Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-29 / 281. szám

MM HÉTVÉGI MELLÉKLET DIPLOMATA ES MŰFORDÍTÓ LÁTOGATÓBAN A svéd kapcsolat A kirakatrendezőknél 50 éve halt meg Leftler Béla nyíregyházi tanár-irodalmár. Egy Svédországban meg­jelent irodalmi bibliográfiá­ról tudunk, címe: Ungersk skönliíteratur i oversattning 1845—1978. (Magyar szépiro­dalom svéd fordításban.) Szerzők; Maria Müller és Thomas Kertész. A munka még 1980-ban jelent meg Göteborgban, (Acta Biblio­thecae Universitatis Gotho- burgeusis. Vol. XX.), hálunk meglehetősen ritka kiad­vány. A szerzők néhány magyar származású műfordító nevét is említik, többek között az egykori nyíregyházi tanár, Leffler Béláról és feleségé­ről, Signe Liljenkrantról is szólnak. Leffler Béla (Nyír­egyháza, 1887. X. 28. — Stockholm, 1936. XI. 8.) 1919- ben került Svédországba, a magyar követségen kultúr- attasé volt, a stockholmi Magyar Társaság főtitkára. Nagy érdemei voltak a ma­gyar irodalom népszerűsíté­sében a húszas és harmincas években. (Most nem szólunk magyarországi tevékenysé­géről, itt megjelent munkái­ról.) Kiadta a következő műve­ket: Ungersk lyrik i svensk oversattning. (1922. Magyar líra svéd fordításban. Cso­konai, Kisfaludy Sándor, Vörösmarty, Petőfi, Vajda János, Tompa, Arany, Kiss József,'Ady, Gyóni Géza és néhány népdal.) Kiadásában jelent meg: Ungerska noveller, Signe och Béla Leffler med förord av Fredrik Böök. Stockholm, Norstedt, 1932. (Magyar-- no­vellák, Leffler Béla és Signe fordításában, Böök Frederik előszavával.) Ebben P. Áb­rahám Ernő, Ambrus Zoltán, Babits, Bethlen Margit, Biró Lajos, Csathó Kálmán, Gár­donyi, Heltai, Krúdy, Mik­száth, Molnár Ferenc, Mó­ricz, Surányi Miklós, Színi Gyula, Tormay Cecil, Vajda Ernő, Zilahy Lajos írásait közli. Fordította — a kor divatja szerinti szerzőket — többek között Herczeg Ferenc két könyvét, de közreműködött egy sor könyvfordításban és folyóiratokban közölt novel- lafardításokban, melyek fe­lesége Leffler—Liljenkrantz Signe fordító nevén jelentek meg. Saját művei: Ungern i kul- tur och história (med Ch. Pierre Backman) Stockholm, Horstedt, 1924. (Magyaror­szág a kultúrában és törté­nelemben.) Backman Ch. Pi­erre társszerzőségével. (Eb­ben a magyar irodalom és kultúráról), valamint svédre fordított magyar szépiroda­lom és Svédországban adott magyar színdarabokról ír. Nálunk is emlegetett könyv: Imre Madách: Man- niskans tragedi. Oversattning av Olof Lund gyen med in- ledning av Béla Leffler 25 tnasnitt av Georg Buday. Stockholm, 1936. (Az ember tragédiája. Fordította Lund- gren Olof. Leffler Béla be­vezetésével. Buday György 25 fametszetével.) Leffler Béla fordításában ismeretesek Uagerlöf Selma és Strindberg főbb munkái. Ezeket a műveket kézben forgatjuk, de kevesen tudják, hogy magyarra történő for­dításukban elévülhetetlen érdemei voltak egy szabolcsi tanárnak. Nyéki Károly ÁLMUKBAN SZOLGÁLATBA MENNEK Vasutasok — nyugdíjban — Itt nincs főfelügyelő és pályamunkás, csak nyugdí­jas. Eltűnnek az évitizedeiken át megszokott különbségek és életünk alkonyán valódi egyenlőséget élvezünk. Higy- gye meg, van aki éppen ezért a most elnyert társa­dalmi igazságosságért szeret köztünk lenni. Persze, akad olyan „ifjú” nyugdíjas, aki a munkájában megszerzett pozíciójából fakadó előnyt szeretné kikövetelni magáinak a nyugdíjasklubban is. Mon­danom sem kell, hogy ku­darcra ítélt vállalkozás. így aztán előbb-utóbb búcsút mond a