Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
1986. december 6. o H HITVESI MELLÉKLET Diczkó László (48 éves) Nyírvusvá- iban született. Volt traktoros a nyírbátori gépállomáson, majd az ifjúsá- li Hzövetség munkatársa, illetve tit- tára Nyírbátorban. Huszonegy éve pártmunkás. Előbb a nyírbátori járási pártbizottság osztályvezetője, később 2lsö titkára. Közel egy évtizedig vezette a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztályát, másfél éve az e tevékenységért felelős megyei titkár. A mezőgazdasági technikumot követően KISZ-iskolát, egyéves pártiskolát végzett, majd Moszkvában az SZKP pártfőiskoláján szerzett diplomát. Felesége tanárnő, kislánya általános iskolás. A Központi Bizottság legutóbbi — gazdasági életünkkel foglalkozó — határozata is hangsúlyozta, hogy sok gondunk megoldásában nem kis szerepük van a személyi feltételeknek. Ügy vélem, ez a gond (elmaradott térség lévén) Szabolcs-Szatmárban még hatvá- nyozOttabb, s joggal szólt erről többször is a megyei pártbizottság. Vállalkozna rövid összegzésére: hogyan ítélhetjük meg munkánk személyi feltételeit? — Hogy milyen jelentősnek tartjuk a témát, azt az is igazolja, megyei .párttestüle- teiink 'rendszeresén és elég sűrű időközökben foglalkoznak vele. Az utóbbi időben más napirendekkel kapcsolatosan is szó esik a feladatok végrehajtásának személyi feltételeiről. Hogyan is összegezhetném a megítélést? A jelen körülményei között nagyon nehéz általában kifejezni, -hogy az hűen tükrözze a gyakorlatot. De annyit mégis illik megjegyezni, hogy a vezetésben lévők többségének munkája az elvárásoknak megfelel. Persze ez — -mint minden átlag — helyenként és időnként másként jelentkezik. Vagyis általában jónak ítéli a vezetők munkáját. Annak ellenére, hogy elég sok helyen elmarad az eredmény? — Elismerem, hogy az eredménytelenség sokszor összefügg a vezetés gyengeségeivel. Alátámasztják ezt olyan példák, amelyek szerint egymás melletti, azonos körülmények közt lévő mezőgazdasági üzemek munkája és jövedelme között jelentős a különbség. De szólhatunk e tekintetben az i.pari szövetkezetekről is, amelyek 'közül elég sok nem képes a változó körülményekhez alkalmazkodni. Benne van ebben az a nagy gondunk is, hogy igen kevés a közgazdász, az elemző pénzügyi szakember, de a műszaki megújuláshoz is több értőre van szükségünk. ^ És az nem, hogy a végrehajtó típusú vezető volt sokáig az eszményi? Hiszen a régi irányítási rendszer őt favorizálta. Má viszont önállónak, demokratikusnak, jó szervezőnek, a konkrét helyzethez alkalmazkodónak kell lenni, amihez állandóan meg kell újulni. Csakhogy a fejeket nem könnyű kicserélni. Régi emberekkel pedig lehet új módon dolgozni? — Keserves kínok között megy végbe a folyamat, mégis meg kell újulnunk, hogy úi módon dolgozhassunk. Én nem osztanáli. öregekre és fiatalokra a vezetőket, s nem írom alá, hogy az idősebbek nem képesek, a fiatalok pedig képesek a megújulásra. Az igaz. hogy sok régi beidegződéssel küszködik egy korábban ás vezető poszton dolgozó, de arra sem kevés a példa, hogy egy közel hatvanéves. harminc' éve funkcióban lévő ember képes naponta megújulni. Mint ahogy látunk olyan 'harminc éveset, aki öregesen, kényelmesen gondolkodik és dolgozik. A fontos: kapjanak zöld utal a jól képzett, lendületes