Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
1986. december 13. Kelet-Magyarország 3 Nincs rá időnk? NÉZEGETEM A MÁSODIKON FIAM egyik munkafüzetét — odahozta a gyerek, hogy együtt töltsük ki. Abban kért segítséget: állítsuk össze, a nap huszonnégy órájából mire mennyi időt fordít. Tanulás, játék, szórakozás, étkezés, alvás és így tovább — szépen kialakítgattuk a dolgot, hogy valamiképp kijöjjön az a 24 óra. Alvás — este fél kilenc- kilenctől reggel hatig. Ez jó kilenc óra. Tanulás: fél nyolcra járnak iskolába, és este öt tájban kerülnek haza. Ez testvérek között is több, minit kilenc óra, persze, maga a tanulás ebből kevesebb, hiszen van benne étkezés, szünet, némi játék a napköziben és így tovább. Marad tehát durván számolva öt-hat szabad óra — de milyen szabadság ez? A reggeli órákat a felkeléstől semmiképp se számíthatjuk szabad időnek, ehhez nem is kell magyarázat. Amikor hazakerül ötkor? Nos, ilyenkor jut másfél-két órácska arra, hogy játsszon, beszélgessünk, tévét nézzen, hiszen hét körül már a fürdés, a vacsora, az ágyazás következik. Nemigen szokta az ember így számba venni a gyerek idejét — s most, hogy erre sor került, elkeserítő kép alakult ki. Panaszkodik a felnőtt a folytonos rohanásra. a feszített munkára, a tempó felgyorsulására, „nincs egy szabad percem” ... És visszasírjuk a felhőtlen és szabad gyerekkort. FÁRADTAK VAGYUNK, s fáradtak a gyerekeink is. Rohanunk, sietünk — és futnak a gyerekek is. Az élet diktálja így, nincs mit tenni, mondjuk — és ezt hajtogatjuk a kisfiúknak és kislányoknak is. Töprengéseimben idáig jutottam, amikor a fiam felolvasta a munkafüzetből a következő kérdést. Arra kellett választ adnia: hogyan takaríthatna meg időt? A kérdés tulajdonképpen jogosnak tűnik, hiszen ha ügyesebben bánunk az idővel, akkor talán több jut erre-arra. Mondom a gyereknek: gondolkodj, s mondd meg magad, miképp takarékoskodhatnál időddel?! Töri a fejét a nyolcéves — aztán .tétován válaszolja: háát. . . kevesebbet bámészkodnék, meg kevesebbet játszanék, hogy többet tanulhassak, dolgozhassak. Meghökkentem — és végtelenül elszomorodtam. A gyerek teljesen korrekten válaszolt, azt mondta, amire tanítják, tanítjuk. Hogy a munka, a tanulás az előbbre való, a játék, a „bámész- kodás” tulajdonképpen ha- szontalanság. Ha ez utóbbit nem is mondjuk ki így nyíltan — benne van más mondatainkban ... Ott búj- kál a minél jobb eredményekre sarkallásban, a „készen van-e a házi felada- tod”-ban, a „siessünk, fiam!” nógatásokban. A GYEREK EZÉRT NEM VÁLASZOL szíve szerint még akkor se, ha tehetné, hiszen nálunk sose volt divatban a türelmetlen ráíör- medés, hogy „már megint nem ötösre sikerült ez vagy az” . . . Azt mondja, amit várnak tőle — sőt, már maga is azt hiszi igaznak. A szíve mélyén rejtegeti a valót: hogy szeretne többet játszani, „haszontalan” időtöltésekkel foglalatoskodni, kószálni és bámészkodni. Ez utóbbi kifejezése szorította össze legjobban a szívemet. „Bámészkodni.” Ö úgy használta, ahogyan hallotta: lekicsinylő, rosszalló értelemben. Mert a hangsúly többnyire olyan, hogy a bámészkodás hiba, kerülendő, csak a rossz gyerekek bámészkodnak, a jók céltudatosan sietnek, pontosak és következetesek. Előttem van a sokat látott kép: a kicsi mélázva áll a járdán, rácsodálkozik az elhúzó teherautóra, a flaszteron tipegő galambra. A világra. S EZT MEG AKARJA TAKARÍTANI — mert meg akarjuk vele takaríttatni. Lecsípni az életéből azt a kis „üresjáratot”, amit tulajdonképpen annyira irigylünk — mert nekünk, felnőtteknek ezt már végképp nem szabad, nem tehetjük, nincs rá időnk. Sietünk, futunk, egyre gyorsuló tempóban rójuk a köröket — s szorítjuk a gyerek kis kezét, vonszoljuk őt magunkkal . .. Tarnavölgyi György Év végi leltár Tiszavasváriban alvó földön eleven a határ Képünkön: egy éve épült a korszerű ikerraktár, amely most tele van kukoricával. A kukori- caföldek jól teremtek, 8,4 tonna volt a hektáronkénti átlag. Üres, szinte kihalt a határ. Köd szitál, kicsapódik a fekete földre az a kevéske nedvesség, amely a hosszú nyári aszály után lazít valamit a megforgatott talaj keménységén. Egyre gondolunk. Arra, amit Molnár Gyula főagronó- mus szavakba is önt: — Augusztus vége felé volt itt néhány milliméter eső. Nem sokat ért. Ami csapadék lehullott, azt azon módon kifújta a szél, elpárologtatta a szeptemberben is erősen tűző nap. Számunkra, a vetésnek, most ez a köd is nagyon sokat jelent. Églek fukarsága Köd és zúzmara? Lám csak, miféle dolgoknak örülünk. Ámbár így van ezzel ma minden gazdálkodó, aki tudja, hogy a talajnedvesség soha nem tapasztalt módon alacsony, hogy több mint száz milliméter csapadékkal maradt adósunk a hamarosan leköszönő 1986-os esztendő. De vajon más, említésre való dolog, az égiek idei fukarságán kívül, egyáltalán nem történt? —' Dehogynem — nyugtat Csontos István, a tiszavasvá- ri Zöld Mező Termelőszövetkezet elnöke. — összetört minden eszközünk. Mert hiszen szántani, vetni mindenféleképpen kellett. Bevetettünk 840 hektárt búzával és 154 hektárt őszi árpával. Előkészítettük a magágyat a tavasziaknak is. Szóval, dolgoztunk, miközben nem tudtuk elfelejteni, hogy milyen kegyetlen ez az év. Nyomasztóan hatottak az árak is. Az, hogy több mázsa búza áráért kaptunk egy ekevasat, 600 forintért egy nyíró csapszeget, olyan alkatrészt, amiből kosárszámra kellett. A gondok, panaszok csapdáját ezúttal szeretném elkerülni. Korábbról tudom, a tiszavasvári tsz-ek — három van a városban — jól gazdálkodó üzemek. Néhány tetszetős, vagy inkább jód hangzó adatra lennék kíváncsi. Ezek éppúgy jellemzői le- hentek az évnek, mint például az aszály. Termésátlagokról és jövedelmezőségről szeretnék hallani.. . Tud ilyeneket mondani a főagro- nómus: — Búzát 747 hektáron arattunk 5,49 tonnás hektáronkénti átlaggal. Az őszi árpa M indenféle konferencia úgy kezdődik, hogy kedves elvtársnők, elvtársak — fogadják a vendégszerető városunk forró üdvözletét, és a tanácskozásnak hasznos eszmecseréket ... — Közben villognak a vakulámpák, és elerednek a szervusz Józsik. Mennyi ideje, hogy? Húsz? Hogy szalad!... — Vagyis folyik a konferencia. A napirendek rendben követik egymást, az előadókat felkérik, a korreferátumokat megtartják, a hozzászólásokat „eszközlik”, a javaslatot indítványozzák, az , elnök betölti tisztét, — a hallgatóság napi vodkaadagját a büfében a szürie- tekberí, — és szünet nélkül. ... És emlékszel arra, amikor a Kecsege prof. közénk vágta a krétát és a Maca keblében akadt meg, — persze krétafehér lett. ... Hát amikor a termelési gyakorlaton befalaztuk a bakancsot a pillérbe és azóta is világszabadalom a Szabadi-féle bakancsbeton. ... És a család? És a B nejed? Egy apától csak egyféle gyerek ... Apropó: termékszerkezetváltás ... Nálatok hogy megy a verkli? A főnököd még mindig az a korlátolt ürge? ... Begyűrűznek a „te semmit se vál- toztál”-ok, meg az olajár- zuhanás. ... Pötyikém te Konferencia szebb vagy, mint... — de melyik szobába is vagy beszállásolva? ... „És kedves szaktársak, ez a nyitott kapuk gazdaságpolitikája.” Az előadók közben szabadon „valahol”-óznak. „Valahol olyan ez tulajdonképpen, mintha kvázi lenne." „A szegregáció tekintetében . a fluktuáció stagnál.” A plenáris ülés szétesik szekciókra. A szekciók frakciókra, a frakciók asztaltársaságokra és azok hálótársakra. Az esti fogadáson sokan emlékeznek egy másik fogadásra. amikor lóbab is volt. És egy harmadikra, ahol a svédasztalon apró töltöttkáposzták is voltak. Vannak notórius konferen- ciázók. A pohárköszöntők közben a mai nehéz gazdasági helyzetet fenékig ürítik. A csúcstechnológiát már nem tudják kimondani a végén. „Objektiválódik a szubjektum” és az emberi tényezőt kívülről szemlélik. Közben azért mindenki dolgozik. Van akit megdolgoznak. Nem kell egy jó szakember? Milyen szakmában? Mindegy, — magamat ajánlom. Jönnek a „van-e elég melótok”? Ha sok, adjatok át, ha nincs, — tudok átadni. Na persze, nem ingyen. Én is a piacról élek . .. GMK, VGM, PJT, FTC — mindenki tagja valamelyik klubnak. Másnap másnaposság, városnézés, vásárlás, gyógykezelés — kutyaharapás, szőrével. A notórius hozzászólók még csatlakoznak az előttük szólókhoz. Az elnök összefoglal: „Az ökoszisztéma, antropomorf organizmus. A történelmi távlat jövője az emberközpontú génbank. A konferencia software, a hétköznapok hardware. Mert Montecuccoli is megmondhatta volna, hogy a békéhez meg három dolog kell: úgymint innováció, innováció, innováció.” Nagy ováció. M ég határozathozatal, ■ megszavazzák — aztán már csak „magam és a szervezők nevében további... Munkájukban és magánéletükben egyaránt...” A konferencia a szakemberek Mekkája. Elzarándokolnak. Utána a fejük is Kába-kő. Kulcsár Attila 184 hektár volt, hektáronként 4,82 tonnával. Kukoricát tavasszal 594 hektáron vetettünk, ősszel 8,4 tonnás volt az átlagtermés ... B termesztés korszerűsége Nézi az elnök, miként rovom fel az egymást követő számokat. Rákérdez: ezt mind meg akarom írni? Sejtem, félti az írást a számok unalmától. Igaza van. Mert mit is jelenthet önmagában az 5,5 tonnás búza, avagy a 8,4 tonnás kukorica? Még akkor is, ha hozzáteszem, hogy ez jóval több, mint a megyei átlag, sőt az országos átlagot is meghaladja. A titokról is szólni kellene, arról a titokról, ami nincs, csak a termesztés korszerűsége. Ennek egyik láncszeme a folyékony műtrágya. — Két évvel ezelőtt egyszer már említettem, hogy tagja vagyunk a hajdúnánási folyékony műtrágya gazdasági társaságnak. Így a termesztésben folyékony műtrágyát használunk. Nem olcsóbb, de hatékonyabb. Magyarázat lehet a termésátlagokra az is, hogy mi nem álltunk vissza a műtrágyamennyiséggel a korábbi alacsony szintre. Inkább novella Csontos István. — Megemlítem, hogy az országos tért mesztési versenyben a három elfcő a tiszavasvári Munka, a Zöld Mező és a Vasvári Pál volt. — Borsótermesztéssel már régen foglalkozunk és nagy területen. A termesztés része a számítógépes programozás, partnerünk a nyíregyházi konzervgyár. 655 tonna zöldborsót takarítottunk be, 112 hektárról. Ez igazán bejött. A cukorrépának rendhagyó története van. Mert nem volt elegendő pénz a korszerű eszközfeltételek megteremtéséhez, a répatermesztéssel felhagyott a termelőJugoszláv exportra 400 tonna búzát szállít á tiszavasvári Zöld Mező Tsz. Az ömlesztett termény rakodása teljes egészében gépesített. tűk a felhasznált mennyiséget, hiszen a műtrágya a legmegfelelőbb eszköz a termelési szint megtartására, növelésére. Egyébként mi a műtrágyaadagot 6,5 tonna búza és 10 tonna kukorica alá terveztük. Ha nincs aszály, ezt az átlagot elérjük. Db nem nagyon maradtunk el így sem a tervezettől. Rendhagyó történet Sok nagy energia, hatalmas izom- és észmunka van abban, hogy a hatalmas magtárak kint a tsz telepén búzával és kukoricával tele vannak. Most azt nézzük, milyen ügyesen, kevés fizikai munkával, terményfelszedőkkel és futószalagokkal történik a rakodás. A kukoricát Hajdúnánásra, a búzát jugoszláv exportra szállítják. Nézelődés közben tovább beszélgetünk. Sikernövényekről esik szó, mert igaz, szép szám a 8,4 tonnás kukorica, de jobb nyereséget adott a borsó, a cukorrépa, de még az uborka is. — A borsótermesztés idén valóban jól sikerült — mondszövetkezet. Idén mégis magot vetettek, 110 hektáron. — Nem hagyhattuk ki azt a jó lehetőséget, hogy felkínáltak egy francia gépsort kipróbálásra. A gépkipróbálás jól sikerült, a termés sem volt rossz. 4161 tonna répát takarítottunk be. És itt nem is a mennyiség számít iga- zán, hanem a 18,2 százalékos cukortartalom. Ehhez tudni kell, hogy a 15—16 százalék is jónak számít. Az uborka 12 hektáron, almapótló, asszony foglalkoztató növénynek számított. Almafája kevés maradt a termelőszövetkezetnek, viszont az asszonyoknak munkát, keresetet kellett adni. Az uborkatermesztés, mert 87 tonna termett, jól jövedelmezett, most úgy ítélik meg, nem volt egy rossz „húzás”. De .ezek után most már tényleg legyen elég a számokból. Csak még a napraforgóról valamit: — Ezt a növényt nem is akartuk termeszteni. Gabonának törtük fel a gyepet, de mert vizes volt, nem tudtuk időben és jól elmunkálni, gondoltuk, bevetjük napraforgóval. Negyven hektár nem kevés föld ahhoz, hogy vetetlen hagyjuk. Meglepődtünk, 87 tonna napraforgónk termetű, 2,1 tonnás átlaggal .. . Lenne még mit írni. A másodvetésű köles, a juhágazat, a szarvasmarha-hizlalás, a közös sertéstelep, amellyel hosszú évekig csak kínlódtak és most egyenesbe jött — szintén szóba kerül. Ezek együtt és külön-külön is megérnék a hosszabb sorokat. De akárhány szó hang- zanék is még el, a végeredmény ugyanaz: — Nehéz év volt, de nem eredménytelen. Hogy mi lesz ezután? Rosszabbat semmiképpen nem szeretnénk. Bár van gondunk elég, gépesíteni kellene. Meliorációra is szükség volna, de mert most- a térségi komplex melioráció megy a megyében, mi kevés támogatásra számíthatunk. Vettünk viszont két SZ—100- as lánctalpast és csináljuk lassan, amit tudunk ... Szépen kelt... Elfut a kocsi egy jókora búzatábla mellett. Mutatja a főagronómus, szépen kelt, haragoszöid az élet sarjadá- sa. Azt is megjegyzi: nevelőutas módszert alkalmaznak, így a növényvédelem taposást kár nélkül olcsóbb, hatásosabb és sorolja tovább az új, a terjedőben lévő módszer hasznát, előnyét. Alig figyelek rá. Arra gondolok, bár üres és kihalt a határ, talán már alszik is a föld, mégis minden milyen eleven. A határba odaképzelem a nemrég volt nyári és őszi betakarítást, a sok munkát, sok munkást, amelyekről az imént leltárt vettünk. Nem mondom, kissé hiányos, foghíjas ez az év végi leltár, de hát lehet-e mindenről érdemben, röviden szólni? Seres Ernő Dióbél az NSZK-ba A Felső-Tisza mentén termesztett dió méltán világhírű. héja papírvékony, belseje pedig ízletes, szép szalmasárga. Hogy manapság is keresett csemege, mi sem bizonyítja jobban: az Agroskála Kereskedelmi Leányvállalat szabolcsi kirendeltsége aminap tíz tonna dióbelet vásárolt fel a termelőktől Tarpa és Milota környékén. A több mint kétmillió forint értékű csemegét az NSZK-ba exportálják. A küldeményt december tizedikén indították útnak, hogy az még a karácsonyi nagy ünnepek előtt rendeltetési helyére jusson.
