Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
1986. november 15. Q Q A Krúdy Színpad bemutatója A félelem és a magány börtönében :n nagy feladatra vállalti színházunk Krúdy Stú- :ínpadán Szabó Tünde, :or Dosztojevszkij talán t legproblematikusabb mű- a Feljegyzések az egérből című kisregényt dra- zálta, állította színpadra dűli szereplőként. Doszto- íkij 1864-ben, élete nehéz ászában írta ezt a művét, etlenül a Bűn és bűnhő- előtt. E széles körben is- , kiváló regény számos lolata megtalálható a Felzések az egérlyukból lapabó Tünde hosszú, gondos kával választotta ki a kis- nyböl a dramatizálásra alias részeket, válogatta, a meg a szöveget, hogy bő órányi játékidő legyen, tű — különösen az első oen — a beszélgetés szitujára épül, az egyes szám személyű előadásmód te kínálja a megjelenítést, í kérhetjük számon a kis- ny egészét, a megfelelő ;epció hitelesíti a váloga- ha igazi drámáról nem is élhetünk. A mű olvastán ierült bennünk a kérdés: äk a kisregénynek a sze- ője férfi, hogyan lehet ezt nyt a színpadon áthidalni, ran lehet elhitetni, hogy itt speciálisan férfigondokról szó. De ez a kétségünk a tb első pillanataiban elosz- egy ember áll előttünk, szenvedő és önmarcangoló er, aki igen rosszul érzi át az adott körülmények itt. Semmi jelentősége nin- annak, hogy milyen ne- A művésznő minden le- ■séget megragad, hogy nőige, női mivolta abszolút fékben eltűnjön, és csak kétségbeesett^ önpusztító rietet végző emberke áll- előttünk; ezt a semlegesí- jól szolgálja a puritán jel- , a teljes egyszerűségre gszerelt megjelenés. osztojevszkij hőse a helyét i találó, a társadalom pe- én éldegélő, vegetáló, már- ember alatti szinten ten- d városlakó. Nagyon sajá- alkata van, sehova nem ídik, munkáját otthagyta, ídül él, barátai, ismerősei, elme sincsen. Egyáltalán í tud az emberekkel kap- atot teremteni, nem akar íihez közeledni, embertár- inkább elriasztja magától, ársadalom — úgy látszik — ondott róla. bből adódik az alapszituá- különben hiábavalónak vet kapok föl, npa puffanás, lyönye csibe-hát y dong, akár a föld. 'Akiijén a postás •llőcske tovaszáll. m hozott ma hírt, ít, sem levelet. lyen világ ez, csoda világ, ]jára tedd a kést, ujjad meg ne vágd. tűnő, felesleges életének a feljegyzések, a naplójegyzetek írása ad valamiféle értelmet. Ez az elkeseredett, kiábrándult, sértődött, megalázott és megnyomorított ember életének negyven éve alatt egy örömteli pillanatra, eseményre nem emlékszik. Tragikus élet ez. Az emberektől csak sértéseket, gúnyt, kifigurázásokat, bántást kapott, a részvét, a szeretet, a gondoskodás hangjai, gesztusai teljesen hiányoznak életéből. Csoda-e, hogy egyre inkább támadóállásba kényszerül, a vélt és valós sérelmeket állandóan meg akarja torolni, s mivel az értelmes tettek teljességgel hiányoznak életéből, ezért ál-, illetve pót- cselekvések véghezvitelére pazarolja szellemi és lelki energiáit? Céltalan és oktalan fi- lozofálgatások töltik ki a napjait, hiába áll szobájában a tükör, igazi énjét nem mutatja meg, nem is mutathatja meg. Ez az ember egyszerre önző és kicsinyes, törpe és nagyszerű gondolatokkal egyaránt megvert és megáldott, de sehol nincs az igazi tükör: a másik ember szeme, tekintete, amely igazolná vagy elvetné a születő gondolatokat, elképzeléseket. Most itt mindez rá van bízva a közönségre, az ő együttérzésüket, ítéletüket vagy felmentésüket várja Szabó Tünde, aki önmagunk megismerésére is invitál ezen a különös estén. Figyelmeztetés is ez az előadás: ha a magány és a félelem már ennyire sivít belőlünk, ha senkit nem becsülünk önmagunkon kívül, ha állandóan játszunk a legszélsőségesebb lehetőségekkel, ha semmihez és senkihez nem ragaszkodunk, nem tartozunk igazán sehová, akkor előbb- utóbb erre az ember alatti létre süllyedünk. Az önzés, az értelmes munka nélküli élet, a szeretetlenség emberhez méltatlan szituációba sodor mindenkit. Lukács György Dosztojevszkij-tanulmánya elé Robert Browning egyik idézetét tette, amely erre az előadásra is kiválóan illik. „Megyek, hogy kipróbáljam a lelkemet!” Nem csak Dosztojevszkij hőse próbálkozik saját lelke lehetőségeivel, de Szabó Tünde számára is hatalmas próbatétel mindez, ugyanakkor a néző is megmérettetik, alászáll legbensőbb titkaiba. A nézőtér sötétjébe belépve egy alig kivilágított kicsiny odút, zugolyt látunk, ahol egy vetetlen rézágyon gubbaszt valaki. Akárki lehet, még neve sincsen. A művésznő az igen szűk teret gazdaságosan használja ki, nincs egy felesleges mozdulata, indokolatlan gesztusa sem, a kevés kelléket jól használja. Sok kisebb részből tevődik össze ez a monológ, s mindegyik sajátos játékkal párosul. A magányosság árad a művésznőből, az az elkeseredett, félelemmel teli érzés, hogy a feljegyzések, a mondatok egymásutánja léte igazolását jelentik, a beszéd, a filozofálás az életet adják számára. Feszültségekkel van tele az előadás. A nézők és a szereplő közelsége kizár minden hazug és nem odavaló gesztust, arcjátékot, valóban szinte a meztelen kitárulkozás, önmegmutatás van jelen előttünk. A művésznő sok színnel, humorral játszik, néha fölénnyel, kívülről nézve a figurát, néha szánakozva, talán sajnálva is őt, de felmentést nem ad számára. Talán legjobban abban a már-már lehetetlen szituációban tetszett, amikor a monológban egy párbeszédet kell életre keltenie. Egy prostituálttal beszélget. Így, szinte megkettőzve önmagát, azt hihetjük, hogy egyénisége felbomlott. Két énje van, vagy lehet az embernek: egy gyön- gédebb, esendőbb, talán nőiesebb, s egy durvább, reálisabb, de -mindkettő egyaránt kiszolgáltatott, egyaránt magányos és szorongással teli. Azt is kiválóan érzékelteti a művésznő, hogy ebben a helyzetben lett volna esély arra, hogy a jó arca, a segítőkész lénye kerekedjen felül a könyörtelen és megátalkodottan gonosz el- - képzeléseken. De ezt a lehetőséget „hősünk” elszalasztottá, megijedve attól, hogy barátságos és emberi is tudna lenni egy másik, talán még nála is szerencsétlenebb és nehezebb Szabó Tünde a darabban. sors elé néző lénnyel szemben. A jelenet végén szülte mániákusan űzi el „látogatóját”, de úgy tűnik, mintha az ellenkezőjét akarta volna mondani, marasztalni akarná a lányt, de ezt gonosz lénye nem engedi. Elbújik, már majdnem egér maga is ebben a szörnyű odúban. Magánya immár teljes és feloldhatatlan, önmaga foglya lett, beleesett torz elképzelései csapdájába. Pedig lehetett volna más is, de ez a döntése már örökre elzárta az utakat a másik ember felé. A művésznő a próbát sikeresen megállta. -Ebben a szokatlan lelki kísérletezésben magabiztosan és bátran vett részt. Igen jó lenne, ha a színház stúdiója máskor is lehetőséget adna ilyenféle — akár egyszemélyes —, színészt °s nézőt egyaránt megmérető produkciónak. Ez az előadás is bizonyítja, hogy érdemes a kendőzetlen szembenézés, megéri az önmagunkkal és helyzetünkkel való szembesülés. Szabó Tünde kétségeire és kínzó kérdéseire megtalálta a kellő visszaigazolást, a szándéka helyeslését bizonyító meleg tekinteteket, amelyek talán válaszokat is közvetítettek. Margócsy Klára r --------( Műterematzobei )Petkes Józsefnél Az év elején telepedett ál Romániából hazánkba Retkes József festő. Nem vándorolt messzire. Szatmárnémetiből költözött át feleségével megyénkbe, hogy családja kiegészüljön, mivel a fia máir korábban áttelepült. Petkes József nevét a művészet kedvelői jól ismerik Romániában és főleg annak is az erdélyi részén. Románia szinte minden városában volt már kiállítása, sőt több képe néhány külföldi tárlaton (Szovjetunióban, Hollandiában, az NSZK-ban és természetesen Magyarországon) is szerepelt. Petkes József élete és a festészet egymástól elválaszthatatlan. Kisgyerek korától fest, képzőművészeti középiskolát és akadémiát végzett Kolozsváron. Tudáséit is szívesen megosztotta mással, rajztanári állást is vállalt és szakfelügyelő lett. Sokat foglalkozik néprajzzal is, közfigyelmet érdemlő cikkeket ír a népművészet kallódó értékeiről, kincseiről. A művészt Oroison kerestük fel lakásában, amely egyben alkotóműhely is. A barátságos házigazda otthona valóságos kis múzeum. Az erdélyi táj szelleme és öröksége sugárzik mindenből. A falon az otthoni barátok festményei, a hargitai havasok, a Tündérvölgy szivárványai, a fenyvesek vászonra varázsolt hangulata. Ott vannak mesterének, a volt tanárnak, Mohy Sándornak az alkotásai, valamint a barátoké, mint például Bordi Andrásé, Balogh Lajosé, Gy. Szabó Béláé, Erdős Pálé, Szatmári Ágnesé, Balázs Imréé és Gáli Andrásé. A polcokon és a falakon -erdélyi korsók és tányérok irigylésre méltó gyűjteménye, a könyvespolcokon csaknem a teljes erdélyi magyar irodalom. A beszélgetés először akaratlanul is romániai képzőművészeti életre terelődik. — Bár a hajdani híres nagybányai iskola már a múlté, szellemi kisugárzása most is él. Romániában, így a magyarlakta vidékeken is pezsgő képzőművészeti élet van. Rendszeresek a különböző tárlatok, a csoportos és egyéni kiállítások. Mifelénk különösen a tájképfestészet volt divatos, az erdélyi táj varázsa minden szépre fogékony művészt megillet. A tájképfestészet számtalan új értéket hoz most is létre. A művészek öröme és éltetője a közönség elapadhatatlan érdeklődése, művészetszere- tete és igénye. Egy-egy kiállításnak nagyon sok látogatója van. Petkes József -lakásában természetesen a legtöbb -kép a házigazda alkotása. Az otthoni kis tárlatvezetés legvégén a művész képeit tekintjük meg. Szembetűnő a lírai alkat. A tájképek jeles művelője legszívesebben akva- relleket fest. (Csak néhány Petkes József alkotás közben portré és olajfestmény árulkodik arról, hogy nem csak akvarelMsita.) A napjainkban kissé mellőzött műfajt, az alkvarellfastést Petkes József korszerűvé és változatossá tudja tenni. Megkapóan szép képeket fest. Az egymásba mosódó finom színék frissek és üdék. Tájképei közül több a gyermekkor emlékeit, a Szilágyságot idézi, a havasok tisztán maradt világát, a szatmári táj hangulatát, Székelyföld varázsát. A képek az érzelmek gazdagságáról ' tanúskodnak. A fehér havasi tájban derengő dombok, beszédes, csupasz fák bizonytalanná váló sziluettjei, a ködből kirajzolódó házak és megbúvó széna-bog- lyák nagyfokú érzékenységről -tanúskodnak. Petkes nem csak passzív módon gyönyörködik a látványban, a táj szépségében, hanem mondanivalója is van róla. Festészet nyelvén szól a világ dolgairól. — Az akvarellt tanárom. Nagy Imre kedv-eltette meg velem — mondja. Az attva- rellf-estés olyan műfaj, amely a legtökéletesebb -látványt, az első impressziót rögzíti. De egy tájkép sok mindenről tanúskodhat. Spekulációt nem tűr meg, ezért a legtisztább műfajok egyike. Természetesen hangulat kérdésié is, hogy mikor és hogy festek. Egyéni és más problémáim miatt csak -most kezdek olyan lelki állapotban lenni,, hogy olajat is kenek a vászonra. — Idestova lassan egy éve él Magyarországon. Hogyan sikerült beilleszkedni? — Tagadhatatlan, vannak nehézségeim. Végleg átjöttem, az ottani barátaim hiányoznak. Bizony nem fiatalon változtattam életemen, néhány év múlva hatvanéves leszek. A radikális változtatás még az egészen fiatal embernek sem könnyű. Egy ilyen váltással az ember végleg elveszítheti a lába alól a talajt. Elkelne a baráti és egyéb támogatás. A megyében élő művészekkel még nem sikerült éltető baráti kapcsolatot 'kialakítani. Néhány -máshol élő barátom, mint például a múltkorában éppen a Nyíregyházán kiállító Bozsó János és Péterfy László segít sok mindenben. Tagjai közé fogadott a Zichy-galéria. Ök vállalkoztak arra, hogy képeimet szervezetten értékesítsék. (Talán nem is véletlenül, hiszen Zichy éppen az akvarétlfestészet egyik legjelesebb művésze volt.) Szeretném, ha tanári tapasztalataimat is hasznosíthatnám, ha taníthatnék, vagy ha néprajzosként foglalkoztatnának. Jó lenne, ha egy-egy kiállítás keretében a szabolcsiak is megismerhetnék a képeimet. Bodnár István Tájkép (akváréiI) MBL BBS I f \f JB & WS:
