Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
Diplomamunkák helytörténetből Az íróasztal mögött a bogdányi tanácson Tallózás nyíregyházi főiskolások szakdolgozataiból Minden bizonnyal a legkisebb példányszámú kiadvány a főiskolások szakdolgozata. A leendő tanárok tesznek tanúbizonyságot arról, hogy az önálló kutatási munka módszereit is elsajátították. Néhány példányban készül ez az írógéppel Irt és fekete köntösbe öltöztetett munka. Talán ezért Is őrzik ezeket az írásokat oly gondosan a tanszékeken, vagy a könyvtárakban. így van ez a nyíregyházi tanár képző főiskolán is, ahol az érvek során ikönyvitáirinyi anyag gyűlt össze belőlük. Érit ékes, hasznosítható munkáik ezek. Gyakran bővítik az ismereteiket a hallgatók elődeik dolgozatából, és az sem ritka, hogy egy-egy helytörténeti kutató, üzem vagy tanács használja azokat forrásul. Sőt az ás ímegtörté- nik, hogy némelyikbe kibővítve 'később önálló kiadvány lesz. (így jelent meg például a Nyíregyháza utcanevei című kötet Is.) A történelem tanszéken évente 50—60 hallgató készít tudást próbáló szakdolgozatot. Az itt készült munkák segítik múltunk, szűkebb hazánk történetének pontosabb megismer éisét. Mondok szláv telepesei A bőséges választékból három, helytörténettel foglalkozó szakdolgozatot választottunk ki, annak okán, hogy ezek a dolgozatok közérdeklődésre tarthatnak számot A mándoki cerkó (templom) történetével és a helyi kárpátukrán betelepítéssel foglalkozik Tóth Irén munkája. Gyűjtésűből kiderül: a Mándok lakóit nyilvántartó névsorban több szláv eredetű név is található (P. Jaxyt Benedek, Kolchy András.) Ezek a nevek szláv őslakosságra is utalhatnak. Néhány kutató a XIV. századi Ukrán betelepítést feltételez, hiszen a tatárpusztítás a Nyírségben is nagy veszteségeket okozott és az elpusztított lakosságot pótolni kellett. Az 1618-as és 1688-as összeírásban már jelentősen megnövekedett a feltehetően idegen eredetű nevek száma. A mándoki kárpátukrán betelepítést Erdész Sándor is a XVII. századra teszi; II. Rákóczi Ferenc korában ás azután (is kerülhettek kárpátukránok a faluba. Az 1704. az 1720 és az 1772-es összeírásokban egyre több, az ukrán eredetű név (mint például Hókuta, Csongor. Kepiss). A szinte páratlan mándoki cerkó, a volt görög katolikus templom most a szentendrei skanzenben található. A templom fából épült,több kis toronnyal és alacsony falakkal, a korabeli ukrán templomokra emlékeztet. Valószínűnek látszik, hogy 1640—46 között épült. Tény, hogy a XVII. században betelepülő kárpátuknánok már a vallásuknak megfelelő templomot találhattak Mándokon, ami a betelepülést elősegítő tényezők között szerepet játszott. Kisvárda specifikuma Kisvárda két világháború közötti társadalmát mutatja be Krusinszki Angéla. írásából megtudjuk, hogy Kisvárda hazánk egyik erős vonzásterülete volt az I. világháború után. A mezővárosi szabadalmat kapott város a kapitalizmus időszakában is megtartotta városi szerepkörét, vásártartó jogát. Kitűnő földrajzi fekvése is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sokan telepedtek 'le itt. Jelentős szerepe volt a kereskedelemnek és a kereskedőknek. A lakosság száma 1920—1930 között mintegy 3 ezerrel nőtt Kereskedelemmel elsősorban a betelepült zsidók foglal koz tak, akik az itteni népesség negyedét alkották. Ök voltak az elfekvő, egyébként értékesíthetetlen, piacot nem találó termékek begyűjtői. A nemzetközi kereskedelembe is bekapcsolódtak. Kisvárda szép kisvárossá alakult át. Különösen a város főtere és főutcája lett városias, itt alig maradt földszintes ház. A sűrűn egymás mellett sorakozó épületek utcára néző földszinti része összefüggő üzletsort képezett. Az emeleten legtöbbször az üzletember családja lakott. Az udvari lakások többnyire sötétek, levegőtlenek voltak. Egészen más volt a városias főutca másik fele, a mai Somogyi utcától délre eső rész. Itt laktak a leggazdagabbak. A komfortos Tiszavosvári Tiszavusvári gazdasági eleiének fejlődését dolgozta fel a felszabadulástól napjainkig Rádulyné Kórik Marianna. A sok mindenre kiterjedő tanulmány a község történetét, iparát, mezőgazdaságát. kereskedelmét is bemutatja. Mi most csak A lakáshelyzet című fejezetből sorolunk fel néhány adatot. Megtudjuk, hogy a felszabadulás idején a lakásállomány többsége elavult volt. 1949- ben például 2637 lakóház volt a községben, ezek döntő része vályogból épült, s közel harmadát náddal, zsúpszai- mával fedték. 1970—-79 (között épült a lalkások negyede, és nőtt a korszerű épületek aránya. 1984-iben már 4450 lakás volt a községben. Az összkomfortos lakások aránya már meghaladta az összes egyharmadát, sokáig a megyeszékhelyein kívül csak itt az Alkaloida Vegyészeti Gyár telepén volt távfűtés és meüegvízszol'gáltatás. Az újonnan épült 'házak jelentős része telepszerű, többszintes formában készült, ami hozzájárult a Városias kép kialakításához. A lakások felszereltségének javítását a közműhálózat kiépítése tette lehetővé. 1984-ben az épített lakások mindegyike villannyal, 98 százaléka vízvezetékkel is el volt látva, egyötödüket pedig a közcsatorna-hálózatba is bekapcsolták. A háztartások számára a múlt évben vált először lehetővé a vezetékes gáz 1 elhasználása. ★ A helytörténetben még bizonyára akadnak feltáratlan területek, amelyeknek megismeréséért a főiskolások is sokat tehetnek. Miközben összegyűjtik ezeket az értékes adatokat. (Szülőhelyükhöz vagy lakóhelyükhöz is köze- lebö kerülnek. Bodnár István „Mondhattam volna nemet? ” Adalékok egy nyugdíjas portréjához A diófán már csak néhány levél billeg, pucérra vetkőztek a kert bokrai. S a portat mintha csak felmosták volna: sehol egy száraz gally, egy árva levél. Pedáns tisztaság mindenütt. De hát mást nem várhat az ember egy vasutastól. Rend a lelke mindennek. — Nem engem dicsér — így a porta gazdája, Sándor András — a feleségem műve ott minden. A kertre nekem csak ritkán jut időm, Sándor András magas, derűs ember, közelebb a hetvenhez, mint a hatvanhoz. Rég túl a nyugdíjkorhatáron, de a halálos ítélete lenne, ha a szőlőtőkék babusgatására kárhoztatná valaki. Ma is minden áldott nap behajtja a kisajtót, s elindul a városba. Túl a síneken, Mátészalka nyugati felében áll a háza, a repülőhídon kell átkelnie útban a központ felé. Néha meg-megáll ott a hídon, a sínek fölött, s elnézi a vasútállomás lüktető életét. Hogy megváltozott, mégis mily állandó itt minden! Tolató szerelvények, egymásból s egymásba szakadó sínpárok, nyüzsgő emberek ... Több mint negyven évet szolgált itt, Szatmár kapujában. — A közelből indult, s nagy kitérők után tért vissza ismét a szülőföldre. Az Erdőhát egyik legkisebb falujában, Császlón élt a Sándor család, apjuk tipikus szatmári törpebirtokos volt. Három holdon gazdálkodott, s hogy falat jusson mind az öt gyermekének, a báró Vécsey- féle uradalomban is napszá- moskodott. S mivel jó hanggal áldotta meg a teremtő, ö volt a helybéli római katolikusok kántora is. Így figyelt fel a szomszéd falu lelkésze jó eszű András nevű fiára. akit gyermeki éjjel Vácra küldtek tanulni. S bizony lelkész lett volna, ha nem bolondul bele a futballba. De hát a labda . . . ! — Székesfehérvárra kerültem át aztán, ahol autó- és kocsifényező i/iarlevelet szereztem. Ám 11136-01 írtunk, sehol sem találtam akkor munkát, így aztán hazajöttem apámékhoz. Ott dolgoztam a földünkön, mikor Szálkáról egyszer felkeresett néhány