fiatalok, és ne kapjanak menlevelei azok. akik maguk nem képesek új módon vezetni, a tehetségek életét 'Viszont megkeserítik. Azt hiszem, meg mindig túlságosan óvatosak vagyunk a vezető posztokra átlátásnál, és bizalmatlanok is. Ezt a luxust egyre kevesebbet engedhetjük meg magunknak. Hétvégi interjú Diczkó Lászlóval, A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG TITKÁRÁVAL munkánk személyi feltételeiről Ha osztályozná: eszményinek, megíele- tőnek, vagy éppen rossznak tartja e tekintetben a megyei helyzetképet? — Eszményinek nem nevezném semmiképp. A megfelelő .minősítést viszont mindenképpen merem vállalni. Ezzel a vezető- gárdával — az összes gondokkal együtt — az utóbbi évtizedben is sok mindent megoldottunk. (Akkor is igaz, 'ha ezt sem lehet minden 'területre, minden munkahelyre 'elmondani.) A gazdaságból én az élelmiszer feldolgozottságát emelném ki. ahol nagy az elmozdulás. Ide merem tenni az infrastruktúrában békövetkező sikereket, konkrétan a közművesítést. Hozzáértő, a követelményeknek megfelelő vezetők nélkül ment volna? És mennyi mindent sorolhatnék még! Bonyolult és egyáltalán nem könnyé a helyzetünk. Milyen követelményt támaszthatunk, hogy javuljanak a viszonyaink? — Első követelmény, amelyet mindenki iránt és 'egyértelműen támasztanunk kiéli. a politika következetes képviselete ott és olyan körülmények között, ahol dolgozunk. Ebből a jövőben még inkább nem lehet an- gedfnényt tenni. Nem lehet engedni a szakmái felkészültségből, s a vezetői rátermeu- sénből. • Vagyis az úgynevezett hármas követelményből. Am, mintha a vezetői rátermettség háttérbe szorult volna a másik kettő mögött. Nem gondolja? — Lehet erre is példát találni, bár a vezetői rátermettséget .nélkülözni rendkívül káros. Ma minden poszton az érdekeket egyeztetni képes vezetőre van szükség. Mai viszonyaink között ez még egy munkahelyen sem egyszerű nem iis szólva a népgazdaság, s a különböző kollektívák .érdekeinek egyeztetéséről. Azután lehetetten jól vezetni a közösségek véleményének 'igénylése — és nem krltikátlam fiigyielembevétete nélkül. Egyre kevésbé nélkülözhető az a vezető, aki saját munkáját is önkritikusan vizsgálja. Ide lenném még az emberség kérdését, ami nem egyenlő azzal, hogy csupa jót, dicséretet, mondjunk s elviteliemül adjunk engedményeket A Nem fetisizáljuk hol az egyik, hol a ^ másik követelményt? ziete iránt követelményt támaszt. Ma nagyon gyakran hallani a megjegyzést, amely szerint egy bizonyos időszakra — 4—5 évre — való megválasztás, vagy kinevezés nem használ az elképzelések eredményes távlati valóra váltásának. Ezzel szemben azt mondám, hogy annak a vezetőnek, aki az adott kollektíva, ezzel együtt az irányító szervek megelégedésére végzi a munkáját, vagyis eredményt mutat fel. nem kell félni attól, hogy leváltják, hogy legközelebb nem választják meg, nevezik ki. Cserére pedig ott és akkor van szükség, amikor egv vezető már nem tud eredményesen dolgozni.. Ehhez viszont nem öt évet, de hat hónapot sem szabad várni... i Mégis hányszor előfordul, hogy csak azért nem váltanak le valakit egy év után, vagy menet közben, mert az illetékes kinevező szervnek kényelmetlen elismerni, hogy a kiválasztásban melléfogott. Vagy, mert humánusak akarnak lenni... — A közösség kárára humánusnak lenni nem szabad! Nincs olyan veszély, hogy a vállalati kollektíva a saját, szűk érdekeit képviselő vezetői részesíti előnyben a nagyobb közösség rovására? — Ez is reális veszély lehet. A demokratizmus bővülése mindig rejthet magában gondokat. Mégsem állhatunk meg, tehetjük meg, hogy abbahagyjuk. Az a vállalati la- inács, amely úgy emeli fel a megválasztott igazgató fizetéséi, hogy az még bele sem ült új székébe — vagyis teljesítmény nélkül előlegez jelentős emelést — az nem áll hí vatása magaslatán. Természetes, hogy mind a vállalati tanácsnak, mind a kedvezményeket elfogadó igazgatónak a dolgozó kollektíva előtt kell ezért felelni. Az ilyen igazgatónak egyébként én nem is jósolok nagy jövőt. Hozzáteszem, hogy az ilyen döntésért (még ákkor is. ha az a vállalati .tanács jogosítványa) az ottani pártszervezetnek es szb-nek is felelniük kell, Duplán veszélyesek ezek a jelenségek, mert egy olyan új demokratikus fórum működését kérdőjelezik meg, amelynek pedig nagy jelentősége van a vállalat egész működése szempontjából. — Ha a kérdés azt tartalmazza, hogy e követelményeket egységesen keaelik-e a káderek kiválasztásánál, minősítésénél, arra azt kell mondanom: nem mindig és nem mindenütt. Előfordul — sajnos! —. hogy az egyik helyen szakmai felkészültséget, a másikon kizárólag a politikai megbízhatóságot tekintik mindennél fontosabbnak. A gyakorlat azt igazolja, ott, ahol az együk vagy a másik kerül előtérbe, nem beszélhetünk irányításról A Stabilitás, vagy sűrű cserélődés? — sok vita, vélemény forog e körül. Ön melyiknek ad igazat? — Én elengedhetetlennek tartom, hogy egy vezető mindaddig megmaradjon egv funkcióban, amíg képes ott színvonalasan dolgozni. Ez mind a vezető, mind a körnve• Mennyiben jelentkezik itt a párt- és állami szervek beleszólása, felelőssége? — A decentralizálási folyamat — amely szerint sóik jog- és hatáskör a munkahelyekre került —. nem csökkentheti a pártós állami szervek felelősségét. Az új körülmény feladatul szabja, hogy a vezető kiválasztásában legyenek körültekintőbbek, és döntő, hogy ismerjék a kollektívák véleményét. Talán nem túlzók, -ha a szubjektivitás, illetve a presztízsokok halálát is jelenti ez a szakasz. Hogy ne egy-két személy elhatározása, véleménye döntse el adott helyen a vezető kinevezését, vagy éppen leváltását. Ez pedig azt is jelenti, hogy ma már kevés, ha egy vezető csupán a felettes párt- vagy állami szerveknél „áll jól". Sokkal, fontosabb az ő számára is, ha saját kollektívája előtt tiszta, becsületes, szorgalmas ás eredményes. A ma követelménye tehát egyszerre megfelelni „fent" és ..fent". Ezek a kádermunka új vonásai is. Mit takarnak a gyakorlatban? — Tulajdonképpen eddig is erről beszéltünk. De ezen túl igen lényegesnek tartom a testületek szerepét, amelyek hatáskörében már csak a legfontosabb vezető posztok maradtak. Kevesebb emberrel rendszeresebben és többet tudunk foglalkozni. Ez egyben igen nagy feladatunk is. A hatáskörök decentralizálása következtében azok döntenek, mondanak véleményt vezetőkről, akik a legjobban ismerik őket. Másik érdekes új vonás — amiit ugyancsak az élet követel tőlünk —, ■hogy csak az első számú vezető maradjon egy szerv hatáskörében, aki viszont felelős a területén dolgozó összes munkatárs tevékenységéért. Ezzel is ,a vezetők önállóságát, egyben felelősségérzetét kívánja növelni a párt. Ez a rni esetünkben a megyei pártbizottságtól egészen az alapszervezetekig érvényes. Néhány alapszervezetnek a jövőben döntési joga is lesz a káderkérdésekben az eddigi véleményezési és javaslattevő joggal szemben. Ez már magában „hordozza, hogy a káderek kiválasztása, előléptetése, elismerése nyíltan, előttük, velük, s nem valamilyen, a dolgozók számára titokzatos homályban történjék. Hiszen a kollektíva 'ismeri legjobban a vezetőnek kiválasztott előnyeit és negatív tulajdonságait is. A ikádermunka nyíltsága, tehát a vélemények .széles körű érvényesülése, amelyek alapján egy-egy embert olyannak minősítsenek, amilyen valóban. Nagy visszhangot váltott ki és nemcsak a pártban az a márciusi központi bizottsági határozat, amely szerint bizonyos funkciókat csak két ciklusban lehet ezután betölteni. Mit jelent ez a mi gyakorlatunkban? — Már eddig is több területen töltenek be funkciót meghatározott ideig. Pártbizottságunk ugyan nem határozott arról, hogy ez a jövőben hogyan jelentkezzen, de a vezető posztok döntő többségében nekünk is alkalmaznunk kell ezt a módszert. Ezzel is azt szeretnénk elérni, hogy vezetői munkában minél kevesebb legyen a rutin, a megszo- kottság. Ez persze egyáltalán nem jelenti, hogy 8—10 év letelte után a jó vezetőre nincs szükség. A mi feladatunk, hogy nagyobb előrelátással gazdálkodjunk a vezető káderekkel. Ez feltételezi, hogy a különböző gazdasági szerveknél lépjenek fel a „beltenyészet" ellen, az ellen, hogy szubjektív megfontolásból nem a jobb, hanem a „közülünk való" jelszóval a kisebb felkészültségű embert akarják előnyben részesíteni az értékesebbel, de ,.idegen"-nel szemben,. • A tervszerű mozgással kizárjuk annak a lehetőségét, hogy valaki, aki előző helyén már bebizonyította alkalmatlanságát, másutt kerüljön vezető posztra? — Jelentős mértékben. Ezt azért merem felelősséggel mondani, mert egy új kollektívával kel'l elfogadtatni az illetőt. Itt már kiszűrődnek azok, akik nem felelnek meg. Ei re sokféle jogosítvány mind a párt, mind a tömegszervezeteknél, és saját jól felfogott érdekükben mindinkább élnek is vele. Beszélgethetnénk még nagyon sokáig, olyan sokrétű a téma, de a terjedelem gátat szab. Így tehát megkérem, foglalja össze a tanulságokat, illetve a párt ezzel kapcsolatos tennivalóit Szabolcs- Szatmárban. — Az első levonandó tanulság, hogy a jövőben a párt-, állami és gazdasági funkciók esetében egyformán és még inkább a feladatokhoz kell keresni a kádert és nem a káderhez a feladatot. Ebben a pártszervek felelőssége hatványozottan jelentkezik. Tudomásul kell vennünk, hogy a hatáskörök le- _ adása növeli a felelősségünket, amely pedig nem lehet általános (épp ezért megfoghatatlan) hanem konkrét és számon is kérhető. Köszönöm a válaszait. Kopka János .. . ideje lenne már hozzáigazítani a hétköznapok gyakorlatot a gazdálkodásban a jelszavakhoz. Nem nagy dolgokra gondolok most, amelyekkel a világot lehetne megváltani, pusztán annyira, amely a haladás kis lépéseiben még mindig gúzsba köti lábainkat. Meggyőződésem ugyanis, hogy él bennünk egy reflex, amely megakadályozza, hogy a tulajdon agyunkban megfogalmazódott helyes felismeréseket átvigyük a megvalósítás fázisába. Először nézzük, mi a jelszó? Amióta egyre inkább az eredményt tesszük a mérlegre egy-egy gazdasági év elbírálásánál, szokássá vált mondani: nem az fontos, hogy hány mázsa, méter és hektoliter, vagy mennyivel több mint az előző esztendőben, hanem az. hogy mindez mennyi jövedelmet hozott, esetleg mennyivel többet. Ez tehát az a felismerés, amelyet nem is volt olyan nehéz kitalálni, ahogy a régi meny- nyiségi szemlélet „eredménye" mindinkább szorított. Ennek vált egyenes folyományává, hogy lejjebb kellett faragni a költségeket és a takarékosságot mindenek fölé illett helyezni. Nem ilyen egyszerű persze a képlet, de ennyi elemből világos, hogy haladó, előremutató irányzat vált' tendenciává. Nem így a szabályozás és a számonkérés. És itt következzék egy példa, aminek okán ez a jegyzet íródott. Nemrég egy tanácskozáson, ahol értékelték a résztvevők miként állnak az aktuális mezőgazdasági munkák a megyében, az egyik felelős vezető szájából a kővetkező hangzott el: „a szántással időarányosan nem állunk rosszul, és én nem is bánnám, ha ebben a szárazságban néhány helyen nem erőltetnék, hiszen törik az eke, darabos hantokban szakad fel a föld. nehéz lesz elmunkálni. Egyáltalán az elmunkálás- ból is többet érdemes a fagyra hagyni, mert az mégiscsak olcsóbban dolgozik”. Mi a bajom egy ilyen teljesen logikus és szokványosnak tűnő kijelentéssel? Nagyon örülök neki. Tudni kell ugyanis, hogy nincs még messze az az idő, amikor „mindegy mennyibe kerül alapon" mennie kellett a munkának, csak azért, hogy teljen a százalék. És még ma is . . . A gazdasag időről időre kitölti a (néhány évtizeddel ezelőtt „megalkotott") jelentötömo megfelelő rubrikáit, amelyet aztán összesítenek. E sorok írója valamikor dolgozott egy állami gazdaságban„ amely drága pénzen lánctalpas kombájnokat hozva a Hortobagyról „ütötte-vágta" az aratást, nehogy lemaradjon learatott területben másoktól. Hogy csak néhány mázsa csordogált a magtartályba, az az év végi néhány tízmilliós veszteségnél került szóba, viszont időben learattak. Tudom én, jól tudom, hogy ma már senkire nem szólnak rá: mikor akar már felszántani, és ennek a szidott jelentőre ndszernek majdnem kizárólag információs szerepe van. Az uj és nagyon is jó jelszavainkhoz, az új és megújuló gazdálkodási reformunkhoz mindent hozza kellene igazítani. És különösen a módszerbéli eszközöket. Van-e például nyom tatvá nyu nk. rubrikánk, vagy akármink, hogy a bürokráciát ne szaporítsuk. arra: hogyan alakul termelőszövetkezetek vagy állami gazdasagok, iparvállalatok nagyobb csoportjában a jövedelmezőség? Az energiafelhasználás, vagy a bérkiáramlás? Az élet túlhaladta a termelési mutatók mindenáron való teljesítését. Maguka-t a termelési mutatókat még nem teljesen. A bürokrácia pedig még nagyobb fáziskésésben van. Ez keserű tény, bár nem szokatlan, mert sajnos így követik egymást az élet dolgai. A tempó azonban rajtunk múlik, az irányítókon és a végrehajtókon. Már csak egy veszélytől lehet tartani. A szükségképpen lazuló ellenőrzés és számonkérés utat engedhet lazaságoknak is. Kérdés azonban, hogy pusztán ezért érdemes-e továbbra is erős gúzsban tartani azokat, akik szabadabban. több képzelóerővel. nagy felelősséggel és kezdeményezőkészséggel nagyobb eredményekre, hasasabb jövedelemre tehetnének szert? Mindannyiunk _J a vára . . .
