Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-03 / 259. szám

1986. november 3. Kelet-Magyarország 3 Az olyasó kérdésére Bőven érkeztek kérdések a múlt héten hozzám, egy pi­cit mégis csalódott vagyok. Azért, mert — bár megyei lap vagyunk —, Nyíregyhá­zán kívülről alig néhányan fordultak gondjaikkal ehhez a rovathoz. Kezdjük hát a vi­dékiekkel a válaszadások so­rát! Kállósemjénből Tóth István MAV-nyugdíjas azt szeretné tudni, hogy a megfelelő kor határt elért, de saját nyugdí­jat nem szerzett felesége válthat-e nyugdíjasbérletet a nyíregyházi helyi járatokra? A Szabolcs-Volán válasza szerint igen, de ehhez a férj személyi igazolványára is szükség van, hiszen az ő ré­vén jogosult a kedvezmény­re. Tóth István egyébként nehezményezi, hogy Kálló- semjénről csak keveset olvas­hatnak lapunkban. „Pedig a tinta helyett akadna egyéb is a tollhegyre’ — jegyzi meg. Valószínűleg igaza van, igyekszünk ezentúl gyakrab­ban arrafelé venni az irányt, de engedjen meg egy megjegyzést: ha fontos, érde­kes dolog történik, ha valami nagyon foglalkoztatja arrafe­lé az embereket, ne restell­jenek tollat ragadni, s érte­síteni bennünket. (És ez ter­mészetesen nem csak a sem- jéniekre vonatkozik...) Adóügyben panaszkodott Üjfehértóról Kása János. Tőb- bek között amiatt, hogy a műszaki vizsga nélkül vásá­rolt kisteherautójuk után is fizetni kellett gépjárműadót­A nagyközségi tanács vb- titkára elmondta, hogy ezt a tényt visszamenőleg is figye­lembe tudják venni, s csök­kenthetik az összeget. Kéri, hogy a részletek, és a többi vitás kérdés rendezése érde ­kében személyesen keresse meg. Pénteken .kaptam csak kéz­hez egy jelzést arról, hogy a rakamazi vasútállomás ajta­jának törött üvegét nem cse­rélték ki. Alkalmam, sem lett volna utána érdeklődni a do­lognak, és abban is bízom, hogy egy ilyen egyszerű mun­ka elvégzéséhez nincsen szükség a sajtó nyilvánossá­gára. (Amit persze már így is megkapott.) És most a nyíregyházi ügyes-bajos dolgokról. Klasz- szikus téma immár a zöldsé­gek ára. Bodnár János sze­rint a szovjet import fok­hagymát is elérte a sorsa. Az olcsó terméket, amit jellegze­tes lilás színe különböztet meg a belfölditől, a masze­kok összekeverik a hazaival, és drágábban árusítják. A kereskedelmi felügyelőség munkatársával péntek dél­előtt röpke ellenőrző körútra indultunk a piacra: valóban bűzlik-e valami a fokhagyma körül? Az asztalokon 140— 150 forintos fokhagymát ta­láltunk, s nem volt közte szovjet. A Zöldért-üzletek- ben százharminc volt a ha­zai, kilencven forint az im­port. Keverésre utaló jeleket mégis találtunk, ha csak kis tételben is. Az egyik Zöldért-pavilonban három kilónál is kevesebb fokhagy­ma volt összesen, ebből har­Papp Dénes újságíró válaszol mine dekányi a külföldi — összekeverve. Nem vádolunk senkit, de ezek szerint némi igaza lehetett olvasónknak. Hogy a „tettest” a raktárban, vagy máshol kell keresnünk, nem tudhatjuk. A piaci sétáról még csak annyit, hogy próbavásárlást végeztünk egy magánkeres­kedőnél. Jól mért, jól szá­molt, már azt hittem ezzel minden rendben is van, de a : ellenőr hiába kért szám­lákat az áru jó részéről. Mintegy hetvenezer forint értékű zöldségnek nem ke­rült elő a beszerzési forrást igazoló bizonylata. Az ügy­nek folytatása lesz. Más jellegű témával kere­sett meg S. i.