ember. Hallottak, hogy jó kapus hírében állok, s az ottani csapatnak pont rám van szüksége. Mennék, de miből fogok megélni? — kérdeztem. No, így kerültem én a szálkái vasútállomásra, a fű- tőhazban lettem kocsitisztitó, szénszerelő és szertári munkás. Nem sokáig vitézkedhetett a szálkái színekben. Negyvenegyben áthelyezték az egész csapatot — hja, a vasút nagy úr volt! — Szatmárnémetibe. De egy évig se gyönyörködhetett a Szamos •vizében, kitört a világháború, jött a katonáskodás, a hadifogság, s végre a szabadulás. a család, ismét Mátészalka. — Negyvenöt szeptemberében keveredtem haza, akkorra már itt is nagyot változott a világ. Csak hallgattam, hányféle párt alakult meg, politizáltak persze a vasutasok is. Ami igen nagy szó volt egyébként, mert addig tiltottak bennünket attól. Még szavazni se mehettünk. No, a háború után az én kollégáim szinte kivétel nélkül szoc- dem-ek lettek, úgy gondoltam, ahol Reményi Rezső, Sikli László, Kovács József tag, nekem is ott a helyem. De negyvenhat, negyvenhét derekán gondolkozni kezdtem: hogyan lehet az, hogy minden, az országot megmozgató kezdeményezés szinte kivétel nélkül a kommunistáktól származik? Vajon nem köztük kellene lennem .. . ? Egy fel esztendő múltán köztük volt. Igaz, sok idő nem jutott a politizálásra: újra kellett szervezni a vasutat. be kellett inditani az ország vérkeringését. És közben tanulni, tanulni. Polgári iskola, gimnázium, tiszti tanfolyam, s az a rengeteg továbbképzés. És persze a futballt se lehetett abbahagyni, hiszen a negyvenes-ötvenes évek hires, NB Il-es mátészalkai csapat összeállítása csak így kezdődhetett: Sándor —... — ötvenhatban volt életünk talán legnagyobb megrázkódtatása. Nem, nem történt itt a városban semmi különös, de elgondolkodott az ember. Hogyan juthattunk idáig? Hogy fegyvert emel-- jünk saját magunkra? A legnagyobb tanulság: a pokolba vivő út is jó szándékkal van kikövezve. Természetesnek tartottam tehát, hogy az első hívó szóra igent mond jak, mikor megszervezték a munkásőrséget. A vasút mellett ma is ezt tartja az igazi jellemformáló iskolájának. Harminc éve tagja a testületnek, s kezdettől fogva az előképzős állomány helyi parancsnoka. Megszámlálhatatlanul sok fiatalt nevelt a munkásőrségnek ... sok mindenre büszke, de erre talán leginkább. — Látják, most is itt a városi parancsnokságon lótok- futok, ahelyett hogy a rózsalugasomat ápolnám. De megkértek segítsek már be az utánpótlás nevelésébe. Mondhattam volna erre nemet...? Balogh Géza Az ügyfél kopogtat — az ajtó nyitva áll Főúttal a vérkeringésben Letelepedtem a két öreg fotel egyikébe a Nyírbogdá- nyi Községi Tanács folyosóján. A tanácselnököt vártam, mondták: azonnal jön. Velem szemközt nyitott ajtó, rajta a felirat: Adóügy. A bent dolgozó asszony ki-kinézett, majd egy idő után kiszólt: jöjjön be aláírni! Szerényen tiltakoztam, mondván: nem én várok ilyesmire, bizonyára arra a fiatalemberre gondol, aki most ment odébb a folyosón, ö volt az egyetlen ügyfél e kora délutáni órában a tanácson. Segíthetek valamiben ? Két szobával odébb nyílik az ajtó, alacsony asszony lép ki, s a már említett fiatalembert hívja: „Gyere be, Kálmánkám, ezt a telket nekünk minősíteni kell, ez az előírás adásvételnél ...” Koncsol Lajosnétól távozik az ügyfél, s ő hozzám fordul (előzőleg tőle kérdeztem a tanácselnök felől) „Segíthetek valamiben’ Én vagyok a vb- titkár." Amikor mondom, honnan jöttem, egy kicsit megriad. „Csak nincs valami baj?!” Meunyuatatum: nincs, pusztán mert riportot szeretnék Írni a tanácsról — ezúttal lehetőleg „belülről”, tehát az íróasztal innenső oldaláról szemlélve a dolgokat ... S már itt is van a tanácselnök: Mátyás Sándor. Fiatal, energikus férfiú, szinte le se ül, sorolja a község dolgait: a vízmüvet, az iskolát emlegeti — egykettőre benne vagyunk a'dolgok sűrűjében. — Nyolc tantermes iskolát építünk, nagyon kell már — mondja — körülbelül 38 millióba kerül, ebből 18 millió a megyei támogatás, a többit nekünk kell előteremteni. Lényegében ezzel nincs is gondunk, mert a településfejlesztési hozzájárulást erre a célra kel tük a lakosságtól — családonként hatszáz forintot. Ezt öt esztendeig fizetik. Nem kis segítség a községünkben lévő kőolajfeldolgozó gyár hozzájárulása se: egymilliót tettek az iskola- építéshez. Nyolcán az elnökkel Nyirbogdány háromezer lelkes község a megye közepén, közelebb esik Nyíregyházához, mint Kisváráéhoz — a falu peremén fut át a négyes számú főút. Nem mondhatják hát, hogy „kiesnek a forgalomból”. A lakossági ellátás szempontjából se számít isten háta mögötti helynek, hiszen mint a tanácselnök mondja: bölcsőde, óvoda, bolthálózat és hasonlók számbavétele alapján nem panaszkodhatnak az itt élők. Annál inkább gond a vezetékes víz dolga. Amikor erre fordul a szó, az elnök egy kicsit visszahúzódik — aztán kiböki: nem nagyon kéne még erről írni. Mert igaz: nagyon kellene a víz — csakhogy nerp olcsó mulatság ám! — Harminckétmillióba kerülne és ehhez csak hétmilliót kapunk a megyétől. Ehhez hozzá kell tennünk s kétévi „fejkvótát”, tehát amit központilag kap a község a lakosságszám alapján Ezenkívül az itt gazdálkodó üzemek is hozzájárulnak töbt millióval — és 14 millió kellene a lakosságtól . . . Húszezer forint családonként — tízéves részletfizetéssel. Nos a lakosság tájékoztatása most indul — szeretnénk meggyőzni mindenkit, hogy fizessék majd meg a hozzájárulást. S tudjuk, hogy ez most nem könnyű döntés, hiszen már a tehó-t is fizetik . .. Hosszan beszélgetünk még a község fejlődéséről, de aztán egyre beljebb fordulunk a tanács felé. Nem nagy a falu sem — a tanácson sem dolgoznak sokan: mindössze nyolcán, az elnöktől a takarítónőig. Egységes szakigazgatási szerv van — évente körülbelül kétezer ügyirat fordul meg az iktató kezében. Hétfőn a legtöbbenr de szerdán is A Gazdálkodás feliratú szobában középkorú asszony ül az Íróasztal mögött: Sin- ka Mihályné, aki a tanács pénzügyeinek a gazdája — immár negyedszázada. ■ — Számok, számok — 25 éven át. .. nem unalmas foglalatosság? — kérdem egy kicsit csipkelődve, ám ő komolyan válaszol. — Nem bizony. A számok mögött nagyon sok minden van ám. s én szeretek ezzel foglalkozni. Nem olyan rutinmunka ez. mint a kívül álló véli. Különösen nem mostanában, amikor olyan gyakran változnak a rendelkezések, szabályok. Napról napra nyomon kell ezt követni. nehogy hibázzak ... — Mikor jönnek a legtöbben? — kérdem a vb-titkár- tól. — Hétfőn. De ma, szerdán is jártak nálam vagy tizenöten. — Önök hogyan állnak a „nyújtott” ügyfélfogadással? — Nem jól — legyint. — Pénteken reggel fél nyolctól délután fél hatig van ügyfél- fogadás, ilyenkor a teljes apparátus bent van. De bizony inkább a délelőtti órák a forgalmasak. Pedig összehangoltuk a községben: ilyenkor a posta, patika is nyitva van. rendel az orvos is. Hiába: a szokásokon nehéz változtatni. Az is igaz persze: sokan dolgoznak műszakban, tehát nem feltétlenül kell munkából eljönniük napközben. Az „utca embere" Lassan alkonyodik. A tanácselnök a kapuig kísér, s nem fogy a beszéde. Érezni: szeretne még többet elmondani községéről. Amikor az autóba ülök, még ott áll a bejáratnál, és sűrűn köszön- get a benépesülő utcán jövőmenő embereknek. Tarnavölgyi György KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1986 november 7 0 Tiszavasvári — ma .........& felszabadulás idején a lakásállomány többsége elavult volt.”
