Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

1986. november 7. Kelet-Magyarország 15 Újságíró-stúdió A KELET-MAGYARORSZÄG SZERKESZTŐSÉGÉBEN Újságíró-stúdiót indít Nyír­egyházán a Kelet-Magyar­ország Szerkesztősége — a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Váci Mihály Megyei Művelődési Központ közreműködésével. Olyan (elsősorban egyetemet, főis­kolát végzett, vagy most végző) fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek az újságírás iránt, kedvük van munkahelyük, lakóhe­lyük eseményeiről tudósíta­ni a Kelet-Magyarországot. A stúdió 25 foglalkozásán — heti egy alkalommal — a résztvevők az újságírás általános és szakmai kér­déseivel, a műfajokkal is­merkedhetnek, szakmai be­szélgetéseken és szerkesztő­ségi, nyomdai látogatásokon vehetnek részt. A foglalko­zásokon rendszeresen részt vevők a stúdió elvégzéséről igazon-st kapnak. Részvéte­li díj 5ü0 forint. A felvétel­nél előnyt élveznek azok, akiknek részvételét munka- helyűi: is támogatja. Je­lentkezni lehet — rövid ön­életrajzzal — a Kelet-Ma­gyarország Szerkesztőségé­nek címén levélben (Nyír­egyháza, pf. 47. 4401.) A je­lentkezőket november "ré­gén beszélgetésre hívjuk a szerkesztőségbe. Jelentke­zési határidő: 1986. novem­ber 20. HÉTFŐN 19,30-TŐE: Ünnepi műsor a városi tv-ben Egyórás ünnepi különki­adásával köszönti a Nagy Ok­tóber évfordulóját a nyíregy­házi VTV. A műsor riporto­kat, tudósításokat tartalmaz az ünnep napján, november 7-én tartott nyíregyházi ren­dezvényekről, valamint arról a november 6-i találkozóról, amelyen a 30 esztendővel ez­előtt megalakult megyei párt­elnökség, az ideiglenes intéző bizottság tagjai és a megyénk jelenlegi vezetői vettek részt. Felidéz a műsor egy még ko­rábbi — tíe az ünnep eszmé­jéhez kötődő — tanácskozás­ból is néhány percet: októ­ber elején tartották a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ságok megyei küldöttgyűlé­sét. Fellép a VTV műsorában a szovjet déli hadseregcso­port ének-zene és táncegyüt­tese, a gyermekeknek pedig a szovjet rajzfilsorozatból mutat be a VTV néhány me­sét. A boltok ünnepi nyitvatartása Ma, november 7-én — pénte- a tej, kenyér és péksütemény ken — a vendéglátóhelyek, do- megvásárolható, hány-, édesség- és virágboltok November 8-án — szombaton vasárnapi nyitvatartás szerint — valamennyi kiskereskedelmi üzemelnek, minden más üzlet, és vendéglátóipari egység szom- áruház Zárva tart. Ez idő alatt bati nyitvatartás szerint áll vá- a kijelölt vendéglátóegységeknél sárlói rendelkezésére. FOGADÖÖRA. Lakatos András, a megyei tanács elnökhelyettese november 10-én — hétfőn — dél­után 4 órától 6 óráig tart foga­dóórát hivatali helyiségében. Ugyanezen a napon Ferkó Jó- zsefné, a 62. számú választóke­rület tanácstagja délután 5 óra­kor a borbányai művelődési ház­ban tartja tanácstagi beszámoló­ját. Mátészalkán, ugyancsak hét­főn délelőtt 8 órától 10 óráig és délután 4 órától 5 óráig Kövendy Lajos tanácselnök fogadja ügyfe­leit hivatali helyiségében. No­vember 11-én — kedden — reg­gel 9—12 óra között a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok tart fogadóórát hiva­tali helyiségében. NOVEMBER 6-ÄN ŰJ ABC-ÄRUHÄZAT ADOTT ÄT Búj községben az Ibrány és Vidéke ÁFÉSZ. A szövetkezet há­zilagos kivitelezésben saját építőbrigádjával rekordidő alatt, mindössze 4 hónapi munka ráfordításával építette meg a mintegy 400 négyzetméter alapterületű áruházat. A nyolc­millió forint költséggel megépült új egység kétmillió forin­tos árukészlettel várja a község lakosságát. Az alapvető élelmiszereken kívül tőkehús, töltelékáru, vegyiáru, üveg­porcelán. műanyagán! és játékok is kaphatók. A feleség befolyásolása A férjnek, aki a nevére engedélyezett gépkocsit /■-f időnként átadja használatra feleségének, be­folyást kell gyakorolnia