közösségnek az il­lető ... Kádár Emil egykori vo­natvezető szavaira csendben bólogatnak a többiek. Kinek- kinek végig kellett járnia a maga útját, míg eljutott kö­zéjük. Nyíregyházán a MÁV kultúrotthonban éppen 13 esztendeje találkoznak a vasút nyugdíjasai és férjük után a vasutasfeleségek. Ki hitte volna, hogy Sipos Ban­di bácsi ötlete ekkora sikert arat? A már akkor is idős ember a feleségével és só­gornőjével elhatározta, hogy a semmiből teremt egy klubot a nyugdíjasoknak. Ne legyenek egyedül, ha végleg leszámoltak a vasúttól — ezt a célt tűzték maguk elé. Hogy mennyire valós igényt fogalmazott meg a klubalapító, bizonyíték rá, hogy a későbbi években szinte tömegesen jelentkez­tek a klubba. Most 110 ta­got számlálnak, a hétfő esti foglalkozásra több mint 80- an jöttek el. Pedig nem a szomszédból lép át minden­ki, hanem Balkányból, Ra- kamazról, Tokajból, Újfe- hértóról, Görög szállásról — stílszerűen vonattal — jön­nek azért a két-három órás együttlétért. A közösségi élet egyik kovácsa Mándi János- né. A nyíregyházi vasútállo­más volt személypénztárosa millió, vagy tán annál is több jegyet adott ki az uta­zóknak. ö, aki világéletében egy alig két négyzetméternyi kalickában szolgálta a vas­utat, most kitárult előtte a nagyvilág. Rendületlenül szervezi a hosszabb-rövidebb utakat a klubtársaknak. Va­jon miért annyira népszerű­ek a közös kirándulások? Szabó Ignácné, aki a férje után lehet tagja a nyugdí­jasklubnak, keresi a kérdés­re a választ. — Csak saját példámból ítélhetek. Női szabó voltam évtizedeken át és a varró­gépet hajtottam az üzemben. Este holtfáradtan hazakerül­tem, hétvégén behoztam a háztartási munkákban a le­maradást. Mondja meg, mi­kor kirándulhattam volna? Ez persze, nem azt jelenti, hogy engem nem érdekelt az ország, a világ, csak egysze­rűen nem volt módom eljut­ni sehova. Emlékszem, az első utunk Zebegénybe ve­zetett, és azóta semmi pén­zért nem maradnék le egyet­len útról sem. Most tárul ki előttem a világ ... A klub titkára, Beszterczi Mihály csak néhány percre jut szóhoz, ő a rengeteg, változatos programot sorol­ja, a többiek azt, hogy mi­lyen üres lenne az életük e közösség nélkül. Tavaly szín­darabot adtak elő a nyugdí­jasok, volt, aki életében elő­ször lépett színpadra. Isme­retterjesztő előadásokat szer­veznek, üzemlátogatásra mennek, általános műveltsé­gi vetélkedőt tartanak. — Érdekes ez a klubélet — elmélkedik Réti Béla, a balkányi vasútállomás egy­kori főnöke. — Persze, hogy felidézzük a múltat, de köz­tünk mindenki végigcsinálta a nehéz esztendőket. — Van egy visszatérő ál­mom. Forgalmista vagyak, menesztem a vonatot, de nem tudom, hová. Alig tu­dok felébredni — mondja Erdélyi Elek. A személy­pénztáros nem tudja a jegy árát, a vonatvezető — bár 17 éve nyugdíjas — szintén a vasúttal álmodik. A vasút, ez a hatalmas család nem csak életüket, hanem álmai­kat is szolgálatába állí­totta ... T. K. A kirakati baba szőke volt, és feltehetően hasonlított egy kedves személyhez. A fiatal­ember elbűvölten bámulta, és nem tudta le­venni róla a szemét. Gondolatban a helyébe képzelte a menyasszonyát, amint ezekben a ruhákban sétál az oldalán. Gyors elhatáro­zás: bement az üzletbe és megrendelte a baba teljes kollekcióját. „Ezt kérem mind, ami ezen a szőke babán van, tetőtől-talpig.” Ilyen, és hasonló sztorikkal bármelyik nagyáruházunk szolgálhat, hiszen a kirakat erősen hat vásárlási szokásainkra, befolyá­solhatja