Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
4 Kelet-Magyarország 1986. december 13. A tisztességes emberek bíznak abban( hegy meg fogjuk oldani feladatainkat Kádár János válaszai a Magyar Televízió kérdéseire Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára péntek este interjút adott a Magyar Televíziónak. A riporter Sugár András volt, akinek első kérdése így hangzott. Kérem, mondja el, hogyan ítéli meg a nemzetközi helyzetei és a kilátásokat? Kádár János bevezetőben a reykjavíki csúcstalálkozóról szólt, ahol mint mondotta — a béke megőrzésének, s természetesen a két nagyhatalom viszonyának legfontosabb kérdései kerültek szóba. Nyilvánvalóvá vált, hogy az álláspontok bizonyos mértékig közelednek egymáshoz és úgy tűnt, mintha karnyújtásnyira lenne a megegyezés lehetősége. Ez volt a legfontosabb vonása ennek a találkozónak. Rövidesen egy esztendeje lesz annak, hogy Gorbacsov elvtárs a Szovjetunió nevében teljesen újszerű és radikális javaslatot tett. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet és az emberiség érdeke mindenekelőtt azt követeli, hogy a civilizációt, az emberiség létét fenyegető nukleáris fegyverektől egyszer s mindenkorra megszabaduljunk. A nyugati nagyhatalmak magatartása nem ebbe az irányba mutat. A napokban olvastam a NATO egyik legutóbbi tanácskozásának nyilatkozatát, amelyben ismét megállapítják, hogy nekik szükségük van a nukleáris elrettentésre. Tessék ezt a két álláspontot szembesíteni egymással, s akkor nagyon könnyen lehet véleményt alkotni a dolgok menetéről. A KGST-tagországok pártvezetőinek moszkvai találkozójáról szólva Kádár János kiemelte, hogy a béke védelmének és az enyhülésért folytatott harcnak a kérdéseiben teljes egység volt. Egyöntetűen helyesnek ítéltük és teljes támogatásunkról biztosítottuk azt az álláspontot — mondotta —, amelyet Mihail Gorbacsov Reykjavíkban képviselt, s amely azóta is napirenden van. A Gorbacsov elvtárssal tartott kétoldalú találkozón is pozitívan értékeltük a pártvezetők megbeszélését és teljes nézetazonossággal, elvtársi egyetértésben megvitattuk a magyar—szovjet kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Visszatérve a nemzetközi kérdésekre: mi gyakran mondjuk, hogy egyetértünk a szovjet javaslatokkal. Ezt nem illendőségből, s még kevésbé valamiféle nyomás hatására tesz- szük, hanem teljes belső meggyőződéssel. A szovjet állásfoglalás új, nagyon erős eleme, hogy a szovjet vezetés és személy szerint Gorbacsov elvtárs nemcsak beszél az új módon való gondolkodás szükségességéről, hanem ténylegesen így is cselekszik. A Szovjetunió merőben új módon lépett fel Reykjavíkban is, ami némi megrökönyödést keltett a NATO-ban. Számos amerikai és NATO-javaslatot kiindulópontként elfogadott, s azokon túlmenően, radikális leszerelési javaslatokat tett. A moszkvai találkozón megemlítettem, hogy a Reykjavíkban elfoglalt, és a jelenlegi szovjet álláspont fontos új eleme a kölcsönös biztonság hangsúlyozása. Tehát nem egyoldalú, hanem kölcsönös biztonságra való törekvésről van szó, ami az összes érdekelt fél számára garantálja a biztonságot. Erőfölényt a mi oldalunkon nem akarunk, és nem engedhetünk a másik oldalnak sem. Az erőegyensúlyt azonban fokozatosan, paritásos alapon, a fegyverzet mind alacsonyabb szintjére akarjuk leszállítani. A magam részéről nagyra értékeltem, hogy a Reykja- víkot követő időben — különféle viták közepette — Mihail Gorbacsov kijelentette: javaslataik az asztalon vannak és bármely kérdésben, bármikor készek az érdemi tárgyalásra. A nemzetközi helyzet igen fontos jellemzőjének tartom, hogy bár a katonai versengés még tart, létrejött a „köszönő viszony”, Gorbacsov és Reagan Genfben általános eszmecserét, Reykjavíkban konkrét tárgyalásokat folytatott, mondta többek között Kádár János. £ Miként ítéli meg ma Kádár elvtárs Magyarország harminc évvel ezelőtti helyzetét? Mostanában — nem egészen a mi szándékunk szerint — sok szó esett 1956-ról. Azok a propagandaforrások, amelyek nem különösképpen szeretik a szocialista társadalmi rendszert, a kommunistákat, valamiféle kampányt indítottak az események újraértékelése céljából. Az akkori valóságot szeretnék a lényegéből kifordítani, azért kapott nagy sajtót ez a