feleségére, hogy az tartsa tiszteletben a közlekedési szabályokat. Ez a lé­nyege egy ítéletnek, amellyel a koblenzi tartományi bíróság bizonyára felborítja majd nem egy házasság nyugalmát — írja a Süddeutsche Zeitung. A konkrét esetben a feleség ismételten „parkolási vétségeket” követett el. A koblenzi bíróság felfogása szerint a férjnek, mint a személygépkocsi tulajdonosá­nak, figyelmeztetnie kellett volna feleségét a közleke­dési rendet megbontó magatartásra, és „rá kellett vol­na őt bírnia a közlekedési előírások betartására”. Minthogy ezt nem tette meg, „szándékosan részt vett egy szándékosan elkövetett helytelen parkolásban”. Arra a fontos kérdésre azonban, hogy hogyan kell a férjnek befolyást gyakorolnia egy önfejű feleségre, a bíróság nem adott választ... LAPUNK LEGKÖZELEB­BI SZAMA november 10-én, hétfőn jelenik meg. Szer­kesztőségi ügyeletünk tele­fonjai vasárnap reggel nyolc órától működnek. BEFEJEZTE ez évi búza­exportjának szállítását a ga­bonaforgalmi és malomipari vállalat. A megyében talál­ható különböző telepeiről összesen 18 500 tonna ke- nyérnekvalót indított útjá­ra. November második felé­ben kezdik meg annak az ötezer tonna kukoricának a kiszállítását, amelyet szovjet piacokon értékesítenek. if Nyíregyházán a konzerv­gyár központjában október végén fejeződött be az új tá­roló- és töltőállomás építése. A közel 20 milliót érő beru­házás átadása után gyorsabb lehet a vásárlók kiszolgálása, s a különféle igényeket is jobban kielégítheti a gyár. A két 400 tonnás tartályból az USA-ba, Kanadába, Auszt­ráliába és az NSZK-ba kül­dik a közkedvelt almasűrít­ményt. if A háziipari szövetkezet nagymértékben támaszkodik a bedolgozói hálózatra. Több mint 700 asszony dolgozik rendszeresen a megye falvai­ban, s küldi a szebbnél szebb hímzett portékát a szövetke­zet központjába. Legtöbben a beregi keresztszemest ké­szítik. Futókat, alátéteket, hímzett párnákat és garnitú­rákat elsősorban belföldre szállít a szövetkezet, de rend­szeres megrendelői között az NSZK és az Interturist Is szerepel. * ÖTSZÁZEZER KILOMÉTER BALESET NÉLKÜL. Gombkötő András, a Szálloda és Vendég- látóipari Vállalat gépkocsivezető­je ötszázezer kilométert vezetett baleset nélkül. Ezért november 4-én a ,.Balesetmentes közlekedé­sért” kitüntető jelvényt vette át. NÉVADÓ. A Szabolcs me­gyei Gyógyszertári Központ történetében első alkalom­mal rendeztek névadót a kö­zelmúltban. Tíz gyermek ün­nepélyes névadását a Szent- györgyi Albert szocialista brigád szervezte. Az ünne­pelitek takarékkönyvet, szü­leik pedig virágot kaptak. A nyár közepén még nagy érdeklődéssel nézték a Tisza- csécsén járók, miként bont­ják szét a régi, műemlék templom falait. Az épület komoly restaurálásra szorult, megviselték az évszázadok. Csupán a vályogtéglákat tar­tó oszlopok maradtak, de ezeket is felújították az épí­tők. Most a végéhez közele­dik a nagy munka. A falak * a számítástechnika al­kalmazását tanulmányozta Nyíregyházán a Számítástechni­kai és Ügyvitelszervező Válla­latnál az a 3 tagú magdeburgi küldöttség, amely november 3- án érkezett és tegnap utazott el. A találkozóra az SZVT és a magdeburgi testvérszervezet, a KDT közelmúltban létrejött meg­állapodása alapján került sor. Mielőtt a küldöttség tegnap el­utazott, jegyzőkönyvet írtak alá, amely tartalmazza a további együttműködés lehetőségeit. En­nek értelmében hardware, szoft- ware, valamint szervezési szak­emberek témaorientált kölcsö­nös cseréjét tervezik. Egymás tudományos rendezvényein köl­csönösen előadásokat tartanak. Megvizsgálják annak lehetősé­gét, hogy 1987-től IBM kompati­bilis személyi számítógépek — beleértve a szoftwaret és a ki­képzést is —. az NDK-ban érté­kesítésre kerüljenek. újra állnak, csupán a bejá­rati ajtót kell még kialakí­tani és elhelyezni. A szépen helyrehozott épületen a va­kolatot az eredeti színnel festették be. E hónap végén már régi szépségében, újra fedve, újabb hosszú időket várva gyönyörködtet a csú­cséi templom. (Farkas Zoltán felv.) if Kísérleti jelleggel vetet­tek napraforgót a Balkányi Állami Gazdaságban 1986- toan. Az 53 hektáron vetett napraforgó a várakozásnál jóval nagyobb mennyiséget termett, hektáronként átlago­san 2,1 tonnát takarítottak be. A most először vetett nö­vény igazolta a szakemberek számítását, mert nyereséges­nek látják a napraforgó ter­mesztését. ÜJ GARÁZSOK a Kodály ut­cán. Október közepére elkészül­tek Nyíregyházán a Kodály Zol­tán utcában azok a garázsok, amelyeket a Lakszöv megrende­lésére épített a MEZÉP. Hétvégi orrosi ügyeleték BETEGELLÁTÁS: Nyíregy­házán munkanapokon 19 órá­tól másnap reggel 7 óráig a megyei rendelőintézetben — Bocskai utca 73., telefon: 11-000, és 12-222 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyír­egyházi, nyírszőlősi, orosi és nagycserkeszi betegeket fogad­ja, mert a városkörnyéki töb­bi községben a helyi körzeti orvosok tartanak készenléti Ugyeletet. November 7-e alkalmából hét végén az ügyelet a következő­képpen alakul: 7-én, 8-án, 9- én — péntek reggel 7 órától, hétfő reggel 7 óráig van állan­dó orvosi szolgálat a központi ügyeletén. Ott látják el ez idő alatt a Nagycserkeszről, Nyír­telekről, Kótajból, Sényőről, Nyítruráról, Kálmánházáról és Nyírpazonyból érkező gyer­mek- és felnőtt betegeket is. AZ INJEKCIÓKAT felnőttek­nek és gyermekeknek a Vay Adám körút 3. szám — közis­mert nevén piros ház —, a Jó- savárosban, a Korányi köz 2. sz. alatti orvosi rendelőben adják be november 7—8—9-én, pénteken, szombaton és vasár­nap — reggel 8 órától 12 óráig. FOGÁSZAT: Ezen a héten — november 7—8—9-én — pénte­ken, szombaton és vasárnap a Bocskai u. 73. sz. földszint 407- es rendelőjében van ügyelet, ahol csak sürgős esetekben fo­gadják a betegeket reggel 8 órától 14 óráig. GYÓGYSZERTÁRAK: Nyír­egyházán az állandó éjjel-nap­palos ügyeletes a Szabadság té­ri (Korona épületében lévő) gyógyszertár, mely november 7—8—9-én — pénteken, szom­baton és vasárnap — folyama­tosan nyitva tart. A nappali nyitvatartás rendje reggel 7 óra 30 perctől este 20 óra 30 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szomba­ton, így november 8-án is — nyitva tart a Bocskai u. 61. szám alatti gyógyszertár reggel 7 óra 30 perctől délután 4-ig. November 7-én és 9-én a gyógyszertár zárva tart. Állatorvosi ügyelet: November 7-i ünnepek alatt 7—8—9-én — pénteken, szom­baton és vasárnap — 7-én, pén­tek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig az I-es körzet­ben (Nyíregyháza-Nyírszőlős, Kálmánháza, Butyka, Vadas) dr. Ast János, Nyíregyháza, Sóstói u. 19, telefon: 17-705, no­vember 8—9-én, szombat reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. ifj. Gubicz Pál, Nyíregyháza, Ív u. 1., telefon: 19-538, a Il-es körzetben (Nyíregyháza-Oros, Nyírpazony, Napkor) novem­ber 7-én, péntek reggel 6 órá­tól szombat reggel 6 óráig dr. Hegedűs Béla. Nyíregyháza, Honvéd utca 15., november 8— 9-én, szombat reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Pon- csák Miklós. Oros, Magyar u. 1., telefon: 25 — tart ügy eletet. Mérgezés Rendőrkézen a benzinkút rablók A Miskolc melletti Kisgyőr község vadászházában szerdán este mérgezés történt. A vacso­rára készülő vadpörköltet bor helyett véletlenül etilénglikollal, vagyis fagyálló folyadékkal ön­tötték fel. Az ételtől nyolcán szenvedtek mérgezést, őket a miskolci kórház toxikológiai osz­tályán ápolják. Áramszünet: Értesítjük fo­gyasztóinkat, hogy az alábbi he­lyeken és időpontokban áram­szünetet tartunk: 1986. november 10-én reggel 7 órától du. 15 óráig: Szélsőbokor, Istvánbokor, Po- lyákbokor, Gerhát-, Róka-, Ben- kőbokor. 1986. november 11-én reggel 7 órától du. 15 óráig: Ka- balás, Család u. 1986. november 11, 12, 13, 14-én reggel 7 órától du. 15 óráig: Kálmánháza, Nagy­lapos területén. Kérjük a lakos­ság szíves megértését. TITASZ Nyíregyházi Kirendeltség. (2233) A Népstadion úti fegyveres rablótámadas ügyében folytatott kiterjedt nyomozás eredménye­ként rendőrkézre került a bűn- cselekmény két gyanúsítottja, Vass Gyula benzinkútkezelő és büntetett előéletű társa, Schmik Imre. A lakosság a korábbi híradá­sokból arról értesült, hogy októ­ber 27-én, hétfő hajnalban egy ismeretlen férfi fegyverrel fenye­getőzve a bevétel átadására kényszerítette Vass Gyulát, a Népstadion üti benzinkút kezelő­jét, majd csaknem egymillió fo­rint zsákmányával — tettestársá­val együtt — autóval elmenekült a színhelyről. A megtámadott benzinkutas bejelentése alapján a rendőrség országszerte nagy erőkkel kezdte meg a súlyos bűncselekmény felderítését. A több szálon megkezdődött, szerteágazó nyomozás során vé­gül az a feltételezés vezetett eredményre, amely megkérdője­lezte a benzinkútkezelő bejelen­tésének hitelességét. A vizsgálat során ugyanis fény derült arra, hogy Vass Gyula — bár ezt a nyomozók elől elhallgatta — kap­csolatot tart fenn Schmik Imre 34 éves büntetett előéletű szécsé- nyi lakossal, gyermekkori barát­jával, akiről később az is kide­rült, hogy egy veszélyes bűnö­zőkből álló kör tagja. A koráb­ban csalás miatt felelősségre vont férfinek nem volt alibije a bűn- cselekmény időpontjára, s beteg­ápolói fizetéséhez mérten, nagy lábon élt. A rendőrség ezután Schmikre összpontosította figyel­mét, s az aprólékos nyomozó­munka eredményeként egyik ro­konának padlásán megtalálták a benzinkút bevételét tartalmazó fekete diplomatatáskát. Schmik Imrét és Vass Gyulát a rendőrség letartóztatta. A két gyanúsított az eléjük tárt bizo­nyítékok alapján beismerő val­lomást tett. Tisztázódott, hogy Schmik ötlete alapján már hosz- szabb ideje készültek a bűncse­lekményre. Megvárták, amíg Vass szolgálatban lévő társa — a szabályokat megszegve — le­fekszik aludni. Schmik ekkor ké­nyelmesen átvette Vasstól az előre elkészített pénzt és távo­zott. A benzinkutas ezután érte­sítette a rendőrséget az állítóla­gos rablásról. 7., péntek KRÓNIKA OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM A Nap kél 6 óra 36 perc­kor — nyugszik 16 óra 20 perckor. A Hold -kél 12 óra 47 perc­kor — nyűgözik 20 óra 54 perekor. Harmincöt éve iTudult meg a termelés a Dunai Vasmű első három — féimiforgácso- ló, vasszerkezeti szerelő éls ömtödiei — üzemében; ezen a napom csapoltak először nyersvasat a vasműben. 1986. november 8., szombat ZSOMBOR NAPJA A Nap kél 6 óra 38 perc­kor — nyugszik 16 óra 19 perckor. A Hoüid kél 18 óra 21 perc­kor — nyugszik 22 óra 17 perckor. Kilencven éve született; Bereczky Endre (1896—1973) vegyészmérnök, egyetemi tanár, a kémiai tudomá­nyok kandidátusa, Kossuth- diíjias tudós. 1986. november 9., vasárnap TIVADAR NAPJA A Nap kél 6 óra 39 perc­kor — nyugiszik 16 óra 17 perckor. A Hold kél 13 óra 46 perc­kor — nyugszik 23 óra 37 perckor. Nyolcvan éve halt meg Fayer László (1842—1906) jogász, egyetemi profesz- szor, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tagja. Előrejelzés az ország te­rületére ma estig: legfel­jebb átfutó záporra lehet számítani. Az északnyuga­tira forduló szél többfelé megerősödik, átmenetileg viharos széllökések is lesz­nek. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok, a legma­gasabb nappali hőmérsék­let pénteken 6 és 10 fok között várható. Olvasószolgálat Hírek, információk kö­zölhetők délelőtt a bel­politikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: KOVÁCS ÉVA Esti ügyelet: 15-124 II (Kelet­Magyarországj képek]

Next

/
Thumbnails
Contents