-né a Kossuth utcáról. Azt nehezményezi, hogy a Váci Mihály Művelő­dési Központ egyes rendezvé­nyei gyakorlatilag el vannak zárva sokak elől. A mozgás- sérültek, az idősek, a kis­gyermekes szülők nehezen, vagy sehogyan sem tudnak felmenni az emeleti helyisé­gekbe. Lift kellene, annál is in­kább, mert a díszkút kifeje- zetten veszélyes, élénkebb, mozgékonyabb gyerekek (ne adj’ Isten!) akár bele is es­hetnek, a felvonó pedig pont elférne benne. A művelődé­si központ igazgatója igazat ad olvasónknak, de olyan összeg kellene a lift építésé­hez, hogy árról jobb nem is beszélni. Kíváncsi voltam ezek után, hogy egyik ked­venc nyíregyházi épületem (a másik a MÉSZÖV -székh'áz) tervezője, az Ybl-díjas Bán Ferenc hogyan vélekedik er­ről. Megtudtam tőle, hogy az eredeti tervekben szere­pelt a lift is, aztán az egyez­tetések során — anyagi okokból — lemaradt. Szóval: ne a tervezőt szidjuk ... Kalmár Lászlöné kérdésé­re hosszas telefonálgatások után sem sikerült választ ta­lálnom. Az Aphrodite társke­reső gmk. képviselője szeret­te volna tudni, hogy milyen szabályok alapján hirdethetik meg kis plakátokon a no­vember hetedikéi ismerkedési báljukat, amire az Arany Szarvasban kerül sor. Erre a témára a későbbiekben még szeretnénk visszatérni, plakát helyett pedig talán ez a kis ingyenreklám is megteszi. Ennyit, tehettem ezért a ne­mes ügyért. Gyakran megfordul társa­sággal a Tölgyes csárdában Fejes János, a Rózsa utcáról. Edzések után szoktak betér­ni hűsítőre, pótlandó az el­vesztett folyadékot. Ügy ta­pasztalta, hogy többször fo­gott vastagon a fizetőpincér ceruzája, legutóbb pedig a vásárlók könyvét sem volt hajlandó odaadni. Innen, a szerkesztőségbőL nehezen dönthető el, hogy így tör­tént-e. Az üzletvezető meg­lepetten értesült a panaszról, kéri olvasónkat, keresse fel. Ha szükséges. felelősségre vonja beosztottját. Egy magántaxisra panasz­kodott Lakatos István, aki nagy táskákkal érkezett meg a nyíregyházi vasútállomás­ra. Busz nem jött, ezért fe­leségével együtt taxiba szállt. A gépkocsivezető szerinte megszégyenítette a felesége előtt, mondván, hogy ő ilyen fiatalon fél kézzel elvitte vol­na az összes csomagot. Végül csak elszállította őket a Vé- csey közbe, nem fogadta el a viteldíjat, de ezt is sértő módon tette. Megkerestem a gépkocsivezetőt, ő természe­tesen másként emlékszik az esetre. Arra kért, hogy ha va­lóban megbántotta volna uta­sát, ezúton tolmácsoljam a böcsánatkérését. Elfogyott a válaszadásra szánt hely, a többi kérdésre — szerkesztőim ígérete alap­ján mondhatom — a közel­jövőben visszatérek. Nincsenek nagyobb zökkenők, üres vagonok várják napjainkban az export­ra szánt almát. A felvásárlás is viszonylag jól alakult, a megtermelt meny- nyiség lekerült a fákról, az utolsó tételek csomagolása, tárolása folyik — röviden ennyit lehet adni jellemzésül az almafrontról. Ám mint minden átlag ez is nagyon sok eltérést takar. Most is vannak sokan, akiknek nem sikerültek az elképzeléseik, s vannak olyanok, akik a nehészégek ellenére