harmincadik évforduló Nyugaton. A hangulatkeltés bizonyos értelemben nálunk is érződött, ezért mi is felidéztük: mi történt valójában 1956-ban. Magyarországon akkor — több ok miatt is — mély társadalmi krízis volt. A Magyar Szocialista Munkáspártnak 1956 decemberében — tehát még a legforróbb napokban — született egy határozata, amely feltárta az események jellegét, s megjelölte az előidéző okokat i?. Ezt a határozatot bárki előveheti, újra olvashatja és megállapíthatja: a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottságának akkori értékelése ma is helytálló. Sokan elfelejtik, hogy Magyarországon 1956 októberében nem 10—12 napos válság volt, hanem 1953 nyarától nyílt politikai krízist éltünk át éveken keresztül. Hadónaponként változtak az irányzatok, hol a szektás, hol a revizionista irányzat nyomult előtérbe. A hibák ismertek voltak, de a nép nem látott komoly szándékot arra, hogy a hibákat kijavítsák. Elkeseredettek és összezavartak voltak az emberek — ez is hozzátartozik 1956 októberének történetéhez. A mi számunkra ezért elsőrendű feladat volt ennek az eszmei zűrzavarnak a felszámolása, hogy mindenki megtalálja az igazi helyét, és ne olyan oldalra sodródjon, ahová talán nem is akart kerülni. £ Ön, mint az elmúlt harminccsztendős korszak névadója, hogyan értékeli azt az utat, amelynek során az 1956-os válságból kijutva a mához érkeztünk? A „névadó” címhez nem ragaszkodom — Válaszolta a párt főtitkára. ■*— Ettől függetlenül sok mindenről lehet és kell szólni. Az előállott helyzet egyik jellemzője a teljes anarchia és a társadalom szervezett erőinek bomlása volt. Először ezt kellett megszüntetni, és helyreállítani az országban a törvényes rendet. További nagy eredménynek tartom, hogy egy olyan helyzetből, amelyben már a párt sem volt működőképes, szervezetlenné vált az állam, megbénultak vég- rehajtó szervei, sikerült kikerülni és újjászervezni a pozitív erőket. Rendkívül fontos volt számunkra, hogy szembenézzünk a valóságos helyzettel és felismerjük, hogy szükségünk van a nép megértésére és támogatására, de ezt semmiféle parancsszóval, vagy tekintélyre való hivatkozással elérni nem lehet. Az emberekkel meg kell beszélni, miről van szó. Meg kell hallgatni őket, és érvekkel, meggyőzéssel megszerezni a támogatásukat. Magyarországon a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, s általában a dolgozó osztályok, vagy ha másképpen fogalmazok, a különböző nemzedékek és világnézetű emberek — a kommunistáktól a hívőkig — két alapvető kérdésben egységre jutottak: törvényes, alkotmányos rendünk néphatalom legyen és szocialista társadalom épüljön az országban. Az 56-os anarchikus viszonyok után igen hamar országos választásokat tarthattunk. Népünk egyetértőén támogatta azt a programot, amelyet a párt, az akkori kormányzat meghirdetett. Aztán hozzáláthattunk a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez — ami soha nem egyszerű feladata a szocialista forradalomnak —, mégpedig a parasztsággal egyetértésben. Később ugyancsak nagy vállalkozás volt a gazdaságirányítás átszervezése. Mindezeket elvi-politikai jelentőségű eredményeknek tartom. De idetartozik az is, hogy 1960-hoz viszonyítva a magyar ipar termelése több mint háromszorosára növekedett, a mezőgazdaságé kétszeresére, ennek megfelelően emelkedett az életszínvonal, gyökeresen megváltoztak az élet- körülmények. Sok más területen is történtek változások. Az emberek szabadon utazhatnak és ezzel sók misztikum szertefoszlott. Bátran hozzáfogtunk a kapunyitáshoz, ahhoz, hogy nyitottá tegyük az országot és a társadalmat. Nekünk senki sem mondhatja, hogy „vasfüggöny” mögött élünk, hogy állampolgáraink fogságban vannak, hiszen utaznak a világ minden tájára. Aki pedig idejön Nyugatról, láthatja, hogy nem idealizáljuk a viszonyainkat; sok még a problémánk, de a kép annál mindenképpen jobb, mint amilyet korábban a nyugati propaganda festett Magyarországról. És itthon az emberek ki is használják a nyitottságunk adta lehetőségeket. A Központi Bizottság novemberi ülésére vonatkozó kérdésre válaszolva Kádár János rámutatott arra, hogy az országnak vannak gazdasági gondjai, amelyeket nem is tagadtunk soha. Mögöttük különböző okok húzódnak. Talán nem is kell mondanom, hogy a meghatározó ok a számunkra kedvezőtlen nemzetközi gazdasági körülményekben rejlik. Hiszen egy háziasszony is könnyen ki tudja számolni, mit jelent az országnak, ha azért, amit vásárolni akarunk, egynegyedével többet kell fizetnünk, mint 1974-ben. Így alakultak az ország nemzetközi gazdasági körülményei, s ezek nem segítettek bennünket. A problémák másik oka, hogy itthon a kezünkben lévő lehetőségekkel se tudtunk megfelelően élni. Termelőberen- dezésben, emberi akaratban, cselekvő szándékban sokkal több tartalékunk van, mint amennyit ki tudtunk eddig használni. Természetesen a nemzetközi együttműködés sem elhanyagolható, hiszíen Magyarország — s kevés ilyen ország van a világon — nemzeti jövedelmének mintegy felét a nemzetközi áruforgalomban realizálja. Tehát a szocialista országokkal való gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket is sokkal jobban ki kel használnunk, mint eddig. Emellett szükségszerű, hogy a kapitalista piacon is megtanuljunk jobban dolgozni. A lényeg az, hogy gazdaságilag is bonyolult, nehéz nemzetközi viszonyok között élünk, s árucikkeinknek sem a választéka, sem a minősége nem felel meg egészen annak, amit külföldi partnereink igényelnek. Ez az egyik kérdés, amellyel szembe kellett néznie a Központi Bizottságnak. A másik nagy jelentőségű kérdés: a vezetés. De ne csak a pártvezetőségre és a kormányra gondoljunk, hanem a középszintű és a helyi vezetésre is. Tehát a vezetésnek — ilyen széles értelemben —, a dolgozó kollektíváknak, az egyes embereknek is másként kell megoldaniok a gazdasági kérdéseket, mirut eddig. Az emberiek a szocialista társadalom viszonyai között szinte természetesnek veszik, hogy mindent, ami gondot jelent — élelmezés, ruházkodás, lakás, ház, a gyerekek és az idősek ellátása — oldjon meg az állam. De van a dolognak egy másik oldala is. Az elosztásnak ugyanis már szinte művészei vagyunk. Mindnyájan, vezetők és niem vezetők az elosztással tízszer annyit foglalkozunk, miint az elosztani való megtermelésével. Pedig ha valamiből nincs elegendő, azt nagyon nehéz megfelelően elosztani. E téren változtatni kell a közgondolkodáson, a sok-sok éves gyakorlaton, hogy előbb elosztunk és aztán majd megtermeljük annak az anyagi fedezetét. Ez járhatatlan út, ez nem megy. A Központi Bizottság is foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. A napokban egy nem nagy lelkesedést kiváltó intézkedés született, miszerint az év első negyedében ne emeljék az alapbéreket. Itt, a nyilvánosság előtt is meg kell mondani egyenesen, hogy az eddigi gyakorlat szerint számos helyen a gyárak vezetői — nehogy rossz emberek legyenek — az év elején kiosztották az egész évre szóló béremelési összegeket azzal, hogy majd év közben megtermelik a fedezetét. De ez sohasem sikerült teljes mértékben. Most másfajta alapállás kell. Bármilyen előrelépés — legyen az béremelés, az életszínvonal bármiféle javítása, vagy egyéb társadalmi vívmány — csak akkor nyugszik szilárd alapokon, ha előbb megteremtjük hozzá az anyagi fedezetet. Visszatekintve a múltba: konszolidációnk, talpraállá- sunk, a harminc év áliatt végbement fejlődésünk bizonyos értelemben meglepett mindenkit idehaza is, de a Nyugatot még inkább. Miért sikerült ez nekünk? Mondanak olyasmiket is, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk. Én persze megértem, hogy hangadó kapitalista államférfiak nem mondhatják azt — talán zokon is vennék tőlük —, hogy lám, milyen életerős ez a szocialista rendszer. Odaragasztották hát, hogy mindez kapitalista módszerek eredménye. Pedig nekünk semmi közünk sincs azokhoz a módszerekhez. Mert ha azt mondjuk, hogy nyereségesen kell termelni, ez a szocialista társadalomban egy termelőegység számára még szigorúbb követelmény, mint a kapitalista viszonyok között. S mindehhez még valamit hozzátennék: miért kellett nekünk akkor határozottan és gyorsan cselekedni, megalakítani a Magyar Forradalmi Munkás-Panaszt Kormányt. Azért is, mert nem akartunk egy esetleg hosszan tartó polgárháborút, meg azért is, mert biztosan tudtuk, 'hogy a szocializmus hívei nagy többségben vannak ebben az országban. De volt egy másik, a nemzetközi helyzetbőil következő okunk is. Mára már kiderült: annakidején a vezető nyugati hatalmak megfontolás tárgyává tették, hogy erővel beavatkozzanak a magyarországi eseményekbe. Még mostanában iís hallottam — nem is akárkitől —, hogy szerintük hiba volt akkor katonailag nem beavatkozni Magyarországon. Én, mint meggyőződésem, világnézetem szerint kommunista ember, a szocializmus híve, emberi érzésektől is vezérelve nem kívánom sem ia szovjet népnek, sem az amerikai népnek, sem az emberiségnek, hogy valaha e két ország fegyveres erői összeütközzenek. És anmyi részrehajlást engedjenek meg nekem, mint magyarnak: legkevésbé sem kívántam, hogy ez Budapesten, Magyarországon történjen meg. Visszatérve a jelenre: a mi népünk békét akar. Elvárja, hogy hivatalos képviselői ezért szánjanak síkra a nemzetközi életben. De tudni kell, hogy országunk szavának a súlya pontosan azzal arányos, ahogyan itthoni feladatainkat megoldjuk, gazdasági teendőinket elvégezzük. Ha jól dolgozunk, akkor növekszik a Magyar Népköztársaság szavának a súlya, ha nem, akkor csökken. Ma még van súlya, nagyabb, mint korábban bármikor. Dolgozzunk úgy, hogy ezt megőrizzük. A gazdasági reform nálunk bevált, minden tervünk megvalósítható. Ha megteremtjük azok anyagi fedezetét, akkor semmi sem állhat eredményeink elérésének útjába. iHa nem tudunk kellő teljesítményt nyújtani, akkor bizonytalan talajon állunk. A Központi Bizottság legutóbbi határozatában ezért megjelölte, miként kell dolgozniuk párt- szerveinknek, állami szerveinknek, a gazdasági egységeknek, kollektíváknak és az egyes embereknek is. Szorosan idetartozik: mi ebben a határozatban állást foglaltunk a differenciálás mellett. Nem folytathatják tovább azt la gyakorlatot, hogy a kiválóan dolgozó gazdasági egységektől — növekvő számban vannak ilyenek az iparban is, a mezőgazdaságban is — elvesszük az elért többletet, vagy annak jó részét és odaadjuk az alig vagy gyengén dolgozóknak. Mi tehát a differenciálás hívei vagyunk. A munkaképes ember dolgozzon ereje és tudása szerint, s ennek megfelelően keressen. Tehát áki, ahogyan hozzájárul az értékek megtermeléséhez, aszerint részesedjen a javakból. A Milyennek tartja ma ön és a párt Központi Bizottsága a belpolitikai helyzetet? Nálunk a belpolitikái helyzet stabil, szilárd. Alapja a népi hatalom és a szocialista társadalmi rendszer. Célunk a szocialista építés. Minden másról a maguk helyén lehetnek eltérő vélemények, viták is természetesen. Én úgy vélem,^ hogy a lakosság túlnyomó, nagyon nagy többsége tisztességes ember, aki a munkájából akar élni. Dolgozni akar, s elvárja, ihogy ennek feltételeit biztosítsák a számára. Meggyőződésem, hogy a dolgozók nagy többsége támogatni fogja a Központi Bizottságnak azt a törekvését, ami ebben a határozatban kifejezésre jut. A legfontosabb az elemi rend helyreállítása: a javakat előbb meg kell termeim és azután elosztani. Néha azzal is vádolnak bennünket, hogy — úgymond — gazdaságcentrikusak vagyunk, elhanyagoljuk a kultúrát és más területeket, mert csak a gazdasággal foglalkozunk. Ez nem így van. De tény, hogy a gazdaság a társadalom alapja. Ha a gazdasági munka rendben folyik, akkor fejlődhet minden más, ami erre épül. Gazdagodhat a kultúra, a műveltség, a tudomány. Ha viszont a gazdaság nem működik, akkor nincs alapja a társadalmi fejlődésnek. Bízom abban, hogy ezt mindenki megérti. Az emberek többsége tisztességgel, a munkájából akar élni és természetesen egyre jobban. De ehhez jobban is kell dolgoznunk. ® Hogyan ítéli meg az ország jövőjét? Én optimista vagyok, s ez a világnézetemből is következik. Már elég hosszú ideje szolgálok különböző viszonyok között, a kapitalizmusban is sok évig illegális kommunista munkát végeztem. Amikor mostanában azt hallom, hogy igen nehéz a helyzet, akkor szívesen venném, ha valaki megmondaná, mikor volt könnyű a helyzet, mert én ilyenre nem emlékszem. Talán azért nem, mert aki felelősen számol a helyzettel, a tennivalókkal, az nem ül a megoldott kérdések által nyújtott ritka babérokon. Én bízom a jövőben, nem kis mértékben éppen azon történelmi tapasztalatok birtokában, amelyeket az elmúlt harminc év fejlődése során is szereztünk. A magyar nép is bizakodó, a tisztességes emberek bíznak abban, hogy meg fogjuk oldani feladatainkat. (MTI)
