Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-15 / 269. szám

Megkezdődött a fegyasztási szövetkezetek X. kimresszusa Péntekéi felszólalt Németi! Károly, az MSZMP főtilkárlielyettese A fogyasztási szövetkeze­tek X. kongresszusa pénteken délelőtt a Budapest Kong- -esszusi Központban meg­kezdte munkáját. A kong­resszuson több mint három­millió szövetkezeti tag képvi­seletében 736 küldött tanács­kozik. Az elnökségben helyet foglalt Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Szabó István, a TOT elnöke, a Politikai Bizottság tagjai, Marjai József, a kormány el­nökhelyettese, valamint a kormány több más tagja, a szövetkezeti mozgalom, a tár­sadalmi és tömegszervezetek számos vezetője. A tanácskozást Göröncséri Károly, a SZÖVOSZ elnöksé­gének tagja nyitotta meg. A kongresszus elé terjesz­tett írásos beszámolóhoz Szla- menicky István, a SZÖVOSZ elnöke fűzött szóbeli kiegé­szítést. Bevezetőben megálla­pította: a szövetkezeti moz­galom összességében sikeres időszakot tud maga mögött. Alkotóan részt vállalt az or­szágos feladatok megvalósítá­sából, sikerült növelnie ex­portképességét, és a legtöbb területen nőtt a gazdálkodá­sának hatékonysága. A leg­nagyobb eredmény az, hogy a szövetkezeti kereskedelem árukínálata összességében jól igazodott a kereslethez, vá­lasztéka színesedett és az ol­csóbb cikkek köre is bővült. A szövetkezeteknek sikerült fölkarolniuk a kistelepülések ellátását, ez a tevékenység fontos üggyé vált a mozga­lomban. A kistelepülések boltjainak fejlesztésére há­roméves rekonstrukciós prog­ramot valósítottak meg; ez idő alatt, közel másfél milli­árd forintért, 2700 boltot, vendéglőt, tüzelő- és felvá­sárlótelepet hoztak rendbe. Öt év alatt 21 áruházat is átad­tak, s gyarapodott az új ABC-üzletek és az igényesebb éttermek száma. Ebben az időszakban bontakozott ki igazán a Skála kooperációs tevékenysége; az áruházi láncba tartozó hetven létesít­mény közös beszerzési lehe­tőségét mindenütt kihasznál­ják. A takarékszövetkezetek még egyetlen középtávú tervidőszakban sem léptek annyit előre, mint az elmúlt öt évben. A betétállomány A SZÖVOSZ X. kongresszu­sának elnökségében helyet foglalt Németh Károly (kö­zépen), az MSZMP főtitkár­helyettese. .növekedési üteme kedvezően alakult, és térnyerésük föld­rajzilag és a tevékenységi kört illetően is jelentős volt. Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Fővárosi Ta­nács elnöke és Pénzes János, a Fővárosi Tanács elnökhe­lyettese pénteken Szabolcs- Szatmár megyébe érkezett. A vendégek találkoztak Bánó- czi Gyula megyei tanácsel­nökkel, Ekler Györggyel és Diczkó Lászlóval, a megyei A lakásszövetkezetek kereté­ben 54 ezer család jutott új otthonhoz. A feltételek szigo­rodása miatt ugyan lassult a szövetkezeti lakásépítés üte­me, de korántsem annyira, mint az állami lakásberuihá- zásoké A SZÖVOSZ elnöke szólt arról, hogy erősödtek a fo­gyasztási szövetkezetek nem­zetközi kapcsolatai, az együtt­működés immár ötven or­szágra terjed ki. Mind hang­súlyosabb a kapcsolatok gaz­dasági oldala is: öt év alatt 2,2 milliárd rubel és 1,3 mil­liárd dollár értékben került ki export ebből a szektorból. A szövetkezetek, amelyek tisztességesen kiveszik részü­ket a közteherviselésből is, azért boldogulhattak a koráb­binál jobban, mert erősödött önállóságuk és kibontakozott a kollektívák kezdeményező­készsége. A tagok száma és anyagi hozzájárulásuk még soha nem gyarapodott ilyen mértékben. Az áfészek és a takarékszövetkezetek rész­(Folytatás a 4. oldalon) pártbizottság titkáraival, akik tájékoztatták őket a megye életéről, fejlődéséről, gond­jairól. A főváros és a megye vezetőinek megbeszélésén szó volt Budapest és Szabolcs- Szatmár kapcsolatairól, e kapcsolatok kiterjesztésének lehetőségeiről. A vendégek délután megyei körúton vet­tek részt. Az AGROINDUSTRIA gyümölcs, zöldség dessert leányvál­lalat rohodi üzemében gyümölcs alapanyagú szaloncukrot gyártanak belföldi forgalmazásra. A Fagyöngy elnevezésű termékből — a Délpesti Áfész és a Csemegék részére — eddig 150 tonnát gyártottak. A nyíregyházi boltokban 3 tonnányi várja a vásárlókat az ünnepi vásárlások idején. (Jávor L.) Á főváros és megyénk vezetőinek megbeszélése Családi ház Durisolból Természetes anyagokkal - olcsóbban A természetes anyagok felhasznál ásóinak reneszán­széit éljük. Ennek bizonyí- ítéka a Durisol építési rend­szer megjelenése Mágyar- országon, elsőként Űjfehér- Itón az Építő- és Faipari Szövetkezetnél!. Faforgácsból cement hoz­záadásával olyan építő­anyagokat gyártanak itt, ■amellyek sok szempontból jobbak a hagyományos ter­mékeknél. Ugyanakkor mintegy 10—30 százalékkal olcsóbbak a közismert régi -anyagoknál. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a — jókora téglanagyságú — Durisol üreges falazóblok­kok, valamint a födém bé­léstestek, az úgynevezett tetőfedő, szendvicspanelek, oldalfalpanelek, továbbá a hang- és hőszigetelő leme­zek csak hazánkban szá­mítanak újdonságnak. Az eljárás lioencét Svájcból vásárolta a szabolcsi cég. A Durisol előnyei: kiváló hangnyelő és hőszigetelő, m-em penészedik, tűz- és ■nedvességálló, -saválló. A falak igen gyorsan felhúz­hatok. Az építőelemek -rendkívül könnyűek, ezért nincs szükség hatalmas alapok -készítésére. Ezt a bioanyagot, illetve építési módot családi és la­kóházaknál, illetve kom­munális létesítményeiknél célszerű alkalmazni. Me­gyénkben mintegy 80, Haj- dú-Biha-rban pedig 20 Du- risol-lakás készült el eddig az idén. Nyereséget hoz a szövet­kezetnek ez a márka. Bár jószerivel csak ebben az év­ben indult be a gyártás, a cég teljes termelési értéké­nek máris 20 százalékát ad­ja a Durisol. Az új anyag­gal és eljárással kapcsola­tos tevékenységet folyama­tosan bővítik, hiszen az igény egyre nő a biotermék és a vele kapcsolatos szol­gáltatások iránt. Vásárolni szándékozó magánszemé­lyek, illetve cégek számára úgynevezett vevőszolgála­tot szerveztek. só a főutakra Hómarók készenlétben Több, mint kétezer kilométer hosszúságú megyénkben a közúti hálózat — ennek a téli tisztítása, járhatóvá tétele évről évre fontos és nagy feladatot jelent a közúti igazga­tóságnak. Erről tartottak tegnap „hóértekezletet” Nyíregy­házán. Mint elhangzott, Szabolcs- Szatmárban 460 kilométer az az úthálózat, melyet kiemel­ten kezelnek — idetartozik a négyes főút, a 41-es, a 36, -és 38. számú és még jó né­hány másik út — a legfonto­sabbak. Ezeket állandó őrjá­ratokkal látják el, és jagy vagy havazás esetén sózással teszik könnyen járhatóvá. A fennmaradó 1600 kilométer­nyi úton csak -a legfontosabb szakaszokon dolgoznak — éles kanyarokban, emelke­dőknél, nagyobb forgalmú ré­szeken. Itt nem sóznak, ha­nem érdesítő anyagokat szór­nak ki — homokot, tört ka­vicsot vagy zúzalékot. A közúti igazgatóság állan­dó kapcsolatban áll a napko­ri radarállomással, s ha szük­séges, tőlük folyamatosan kapják az információkat ar­ról: milyen a felhőzet, a csa­padék erőssége, merre vonul a havazás. Ez azt is jelenti, hogy körülbelül kétórányi előnyt szerezhet az igazgató­ság, fel lehet hát készülni az elhárításra. Hasonlóképpen: információkkal látja el őket a -meteorológiai szolgálat is.-A téli készenlét mától meg­kezdődött, ennek jele az is, hogy mindenhová kirakták már a hófogó rácsokat —■ ösz- szesen harmincöt kilométer hosszan. Hívható már a hó­ügyelet is — bár egyelőre úgy tűnik, sok dolguk nem lesz -egy ideig. A telefonszám, melyen bárki felvilágosítást kaphat a tél folyamán az utak állapotáról: 11-365. A közúti igazgatóságnak a megyében nyolc hómaró, 18 kétszárnyú és 58 egyszárnyú hóeke áll rendelkezésére, és 43 jármű, melyek sót illetve más anyagot szórhatnak az utakra. Felkészültek arra is, hogy esetleg lesznek olyan te­rületek, ahol a havazás miatt járhatatlanná válnak útsza­kaszok — a legveszélyesebb helyekre terv készült, mely tartalmazza a terelőutak irá­nyát, megvannak már a táb­lák is. A helyi tanácsokkal egyeztettek, és így nem éri váratlanul őket, ha például -busszal megrekedt utasokat -kell ellátni, amíg tovább in­dulhatnak. A tervek szerint a főutak egy nyomon járhatóvá tétele az első lépés nagyobb hava­zás esetén, és az, hogy az el­zárt településekre élelmiszert és más fontos dolgokat lehes­sen bejuttatni (tavaly Domb- rád környékén volt erre pél­da). A második lépés a két nyomon járhatóvá tétel, s ezt követhetik a mellékutak. Hozzá kell ehhez tenni: Nyír­egyházán az egész város út­hálózata a tanácshoz tartozik a téli tisztítás szempontjából, míg másutt a főutak átkelő szakaszait a közúti igazgató­ság tisztítja-szórja, a többi helyi feladat. *' l^évfolyam, 269. szám ÄRA: 2,20 FORINT 1986. november 15., szombat

Next

/
Thumbnails
Contents