíregyházáról a Vasvári Pál utca páratlan számozású oldalának lakói nevében kérdezi P. Zoltánné, hogy mikor jut el oda is a telefon, hiszen az utca másik oldalán már van. Jó hírt tudok közölni, a távközlési üzemtől megtudtam, hogy néhány hónapon belül ott is lesz telefon, az igényjogosultak várhatóan a jövő év első negyedévének végéig megkapják. Hosszú, elgondolkodtató levelet írtak Gávavencsellőről. A levélíró azon kesereg, hogy feloszlatták a hagyományokat ápoló he- | lyi citerazenekart, amely a megyei vetélkedőkön többször is eredményesen szerepelt. Olvasónk a továbbiakban arra is ki- | tért, sajnos Gávavencsellőn nincs kulturális élet. Ha igaz, sajnálatos amiről a levélíró ír, a probléma alaposabb tájékozódást igényed, s később egy hosszabb cikkben visszatérünk rá. Hornyák Zoltán az ablakre- döny-készitő és -javító kisiparosokra panaszkodik. Néhány hete elromlott ugyanis a redőnye és nincs aki megjavítsa. Több olyan kisiparost is megkeresett, aki az újságban is hirdette szolgáltatását, de hiába kérte segítségüket, elutasították azzal, hogy csak azokat a redőnyöket javítják meg, amelyeket ők készítettek. Panaszával a városi tanács TEFO osztályának vezetőjét, Szikora Andrásnét kerestük meg, aki elmondta, arra kéri a levélírót, nevezze meg ezeBodnár István újságíró válaszol két a kisiparosokat, hogy az osztály illetékesei utánajárhassanak az ügynek. A levélíró az,t is hiányolta, hogy miért nincs kitéve egy központi helyen a városban található kisiparosok névsora, mint ahogy ez másutt szokás. Megtudtam, hogy készül egy ilyen tájékoztató, amelyben nemcsak a kisiparosok nevét és címét közük majd, hanem a szolgáltató szervekét és a gazdasági munkaközösségekét is. Több, Petőfi téren lakó keresett meg azzal, igaz-e, hogy az autóbusz-állomás teljesen kész — ami látszik is —, de a Volán csak májusban akarja átadni? A Volán személyforgalmi osztályának vezetője a következő információt adta: A műszaki átadás valóban megtörtént, de ahhoz, hogy az épület (állomás) használható legyen, a belső munkálatokat is el kell végezni. Ezenkívül új megállóhelyeket kell építeni és meg kell tervezni a módosult útvonalakat is. Ehhez viszont idő kell. Addig is az utazók türelmét kérik. K. Györgyné azt kérdezi, hogy mikor készül el a Tokaji úti felüljáró. Veress István városi főépítész arról tájékoztatott, hogy ebben az ötéves tervben Magyarországon csak öt felüljáró épül, egy éppen a megyénkben. A Tokaji úti felüljárót viszont várhatóan a következő, VIII. ötéves tervben kezdik el építeni, de ehhez még néhány egyeztetés kell. Addig is enyhíteni fog az itt jelentkező közlekedési gondokon, hogy hamarosan fénysorompó lesz a régi helyén, ami a várakozási időt feltehetően egyharmadára csökkenti. Nagy Zoltánné több észrevételét is elmondta. Aggódik amiatt, hogy a Benczúr téren éppen most. a tél elején rakták ki az új ülőkéket. Azt kérdezi, hogy az idő viszontagságai nem fogják-e megrongálni ezeket? Megnyugtatására a városi tanács illetékese közölte, hogy a székek kibírják az időjárás változásait, és a tél sem tesz kárt bennük. A másik kérdésére a választ szintén a városi tanácstól kaptuk. A Pacsirta utca fáit, azért kellett kivágni, mert elöregedtek, további tartásuk veszélyekkel járt volna. (Például kidőlhettek volna.) A Lapkiadóhoz címzett bírálatát — melyben a hirdetésekben szereplő út és utca elnevezés gyakori ösz- szekeverésére hívja fel a figyelmet — elfogadjuk. Nem mentegetőzésül, de legtöbbször éppen a hirdetéseket feladók keverik össze, ami persze nem lehet .mentség. Jövőben a felvevő iroda dolgozói is jobban odafigyelnek majd erre. A lkoholárusítás körül dúl a bizonytalanság. Miskolc és Kőbánya után láthattuk, hogy sok helyen várnak. Arra, hogy a belkereskedelmi miniszter állást foglaljon. Ami természetesen a könnyebb dolog, hiszen így a helyi felelősség megszűnik, s van kire mutogatni, nocsak, ő a rossz fiú! Marad tehát a tehetetlen várakozás, miközben a szeszesek úgy érzik, igen csak fontos személyiségek lehetnek, ha kereskedelem és tanács ennyire tart tőlük. Mi több, még olyan riporter is akadt a televízióban, aki sanda mellékmondatban arra utalt, hogy ahol reggel kilencig nem adnak szeszt, ott a tej- és kenyérfogyasztás is visszaesett. Várakozunk? Fellobbanó lelkesedéseink így hamvadnak hűlő parázzsá. Tartjuk a helyi és országos értekezleteket, soroljuk az immár tragikus számokat, példálózunk emberi sorsromlással, s közben minden késik, ami intézkedés lehetne. Ma már ott tartunk, hogy nem tagadjuk azt sem, kora reggel majdcsak mindenki, aki akar, kaphat zugba szeszt a kocsmákban, presszókban. Megmondjuk azt is, melyik büfé kap — idegenforgalmi okból — „kifolyólagosan” jogosítványt arra, hogy mérje a féldeciket. Tudjuk tehát, hogy mi van, de a döntés késik. Majd a miniszter. De miért a miniszter? Hosszú ideig országszerte mindenki csatázott azért, hogy növekedjék a jogköre. Megadatott. Persze, jó ez, ha népszerű az intézkedés. Ilyen esetben, úgy látszik, a jogszabálydzsungel liánjai között kellemesebb az osonás. Kapható tehát a szesz, isznak újfent a boltok előtt, a kínálat nő, csurog befelé a drága import. I ntenek gyakorta türelemre. Merthogy a dolgok ésszerű, átgondolt, körültekintő (ezek a semmitmondó, elodázó jelzők!!) megoldásához idő kell. Az ám! De mennyi! Pedig bármelyik tanács dönthet arról, ad-e ki italmérési engedélyt. Arról is, hogy mi történjék utcáin, boltjaiban. Egy-egy _ új kocsma megnyitásakor milyen gyors a döntés! Pedig az is károkozás. És engedik. Mert más az érdekviszony. A szesz kényes dolog. Hasznot hoz. A kár viszont lassan jelentkezik. Ez az érv erkölcstelen. A késlekedés felelőssége áthárít- hatatlan. Bürget Lajos Nincs zsákban a munka „Az itt a baj, hogy a magyar melós nem dolgozik.” Sajnos elég sokszor hallani efféle demagóg kijelentéseket gazdasági gondjaink okainak félmüveit és többnyire kéretlen „elemzői” szájából. Ilyenkor aztán jönnek a történetek a lapátját órákig támasztó építőipari munkásról, az állami, szövetkezeti szolgáltatószektorban dolgozók lazaságáról és a többi. A kisokosoknak írjuk is van a bajra, megoldásuk a gyorsításra. Ez pedig a következő: ha másképpen nem fut a csikó, sarkantyút a vék- nyába! A legtöbb demagógnak persze eszébe sem jut megnézni, mennyire szervezték meg a csellengők munkáját, uram bocsá’, mennyire érdekelt a kétkezi munkás az iparikodásban. Többszörösen kiváló Pedig általános tapasztalat, ahol a kemény munka feltételeit megteremtik, ott nem- marad el a hajtás sem. Hogy az akarattal és az állhatatossággal nincs baj, arra példa a nagyhalászi zsákgyár. Hozzávetőlegesen ezer ember — zömében nő — dolgozik ebben a többszörösen kiváló szabolcsi üzemben. Gá- lik Sándor szövő művezető: — Normáinkat a gépek legnagyobb fordulatához, maximális teljesítményéhez igazítottuk. Itt nem lehet lébe- colmi. Mellesleg nálunk hamarabb okoz fejfájást a gép, mint az ember. Gondjaink az alkatrész-utánpótlással vannak. A fiatal szövőnővel, Ba- raksó Miklósnéval kénytelenek vagyunk egy irodában beszélgetni. A üzemcsarnokban ugyanis olyan lármásak a masinák, hogy aligha hallanánk egymás szavát. MNan Kend a A tökíilkó A kisfiú igen korán megtanult olvasni. Amikor a többi fiúcska még képeskönyveket nézegetett, ő már hosszú-hosszú meséket olvasott. Amikor a többi gyerek áttért a mesére, ő már a kalandregényeket falta. Ő volt az egyedüli az osztályban, aki az összes kötelező és ajánlott olvasmányt elolvasta. Aztán elsajátította a Morse- ábécét, a gyorsírást és kívülről megtanulta a Newton-féle bi- nómot. El tudta olvasni a legérthetetlenebb kézírásokat azokon a recepteken, amelyeket abba a gyógyszertárba vittek, ahol gyógyszerész volt az apja. Megtanulta megfejteni a hieroglifákat, az ékírást és az elferdített táviratszövegeket. A földrajzi térképek és a műszaki rajz olvasása számára gyerekjáték volt. Csupán egyetlen dolgot nem volt képes olvasni: a főnökei gondolatait. Ezért aztán, óriási olvasottsága ellenére, tökfilkónak tartotta mindenki a hivatalban. Antal Miklós fordítása — Ekkora zajban csoda, hogy nem kukul meg az ember — mondja a fiatalasz- szony. — Ráadásul én ezeket a mostani fülvédőket nem is állhatom. De hát nem mindenki egyformán érzékeny a zajra. Ami a munkánkat és az ebből következő fizikai, idegi megviseltségünket illeti : itt nincs olyan, hogy kikapcsolom a szövőgépet. A nyolc óra alatt biztos nem ülünk egy negyedórát sem. Olyan, hogy direkt reggeliszünet, kávészünet nincs. Jóformán lopva eszünk. Egy-két percre megállunk, sebtiben bekapjuk az ennivalót. Aztán hajrá tovább, végig talpon kell lenni. Magamról szólva: amikor a gyárból hazamegyek, legszívesebben összerogynék, olyan fáradt vagyok. Hat év után már fájnak a lábaim. Százkét, százhét százalékra szaktan teljesíteni a normát, de szent igaz, ezért meg kell izzadni. Csak a vasárnapok szabadok Arról is kérdeztem a szövőnőt, az otthoni — ha úgy tetszik —, a magánéletére hogyan hat ki a gyári munkája? — Fiatal házas vagyok. A három műszak miaitt sokszor alig találkozom a férjemmel. Ö Nyíregyházára jár be, és olyan munkaköre van, hogy 12 órázik. Szabadnapjaira meg a helyi szolgáltatóházban vállalt mellékállást. Nem könnyű. De hát házat szeretnénk építeni. Sallai F erencné varrónő, középkorú asszony: — Az utóbbi időben csak a vasárnapjaim szabadok. Néha úgy jön ki, hogy szombat reggel hazamegyek innen, délután háromra meg indulok vissza. Sokat tizen- kétórázom ugyanis. Persze azért tudok ennyi pluszórát elvállalni, mert otthon van a menyem gyesen, van, aki ellássa a jószágokat. Az uram fuvaros, ő megmunkálja a földeket. Muszáj szaladni, kell a pénz. Két gyermekem épített a nyáron. Különben egy-egy hajtós hónapban nyolcezer forint felett szoktam fizetést kapni. Ebben nemcsak a száztíz, száztizenA nagyhalászi gyárban, (j. 1.) két százalékra teljesített darabbér norma van benne, hanem a célprémiumok is. Az alacsony megyei átlagot tekintve a gyárban dolgozó fizikai állomány évi átlagkeresete nem rossz, meghaladja a hatvanezer forintot. Az üzem a megrendeléseknek bőviben van. Munkaerőgondokkal sem küzd, hiszen a környéken — mert más lehetőség nem nagyon adódik — sokan boldogan elmennének a zsákgyárba. Megfogja... Fekete Mihály felvezető mester röviden szólt: — Itt az emberek munka- intenzitása aligha fokozható. Ennek a technikai feltételed sincsenek meg, de pusztán emberiességi szempontból sem kívánatos. Most év végén látszik igazán, mennyire fáradtak a dolgozók. Nyilvánvaló, ahol keli és ahol megfelelően szerveznek, „a magyar melós” megfogja a munka nehezebbik végét is. Más kérdés az, hogy az izommunka egyre inkább leértékelődik a világban, egyre kevesebbet fizetnek érte. Erről azonban a kétkezi dolgozók aligha tehetnek. Tény viszont, hogy merőben más követelményeket állít a jövő eléjük és mindnyájunk elé. Segítséget, hogy megfeleljünk a követelményeknek, egy következetes reformtól várhatunk. Sztancs János SZERKESZTŐI ^movember elején há- l%l rom alkalommal w jelent meg a felhívás lapunkban: pályázatot hirdetünk újságíróstúdióra. Időközben véget ért az előkészítő munka és ma délután sor is kerül a programsorozat megnyitására. Egyelőre belső eseményről van szó, mégis szükségesnek tartjuk, hogy előfizetőinket, olvasóinkat tájékoztassuk, mi is történik szerkesztőségünk háza táján. Nem újságírói munkakörbe kerestünk jelentkezőket, hanem egy olyan kör kialakítása a célunk, amelyben az újságírás iránt érdeklődők vennének részt a megye egész területéről, és tudósítanák lapunkat lakóhelyük, munkahelyük közéleti eseményeiről. Ennek megalapozására hivatott az újságíróstúdió, amelynek mintegy huszonöt foglalkozásán szeretnénk megosztani a résztvevőkkel az újságírói munka, egy szép hivatás műhelytitkait, szakmai alapismereteit. Rendkívül nagy volt az érdeklődés, mintegy nyolcvanon küldték el jelentkezésüket. Minthogy minden — a feltételeknek megfelelő — jelentkező érdeklődését megtisztelőnek tartjuk, az eredeti egy csoport helyett kettőt indítunk. Számunkra ugyanis öröm, hogy Pe- nyigétől Tákoson és Bak- talórántházán át Tisza- vasváriig és Tiszadobig, a megye egész területéről lesz tagja stúdiónknak, amelyben a legkülönbözőbb foglalkozások művelői — mérnöktől pedagógus-népművelőig, orvostól lelkészig, munkástól főiskolásig — képviselik Sza- bolcs-Szatmár társadalmát. Arra gondolunk, hogy néhány hét múlva a falvakból, városokból, gyárakból, intézményekből a korábbinál több hír, információ mellett szerepelhet lapunkban az a megjelölés, hogy „tudósítónktól”. 4 stúdiót meghirdetők — a Kelet- Magyarország, az újságíró-szövetség, a megyei művelődési központ — számára jóleső érzés az is, hogy a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a KISZ megyei bizottsága is csatlakozott a tervhez: helyiséggel, anyagiakkal, előadásokkal támogatják az újságíróstúdiót, illetve annak kibővítését. Marik Sándor