is elégedetten nyilatkozhatnak. Gondolkodás hosszú tárra A jelenből kiindulva, a jö­vő elképzeléseiről érdeklőd­tünk két nagy termelőnél, ahol más gazdaságokkal kar­öltve próbálnak nagyobbat lépni. — Sokat emlegetik a fajta- összetételt. Nálunk a jonatán túlsúlyát az utóbbi időben si­került csökkenteni — mond­ja Takács Lajos, a Szamos menti Állami Tangazdaság kereskedelmi és feldolgozási igazgatóhelyettese. -— Amíg 1980-ban még 80 százalékot tett ki a jonatán, mára 60 százalékra esett vissza az aránya. A mátészalkai nagyüzem, mint a Szatmárkert gyü­mölcstermesztési rendszer gesztora, összesen negyven gazdasággal épített ki part­neri kapcsolatot. Hatása a volt borsodi gyümölcsterme­lési rendszer beolvadásával átnyúlik a zempléni, bodrog­közi részre is. Az idén 120— 130 ezer tonna almát termel­tek, legalább harmadával többet, mint tavaly, s jóval jobb minőségben. Eredményt összhanggal — Rá kellett jönnünk, hogy csakis a termelés, értékesítés és feldolgozás összhangjával tehetjük eredményessé az ágazatot — utal Takács La­jos a korábbi évek nehézsé­geire. Mátészalkán 1979-ben épült meg a feldolgozó, mintegy 220 millió forintos költség­gel. Ehhez kapcsolódik a partner gazdaságoknál kihe­lyezett lényerő állomások so­ra. Csengerben, Gyügyén és Uj arcvonal az almafronton Kölesén működik ilyen, együttesen egy szezonban 60 —70 ezer tonna almát fo­gadhatnak. A másik megol­dás az értékesítés iránya. A léalmából készült sűrítmény tőkés piacon talál gazdára. Az exportminőség jó része a Szovjetunióba kerül, de más külkereskedelmi vállalatok­kal is felvették a kapcsola­tot, így küldenek almát az NSZK-tól Brazíliáig, több országba. Versenyhelyzetre építeni — A többcsatornás kap­csolat mind a friss almánál, mind a sűrítménynél a ver­senyhelyzetre épül — jegyzi meg Takács Lajos. — Ez pe­dig a jobb győzelmével, s a magasabb jövedelmezőség­gel zárulhat. Ebben látunk nagyobb lehetőséget, mégpe­dig a partnerek megelégedé­sére is. Néhány kilométerrel odébb, Vaján Iklódi László, a II. Rákóczi Ferenc Termelőszö­vetkezet elnöke a jonatán mellett is szól néhány védő szót: Érdekek egyesítése — Az ipari felhasználás­nál szinte szerencse, hogy van bőven belőle, mert azt a savtartalmat, amit ad, má­sutt nem tudják produkálni, ezért lehet jól eladni a sű- rítményt nyugaton. Természetesen ő is a több fajta együttes megléte mel­lett kardoskodik. Ügy is, mint a 21 tagból álló Alma­export Társaság igazgató ta­nácsának elnöke. — A gondunk ott van, hogy ha a fán marad az al­ma, ha akadozik , az export, akkor annak kockázatát egyedül a termelő viseli. Ezen szeretnénk változtatni újfaj­ta társulásos -alapon. A lényeg: a termeléstől a feldolgozáson és exporton át a teljes vertikum létrehozá­sa az érdekazonosság alap­ján. Mindez nem oldhatja fel a termelő és a forgalma­zó közötti érdekkülönbsége­ket, viszont lehetőséget te­remt ésszerű kompromisszu­mok kialakítására. — Az ~ egyesülésnek, amit létre kívánunk hozni, felada­ta, hogy tudjon szabályozni mennyiségben, minőségben, feldolgozottsági fokban — említi Iklódi László. Mindez egyelőre elképze­lés, olyan javaslat, amely szeretne túljutni az almater­mesztés és főleg -értékesítés mai gondjain, visszatérő problémáin. Komplex módon szeretne gondolkodni nem csak az árakban, hanem a tárolásban, az értékesítési irá­nyokban. Csatlakozik ehhez a kistermelőkkel való fog­lalkozás, a korrektebb kap­csolat kiépítése más szervek­kel is. Lányi Botond — Kizárt dolog, hogy bár­ki hamarabb megtudott vol­na valamit — közli Szakács István, a KISZ városi bi­zottságának titkára. Mégsem lehet napirendre térni ennyivel. Hiszen in­dulatokból, mi több rossz- indulatból volt elég a hét­végi derbyn. A diákok leg­többje például csalásnak tartotta az iparisok telefon­játékban való részvételét. Verekedések is voltak, egy­szer állítólag a kés is előke­rült — igaz, jegyzőkönyv nincs róla. A legdöbbenete­sebb eset mégis a lómérge­zés. — Hogy szándékosság történt, az biztos — jelenti ki dr. Szilágyi Dénes, a mátészalkai lovarda vezető­je. — A diákság felvonulá­sát megelőző napon rövid időre őrizetlenül maradtak a lovak. Visszatérve elké­pedve láttuk, hogy néhány ló elé a jászolba üvegda­rabkákat, és cukorízű, kris­tályos légyirtót szórtak. Szerencsére nem történt különösebb baj, másnap már felvonultak a lovaink. Egyébként két iskolánál voltunk érdekeltek . .. — Ha nem csinálunk semmit, a fizetést akkor is megkapjuk — mondja a városi KISZ-titkár. — Csak­hogy Mátészalka a megye második diákvárosa, itt programot kell adni a gye­rekeknek. Az ember azon tűnődik, miért van, hogy egy színes, játékos diák hétvége dur­vaságokba, acsarkodásba torkollik? Olcsó volna hi­báztatni az egyre, agresz- szívabbá váló életet, avagy a fiatalság hevülékenysé- gét, illetve a kudarc elvi­selésére való vészes felké­születlenséget, valamint az arra való hajlamot, hogy a sikertelenség okait másban — például a zsűriben — ta­lálja meg. A legnagyobb baj, hogy hiányzik a tole­rancia. Nem alakult ki a gyerekekben — mert nem, vagy nem elég hatékonyan alakítják a szülők, az isko­lák a másik ember, a má­sik produkció, a más gon­dolat iránti tiszteletet. Va­jon hány felnőtt szólt rá azokra a srácokra, akik le- tépdesték a másik iskola plakátjait? És jó tanár az, aki látja, hogy tanítványai zavarják, majd lehurrogják a versenytárs produkcióját, mégsem szól rá a diákjai­ra? Csoda-e# ha türelmetlen­ség, öntetszelgés, hisztéria alakul ki némely tanuló­ban? Nem változtathatatlan jellemjegyek még ezek ilyen fiatal korban, ahhoz vi­szont mindenesetre elég, hogy egy „magasabban jegyzett” iskolába járó ki akarja rekeszteni az ipari­sokat a város diákközéleté­ből. Sztancs János ■■■■■■■ SZERKESZTŐI A család mostanában számos alka­lommal és helyen kerül szóba. Többnyire elítélő­en, a rossz példák sorát emlegetve. így volt ez legutóbb is, csütörtökön, amikor megyei tanácsunk tárgyalta a családvéde­lem nagy fontosságú té­máját. A kép — sajnos — valóban nem biztató, nálunk is igen sok a szét­hullott, vagy felbomló félben lévő család. Ennek okait boncolgatva töb­ben rámutattak a megfe­lelő anyagiak hiányára, amely különösen a fiatal j házasoknál nagyon icöny- nyen végződik válással. Mások a családnak a ko­rábbiakhoz képest szinte teljesen új szerepét emle­gették, hiszen a régi, a nagy család (amikor négy nemzedék is együtt volt, és békésen megfért egy kicsiny fedél alatt) ma már nem létezik. A mai körülmények — amikor férj is, feleség is rohan a munkahelyre, amikor tu­lajdonképpen csak nagyon rövid időre van együtt a család, amikor az anyagi létért, a jó, s a még jobb létért hajtanak, akkor nem keveseknél összejön a divatos cucc, a szép nagy lakás, a külföldi nyaralás. Csak éppen a család bensőséges, meleg kis közössége nem képes kialakulni. Sok minden felvetődött, számos jav.aslat elhang­zott, megannyi intézke­dést sürgetett ez alka­lommal is a nem kevés j hozzászóló. Egyiket sem tudnám elhagyni a csalá­dot védő fontos teendőink közül, hiszen mind az egy­séges szervezet, mind az egyházak fokozott részvé­tele, mind a tanácsi esz- . közök szaporítása, de I akár a testedzés is nél- I külözhetetlen szerepet tölt, illetve tölthet be az embernél, a családban. Ám mindvégig bennem motoszkál, s azóta sem hagy nyugton egy gondo­lat: semmilyen törvény, rendelkezés nem lehet '• eredményes önmagában, j Nagyon is igaz Csehák Judit miniszterelnök- helyettes megállapítása, mely szerint a családdal kapcsolatos magatartá- I sunk akkor hiteles és ak­kor eredményes, ha vala­mennyi döntésünk — be­leértse természetesen a gazdaságit is — úgy szü­letik, hogy alkotói előző­leg felteszik maguknak a kérdést: jó-e ez a mi családjainknak?! Ez az érem egyik oldala. A má­sik — szerintem legalább < ennyire lényeges — lépést sok családnak szükséges j megtennie. Azzal, hogy rálép a fékre, s megkérdi önmagától, miért és hová rohan annyira? És tudato­san vállalja az erőfeszíté- jj seket, amelyek egy türel­mesebb, a nehézségek el­viselésére felkészültebb t embert — majdan iga- í zibb közösséget — félté- ! teleznek. Kopka János M érgezett lovaktól pár­tos zsűritagig v és nagy csalásokig min­denfélét emlegetnek Máté­szalkán az október 10—11— § 12-én megrendezett „II. De- ? rűs Diák Derby” kapcsán. j A támadások kereszttüzé- j ben a nyertes, a 138-as szá­ll mű Ipari Szakmunkásképző Intézet áll. Igazgatója, Ki­ll rály Miklós határozott: — Lepergetünk magunk- í ról minden vádat, hiszen c ezek teljesen alaptalanok. I* Akik pedig más vélemé- • nyen vannak, azoktól kér- |i jük, rágalmazás helyett bi- : zonyítsanak! Éppen ez az! A hírlap- í írónak a három másik ver­si senyző iskola — az Esze I Tamás Gimnázium és j Egészségügyi Szakközépis- í kola, a gépészeti szakkö- 4 zépiskola, valamint a Ba­il ross László Mezőgazdasági Szakközépiskola — diákjai- I nak puszta „bemondásai” p alapján kellene lehúzni a vizes lepedőt a győztesről, ■f amennyiben automatikusan ! helyt adna a panaszkodók i kívánalmainak. Azt állítják tényként: az iparisok bizonyos verseny- feladatokról hamarabb tu- I; domást szereztek, mint a í többiek. Ezért suttyomban - már a feladat kihirdetése £ előtt leszedték az elsőség- ív hez szükséges almát, előké- | szítették azokat a cipőfűző- ív két, amelyekből aztán a l leghosszabb zsinórt kötöt- |> ték össze, előre begyűjtöt­ték az üzemekből a papírt, és a verseny idejére épp csak annyi dolguk volt, j hogy átlépjék vele a MÉH jl kapuját.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents