Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
4 Kelet-Magyarország 1986. december 6 Á sajtó ünnepén írta; Lakatot Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője rmePi MP a mai> még ha nem is | jelzi piros betű a L J naptárban. Hat^ vannyolc esztendővel ezelőtt, 1918. december 7-én jelent meg az első hazai kommunista orgánum, a Vörös Űjság. Kiadását a nem sokkal előtte megalakult Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága határozta el azzal a szándékkal, hogy az újság a magyar munkásosztályt a kizsákmányolás elleni harcra, a munkáshatalom kivívására szervezze és mozgósítsa. Az első lapszám kinyomtatását az esemény egyik résztvevője, Vágó Béla így idézte fel: „Óriási izgalom uralkodott közöttünk a pincében. Egy új lap. Üj párt... Egyszerre a villannyal hajtott gép megáld. Az áram kimaradt. Kikapcsoltatták a szociáldemokraták és burzsoá szövetségeseik. László Jenő odafut a géphez, s kézzel hajtja. Kellner Sándor váltja fel, ő is hajtja a gépet. Mindannyian hajtottuk a gépet, amely lassan ejtégettea Vörös Űjság első számait.” Az újság első szerkesztői és szerzői között voltak Kun Béla, Rudas László, Révai József és Szamuely Tibor. A lap példányszáma rövidesen tízezerre emelkedett, a Tanácsköztársaság ideje alatt mindvégig meghatározó szerepe volt a tömegek tájékoztatásában és mozgósításában, tettekre serkentésében. Az ellenforradalmi rendszer súlyos csapást mért a forradalmi sajtóra is. Vállaljuk és megőrizzük azok örökségét, akik a baloldal legális vagy illegális sajtójában, a bécsi vagy a moszkvai emigráció kiadványaiban a szocialista eszmék, a 'haladás hirdetői voltak a legkilátás- talanabb, vészterhes időkben is. Tiszteljük azokat, akik — a Népszavától az 1942-ben illegális Szabad Népig — szószólói és bátor harcosai voltak a népfront eszméinek, az antifasiszta küzdelemnek, népünk szabadságának, hazánk függetlenségének. Emlékezünk mártírjainkra: Somogyi Béla, Bacsó Béla, Bálint György, Rózsa Ferenc és mások már nem érhették meg a felszabadulás napját. Az ember számára a legdrágábbat, életüket áldozták az egyenlőtlen küzdelemben. Az azóta eltelt több mint négy évtizedben a magyar sajtó népünk felemelkedésének, szocialista társadalmi rendünk fejlődésének tevékeny részese lehetett. A szocialista sajtó, a tömegtájékoztatás minden eszköze sokban segítette építőmunkánk .meggyorsítását, a társadalom- és művelődéspolitikai feladatok végrehajtását. Hozzájárult a testvéri szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok elmélyítéséhez. Tekintélyes, rangos félként vett részt a békéért, a .társadalmi haladásért folyó nemzetközi küzdelem, a békés egymás mellett élés gyakran bonyolult kérdéseinek megvilágításában. A tájékoztatás eszközeinek valamelyike vagy éppen több formája is otthon van — kedves .hozzátartozóként — minden magyar családnál. A rádiózás elterjedése hazánkban csaknem teljesnek mondható, a becslések szerint — mert erre már csak ez a mérési lehetőség van — 6 millió rádiókészülék van a lakosság tulajdonában. Napjainkban mintegy hárommillió családhoz jut el tv-műsor. A televízió két fő- és körzeti adásaiban hetente már csaknem száz órán át sugároz műsort. Terjed a városi kábeltelevíziózás. Közel harminc helyen jelentkezik már rendszeresen a városi tv helyi stúdiója. Az év végére egymillió emberhez jut el városi kábeltelevízió műsora, s ez a szám gyorsan növekszik. A Magyar Rádió három központi és öt regionális programját heti 540 órás műsoridőben közvetíti. Jelenleg több mint 1700 időszaki lap jelenik meg nálunk, ezek mintegy 1 milliárd 500 millió példányban jutnak el az olvasókhoz. Nemcsak sajtónk szerkezetének, de egész társadalmunk demokratizmusának tükre az, hogy a pártlapokon kívül igen keresettek a szakszervezetek lapjai, folyóiratai. Közkedveltek a Hazafias Népfront, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, valamint a Magyar Nők Országos Tanácsának kiadványai. Saját lapjuk van a Magyarországon élő nemzetiségiek szövetségeinek. Valamennyi egyház és felekezet is saját újságokat jelentet meg, melyek — ideológiai különbségeink ellenére — hozzájárulnak a vallásos és nem vallásos emberek együttműködésének továbbfejlesztéséhez. Az évtizedek során a központi és a megyei napilapok a legolvasottabb tömeglapokká váltak. Együttes példányszámuk meghaladja a napi hárommilliót. Vegyünk például egy átlagos megyei lapot, amely 80—100 ezer példányban közvetíti a napi friss információkat, híreket — példányszámánál legalább háromszor több helyi olvasóhoz. Nemegyszer olyanokhoz, akiknek a megyei napilap az egyetlen írott információforrás. A szocialista társadalom építése, a szocialista demokrácia fejlesztése, a népi-nemzeti egység, a közmegegyezés állandó erősítése magas színvonalú munkát követel a televíziótól, a rádiótól, a sajtótól. Ennek szellemében országgyűlésünk ez év március 20-án .törvényt alkotott a sajtóról, a tájékoztatásról. Ez a szocialista törvény szerves folytatása az 1848. évi első magyar sajtótörvénynek. A Tanácsköztársaság valósította meg történelmünk során először a munkásosztály sajtójának szabadságát. A két világháború között — az ellenforradalom szolgálatába állítva a sajtót — már az 1914. évi sajtótörvénynek is számos rendelkezését hatályon kívül helyezték, illetve többször is módosították, keményítették, szigorították. A felszabadulást követően a sajtóval kapcsolatos jogszabályok a demokratikus, majd a szocialista átalakulás igényeit szolgálták. A szocialista sajtószabadság elvét 1949. évi alkotmányunk is kinyilvánította. A Magyar Szocialista Munkáspárt, hosz- szú távú tájékoztatáspolitikájának megfelelően — felszámolva a sajtó területén is kialakult torzulásokat — 1957-től folyamatosan igyekszik megújítani a tömegtájékoztatás tartalmát és szervezeti kereteit. Ez a rövid történelmi áttekintés is illusztrálja, hogy az országgyűlés legjobb hagyományaink szellemében alkotta meg szocialista sajtótörvényünket. Mi a sajtótörvény legfőbb jellemzője? A törvény a sajtó feladatát az állampolgároknak a tájékozódáshoz való jogához kapcsolva határozza meg. Ezzel egyidejűleg megfogalmazza a tájékoztatók jogát és felelősségét is. Kifejeződik a törvényben, hogy a hazai és nemzetközi információkhoz jutást a nép, a lakosság természetes jogának tartjuk. Ennek érdekében a sajtóval szemben alapvető követelmény, hogy hiteles képet nyújtson hazánk politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életéről. Adjon hírt a nemzetközi élet eseményeiről, segítse elő a különböző országok és népek jobb megismerését, a kölcsönös megértést. Nyilvánvaló, hogy- a sajtó csak akkor tud megfelelni hivatásának, ha hozzájut a feladatai ellátásához szükséges információkhoz. Szükséges tehát, hogy az állami és társadalmi szervezetek, az egyesületek, a vállalatok és intézmények folyamatosan tájékoztassák a közvéleményt a közérdekű kérdésekről. Kiindulópontunk az, hogy a tájékoztatás nem szívesség, nem valamiféle kegy gyakorlása. S ez az újságírókra éppúgy vonatkozik, mint az információt adókra. Nem véletlen, hogy az MSZMP XIII. kongresszusa is kiemelte a tájékoztatás felelősségét, a hiteles, gyors, pontos informálás jelentőségét. Az elmúlt évtizedekben, években országépítő politikánk hitelét az is erősítette, hogy az MSZMP őszintén szólt — az eredmények megemlítése mellett — a problémákról, a mind nagyobb követelményekről is. Az őszinteség, a nyíltság bizalmat kelt az emberekben. A bizalom pedig energiahordozó: a nyilvánosság az értékképző munka, a közéleti aktivitás, a szocialista demokrácia és a nemzeti egység javításának egyik hajtóereje. Ez az önmagunkkal való szembenézés jellemezte pártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülését is. A Központi Bizottság határozatának lényege az, hogy a népgazdaságot — az irányítástól a végrehajtásig terjedően — a XIII. kongresszuson elhatározott növekedési pályára állítsuk. Ez azt jelenti, hogy prioritást kell adnunk a szelektív élénkítésnek, az egyensúly erősítésének, az élet- színvonal stabilitásától a társadalmi teljesítmények növeléséig. Hazánkban a legfontosabb feladat az elfogadott gazdaságpolitikai célok megvalósítását szolgáló szemléleti és cselekvési egység megteremtése, a társadalmi aktivitás kibontakoztatása. A sajtó, a tömegtájékoztatás dolgozóinak tennivalója, hogy mindennapi munkájukkal szolgálják társadalmi, gazdasági programunk végrehajtását, hogy a valóság hiteles, pontos bemutatásával, a szocializmus ügye iránti elkötelezttséggel a társadalmi haladásért, országépítő céljaink megvalósításáért munkálkodjanak. A nyomtatott és az elektronikus sajtó legnagyobb ünnepe, ha a lakosság egész évben olvassa az újságokat, nézi a televíziót, hallgatja a rádiót. A sajtó kötelessége, hogy segítsen abban: azonosuljanak céljainkkal az emberek, s váljanak tudatos és cselekvő részeseivé társadalmunk jobbító formálásának. A magyar tömegtájékoztatás egységes, közös elhatározással ma szinte „ébresztőt” fúj. Hangsúlyozza: talpra, tettre emberek, munkára fel, magyarok! Sorsunk jobbítása, magunk és szeretteink jobb sorsa, szebb, tartalmasabb élete azon múlik, növelni tudjuk-e az egyén, s rajta keresztül a társadalom összteljesítményét. Hogy legyen mit elosztani a szocializmust építő népnek. Kádár János találkozója Franz Josef Straussal Kádár János, az MSZMP főtitkára, az Elnöki Tanács tagja péntek délelőtt a Parlamentben fogadta Franz Josef Strauss bajor miniszterelnököt, az NSZK-be Keresztényszociális Unió e nőkét, aki magánlátogatásc tartózkodik hazánkban. Mentőautó Nicaraguának Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára pénteken Budapesten, a Vörösmarty téren egy felszerelt mentőautót adott át a nicaraguai nép részére, magyar nép ajándékát Nice ragua budapesti nagykövet vette át jelképesen. Tanácselnöki értekezlet Program az egészségért Az egészségmegőrzés átfogó társadalmi programja kidolgozásának helyzetéről tájékozódtak a fővárosi, a megyei és a megyei városi tanácselnökök pénteken délelőtt a Parlamentben megkezdődött értekezletükön. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala rendezte eszmecserén megvitatták a tanácsok ifjúsági és sportfeladatait, valamint a jövő évi terv és költségvetés, illetve a szabályozás időszerű kérdéseit. Az egész társadalmat mozgósító egészségpolitikai program kidolgozásáról két hónapja hozott határozatot a kormány azzal a szándékkal, hogy az egészséges életmódot vonzóvá, mindenki számára elérhetővé tegye. Az azóta eltelt időszakról Cse hák Judit, a Minisztertanác elnökhelyettese adott tájé kozta tást. A tanácselnökök elé tér jesztett ÁISH írásos beszá móló kiemeli: az ifjúság é a sport egységes áilamigaz gatási irányítása a megyei, í városi és a községi tanácsol ifjúsági és sport szakigazgatási szerveinek január elsejei létrehozásával válik teljessé. Az ÁISH a feladató! kialakításánál — a helyi javaslatokat, tapasztalatokat figyelembe véve — irányelvekkel segítette a tanácsokat Mindenütt a tanácstestület dönt az új ifjúsági és sport- osztályok létrehozásáról, vagy a meglévő több funkciójú osztályok bővítéséről. Párizs: Á diákmozgalom folytatódik — a kormány manőverez A Párizsban lezajlott legnagyobb ifjúsági tüntetés másnapján a francia kormány úgy döntött, hogy nem vonja vissza, csak lényegesen átalakítja a felsőoktatási törvény tervezetét. Törli belőle a diákok által legerősebben ellenzett reformjait. Franciaország számos városában folytatódtak a diákmegmozdulások. Reimsben, az ősi koronázó városban több órára megszállták a városházát. Párizsban délután a Sorbonne térről újabb több ezres tüntető menet vonult a parlament felé, de a rendőri készültséget látva másfelé vette útját. A tüntetés most már az előző napi történelmi méretű tüntetés sebesült áldozataival való szolidaritás és a rendőri erőszak elleni tiltakozás kinyilvánításává vált. A diákok kórusa Pasqua belügyminiszter és Monory lemondását követelte. A diákok és a rohamrendőrök között csütörtökön késő este kiprovokált véres összetűzések teljes mérlege csak péntekre bontakozott ki. A rendfenntartó erők könnyű sebesültjeinek száma 121. A diákok oldalán jóval súlyosabb a mérleg: 70 sebesült közül 12 kórházi ápolásra szorul. Három fiatal állapota különösen súlyos. December 6., szombat December 7., vasárnap KOSSUTH RADIO 8,25: Családi tükör. — 9,00: Népzene. — 10,05: Ismét — a javából! — 12,30: Déli zeneparádé. — 13,20: Népzenei példatár. — 13,30: Hármas szorításban. — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Chopin: b- moll scherzo. — 16,00: Finn kantelemuzsika. — 15,10: Üj Zenei Űjság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A szülőföld muzsikája. — 18,45: Szabad ötletek jegyzéke az örökbefogadásról. — 19,45: Diszkotéka. — 20,45: Székely Mihály nótafelvótelei- ből. — 21,02: Offenbach: Fortu- nio dala. -A 22,25: Európa hangversenytermeiből. PETŐFI RADIO 8,11: A hóember. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: Tövisek és virágok. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bácsi levelesládája. — 14,00: Magunkat ajánljuk. — 16,25: Sport. — 17,20: Filmzene. — 17,30: Mozaik. — 18,30: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. — 19,05: Sport. — 19,35: Hubay Jenő: II. csárdajelenet. — 20,07: Elvis Presley énekel. — 21,05: Szivárvány. — 22,30: Könnyűzene Finnországból. — 23,15: Dzsessz. nyíregyházi radio 8,00: Hírek. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,20: A héten történt, összeállította: Matya- sovszki Edit. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével. [A tartalombál: Hobbimikrofon — A költő és a közélet (Antall István) — Civls-történetek (Kolláth Adrienne) — Ha jön a Mikulás (Vé- csey Ágnes) — Dixi a pincében (Matyaisovszki Edit)]. — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. (A niap szerkesztője: Pálfi Balázs.) MAGYAR TV 8,25: Tévétoma. — 8,30: Nasa obrazovka. Szlovák nemzetiségi műsor. — 8,50: Meséről mesére. — 9,15: Zene-bona. — 9,55: Csodálatos állatvilág. Amerikai dokumentumfilm-sorozat. XII/1. rész. — 10,25: Angyalföldi pajtások. — 11,05: Srácok a tengerparton. Üj-zélandi filmsorozat. 1. rész. — 11,30: Autómotorsport. — 13,40: BohóCipő. — 14,25: Főzőcske. 15,00: Végvári históriák. Várjátékok. — 16,30: Nézzük együtt — Radvá- nyl Ervinnel. — 17,00: Híradó. 17,15: Húsz a csúcson. A Magyar Televízió slágerlistája. — 17,45: Könyvek a kamera előtt. — 18,25: Kínai tájak és emberek. Csunking — a köd városa. — 19,10: Tévétoma. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Vers mindenkinek. — 20,05: Zsuzsa „Koncz”-ert. — 21,05: Csipkeverőnő. Francia— svájci—NSZK film. — 22,45: A hét műtárgya. — 22,50: Béke poraira. Angol tévéfilmsorozat. 2. rész. — 23,15: Híradó 2. — 23,25: Himnusz. 2. MŰSOR 15,40: Mafilm-magazin. — 15,50: ötletek. A karácsonyi előkészületekről. — 16,10: Egy sző, mint száz. — 16,50: Bábolna. Dokumentumfilm. — 18,10: Vízilabda-mérkőzések a Kom- jádi uszodából. — 19,35: Kanada kenuból. NSZK útirajzfilm. — 20,25: Női kézilabda VB. Magyarország—Hollandia mérkőzés. — 22,00: AUampolgár voltam Közép-Európában. SZOVJET TV 12,30: Hírek. — 12,45: Állatok világa. — 13,45: Nővérek (film) 15,35: ötlet kerestetik. — 16,35: Igazság elsőkézből. (A Loksin- család Moszkvából. — 17,30: Hírek. — 17,35: Rajzfilm. — 17,50: Műkorcsolya. — 19,00: Híradó. — 19,4(1: Remekművek. — 20,10: Szombat este. — 21,00: Műkorcsolya. — 21,50: Hírek. — 22,00: Adu nélküli játék (2. rész) — 23,04: Hírek. — 23,09: A nevetés körül. 7., vasárnap KOSSUTH RADIO 8.10: öt kontinens hét napja. — 8,25: Énekszóval, muzsikával. — 9,00: Vük. — 9,47: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 10,05: Édes anyanyelvűnk. — 10,10: örökzöld dallamok. — 11,00: Gondolatjel. — 12,15: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12,45: Rázós úton. — 12,55: Népdalkörök pódiuma.— 13,20: Mit üzen a rádió? — — 14,10: Művészlemezek. — 14,43: A hűség halálra ítéLt forradalmára: Radnóti Miklós. — 16,05: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekarát. — 17,00: Csodálkozunk, tehát vagyunk. — 17,30: Bárdos Lajosra emlékezünk. — 18,40: Diákkönyvtár hangszalagon. — 19,40: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 20,20: Európaiak Velencében. — 20,40: Puccini: Turandot. — 23,06: Klasz- szikus kamarazene. PETŐFI RADIO 7,05: A református egyház félórája. — 7,35: Vasárnapi orgonamuzsika. — 8,05: Játék a könyvtárban. — 9,10: Magnóról magnóra. — 9,50: Vigyázat! Harapok! — 11,10: Vasárnapi koktél. 12,05: Jó ebédíiez szól a nóta. — 12,55: Sport. — 13,05: Mit haUunk? — 13,30: A farkasok nevelte fiú. — 14,00: Teli- szájjal. — 15,05: Táskarádió. — 16,00: Poptarisznya. — 21,05: Társalgó. — 22,30: Pege Aladár dzsesszegyüttesének hangversenye. NYÍREGYHÁZI RADIO 9,00: Hírek. Évfordulónaptár. — 9,20: Délelőtti barangolások. !A tartalomból: A megye háza (Bálint István) — Nézzük meg együtt! — Eperjesi szignál (Antall István) — Slágerlista (Ma- tyiasovszki Edit) — Utcáik, terek, emléktáblák]. — 10,58— 11,00: Műsorelőzetes. 18,00— 18,30: Hírek, tudósítások. Sport- összefoglaló Bszak-Tiszáratúlról. (A nap szerkesztője: Pálfi Balázs.) MAGYAR TV 8,25: Tévétorna. — 8,30: Óvodások filmmüsora. 8,50: Fiúk. Szovjet játékfilm. 1. rész. — 10,00: Fürkész történetei. A csokoládé. — 10,35: Csodálatos állatvilág. Amerikai rövidfilmsorozat. 2. rész. — 11,00: Hírek. — 11,05—11,40: Könyvek a kamera előtt. 2. rész. — 13,25: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 13,35: Vysehrad. Csehszlovák kisfüm. — 13,55: Női kézilabda VB. Magyarország— NDK mérkőzés. — 15,25: Bán Frigyes-sorozat. Szegény gazdagok. Magyar film. — 16.55: Kínai tájak és emberek. Három nap a Jangce hátán. 2. rész. — 17,25: Elmebajnokság. Az 1986-os döntő. — 18,05: Hírek. — 18,10: Delta. — 18,35: Tévétoma. — 18,40: Esti mese. — 19,00: A Hét. — 20,05: El a kezekkel a feleségemtől! Amerikai fitmvígjáték. -— 22,05: Fúga. Egy különös bábolnai család története. — 23,25: Hírek. — 23,30: Himnusz. 2. MŰSOR 16,55: Böngészde. 5. (bef.) rész. — 18,30: Műszaki fejlesztés — társadalmi haladás. — 19,00: Verdi: Nabuceo. Közvetítés a Veronai Arénából. — 21,15: Telesport. Tokaj Express párbajtórvlvó-verseny. — 22,15: A Hét. SZOVJET TV 8,00: A hazámat szolgálom! — 9,00: Reggeli posta. — 9,30: világutazók klubja. — 10,30: zenebutik. — 11,00: Falusi óra. — 12,00: Az egészség. — 12,45: Olvasókör. — 13,30: A tlzennyol- cas év (film) — 15,10: Hírek. — 15,15: Műkorcsolya. — 16,00: Nemzetközi panoráma. — 16,45: Rajzfilm. — 17,00: Filmelőzetes. — 18,00: Műkorcsolya (gála). Közben: 19,00: Híradó. — 21,15: Labdarügószemle. — 21,50: Hírek. — 22,00: Találkozások Ar- kagyij Raj kínnal (tévéfilm) — 23,12: Dokumentumfilm. — 0,03: Az operett kedvelőinek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 6—7-én: BMX BANDITÁK. MÁRIA SZERELMEI. Béke mozi: de.: 6-án: KÉK VILLÁM. Du.: 6-án: A REJTŐZKÖDŐ. 7-én: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA. 7-én: VAD BANDA. 7-én Matiné: Gyermekrablás a Palánk utcában. Móricz mozi: 6-án, 7-én: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. ADAZ HAJSZA. 6. szombat 19,00 óra: AZ ATYAI HÁZ. Móricz—Tamási.