értékítéletünket egy óhajtott tárgy­ról, eszközről, esetleg eltántoríthat eredeti elképzeléseinktől. Egyszóval: hat. Akár po­zitív, akár negatív értelemben. Óhatatlanul állást foglalunk a kirakatba tett tárgyak láttán, azonosítjuk a magunk ízlésével. Kirakatrendezőknél járunk most látoga­tóban, akik ennek a rendkívül összetett ha­tásnak a „karmesterei”. A Centrum Áruház udvarának labirintusában van egy „sziget”, ahol kellemes, családias légkörben dolgoz­nak a dekoratőrök, grafikusok. Talán nem is véletlen, hogy ennek a munkahelynek a levegőjére a jókedv és a harmónia jellem­ző. Egymás keze alá dolgoznak, és itt az a legtermészetesebb, hogy ha már egy mun­kahelyre kerültek össze, akkor kölcsönösen segítik egymást — így a gondokat is köny- nyebb elviselni, megoldani. De hogyan is sodor valakit a szél erre az érdekes, ritka pályára? A „főnök” Erdei Gyula közel negyven esztendeje a textil­kereskedői állásból szegődött át erre a mun­kára. „Valamikor nagyon szép szakma volt — mondja — amikor még csak azt kellett csinálni, ami a kirakatrendezés eredeti te­rülete volt.” Manapság sok minden más is a feladataik közé tartozik, legutóbb például az áruház teljes kitapétázása. Igaz, így meg­takarítottak, azaz „kerestek” a cégnek száz­ezer forintot, viszont ehhez a szobafestő és mázolói teendőhöz nem szükséges a kira­katrendezők kvalifikáltabb tudása, felké­szültsége. Tömörebben: luxus. Zohorálnak egy kissé emiatt, aztán gyorsan elfelejtik, hiszen annyi szép, örömteli pillanatot tar­togat számukra a kirakatok megtervezése, berendezése. , Ennek ígérete hozta a pályára az egy idő­ben ideérkezett Sallai Tamásnét és Nizsa- lóczki Istvánt is. Marcsi óvónői diplomával lett dekoratőr, s aki csak egyszer is hallja beszélni munkájáról, igazolhatja: erre a pá­lyára született. István eredeti szakmája sze­rint esztergályos, majd az MHSZ-nél volt főállású modellező. Családi okok játszottak szerepet, amikor ide átpályázott, és azt mondják róla, ő az, aki fából vaskarikát tud csinálni. Sokan emlékszünk még a mozgó Télapóval, játékokkal, forgó babákkal be­rendezett kirakatra pár évvel ezelőttről: — ő készítette. Sajnos, újabban nincs annyi idő ilyen szerkezetek barkácsolására. Az „utánpótlás”, azaz Tar Tünde még alig melegedett meg itt. Egy sikertelen főiskolai vizsga után pártolt át képesítés nélküli gra­fikusnak, és tervezi a továbbtanulást. A ki­rakatrendezők képzése egyébként egy 2 éves iskola keretében történik érettségi után, de Pestről ide nem nagyon jönnek vissza, vagy „ugródeszkának” használják az iskolát a képzőművészeti főiskola felvételijére. Különös hangulata van egy ilyen dekorá­ciós műhelynek. Óriási rendetlenségben le­het itt igazán gyorsan megtalálni az éppen szükséges tárgyakat. Egy hatalmas asztalon éppen tapétáztak, egy nagy vödörben ra­gasztót kavarnak. Félreállítva egy csomó hatalmas papírlegyező, — a nyári kirakatok díszletei voltak — jólesik a meleg színekre ránézni — és közben készülnek az elegáns karácsonyi kirakatok kellékei. Közben je­leket, betűket, piktogramokat készítenek, ezekről tájékozódnak a vevők, a nagykö­zönség a várható árleszállításokról, akciók­ról, ezek igazítanak útba az osztályokon. Igyekszünk közösen megfogalmazni, mi az ami a legfontosabb a kirakatrendező munkájában. Több tényezőből tevődik ösz- sze, de a lényeg talán az: érvényesüljön az esztétikum és a praktikum találkozása. Mert nem lehet egy kirakatba mindent „össze- hányni”, szőrcsizmától kristályig, bármeny­nyire is az lenne a cég érdeke, hogy min­den olyan áru megjelenjen a kirakatban, aminek eladása a legfontosabb cél. Így elő­fordul, hogy az üzleti szempont fontosabba válik, mint az esztétikai, vagy ízlésnevelő cél, és a „tálalásnál” az kerül előtérbe; m:t akar egy-egy osztály eladni. Ilyen esetben az eredmény olyan lesz, mint az egyik mos­tani kirakatuk, amit ők sem szeretnek, nem is szép, de egy kiárusítási akció most így kívánta: minden van benne, melltartótól fa­zékig. Van aztán még egy kirakati forrna, amit a dekoratőrök általában nem kedvel­nek: a szezon végi leértékelési, árleszállítási kirakatok. Bár, az a tapasztalat, hogy nem csak a forma, a minőség, hanem a „tömeg” is vonzza a tekintetet, ezért apellálnak erre a vásárlót pszichológiára. Ez az érdekes és látványos eredmények­kel járó szakma egyébként nem is olyan könnyű, sőt, a nehéz fizikai munka kategó­riájába tartozik. A kívülről nyitható abla­kok előtt az utcán dolgozni mínusz húsz fokban — nem leányálom. Kesztyűben nem célszerű rakosgatni a tárgyakat, anélkül megdermed a kezük. Nyáron a belülről nyitható kirakatban 70 fok van — képzel­hető, milyen klíma van odabent. A babák se bírják sokáig. Ebből adódnak is anyagi gondok — egy 20—30 ezer forintos babáról egy év után hullik a vakolat, tatarozni kell. Vajon megfordul-e a fejünkben, ha egy- egy kirakat előtt megállunk, hogy a kira­katoknak is megvan a maguk története, és hogy a politika és a kirakat milyen szoros kapcsolatban vannak egymással? Erről Er­dei Gyula tudna sokat mesélni, hiszen több évtizedes munkája során a kirakatok elég nagy változásokon mentek keresztül. Nem csak kereskedelmi, hanem politikai nevelési szerepet is betölt a kirakat, attól függően, hogy a nagyobb nemzeti, közösségi ünne­pekre milyen külsőt öltenek. Volt például egy korszak, az ötvenes évek elején, amikor minden kirakatban lenni kellett egy „vörös saroknak”, és minél vörösebb volt a sarok, annál nagyobb megbecsülést kapott a terve­zője. Manapság a szakmai megmérettetésekre a különféle versenyek adnak alkalmat. A jelenleg is érvényes kirakati elv: legyen komplett és esztétikus, azaz tartalmazzon például a ruha mellett hozzáillő, színben és formában harmonizáló kiegészítő kellékeket, sapkától cipőig. Erdei Gyula és kis csapata számos országos versenyben végzett dobo­gós vagy első helyen. Komoly dicséretnek tartják vezérigazgatójuk legutóbbi minősí­tését: „Pest bármely sarkára le lehetne ten­ni ezt az áruházát", olyanok a kirakatai. Jelenleg „vaksi” néhány kirakat: leplek takarják, most éppen rendezés alatt állnak. Megpróbálunk befurakodni az egyikbe. Olyan hely ez, ahová kívülálló nemigen jut be. Itt éppen Sallai Tamásné rendezgeti az alkalmi kirakatot. Ízlés és elegancia jelenik meg a sötét és fehér tónusok kontrasztjá­val: előkelő és egyszerű alkot egységet. Di­dergőnk a vacogó hidegben — így készül­nek a kirakatok. Eközben a hátországban, a műhelyben a díszkivilágítás ezüstlámpácskáit faragják fó­liából. A homlokzatra 39-szer 36 darab, ösz- szesen 1404 darab kell, plusz még vagy hat­száz a tetőre. Mesébe illő türelemjátékot játszik négy kirakatrendező, hogy mindany- nyiunknak, akik rápillantunk, ettől a lát­ványtól, ha lehet, még szebb, harmoniku­sabb legyen a karácsony. Képünkön: kira­katrendezők a „műhelyben”. Baraksó Erzsébet 1986. november 29.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents